Népszabadság, 1968. december (26. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-24 / 302. szám
Az írószövetség kezdeményezésére irodalmi szociográfiai könyvsorozat készül Magyarország felfedezése címmel, amelynek első köteteit hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára szeretnék megjelentetni. A Szabolcs megyéről szóló kötet írásához Végh Antal kezdett hozzá, a Valóság idei 4. számában Állóvíz címmel meg is jelent egyik cikke. Penészlekről, egy dél-nyírségi falu elmaradott állapotairól van benne szó. A kép, amit festett e faluról, olyannyira megdöbbentő volt, hogy széles körű sajtóvita bontakozott ki körülötte. A polémia természetesen nem maradt meg a cikk vitatásánál, kiterebélyesedett, mégpedig elsősorban az írók és politikusok valóságlátását boncolgatva. Ezt Darvas József a Kortárs 9. számában így fogalmazta meg: „Szerintem a fő probléma az, hogy eddig még nem elemeztük bátran és nyíltan azt a természetes különbséget, ami a politikus vagy a funkcionárius és az író szemléletmódját jellemzi, s ebből eredően azt a másfajta — de nem külön! — felelősséget a közös felelősségen belül, amely másképpen kötelező a politikusra és másképpen az íróra.’* A Népszabadság szerkesztősége tulajdonképpen ezt a problémafelvetést érezte megvitatásra érettnek és érdemesnek. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett: Darvas József író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront főtitkára. Orosz Ferenc, az MSZMP Szabolcs megyei Bizottságának első titkára. Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára. Pándi Pál, a Népszabadság szerkesztő bizottságának tagja, Sípos Gyula költő, Urbán Ernő és Végh Antal író. A vitát Gosztonyi János, a Népszabadság főszerkesztője vezette. GOSZTONYI JÁNOS: írók és pártmunkások jöttünk össze véleménycserére arról a témáról, amelyet egy Szabolcs megyei szociográfiai írás vitájában Darvas elvtárs fejtett ki a Kortársban. A közvetlen témánk természetesen az, hogyan kell ma, 25 évvel a felszabadulás után, felfedezni Magyarországot? És ezzel összefüggésben: mi az igazság, mit lehet és mit kell megírni? Beszélni kellene a vélemények ütközéséről, a keletkezett konfliktusok feloldásának eszközeiről, módjairól s arról, hogyan lehetne a pártmunkások és az írók együttműködését hatékonyabbá tenni. DARVAS JÓZSEF: Az írószövetség vállalkozását, a Magyarország felfedezése sorozat elkészítését fontosnak érzem. Van vita arról, hogy a cím nem túl provokatív-e. Szerintem nem. Minden valamire való írás felfedezés, s van ebben az országban mit felfedezni. Én hallatlanul fontosnak tartom, éppen a mai időkben, a társadalom önismeretét, s ennek egyik eszközének tekintem a sorozatot. Ami pedig az írók és a funkcionáriusok kapcsolatát illeti: nagyon fontosnak tartom, amit Kádár elvtárs legutóbbi írószövetségi látogatásakor mondott. Azt fejtegette, hogy az irodalom és a politika között ma jó, egészséges a viszony, s ez nem valamiféle elvtelen kompromisszum árán jött létre, nem dugtuk fegyvereinket a bokorba, senki nem adta fel az elveit. Ebben szerintem azrejlik, hogy a politika és az irodalom természetes különbségeit ma okosan és józanul kezeljük. Az a fajta irodalom, amit én magaménak vallok, a politikát úgy érti, mint a történelem formálását. A történelem alakításában pedig feltétlenül közös a felelősségünk a politikusokéval. Egyszersmind természetesnek tartom, hogy a politikus — miközben a stratégiai célt sohasem