Népszabadság, 1967. július (25. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-09 / 160. szám
10 NÉPSZABADSÁG 1967. július 9. vasárnap BOLDOGSÁGI IRODA A környezet sok fényképpel A prágai Vencel tér közelében találom az irodát. Egyenesen a fogadóterembe lépek. A falak mentén körben, kárpitozott, tarka padok, mögöttük elfüggönyözött szobák. A lámpák három színből keverik a megnyugtató, cseppet zsongító félhomályt. A terem közepén: emberpár, meg a kisgyermeke szobra. Mindez ízléses, modern formában, enyhén — de csak enyhén , finoman — felhívó jelleggel. Az egyik függöny takarta helyiség, majdnem iroda valóban, a szokott berendezéssel. Ám az íróasztal mögött szekrény magasságú ezüstnyíl támaszkodik a falhoz, és rendkívüli ügybuzgalommal döf át két bronzszínű óriás szívet. Az alakzat humorral, karikírozva frissíti fel a közhelyet. Számos szobájuk van, hogy mindenkivel négyszemközt, zavartalanul tárgyalhassanak. A kartonlapok ezrével őrzik a rájuk ragasztott fényképeket, a feltárult sorsok nyomát, a rövid élettörténeteket. A jelentkezők kétharmad része nő, egyharmad része férfi. Most férfiak képével borítják be az asztalt. Meglepően sok közöttük a fiatal, a csinos. Némelyikük filmszínészszépség. — Magánúton nem találnak párjukra? — kérdezem gyanakodva. — Nem mindig — hangzik a válasz — időhiány, társasághiány ... gyakran adódnak egyéni nehézségek, kötöttségek. Női fényképet kérek. Találomra húznak elő egyet. Középkorú asszony, aki nem érte be a szokásos portréval, alakképet, csináltatott. Kissé előrenyújtott karján bunda. Ha tisztán látom: nerc. Biztonságból jó előre jelezte anyagi helyzetét. Maskova és munkatársai Arra nyilván nem gondolt, hogy a jelleméről is vallott. Pedig Maskova és munkatársai ennél halványabb jelekből is következtetnek. Benyomásaikat rávezetik a kartonok hátára, tájékoztatásul egymás számára. A hátlapokat csak ők olvassák. Az egyik munkatárs feljegyezte például egy férfi válaszát az ismétlődő típuskérdésre: — Mivel tölti szabad idejét? — Nem is tudom... néha tévézek ... ilyesmi... Majd a kedvezőtlen következtetés ... Érdeklődöm a képesítésükről. Speciális szakképzettségük nincsen. Eleinte pszichológusokkal dolgoztak, de ez nem vezetett megfelelő eredményre. A pszichológusok bonyolult teszteket készítettek a jelentkezőkről, s némelyikük úgy érezte magát, mintha idegklinikára került volna és betegnek néznék. A környezeti, hangulati hatások itt igen fontosak. A tesztek tanúsága és az élete amúgy sem mindig azonos. Igaz, igaz, de általában mégis inkább a szakemberek pártján állok. Kiderül, hogy Maskova is , ha szükséges. Azt szeretné, ha bizonyos kétséges esetekben behívhatna egy-egy orvost, pszichológusit. Az esetek nagy többsége viszont „pusztán” természetes, élénk megfigyelőképességet és értő emberi meleget kíván. Libuse Maskova, az intézet vezetője sokat szenvedett, derűs asszony. Olyan fiatalnak látszik, hogy szinte valószínűtlen: felnőtt lánya ... volt. Nemrégen halt meg hosszú betegeskedés után. Férjét is elveszítette. Ha Maskova mögött nem húzódnának súlyos szenvedések, talán kevésbé lenne megértő és türelmes. Akinek kevesebb a türelme, megunhatná mesterségét. Jönnek naphosszat az „ügyfelek”, és mondják és mondják a történetüket, sorolják kívánságaikat. Olykor felesleges aprólékossággal, céltalan kanyarokkal, locsogással. Végig kell hallgatni mindenkit. Ha pedig Maskova ember- és életszeretete nem táplálná folyamatosan a derűjét, nem lenne alkalmas a hivatására. Ahogyan