Népszabadság, 1971. július (29. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-06 / 157. szám
1971. július 6. kód: A Szépirodalmi Kiadó terveiről Petőfi-könyvek, könyvek Petőfiről a költő születésének 150. évfordulójára A Szépirodalmi Kiadó több nagy vállalkozással készül közelebbi-távolabbi kiemelkedő évfordulók megünneplésére. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára — amely 1973-ban lesz — négyféle kiadvány készül. Illusztrációkkal gazdagított reprezentatív kiadásban teszik közzé Petőfi teljes költői életművét. Az Olcsó Könyvtár-sorozatban jelenik meg a Petőfi-elbeszélések gyűjteménye. A Petőfi-kutatás legújabb eredményeit publikálja Mezőfi Károly Közelebb Petőfihez című tanulmányában. Jannus Pannonius halálának 500. évfordulója 1972-ben lesz. Erre 140 versének — óda, epigramma, elégia — a gyűjteményét jelentetik meg, Kardos Tibor válogatásában. Ugyancsak közelgő jubileum: Dózsa György születésének fél évezredes évfordulója. Ehhez időzítik a Dózsáról szóló magyar versek antológiáját, valamint Eötvös József Magyarország 1514-ben című művének új kiadását. Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója 1973- ban lesz. A Szépirodalmi Kiadónál már hozzákezdtek a teljes Csokonai-életműsorozat kiadásának előkészítéséhez. Az első kötet — amely az évfordulóra várható — Csokonai prózai munkáit tartalmazza majd (szerkesztője: Vargha Balázs). Színművek, levelek is szerepelnek majd a prózai írások között, s külön említésre méltó, hogy a felszabadulás óta most első alkalommal publikálnak prózát Csokonaitól. Ezt megelőzően — 1972-ben — Csokonai-versek válogatását is közreadják, s szó van arról, hogy eljuttatják az olvasókhoz a költő teljes lírai életművének kötetét is. Az Arcok és vallomások sorozatban tanulmány jelenik meg Csokonairól. Tizenöt védett terület Budapest műemléki környezetei A fővárosi tanács városrendezési és építészeti főosztályán meghatározták azokat az objektumokat, amelyeket megillet a műemléki környezetnek kijáró védettség. A történelmi értékű épületek, romok, területek városképét eredeti állapotukban kell megtartani, s noha a műemléki környezet védettsége építési tilalmat az adott területen nem jelent, az építkezéshez ki kell kérni a Műemlék Felügyelőség hozzájárulását és szakvéleményét. A védett környezeteket felsoroló, 15 budapesti területet megnevező lista az I. kerületi Tabánnal kezdődik, amely a Döbrentei utcai műemléki rezervátum néhány barokk kori épületétől nyerte értékét. A II. kerület három védett környezettel is büszkélkedhet: a budaszentlőrinci (Ságvári liget) kápolna, a pálos kolostor romjaival, a Vöröshadsereg útja 78. számú telken Mátyás király nyéki vadászkastélyának romjaival, valamint Pesthidegkúton a Gercse-pusztai romokkal. Műemléki környezetté nyilvánították az óbudai hajógyári szigeten a nagyrészt még feltáratlan, egykori aquincumi helytartói palota mozaikokkal gazdagon díszített épületmaradványát, és a védettség rangját kapta meg a Kiscelli Múzeum épületcsoportja is. A rekonstrukció alatt álló Óbuda-központ egyébként figyelmet érdemlő műemléki rezervátum, erről a vidékről a klasszicista zsinagóga és az óbudai római katolikus templom környéke került a fővárosi tanács listájára. A Belvárosban a Belvárosi templom és környéke érdemelte ki a védettség rangját, a VIII. kerületben a Nemzeti Múzeum, a XI. kerületben pedig az albertfalvai Castrum. A Margitszigeten a domonkos, a ferences és a premontrei romok igényelnek nagyobb törődést, a XIV. kerületben a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok épülettömbjével, illetve a Millenniumi Emlékművel határolt tér, a XXII. kerületben pedig a nagytétényi barokk kori kastély. NÉPSZABADSAG Szentendrei Teátrum Vas Zoltán: Horthy vagy a király?Szentendre város főterén ez idén is játékalkalmatosságok adatnak az igen tisztelt publikum szóralkoztatására. Mint azt a kalligrafikus kis műsorfüzetből megtudhatjuk, Giovanni Paisiello úr Botcsinálta bölcsek című zenés játéka kerül színre s azt követően a Szüzesség acél-tüköre, egy ráges-régi forrásokból merített, Békés István által