Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-03 / 1. szám

FOCK JEXD ÍJ JÉ VI KI AN­ IO ÉS TELEVÍZIÓS IXTEIÍJÍTJA -----------------------------------------------------------------------------------------------------------—«4 (Folytatás az 1. oldalról.) dik majd, s amikor szocialista alapon megvalósult teljes népi­nemzeti egységről beszélhetünk. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy ne túlozzuk el azok számát és jelentőségét, ak­ik ma és talán hosszabb időn át nem teljesen és nem mindenben értenek velünk egyet. Nem szabad még egyszer olyan hibába esnünk, hogy szin­te magunk „gyártjuk” a rendszer, a nép, a párt ellenségeit. Tudomá­sul kell vennünk — mert az élet ezt mutatja —, hogy vannak és még nagyon sokáig lesznek embe­rek, akik a szocializmus építése időszakában először is, másodszor is és utoljára is önmagukat né­zik, akiket nem hatott át — Ve­res Péter megfogalmazásával szólva — a kormányzati gondol­kodás. Az még a távoli jövő kér­dése, hogy minden ember a kö­zösségért végezze munkáját, úgy akarjon boldogulni, hogy ebben a közösség életét is szebbé te­szi. Ma még sokan nem így gon­dolkodnak. Azt azonban látni kell, hogy ha valaki ebben a rendszer-A párt és a kormány iránti bi­zalomról szólt ezután Fock elv­társ. — Jó érzés, hogy az ember — például jómagam, a kormány el­nöke —, amikor bízik az embe­rekben, ugyanakkor tudja, érzi, hogy az emberek is bíznak a rendszerben, a rendszer igazságá­ban, az eszme erejében, bíznak a párt és a kormány vezetőiben. Ha az ember ezt érzi, bátran neki mer fogni komolyabb, nagyobb reformoknak is és közben mindig áthatja a gondolat, amit vagy 12 évvel ezelőtt fogalmaztunk meg és azóta is néhányszor, hogy a né­pet akarjuk szolgálni. Ehhez any­­nyit teszek hozzá: csak addig ér­demeljük meg, hogy helyünkön legyünk, amíg valóban szolgáljuk a népet, amíg nem élünk vissza azzal a beosztással, amelybe a nép bizalma emelt bennünket. Egyéb­ként, ha egy kormányzat okos, jelentősen megkönnyíti munkáját, ha számít erre a bizalomra, ha ki akarja érdemelni ezt a bizal­mat, ha tudomásul veszi, hogy sok százezer és sok millió ember­nek együttesen sokkal-sokkal több a tapasztalata, mint akármilyen okos kormánynak, ha minden je­lentős kérdést megtanácskozik a nép széles rétegeivel, mielőtt ha­tározna, mielőtt törvényt alkotna, mielőtt a parlament elé vinné. Természetesen nem mindig kö­vethetjük azt a munkamódszert, hog előzetesen, határozathozatal előtt mindent megtárgyalunk. A széles nyilvánosság előtt rögtön hozzá is teszem: amikor anélkül kell döntenünk, hogy a széles néprétegek véleményét előzetesen kikérnénk, akkor nagyon nehéz a kormányzati munka, akkor sok­szorosára növekszik a kormány­zati felelősség Hadd említsek egy példát. Az elmúlt év során a csehszlovákiai eseményekkel ösz­­szefüggésben nagyon sok kérdés­ről teljes nyíltsággal beszéltünk a széles közvélemény — nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi köz­vélemény — előtt is. De augusz­tus 20-át nem tudtuk a néppel megszavaztatni. Nem is lett vol­na helyes, nem is csak a mi ügyünk volt Bíztunk azonban ab­ban, hogy a dolgozók Magyaror­szágon is meg fogják érteni, miért kellett ezt tennünk, meg fogják érteni, hogy internacionalista kö­telezettségünk volt. Ebben bízva tettük meg augusztus 20-án a többi szocialista országgal együtt az ismert lépéseket. Úgy gondo­lom, a bizalom légköre segítetté­ben tisztességesen dolgozik, akkor is ezt a rendszert erősíti, ha csu­pán önmagára gondol. Vannak természetesen olyanok is, akik azon túl, hogy csak önmagukat nézik és nem gondolnak a közös­séggel, a közösség rovására, a kö­zösség kárára keresik egyéni bol­dogulásukat. Az ilyen emberekkel