Népszabadság, 1971. december (29. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-10 / 291. szám

­ KÖZLEMENTER A LŐRINCI IRODALMI ESTÉK de­cember 13-ára hirdetett Ladányi Mi­hály-estje technikai okok miatt de­cember 20-án, 18 órakor lesz a Fórum t­­eremben. A — Mohamed Ali Nassaer, a Je­meni Népi Demokratikus Köz­társaság miniszterelnöke távirat­ban mondott köszönetet Fock Je­nőnek, a Minisztertanács elnöké­nek, hazája nemzeti ünnepe al­kalmából kifejezett jókívánsá­gaiért. — BÉCSBE UTAZOTT a Magyar Partizán Szövetség küldöttsége. Úszta Gyula főtitkár és Gábor István alelnök. A delegáció tag­jai az ellenállók nemzetközi szö­vetsége (FIA) megalakulásának 20. évfordulója alkalmából Bécs­ben megrendezésre kerülő ünne­pi főtanács ülésén vesznek részt.­­ A II. országos agrárgazdálko­dási konferencia csütörtökön befejeződött Debrecenben. A ta­nácskozás tegnapi második nap­ján részt vett Dimény Imre me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter is.­­ Moszkvába utazott dr. Bakos Zsigmond könnyűipari minisz­terhelyettes csütörtökön, hogy megállapodást írjon alá a textil­ipari rekonstrukcióhoz szükséges gépbeszerzésekről és az ezzel­­ kapcsolatos kooperációkról.­­ Az Apolló—15 űrhajósainak Spiro Agnew amerikai alelnök szerdán kitüntetést nyújtott át. David Scott, James Irwin és Alf­red Worden azért kapta a kitün­tetést, mert első ízben tettek ki­rándulást járművel idegen égi­test felszínén. — A BUDAPESTI HELYTÖRTÉ­NETI GYŰJTEMÉNYEK 10 ÉVE című kiállítás nyitvatartási ide­jét a nagy érdeklődésre tekintet­tel január 10-ig meghosszabbít­ják a Budapesti Történeti Mú­zeumban. — Zsiguli-alkatrészek határidő előtt. A veszprémi Bakony Mű­vek dolgozói tegnap­­— tíz nap­pal a tervezett határidő előtt — teljesítették nagy szovjet meg­rendelésüket: az év elejétől ,165 ezer gyújtáselosztót, ablaktörlőt, kürtpárt és gyújtáskapcsolót ké­szítettek a Zsiguli gépkocsikhoz.­­ A NEGYEDIK LÁZADÁS tört ki a hét folyamán a kelet-franciaországi Toul börtönében. Ez alkalommal 540­­ rab barikádozta el magát. A zendü­lés oka, hogy a börtön igazgatósá­ga nem hajlandó a foglyoknak ki­adni a karácsonyi ajándékcsomago­kat.­­ A kenyai határ közelében megtalálták szerdán a hétfőn el­tűnt szudáni repülőgépet és a fedélzetén tartózkodó 56 utast. Légi úton nyomban élelmet és gyógyszereket szállítottak az utasoknak, akik — valameny­­nyien ép bőrrel — kerültek ki a kényszerleszállásból. — KÖNYVEK AZ NSZK-BÓL címmel nyílt kiállítás csütörtö­kön Debrecenben a Kossuth La­jos Tudományegyetemen. Há­rom­száz kiadó kétezerötszáz könyvét láthatják az érdeklődők. A reprezentatív válogatás felso­rakoztatja a Magyarországról szóló kiadványokat és a magyar irodalmi alkotások német nyelvű fordításait is. A Földrengés rázta meg az Arab-öböl környékének Iránhoz tartozó vidé­két csütörtök reggel. A károkról pontos adatok még nem állnak ren­delkezésre.