Népszabadság, 1971. október (29. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-14 / 242. szám
Jk nemetküli helyzet enyhülését kell elísegíteni Péter János beszéde az ENSZ közgyűlésén Péter János, hazánk külügyminisztere, szerdán felszólalt az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának általános politikai vitájában. Az alábbiakban ismertetjük beszédét. A közgyűlés mostani, huszonhatodik ülésszaka az első lépéseket teszi meg az Egyesült Nemzetek Szervezete létének második negyedszázada kezdetén. Az alapítástól a huszonöt éves jubileumig sokat változott a világ, de sokat változott ez a szervezet is. Kedvező légkör A nemzetközi erőviszonyok megváltozásához nagymértékben járult hozzá az, hogy sok országban kialakult a szocializmus, és a gyarmati sorból felszabadult az országok egész sora — mondta Péter János. — Jelenlétük az Egyesült Nemzetek Szervezetében nagy hatással segítette a hidegháborús témák kizárását a vitákból és azt, hogy a figyelmet a népek életének alapvető problémáira fordítsuk. Most érlelődik a pillanat — folytatta a magyar külügyminiszter —, amelyben a Kínai Népköztársaság jogait helyreállítjuk ebben a szervezetben, örömmel állapítható meg, hogy, itt a közgyűlésen növekszik azok száma, akik a Kínai Népköztársaság teljes jogának helyreállítása mellett vannak. Egy Kína van, és ha a közgyűlés a Kínai Népköztársaság képviseletének a meghívása mellett dönt, ez azt jelenti, hogy itt még egy másik kínai delegáció nem lehet. Tajvannak és a kontinentális Kínának kell egymással rendeznie vitáit. Ez a mostani közgyűlés — mondta Péter János — rendkívül jó légkörben indul. Ennek lényeges okának nevezte Péter János azt, hogy javulnak a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatai. A nemzetközi élet fő feladata minden demokratikus erő és minden emberséges ember számára a termonukleáris háború veszélyének elhárítása. Ez pedig főként a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyától függ. Az egyezmények a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a termonukleáris háború véletlen kitörésének kiküszöbölésére és a Moszkva—Washington között létesített közvetlen „forró drót” rendszerének tökéletesítésére, a nemzetközi élet egyik legfontosabb jó híre. A nemzetközi viszonyok javításához tartozik a stratégiai fegyverek korlátozására vonatkozó tárgyalások folytatása körültekintő, reális módon. A biológiai fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezmény terve pedig már itt van a közgyűlés előtt. Az európai változások A szovjet—amerikai viszony javulásán kívül az általános nemzetközi viszonyok kedvező változása keretében az európai viszonyok új eseményei vannak lényeges hatással a nemzetközi légkörre és így a mostani közgyűlésre is. Az európai viszonyok nagyarányú változásában lényeges szerepe van a Német Demokratikus Köztársaság nagymértékű fejlődésének. Van keletnémet csoda is. Ez segítette elő a mostani nyugatnémet kormány minden eddiginél realisztikusabb" politikáját. Ez vezetett el a Szovjetunió, valamint Lengyelország és a Német Szövetségi Köztársaság szerződéséhez, valamint a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodáshoz. A második világháború után az osztrák államszerződés óta ezek a szerződések a legfontosabb események Kelet és Nyugat között. Egyelőre még egyik dokumentum sincs érvényben. Érvénybe léptetésükhöz még sok területen körültekintő munkát kell végezni. Az európai biztonsági konferencia előkészítésében szükséges újabb előrehaladáshoz azt tartják legfőbb feltételnek, hogy előzetesen mind a három dokumen- tum ratifikálása, illetve hatályba- lépése történjék meg. A magyar kormány többféle formában kifejtette,a Varsói Szerződés többi tagállamaival együtt —, hogy a nemzetközi életben nem helyes a lényegükben bármennyire egybetartozó kérdések egyikének a megoldását sem a másik megoldásának a fel-,tételévé tenni. Az utóbbi hónapok politikai tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy néhány ország, amelynek a részvétele nélkül az európai együttműködési és biztonsági konferencia megtartását nem lehet