Népszabadság, 1969. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
FOCK JEXD ÍJ JÉ VI KI AN IO ÉS TELEVÍZIÓS IXTEIÍJÍTJA -----------------------------------------------------------------------------------------------------------—«4 (Folytatás az 1. oldalról.) dik majd, s amikor szocialista alapon megvalósult teljes népinemzeti egységről beszélhetünk. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy ne túlozzuk el azok számát és jelentőségét, akik ma és talán hosszabb időn át nem teljesen és nem mindenben értenek velünk egyet. Nem szabad még egyszer olyan hibába esnünk, hogy szinte magunk „gyártjuk” a rendszer, a nép, a párt ellenségeit. Tudomásul kell vennünk — mert az élet ezt mutatja —, hogy vannak és még nagyon sokáig lesznek emberek, akik a szocializmus építése időszakában először is, másodszor is és utoljára is önmagukat nézik, akiket nem hatott át — Veres Péter megfogalmazásával szólva — a kormányzati gondolkodás. Az még a távoli jövő kérdése, hogy minden ember a közösségért végezze munkáját, úgy akarjon boldogulni, hogy ebben a közösség életét is szebbé teszi. Ma még sokan nem így gondolkodnak. Azt azonban látni kell, hogy ha valaki ebben a rendszer-A párt és a kormány iránti bizalomról szólt ezután Fock elvtárs. — Jó érzés, hogy az ember — például jómagam, a kormány elnöke —, amikor bízik az emberekben, ugyanakkor tudja, érzi, hogy az emberek is bíznak a rendszerben, a rendszer igazságában, az eszme erejében, bíznak a párt és a kormány vezetőiben. Ha az ember ezt érzi, bátran neki mer fogni komolyabb, nagyobb reformoknak is és közben mindig áthatja a gondolat, amit vagy 12 évvel ezelőtt fogalmaztunk meg és azóta is néhányszor, hogy a népet akarjuk szolgálni. Ehhez anynyit teszek hozzá: csak addig érdemeljük meg, hogy helyünkön legyünk, amíg valóban szolgáljuk a népet, amíg nem élünk vissza azzal a beosztással, amelybe a nép bizalma emelt bennünket. Egyébként, ha egy kormányzat okos, jelentősen megkönnyíti munkáját, ha számít erre a bizalomra, ha ki akarja érdemelni ezt a bizalmat, ha tudomásul veszi, hogy sok százezer és sok millió embernek együttesen sokkal-sokkal több a tapasztalata, mint akármilyen okos kormánynak, ha minden jelentős kérdést megtanácskozik a nép széles rétegeivel, mielőtt határozna, mielőtt törvényt alkotna, mielőtt a parlament elé vinné. Természetesen nem mindig követhetjük azt a munkamódszert, hog előzetesen, határozathozatal előtt mindent megtárgyalunk. A széles nyilvánosság előtt rögtön hozzá is teszem: amikor anélkül kell döntenünk, hogy a széles néprétegek véleményét előzetesen kikérnénk, akkor nagyon nehéz a kormányzati munka, akkor sokszorosára növekszik a kormányzati felelősség Hadd említsek egy példát. Az elmúlt év során a csehszlovákiai eseményekkel öszszefüggésben nagyon sok kérdésről teljes nyíltsággal beszéltünk a széles közvélemény — nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közvélemény — előtt is. De augusztus 20-át nem tudtuk a néppel megszavaztatni. Nem is lett volna helyes, nem is csak a mi ügyünk volt Bíztunk azonban abban, hogy a dolgozók Magyarországon is meg fogják érteni, miért kellett ezt tennünk, meg fogják érteni, hogy internacionalista kötelezettségünk volt. Ebben bízva tettük meg augusztus 20-án a többi szocialista országgal együtt az ismert lépéseket. Úgy gondolom, a bizalom légköre segítettében tisztességesen dolgozik, akkor is ezt a rendszert erősíti, ha csupán önmagára gondol. Vannak természetesen olyanok is, akik azon túl, hogy csak önmagukat nézik és nem gondolnak a közösséggel, a közösség rovására, a közösség kárára keresik egyéni boldogulásukat. Az