téveszti szem elől — kénytelen a napi gyakorlat hallatlanul sok bonyolult taktikai kérdésével is birkózni. Az írók ezt sokszor türelmetlenül nézik, nem értik meg, pedig ez velejár a politikával, enélkül nincs politika. Viszont a politikust az a veszély fenyegeti, hogy a napi taktikai kérdésekbe bonyolódva prakticistává válhat. Miközben , az írók részéről nagyon jelentősnek érzem, hogy a politikusoknak a napi gyakorlattal való birkózását legalább igyekezzenek megérteni, azt is tudom, hogy az író általában hajlamos a végső morális kérdések felvetésére. Ez viszont — ha nincs kontrollja — anarchiához vezethet. Ezért gondolom, ezért írtam, hogy a kétfajta szemlélet nagyon termékenyen lehet egymásnak a kontrollja, és nem baj — éppen a kontroll szempontjából — ha konfliktusok keletkeznek. De ez csak akkor jó, ha természetesnek vesszük, és sem az író, sem a politikus nem csinál belőle presztízskérdést, hanem elvi módon ütközteti nézőpontját a másikéval. ERDEI FERENC: Nemcsak elfogadom, hogy az alapkérdés a két szemléletmód különbsége és ütköztetése, hanem még hozzá is tennék valamit. Van itt egy harmadik szereplő is, a tudomány. A szociológia vagy a közgazdaságtan kevésbé elfogult, mint a politikus, aki az eredmények-ben a saját tevékenysége, törekvése sikerét is akarja látni, s ideges lesz, ha nem kedvező jelenségeket tár fel az író. Szerintem Penészlek egy kicsit komplikáltabb eset. Az történt ugyanis, hogy miközben átalakulóban van a magyar falu, Végh Antal egy olyan községről ír, amely ugyanolyan maradt, mint volt. Ez önmagában valóban felháborító. De én azt tartom, hogy minél jobb politikus valaki,. 1 annál jobban elbírja az ilyen | „szemérmetlenséget” ,és annál többet tud belőle profitálni. Mert | a politika mindig olyant tud meg | az ilyen írásokból, amit különben | nem tudhat. Egyébként is: sem | az ország vezetői, sem a megyei | vagy a járási vezetők nem írhat- ,ják úgy a maguk számlájára Pe r |nészteket, mint kudarcot. Ponto-sabban: ne azt a felelősséget vesgyék magukra, hogy mindent egy- I j csapásra megváltoztatnak, hanem azt, hogy a társadalom alakítását is a tőlük telhető legjobb erővel és j | legszorosabb politikai felelősség gét a szocializmus szabályai sze- rint végzik. Persze, lehetséges olyan írói vagy szociológusi feltárás is, amelyre ellenállással kell felelni. Ilyenkor helyénvalónak tartom a politikusok zord fellépését, a táradalom — vagy akár bizonyos köreinek is — a bojkottját. De hozzáteszem, hogy én az Állóvizet, a túldramatizálás és a szabolcsi viszonyok nem kellő figyelembevétele ellenére sem érzem ilyennek. GOSZTONYI JÁNOS: Lényegileg a kérdés elvi megfogalmazásán túl, sem Darvas elvtárs, sem Erdei elvtárs nem foglalt állást, hogy hol kell lennie a határnak az író hibákat feltáró tevékenységében és a politikus negatívumokat visszautasító magatartásában. A politikust fenyegeti a prakticizmus, az írót az anarchia — mondta Darvas elvtárs. Nem tagadom, a politikusoknál a bürokratizálódás, a prakticizmus, az elszürkülés veszélyét, különösen, ha figyelembe vesszük: a pártfunkcionáriusok is emberek, éppúgy mint az írók, tehetségesek vagy kevésbé tehetségesek. Nekünk, pártmunkásoknak arra kell vigyáznunk, hogy különbséget tudjunk tenni a rendszerellenes támadások és a kritikai észrevételek között. És még a jogos kritika sem jelenti szükségképpen a sokszor nehéz körülmények közt dolgozó, áldozatos munkát végző pártmunkások bírálatát. A jelenlegi esetben is valami hasonlóról van szó. Végh elvtárs megírta cikkét, s a szabolcsi elvtársak egész Penészlekért önmagukra veszik a felelősséget, s nem bontják külön azt, ami rájuk tartozik és ami nem. Ami pedig az írókat fenyegető veszélyt, az anarchiát illeti: némely feltárásokkal szemben ellenállást kell tanúsítani. Mi legyen itt a mérce? Szerintem minden írói feltárást, minden írói kritikát el kell fogadni, ha tartalmilag a többes szám első személyében íródik. Ismétlem, tartalmilag, mégpedig a felelősség dolgában is. Én ezt tekintem olyan határnak, amilyent keresünk. DARVAS JÓZSEF: Szép megfogalmazás ez, és igaz is. GYŐRI IMRE: A legnagyobb magyar falu bevezetőjében arról ír Darvas elvtárs, hogy történeti szemlélettel kell a dolgokat nézni, lehet érzéketlen az emberek sorsa iránt. Bennünket is megráz, ha egy lakásigénylő bejön az irodánkba és az asztalra teszi a gyerekét, mert abban a dohos lakásban nem tudja tovább nevelni, fél, hogy tüdőbajt kap. A legutóbbi tíz évben Szegeden hétezer új lakást építettünk, de tudjuk, hogy a hétezeregyedik gondján ez nem változtat. A társadalmi meghatározóra helyezzük a fő hangsúlyt, s tudjuk, hogy ennek eredményeit az idő távlatában mindenki lelkesítőnek fogja tartani. De ha ezt a folyamatot nem veszik figyelembe, akkor ez a sorozat neméri el a célját. Darvas elvtársra szeretnék hivatkozni, aki a legnagyobb magyar faluról szóló tanulmánya befejeztekor azt mondta, hogy amit megrajzolt, egy pont csupán, amelyből sokfelé lehet vonalakat húzni. Az ország jelenlegi állapota is egy pont, s ebből is sokfelé lehet vonalakat húzni. Ezért a kontroll dolgában azt mondom, hogy a politika is lehet kontrollja az irodalomnak. URBÁN ERNŐ: Ha figyelmet akart ébreszteni Végh Antal Penészlek iránt, akkor ezt el is érte. De mi az oka a megdöbbenésnek a tények kétségbe vonásán túl? Az ilyen írások olvastán az illetékeseknek olyan érzése támad, hogy kétségbe vonják egész munkájukat. Az ilyen fokú érzékenység hátulütői pedig sokkal rosszabbak, mint gondolnák, mert nem lelkiismeret-vizsgálat következik belőle, hanem sok esetben visszalövés, annak keresése, hogyan lehet megkérdőjelezni az írást. OROSZ FERENC: Kétféle igazság nincs Szabolcs megyéről sem. Akár író fogalmazza meg jelenét és jövőjét, akár politikus, az igazságnak azonosnak kell lennie. A szemléletünkben van nyilván valami különbség. Helyes, ha okosan egyeztetjük az álláspontokat. Mi erre hajlandók vagyunk, mert ha a szabolcsi emberek olvassák a róluk szóló kötetet, szeretnénk, ha magukra ismernének, megkedvelnék a kötetet, és az abban feltárt történelmi eredmények meglevő nehézségeink és hibáink mellett is lelkesítenék őket további sikerek elérésére. Mi ezt várjuk a Magyarország felfedezése sorozattól. Ezt a feladatot véleményünk szerint semmiképpen sem lehet „ellenzéki” oldalról megközelíteni. Azt óhajtjuk, hogy velünk együtt drukkoljon az író, velünk együtt érezze a sikert és a sikertelenséget is. Munkálkodjunk együtt, hogy jól fedezzük fel Száaz irodalom, a tudomány és a politika határesete és találkozási pontja. A szociográfia nemcsak speciális szépírói, hanem speciális tudományos és politikai felelősséget is megkövetel. Minél mélyebben, gondolatilag minél egzaktabb módon ragadja meg az író a szocializmus lényegét, annál nagyobb a mozgási lehetősége. Minél értőbben szocialista valaki, annál szabadabb. A személyi kultusz idején, sajnos, igen gyakran frázis lett ez az igazság, mert a