Népszabadság, 1968. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-03 / 283. szám
1968. december 3. kedd Megjelent a Színház Egy új folyóirat első számáról Végre megjelent. Tizenkét éve hiányzik Nem múlt el színháziszakmai összejövetel, megbeszélés anélkül, hogy fel ne vetette volna valaki égető hiányát. Most végre elkészült és megjelent első száma a Színház című színházművészeti folyóiratnak. 72 oldalas, az ára 12 forint. Főszerkesztője Boldizsár Iván, szerkesztője: Cs. Török Mária. A főszerkesztői beköszöntő után Újítók és szelídítők címmel Nagy Péter cikkét olvashatjuk a lapban az új magyar dramaturgiáról. A Magyar Játékszín rovat kiemelkedő anyaga Kardos Tibor tanulmányba Dante a Körszínházban címmel. Darvas Iván portréját Berkes Erzsébet írta meg A Műhelyrovat szenzációja Bessenyei Ferenc Bánkról gondolkodom című tanulmánya. Ide kapcsolódik Major Tamás cikke is. Wegenast Róbert Dohogás díszletügyben című írását azért üdvözölhetjük örömmel, mert végre egy gyakorló díszlettervező tollat fog, hogy ennek a hiányosan méltatott művészeti ágnak nyilvánosságot teremtsen. A Világszínház rovat széles körű információs anyaggal rendelkezik, csakúgy, mint a Könyvszemle. A tervek szerint minden számhoz színdarabmelléklet is tartozik: ez alkalommal Madách—Keresztúry Csák végnapjai című drámája jelent meg. Az első szám megjelenése alkalmából köszöntjük a folyóiratot és reméljük, hasznos és értékes munkát végez majd a magyar színházkultúra és a magyar dráma ügyében. Gráber Margit kiállítása Az átlagturista fényképez, a festő skiccel, szénnel, pasztellal, ceruzával megörökíti az idegen táj vagy város látványát — néha amolyan „ujjgyakorlatként”, néha emlékeztetőnek. Gráber Margit Franciaországban, Csehszlovákiában és Jugoszláviában járt, és itt készült rajzait állította ki a Kulturális Kapcsolatok Intézete termében. Bravúros rajztudás, élénk színek, gazdag tónusok jellemzik ezeket a vázlatokat. „Egy festő utazásai” — így nevezi Gráber Margit ezeket a rajzokat. Egyben önvallomásnak is szánta őket, mert „minden festészet a látvány és képzelet pólusai között létezik”, és úgy érezte, ha levél helyett rajzokat küld barátainak, az többet mond el róla, mint amennyit szóban ki tudott volna fejezni. A legtöbb rajz 1965 körül készült, és Párizs, Krakkó vagy Dubrovnik házai mintha egyazon városban állnának, anynyira azonos a festői világuk, hangulatuk. Van azonban néhány párizsi rajz is a húszas évekből , és mintha más bolygón járnánk, így vált ez a tematikus tárlat csaknem retrospektív kiállítássá. A régi és az új munkák összehasonlítása megrajzolja Gráber Margit művészi fejlődésének útját a konstruktívan festői szénrajzoktól impresszionisztikus pillanatképekig. És így marad kielégítetlenül a néző. Az igényesebb, korai párizsi rajzok után a mai útinapló kevesebbnek hat. Sz. A. FERENCSIK JÁNOS HAYDN -MOZART CIKLUSA gyönyörű műsorral kezdődött. A Figaro házassága nyitánya és a Prágai Szimfónia között Perényi Miklós Haydn Gordonkaversenyét játszotta. Perényi, a csodagyermek - sorból felnövekedve, néhány év alatt igazi nagy művésszé vált. Egyénisége betölti a hangversenytermet, és tartalommal teljesíti ki a megszólaltatott művet. Rendkívül intenzív, karcsú és mégis telt gordonkahangja, eszményi szépségű dallammintázása, formai biztonsága, magával ragadó, sugárzó muzikalitása ismét hatalmas lelkesedésre ragadtatta az Erkel Színház kétezres közönségét. Perényinek igazi mondanivalója van és gazdag művészi eszköztára a mondanivaló sokoldalú megvalósításához. Haydn versenyművét mintha csak a testére szabták volna, a nyitótétel meleg humánumhangja, a lassú rész finom poézise és a Finálé táncos lejtésű dallamossága tökéletes formát öltött a játékában. Nagy művészre vall, ahogyan egy-egy témát elindít, végigível és