ilyen emberekkel szemben olyan eszközökkel kell fellépni, ahogy ők a közösséggel szemben fellépnek. Fock Jenő hangsúlyozta, hogy a jogszabályok tudatos vagy akár öntudatlan megsértőivel szemben a törvény teljes szigorával kell eljárni. — Egyetértek a közvéleménnyel — folytatta —, amely kifejezésre juttatja, hogy igen sokszor nem ért egyet bíróságaink ítéletével, amikor a társadalmi tulajdonnal vagy általában a tulajdonnal, a közösség érdekeivel szembeni bűntettekről van szó. Az én megítélésem szerint is igen sokszor, nagyon elnézően ítélkeznek bíróságaink, különösen amikor viszszaeső, megrögzött bűnözőkről van szó. Ezekkel szemben keményebben kell eljárni, hogy végül is ebben a kérdésben is egységes állásponton vagyunk a dolgozó néppel. Vannak olyan kérdések, amelyek államtitkot képeznek, az azokban való döntést természetesen nem tudjuk megkonzultálni széles körökkel. Megjegyezte azonban a miniszterelnök, nem ért egyet azzal, hogy sokszor ok nélkül tagadnak meg megfelelő tájékoztatást olyasmiről, amiről jó, ha időben tudomást szerez a közvélemény. A Minisztertanács tevékenységéről adott ezután tájékoztatást Fock elvtárs. A múlt évben kereken huszonöt ülésen körülbelül 300 napirendet tárgyalt meg a Minisztertanács. Természetes, hogy mint minden vezető szerv elnöke, a kormány elnöke is örül, ha jól előkészítettek a napirendek, egyértelműen megfogalmazottak a határozati javaslatok, kevés a vita és lehet dönteni. Ugyanakkor arra is mindig felhívjuk a figyelmet: ez — mármint az egységesálláspontra való törekvés, az alapos megtárgyalás — ne jelentse egyben azt, hogy elvtelen kompromisszumokat kötnek egymással azért, hogy ne legyen vita a Minisztertanácson. Nem félünk attól, sőt örömmel üdvözöljük, ha alapos előkészülés után is vita van, de olyan, hogy az illetők álláspontjukat és érveiket sorakoztatják fel, nem pedig vége-hossza nincs vita alakul ki. Amikor a Minisztertanács a határozatot meghozza, akkor már az ilyen kollektív munkával előkészített anyagért a kormány egyetemlegesen felelős a parlamentnek és a parlamenten keresztül természetesen az egész népnek. A Minisztertanács üléseinek napirendjén szerepelt háromszáz téma közül olyan példát említett ezután Fock Jenő, amely közvetlenül érintette a lakosságot. — Az anyasági vagy más néven a gyermekgondozási segélyt ugyan nem tavaly, hanem az előző esztendőben határoztuk el, de a múlt évben is több alkalommal foglalkoztunk vele. S a közeli napokban, hetekben ismételten foglalkozni fogunk a kérdéssel. Nem kell bővebben indokolni, a segélyt örömmel fogadták, elsősorban a dolgozó anyák. Most, a parlamenti ülés után már ismert, hogy a kormány azzal foglalkozik: a két és fél esztendős gyermekgondozási segélyt három esztendőre emeli fel és kibővíti az érintettek körét is ményesen hajtjuk végre. A Statisztikai Hivatal és más szervek éppen most vitáznak azon, hogy az ötéves terv harmadik évében lényegében nemcsak megközelítette, hanem valószínűleg el is érte a parasztok életszínvonala a munkások életszínvonalát, és az előttünk álló feladat most már nem az, hogy a reáljövedelemben, reálfogyasztásban érje el a parasztság a munkásosztály életszínvonalát, hanem az, — ami ugyancsak nagy probléma —, hogy az életkörülményeket illetően is megközelítse. Hosszabb időszak kell ahhoz, hogy a parasztság életkörülményeiben is meg tudja közelíteni vagy pláne el tudja érni a munkásosztályét. De az elmúlt két esztendőben igen sok határozat született, igen sok intézkedés történt ennek érdekében. Gondolok a társadalombiztosítás, a nyugdíj, a családi pótlék kiterjesztésére — lényegében elvileg azonos rendszerű a paraszti nyugdíj és családi pótlék —, valamint a felvásárlási árak kétszeri jelentős megnövelésére. A munkaidő csökkentéséről szólva hangsúlyozta: — A IX. kongresszus igen nagy jelentőségű határozatát, amely kereken kétmillió emberre vonatkozik, négy-öt év alatt kell végrehajtani. A múlt év végéig körülbelül egymillió ember már csökkentett munkaidőben dolgozott, 1969 közepéig további félmillió ember fog csökkentett munkaidőben dolgozni, és 1969 végéig lényegében végrehajtjuk a határozatot, amelyet tulajdonképpen 1970 végéig kellett volna végrehajtanunk. Beszélt Fock Jenő arról, hogy a csökkentéssel kapcsolatban elég nagy a türelmetlenség. Részben azoknál az ipari üzemeknél, amelyeknek dolgozói az utolsó félmilliós csoportba tartoznak, s különösen nagy a nyomás azok részéről, akikre a kongresszus határozata nem vonatkozott. Azt kérem a közvéleménytől, legyen egy kis türelemmel és belátással. Ha a IX. kongresszus részvevőitől megkérdeztük volna: elhiszik-e, hogy kétmillió embert 3 év alatt „át tudunk vinni” 44 órás munkaidőre, alighanem azt mondták volna, nem hiszik, hogy maradéktalanul teljesíteni tudjuk. Most, amikor már úgy látszik, hogy egy évvel hamarabb is meg tudjuk oldani, nagy a nyomás, hogy ne várjuk meg a következő ötéves tervet, a következő kongresszust, terjesszük ki újabb rétegekre a munkaidő-csökkentést. Ismételten csak azt tudom kérni: legyenek türelemmel, ha továbbra is olyan eredményesen vagy még eredményesebben dolgozunk, mint az ötéves terv elmúlt három esztendejében, akkor meggyőződésem szerint, 1970-ben már arról tudunk tárgyalni, hogyan terjeszszük ki további nagy rétegekre a munkaidő-csökkentést, előállított termékek gyártásáról, főként, ha azokat baráti szocialista országokból tudjuk importálni. A következő kérdés így hangzott: a közhangulatban meglehetősen nagy az elégedettség, hiszen a vállalati nyereség a tervezettnél nagyobb volt. Jó-e, hogy a nyereség ilyen nagy, és előre tekintve néhány évre, tartható-e ez a nyereségszint? Fock Jenő kijelentette: ha túlzottan nagy az elégedettség, különösen ha a kormányzati berkekben is ilyen önelégültség kap lábra az elmúlt év eredményei hatására, az nem jó. Önelégültségre nincs is semmi okunk. Jól sikerült ugyan a reform bevezetése, de sok problémánk is van, különösen a gazdaságosabb termeléssel összefüggésben. Azért, hogy nagy a vállalati nyereség, nagyobb, mint számoltuk, nem lehet hibáztatni a vállalatokat. Ezért önmagunkat kell hibáztatnunk. A szabályozókat úgy hagytuk jóvá, a termelői árak szintjét úgy állapítottuk meg, hogy tulajdonképpen annak eredménye lett a nagyobb vállalati nyereség, ha a következő évben már az új szabályozók mellett ugyanilyen tömegű vállalati nyereséget érnek el, annak csak örülhetünk. Az nem okoz számunkra problémát, hogy nagy a vállalati nyereség, hiszen annak kereken kétharmad részét az állam elvonja és újra elosztásra kerül. Az okoz problémát, ha meg nem érdemelt módon, tehát nagyobb erőfeszítés nélkül jutnak hozzá a vállalatok többletnyereséghez. Az emberek bíznak a semisir igazságában Teljesítjük a lakásépítési tervet Fock Jenő ezután a lakáshelyzetről beszélt. A lakáshelyzettel, mint a legnagyobb szociális problémával a kormány a múlt évben is több alkalommal foglalkozott. Röviden azt mondhatom, hogy az ötéves lakásépítési tervet teljesíteni fogjuk. Eddig három év alatt a részarányos előirányzatot teljesítettük. További lakásépítési tervszámaink ismertek. Hozzátehetem, januárban a kormány foglalkozik azzal, hogy a tervezett 62 000 lakásnál hogyan építsünk néhány ezerrel többet. Ahhoz ugyanis, hogy a következő ötéves terv időszakában évi átlagban 80 000 lakást tudjunk felépíteni, most is többet kell felépítenünk a tervben szereplő 62 000 lakásnál. Fontos, hogy a vállalatok maguk is részt vállaljanak a lakások számának szaporításából. Az interjú következő témája a parasztság életszínvonalának közelítése volt a munkásosztályéhoz. A miniszterelnök megállapította: " A párt IX. kongresszusának erre vonatkozó határozatot ered Xrrturai bevált, de önélékültségre nincs ok A gazdaságirányítási reform első esztendejének eredményeiről kiemelte: " Több alkalommal elmondtuk, hogy általában-egészében bevált a gazdaságirányítás új rendszere. A hatékonyság, a termelékenység alakulása szempontjából azonban nem lehetünk teljesen elégedettek. Főleg ilyen szempontból kellett újra átvizsgálnunk szabályozóeszközeinket és kellett elvégeznünk az újraszabályozást. Tehát anélkül, hogy a rendszer alapelveit megváltoztattuk volna, a szabályozást változtatnunk kellett, hogy a gazdaságirányítás egész rendszere jobban ösztönözzön a hatékonyságra, a termelékenység növelésére. Arra a kérdésre, hogy nem túlzott-e az az arány, hogy az összes vállalati befizetés egyharmada állami támogatás formájában viszszakerül a vállalatokhoz, Fock Jenő ezt mondta: — Minden bizonnyal túlzott. A szabályozók említett módosításánál ezt is figyelembe vettük. Csökkentettük a dotációkat, csökkentettük az export-visszatérítési szubvenciót a vállalatok számára. Ezzel arra akarjuk ösztönözni a vállalatokat, hogy mondjanak le a gazdaságtalan, rossz hatásfokkal A fogyasztói árak 1969-re várható alakulásáról Fock Jenő a következőket nyilatkozta: " A zöldség-gyümölcsre, tojásra, csirkére vonatkozóan, tehát arra, ami eddig is nagyobbrészt szabadpiaci áron került forgalomba, azt mondhatom: reméljük, nem lesz aszály és így az áralakulás kedvezőbb lesz, mint az elmúlt esztendőben volt. Egészében az 1969. évi áralakulástól, árszínvonaltól hasonló tendenciát várok, mint 1968-ban. Ennek megfelelően egy-két százalékos árszínvonal-növekedéssel számolunk, s ebben minden árucikk ára, sőt a szolgáltatások ára is benne van. 1968-ban egy-két százalékos árszínvonal-növekedést terveztünk és kereken fél százalékkal nőtt az árszínvonal. Ha 1969-ben a zöldség-gyümölcs termés is jó lesz, valószínű, hogy az árszínvonal növekedése — szemben a tervezett egy-két százalékkal — csak fél százalék lesz. Ha reményeink nem válnak valóra és rosszabb zöldség-gyümölcs termés lesz, akkor maximálisan egy-két százalékkal lesz magasabb az árszínvonal 1969-ben, mint 1968-ban volt. Szó esett az interjúban a munkaerőhelyzetről is. Fock Jenő rámutatott: — Erősen túlzott az a munkaerőigény, amit a vállalatok bejelentenek. A vállalatoknak olyan belső tartalékaik vannak, amiket nem kényszerültek felhasználni, mert a maximális nyereséget, amivel számolhattak, így is elérték. Így adódhatnak olyan esetek — különösen Budapesten —, hogy ugyanakkor más üzemek nem jutnak hozzá a szükséges munkaerőhöz. Egészében ez a budapesti nagy „munkaerőéhség” indokolatlan. 30—35 ezer fős munkaerőhiányról beszélnek, de véleményem szerint ez nem igaz. Egy sor intézkedést kellene tenni Budapesten, hogy még kevesebb munkaerőt kelljen foglalkoztatni, hogy ne kelljen annyi embert vidékről nagy költségekkel Budapestre hozni. Ami a tszek munkaerő-elszívó tevékenységét illeti... A kormányzatnak az a véleménye, hogy a tsz-ek általában helyes irányba mennek, amikor ilyen segédüzemi kisegítő ágazati tevékenységet folytatnak. Fock Jenő az 1969-es esztendő kilátásairól a következőket mondta: — Nagyon optimista vagyok, és azt hiszem, a közvéleménynek is minden oka megvan arra, hogy optimista legyen