gyakorlat nem a szabadságot kínálta, hanem az értelmes állami és mozgalmi fegyelem helyett egy rosszul értelmezett fegyelem vállalását követelte meg. Most afelé megyünk — ha nem is mindig akadálytalanul —, hogy ebből az igazságból újra gyakorlati igazság legyen. Esztétikájában Lukács György egy vonatkozásban utal arra, hogy egy vezérkari tiszt, hadi ismeretekben jártas tudós a hadseregek létszámából, tűzerejéből lényegileg ki tudja számítani, hány százalék lesz a csatában a halott és a sebesült. A jó katonának, hadvezérnek a szükséges ismeretek birtokában parancsot kell adnia a csata megvívására, noha tudja, hogy győzelem esetén is ennyi és ennyi halottja és sebesültje lesz. Egy írónak azonban nem csupán a sebesültek és a halottak valószínű arányszámára kell figyelemmel lennie, hanem Kiss Jánosra és Kovács Péterre is. Tehát az egyénre, az egyes emberre. Ehhez hozzátenném: aszocializmusban az író-nak — éppúgy, mint a pártmunkásnak — mind többet meg kell értenie a „vezérkari tiszt” tudományából, mégpedig úgy, hogy közben továbbra is teljes fogékonysággal érzékelje a közkatona kockázatát. S a politikusnak is mind többet kell megértenie a dolgok művészi megközelítéséből. Egyébként: a maga közegében érzékelni a jelenséget, de érzékelni és felmutatni a maga közegében, ez a realizmusnak az a követelménye, amely nélkül nem tudunk hatékonyan tovább haladni. Tehát a közeg jelenléte nem a jelenség elfedésére, hanem az igazság felfedezésére való. SÍPOS GYULA: A penészleki íráshoz kapcsolódó egyik vitacikkben olvasható, hogy az író csak ír, a tanácselnök pedig formálja is az életet. Ennél érdemes megállni, mert elég széles körben elterjedt vélemény. Azt hiszem, itt Darvas elvtárssal érthetünk egyet, valóban azonos felelősségűkk van az íróknak és a pontjuk meg fentről lefelé a saját apparátusunkat azért, mert lent még nem értenek mindent a maga összetettségében. Persze az is rossz lenne, ha nem kívánnánk e tekintetben előbbre lépni. De hát erről szó sincs. URBÁN ERNŐ: Sokszor és teljes joggal igénylik az írók közéletiségét. A kérdés az, hogy mit értenek ezen az illetékesek? Sajnos nagyon gyakran csak vezércikket, vagy egy-egy kérdésben való állásfoglalást. Pedig ha valami, akkor éppen ez a vállalkozás, a szociográfiai munka közéleti tevékenykedést jelent. Csakhogy milyen árat kell fizetni ezért? Gyakran még azt is kétségbe vonják egy szociográfikus írás kapcsán, hogy szerzője szocialista-e. DARVAS JÓZSEF: Egész irodalmi helyzetünk egyik komoly ellentmondása, hogy a semleges akadálytalanul érvényesül, az igazán szenvedélyes társadalmi vállalás pedig csak millió akadállyal. Ha Szabolcs megyéről csak Penészlek íródna meg, az hazug, torz dolog lenne. De néha a véglet is adhat olyan nézőpontokat, amikből sok minden belátható. GOSZTONYI JÁNOS: Összegezésként: a Magyarország felfedezése-sorozatot valamennyien szükséges vállalkozásnak tartjuk. Az is eléggé nyilvánvalóvá vált — ebben nekem nem is volt kétségem —, hogy a nézőpontok vagy a megközelítések különbözősége ellenére is közös a felelősség és közös a cél. A felső szinteken, azt hiszem, ez általánosan felismert. Középütt és lent még kevésbé. Jó lenne dolgainkat valahogy úgy intézni, hogy az együttmunkálkodás igénye eljusson ezekbe a szférákba is. A vitában direkt és indirekt módon felvetődött az is, hogy kinek nagyobb a súlya, hatalma. A közvetlen hatalmon levők sok mindent el tudnak érni, de azért amit az írók leírnak és kinyomatnak — és le lehetett írni, s ki lehetett nyomtatni az Állóvizet is! —, az is hatalom és nem is kis hatalom, amivel élni és visszaélni is lehet. S az ilyen visszaélés is lehet súlyos, súlyosabb is, mint egyik-másik funkcionárius hibája. Tehát itt is a közös felelősséget kell hangsúlyozni. Egy olyan törekvésű sorozatot kellene csinálni, ami egyrészt jól szolgálná a felszabadulás negyedszázados megünneplését, másrészt pedig segítené a politikusok, funkcionáriusok, illetve az irodalom művelői között elvi alapokon nyugvó együttműködést. pártmunkások és írók együttműködéséről, az objektív, pártos valóságlátásról A mostani sorozatnál is szükség van erre, a mai Magyarország felfedezésénél is látni kell a társadalom fejlődési folyamatát. Azt kell érzékeltetni, hogy mennyi minden van mögöttünk és előttünk, s azt, hogy a kapitalizmusból a szocializmus felé tartunk, mindazokkal az akadályokkal, bajokkal, amelyek a régi rendből ránk maradtak ... GOSZTONYI JÁNOS: És azokkal a hibákkal, amiket mi csináltunk. . GYŐRI IMRE: Természetesen azokkal is. " Nagyon fontosnak tartom a sorozat készítésekor a helyi vezetőkre való támaszkodást. A pártmunkást, a funkcionáriusokat gyakran úgy tüntetik fel — különösen, akiknek nincs elég szoros kapcsolatuk velük! —, mint akik vakok, merevek, akik megkapják a szempontokat, az irányelveket és „viszik a vonalat”. Igaz, akad ilyen is. A pártmunkások döntő többsége önállóan gondolkodva hajtja végre a párt politikáját. Szerintem nemcsak a költő vagy az író, de a politikus sem bölcs megyét, jól fedezzük fel Magyarországot. VÉGH ANTAL: őszintén szólva, tartottam egy kicsit ettől a beszélgetéstől, azt hittem „deresre” akarnak húzni, de meg kell mondanom, hogy eddig nagyon jól éreztem itt magamat, mert elvi oldalról közelítik meg a dolgokat. Ez felszabadítja szorongásaimat. Ezért is meg kell mondanom, hogy a penészleki cikkem alapállása nem hiba nélküli. Azt is tudom, hogy Penészlek nem az egész Szabolcs megye, s ezért a Szabolcs-Szatmárról szóló szociográfiai kötetben olyan községeket kívánok ellenpólusként bemutatni, mint Valja, ahol például kétmillió forintért kultúrházat építettek, és a szövetkezetben dolgozó parasztok megkeresik a napi 100 forintjukat is! Szeretném nagyon becsületesen megírni ezt a könyvet, de a megyei pártbizottság segítsége nélkül aligha megy. Ezért kérem a megyei vezetők, különösen pedig Orosz Ferenc elvtárs támogatását a leghatározottabb formában. PÁNDI PÁL: A szociográfia kusoknak. Az is igaz, amit Darvas József idézett Kádár Jánostól, hogy általában rendben van az irodalom és a politika dolga. De azt is érzem, hogy ez jobbára csak felső szinten van így, s nagyon sok még a tennivaló — talán annál több, minél lejjebb megyünk. Megmaradt általában a politikusokban egy olyan igény, amit univerzális igénynek mondhatnék. Ha például Penészlekről megírom, hogy Szabolcs megyének fáj a foga, akkor azt tanácsolják: azt is írjam meg, hogy a szívműködése egészséges, a homloka nagyon szép, s általában, univerzálisan ne a betegségekről írjak. Az író mindenféle egyensúlyozó számítgatás nélkül is megírhat olyan helyzetet, amely egyértelműen változtatásért, javításért kiált, és szerintem ebből — ha írói felelősséggel íródik — haszna van a politikának is. GYŐRI IMRE: A „fent”-et és a „lent”-et nem nagyon választanám külön, mert olyan a „lent”, amilyent a „fenti” kialakít. Nagyon, szeretném, ha ezt mindenki jól értené, hiszen nem tagadhat