­­ Megépült a ZIM Salgótarjáni Gyárának új kulcsöntödéje. A műszaki átadás csütörtökön kez­dődött meg. Az új öntöde leg­ - főképp az Elzett-gyár zár- és la­­katkulcs-megrendeléseit elégíti ki. BÍRÓ MIHÁLY, a párt és a munkásmozgalom régi harco­sa, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje el­hunyt. Temetése december 14-én 3 órakor lesz a Rákoske­resztúri új köztemetőben. — Az MSZMP VI. kerületi Bi­zottsága. ENDRŐCZ IMRE, a párt és a munkásmozgalom régi har­cosa, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatá­sa december 15-én, szerdán 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető halottasházában. — Az MSZMP XIII. kerületi Bizott­sága. — Elhunyt J. Irsai Vera, a Fővá­rosi Zeneiskola Szervezet nyu­galmazott igazgatója, a Magyar Zeneművészek Szövetségének és az Országos Zenepedagógus Szakosztálynak alapító tagja. — Finnországba utazott csütörtö­kön Méhes Lajos, a vasasszak­szervezet főtitkára Sulo Pentti­­liinek, a finn vasasszakszervezet elnökének meghívására, részt vesz a finn vasasszakszervezet XI. kongresszusán.­­ SZOVJET MŰSZAKI ÉS AG­RÁRTUDOMÁNYI filmnapot rendeztek csütörtökön Szekszár­­don a Panoráma filmszínházban. Fekete-fehér és színes kópiájú szovjet szak­filmeket mutattak be a mezőgazdaság és az ipar szak­embereit érdeklő témakörökből.­­ Aláírták Moszkvában a Hun­­garotex és szovjet partnere 1972. évi szerződését, amelynek értel­mében a magyar könnyűipari vállalatok jövőre 50 millió rubel értékben szállítanak különféle ruházati cikkeket a Szovjetunió­nak. Egyúttal 27 millió rubelért negyvenezer tonna nyerspamutot importálnak jövőre a Szovjet­unióból.­­ A „KIVÁLÓ EGYÜTTES” cí­met elnyert együttesek vezetői­nek kitüntető okleveleket adott át csütörtökön a Magyar Állami Népi Együttes színháztermében Ács Miklósné, a Népművelési In­tézet igazgatója.­­ EGY LONDONBAN ÉLŐ, ma­gyar származású műgyűjtő érté­kes, antik rézveretet ajándéko­­zott a Magyar Nemzeti Múzeum­nak. A műgyűjtő, Virág Miklós ajándékát, Mária Terézia kép­másaiba Victoria and Albert Mu­­seum szakértőjének megállapítá­sa szerint, 1750 körül készítették. — TRAGIKUS MÓDON VÉGZŐDÖTT egy autóbusz-,,eltérítési” kísérlet Manila közelében. Egy katona, aki a busz vezetőjét arra akarta kény­szeríteni, hogy útirányát változtassa meg, a sofőr ellenkezését látva, fel­robbantott a kocsiban egy kézigrá­nátot. A robbanás következtében négy személy meghalt — egyikük a támadó volt. — MEGTALÁLTÁK AZT A JO­GART, amelyet Tutenkámen­­nek tulajdonítanak. A tör­ténelmi értékű kincs eltűnéséről­ az egyiptomi hatóságok 1959 szeptemberében értesítették az Interpolt. A jogart — az Al Ah­­ram jelentése szerint — az egyik kairói múzeumban egy kőműves találta meg faliszekrény mögé rejtve. — A kolera volt az idei esztendő egyik legsúlyosabb nemzetközi egészségügyi problémája — hangoztatja szerdán közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet. 1971-ben eddig több mint 43 000 koleraesetről érkezett közlés — mintegy tíz­ezernyivel többről,­ mint ameny­­nyi tavaly fordult elő. . NÉPSZABADSÁG 1971. december 10, péntek Elbúcsúztatták a Molnár lil­át Mély részvéttel búcsúztatták­­ csütörtökön a Farkasréti temető­ben