országunk fejlődését illetően. Folytatni fogjuk a munkát, amit eddig is végeztünk, még okosabban, még inkább megtanácskozva okos emberek gyülekezetével a széles közvéleménynyel, még több ember segítségét, támogatását, aktív közreműködését megnyerve. Optimista vagyok, mert úgy látom, hogy az egyetértés, a bizalom légköre tovább erősödik. Joggal vagyok optimista, ha arra gondolok, hogy mi mindent tudunk megoldani hazánkban. Arra is fel kell azonban hívni a figyelmet, hogy olyan világban élünk, amely feszültségektől terhes, amelyben a velünk szemben álló erők újra felélesztik a hidegháború légkörét. Mit tudunk ez ellen tenni mi, magyarok? Mindent el kell követnünk barátainkkal, a szocialista országok közösségével együtt hiszen evvel tudják elérni azt, hogy a munkaerőt rendszeresebben tudják foglalkoztatni és így a kiöregedett embereknek is tudnak megfelelő munkát biztosítani. Egészében én ösztönözném mind a háromezer tsz-t, hogy ilyen tevékenységgel foglalkozzon. Ugyanakkor olyan rendszabályokat kell hoznunk, hogy a tsz-ekben ne juthassanak jóval magasabb jövedelemhez — lényegében alacsonyabb értékű szakmunkával a jól képzett szakmunkások, mint az állami iparban. Arra a kérdésre, hogyan gondoskodik a kormány a demográfiai hullám okozta problémák megoldásáról, Fock Jenő azzal kezdte a választ, hogy személy szerint neki valahogy nem tetszik, amikor úgy beszélnek erről a néhány korosztályról, hogy „csak bajt és gondot okoznak a kormánynak”. — Szerintem örömmel kell üdvözölni ennek a korosztálynak a tagjait, akik most otthagyják az általános iskolát és a középiskolába mennek vagy szakmát tanulnak. A kormányzat nem jótéteményt gyakorol, hanem kötelességének tesz eleget, amikor megkülönböztetett gonddal foglalkozik az őket érintő kérdésekkel — mondta a miniszterelnök, majd utalt néhány intézkedésre. — Ma már esett szó a gyermekgondozási segélyről. Olyan típusú intézkedés ez, amelyet természetesen elsősorban a dolgozó anyák érdekében hoztak. De az intézkedés meghozatalakor gondoltunk az úgynevezett demográfiai hullámra is. Mert például, ha a kormány a két és fél évet három évre terjeszti ki és a segélyre jogosultak körét bővíti, akkor átlagban körülbelül 120—140 ezer asszony marad otthon a munkából. Ezeknek a helyét többségében fiatal nők, fiatal lányok foglalják el. A középiskolákba 1969-ben körülbelül ugyanannyi gyereket veszünk fel, mint 1968-ban vagy a korábbi években, de emellett a szakmunkásképző-iskolákba körülbelül 25 000-rel többet, mint az elmúlt évek átlagában. Megemlítem még, hogy a termelőszövetkezetekbe 1968-ban mintegy 20 százalékkal többen jelentkeztek tagnak vagy kértek alkalmazást, mint az elmúlt években, azért, hogy nagyobb egyetértés valósuljon meg közöttünk. Úgy politizáljunk, hogy a világ összes haladó erőivel szót tudjunk érteni, közös nevezőre jussunk az imperialista agresszív körökkel szemben, amelyek nem riadnak vissza a hidegháborútól, amelyeknek legkalandorabb rétege talán attól sem riad vissza, hogy a hidegháborút valóságos háborúra változtassa. Én azért lényegében e vonatkozásban is optimista vagyok. Azt azonban, hogy milyen problémák vannak a világban, minden optimizmus mellett sem helyes elhallgatni. Nem helyes úgy beállítani a dolgot, ahogy nekem egy régen Párizsban élő magyar mondta, hogy az óhaza a boldogság és a béke szigete. Látni kell, hogy benne vagyunk a nagy világtengerben, amely erős mozgásban van, s ez veszélyeztetheti a boldogság, a béke szigetét is. Fock Jenő végül az egész dolgozó magyar népnek boldog új esztendőt kívánt. (MTI) Az árakról és a munkaerőhelyzetről Még okosabban folytatjuk munkánkat