újonnan megverselt és kólába szedett zenés-táncos bibliai játék. Ez rendben, is lenne. Jó dolog, ha Szentendre város érdemes főterén nyári bohóságokat szemlélhetünk, pezsgő humorú játékokat élvezhetünk s a lacikonyha és a palacsintasütő bódé körüli, testünk erősítő időtöltés után, hangulatcsinálónak ízes vásári komédiákat szemlélve, végül beleülünk a cirkusztól kölcsönkért szabadtéri nagy emelvényre, hogy megfürödjünk vígjátékok meleg emberségében, derűs humorában. Idén azonban egy kis baj történt. A Szentendrei Teátrum megkomolyodott. Komolykodó lett. Meghatódott önmagától. Elfelejtette, hogy nyár van, egy hangulatos kisváros főterén s a szórakozni vágyó urak és hölgyek vásári dobogót ülnek körül: három és fél órás nemesveretű műsorral szegez a fapadhoz. A XVIII. századi nápolyi opera kiemelkedő mesterének remekmívű vígoperája ugyanis aligha tehet arról, hogy szélzúgás és repülőgépmoraj közepette élvezhetetlenek az élőbeszéd természetességével áradó recitativót; hogy a széljárta templomtér zöldségesboltja és könyvkereskedése közé ékelt vásári dobogóra illetlenkedően odabiggyesztett rokokó szalon kellemkedően oda nem illő; hogy bájosan esetlen, mosolygós életkedvű figuráinak könnyei, kergetőzései, álöltözködései és önfeledt dalolása itt és most csupán hosszadalmas furcsálkodás. Nem ilyen színpadra született a mű s épp a zenei megformálás igényessége következtében nem is érzi jól magát ebben a környezetben. S így a muzsika sem tudja elfeledtetni a színpadi megformálás hevenyészett összevisszaságát, az indokolatlan jövésmenések és felesleges ácsorgások tarka érdektelenségét s a gimnazisták önképzőköri lelkesedését idéző zenetanodai énekkart. A Szüzesség acéltüköre színpadán aztán végletessé komorodik a komolykodás. Úgy indul az előadás, hogy az ember szíve szakad meg: itt mindjárt valóban megölik azt az ártatlan és szépséges József gyereket, marcona testvérek kemény indulatú szavai és láncos botjai röpködnek, József áhítatosan kászálódik le a kútba s úgy érezzük magunkat, mintha múlt századi vidéki operaelőadáson lennénk, csak azért nem nevetünk, mert tudjuk: nem illik véres drámák idején kacarászni. Aztán megérkezik a Józsefre alkudozó két kereskedő s egyszeriben a körúti kabaréban érezzük magunkat — anno 1910. Pedig Vujicsics Tihamér zenéjére odafigyelve érezzük, hogy itt valami bűbájosan többértelmű groteszk mesét kellene látnunk. Mert a zene bűbájosan groteszk és pompásan többértelmű. De a színpadon minden egyértelmű: vagy csak melodramatikus, vagy csak szirupos, vagy csak vásári színes képek láthatók. Zene és játék csupán akkor kerül összhangba, amikor néhány buzgólkodó segédszínész Psota Irént egy tákolmány tetején felcipeli a színpadra: őszintén szemforgató és szemforgatóan hazug vágyakozása, ájtatosan áhítozó szerelmetes szemvillanásai, bágyadtan fuvolázó sóhajtásai felidézik a vásári színpad igazi stílusát, komolykodás helyett a komolyan sokértelmű harsány és groteszk komédiát. A játék második felében aztán a komolykodás helyett a komolytalanság uralkodik a színpadon. Már nem a hosszúra nyúlt cselekmény szálait követjük: figyelmünket leköti egy lángost rágcsáló színpadi névnélküli groteszk grimasza vagy az elgurult kellékekért bukdácsolók szórakoztató ügyetlensége és a kar bájosan esetlen csoportozatai. Sztankay István finoman ironikus kézlegyintései, bosszantó szájcsücsörítései, lemondóan félbehagyott tiltakozni akaró mozdulatai függetlenek az előadástól: nem csak szórakoztatóak, de a látványról alakuló véleményünket is készre formálják. A színlap tanúsága szerint sokan bábáskodtak e színházi este szülőágya körül. De egységes, átgondolt, kacagtató és pergő ritmusú színjáték ez idén nem született Szentendre város főterén. Szigethy Gábor ( könyvekről Jókai Anna novelláiról Jókai Annát első regényének (4447) megjelenése óta a mai magyar irodalom igazi „új hullámát ” képviselő, jelentős alkotók között tartjuk számon. Prózája a személyiség önmegvalósítását, társadalmi fejlődésünknek ezt a lényeges tendenciáját, illetve ennek emberi vetületeit ábrázolja. Idézzük fel magunkban