Molnár Béla Munkácsy-díjas textilművészt, a Magyar Iparmű­vészeti Főiskola nyugalmazott ta­­­­nárát. A gyászszertartáson ott volt társadalmi és művészeti életünk­­ sok ismert személyisége. A Magyar Képzőművészek Szö­­­­vetsége és a volt tanítványok ne­­­­vében Mikó Sándor főtitkár bú­­­­csúzott az elhunyttól, kiemelve emberi és művészi példamutatá­sát, a művészetért és a művé­szeti közéletért végzett fáradha­tatlan munkáját. Az Iparművé­­­­szeti Főiskola nevében dr. Újvári Béla tanszékvezető egyetemi tanár emlékezett meg; a Magyar Nép­­köztársaság Művészeti Alapjának búcsúszavait dr. Batta János tol­­­­mácsolta. A decemberi és januári bérfizetési napok A Magyar Nemzeti Bank a Szakszervezetek Országos Taná­csával egyetértésben a munkaszü­neti napok miatt, szabályozta a decemberi és januári munkabér­fizetések időpontját. Eszerint a december 22-én és 23-án esedékes béreket december 21-én, a december 24-én és 25-én­­ járó béreket 22-én; a december 26-i és 27-i béreket 23-án; a de­cember 30-án, 31-én és január 1-én esedékes béreket december 29-én; a január 2-án és 3-án járó béreket pedig december 30-án fi­zetik. Az állami és szövetkezeti építő­iparban a december 23-i bérfize­tési nap nem változik. December 13—15. Szervezéstudományi konferencia Szervezéstudományi konferen­ciát rendez december 13—15-én az MTESZ Szervezési és Vezeté­si Tudományos Társasága. A há­romnapos tanácskozáson Lázár György munkaügyi miniszter­­ bevezető előadását követően négy­­ szekcióülésen vitatják meg a kü­­­­lönböző szintű szervezés időszerű­­ kérdéseit, új módszereit. Foglal­­­­koznak a szervezéselmélettel és metodikával, önálló szekcióülés tárgyal a munkaszervezésről, a számítógépek alkalmazásáról és a szervezéstudomány oktatásáról. A konferenciát az teszi idősze­­­­rűvé, hogy gazdasági életünkben mind nagyobb jelentőséget kap a szervezés, mint a hatékonyság biztosításának elengedhetetlen feltétele. A beruházásoknál, a munkaerő-gazdálkodás és a mu­­kafegyelem problémáinak jelentős része is a szervezés hiá­nyosságaira vezethető vissza. A tanácskozás egyik érdekes témája, hogyan szervezzék a szellemi munkát, hogyan javítsák­­ a hatékonyságát. Füstmérgezés áldozata lett egy házaspár Pécsett Tragikus kimenetelű füstmérge­­­­zés történt szerda délután Pécsett,­­ a meszes­ városrészben. A Fekete­­ gyémánt tér 17. számú házban, Szabó István 57 éves kocsikísérőt és feleségét eszméletlen állapot­ban, ágyban fekve találta az egyik hozzátartozó. A lakásban nagy mennyiségű füst volt, amely a cső eldugulása miatt ömlött ki a kály­hából. Azonnal értesítették a men­tőket, de a helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát állapít­hatta meg a házaspárnál. Az ügy­ben vizsgálat indult. Magyar-mongol áru­rwrrr'forgalm­i mrgália|io(IáN |­)72-re Baráti légkörben lefolyt tárgya­lások eredményeképpen Ulánbá­torban aláírták Magyarország és Mongólia 1972. évre "szóló " áru­csere-forgalmi és fizetési jegyző­könyvét. A jegyzőkönyv szerint a Ma­gyar Népköztársaság kötöttáru­kat, gyógyszereket, ipari