Népszabadság, 1967. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
1967. augusztus 19. szombat - - - ■ - 1:NÉPSZABADSÁG ] Átnyújtották a „Kiváló népművelő“ és „A népművészet mestere“ kitüntetéseket Pénteken a Művelődésügyi Minisztériumban — Ilku Pál művelődésügyi miniszter és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője jelenlétében — Molnár János miniszterhelyettes adta át az 1967. évi Kiváló népművelő és a A népművészet mestere kitüntetéseket. Huszonegyen kapták meg a KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ kitüntetést: Antal Gyula, a Baranya megyei Tanács vb népművelési csoportjának vezetője; Baranyai Tibor, a SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztályának vezetője; Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkár-helyettese; dr. Csongor Endréné, a Fejér megyei Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója; Éri István, a Veszprém m megyei múzeumok igazgatója ; Halmányi László, a Békés megyei Tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadója; Horváth Miklós, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadója; Jászai Béla, Szentendre Város Tanácsának művelődésügyi felügyelője; Kiss Imréné, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa kulturális munkabizottságának vezetője; dr. Koloszár József, a Soproni Járási Könyvtár vezetője; Kondor Istvánné, a Művelődésügyi Minisztérium könyvtárosztályának vezetője; Kordos László, a Miskolci Városi Könyvtár igazgatója; dr. Lőrincze Lajos, a nyelvtudományok kandidátusa, az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének osztályvezetője; Oláh József, a Kunhegyesi Művelődési Otthon igazgatója; Rajnai László, az építők szakszervezete székesfehérvári művelődési házának igazgatója; Szabó Tivadar, járási művelődési házi igazgató; Szigeti Pál, a KISZ Központi Művészegyüttes igazgatója; Szilágyi Jenőné, a Danuvia Gorkij Művelődési Ház igazgatója; Szita Ferenc, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár helyettes igazgatója; Szőllősy Kálmán, a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója és dr. Turóczy György, a Balmazújvárosi Községi Művelődési Ház igazgatója. A NÉPMŰVÉSZET MESTERE kitüntetésben kilencen részesültek: Budai Sándor citerás, Ivák Pál vaskovács, Kalkan Mátyás busómaszkfaragó, Nagy Gyula fafaragó, Sáros Mihályné népi hímző, Szabó Sándorné szűrszabó, Szappanos Lukács táncos, Tóth Sándorné bábos és Vasa József énekes. A kitüntetettek nevében Rajnai László mondott köszönetet a népművelők és a népművészek munkájának elismeréséért. ■fc Pénteken a SZOT székházában szakszervezeti népművelőket tüntettek ki. A szakszervezetek javaslatára a művelődésügyi miniszter 40 népművelőnek A szocialista kultúráért kitüntető jelvényt adományozta, 31 -et miniszteri dicséretben részesített AZ ÉLVONALBAN Amikor az asszony a Négytagú a brigád: Nyeste István, Nyeste László, Végh János és Végh László. — Hosszú évekig nyolcan voltunk együtt tavaly azt mondtuk: „A minőségnek és a versenynek is előnyére válik — ha kettéválunk.” A mi munkánk sajátossága, hogy eredményesebb a kisebb egység, így nőtt ki közülünk Szlepák Sándor brigádja. Most aztán tényleg áll a verseny, egyikünk sem enged — mondja a fiatalabb Nyeste, a brigádvezető. Robusztus, súlyos betonelemek árnyékában még alacsonyabbnak tűnik Nyeste István, mint valójában. De — mint mondják — van benne spiritusz, kemény akaratú és következetes. Harmincöt éves, segédmunkás a Betonelemárugyárban. A megkevert betont a sablonba teszi, beszereli a vasszerelvényeket, s a rázóasztalon megadja a végső formát. Aztán mehet az elem tovább. No, nem messze, csak a meóig. „Az a legszigorúbb vizsgabiztos a mi versenyünkben.’’ De hát Nyestéék az élen vannak, állják a sarat. — Azt hallottam, valami különös titka van a minőségi munkájuknak? — Hát, kérem, nálunk asszony a meós. — Olyan van sok helyütt — mondom. — Igen ám, de aki nálunk, az az asszony a feleségem. Tizenhárom éve együtt jöttek felMezőtúrról a fővárosba. „Laci bátyám hívott, akinek ugyan van három másik szakmája — ács, kőműves, cserépkályhás —, de a negyediket szereti a legjobban, amiit nem tanult: a betonszerelést.” Ma van egy tízéves fiuk, s családostul laknak a munkásszálláson. „Az asszony szorgalmasan tanult, de a jövő hónapban én is szakmunkásvizsgát teszek Merésznek tűnt év elején a Nyeste-brigád vállalása: „Huszonkét elem helyett huszonötöt gyártunk fejenként nyolc óra alatt.” De bizonyítottak: pontos, fegyelmezett munkával többre is képesek, napi 106 elemet is gyártott már a brigád kifogástalanul. Eredményük jól tükrözi a vállalati versenyt: a Betonelemárugyár jóval túlteljesítette első félévi tervét, a selejt 8 százalékkal csökkent. A minőség javulásával azonban még nem elégedett. Másoknak is jobban kell törődni vele, mert ez nemcsak a brigádon múlik. — Például a rostatelepen, a keverőgépnél — mondja, s aztán hozzáteszi: — Persze, az asszony nem fogadja el a mi magyarázkodásunkat, végül is mi felelünk a munkáért. Úgy, hogy ha azzal jön haza: „Apu, hogyan dolgoztatok, ma megint másodosztályú is volt köztük”? —, akkor jobb nem vitatkozni. Ilyenkor helyesebb, ha kimegyek a nyulaimhoz, s szedek nekik friss füvet... I. Cs. FELHÍVJUK kedves vevőink FIGYELMÉT, hogy az alábbi PÉNZTÁRGÉPEK KIUTALÁS NÉLKÜL KAPHATÓK. Forgalomba hozza: Műszer- és Irodagépértékesítő Vállalat Irodagép Osztály Budapest VII., Tanács krt. 9. Telefon: 226—658 IGV tételösszegező pénztárgép ára: 18 400,— Ft IGV nyugtanyomó pénztárgép ára: 9 100,— Ft 4 összegező, blokk- és nyugtanyomó pénztárgép ára: 11 720,— Ft 7 Reklám a jó reklámnak MEGJEGYZÉSEK A HIRDETÉSRŐL Az utóbbi időben mind több szó esik a reklámról, a hirdetésekről. Ennek persze megvan az oka, mégpedig az, hogy közeleg az új gazdasági mechanizmus bevezetése. Amikor a gazdasági életben, a fogyasztási cikkek, sőt a termelőeszközök piacán is, várható, hogy az eddiginél szélesebb verseny alakul ki, nagy szerephez jut a reklám, az árupropaganda, amelynek révén segíteni lehet az egyes cikkek értékesítését. Ma már mind kevesebben vannak, de még vannak, akiknek borsózik a házuk, ha azt a szót hallják, hogy „reklám”. Régi emlékeinkre, de akár mai külföldi tapasztalatainkra támaszkodva bizony hajlamos az ember arra, hogy csupán a tőkés kereskedelem reklámtobzódására gondoljon, amelynek célja sokszor a vásárlóközönség beugratása, szédítése, rászedése. De ez a viszolygás nálunk idejét múlta. Ilyen célok a mi rendszerünkben már nincsenek, s bízvást mondhatjuk, nálunk a hirdetésnek, a reklámnak hitele van. Azt sem kell bizonygatni, magunkról tudjuk: nem egyedül a hirdető igényli a reklámot, hanem a közönség is, mert ez ma, megszabadítva a kapitalista idők szédelgésétől, gátlásmentes csinnadrattájától, éppen úgy szolgálja a lakosság tájékoztatását, mint azok az újsághírek, közlemények, amelyek mind arról szólnak, ami megkönnyíti számára a bevásárlást, eligazít a szórakozási lehetőségekben, vagyis kényelmesebbé, kulturáltabbá teszi az életet. Érthető tehát, hogy a reklám fejlesztésére, amely a legutóbbi esztendőkben már napirendre került, mind nagyobb érdeklődést és erőt fordítanak a szocialista országokban. A mi országunkban is. Hirdetés az újságban Sokféle lehetőség kínálkozik a reklámra. (Most az üzleti reklámról szólunk, nem a lakosság, néha bosszantóan nehezen elhelyezhető hirdetéseiről.) Százakra vagy ezrekre tehető azoknak a reklámoknak a száma, amelyek naponta az ember szeme elé tolulnak, s amelyekre oda kell figyelni az utcán, a villamoson, az autóbuszon, a televízióban, de főleg az újságokban. Ezért is, ha a reklám megjelenési formáit előveszszük, hadd kezdjük az újsággal. A sajtóreklámmal — s ez nem újság — nem lehet dicsekedni. Tudjuk ezt mi, az újságok dolgozói meg az olvasóközönség is. Csaknem hat esztendeje, hogy ezt állapította meg egy cikkünk: Az újsághirdetés gyorsan bevethető reklámeszköz, de előfordul, hogy a gyorsaság kedvéért háttérbe szorul az alaposság, az ízlés. A jó hirdetés megtervezésére alig jut idő, nem használják fel a grafikai lehetőségeket. Csak azért elevenítem fel ezt a régi véleményt, mert azóta sem változott a helyzet, sőt azt is megkockáztatnám, hogy még romlott is. A sajtóreklámok, az úgynevezett keretes hirdetések több helyet kaptak a lapokban, számuk megszaporodott, így még jobban kirívó, milyen rendkívül alacsony a kulturáltságuk, tipográfiájuk, korszerűségük, együttvéve: „kinézésük”, s nyilván a hatásuk. Elég ehhez belelapozni egy-két legutóbbi újságba, például a Népszabadság augusztus 13-i, vasárnapi számába. Egymillió anyagbeszerző ? Aránylag igen nagy hirdetés adja tud túl az egyik oldal alján, hogy szilukon gyártmányok beszerezhetők ennél és ennél a kisznós, gyors és előnyös szállítási feltételek mellett. Ez rendben van, örvendetes, de hogy kerül a csizma az asztalra? Miért érdekli egy tömegorgánum olvasóit a kizárólag gazdasági embereknek szóló szakinformáció? Az ilyen reklámnak megvan a maga fóruma, a maga közgazdasági lapja. Engedelmet, de a Népszabadság csaknem 900 000 vásárlója és még több olvasója között jóval kevesebb az anyagbeszerző... (Az önbírálat megengedi, hogy ne hallgassuk el: nem vagyunk egyedül, az effajta hirdetések az utóbbi időben elharapóztak a napilapokban, nem törődve az olvasók visszatetszésével.) De nemegyszer még közvetlenül a fogyasztóközönségnek címzett hirdetésekben sincs sok köszönet. Az említett Népszabadságszámban a típusjelzések száraz felsorolásával „brillírozó” magnetofon hirdetésit láttok, nem késztet, hogy odarohanjak megvenni. A következő oldalon egy légiszekrénytisztító előnyeit méltatják, jó lenne végigolvasni, de az adótisztviselői megfogalmazás nem nagyon ösztökél rá Félő, hogy így hirdetni kidobott pénz, még ha ezt az összeget kibírja is a hirdető. Példák — sajnos — korlátlanul állnak rendelkezésre. Az utóbbi időben nálunk is divatba jöttek a sokszöveges hirdetések, némelyik egész kis népnevelői produkció. A forma nem rossz, de a tartalom sokszor melléfog és a technikája sem olyan, hogy vonzana a kisbetűs rész is. Van aztán szűkszavú, amolyan „jópofa”, de végeredményben csak bosszantó, harminc évvel ezelőtti stílusra emlékeztető reklám, mint a Hétfői Hírek augusztus 14-i számában: „Ne szenvedjen tovább a melegtől” — vagyis: vegyen kölnivizet. Szamaritánusok ma már nincsenek, a hirdető cég sem az, s csak a jó hangzás kedvéért próbál pesti vadembernek nézni, akit a kölnivíz megszabadít a hőgutától. Az egyik legfőbb baj, hogy nálunk még nincs reklámgrafikus-képzés, pedig ilyen szakemberek után kapkodnának a lapok kiadói. Milyen legyen a hirdetés? Volt egy időszak nálunk, amikor kínkeservesen kiötlött, szükségtelen reklámoknak engedtek szabad utat. Ennek sokszor kifigurázott típusa volt, a „Cipőt a cipőboltból!’’ Most mintha a másik végletbe estek volna át. Felesleges és fontoskodó szakszerűség, vagy — ha jobban megnézzük — a szóözönbe burkolt semmitmondás dominál. A reklámok nagy többsége nem szólítja meg az olvasót, nem ragadja meg biztos érzékkel a gallérját: ide figyelj, a te igényedről, vagy ha úgy tetszik, a te gyengédről és kíváncsiságodról van szó. A modern reklám is természetesen informatív, lényegbevágóan tájékoztat, de ezt nem tudálékosan teszi, mert akkor fabatkát sem ér, hanem népszerűen, közérthetően, kontaktust keresve az olvasóval. Jó, jó, mondhatja valaki, mi akkor a különbség a mi reklámunk és az annyiszor lenézett nyugati reklámorgia között? Van különbség. A nyugati, minden hájjal megkent reklámemberek általában kétféle módon próbálják megközelíteni a fogyasztót: a „felvágás” és az érvényesülés oldaláról, mondván, hogy aki az életben imponálni akar, aki „csak ad magára valamit”, az ezt és ezt vásárolja. Ezt a fajta reklámstílust elvetjük, ez már a szédítésdossziéba tartozik. De a szolidság nem zárja ki azt, hogy a reklámot nálunk is közelebb vigyük