Népszabadság, 1967. július (25. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

10 NÉPSZABADSÁG 1967. július 9. vasárnap BOLDOGSÁGI IRODA A környezet sok fényképpel A prágai Vencel tér közelében találom az irodát. Egyenesen a fogadóterembe lépek. A falak mentén körben, kárpitozott, tarka padok, mögöttük elfüggönyözött szobák. A lámpák három színből keverik a megnyugtató, cseppet zsongító félhomályt. A terem kö­zepén: emberpár, meg a kisgyer­meke szobra. Mindez ízléses, mo­dern formában, enyhén — de csak enyhén , finoman — felhívó jel­leggel. Az egyik függöny takarta helyi­ség, majdnem iroda valóban, a szokott berendezéssel. Ám az író­asztal mögött szekrény magasságú ezüstnyíl támaszkodik a falhoz, és rendkívüli ügy­buzgalommal döf át két bronzszínű óriás szívet. Az alakzat humorral, karikíroz­­va frissíti fel a közhelyet. Számos szobájuk van, hogy mindenkivel négyszemközt, za­vartalanul tárgyalhassanak. A kartonlapok ezrével őrzik a rájuk ragasztott fényképeket, a feltárult sorsok nyomát, a rövid élettörténeteket. A jelentkezők kétharmad része nő, egyharmad része férfi. Most férfiak képével borítják be az asztalt. Meglepően sok közöttük a fiatal, a csinos. Némelyikük filmszínészszépség. — Magánúton nem találnak párjukra? — kérdezem gyana­kodva. — Nem mindig — hangzik a válasz — időhiány, társaság­hiány ... gyakran adódnak egyéni nehézségek, kötöttségek. Női fényképet kérek. Találom­ra húznak elő egyet. Középkorú asszony, aki nem érte be a szoká­sos portréval, alakképet, csinál­tatott. Kissé előrenyújtott karján bunda. Ha tisztán látom: nerc. Biztonságból jó előre jelezte anya­gi helyzetét. Maskova és munkatársai Arra nyilván nem gondolt, hogy a jelleméről is vallott. Pedig Mas­kova és munkatársai ennél hal­ványabb jelekből is következtet­nek. Benyomásaikat rávezetik a kartonok hátára, tájékoztatásul egymás számára. A hátlapokat csak ők olvassák. Az egyik mun­katárs feljegyezte például egy férfi válaszát az ismétlődő típus­kérdésre: — Mivel tölti szabad idejét? — Nem is tudom... néha tévé­zek ... ilyesmi... Majd a kedvezőtlen következ­tetés ... Érdeklődöm a képesítésükről. Speciális szakképzettségük nin­csen. Eleinte pszichológusokkal dolgoztak, de ez nem vezetett megfelelő eredményre. A pszicho­lógusok bonyolult teszteket készí­tettek a jelentkezőkről, s néme­lyikük úgy érezte magát, mintha idegklinikára került volna és be­tegnek néznék. A környezeti, han­gulati hatások itt igen fontosak. A tesztek tanúsága és az élete amúgy sem mindig azonos. Igaz, igaz, de általában mégis inkább a szakemberek pártján állok. Kiderül, hogy Maskova is , ha szükséges. Azt szeretné, ha bizonyos kétséges esetekben be­hívhatna egy-egy orvost, pszicho­lógusit. Az esetek nagy többsége viszont „pusztán” természetes, élénk megfigyelőképességet és értő emberi meleget kíván. Libuse Maskova, az intézet ve­zetője sokat szenvedett, derűs asszony. Olyan fiatalnak látszik, hogy szinte valószínűtlen: felnőtt lánya ... volt. Nemrégen halt meg hosszú betegeskedés után. Férjét is elveszítette. Ha Maskova mö­gött nem húzódnának súlyos szen­vedések, talán kevésbé lenne meg­értő és türelmes. Akinek keve­sebb a türelme, megunhatná mesterségét. Jönnek naphosszat az „ügyfelek”, és mondják és mondják a történetüket, sorolják kívánságaikat. Olykor felesleges aprólékossággal, céltalan kanya­rokkal, locsogással. Végig kell hallgatni mindenkit. Ha pedig Maskova ember- és életszeretete nem táplálná folyamatosan a de­rűjét, nem lenne alkalmas a hiva­tására. Ahogyan a temetésre nem