létesít­ményekhez berendezéseket és más áruka­t szállít Mongóliába gyapjú­félék, bőrkonfekció, bányászati termékek és egyéb áruk ellené­ben. A jegyzőkönyvet magyar­ részről a kereskedelmi kormánydelegáció vezetője, Tordai Jenő miniszter­­helyettes, mongol részről I. Na­­cagszambu, a mongol kormány­delegáció vezetője, külkereskedel­mi miniszterhelyettes írta alá. Az aláírásnál jelen voltak: D. Gom­bozsav miniszterelnök-helyettes, J. Ocsir külkereskedelmi miniszt­­­ter, N. Dorzsszembe, a külügymi- I nisztérium megbízott osztályveze­tője, Krajcsik Mihály, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, vala­­­­mint a két kormánydelegáció tag­­­­jai. Bemutató Bábolnán Tirisztoros hő- és az állatten (Tudósítónktól.)­­ Tirisztoros vezérlésű automati-­­­kus berendezések az állattartási­­ épületekben címmel a VB KM Vi-­­­lágítástechnikai Gyára nagysza-J bású bemutatót tartott csütörtö-­­­kön a Bábolnai Állami Gazda-­­ Ságban. Ebből az alkalomból Bábolnát 120 ipari és mezőgazdasági üzem­­ szakemberei keresték fel. Az ér­­­­deklődők szakelőadáson, majd a­­ valóságban győződhettek meg az­ erősáramú technika legújabb vív-­­­mányainak, a tirisztornak a sze- s­repéről a korszerű állattenyész­tésben. A gazdaság 70 baromfi­istállója közül kettőt felszereltek a VBICM szakemberei által tér­­ világításszabál­yozó v­esztésben vezett, úgynevezett klímafix auto­matikus berendezéssel, amely a teljesen zárt istállórendszerben minimális ingadozással szabályoz­za az egy­enletes hőmérsékletet. Emellett mesterséges napkeltét, illetve napnyugtát idéznek elő a berendezéssel az állatok számára. A szakemberek elmondták, hogy a klímafix­ automatika alkalmazá­sával a tojáshozam 20 százalékos növekedését érték el. Ezért a VBKM újabb 30 istállót felszerel Bábolnán a tirisztoros vezérlésű klímafix-berendezéssel. Jugoszláv megrendelésre is nagy mennyi­séget exportálnak a hőmérséklet- és világításszabályozókból A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MAI MŰSOR­ÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Versenyművek. 9.00: a nagy temető (befejező rész). 9.20: Népdal­csokor. 10.05: Iskolarádió: Osztályfő­nöki óra a 8. o.-nak; Francia társal­gás; Törd­«» fejed! 5—8. o.-nak. 10.40: Édes anyanyelvűnk. 10.45: Brahms­­kórusművek. 11.00: Hangos levél. 11.10: Olasz operafinálék. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Régi magyar da­lok és táncok. 13.45: Arcok, gépek munka közben. 14.00: Róka Móka Bábszínháza. 14.25: Nyitnikék. 15.09: Kongresszusi ifjúsági művészeti hét. Rádiójáték. 15.41: Ádám Jenő: Ábel­­ siratása. 16.05: Falusi délután Kiskő­rösön 17.20: A zene jelentéséről. A kolinda. 17.50: Nyekraszov-versek.­­ 18.00: Láttuk, hallottuk... 18.20: Táncze­ne. 19.30: Tanácskozik a KISZ-kong­­resszus. 19.59: Pódiumon. Japán. 22.20: Meditáció. . . 22.30: A Bécsi Filhar­monikusok, hangversenye. II.lv: Ope­ , vettrészl.­­ PETŐFI RÁDIÓ 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. 10.00— 11.45: A zene hullámhosszán. 11.45: Poémarészl. 