az emberekhez, jobban felkeltsük érdeklődését, s ezt azzal az erkölcsi fölénnyel tehetjük, hogy végeredményben a reklám is a fogyasztó javát szolgálja. Valahol olvastam, hogy fel kellene eleveníteni a magyar gyári márkák nagy reklámerejét. Ebben még eltérőek a vélemények. Nem biztos, hogy ez a régi, sulykoló módszer (lásd: Guttman-nadrág, Haidecker-sodrony és a többi) ma is célravezető lenne. Az igények differenciáltak, s külföldi reklámszakértők tanulmányaiból is kitűnik, hogy a hirdetés akkor jó, ha meghittebb nexust hoz létre a fogyasztóval, nem egy-egy védjeggyel kalapálja a fejét, hanem rafinált, ötletes eszközökkel, megfogalmazásokkal, figyelmet felkeltő, markáns mondatokkal igyekszik felébreszteni benne a tudatot, amihez tanácsot kap. Például: már ideje kicserélni autóján a kerekeket, vagy rá kellene térni valami újfajta borotvapengére... Az egész lényege az, hogy a reklám, a maga sajátos, legkülönbözőbb eszközeivel, az árucikk használati értékét hirdesse: miért hasznos a fogyasztó számára Az igazán sikeres hirdetések bizonyítják, hogy a reklámban helye van a szellemességnek, könnyedségnek, sőt humornak is, s őszintén szólva, néha irigylem a Ludas Matyi reklámrovatát, jobb, mint a napilapoké. Plakát és neon Az, hogy ilyen hosszan elidőztünk a sajtóreklámnál, nem jelenti azt, hogy a többi hirdetési eszköz „oké”. Itt vannak például a plakátok. Sok szép, művészi reklámplakát jelenik meg rendszeresen, de ez ma még harci kérdés. A múlt hetekben az egyik kitűnő fiatal magyar grafikus elpanaszolta, hogy a megrendelők új dolgot általában nem fogadnak el. Pedig éppen a vállalatoknak kellene az asztalt verniük, hogy több karakterisztikus műhöz jussanak. Ma még egyes fanyalgó cégeket sokszor rá kell beszélni a hirdetésre predesztinált plakátokra. Ha már a tájékoztatásnál tartunk, újra meg kell állapítani, hogy Budapesten ugyan több a neonhirdetés, de nem fejlődött ezzel arányosan a minőségük is. Ritka a jól sikerült, művészi megoldás, a neonfeliratok megtervezése nem elég igényes. Még nem megnyugtató a karbantartás és a gyára szerviz. Nemrég a Váci utca rendezésével kapcsolatban felvetődött, hogy ez a fényes utcánk még fényesebb lehetne, ha neonreklámban gazdagabb lenne. Nemcsak a Váci utcában, hanem a főváros más forgalmas részén is nagyon kevés az igazi nagyvárosi reklám, a kiugró neon és háztetőkön felállított villanyhirdetés. Természetesen az ilyen reklám költséges, és ezért nem szaporítható egykönnyen. De azért „előjegyzésben” kell tartani ezt is, ha a cél a reklám elterjesztése, színvonalának emelése. Tervek , e cél érdekében talán érdemes volt megemlékezni a reklám jelenlegi helyzetéről. A reform egyik hatása az lesz, hogy a reklámmal jóval többet törődnek majd a vállalatok, növelik az erre fordítható költséget. Most még azonban elég véletlenszerű az ipari és kereskedelmi vállalatok önálló árupropagandája, már csak azért is, mert a modern reklám követelményei még elmosódottak előttük. Különben, ami a sajtóhirdetéseket illeti, javulást várunk. A többi között azért is, mert — az állami vállalat monopolhelyzete megszűnvén — nem egyedül a megrendelőknek, a cégeknek a kívánságait kell teljesíteni a hirdetés közlésénél, hanem nyilván a lapoknak is lesznek kikötéseik az odavaló, ízléses, színvonalasabb reklám érdekében. Ezért is kell megelégedéssel fogadni a Magyar Hirdető felkészülését, amelynek középpontjában az új igények kielégítése ÓH, várjuk, mi lesz belőlük. Ezek az elképzelések sokrétűek, kezdve a sajtóra, a rádióra, a televízióra és a nyomdaiparra vonatkozó kérdésektől, a szakemberképzésen át egészen a Magyar Hirdető egy kezdeményezéséig. Eszerint a Hirdető bevezette az ajánlatszerű előtervezést. E szárazon hangzó megjelölés mögött az van, hogy a piac ismeretében, megrendelés nélkül megtervezik egy-egy árucikk reklámozási kampányát és kivitelezésre felajánlják az érdekelteknek. Hiába, a reklámnak is kell a jó reklám. Vető Józsefi