elképzelni, a két német állam és Nyugat- Berlin dokumentumainak az érvénybelépésétől akarja függővé tenni az európai együttműködési és biztonsági konferencia előkészítéséhez szükséges újabb lépéseket. Ennek a nézetnek a képviselői nem vesznek két lényeges tényezőt figyelembe. Az egyik: az, Európa jövője szempontjából lényeges kérdések rendezésének szerződésekbe foglalása nem kis mértékben annak következtében vált lehetővé, hogy az európai biztonsági konferenciára vonatkozó és főként az utolsó két évben kibontakozó, nagyarányú, két- és többoldalú tárgyalások az általános légkörtmegjavították. A másik: éppen azok közül többen, kik régebben a konferenciát gondos előkészítés feltételéhez kívánták kötni, most a német vonatkozású szerződések életbelépéséig semmit nem kívánnak tenni az előkészítésben. Mi, akik készen vagyunk akár már holnap összeülni a konferenciára, kénytelenek vagyunk ezt a politikai realitást elfogadni. Viszont azt kérjük, hogy a várakozási időt ne töltsük tétlenül. A többoldalú tárgyalások, lehetőségének általános megnyílása előtt kezdjük el, illetve folytassuk kétoldalú tárgyalások keretében annak megvitatását, hogy milyen szervezésben képzeljük el a konferencia, illetve a konferenciasorozat előkészítését, a napirendjét és a megfogalmazandó dokumentumokat. Ez a munka elősegítené a német kérdésekkel kapcsolatos dokumentumok életbelépését. A vietnami nép ragaszkodását függetlenségéhez és önrendelkezési jogához, semmiféle nyílt, vagy a vietnamizálás jelszavával bevezetett burkolt támadás nem tudjamegtörni. 2. A koreai kérdés. Javulás itt is van. Olyanok, akik régebben szerették ezt a kérdést hidegháborús célokra használni, ezen a közgyűlésen visszahúzódtak. A két Korea Vöröskereszt-szervezetei között folyó tárgyalások szintén jelentenek valami újat. Itt az ENSZ-ben az segítene, ha elmozdítanánk az ENSZ-zászlót a Panmindzsonban folyó tárgyalások asztaláról, és ha a Korea újraegyesítésére és rehabilitációjára alakult bizottság tagjai visszaadnák megbízatásukat. 3. A Közel-Kelet. A gyakorlati megoldás megközelítésének hiánya ellenére javulás itt is van. Az arab népák ügyének igazságát a világ népei ma jobban értik, mint 1967-ben. A Biztonsági Tanács 242. számú határozatának az érvényesítésében — figyelembe véve minden érdekelt eddig kifejtett véleményét — a következő képzelhető el: — Olyan átmeneti megoldást valósítani meg a Szuezi-csatorna megnyitása érdekében, amely magában foglalja Izrael készségének kifejezését arra, hogy csapatait az elfoglalt területekről kivonja. — Amint az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke javasolta, hogy a Szuezi-csatorna keleti oldalán átmenetien az izraeli megszállók helyett ENSZ- vagy más békefenntartó erők vegyék át az adminisztrációt. Az 1967-es háborúban megszállt minden más terület adminisztrálását ugyanilyen erők vegyék át az összes kérdések megtárgyalásának befejezéséig. Ahol ,akkól veszélyeztetik Nemcsak olyan kérdésekben mutatkozik javulás, amelyekben gyakorlati előrehaladás tapasztalható, hanem olyanokban is, amelyekben a gyakorlati megoldás felé vagy nagyon kevés, vagy egyáltalában semmilyen lépést nem tudtunk tenni. Ilyen kérdések: 1. A vietnami agresszió. A háború még mindig folyik. Időnként új lendületre kap, sőt újabban a korábbinál szélesebb területre is kiterjed. Amikor a vietnami háború eszkalációja nagymértékben kibontakozott, itt az Egyesült Nemzetek közgyűlésén a Magyar Népköztársaság a legelsők sorában jelentette ki, hogy csak a VDK ellen folyó bombázások megszüntetése nyithatja meg az utat a tárgyalási asztalhoz. Ez igazolódott. Most ugyanezzel a ... bizonyossággal mondjuk, hogy csak az összes délvietnami erők összefogásával létrehozható koalíciós kormány tudja a dél-vietnami, sőt a laoszi és kambodzsai fegyveres harcokat is megszüntetni. Egyesekben talán voltak korábban olyan illúziók, hogy egyik vagy másik szocialista ország révén rá lehet venni a vietnami nép vezetőit, hogy függetlenségük feláldozásával vagy legalábbis megcsorbításával folytassák tárgyalásaikat támadóikkal. Ez az illúzió általában csökkent, bár most nem kizárt, hogy vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy efféle célt el lehet érni a Kínai Népköztársaság révén. Az ilyeneket csalódás éri. A Kínai Népköztársaság nemzetközi kapcsolatai normalizálásának terve ellentétben áll a vietnami nép ellen folyó agresszió eltűrésével. A magyar külpolitika alapelvin Péter János ezután ismertette a Magyar Népköztársaság külpolitikáját vezérlő alapelveket. Többek között hangoztatta: A Varsói Szerződés és a KGST alapelveinek megfelelően a nagy nemzetközi együttműködésekért dolgozunk. Készek vagyunk részt venni minden tárgyalásban — így az európai biztonsági rendszer kidolgozásában —, amely feleslegessé teheti a katonai szövetségi rendszereket. Amíg azonban a NATO képviselői nem hajlandók" erre, erősítjük védelmi katonai szervezetünket. Szoros kapcsolatokat keresünk a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval. Szélesíteni akarjuk kapcsolatainkat a Kínai Népköztársasággal és minden más szocialista országgal, ideértve Albániát is. Nagy törekvésünk, hogy Ázsia, Afrika, Latin-Amerika országaival bővüljenek kapcsolataink. A békés egymás mellett élés elvei alapján fokozzuk kapcsolatainkat a nyugat-európai és amerikai országokkal. Sok kérdést, amely a magyar—amerikai kapcsolatokat terhelte, sikerült rendezni a legutóbbi időben. Ennek következtében kapcsolataink fejlődésében új lehetőségeket lehet feltárni. A két német állam viszonyának javulása új lehetőségeket tár fel a magyar—nyugatnémet kapcsolatok előtt is. Péter János befejezésül ezeket mondta: — Kivétel nélkül mindenki tiszteli azt az önfeláldozó odaadást, amellyel Vuhant, az ENSZ főtitkára az emberiség boldogabb jövője szolgálatára szenteli életét. Most sokféle okból — érthető módon — vissza kíván vonulni. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jövője szempontjából — részben azért, hogy ne jusson a Népszövetség sorsára — az lenne célszerű, ha a tagállamok arra kérnék főtitkárunkat, U Thantot, hogy amíg viszonylagosan általános egyetértés nem, alakult ki új főtitkárjelölttel kapcsolatban, átmeneti időre, legalább egy-két évig folytassa munkáját. fmrnmwm 1971. október 14. NIXON MOSZKVAI ÚTJA A realitások áramlatában A Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg nyilvánosságra hozott közlemény Nixon 1972 májusában sorra kerülő moszkvai utazásáról egy csapásra a világpolitikai érdeklődés középpontjába került. Ez természetes is, hiszen a két világhatalom vezetőinek tanácskozásáról lesz szó, döntésük hosszú távra befolyásolhatja a nemzetközi helyzet alakulását. A szovjet—amerikai csúcstalálkozó hírét szinte osztatlan örömmel üdvözölték a világ minden táján, hiszen az — a hivatalos bejelentés szerint — „a két ország kapcsolatainak további javítását és a világbéke kilátásainak erősítését" szolgálja. A bejelentésből kiderül az is, hogy a megállapodás a csúcstalálkozóról nem véletlen és nem hirtelen elhatározás, hanem a két ország között hosszú ideje különböző szinteken folytatott eredményes tárgyalások eredménye. Nixon az utazását bejelentő rendkívüli sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy a legutóbbi, tizennyolc hónap folyamán szó volt a szovjet—amerikai csúcstalálkozó lehetőségéről. A két fél között egyetértés alakult ki, hogy „az ilyen találkozónak akkor van értelme, ha a két fél kész olyan kérdések megvitatására, amelyekben komoly haladás érhető el”. A legutóbbi idők eseményei bizonyítják, hogy a két világhatalom között folyó tárgyalásokon jelentős haladás történt, és megszülettek az első figyelemre méltó eredmények is. Ezek közé sorolható — nem a teljességre törekvés igényével — a tengerek és óceánok fenéktérségének atomfegyver-mentesítéséről kötött nemzetközi megegyezés; a véletlen nukleáris háború veszélyének csökkentéséről, a „forró drót” korszerűsítéséről szóló szovjet— amerikai megállapodás; a küszöbönálló érdemi megegyezés a nukleáris fegyverkezés korlátozásáról a SALT-tárgyalásokon; az egyeztetett szovjet—amerikai tervezet előterjesztése a bakteorológiaifegyverek betiltásáról szóló tanácskozáson; a most kedden Moszkvában elkezdett szovjet— amerikai tárgyalások a véletlenszerű tengeri konfliktusok elkerülését szolgáló óvintézkedések kidolgozásáról és nem utolsósorban az európai helyzet javulása szempontjából oly fontos négyhatalmi megállapodás Nyugat-Berlinről. A Szovjetunió és az Egyesült Államok között a világpolitika saik rendkívül fontos kérdésében fennálló ellentét ellenére tehát olyan alap jött létre, amelyen már van realitása és értelme egy kedvező perspektívájú csúcstalálkozó megrendezésének, ha mindkét felet a találkozó feladataként bejelentett célok vezérlik. Azért szükséges ezt a „ha" szócskát "hangsúlyozni, mert egynémely nyugati kommentár már úgy tárgyalja Nixon moszkvai útját, mint „választási utat”, azaz az 1972 novemberében sorra kerülő amerikai elnökválasztások „nagy aduját”. Természetesen aligha kétséges, hogy ilyen szándékok is meghúzódnak az amerikai elnök terveiben. De hát az idők jele, ha már ő is Moszkvában keres hazai szavazatokat. A burzsoá sajtóban most sokan felidézik Nixon tervezett pekingi útját is, méghozzá nem utolsósorban azzal a hátsó szándékkal, hogy az amerikai politika ilyen látványos fordulatával csillapítsák le a vietnami háború ellen forduló amerikai tömegeket, s közben a háború, az amerikai imperializmus neokolonialista terve folytatható legyen. Ezek az elképzelések azonban vágyálmok maradnak. Vietnamban a nép hősies harca, e harcot támogató szocialista országok szolidaritása, valamint a békét követelő amerikai tömegek — mind növekvő mértékben a harcoló amerikai katonák — ellenzése miatt. A vietnami háború befejezését követelő mozgalmat nem zavarhatta meg semmilyen hátsó szándékú diplomáciai akció, mint ahogy nem zavarhatta meg az enyhülést Európában az angol kormánynak a hidegháború időszakára emlékeztető „kémbombája”, vagy a nemrég lezajlott CDU- kongresszus enyhülésellenes Strauss—Barrel-vonalának meghirdetése sem. A Délkelet-Ázsia békéjét szabotálók és az európai enyhülést ellenzők kénytelenek tudomásul venni, hogy a világban az enyhülés és a béke politikája dominál. Ez ma világméretű politikai folyamat, amelyet a Szovjetunió következetes békepolitikája határoz meg. Ezt a politikát az SZKP XXIV. kongresszusa megerősítette, és folytatására átfogó programot tűzött ki. A kongresszus a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyáról megállapította, hogy a Szovjetunió a békés egymás mellett élés elveinek következetes megvalósítására törekszik. A Figaro című francia polgári lap is megállapítja, hogy „Nixon moszkvai látogatását az a szovjet politika tette lehetővé, amely szemmel láthatóan a feszültség enyhítésére törekszik. Ennek a politikának volt megnyilvánulása a Nyugat-Berlinre vonatkozó négyhatalmi megállapodás, ez a politika vezette Brandt kancellárt a Krím-félszigetre, e politika jegyében utazik október végén Párizsba Leonyid Brezsnyev.” Arról persze lehet vitatkozni, hogy Nixon utazási terveit menynyire állítja személyes ambíciói szolgálatába. De a moszkvai út azt is mutatja, hogy a népszerűséget csak az enyhülési irányzat felé tett gesztusokkal látja biztosítottnak. Az Egyesült Államok külpolitikájában elmélyülő válság pedig az amerikai uralkodó körök számára is mind nehezebbé teszi, hogy szembehelyezkedjenek a békés egymás mellett élés gondolatával. Kénytelenek alkalmazkodni ahhoz a világméretű folyamathoz, amely a Szovjetunió és a szocialista országok, a világ valamennyi antiimperialista és békeszerető erejének hatására az enyhülés, a béke irányába hat. S tagadhatatlan, hogy ez a békepolitika egyértelmű sikere a hidegháborús agresszív politika fölött. Jóslásokba bocsátkozni a májusi szovjet—amerikai csúcstalálkozó eredményeit illetően korai lenne. Reméljük, a találkozó után tovább javul a világ közérzete, közelebb jutunk az indokínai és a közel-keleti békéhez, valamint az európai biztonság megteremtéséhez. Az út azonban még nagyon is göröngyös. A népek nem csökkenthetik éberségüket és nyomásukat az enyhülés ellenk ezőivel szemben. A moszkvai találkozó várható eredménye azonban újabb ösztönzést ad a békéért, a biztonságért harcoló erőknek világszerte. Kovács István