a temetésre nem illik a tréfa, úgy nem illik ide a gyász. Pedig jönnek... öregedő asszony például. A háború vitte el a férjét, két évtizedét merőben fiának szentelte. A fiú tavaly baleset következtében ... Az asszony egyedül kobolyog a világban, egyszer rászánja magát és tétován beállít... A legelső feladat: meg kell tanítani a derűre. A későbbi részletek is bizonyítják majd: a munkatársak mind ízléssel, tapintattal dolgoznak. És azonosulással. Érzékenyen érzik, mit lehet feloldó vagy mi lehetne befagyasztó, horzsoló a nemrég még idegen jelentkezőknek. Megteszik a magukét, hogy a legkisebb sérelmet is elhárítsák. A boldogság szervezése Iroda... intézet... egyik se pontosan. Három évvel ezelőtt meg csak házasságközvetítő volt. Ez is megmaradt, miközben mellénőtt az ismerkedési szolgálat. A harmadik társvállalat pedig hanglemezstúdió. Az utóbbi egyfelől rendjén működik tiszte szerint, másfelől gyengéd fedőszerv. Ennek köszönhetik a szégyenlősek, hogy úgy léphetnek be az ajtón, mintha nem is boldogságkeresőben járnának, csupán egy hanglemezért ugrottak volna ide. Előfordult, hogy egy üzemvezető az elülső fogadóteremben váratlanul összeakadt beosztottjával. Már felhősödött a homloka, már érvek után kutatott, hogy tisztázza magát, amikor a kombinát (így is nevezhetjük) fürge munkatársa elhúzta az egyik függönyt és befelé tessékelte: — Parancsoljon, elkészült a lemeze. A hármas tagozódású intézmény felügyeleti hatósága a városi tanács, de állami szervek is támogatják. A legújszerűbbet, az ismerkedési szolgálatot a nyilvánosság sürgetésére teremtették meg. A magány a kultúrállamokban világszerte szorongató probléma. A csehszlovák lapokban és folyóiratokban néhány évvel ezelőtt megerősödtek azok a hangok, amelyek a magány orvoslásáért szóltak. A prágai nőmozgalom lapja megrendítő olvasóleveleket közölt. A köztudatba vésték az ismerkedési szolgálat fontosságát. Az esetleges prüdériának nincs mibe kapaszkodnia. A jelentkezőknek személyazonossági igazolványukkal kell bizonyítaniuk, hogy nem házasok. Büntetőjogi felelősséget kell vállalniuk bediktált adataikért. A propaganda színvonalas eszközökkel folyik. Afféle hirdetés sohasem jelenik meg, hogy „Keresse nálunk a boldogságát!” Megjelennek viszont az intézet munkáját ismertető cikkek és olykor sajtó- vagy tvinterjúk az ott dolgozókkal. Vidéken is működik néhány hasonló intézet, ezek nemrégen kongresszust tartottak — a sajtó erről is beszámolt. A jelentkezőkhöz intézett kérdések alaposak, körültekintőek. Az intelligenciára, érdeklődési körre, fizetésre, lakáshelyzetre, az egyéni vágyakra és sok egyébre vonatkoznak. Arra is például, hogy a párját kereső iszik-e, dohányzik-e. Az életkor... az életkort nem érdemes titkolni, nem akadály. Mivel tizennyolctól nyolcvanötig valamennyi korosztály képviselteti magát. A legnépesebb képviselet a harminc— negyven éveseké. Az adatokat lyukkártyára vezetik és az első, selejtező munkát hollerithgép végzi. A gép kezdeti segédeszköz, nagyobb ranghoz itt nem juthat. Egy-egy „paciens” hetven koronát fizet. Nem sok, nagyjából száz forintnak felel meg. Ezért az összegért az intézet vállalja, hogy fél éven belül három ismerkedést közvetít. Természetesen csak akkor, ha már az első választottal nem jutottak révbe. Ha pedig kevésnek bizonyul az idő, gondoskodásukat további fél évvel hosszabbítják meg — díjmentesen. Anyagiasságnak nyoma sincs, ha valakit a hetven korona is megterhel, elvállalják ingyen. Ha pedig néha pszichopata kerül