illik a tréfa, úgy nem illik ide a gyász. Pedig jönnek... öregedő asszony például. A háború vitte el a férjét, két évtizedét merőben fiának szentelte. A fiú tavaly bal­eset következtében ... Az asszony egyedül k­obolyog a világban, egy­szer rászánja magát és tétován beállít... A legelső feladat: meg kell tanítani a derűre. A későbbi részletek is bizonyít­ják majd: a munkatársak mind ízléssel, tapintattal dolgoznak. És azonosulással. Érzékenyen érzik, mit lehet feloldó vagy mi lehetne befagyasztó, horzsoló a nemrég még idegen jelentkezőknek. Meg­teszik a magukét, hogy a legki­sebb sérelmet is elhárítsák. A boldogság szervezése Iroda... intézet... egyik se pontosan. Három évvel ezelőtt meg csak házasságközvetítő volt. Ez is megmaradt, miközben mellé­­nőtt az ismerkedési szolgálat. A harmadik társvállalat pedig hanglemezstúdió. Az utóbbi egy­felől rendjén működik tiszte sze­rint, másfelől gyengéd fedőszerv. Ennek köszönhetik a szégyenlő­sek, hogy úgy léphetnek be az aj­tón, mintha nem is boldogság­keresőben járnának, csupán egy hanglemezért ugrottak volna ide. Előfordult, hogy egy üzemvezető az elülső fogadóteremben váratla­nul összeakadt beosztottjával. Már felhősödött a homloka, már érvek után kutatott, hogy tisztáz­za magát, amikor a kombinát (így is nevezhetjük) fürge munkatársa elhúzta az egyik függönyt és be­felé tessékelte: — Parancsoljon, elkészült a le­meze. A hármas tagozódású intéz­mény felügyeleti hatósága a vá­rosi tanács, de állami szervek is támogatják. A legújszerűbbet, az ismerkedési szolgálatot a nyilvá­nosság sürgetésére teremtették meg. A magány a kultúrállamokban világszerte szorongató probléma. A csehszlovák lapokban és folyó­iratokban néhány évvel ezelőtt megerősödtek azok a hangok, amelyek a magány orvoslásáért szóltak. A prágai nőmozgalom lapja megrendítő olvasóleveleket közölt. A köztudatba vésték az is­merkedési szolgálat fontosságát. Az esetleges prüdériának nincs mibe kapaszkodnia. A jelentke­zőknek személyazonossági igazol­ványukkal kell bizonyítaniuk, hogy nem házasok. Büntetőjogi felelősséget kell vállalniuk bedik­tált adataikért. A propaganda színvonalas eszközökkel folyik. Afféle hirdetés sohasem jelenik meg, hogy „Keresse nálunk a bol­dogságát!” Megjelennek viszont az intézet munkáját ismertető cikkek és olykor sajtó- vagy tv­­interjúk az ott dolgozókkal. Vi­déken is működik néhány hason­ló intézet, ezek nemrégen kong­resszust tartottak — a sajtó erről is beszámolt. A jelentkezőkhöz intézett kér­dések alaposak, körültekintőek. Az intelligenciára, érdeklődési körre, fizetésre, lakáshelyzetre, az egyéni vágyakra és sok egyéb­re vonatkoznak. Arra is például, hogy a párját kereső iszik-e, do­­hányzik-e. Az életkor... az élet­kort nem érdemes titkolni, nem akadály. Mivel tizennyolctól nyolcvanötig valamennyi korosz­tály képviselteti magát. A legné­pesebb képviselet a harminc— negyven éveseké. Az adatokat lyukkártyára veze­tik és az első, selejtező munkát hollerithgép végzi. A gép kezdeti segédeszköz, nagyobb ranghoz itt nem juthat. Egy-egy „paciens” hetven koro­nát fizet. Nem sok, nagyjából száz forintnak felel meg. Ezért az összegért az intézet vállalja, hogy fél éven belül három ismerkedést közvetít. Természetesen csak ak­kor, ha már az első választottal nem jutottak révbe. Ha pedig ke­vésnek bizonyul az idő, gondosko­dásukat további fél évvel hosszab­bítják meg — díjmentesen. Anya­giasságnak nyoma sincs, ha vala­kit a hetven korona is megterhel, elvállalják ingyen. Ha pedig néha pszichopata kerül eléjük, felkí­nált