említett regényét (s a belőle készült drámát), második regényét (Tartozik és követel), első elbeszéléskötetét (Kötél nélkül), és állítsuk mellé mostani, egy kisregényt, kilenc novellát tartalmazó újabb könyvét (A labda). Világossá válik előttünk, melyek azok a kérdések, amelyek Jókai Annát foglalkoztatják, milyen ügyet szolgálnak írásai (hiszen szolgálat a szó nemes értelmében minden tisztességes alkotói tevékenység), hogyan segítik magunk s világunk mélyebb megismerését. Kritikus szemmel, többnyire az elesettek, perifériára szorultak, silányan élők sorsát rajzolva, néha a naturalizmus buktatóival birkózva, állandóan arra figyel, hogyan élünk, miért nem tudjuk megvalósítani az itt és most adott körülmények között lehetséges emberi kiteljesedést. Nincsenek illúziói, nem szépíti sem az embert, sem annak társadalmi valóságát. Példaként hadd utaljunk itt a címadó kisregényre vagy a Téli estékre. Látja, hogyan torzítja el a már az új társadalomban felnőtteket esetenként az itt rekedt, vagy újratermelődő múlt, a csillogó formába öltöző tartalmatlan polgári életvitel vonzása, a kispolgári erkölcs, mentalitás. (4447; Rablóulti, Piramis.) Önkéntelenül felvetődik a kérdés, vajon véletlen-e, hogy Jókai Anna prózájában, meg Galgóczi, Galambos, Szakonyi, Váci, Ladányi és a többiek prózájában, drámáiban, lírájában a hatvanas években oly jelentős szerepet kap az emberi kiteljesedés problematikája. Úgy hisszük, nem. Jelen van ez a magyar irodalomban — hogy régebbre ne tekintsünk viszsza — a felszabadulás óta. De a társadalmi fejlődést átmenetileg akadályozó hatalmi torzulás viszszahatásaként, nálunk és más kelet-európai irodalmakban, főként a hibák leküzdése után „az ember és a hatalom”, „a hatalom és az erkölcs” kérdése került egy időre elvontan vagy kevésbé elvontan ábrázolva a leghangsúlyosabban az alkotói érdeklődés és így természetesen a művek jelentős részének a középpontjába. Igaz, korántsem kivétel nélkül, és ez is természetes. Az viszont, hogy — főképp a hatvanas évektől — művészetünkben a szocializmusban élő ember kiteljesedésének a problematikája vált a leglényegesebb kérdéssé (s a még manapság is esetleg előforduló, helyi, periferikus jellegű hatalmi torzulások a műalkotásokban csak mint a kiteljesedést, a szocialista emberhez méltó életet akadályozó egyik mozzanatként vannak — lehetnek — jelen), a társadalmi fejlődés szükségszerű következménye. Korszerű prózát ír tehát Jókai Anna, lényeges emberi valóságtartalmak, gondok ábrázolására vállalkozik. Ettől függetlenül mostani kötetében szándék és megvalósulás között helyenként ellentmondásokat vélünk felfedezni. Az új kor nevelte fiatal műszaki értelmiségi házaspár behódolása a külsőségeiben vonzónak tűnő polgári életvitelnek (Rablóulti) a valóságos, elkedvetlenítő jelenkori probléma, ám a novella a felszínt rajzolja erőteljesen s halványabban a kezdődő emberi deformáció társadalmi, lélektani motiválását. A talmi, modernikedő „művészet” és a „nagyközönség” viszonya publicisztikusan megoldott, elnagyolt írásban tükröződik. (Mindenkinek!) A zárt, hagyományos formájú, fájdalmas-szép novella, A koldusasszony meghódítása, amelyben a „valami más kell”, az igazabb, teljesebb élet utáni vágy fogalmazódik meg, vagy a vele tartalmában rokon, de más technikával formált Majd kialakul a sajátos társadalmi „talaj”, háttér megsejtetésével marad részben adós, csakúgy, mint az emberséges, rokonszenves Szép, kerek egész. Érdekes módon, eltérő erővel, de egyaránt jelen van ez utóbbi írásokban a líraiság. Pedig nem ez, hanem az ironikus-távolságtartó-azonosuló hangvétel, magatartás az igazi jellemzője Jókai Anna prózájának. Azért, mert tiszteli ő az embert, de rá akarja döbbenteni hibáira, ráébreszteni lehetőségeire. A Családi kör már kíméletlenül pontos, riasztó híradás arról, hogyan torzul pokollá a családi élet azoknál, akik úgy vélnek „kiteljesedni”, hogy apró sértettségeiket a nekik kiszolgáltatottakon torol ják meg, hogyan süllyed mélyre az ember, önhibájából, lehetőségei ellenére. A küszködést, a silány célokért valót is, és a helyenként manapság is kialakuló taszító, hamis társadalmi-emberi hierarchiát rajzolja találóan, dühös kritikáival, pompásan meglelt „konstruktivista” novellaszerkezetbe fogva a Piramis. Talán a legjobb írása ennek a kötetnek a szocialista társadalomban is lehetséges elidegenedésről, megdöbbentő magányról, elesettségről, a hétköznapok robotos mechanizmusa fölé kerülni kívánó „kisember” útkereséséről, a felszínen vonzó, látványos, valójában üres, céltalan élet elégtelenségéről hiteles művészi képet adó, nem lirizáló, hanem felrázó, „provokáló” Téli esték. Vergődik, küszködik Melinda, a címadó kisregény hősnője is. Vidékre menekül, hogy fordítson tartalmatlanná vált életén. S nemcsak a magáén, a többi emberén is. De tunya, silány, csökött emberekből álló környezete csakhamar lehúzza őt a sárba A mai magyar irodalom és Jókai Anna prózájának javához tartozik ez a kisregény, az kétségtelen. Melinda tragikomikus bukása egyszerre leplezi le kíméletlen élességgel, hogyan tehetik tönkre életünket a ma és itt is létező silányok, csököttek, haladni nem akarók, s döbbent rá a magunk felelősségére. Arra, hogyha feladjuk eszményeinket, menthetetlen lesüllyedünk, vétünk önmagunk és a többiek ellen egyaránt. Ítélkező, önismeretre nevelő, jelentős értékű prózát ír Jókai Anna. Lehet, hogy hiányzik belőle vagy mögüle „egy villanásnyi kék égbolt”, egy kis derű, harmónia. De szocialista humanistaként, nagy tehetséggel láttat és bírál mindent, ami gátolhatja emberi kiteljesedésünket. Olvasni, szeretni kell írásait, mert így és mert értünk perel. (Szépirodalmi Könyvkiadó) Hajdú Ráfis A Horthy Miklós életéhez fűzött történelmi reflexiók második kötete, az Őfelsége szárnysegéde, Horthy Miklós közvetlen folytatása ez a könyv. Vas Zoltán könyve gazdagon részletezi az 1920-ra kialakult hatalmi erőviszonyokat, az uralkodó osztályok megoszlását jelképező politikai pártocskákat, a keresztény nemzeti és a kisgazdapártban egyaránt fellelhető legitimista és szabad királyválasztó csoportosulásokat, s „elismeréssel” nyugtázza Horthynak azt a mesterfogását, hogy mindőjükkel el tudta hitetni: hozzájuk húz. A kormányzóválasztás történetével azonban leleplezi: megválasztását végső soron nem taktikázási sikereinek köszönheti, hanem az ellenforradalmi terrorkülönítményeknek és Gömbösnek, akik rajta keresztül akartak uralmon maradni. Vas műve alaposan megtépázza a „népe óhajára” posztját elfoglaló történelmi akarnok sok évtizedes legendáját. Ma már szinte paradoxonnak tűnik IV. Károlynak az a kísérlete, hogy a monarchia szétbomlása után nem osztrák, hanem magyar területen kezdett restaurációs kalandba. A klérus felső rétegein és az arisztokrácia néhány képviselőjén kívül itt sem rendelkezett jelentős támogatással. A magyar legitimisták tábora rendkívül heterogén és ingatag volt, azonkívül politikai támasszal sem rendelkezett,csupán néhány francia vezető homályos ígéretével, akik szívesen, láttak volna újra a növekvő szovjethatalom ellen egy Osztrák— Magyar Monarchiát. A helyzetet bonyolította, hogy a legitimistarestaurációs törekvések időnként összefonódtak a trianoni békét követő hazai revizionista áramlatokkal. Vas Zoltán végig követi e zavaros korszak kül- és belpolitikai fordulatait (béketárgyalások, agrárreformok, választójogi viták stb.), jellemzi prominens személyiségeit (Bethlen, Gömbös, Nagyatádi stb.), Horthy kétkulacsos alkudozásait s pálfordulását az őt hatalomra segítőktől a nagybirtokos-finánctőkés arisztokrácia felé. Súlyos, nehéz szavakkal idézi a dolgozó nép mind nagyobb nyomorát s a jobboldali szociáldemokrácia mesterkedéseit, mellyel az sietett „kérges tenyerét” felajánlani az újdonsült kormányzónak. Az emlékiratokból, korabeli dokumentumokból és saját emlékeiből hitelt érdemlően idézi fel Vas Zoltán ezt az átmeneti, s épp ezért elég nehezen meghatározható korszakot, amelynek hamis alternatívája, egyszersmind történelmi tragédia volt, hogy a nemrég polgári, sőt proletárforradalmat megért magyar állam csak a reakció két válfaja között választhatott. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) Gáliczky Éva 7