eléjük, felkínált pénzét nem fogadják el, mert kóros lelkekkel nem foglalkozhatnak. Annál több odaadással foglalkoznak viszont a testi hibásakkal. Állandó kapcsolatot tartanak a nyomorékok és vakok intézetével, számos házasságot az ő segítségükkel kötöttek. Könnyebb, gyógyíthatóbb fogyatékosság okozza a legnehezebb gondot. A műveltséghiány. Nem elég, hogy a társkereső nők úgyis többen vannak, a tetejébe statisztikai átlagban kulturáltabbak is. Ez bizony gyakran konfliktus forrása: leszállítsák-e szellemi igényeiket vagy megmaradjanak-e régi magányukban. Miután kisebb részben a gép, nagyobb részben a megbízott munkatárs kiválasztotta az elvben leginkább egymáshoz illő párt, behívja külön-külön a nőt és a férfit. Megmutatja a másik fényképét, hozzáfűzi véleményét, hogy a kép szebbet vagy csúnyábbat mutat-e eredetijénél. Mesél a jelölt tulajdonságairól és körülményeiről, hogy eldönthessék, meg akarják-e ismerni egymást. Kérjük, hívja vissza a tisztítót! A jelentkezés napján nem lehet még tudni, mikor kerül sor erre az „előzetesre”, majd az ismerkedésre, ezért mindenkit megkérdeznek, hová küldjék az értesítést. Idegen címre is lehet, a munkahelyre is — ahogy kívánják. Ha a munkahelyén nincs bent éppen, üzenetet hagynak: „Kérjük, hívja vissza a tisztítót!” A párjukat keresők örömmel érkeznek az „előzetesre”, aztán gyakran ismét a végsőkig próbára teszik a munkatársak türelmét. Egy fiatalembernek időről időre a legszebb lányok fényképét mutatták meg. Ő sem kellett, és ő sem, és ő sem. — Milyen legyen hát? — Pontosan olyan, mint a volt menyasszonyom, aki szakított velem. Egy özvegyember minden nőben elhalt feleségét kutatta. Megmagyarázták neki: lehetetlent kíván. Ezután is makacsul viszszautasította a jelölteket. — Milyen legyen hát? — kérdezte végül Maskova. — Akkor már ugyanolyan, mint maga! Némelyik férfi elsősorban anyát keres árván maradt gyerekének. A meggyőzés többnyire itt a legsikeresebb. Különösen, ha a kicsi is eljön az ismerkedésre. Ilyenkor gyorsan hódít, gyorsabban, mint az anyja. Talán mert ő nem elfogódott. A kezdeti elfogódottságon is segítenek. Maga az ismerkedési szoba is gátlástalanít, nyájasan és mértékletesen. Kis helyiség, körül ezüstfüggönnyel bélelve. A berendezés: ülőgarnitúra és zongora. Mégsem különösebben intim, ami korai és esetleg zavarba ejtő lehetne. Egy ablak ugyanis a hanglemezfelvevőre nyílik, s ez bizonyos hivatalosabb munkahangulatot is sejtet. A szoba leginkább rádióstúdióra emlékeztet — üveges rendezőfülkével. Az intézet egyik munkatársa elhelyezkedik a kisasztalnál azzal a férfival és nővel, akik a fényképről és a megismert tulajdonságok alapján már kiszemelték egymást. Ha a beszélgetés akadozik, egy-két órát is velük tölt. Ha a beszélgetés gördülékeny, hamarosan magukra hagyja őket. „Megismerték, megszerették egymást, és azóta elégedetten élnek.” Ez így bizony szimpla történet. A jelen esetben mégis a legtöbbet érődés egyáltalán nem ritka. Az ember csipetnyi gúnyolódást is megenged magának, nehézségeket is, furcsaságokat is emleget — olyankor rendszerint beszédesebb. De az összegezés igen jó eredményt mutat. Maskova és munkatársai feladatuk betöltése után sem felejtik el pártfogoltjaikat. Azok sem őket. A köszönő levelek gyűlnek, gyűlnek, és fáradozásuk értelméről vallanak. A prágai üzeneten Budapestnek is gondolkodnia kellene. László Anna HAJNALI BUDAPEST Még csendes a város. Korai utasok. Nyit a KÖZÉRT. Úton az óvodába. Új műszak előtt. (Bánhalmi János felvételei.)