pénzét nem fogadják el, mert kóros lelkekkel nem foglalkoz­hatnak. Annál több odaadással foglal­koznak viszont a testi hibásakkal. Állandó kapcsolatot tartanak a nyomorékok és vakok intézetével, számos házasságot az ő segítsé­gükkel kötöttek. Könnyebb, gyógyíthatóbb fo­gyatékosság okozza a legnehezebb gondot. A műveltséghiány. Nem elég, hogy a társkereső nők úgyis többen vannak, a tetejébe statisz­tikai átlagban kulturáltabbak is. Ez bizony gyakran konfliktus for­rása: leszállítsák-e szellemi igé­­nyeiket vagy megmaradjanak-e régi magányukban. Miután kisebb részben a gép, nagyobb részben a megbízott munkatárs kiválasztotta az elv­ben leginkább egymáshoz illő párt, behívja külön-külön a nőt és a férfit. Megmutatja a másik fényképét, hozzáfűzi véleményét, hogy a kép szebbet vagy csúnyáb­bat mutat-e eredetijénél. Mesél a jelölt tulajdonságairól és körül­ményeiről, hogy eldönthessék, meg akarják-e ismerni egymást. Kérjük, hívja vissza a tisztítót! A jelentkezés napján nem le­het még tudni, mikor kerül sor erre az „előzetesre”, majd az is­merkedésre, ezért mindenkit meg­kérdeznek, hová küldjék az érte­sítést. Idegen címre is lehet, a munkahelyre is — ahogy kíván­ják. Ha a munkahelyén nincs bent éppen, üzenetet hagynak: „Kér­jük, hívja vissza a tisztítót!” A párjukat keresők örömmel érkeznek az „előzetesre”, aztán gyakran ismét a végsőkig próbá­ra teszik a munkatársak türelmét. Egy fiatalembernek időről időre a legszebb lányok fényképét mu­tatták meg. Ő sem kellett, és ő sem, és ő sem. — Milyen legyen hát? — Pontosan olyan, mint a volt menyasszonyom, aki szakított ve­lem. Egy özvegyember minden nő­ben elhalt feleségét kutatta. Meg­magyarázták neki: lehetetlent kíván. Ezután is makacsul visz­­szautasította a jelölteket. — Milyen legyen hát? — kér­dezte végül Maskova. — Akkor már ugyanolyan, mint maga! Némelyik férfi elsősorban anyát keres árván maradt gyere­kének. A meggyőzés többnyire itt a legsikeresebb. Különösen, ha a kicsi is eljön az ismerkedésre. Ilyenkor gyorsan hódít, gyorsab­ban, mint az anyja. Talán mert ő nem elfogódott. A kezdeti elfogódottságon is se­gítenek. Maga az ismerkedési szoba is gátlástalanít, nyájasan és mértékletesen. Kis helyiség, körül ezüstfüggönnyel bélelve. A be­rendezés: ülőgarnitúra és zongo­ra. Mégsem különösebben intim, ami korai és esetleg zavarba ejtő lehetne. Egy ablak ugyanis a hanglemezfelvevőre nyílik, s ez bizonyos hivatalosabb munka­hangulatot is sejtet. A szoba leg­inkább rádióstúdióra emlékeztet — üveges rendezőfülkével. Az intézet egyik munkatársa elhelyezkedik a kisasztalnál azzal a férfival és nővel, akik a fény­képről és a megismert tulajdon­ságok alapján már kiszemelték egymást. Ha a beszélgetés akado­zik, egy-két órát is velük tölt. Ha a beszélgetés gördülékeny, hama­rosan magukra hagyja őket. „Megismerték, megszerették egymást, és azóta elégedetten él­nek.” Ez így bizony szimpla tör­ténet. A jelen esetben mégis a legtöbbet érő­d­és egyáltalán nem ritka. Az ember csipetnyi gú­nyolódást is megenged magának, nehézségeket is, furcsaságokat is emleget — olyankor rendszerint beszédesebb. De az összegezés igen jó eredményt mutat. Maskova és munkatársai fel­adatuk betöltése után sem felej­tik el pártfogoltjaikat. Azok sem őket. A köszönő levelek gyűlnek, gyűlnek, és fáradozásuk értelmé­ről vallanak. A prágai üzeneten Budapestnek is gondolkodnia kellene. László Anna HAJNALI BUDAPEST Még csendes a város. Korai utasok. Nyit a KÖZÉRT. Úton az óvodába. Új műszak előtt. (Bánhalmi János felvételei.)

Next