lezár. Minden hangja él, minden ritmusa elevenen lüktető valóság. Méltán fogadta produkcióját fergeteges taps, és az egész hallgatóságnak örömére szolgált, hogy a versenymű lassú tételét ráadásként másodszor is meghallgathatta. Ferencsik János és az Állami Hangversenyzenekar némiképp sápadtabb teljesítményt nyújtott ezen az estén. Kissé fáradtan, pezsgés nélkül – hangzott el a Figaró-nyitány. A Prágai Szimfónia, ez a kivételes remekmű, hoszszú évek óta hiányzott a hangversenyműsorokról. Ezúttal elsősorban az előadás tényét köszönhetjük, koncentráció, kidolgozottság és formálás tekintetében a produkció elmaradt Ferencsik János jól ismert és sokszor méltatott, magas színvonalú Mozart-tolmácsolásaitól. A művet szinte újdonságként felfedező közönség azonban így is hálás volt az előadóknak. BORBÉLY GYULA AZ ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR ÉLÉN a századforduló és a XX. század jelentékeny műveiből állította össze műsorát. Borbély legutóbbi koncertjei közül ez az est kimagaslott megbízható színvonalával és gondos kimunkálásával. Az elmélyült előkészületet meghálálta azezúttal kiváló teljesítményt nyújtó zenekar és a hangversenyt örömmel fogadó közönség. Debussy két nocturne-je közül a Felhők címűt a hangszínek finom, kidolgozott és a lágy Debussy-melodika nemes megformálása jellemezte. Már itt feltűnt a fúvósok szép játéka, ami különben az egész est egyik örvendetes momentuma volt. Az Ünnepek tétel kevésbé hatott meggyőzően, itt nagyobb, elementárisabb érzések ütköznek össze, s az összefogott előadásra törekvő karmester nem fordított elegendő figyelmet a muzsika „tömegjeleneteinek” érzékeltetésére. Szabó Ferenc Elfelejtett szerenádjának elhangzása után meleg szeretettel köszöntötte a hallgatóság a mű alkotóját. Szabó első műveinek egyike a pár éve némiképp átdolgozott Elfelejtett szerenád, ám magán viseli a zeneszerző máig érvényes sajátos stiláris jegyeit. Borbély meggyőző műgonddal építette fel a darabot, gondot fordított az áttört hangszerelés érvényesítésére és a zene költői világának feltárására. Különösen szépen sikerült a Scherzo és a Finálé tolmácsolása. Richard Strauss Don Juan szimfonikus költeménye hatásos előadásban hangzott el, itt legfeljebb a mélyebbről fakadó romantikus fűtöttség, lendület volt az, ami hiányzott. Ravel bal kézre írott Zongoraversenyét, ezt a rendkívül nehéz alkotást Tusa Erzsébet vitte sikerre. Virtuozitása kétségtelenül hatásosan érvényesült, bár kissé szárazon kopogó billentése az ízigvérig gall szellemű érzéki szépségben gazdag műtől némileg távol áll. A művésznő felfogásából hiányzott az a könnyedség és játékosság, amely nélkül pedig ez a muzsika aligha érthető meg igazán. Tiszta és rendezett játéka azonban megérdemelten aratott tetszést. SÁRKÖZI ISTVÁN VÁLTOZATOK CSELLÓRA című új darabja a rádió modern zenei sorozatában, meghívott közönség előtt hangzott el. Érdekes for-,mai és zenei problémákat oldott meg a zeneszerző ebben a nagyméretű, a barokk chaconne-ok mintáit követő variációs alkotásban. A súlyos, drámai tartalommal induló mű anyaga sokszorosan átalakul, míg elérkezik a befejezés örömteli feloldásáig. Különösen figyelemre méltó az a mód, ahogyan Sárközy a gordonka régóta ismert motorikus mozgásformáit továbbfejleszti, mintegy mai zenei nyelvre fordítja. Mező László sikeresen birkózott meg az igényes,, technikailag rendkívül nehéz mű előadásával. Breuer János Arnuld Zweig (mkícse Nagy gyászpompával temették el hétfőn Berlinben a 81 éves korában elhunyt Arnold Zweiget, a nagy német regényírót. A Német Művészeti Akadémia oszlopcsarnokában emelt ravatal előtt hétfő délelőtt tisztelőinek ezrei vonultak el. Ravatalánál párt- és állami vezetők, valamint pályatársai álltak díszőrséget. Délben a Deutsches Theaterben tartott hivatalos állami