Népszabadság, 1971. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EQ­ULJETEK 21 oldal - Ara: 1,20 Ft 1971. május 1. szombat AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXIX. évf. 102. szám A nemzetköziség ünnepén Harci seregszemlére sorakoznak fel ma a világ dolgozói. Az emberiség alapvető törekvéseit, az emberi haladás irányát és a világ megújulásáért vívott küz­delem erőviszonyait jelzi az, hogy ez a hatalmas sereg világszerte a munkásosztály vörös zászlóit len­geti. Ezt a májusi zászlót nyolc évtizeddel ezelőtt a nyolcórás munkaidőért, a mindennapi bete­vő falatért, az elviselhető bánás­módért küzdő munkások akkor még kicsiny csapata emelte fel. S íme, ez a vörös zászló mostan­ra mindazoknak a jelvényévé nőtt, akik szabadon akarnak él­ni. Ez a májusi zászló piroslik mindenütt, ahol a dolgozó milliók az elnyomottak felszabadulá­sáért, a demokráciáért, a szocia­lizmusért, a békéért tüntetnek. Május elseje nem emlékünnep. A májusi eszme élő tartalma az a felismerés, hogy csak a nem­zetközi munkásosztály egysége, a dolgozó tömegek világméretű összefogása, a haladó erők bátor, megalkuvás nélküli fellépése kényszerítheti korlátok közé az imperializmust, szabhat gátat az egész emberiség létét veszé­lyeztető terrorjának és kalandor­­ságának. Ahogyan nő ez a fel­ismerés, úgy nő a harcos májusi sereg s válik lebírhatatlan erő­vé a dolgozók nemzetközi össze­fogásának a gondolata. Mai világunk viszonyain, kü­lönösen pedig a világimperializ­mus fő fészkének szerepén tű­nődve, igen valószerű jelkép, hogy a nemzetközi proletariátus május elsejei ünnepének gyöke­re a chicagói Haymarket téren bújt ki a bevérezett földből. A tőkés rendszer legizmosabb fene­gyereke,­az amerikai imperializ­mus már akkor, 1886-ban mun­kásvérrel oltogatta a szomját. De a társadalmi megrendülés okoz­ta szomjúságot nem csillapítja a szenvedők, az elnyomottak, az áldozatok vére. Vajon megtanulta-e ezt az im­perializmus? Nem. Természetére nézve maradt, ami volt: a társa­dalmi haladás által aláásott po­zícióinak védelmében az esztelen­­ségig könyörtelen, a hódításban telhetetlen, a csendőrködésben vérengző, az együttélésben bé­­kétlen és erőszakos. És mint ak­kor Chicagóban, most is provo­kátorok, bombák, kivégző trup­pok hordozzák nemtelen ügyét, csupán magasabb technikai szín­vonalon és nagyobb arányokban. A tömegmészárlás technikájá­nak kifejlesztésében naggyá nőtt imperializmus azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy ereje és hatalma teljében van. De aki tör­ténelmi dimenziókban gondolko­dni, jól látja, hogy már a chica­gói vérengzés is a megroppanás, a hanyatlás jele volt. Még sokkal inkább az, amivel most kísérlete­zik a maga mentésére, fantom­bombázókkal és repülőgép-anya­­hajókkal, kipusztult gyökérzetű eszmények propagálásával és sza­kadatlan fenyegetőzéssel. Hanyatlás és elkerülhetetlen vég, akkor is, ha igaz, hogy az imperializmus ma még erős, arzenáljában nukleáris tömeg­­pusztító fegyverek vannak fel­halmozva, és elég aranya van ar­ra a célra, hogy cinkosokat és zsoldosokat vásároljon magának. De nem kevésbé igaz, hogy a nemzetközi munkásosztály le­győzhetetlen erővé nőtt, külö­nösen azóta, hogy az októberi forradalomban megszületett a legelső munkás-paraszt állam, s benne kiépült a munkásmozga­lom, a világ dolgozói antiimperia­­lista szabadságharcának hatal­mas bázisa. Ez a harci támasz­pont egész sor szocialista ország erejével kibővült. Fegyveres ön­védelmének eszközei is túlszár­nyalják az imperializmusét. A világ haladó erői azért küzdhet­­nek bátran és eredményesen az imperialista terror, az agresszió, az elnyomás ellen, mert a Szov­jetunió és a többi szocialista or­szág egyesült ereje fedezi és se­gíti őket. Amióta ez a bástya lé­tezik és hatalma, nőttön-nő, az imperializmus korántsem enged­het meg magának akármit. Nem­­vált ugyan kezes báránnyá, de nem is garázdálkodhat korlátla­nul: mindig tudnia kell, hol van lehetőségeinek határa. Nem mú­lik el nap, hogy erre a saját bar­langjában is ne figyelmeztetnék a békéért és a haladásért har­coló, tüntető tömegek, amelyek­nek növekvő hangereje a Fehér Ház csöndjét is felveri. Erőink szüntelen gyarapodása ellenére jól tudjuk, hogy a nem­zetközi munkásosztály és a ha­ladásért küzdő szövetségesei­nek útja nem diadalmenet, ha­nem szakadatlan harc. Május el­sejének zászlaja ennek a ke­mény harcnak a fokozására szó­lít. Ebben a nemzetközi méretű küzdelemben napról napra meg kell találnunk az imperialista ter­ror, az agresszió, az összeesküvő cselvetések ellenszereit. A sza­badságnak, a rabigában tartott népek és osztályok felszabadulá­sának, a gyarmati és félgyarmati sorban tartott népek függetlensé­gének, a világ békéjének ára van. Ez a mai május elseje is azt hi­vatott bizonyítani, hogy a népek készek megadni ezt az árat, fo­kozzák készenlétüket, áldozatké­szen védelmezik ügyüket. A nemzetközileg szervezkedő imperializmussal, mint leg­főbb és legnagyobb erőt, a nem­zetközi munkásosztály egységét kell szembeállítanunk. Május el­sejének legelső tanítása és intel­me az, hogy a munkások ereje egységükben rejlik. Minden or­szág munkásosztálya az adott kö­rülmények sajátosságaihoz alkal­mazkodva vívja meg harcát. De a fő cél minden kontinensen azo­nos: a marxizmus—leninizmus ta­nításainak érvényesítése, az im­perializmus, a tőke hatalmának visszaszorítása és megdöntése, az összes dolgozók felszabadítása és felemelése. Különösen döntő az egyetértés és az összefogás a kor­nak azokban a kérdéseiben, ame­lyek az egész munkásosztály és az egész emberiség sorsát érintik. Ilyen kérdés mindenekelőtt az an­­tiimperialista harc. Ebben a kér­désben a munkásosztály egyetlen osztaga sem hátrálhat meg, ezt a közös ügyet semmiféle meggon­dolásnak sem rendelheti alá, mert ha ezt teszi, vét az egész nemzet­közi munkásosztály ellen és sú­lyos kárt okoz neki. A munkás­­osztály imperialistaellenes egy­sége az a talapzat, amelyen az emberiség jövője, a világ békéje nyugszik. A kommunista testvér­pártok óriási többségét sen­ki és semmi sem tántoríthatja el az eltökéltségtől: együtt kell küzdenünk a nemzetközi munkás­­osztály egységének erősítéséért, antiimperialista harcunk össze­hangolásáért a proletár interna­cionalizmus szellemében. Ezzel összefüggésben pártunk Központi Bizottsága április 29-i ülésén újó­lag hangsúlyozta: „A Központi Bizottság, szem előtt tartva a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom történelmi szerepét, nagyra értékeli a Szovjetunió le­nini kommunista pártjának fárad­hatatlan erőfeszítéseit a mozga­lom eszmei és cselekvési egységé­nek megszilárdításáért.” A világméretű imperialistaelle­nes harcban hatalmas tömegek, hívők és nem hívők, a szocializ­must vállaló vagy még nem is is­merő emberek tízmilliói is erőtel­jesen részt vesznek. Ennek a harcnak csak a munkásosztály egységes és határozott kiállása, következetessége adhat gerincet, mutathat példát, nyújthat kitartó bátorítást. Ezeknek a tömegeknek a reményei valahol összekapcso­lódnak a nemzetközi munkásosz­tály törekvéseivel, s ez történel­mileg meghatározó jelentőségű tény, a szocialista jövő záloga. Ezek a tömegek elvárják a mun­kásosztály valamennyi osztagától, hogy teljesítse történelmi külde­tését és kötelességét. Természe­tesnek tartják: amikor az utcák­ra vonulnak, hogy megálljt kiált­sanak az imperialista agresszo­­roknak, a munkásosztály erői ha­ladjanak a sorok élén, képletesen is és valóságosan is. Annak az el­tökéltségnek, ami a tömegek an­tiimperialista harcát fűti, a mun­kásosztály magatartásából kell ki­sugároznia. Ezek a­­tömegek is felismerték, hogy harcuk sikeré­nek biztosítéka az egység; ha a haladás és a béke ellenségei min­den országban, minden tüntető menetben ugyanazokkal az indu­latokkal, jelszavakkal és ugyan­azzal az elszántsággal találják szemben magukat. A munkásosz­tály hivatása, hogy erősítse a nemzetköziség szellemét vala­mennyi dolgozó emberben. Pártunk következetes nevelő­munkájának és az élet sok­rétű tanúságtételének eredménye­ként a magyar nép nagy többsé­ge az internacionalizmus szelle­mében gondolkodik. Sorsunk az­óta ível felfelé, amióta összekap­csolódott a szocializmust építő többi nép sorsával, és velük együtt menetelünk a haladás első vonalában. Eredményeink döntő forrása a mind szorosabb, testvé­ri együttműködés ezekkel a né­pekkel. Ez a forrás még azért is kárpótol bennünket, amit hazán­kat illetően a természet elmu­lasztott. Ebből fakad békénk, biz­tonságunk, ez emeli nemzetközi megbecsülésünket. Óriási lépés ez a múlt örökös egyedüllétéhez ké­pest. Az is megerősítette a ma­gyarságban a nemzetköziség szel­lemét, hogy azok a népek, ame­lyek mellettünk állnak és testvé­ri barátsággal tekintenek ránk, szintén internacionalisták. Fejlődő, gazdagodó, mind mo­dernebb arculatot öltő országunk, nagy eredményeink meggyőzően bizonyítják, hogy most, interna­cionalista létünkre, jobban sze­retjük hazánkat, mint valaha. Nem üres frázisokkal, nem az eszelős önimádat bűvöletében, nem mások iránti gyűlölködés­ben, hanem alkotó tettekkel, cse­lekvő hazafisággal. Egyik legki­válóbb internacionalista honfitár­sunk, Zalka Máté vallotta: a szü­lőföld, a haza szeretete nélkül üres szó az internacionalizmus. Népünk azzal is segíti a dolgozók nemzetköziségének ügyét, hogy erősíti és gyarapítja szocialista hazáját, egyszersmind azzal is nagy szolgálatot tesz a haza ügyé­nek, hogy következetesen inter­nacionalista. Ebben is azt követ­jük, amire május elseje tanít, a harcos munkásünnep, amelynek vörös férige győzelmes jövendő útjaira világít

Next