szemben olyan eszközökkel kell fellépni, ahogy ők a közösséggel szemben fellépnek. Fock Jenő hangsúlyozta, hogy a jogszabályok tudatos vagy akár öntudatlan megsértőivel szemben a törvény teljes szigorával kell el­járni. — Egyetértek a közvéleménnyel — folytatta —, amely kifejezés­re juttatja, hogy igen sokszor nem ért egyet bíróságaink ítéletével, amikor a társadalmi tulajdonnal vagy általában a tulajdonnal, a közösség érdekeivel szembeni bűntettekről van szó. Az én meg­ítélésem szerint is igen sokszor, nagyon elnézően ítélkeznek bíró­ságaink, különösen amikor visz­­szaeső, megrögzött bűnözőkről van szó. Ezekkel szemben kemé­nyebben kell eljárni, hogy végül is ebben a kérdésben is egységes állásponton vagyunk a dolgozó néppel. Vannak olyan kérdések, amelyek államtitkot ké­peznek, az azokban való döntést természetesen nem tudjuk meg­konzultálni széles körökkel. Meg­jegyezte azonban a miniszterel­nök, nem ért egyet azzal, hogy sokszor ok nélkül tagadnak meg megfelelő tájékoztatást olyasmi­ről, amiről jó, ha időben tudo­mást szerez a közvélemény. A Minisztertanács tevékenysé­géről adott ezután tájékoztatást Fock elvtárs.­­ A múlt évben kereken hu­szonöt ülésen körülbelül 300 napi­rendet tárgyalt meg a Miniszter­­tanács. Természetes, hogy mint minden vezető szerv elnöke, a kor­mány elnöke is örül, ha jól elő­készítettek a napirendek, egyér­telműen megfogalmazottak a ha­tározati javaslatok, kevés a vita és lehet dönteni. Ugyanakkor arra is mindig felhívjuk a figyelmet: ez — mármint az egységes­­állás­pontra való törekvés, az alapos megtárgyalás — ne jelentse egy­ben azt, hogy elvtelen kompro­misszumokat kötnek egymással azért, hogy ne legyen vita a Mi­nisztertanácson. Nem félünk attól, sőt örömmel üdvözöljük, ha ala­pos előkészülés után is vita van, de olyan, hogy az illetők állás­pontjukat és érveiket sorakoztat­ják fel, nem pedig vége-hossza nincs vita alakul ki. Amikor a Minisztertanács a határozatot meghozza, akkor már az ilyen kollektív munkával előkészített anyagért a kormány egyetemlege­sen felelős a parlamentnek és a parlamenten keresztül természe­tesen az egész népnek. A Minisztertanács üléseinek na­pirendjén szerepelt háromszáz téma közül olyan példát említett ezután Fock Jenő, amely közvet­lenül érintette a lakosságot. — Az anyasági vagy más né­ven a gyermekgondozási segélyt ugyan nem tavaly, hanem az elő­ző esztendőben határoztuk el, de a múlt évben is több alkalommal foglalkoztunk vele. S a közeli na­pokban, hetekben ismételten fog­lalkozni fogunk a kérdéssel. Nem kell bővebben indokolni, a segélyt örömmel fogadták, elsősorban a dolgozó anyák. Most, a parla­menti ülés után már ismert, hogy a kormány azzal foglalkozik: a két és fél esztendős gyermekgon­dozási segélyt három esztendőre emeli fel és kibővíti az érintettek körét is ményesen hajtjuk végre. A Sta­tisztikai Hivatal és más szervek éppen most vitáznak azon, hogy az ötéves terv harmadik évében lényegében nemcsak megközelí­tette, hanem valószínűleg el is ér­te a parasztok életszínvonala a munkások életszínvonalát, és az előttünk álló feladat most már nem az, hogy a reáljövedelemben, reálfogyasztásban érje el a pa­rasztság a munkásosztály élet­­színvonalát, hanem az, — ami ugyancsak nagy probléma —, hogy az életkörülményeket illetően is megközelítse. Hosszabb időszak kell ahhoz, hogy a parasztság életkörülményeiben is meg tudja közelíteni vagy pláne el tudja érni a munkásosztályét. De az el­múlt két esztendőben igen sok határozat született, igen sok in­tézkedés történt ennek érdeké­ben. Gondolok a társadalombiz­tosítás, a nyugdíj, a családi pót­lék kiterjesztésére — lényegében elvileg azonos rendszerű a pa­raszti nyugdíj és családi pótlék —, valamint a felvásárlási árak kétszeri jelentős megnövelésére. A munkaidő csökkentéséről szólva hangsúlyozta: — A IX. kongresszus igen nagy jelentőségű határozatát, amely kereken kétmillió emberre vonat­kozik, négy-öt év alatt kell vég­rehajtani. A múlt év végéig kö­rülbelül egymillió ember már csökkentett munkaidőben dol­gozott, 1969 közepéig további fél­millió ember fog csökkentett munkaidőben dolgozni, és 1969 végéig lényegében végrehajtjuk a határozatot, amelyet tulajdonkép­pen 1970 végéig kellett volna vég­rehajtanunk. Beszélt Fock Jenő arról, hogy a csökkentéssel kapcsolatban elég nagy a türelmetlenség. Részben azoknál az ipari üzemeknél, ame­lyeknek dolgozói az utolsó félmil­liós csoportba tartoznak, s különö­sen nagy a nyomás azok részéről, akikre a kongresszus határozata nem vonatkozott. Azt kérem a közvéleménytől, legyen egy kis türelemmel és be­látással. Ha a IX. kongresszus részvevőitől megkérdeztük volna: elhiszik-e, hogy kétmillió embert 3 év alatt „át tudunk vinni” 44 órás munkaidőre, alighanem azt mondták volna, nem hiszik, hogy maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Most, amikor már úgy látszik, hogy egy évvel hamarabb is meg tudjuk oldani, nagy a nyomás, hogy ne várjuk meg a következő ötéves tervet, a következő kong­resszust, terjesszük ki újabb réte­gekre a munkaidő-csökkentést. Ismételten csak azt tudom kérni: legyenek türelemmel, ha tovább­ra is olyan eredményesen vagy még eredményesebben dolgozunk, mint az ötéves terv elmúlt három esztendejében, akkor meggyőződé­sem szerint, 1970-ben már arról tudunk tárgyalni, hogyan terjesz­­szük ki további nagy rétegekre a munkaidő-csökkentést, előállított termékek gyártásáról, főként, ha azokat baráti szocialis­ta országokból tudjuk importálni. A következő kérdés így hang­zott: a közhangulatban meglehe­tősen nagy az elégedettség, hiszen a vállalati nyereség a tervezettnél nagyobb volt. Jó-e, hogy a nyere­ség ilyen nagy, és előre tekintve néhány évre, tartható-e ez a nye­reségszint? Fock Jenő kijelentette: ha túl­zottan nagy az elégedettség, kü­lönösen ha a kormányzati ber­kekben is ilyen önelégültség kap lábra az elmúlt év eredményei ha­tására, az nem jó. Önelégültségre nincs is semmi okunk. Jól sikerült ugyan a reform bevezetése, de sok problémánk is van, különösen a gazdaságosabb termeléssel össze­függésben. Azért, hogy nagy a vállalati nyereség, nagyobb, mint számoltuk, nem lehet hibáztatni a vállalatokat. Ezért önmagunkat kell hibáztatnunk. A szabályozó­kat úgy hagytuk jóvá, a termelői árak szintjét úgy állapítottuk meg, hogy tulajdonképpen annak eredménye lett a nagyobb válla­lati nyereség, ha a következő év­ben már az új szabályozók mel­lett ugyanilyen tömegű vállalati nyereséget érnek el, annak csak örülhetünk. Az nem okoz szá­munkra problémát, hogy nagy a vállalati nyereség, hiszen annak kereken kétharmad részét az állam elvonja és újra elosztásra kerül. Az okoz problémát, ha meg nem érdemelt módon, tehát nagyobb erőfeszítés nélkül jutnak hozzá a vállalatok többletnyereséghez. Az emberek bíznak a s­emis­i­r igazságában Teljesítjük a lakásépítési tervet Fock Jenő ezután a lakáshely­zetről beszélt.