gyászünnepségen Alexander Abusch miniszterelnök-helyettes, Max Walter Schulz, a német írószövetség elnökségi tagja és Borisz Polevoj szovjet író mondott gyászbeszédet. Délután hosszú gyászmenet kísérte a nagy író koporsóját a Dorotheenstaedtische temetőbe. NÉPSZABADSÁG Emlékezés forradalmár képzőművészeinkre Kiállítás az angyalföldi népfrontklubban (Tudósítónktól.) Ritka remekművekből, kiállításon alig vagy talán soha nem látott festményekből, grafikákból és plasztikákból nyílott kiállítás hétfőn Angyalföldön. Emlékezés forradalmár képzőművészeinkre címmel mutatja be a Nyolcak, az aktivisták, a Szocialista Művészcsoport és más társadalmi ihletésű művészek alkotásait a XIII. kerületi Hazafias Népfront, a kerületi tanács és a Magyar Nemzeti Galéria. Kernstok Károly Agitátorához készített vázlatától Berda Ernő 1945-ben festett Szabad Angyalföld című festményéig foglalja össze a forradalmi és szocialista magyar képzőművészet fél évszázados históriáját a jól szerkesztett, tömör kis gyűjtemény. A Nyolcak radikális művészetét olyan rangos remekek képviselik, mint Tihanyi Lajos élesen metszett önarcképe, a lázadó aktivizmust egyebek közt Nemes Lampérth József ugyancsak ritkán látható fenséges önportréja. Uitz Béla Sorozás című festménye keményre gyúrt aktjaival, zaklatott rendjével ugyancsak meglepetés és méltó jelzése a forradalmi korszaknak, amelynek tudatos folytatói, a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagjai ugyancsak olyan alkotásokkal szerepelnek, amiért érdemes elmenni a Váci útra. Derkovits Zuglói részlet című raktárban rejtőző kompozíciója éppúgy vonzereje a kiállításnak, mint Bokros Birman Scheiber Hugóportréja, Bortnyik Sándor és Pór Bertalan kevésszer látott grafikái. A forradalmi évfordulókat méltón ünneplő kiállítás — amely egyszersmind igazi „csemege” a műbarátoknak — december 15-ig látható a Váci út 50. szám alatt. Landai Sándor: Déri Iluber JELENTKEZIK A SZEDŐ November 1-i számunkban jelent meg egy tudósítás arról az ünnepségről, melyet Nagyváradon rendeztek a Holnap irodalmi antológia megjelenésének 60. évfordulóján. Ezt követően egy levél érkezett szerkesztőségünkbe, melyben Kerti Ernő, lapunk olvasója tudatta velünk, hogy ő az egyetlen élő személye a váradi Sonnenfeld Nyomdának, melyben az antológia készült. Az idős nyomdászt felkerestük a Hungária körúti szociális otthonban, ahol elbeszélgettünk vele. Budapestről került „a Körös-parti Párizsba” szinte idénymunkásként. — Ez akkoriban nem volt meglepő, a nyomdászok — különösen fiatalabb korukban — sokat cserélgették munkahelyüket, talán annak a régi hagyománynak folytatásaképpen, hogy a felszabadult segéd távoli vidékeket is bekóborolt vándorútra kelve, idegen országokban dolgozott évekig, sok tapasztalatot szerezve — mondja Kerti Ernő. — Nem emlékszem arra, hogy Adyval találkoztam volna Váradon. De a többiek: Dutka Ákos, Ernőd Tamás, Miklós Jutka emlékezetemben élnek. Elsősorban Dutka Ákossal és Ernőd Tamással tartottam jó kapcsolatot. Ernőd egészen hátal volt akkor, szinte gyerek, nagyon kedves, jó fiú, még nálam is fiatalabb és nagy bohém. Az antológia csak nehezen akart fogyni, pedig mindössze néhány száz példányt nyomtunk belőle. Jellemző, hogy a műveltnek számító, minden kéziratot, irodalmi művet olvasó nyomdászok sem értették például Babits verseit, sokan gúnyolódtak is rajta. A Fekete ország című verse szinte köznevetség tárgya volt. Új és szokatlan hangot ütött meg benne, sok értetlenséggel találkozott. Várad akkori kulturális életére jellemző volt, hogy a nyomdászok minden színházi bemutatóra jegyet kaptak, a másnapi kritika is tükrözte az ő véleményüket. Másfél évet töltöttem Váradon, mikor visszatértem Pestre, a Friss Újságnál voltam szedő, majd korrektor. Ennél a lapnál dolgozott a két háború közt Dutka Ákos is. Dutka, aki nálam néhány évvel idősebb volt, szinte atyai barátomnak számított, sokszor emlékezett velem együtt a váradi napokra. Már többször szerettem volna meglátogatni egykori szerkesztőmet, mert úgy tudom, évek óta nem hagyja el lakását, de én is nehezen járok, bizony, nyolcvannégy évesen, botra van szükségem — fejezte ki emlékezését az idős szedő K. A. A Handabasa, avagy A fátyol titkai Vörösmarty 1834-ben eredeti pesti vígjátékká változtatta Shakespeare Felsült szerelmesek című vígjátékát, Görgey Gábor pedig szabadon alkalmazta Vörösmartyt. Három unatkozó ficsúr fogadásból házasodni készül. Ligeti Vilma pesti kisasszony kihallgatja fogadkozásukat és komornájával sorozatosan megleckézteti a mihasznukat. A vígjáték másik vonalában regényes szerelmi történet foglal helyet, Vilma kisaszszony érzeményei Hangai Sándor ifjú iránt. Vörösmarty „fátyola” nem takar semmi titkot. Csupán egyike a darab cselekménybonyolító álruháinak. Görgey zenés komédiájának sincsen „titka”, ízes, jókedvű bohóság, pergő színpadi gyakorlat. Derűs komédia ez csípős ízekkel és csípős utalásokkal. Ha csiklandósságát egykor az adta meg a darabnak, hogy a polgárosodó Pest-Buda díszletébe helyezett egy tündérjátékot, most megismétlődik a tréfa: a biedermeier fodrok alól előtűnik egy mai történet modellje, itt-ott kivillan Poós Éva színes és bájos jelmezei alól a mai gondolat. Ha ügyesebb és csinosabb szerkezetű lett is Görgey kezén A fátyol titkai, nem lett belőle jelentős vígjáték, csak finom ízlésű irodalmi bohóság, megtoldottan azzal a pikantériával, hogy Vörösmartyt név szerint is idézik (a Himfy-dalok helyett), verseit folk-beat formában citálják Stark Tibor tehetséges muzsikájára. A folytonos kihallgatózásokkal, cselvetésekkel, félrevezető levelekkel, álruhák tömkelegével terhes eredeti mű terjengős, mesterkélt fondorlatosságú. Színpadon elmondhatatlanul hosszú. (Keletkezése után tíz évvel került első ízben bemutatásra. Két előadásnál többet nem ért meg.) Görgey tömörítései találóak. Felcserélte a negyedik és ötödik felvonást. Vagyis a leánykérést megcserélte a fátyol leplezte éjszakai légyott jelenetével. Az irodalmi tréfa legmulatságosabb tréfája, hogy ami leginkább utólagos betoldásnak, írói beavatkozásnak tűnik, éppen azok Vörösmarty mondatai, ami pedig korhűgyanús a mai fül számára, az Görgey leleménye. Langmár András horgolt csipkékből készít kulisszafákat és állatbokrokat a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadára, gúnyolódik a díszlet és idézőjelbe helyez, csakúgy, mint a Schampolo- együttes beatelőadása (amely hivatva van hangsúlyozni a 100 évvel ezelőtti és a mai unatkozó uracsok közötti hasonlóságot) és Sándor János rendezése is idézőjelesen „hozza” a múlt századi ömlengő szerelmi jelenetek színpadi stílusát. Ennek következtében azután kissé túlságosan vígjátéki a színészi játék, túl sok a grimasz, a bakugrás és a vaskosan megnyomott szövegpoén és kevesebb az emberi kapcsolatok nevetségességének kidolgozása. Sándor János rendezése azonban tele van friss és gúnyos ötletekkel és nem hiányzik belőle a kamaszlendület sem, különösen az éjszakai jelenet bohózati zűrzavarában teremt kusza rendet a színpadon. Tímár Éva bájos biedermeier primadonna, Telessy Györgyi temperamentumos és intelligens szubrett (ő az egyetlen, akinek éneklésével elégedettek lehetünk), Forró Pál operettbonviváni délcegségű Hangai, Lengyel János ízes apa; a három fiatalúr, pesti ördögfiókákként hemperegnek, ugrándoznak, civódnak, pofozkodnak, rosszalkodnak, kedvvel bohóskodnak (Csikós Gábor, Kottás Róbert és Dánffy Sándor). Demeter Hedvig tréfás vénkisasszonyt alakít. A kaposvári színház érdekes kísérlete ugyanoda sorolható, ahová Vörösmarty vígjátéka, kísérlet egy korszerű magyar komédiastílus kicsiszolására. M. G. P.