Népszabadság, 1970. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
D igaa MAGYARORSZÁG ISial H ui mi X HU 1u s Öl ›z Q£ '‚ U) › ‚ ♦ o IA o › a ›N Ma 'III Z Andrea Egy tizenhat éves kislány nevétől hangos az ország, a vezetéknevét akár le se írjam, a címből már bizonyára kitalálták, hogy kiről van szó. Hát persze hogy róla, Gyarmati Andreáról, aki két aranyérmet, egy ezüstöt nyert, s egy újabb ezüsthöz is hozzásegítette a magyar női gyorsváltót a barcelonai úszó Európa-bajnokságon, így azután most ismerős és ismeretlen magyarok csak úgy emlegetik őt, mint a mi kis Andreánk. . ." A mi Andreánk tényleg nagyon szeretetre méltó kislány, úgy drukkoltunk neki a tévé képernyője előtt, mintha saját lányunkat biztattuk volna. És azt is meghatott, szinte szülői szeretettel nyugtáztuk, hogy ez a kislány még milyen őszintén tud örülni, másrészt milyen szerényen viselkedik a dobogó legfelső fokán. Egyszóval esténként, mint annyi más milliónyi honfitársam, figyeltem Andreánkat, két közvetítés között pedig, a nappali órákban alkalmam nyílt honfitársaim figyelésére is, miket mondanak a mi lányunkra. Mondhatom, ez sem volt unalmas. Volt, aki azt mondta, hogy ő előre megmondta. Tessék csak megfigyelni, hogy mennyi ember él széles e hazában, aki utólag mindig előre megmondta. Például... de maradjunk most a sportnál, a barcelonai Európa-bajnokság előtt a legtöbben legyintettek, hogy nincs nekünk ott keresnivalónk, ez a Gyarmati Andrea is csak itthon menő, hi kiteszi a lábát egy komoly versenyre, nézheti majd az előttte úszók hátát. Most aztán, hogy szerencsére másképp alakult a verseny, ők előre megmondták. Mármint, hogy a többiek nézik majd Andrea fiáját, amiben azért nincs igazuk, mert a hátúszásnál például ehhez búvárnak kellett volna lenni. Más emberek az anyagi érdekeltség oldaláról közelítették meg Andrea győzelmeit. Ilyen tépelődéseket is hallottam: mennyit érhet dollárban egy aranyérem? Valódi ezüst az ezüst? Mennyit kaphat ez a csitr majd itthon a két Európa-bajnokságért, biztosan egy zsák pénzt. Megint mások némi telhetetlenségről adtak tanúbizonyságot, mondván, hogy szép-szép az a két arany, de miért nem lett meg a harmadik. Mert ugyebár, ha Andrea a százas háton nem erre figyel, hanem arra, akkor ő az első és megvan a mesterhármas. Mások szerint nem kell nyafogni, mert az a bizonyos harmadik aranyérem végül is a családban maradt, hiszen szovjet versenyzőnő nyerte. Hallottam aztán szakelőadásnak álcázott destrukciót is, melynek előadója azt fejtegette, hogy ha „ezeken” múlt volna, akkor Andrea még egy tábla csokoládét sem nyer, mivel nem segítették a felkészülésben, dert mint az újságban olvasta, a döntő előtt taxival kellett kijutnia az uszodába, mert nem adták oda neki a magyar csapat kocsiját. Aztán persze vannak, akik minden mögött protekciót gyanítanak, emögött is könnyű ennek a bakfisnak, apja, anyja olimpiai bajnok. Csak egy körülményről nem sikerült hallanom, bármennyire is odafigyeltem a szóbeszédekre. Arról tudniillik, hogy Andrea két aranya hallatlanul kemény munka gyümölcse. Hogy ez a kislány naponta tíz kilométereket úszott, rengeteget gimnasztikázott, súlyt emelt, rendkívül szigorú életbeosztással élt már apró gyermekkora óta. S hogy mellesleg példamutatóan szorgalmas az iskolában is. De hát, úgy látszik, ez nem túl izgalmas téma. Különösen azoknak, akik hajlamosak elfelejteni, hogy minden eredményt munkának kell megelőznie. Például... de maradjunk most már végig a sportnál. A magam részéről szeretnék a jövőben is minél több szóbeszédet hallani abból az alkalomból, hogy mi, magyarok, valamiben megint elsők lettünk öreg a kontinensünkön. Persze nem olyasmire gondolok, mint mondjuk a válások száma. ÁRKUS JÓZSEF Tanárok jöttek, tanárok mentek A szeptember több korosztály életében különösen mozgalmas hónap. Megkezdődött a tanítás és ez legizgalmasabb az első osztályosoknak, a középiskolákba lépetteknek, az újdonsült egyetemi polgároknak, úgy is, mint „gólyáknak”, no és természetesen a pályakezdő pedagógusoknak. Az utóbbiakról lesz szó a következőkben, valamint azokról, akik — végleg vagy időlegesen? — pályaelhagyó pedagógusok. Mit mondanak az új tanárok? Krimi a matematikában Pádár Ferencné a zuglói Teleki Blanka gimnázium első és harmadik osztályaiban megtartotta az első matematika- és fizikaórákat. Évekkel ezelőtt ugyanitt kezdte a gimnáziumot, mint tanuló. Új munkahelyének eddigi benyomásairól öröm hallgatni. Nagy szeretettelés segítőkészséggel fogadta a tantestület, az idősebb kollégák különösen sok tanácsot adtak, napról napra kevésbé érezte magát elfogadottnak. És a gyerekek? Egyelőre velük sincs különösebb baj, bár van olyan osztálya, amelyben negyvenöt a létszám. Másrészt a matematika nem tartozik a kedvenc tárgyak közé, s ez a tanár számára azt a feladatot adja, hogy próbálja megszerettetni a diákokkal. Hogyan? Hát például krimisítve a megtanulandókat. Mert mondjuk a számrendszert megértetni sztorival is lehet. Tegyük fel, hogy házkutatást tartanak egy kémgyanús embernél, de semmi terhelő bizonyítékot nem találnak, ami kód használatára utalna. Ekkor az egyik nyomozónak feltűnik, hogy a könyvespolcon sajátságos rendben helyezkednek el a könyvek. Az állított könyvek jelentik a nullás, a fektetettek az egyes kódot. A gyerekeket a matematikai nyomozás felettébb érdekli. Persze az ilyen és hasonló módszerű oktatás nagyrészt még csak terv, Pádár Ferencné egyelőre a pálya legelején tart, szokatlan számára az is, hogy Andrea néninek szólítják a maga huszonéves életkorában. — Tizenöt—tizenhét éves fiúkkal, lányokkal dolgozom, annyit máris látok, hogy nagyon sok dologban feltűnően tájékozottak, meglepő kérdésekkel állnak elő, a tanárnak bizony alapos felkészültségre van szüksége, ha nem akar szégyenben maradni. A diákok olvasnak, nézik a tévét, rengeteg információtkapnak iskolán kívül is, aztán akiben bujkál a kisördög, az megpróbálja kérdéseivel zavarba hozni a tanárt. Lépést kell tartani a szaktárgy ismeretanyagának fejlődésével, jó tanár másképp nem lehet az ember. XV. kerületi Dózsa György gimnázium újdonsült francia—német szakos tanárnője arról beszél, hogy milyen melegen fogadták a tantestületben, az igazgató engedélyezett számára hetenként egy szabadnapot, amikor disszertációtervéről értesült. Aztán hangváltás: — Ezerháromszáz forint kezdő fizetést kapok. Ezt felháborítóan kevésnek tartom. Albérletben lakom, ha az Expressnél nyáron idegenvezetéssel nem kerestem volna némi félretehető pénzt, most nem is tudom, mi lenne velem. És mi lesz akkor, ha elfogy a tartalék? Jó, jövőre 1500 forint lesz a fizetésem, kétévenként, mint hallom, nyolcvanforintos emelésekre számíthatok. Ebben a helyzetben tényleg nagy szükség van kivételes hivatástudatra. Aztán, mintha elfelejtette volna iménti kifakadását, arról beszél, hogy kilenc osztályban tanít németet és franciát, háromszáz gyereket kell megismernie és megtanítania idegen nyelvekre, s hogy ez milyen szép munka. Tele van tervekkel, idegenvezető-szakkört próbál majd szervezni, a modern nyelvoktatás előnyeit sorolja. — Évfolyamtársaim közül nagyon sokan azon a nézeten voltak, hogy luxus elmenni tanítani — mondja. — Harmincötünk közül csak egy fiú vállalta a tanárságot, a többiek inkább más, jobban fizető munkahelyet választottak. A pedagóguspálya előbt le-utóbb teljesen elnőiesedik. Ez nem véletlen, a férfiak, mint családfenntartók, gyakran kénytelenek más pályára menni, hogy többet kereshessenek. Mellesleg: az előtte nyilatkozó két fiatal kolleginánál a fizetés kérdése nem vetődött fel ilyen élesen. Mindkettőjük férje jelentősen többet keres pedagógusfeleségénél. — Köszönöm, megvagyok ... (Mészáros András rajzai.) meg kell élni valamiből. Tessék megpróbálni két gyereket 1700 forintból eltartani.” (31 éves magyar—történelem— testnevelés szakos tanár, új munkaköre: hivatali előadó, fizetése 1000 forinttal nagyobb.) „Egy lelkiismeretes pedagógus napi munkaideje nemritkán a 16 órát is meghaladja — tanítás, szakkörök, úttörőmunka, KISZ-patronálás, önképzés, értekezletek és adminisztráció, családlátogatás, felkészülés a másnapi órákra. A hivatásos nevelő saját családját, gyermekeit kénytelen elhanyagolni, ha minden iskolai munkát el akar végezni.” (Magyar—orosz szakos általános iskolai tanár, új munkaköre: vállalati előadó, fizetése nem lett nagyobb.) Sokáig sorolhatnánk az indokokat, de ezzel legfeljebb csak árnyaltabbá válna a különböző pályaváltoztatási döntések háttere. Az esetek elsöprő többségében két fő ok játszott szerepet. Az anyagiak, illetőleg a túlterhelés. Modern Odüsszeusz. Borúsodik a kép Hasonló lelkesedéssel, megható ambícióval beszél első napjairól Gyorgyovics Károlyné, akinek tanári premierje a XIV. kerület, Május 1. út 23. sz. általános iskolában zajlott le. Őt is kollegiális szeretettel fogadta a tantestület, rengeteg gyakorlati tanácsot kapott, az idősebb tanárokkal közösen készítette el saját osztályai tanmenetét. Szülés előtt áll, novemberre várja második gyermekét, már most közölték vele, hogy utána visszavárják, addig mások átveszik az óráit. Kicsit félt, hogy diákjai mit szólnak majd előrehaladott terhességinek láttán, de a gyerekek talán éppen ezért is fokozottabban érezhető tisztelettel viselkednek az órákon. Eddig tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó. A kép még akkor is felhőtlen, amikor Hajdú Erzsébet, a Tanárból művezető Sok új tanár jött az új tanévben a pályára, és megint sokan el is mentek. Pénz miatt, de más miatt is, írásos indokaik közül néhány szemelvény. „Szégyelltem, hogy 40 éves koromban nem keresek annyit, mint egy közepes vagy elégséges eredménnyel végzett, volt általános iskolás tanítványom 18— 20 éves korában szakmunkásként vagy segédmunkásként." (Főiskolai végzettségű magyar—történelem—műszakiismeretek szakos tanár, 40 éves, új munkaköre: építőipari művezető,fizetése 600 forinttal nőtt.) „Az ember hiába szereti hivatását. Pályakezdők —--------------— ----------------- pályaelhagyók Eléggé ismert ez a helyzet mindenki előtt. Az újságíró belátta, hogy módszere, a szembeállítás: egyik póluson az ambiciózus, lelkes pályakezdő tanárok, a másikon a pályát csalódottan elhagyó idősebbek — meglehetősen önkényes. A valóságban sok tízezer középkorú és idősebb pedagógus dolgozik szerte az országban töretlen hivatástudattal, tiszteletet parancsoló erőfeszítéssel a fiatal nemzedék művelt és becsületes emberré nevelésén. De ha önkényes is a szembeállítás, szándékosan az, hogy nyomatékosabban sürgesse a tennivalókat. Ha nem is egy csapásra, de lépésről lépésre megoldást kell találni a pedagógustársadalom gondjainak enyhítésére, hogy a tanárképző egyetemeken és főiskolákon végzettek mind nagyobb számban válasszák a pedagógushivatást, és kezdeti lelkesedésük, ambíciójuk végig megmaradhasson ezen a jövő szempontjából túlbecsülhetetlen fontosságú pályán. A. J. ADOMÁK Darvas Szilárd, a korán elhunyt kiváló humorista, a földalattin összetalálkozott egy rég nem látott régi ismerősével, aki meglehetősen reakciós beállítottságú egyéniség. Beszélgetés közben kiderült, hogy mindketten tulajdonképpen egymás közelében laknak, az Operaház környékén. Az illető csodálkozott, hogy ennek ellenére mégis éveknek kellett elmúlnia, míg a véletlen összehozta őket. Darvas mindjárt kész volt a magyarázattal: — Ennek bizonyára az lehet az oka, hogy én a Népköztársaság útján közlekedek, te pedig még mindig az — Andrássy úton.# Károlyi Árpád, a neves történész, öregkorára csaknem teljesen megsüketült Egy alkalommal azt újságolták neki, hogy egy kedves jó barátját elütötte az autó a Vilmos császár úton. Károlyi csak a császár nevét hallotta meg a híradásból, s a historikus történelmi igazságérzetével kijelentette: „Úgy kell neki, ő robbantotta ki a világháborút.” * Karinthy Frigyes jó barátjának, Kosztolányi Dezsőnek nagy sikerű verseskönyvét, a „Szegény kisgyermek panaszait” lapozgatta otthonában. Olvasgatás közben átszólt a szomszédos szobában tartózkodó feleségéhez: — Gratuláltál már Kosztolányiéknak? — Miért kellene gratulálnunk? — Most olvasom, hogy húgát a Bánat eljegyezte.* Gábor Andor, a szellemességéről is közismert kitűnő magyar költő és publicista, szovjetunióbeli emigrációja idején Leningrádba is ellátogatott. Kollektív városnézés alkalmával az idegenvezető beszámolt arról, hogy a csatornákkal keresztül-kasul szabdalt gyönyörű, volt fővárosnak éppen 365 hídja van. Gábor Andor közbeszólt: — És szökőévben 366?! KUNSZERY GYULA