12.00: Tolna megye né­pi énekeseinek műsora Decsről, III. rész. 12.15: Sz. Richter zongorázik. 13.03: Zenekari muzsika. Mindenki kedvére kettőtől hatig... 14.00: Ri­valdafényben — I. rész. 14.50: ÜZENE­­tek. 15.33: Rivaldafényben — II. rész. 17.00: Ötórai tea. 18.10: A szabadító tanító. Dok.-műsor. 19.00: Könnyűze­ne. 19.30: Kodály: Magyar népzene — III. rész. Kb. 20.50: Heroin. Kb.­­ 21.05: A mosoly országa. Lehár Fe­­­­renc operettje — két részben. Kb.­­ 23.15: Nóták. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz­­ nyelvvizsga, előkészítő. 19.10: Monte-­­­verdi, Orfeo. Úti elv. opera (s­t.).­­ Közben: 19.57: Vasút? Közút? Légi út?­­ 21.28: A dzsessz kedvelőinek (szt.).­­ 21.48: Beethoven-művek (szt.). 22.30:­­ A Nemzetközi Rádióegyetem műsorá­ból. TELEVÍZIÓ ITV: 8.05: Matematika (ált. isk. 8. o.). A hasonlóság (ism. 13.10). 8.30:­­ Orosz nyelv (középisk. IV7. o.). 9.05:­­ Földrajz (ált. isk. 6. o.). Nagy-Bri­­­­tannia (ism. 14.05). 11.55: Francia nyelv (középisk. III—IV. o.). 17.28: Műsorismertetés 17.30: Hírek. 17.35:­­ Külföldi művészek hangversenye.­­ 17.55: A huszonhetedik év. Dokumen­­tum-filmriport a párt­­ szerepének he­lyes értelmezéséről a mai magyar társadalomban. 18.25: A rajzfilmek­­ kedvelőinek. 1. Télen történt (szov- •­jet). 2. Én, én ■. Te (román). 18.45:­­ A KISZ VIII. kongresszusáról jelente t­­ük . .. 19.15: Esti mese. 19.30: TV Hír­adó. 20.00: Vidám elefántkor. Tv-já­­ték. 21.30: Kicsoda — micsoda? 22.05:­­ TV Híradó — 2. Kísérleti (2.) műsor. 20.00: Kisfil­­mek: 1. Havas ösvényen; 2. Szicíliai képek; 3. Tyll Eulenspiegel. 21.00: Fiatal művészek nemzetközi Sereg­szemléje a fertődi kastélyban. 21.20: TV Híradó. 21.50: Tutk­a professzor történetei... 7. Kaland a folyosón. A budapesti színtanik mai műsora Operaház: Manon Lescaut (D. bér­let, 5. ea., 7). Erkel Színház: Bánk bán (Ifjúsági bérlet, VII. sorozat, 2. ea., fél 6). Zeneakadémia: A szovjet zongoratrió hangversenye (Évszáza­dok muzsikája 2., fél 8). Ifjú Gárda Művelődési Otthon: Ipari tanuló bér­leti hangverseny, 3). Nemzeti Színház: Mózes (7) Katona József Színház: Döglött aknák (7). Madách Színház: Peer Gynt (3. bérlet, 7). Madách Ka­maraszínház: Te meg én (7). Fővárosi Operettszín­ház: A Noszty fiú esete Tóth Marival (Komb. 4. bérlet, 2. ea., 7). József Attila Színház: Figaro há­zassága (7) Thália Színház: Ramaja­­na (7). Vidám Színpad­: Pénz beszél (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Aki né­ző akar tenni . . . (fél 9). Huszonötö­dik Színház: Szókratész védőbeszéde (8). Irodalmi Színpad: Angéla (I bér­let, 3. ea., fél 8). Bartók Színház (VI., Paulay Ede u. 35.): Mondják meg Zsófi­kának (du. 3). Állami Báb­színház: Gidaház az erdőszélen (de. 10). A pagodák hercege (du. 3). Ka­mara Varieté: Rákérdezhetek? (1. és fél 9). Fővárosi Nagycirkusz: Csil­lagszóró (fél 4 és fél 8). Lósport versenynaptár December 11-én, szombat du. V23 órakor: ÜGETÖVERSENY December 12-én, vasárnap du. 2 órakor: ÜGETÖVERSENY December 15-én, szerda du. l/25 órako­r ÜGETÖVERSENY

Next