­­ A lakáshelyzettel, mint a legnagyobb szociális problémával a kormány a múlt évben is több alkalommal foglalkozott. Röviden azt mondhatom, hogy az ötéves lakásépítési tervet teljesíteni fog­juk. Eddig három év alatt a rész­arányos előirányzatot teljesítet­tük. További lakásépítési tervszá­maink ismertek. Hozzátehetem, januárban a kormány foglalkozik azzal, hogy a tervezett 62 000 la­kásnál hogyan építsünk néhány ezerrel többet. Ahhoz ugyanis, hogy a következő ötéves terv idő­szakában évi átlagban 80 000 la­kást tudjunk felépíteni, most is többet kell felépítenünk a tervben szereplő 62 000 lakásnál. Fontos, hogy a vállalatok maguk is részt vállaljanak a lakások számának szaporításából. Az interjú következő témája a parasztság életszínvonalának kö­zelítése volt a munkásosztályéhoz. A miniszterelnök megállapította: " A párt IX. kongresszusának erre vonatkozó határozatot ered­ X­rrturai bevált, de önélékü­ltségre nincs ok A gazdaságirányítási reform el­ső esztendejének eredményeiről kiemelte: " Több alkalommal elmondtuk, hogy általában-egészében bevált a gazdaságirányítás új rendszere. A hatékonyság, a termelékenység alakulása szempontjából azonban nem lehetünk teljesen elégedettek. Főleg ilyen szempontból kellett újra átvizsgálnunk szabályozóesz­közeinket és kellett elvégeznünk az újraszabályozást. Tehát anél­kül, hogy a rendszer alapelveit megváltoztattuk volna, a szabá­lyozást változtatnunk kellett, hogy a gazdaságirányítás egész rendsze­re jobban ösztönözzön a haté­konyságra, a termelékenység nö­velésére. Arra a kérdésre, hogy nem túl­zott-e az az arány, hogy az összes vállalati befizetés egyharmada ál­lami támogatás formájában visz­­szakerül a vállalatokhoz, Fock Jenő ezt mondta: — Minden bizonnyal túlzott. A szabályozók említett módosításá­nál ezt is figyelembe vettük. Csökkentettük a dotációkat, csök­kentettük az export-visszatérítési szubvenciót a vállalatok számára. Ezzel arra akarjuk ösztönözni a vállalatokat, hogy mondjanak le a gazdaságtalan, rossz hatásfokkal A fogyasztói árak 1969-re vár­ható alakulásáról Fock Jenő a következőket nyilatkozta: " A zöldség-gyümölcsre, tojás­ra, csirkére vonatkozóan, tehát arra, ami eddig is nagyobbrészt szabadpiaci áron került forga­lomba, azt mondhatom: remél­jük, nem lesz aszály és így az áralakulás kedvezőbb lesz, mint az elmúlt esztendőben volt. Egé­szében az 1969. évi áralakulástól, árszínvonaltól hasonló tenden­ciát várok, mint 1968-ban. Ennek megfelelően egy-két százalékos árszínvonal-növekedéssel számo­lunk, s ebben minden árucikk ára, sőt a szolgáltatások ára is benne van. 1968-ban egy-két szá­zalékos árszínvonal-növekedést terveztünk és kereken fél száza­lékkal nőtt az árszínvonal. Ha 1969-ben a zöldség-gyümölcs ter­més is jó lesz, valószínű, hogy az árszínvonal növekedése — szemben a tervezett egy-két szá­zalékkal — csak fél százalék lesz. Ha reményeink nem válnak való­ra és rosszabb zöldség-gyümölcs termés lesz, akkor maximálisan egy-két százalékkal lesz maga­sabb az árszínvonal 1969-ben, mint 1968-ban volt. Szó esett az interjúban a mun­kaerőhelyzetről is. Fock Jenő rá­mutatott: — Erősen túlzott az a munka­erőigény, amit a vállalatok beje­lentenek. A vállalatoknak olyan belső tartalékaik vannak, amiket nem kényszerültek felhasználni, mert a maximális nyereséget, amivel számolhattak, így is el­érték. Így adódhatnak olyan ese­tek — különösen Budapesten —, hogy ugyanakkor más üzemek nem jutnak hozzá a szükséges munkaerőhöz. Egészében ez a bu­dapesti nagy „munkaerőéhség” indokolatlan. 30—35 ezer fős munkaerőhiányról beszélnek, de véleményem szerint ez nem igaz. Egy sor intézkedést kellene tenni Budapesten, hogy még ke­vesebb munkaerőt kelljen foglal­koztatni, hogy ne kelljen annyi embert vidékről nagy költségek­kel Budapestre hozni. Ami a tsz­­ek munkaerő-elszívó tevékeny­ségét illeti... A kormányzatnak az a véleménye, hogy a tsz-ek ál­talában helyes irányba mennek, amikor ilyen segédüzemi kisegítő ágazati tevékenységet folytatnak. Fock Jenő az 1969-es esztendő ki­látásairól a következőket mondta: — Nagyon optimista vagyok, és azt hiszem, a közvéleménynek is minden oka megvan arra, hogy optimista legyen országunk fejlő­dését illetően. Folytatni fogjuk a munkát, amit eddig is végeztünk, még okosabban, még inkább meg­tanácskozva okos emberek gyüle­kezetével a széles közvélemény­nyel, még több ember segítségét, támogatását, aktív közreműködé­sét megnyerve. Optimista vagyok, mert úgy látom, hogy az egyetér­tés, a bizalom légköre tovább erő­södik. Joggal vagyok optimista, ha arra gondolok, hogy mi mindent tudunk megoldani hazánkban. Arra is fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy olyan világban élünk, amely feszültségektől ter­hes, amelyben a velünk szemben álló erők újra felélesztik a hideg­háború légkörét. Mit tudunk ez ellen tenni mi, magyarok? Mindent el kell követ­nünk barátainkkal, a szocialista országok közösségével együtt hiszen evvel tudják elérni azt, hogy a munkaerőt rendszereseb­ben tudják foglalkoztatni és így a kiöregedett embereknek is tud­nak megfelelő munkát biztosí­tani. Egészében én ösztö­nözném mind a háromezer tsz-t, hogy ilyen tevékenységgel fog­lalkozzon. Ugyanakkor olyan rendszabályokat kell hoznunk, hogy a tsz-ekben ne juthassanak jóval magasabb jövedelemhez — lényegében alacsonyabb értékű szakmunkával a jól képzett szak­munkások, mint az állami ipar­ban. Arra a kérdésre, hogyan gondos­kodik a kormány a demográfiai hullám okozta problémák megol­dásáról, Fock Jenő azzal kezdte a választ, hogy személy szerint neki valahogy nem tetszik, amikor úgy beszélnek erről a néhány korosz­tályról, hogy „csak bajt és gondot okoznak a kormánynak”. — Sze­rintem örömmel kell üdvözölni ennek a korosztálynak a tagjait, akik most otthagyják az általános iskolát és a középiskolába men­nek vagy szakmát tanulnak. A kormányzat nem jótéteményt gyakorol, hanem kötelességének tesz eleget, amikor megkülönböz­tetett gonddal foglalkozik az őket érintő kérdésekkel — mondta a miniszterelnök, majd utalt né­hány intézkedésre. — Ma már esett szó a gyermekgondozási se­gélyről. Olyan típusú intézkedés ez, amelyet természetesen elsősor­ban a dolgozó anyák érdekében hoztak. De az intézkedés meg­hozatalakor gondoltunk az úgy­nevezett demográfiai hullámra is. Mert például, ha a kormány a két és fél évet három évre ter­jeszti ki és a segélyre jogosultak körét bővíti, akkor átlagban kö­rülbelül 120—140 ezer asszony marad otthon a munkából. Ezek­nek a helyét többségében fiatal nők, fiatal lányok foglalják el. A középiskolákba 1969-ben kö­rülbelül ugyanannyi gyereket ve­szünk fel, mint 1968-ban vagy a korábbi években, de emellett a szakmunkásképző-iskolákba kö­rülbelül 25 000-rel többet, mint az elmúlt évek átlagában. Megemlí­tem még, hogy a termelőszövetke­zetekbe 1968-ban mintegy 20 szá­zalékkal többen jelentkeztek tag­nak vagy kértek alkalmazást, mint az elmúlt években, azért, hogy nagyobb egyetértés valósuljon meg közöttünk. Úgy politizáljunk, hogy a világ összes haladó erőivel szót tudjunk érte­ni, közös nevezőre jussunk az im­perialista agresszív körökkel szemben, amelyek nem riadnak vissza a hidegháborútól, amelyek­nek legkalandorabb rétege talán attól sem riad vissza, hogy a hi­degháborút valóságos háborúra változtassa. Én azért lényegében e vonatkozásban is optimista va­gyok. Azt azonban, hogy milyen problémák vannak a világban, minden optimizmus mellett sem helyes elhallgatni. Nem helyes úgy beállítani a dolgot, ahogy ne­kem egy régen Párizsban élő ma­gyar mondta, hogy az óhaza a boldogság és a béke szigete. Látni kell, hogy benne vagyunk a nagy világtengerben, amely erős moz­gásban van, s ez veszélyeztetheti a boldogság, a béke szigetét is. Fock Jenő végül az egész dol­gozó magyar népnek boldog új esztendőt kívánt. (MTI) Az árakról és a munkaerőhelyzetről Még okosabban folytatjuk munkánkat

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék