Népszabadság, 1970. október (28. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-04 / 233. szám
„Ahelyett, hogy latinul írok keveseknek, írhatnék a firenzeiek nyelvén sokaknak. Mert az új eszméknek olyan emberekre van szükségük, akik a két kezükkel dolgoznak. Ki más akarná megtapasztalni a dolgok okát? Az, aki a kenyeret csak az asztalon látja, nem kiváncsi rá, hogyan sütik, ez a csürhe inkább istent áldja érte, mint a péket. De azok, akik a kenyeret adják, megértik, hogy semmi se mozog, amit nem mozgatnak.*’ (Brecht, Galilei.) 1. A számítógép és a többi gépek • Az elektronikus számítógépben a legmagasabb színvonalú tudomány és technika összpontosul, mégsem kell lemondanunk arról, hogy működéséről, szerepéről és feladatairól a laikus is képet alkosson. Annál is indokoltabb a téma, mert az elektronikus számítógép hazánkban is teret hódít, és nálunk is a gépesítés új fejezetét nyitja meg. A számítógépek megjelenéséig a gépesítés főként azt jelentette, hogy a „munkagépek"’ az ember fizikai munkáját csökkentették, illetve hatékonyabbá tették. A gépesítés történetében a fővonal az emberi munka pótlása volt. Kezdetben a gépek modellje is a fizikai munkát végző ember volt, ez még ma is kitűnik egyes gépalkatrészek elnevezéséből. A gépnek „karja”, „lába” van, s a szerszám befogásának első mechanizmusait az emberi kézről mintázták (egyes befogószerkezeteket a szakmai zsargonban németesen ma is ,,pratzni”-nak neveznek, ami magyarul mancsot jelent). Természetesen hamarosan rá kellett jönni, hogy nem célszerű az emberi alkat szolgai másolása. Nem célszerű például kerék helyett az ember lábát utánzó gépi mechanizmust alkotni, a madarat utánzó csapkodó szárnyak másolása helyett a légcsavar és a merev szárnyú repülőgép vált be. A munkagépek mellesleg abban is hasonlítanak az emberre, hogy a munkavégzés fejében nem kevés energiát fogyasztanak, azaz táplálni kell őket. (Erről feledkeztek meg az örökmozgók készítői.) A munkagépek sajátsága még — ebben is hasonlítanak a fizikai munkára —, hogy az emberi agy segítségére szorulnak, működtetésükhöz szakértelemre vagy legalábbis begyakorlottságra van szükség. Ebből adódott, hogy amikor megsokasodtak a gépek — a mai világban a gépi lóerők száma több milliárd! —, egyre több embert kezdtek foglalkoztatni. Kezelésük sok emberi agymunkát kíván meg ma is. Ezt más tényezők még fokozzák: a gépesített gazdasági egységekben például megnövekedett a befektetés kockázata: ha egy nagyvállalat drága pénzen vásárolt gépei, hajói, erőművei stb.-idő előtt elhasználódnak, ha nem használják ki termelőképességüket, nemcsak a gépek maguk mennek tönkre, avulnak el kihasználatlanul, a gazdasági vállalkozás is tönkremehet. De az ember ezen is segített, így következett el az automatizálás kora. Az automaták, amíg alkatrészeik el nem kopnak, mindig ugyanazt a műveletet végzik, amelyet az ember számukra meghatározott. S az automata nem fárad el. „Értelmesebbt gépeket A modern gazdasági és társadalmi életben azonban nemcsak a gépek növekvő száma miatt fokozódott a szellemimunka-szükséglet. Az organizáció is egyre több szellemi munkát igényelt, meg a tudomány fejlődése. Jelzik ezt a hatalmas irodaházak, az állami szakigazgatási apparátusok, az oktatási intézmények növekedése stb. Csakhogy különös ellentmondás keletkezett itt, kicsit túlozva, azt mondhatnánk: ahogy ezek növekedtek, úgy csökkent hatékonyságuk, nem tudták kellően segíteni az életet, olykor már-már akadályozták a gazdasági és társadalmi vérkeringést. Ez volt az egyik indítéka annak, hogy magát a szellemi munkát is gépesíteni, automatizálni kell. Ehhez persze újabb gépfajtára volt szükség, amely most már az embert a szellemi munka automatizálásában segíti, így jutottunk el „korunk gépéhez”, az elektronikus számítógéphez. • Hol helyezkedik el a számítógép a munkamegosztásban? Sokan — a neve után — a számítógépet az egyszerű asztali számológéppel azonosítják. Való igaz: vannak számítógépek, amelyeknek az a feladatuk, hogy számolnak, regisztrálnak. Például olyan területen, mint a bérszámfejtés, az anyaggazdálkodás vagy a népszámlálás. Ezeknél a munkáknál rengeteget kell számolni. A Csepel Vas- és Fémművekben és a többi, hozzá hasonló nagyságú gyárban, intézménynél, a vasútnál, a postánál stb. százezres—milliós munkabér, raktári tétel stb. elszámolása folyik. Kézenfekvő, hogy ezeken a helyeken alkalmazzák elsősorban azt a gépet — az elektronikus számítógépet —, amely automatikusan és villámgyorsan tud számolni. Hazánkban is először ilyen munkáknál használtak fel számítógépet. A számítógépet azonban — feltalálása óta — nemcsak egyszerű számtani műveleteknél hasznosítják, ennél sokkal bonyolultabb munkákra is befogják. Gondoljunk csak arra, hogy milyen szerepet játszik a számítógép az űrkutatásban, amely pedig igazán bonyolult problémákra követel gyors válaszokat. De nézzünk előbb egy egyszerűbb példát a gazdasági életből, hogy lássuk, miféle köznapi feladatoknál használnak ma ilyen gépeket. Gondolkodik-e a gép? Egy nagykereskedelmi vállalat 40 automatikus tojásgyárból évente mintegy 270 millió tojást gyűjt be és értékesít a területén levő 186 üzletben. Az üzletek hetenként háromszor kapnak friss árut. Senki nem garantálja azonban, hogy mind a 186 üzletben hetenként háromszor, mindig ugyanakkor fogy el a tojás, hogy nem keletkeznek előbb is hiányok vagy éppen nem marad „visszáru”, például a tojások garanciális idejének lejárta miatt. Éppen ezek a „rendellenes” esetek, amelyek miatt mindig felborult a vállalat szál(Mészáros András rajza:)lítási terve, ami miatt sok volt a túlóra és a szállítás önköltsége. De hát ezen nem is volt mit csodálkozni: ennyi üzlet és raktár között a szállításnak millió lehetséges variánsa van. S a szállítási feladat változása miatt mindennap más variáns lett volna a célszerű. A variánsokba belejátszott még olyan tényező is, mint a megközelítés sebessége, közlekedési akadályok, defekt, karambolok stb. Hiába határozták meg a matematikusok egy alaphelyzetre a legkedvezőbb útvonaltervet, az üzletek és raktárak megközelítésének matematikai optimumait, ezt az optimumot mindennap felborította az élet. Egy számítógép viszont, amelyet egy másodperc tört része alatt értesíteni lehet a változásokról — ideértve a rendellenes bonyodalmakat is —, képes volt pillanatok alatt kiszámítani az új helyzetnek megfelelő legjobb megoldást, átrajzolta az útvonal térképét, és az áruellátás, a bajok ellenére is, zökkenőmentes és gazdaságos lett. A fenti példából úgy tűnhet, hogy ez a gép gondolkodik. Tény és való, hogy ez a gép ugyanazokkal az elemi építőkockákkal dolgozik, mint az emberi agy: tudomásul vesz bizonyos híreket, például azt, hogy a tojást szállító teherautó eljutott-e a kijelölt üzlethez a meghatározott időben, vagy nem jutott el oda. Ennek alapján maga dönti el, hogy újabb variánst számítson-e ki a helyzet leggazdaságosabb megoldására, igen vagy nem? Ha pedig a szállítási határidő vagy a garanciális idő lejárt, meg tudja állapítani azt is, hogy az üzlet sikeres volt-e, igen vagy nem? Közben gazdaságossági számolásokat is elvégezhet. Az így kapott gazdaságossági mutatót is felhasználja, amikor a szállítási útvonalról dönt stb. De hát hogyan is lehetséges, hogy egy gép ilyen bonyolult, ilyen összetett — „szellemi" — tevékenységet végezzen? Nyilvánvaló, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a gondolkodásnak van egy alapmechanizmusa, amelyet gépesíteni lehet, más szóval, ha az emberi gondolkodásnak van egy olyan alapművelete, amelyet egy élettelen — s nyilván semmiféle „szellemmel” nem rendelkező —, vezetékekből meg kapcsolóberendezésekből összefabrikált masina utánozni képes. Ha vannak ezekkel gépesíthető alapelemei a gondolkodásnak, akkor létre lehet hozni — sok-sok alapelem kombinációjából — olyan mechanizmust, amely bonyolult feladatokat is képes megoldani. Nos, vannak ilyen alapelemei az emberi gondolkodásnak. Ezek az elemek az úgynevezett formális logika elemei. A számítógép működését az teszi lehetővé, hogy a formális lo- gika műveleteit elektromos áramkörök- kel utánozni lehet. De hogyan? Térjünk vissza az előbbi tojáselosztás problémájához e kapcsolat illusztrálására és képzeljünk el egy primitív áramkört, mondjuk egy szárazelem két sarka közé iktatva. Az áramkörbe két villanykapcsolót és , egy villanykörtét szerelünk. A villanykapcsoló ki-be kapcsolását jelzi a villanykörte. Mikor ég a villanykörte? Nyilván akkor, ha mindkét kapcsoló zárva van, azaz bekapcsoljuk őket. Ez a legegyszerűbb logikai műveletek „gépesítésére” alkalmas egyfajta áramkör. A számítógép akkor működtet ehhez hasonló áramkört, ha, tegyük fel, egy olyan kérdésben kell döntenie, mint például az, hogy „a teherautó megérkezett és az üzletben elfogyott a tojás”, azaz: az áramkörnek akkor kell összekapcsolódnia, az áramnak csak akkor szabad megindulnia, ha e mondatnak mind a két állítása igaz. Ez pedig csakis akkor van így, ha mindkét állítás helytálló, igaz. Ha csak a mondat első fele igaz, a másik pedig hamis — és megfordítva —, akkor az egész mondat hamis. Hogyan végzi el ezt a műveletet a gép? Négy variánsa lehetséges a kapcsolásnak. Ha az első állítás (a teherautó megérkezett) áll, akkor bekapcsolja az A kapcsolót, ha nem, akkor ezt a kapcsolót nem kapcsolja. Ugyanez történik a B kapcsolónál. Na már most, ha csak az A kapcsoló van bekapcsolva és a B kapcsoló változatlan állásban marad, nem indul meg az áram. Fordított esetben sem, ha az A áll és a B kapcsol. Megint nincs áram. Ugyanez a helyzet, ha mindkét kapcsoló alapállásban van. A gép csak akkor indítja el az áramimpulzusokat (áramlökéseket), ha mindkét kapcsoló be van kapcsolva. Mindezt tegyük most át a formális logika nyelvére, amely az egyes információkat, például a be- és kikapcsolt „igen” vagy „nem” állapotnak megfelelően „igazakra” és „hamisakra” osztja. Ha tehát az előbbi példát vesszük, akkor a négy variánst így is írhatjuk fel. Vagy pedig— matematikába áttéve az egészet —az „igaz”értéket 1-nek, a „hamis” értéket 0-nak véve — a fenti táblázatot számokkal is felírhatjuk. A számítógép áramköreivel így „dönt”. Ha a végeredmény „hamis”, akkor nyilvánvaló, hogy az információ nem ebbe az áramkörbe tartozik, a gépnek máshová kell kapcsolni. Ha viszont „igaz” az eredmény, továbbhalad az eredmény, a következő áramkörbe, ahol megint más információkkal szembesítik (mint például visszáru, defekt, karambol stb.). A gép „agyának” befogadóképessége annál nagyobb, minél több áramkörrel rendelkezik; az is nyilvánvaló, hogy csak olyan feladatok megoldására képes, amelyeket a fentihez hasonló, gépesíthető folyamatokra bontunk le a számára. Hogy mindezt gondolkodásnak lehet-e nevezni, arra a továbbiakban — jövő heti mellékletünkben — majd visszatérünk. SZLUKA EMIL (Folytatjuk.) A B A mondat: igaz igaz igaz hamis igaz hamis igaz hamis hamis hamis hamis hamis A B Eredmény 1 1 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 KRIMI Engem nem érdekel a krimi. A tévémet az Integrál meg a Delta végett vásároltam, ki se nyitom, ha krimi van. Tegnap is csak azért kapcsoltam be, mert vendégeim voltak, idősebb házaspár, és mindenáron a Mancsok a kádbant akarták nézni. Egye fene, ők a vendégek, egyszer én is kibírom. Fekete autó fordult be az úton, a volánnál szemüveges nő, jött, jött, megállt, nézte az óráját, a percek meg teltek. Valaki leselkedett a kapu alól, és besietett egy telefonfülkébe. Tárcsázott, a telefon csengett, csengett... Otthagytam őket. Nézzék, ha nekik ez kell. A dolgozószobámban átnéztem az Estit, aztán teát főztem a konyhában. Arra gondoltam, megkérdezem őket is, kérnek-e? A képernyőn érdektelen holmik között szőrös férfikéz mutatott, majd látni lehetett a férfit is, amint hallgatózva körülnéz. Csönd. — Kértek teát? Rémülten néztek rám, állítólag észre se vették, hogy bejöttem. Megkérdeztem, ki ez a pasas aképernyőn. Türelmetlenül intette, hogy nem tudják, és le nem vették a szemüket róla. Megittam odakint a teámat, aztán úgy határoztam, bemegyek a könyvért, amit tegnap félbehagytam. A képen most egy öregembert mutattak, arccal a kádban. Körülötte rendőrök. — Miért ölték meg? — kérdeztem. — Nem tudjuk — rivalltak rám az öklüket rágva, és makacsul bámultam a képernyőt. A könyvet nem találtam. Talán a dolgozószobámban lesz. De ott se volt. Amikor ismét benyitottam hozzájuk, az előbbi szőrös kezű férfi osont valahová az éjszakában. Sűrű bokrok vették körül. Csak a szél neszét és a lábai alá kerülő ágak roppanását lehetett hallani. Megállt, félrehajtott egy ágat, és akkor hirtelen megkérdeztem, hogy ki ez a pasi. Felüvöltve közölték, hogy még mindig nem tudják, és kérik, hogy ne hozzam rájuk a frászt. Oké, nem szólok. Megtaláltam a könyvet és kimentem. Olvasás közben tompa puffanást hallottam. Nagyon úgy tűnt, hogy valamelyik virágváza dőlhetett le. Nem akartam őket zavarni, de ahogy óvatosan nyitottam az ajtót, a nő kiszúrt és sivalkodni kezdett. — Könyörgök, ne csináld ezt! — tolt le a férfi elcsukló hangon. A képernyőn épp egy véres arcú alak sompolygott errefelé. Otthagytam őket. Hamarosan befejeztem a könyvet. Reméltem, már a filmnek is vége. Amikor bementem, mindketten ájultan hevertek a karosszékben. A képernyőn egy nő reszelte a körmét. Isten bizony. Semmi más. Ki is derült később, hogy miattam ájultak el. Pedig én csak az új viharkabátomat akartam nekik megmutatni. DOZVALD JÁNOS : □ NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET