Népszabadság, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-21 / 220. szám

. b- IU —1 * ·m — j —i UJ ® a­­c­­ee « «S) › » ♦ o 1/3 fi­a­ta­l N tf)­­. ■suz A beatről — eksztázis nélkül Beatről szólva, a kialakult álláspontok a következőképpen vázolhatók. Az egyik — szélsőséges — vélemény szerint „a beat tánczene, ezért nem lehet más, csak divat. Hiba és kártékony generációs konfliktusokat, politikai problémák ve­­tületeit látni benne, annál is inkább, mert ez csupán belemagyarázás”. A má­sik tábor szerint a beat új zenei műfaj, amit a fiatalok önmaguknak teremtet­tek, s már nem csupán tánczene, hanem az ehhez tapadó megnyilvánulások az ifjúság társadalmi problémáinak felszí­nen mutatkozó jelzései is. A pozitív megoldás az egész társadalom feladata lenne. Zene-e a beat vagy társadalmi jelenség — ez itt a kérdés, úgymond. Gordiuszi tettnél kisebb jelentőségű ta­lán, ha megállapítjuk — minden zene társadalmi jelenség. Akkor mégis hon­nan az előbbi értelmetlennek tűnő kér­dés? Utóbbi időben a „társadalmi­’ jelzőt mind gyakrabban használják a közér­dekű, kényesebb, nemritkán politikai tartalmú vagy jelentőségű események, történések megkülönböztető jelzőjeként. Erről van talán ezúttal is szó. A vita ilyen elméletivé (vagy ál­elméletivé) válásával mind kevesebb szó esik a kézzelfogható, konkrét kérdések­ről. Mi inkább ezeknek vágunk neki. Harminchétezer gitár Milyen tömegeket mozgat a beat? Há­nyan zenélnek? Egy tavaszi összeírás mintegy kétezer olyan zenekarról tudó­sít, amelyek több-kevesebb rendszeres­séggel szerepelnek a nyilvánosság — kortársaik — előtt. Tapasztalataink sze­rint ezt a számot legkevesebb kettővel kell megszoroznunk ahhoz, hogy meg­kapjuk az állandóan együtt próbálgató gitárzenekarok társulásának számát. Ez még csak óvatos becslés. Egyszerű fej­számolás: egy zenekar átlag öt tagból áll, négyezerszer öt, az húszezer „ze­nész’’. Ehhez számoljuk hozzá a zene­karonként egy-két fős „kisegítő sze­mélyzetet” (technikust, menedzsert, hangszer- és hangfalcipelőket). Az a kö­rülbelül 37 ezer gitár, amit csupán az elmúlt négy évben adtak el belföldi ke­reskedelmi forgalomban, számot ad a raaguk örömére, szórakozására pengetők zenei tömegmozgalmáról. Nem kevesen nézték értetlenül e tö­megzenei mozgalom spontán elterjedé­sét. A szűkebb szakmabeliek érthető fél­tékenységéhez és irigységéhez egy más jellegű, a zene eredetének szóló gyanak­vás is párosult. Meghökkentő módon,, senkinek sem jutott eszébe az akkori­ban divatos olasz táncdalok (a „Marina, Marina” és társai) származását firtatni. S kevesen tették fel a kérdést: vajon melyikben több a „Nyugat-majmolás”, az olykor népzenei elemeket is ötvöző gitárzenekarok aktivitásában vagy a csillogó nyugati dalfesztiválok olcsóbb hazai változataiban? Mit tud a hagyo­mányos, szirupos nyafogás a beattel szemben felmutatni? Miért lenne jobb annál? No de ne idealizáljuk a beat­­dalokat sem,, a kommercializálódó mű­fajok végzete azokat is utolérte. A har­cos zenei mozgalom egyik ágát az üzleti lehetőségek a hagyományos tánczenéhez közel álló, sekélyes hangvétel felé csá­bították. A beat manipulálható. Amatőrök vagy profi zenészek? A legnagyobbaknál már rég eldőlt a kérdés. Az állandó meghívások, koncer­tezések, önálló zenei törekvések meg­valósítása koncentrált erőfeszítést kö­vetelnek. Az ő számukra anyagilag is egyértelműen kifizetődővé vált pálya­­választásuk. A gitáros gyerekek nagy része számára pedig életideált­­terem­tettek. Ez az életideál legalábbis kétes. Külön elemzést igényelne az, hogy miért törekszik sok kirobbanni, befutni akaró fiatal a könnyebbnek, gyorsabbnak tűnő érvényesülés felé. De valóban könnyű ...? A beat a leg­­tőkeigényesebb műfajok egyike. Nem szellemi tőkére gondolunk. Ha a mini­mális tehetséget adottnak vesszük, a zene megszólaltatásához 60—80 ezer fo­rint értékű felszerelés szükségeltetik. Száz-százötvenezer forintos berendezé­sek sem tartoznak a legdrágábban és a legjobbak közé. Ekkora pénzösszeg elő­teremtése meglehetősen tarka és szöve­vényes üzleti viszonyokat takar. Az új autó vásárlásánál már ismert jelenség a vételi joggal való üzérkedés és az uzsorások jelenléte a piacon sem tar­tozik az üdítő, felszabadító zenei jelen­ségek közé. Ezek a felszerelések biztosítják a zene „élvezhető” hangerejű megszólaltatását. Nagy együtteseink 400—500 W össztelje­sítményű erősítése zárt térben olyan, hogy a hangfalaktól 10—15 méternyire is, fájdalomküszöb körüli a hangerő. Az ilyen intenzív hangerő nemcsak az anyagcserét, szívműködést és a lélegzés ritmusát gyorsítja fel, de az egész ember átadását követeli meg. Ebben, a hangfalak által teremtett „burokban” játszódik le a hallgatók kö­zönségből közösséggé válásának folya­mata. De melyek is e félig stabil közössé­geknek a jellemzői? Ami külső szemlé­lőnek is azonnal feltűnik, az a tizen­évesek idősebbek elöl zárt világa. A világ néhány órás fennállása alatt is ké­pes töltést adni a külvilág „eseményte­­lenségének” elviseléséhez; az azonos él­ményben részt vevők számára már az első találkozáskor biztosítja az össze­kapcsoló beszélgetési témát (lásd az if­júsági lapok ismerkedési rovatát), ki­alakítja azokat a magatartásmintákat és értékítéleteket, amelyek aztán meg­könnyítik az egyéni tájékozódást, és ki­mutathatóan befolyásolják a cselekvést a mindennapok szituációiban. Mindez akkor lesz világos, ha tudatában va­gyunk az azonos korúakból álló csopor­tok szerepének és a szülői ház, a felnőtt társadalom tekintélye bizonyos csökke­nésének. Klubigény Az MRT Tömegkommunikációs Ku­tatóközpontjának egyik felmérése sze­rint a középiskolások és ipari tanulók elsöprő többsége több-kevesebb rendszerességgel megfordul beatrendez­­vényeken. A közönség életkora a tizen­éves kor első felére csúszott át. A húszon felüliek kiszorulnak, nem érzik már ott­hon magukat ebben a környezetben. Ahogy ezek a vizsgálatok megállapítot­ták, ennek a korosztálynak beatfogyasz­­tásában inkább a konzervzene (magnó, lemez) játszik nagyobb szerepet. Az, hogy e félig stabil­ közösségekből nem válik igazi közösség, az összetartó anyag — a zene — nem kellően „ta­pasztó” voltán túl, az alkalmak jellegé­ből adódó esetlegesség az oka. Régóta vajúdó kérdés az ifjúsági moz­galom számára az összeverődött közös­ségek új alapokra helyezése. Ennek egyik, véleményünk szerint járható útja éppen a klubok öntevékenységének, nem formális működésének biztosítása lenne. Kétségtelen, felelősségteljes dolog ar­ról dönteni, hogy melyik spontán kiala­kuló közösség klubszerű működését tá­mogatjuk és melyiket tiltjuk. De szük­séges. Beatról szólva, a kérdés úgy vető­dik fel, hogy sokszor egy-egy ifjúsági szervezet fut a népszerűségüket meg­szerzett együttesek után, általuk emelve meg egy-egy rendezvény látogatottságát Ugyanakkor a beatzenekarok közé ve­rődött fiatalokban él az igény a közös­séghez tartozásra, az újfajta klubéletre. Nem lehetne az ifjúsági szövetségnek ezt felhasználni, ebben, ahol érdemes, segíteni? A beatvitákon sokat emlegetett eksz­tázisigény, beatigény klubigénnyel tár­sul. A beat nem ott társadalmi prob­léma, ahol zene, hanem ahol az ifjúság saját közéleti tevékenységének önálló formáit keresi. Ennek gyökereit pedig BEAT. Angol szó, több értelme van. Jelent ütést, verést, ütemet; Amerikában mihaszna alakot (a beatzenének csak elnevezésben van köze­­ a be­­tnikmozgalomhoz, amelyik azt időben is megelőzte), de a latin beatusból boldogot, üdvözültet is. A dzsesszben ugyanakkor a ritmusnak a kifejezése. Alighanem innen a zenei értelme. A beat a popzenében 1962-63- ban elterjedt új irányzat jelzője -----------------lett. Maga az irányzat Angliá­ból ered. Egyik forrása a munkásfolklórból ismert balladákat, munkás népdalokat elő­adó ún. Skiffle-együttesek zenélése. A dzsessz kommersz ágához tartozó rhythm and blues stílusban játszó (a rock and ro.­ is ide tartozott), elektromos erősítésű gitárok­kal játszó együttesek zenéjét kezdték beat­zenének nevezni (innen a skiffle rock el­nevezés is). A zenekarok klasszikus össze­állítása: három gitár és egy dob, amihez legtöbbször az elektromos orgona vagy zon­gora járul. Maga a zene nemcsak elektro­mos úton előállított, de felvillanyozó is. Ezt az egyszerű dallam- és harmóniamenet, az átütő, monoton ritmus (beat!), gyakori is­métléses technika és a legendásan nagy hangerő segítségével éri el. A zene külön­böző irányzata, mint a most divatos west­­coast vagy a soul-zene más és más stílust jelentenek. Az átfogó „beatzene” kifejezés csak nálunk ismert. A beategyüttesek nálunk 1966-tól saját szerzeményű da­lokat is énekelnek, amelyek újszerű hang­vételben, gyakran nem csupán „táncdalszö­­veg-mondanivalót” tartalmaznak. A vezető együtteseknél ez fokozatosan kiszorítja a külföldi számok átvételét. Az Illés- és Óme­ga-együttes színvonalas, önálló törekvései lassan-lassan a legtöbb beatellenzőt is a maguk pártjára állították. Úgy tűnik, az idei évben a Kex, Atlasz és Sakk-Matt együttesek is megkezdik felzárkózásukat a legjobbak­hoz, az ifjúság társadalmi szerepe változásá­ban kell keresni. A hatvanas évek magyar társadalma még sokban elmarad saját lehetőségei kihasználásától, nem nyújt elég tág ke­reteket a türelmetlen tettvágy, az önte­vékenység igényének kielégítésére. Ezért játszhat a beatzene és a beatmozgalom a teljesebb, egészségesebb társadalmi aktivitást pótló, mindenképpen torz sze­repet. Természetesen együgyűség lenne azt képzelni, hogy ez ilyen közvetlenül jelenik meg a zenehallgató fiatalok fe­jében. A fiatalok túlnyomó többségének tudatában a beat elsődlegesen szórako­zás, kikapcsolódás, feloldódás. Ennek a zenének minden más előtt ez a funkciója. Nem lehet a beat „társadalmi jellegé­ről” szólva megfeledkezni arról, hogy ez elsősorban szórakoztató zene. Ezt a fajta zenét lehet szeretni, nem szeretni. Ami azonban a beat mögött meghúzódik, az nem zenei ízlés kérdése, hanem a társa­dalom ügye. A beat szavára sokfelé el lehet indulni. Az, hogy a beatet szerető ifjúság aktivitása miként váljék prog­resszív társadalomalakító erővé, az ifjú­sági szervezetek és a „felnőtt” társa­dalom által biztosított kereteken is mú­lik. MAKARA PÉTER, MANCHIN RÓBERT, VÁRADI LÁSZLÓ ül Beatlesek. A keceli Arany János ál­talános iskola batikszakkörében készí­tette: Szabó Margit, 14 éves ELSŐ SIKER - űrt/'- . V- -r- T'*',: MUZSAY ANDRÁS POL-BEAT-GYŐZTES — Ezen a tavaszon rendezték meg Salgótarjánban a IV. országos amatőr könnyűzenei fesztivált. A pol-beat-kate­­góriában indultam, és harmadmagam­­mal aranydiplomát nyertem. A bátyám repülő volt című számomat, amely a mai háborúk ellen tiltakozik, Brecht nyomán írtam, a Fekete királyt pedig Szatmári Jenő István szövegére, Martin Luther King emlékére komponáltam. — Kérem, beszéljen magáról. — 1946-ban születtem. Magyar—orosz szakos egyetemi hallgató vagyok, idén diplomázom. Zenét szerzek, énekelek, verset, újságot írok, fordítok, könyvet gyűjtök. Egyszóval — az önkifejezés összes lehetőségeivel megpróbálkozom. De végül is újságíró szeretnék lenni.­­Igen, így könnyű. Hisz szakmabeli a partner. Csak felteszem a kérdést, kor­tyolgatom a narancslevet, futtatom a tollat, a jegyzettömbön. Egy fiatalember aki körül biztonsággal szerveződik az életpálya sikere. Nem lesz ez így túl egyszerű ?) — A zenéhez, azt hiszem, a versek vezettek el. Emlékszem, egyszer a Pa­risban járt az őszt olvastam, s vala­hogy megjelent bennem egy dallam. Akkor elhatároztam, hogy megtanulok gitározni.­­Jó kiállású fiatalember, öblös, szép orgánuma van. Jó érzékkel teremt kon­taktust a közönséggel, a refrént már együtt éneklik. Okosan fejtegeti: igen­is, amatőrnek tartja magát, nem mond le választott céljáról, az újságírásról. De most már közbe kell szólni, mert rövidesen vége a beszélgetésnek, s a kolléga szinte már megírta helyettem a cikket, de hát — újból ez jut eszembe — oly könnyedén gördül minden!) — Beszéljünk a műfajról! *— Zenés újságírásnak, kritikának, ri­portnak nevezném. Vagyis sajátja, hogy aktualitáshoz­ kötődik. De a pol-beat el­nevezést nem szeretem. Szerintem a külföldön használatos protest-song a legjobb. Szerintem a beathez van leg­kevesebb köze, nem több, mint hogy ef­fektusait átveszi. — Melyek a témái? — Szeretném kinyitjti az emberek szemét, odafigyeltetni őket a politikára, írtam Vietnamról, az USA fajüldözésé­­ről, Görögországról, a fasizmus újjá­éledéséről. Külföldön egy-egy Bob Dylan- vagy Donovan-hangverseny után olyan a hangulat, hogy elmennek tün­tetni. — És nálunk? — A miénk a rendszer mellett szól. — Nagyon hasznos és szép, amiről és ahogyan dalol. De nem gondolja, hogy itthon ez így aránytalanul könnyű és kockázatmentes ? — De... — Nem kötődhetne jobban ez a mű­faj ahhoz, ami ellen nálunk is, a mi portánkon, társadalmunk érdekében tiltakozni kell? — Lehet. Egyszer már gondoltam rá, hogy a munkamorálról is kellene egy számot írni... De... No, lám, nem is olyan egyszerű ez. Hisz a műfaj még hazai megváltójára vár. Bizony nagy elszántság, netán mű­vészi elhivatottság kell, hogy valaki e járatlan, s talán buktatókat rejtő úton elinduljon. És őszinte szembenézés a vállalt témával. Muzsay András ígéri mindezt. Bevallom, nem győz meg, túl sok a fenntartása. Egy árnyalatnyival több szenvedélyt is szívesen fogadnék. Ámbár: feltétlenül szükséges-e az ő esetében elhivatottságról és művészet­ről beszélni? Ha nézőpontot váltok, át­alakul a kép: egy tehetséges, sokoldalú fiatalember szép és okos dolgot művel. Énekli dalait, másoknak és önmagá­nak örömet szerez, s a szempárokban itt-ott felvillan a felfedező értelem fé­nye. Mi kell még? Első sikernek nem is kevés. Lesz-e utána második? Muzsay And­rás számára, azt­ hiszem, ez a nehezebb kérdés. Ahhoz egy kicsit verekedni, kínlódni, önmagát fogóba szorítani kell. Lesz-e bátorsága hozzá? Hiszen így is könnyen fut... Pedig jó lenne. PETUR ISTVÁN

Next