Népszabadság, 1971. december (29. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-01 / 283. szám
1971 december 1. szerda 1VÉPSZABADSÁG Budapest és a várostörténeti mozgalom Egy tanácskozásról, a közelgő centenárium előtt A főváros közművelődési intézményeinek, mindenekelőtt Budapest Főváros Levéltárának, a Szabó Ervin Könyvtár Budapestgyűjteményének és a Budapesti Történeti Múzeumnak hivatali feladata a várostörténet, művelése, a Fővárosi Művelődési Ház pedig folyamatos szakköri tevékenységet szervez a helytörténet iránt érdeklődőknek. A rendszeresen megjelenő Tanulmányok Budapest múltjából évkönyv, a Források Budapest múltjából, amely Budapest Főváros Levéltárának sorozata és a Főváros Népművelési Tanácsa és a Hazafias Népfront által közreadott Helytörténeti kézikönyv közvetlen feladata a helytörténeti-várostörténeti feltáró, gyűjtő, ismeretszerző és ismeretterjesztő tevékenység hathatós támogatása. Több mint lokálpatriotizmus Fővárostörténeti vonatkozású Irodalmunk bővülése, a Hazafias Népfront kezdeményezésére készült gyűjtemények szaporodása csakúgy, mint általában a várostörténeti kutatás fellendülése napjaink figyelemre méltó jelensége.. Nyilvánvaló, hogy helytörténeti mozgalom esetében többről van szó, mint a már önmagában is értékes lokálpatriotizmus vagy történeti látásmód egyszerű megnyilvánulásáról. A helytörténeti mozgalom, a várostörténetírás is politikai célokat szolgál, máris fontos közéleti funkciót tött be. A várospolitikusok egyre tudatosabban igénylik a gondjaikra bízott közösség életét meghatározó társadalmi, gazdasági, kulturális folyamatok m megismeréséhez a várostörténeti kutatások eredményeit. Örömmel tapasztaljuk például, hogy a közoktatásban is mind nagyobb teret kap Budapest városképének kialakulása, a főváros szociális problémáinak tárgyalása, valamint a nagyvárosi életmód megértéséhez és elemzéséhez nélkülözhetetlen helytörténet. Ezenkívül tanúi vagyunk az üzemtörténetírás kiszélesedésének is. Ez nemcsak az üzemek fejlődését, hanem vele együtt a munkásosztály új arculatának kialakulását is tanulmányozza. magyar fejlődés fontos politikai alapját, így például csak Óbuda és Buda közigazgatási egyesítését ismerték el. És két évtized kellett ahhoz is, hogy ezt megtegyék. A városi törvényhatóságok kitartó akciói révén azonban későbbmégis sikerült a fővárosnak a többi városénál nagyobb önkormányzati jogot kivívnia. A Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítését kimondó 1872. XXXVI. törvénycikk szentesítése után a három város képviselőiből választott 34 tagú bizottság 1873. január 9-étől szeptember 15-ig összesen 16 ülésen vitatta meg az egyesítés gyakorlati végrehajtásához szükséges szervezési munkálatokat. Választókerületeket alakított ki, a fővárost közigazgatási egységekre osztotta, megállapította a tisztikar létszámát, hatáskörét és fizetését, továbbá a tanácsi választások módját stb. Az említett 34-es bizottságnak, valamint a három város közös közgyűléseinek tárgyalásai alatt még mindhárom város közigazgatási szervezete párhuzamosan működött úgy, hogy 1873-ban még mindhármuknak külön költségvetésük volt. A tervezési munkálatok befejezése után végül is december 30-án a főváros közgyűlése határozatban mondta ki, hogy „a főváros tényleges egyesítésének napjául 1873. évi november 17-ét kell tekinteni, mert e napon a pesti, budai és óbudai hatóságok működése megszűnvén, a fővárosi tanács nemcsak megalakult, hanem az ügyek vitelét tényleg átvette és rendszeres működését meg is kezdte". A helytörténeti konferencia után Az első fővárosi helytörténeti konferencia, amely napjainkban zajlott le Budapesten, sokoldalúan , tárgyalta és összegezte a helytörténeti kutatások eredményeit. A szakemberek várostörténeti, üzemtörténeti, iskola- és kerülettörténeti kérdéseket tárgyaltak meg. Előadások hangzottak el a helytörténeti mozgalom és kutatás tervezéséről, az egyes kutatási irányzatok együttműködéséről. Ajánlásokat tettek a jövő évi Budapest-centenárium tudományos előkészítésére. A plenáris és szekcióüléseken több mint 70 hozzászóló sok hasvértos javaslata hangzott el Ilyenformán a konferencia — mondhatni — tudományosan körvonalazta a kibontakozó helytörténeti mozgalom programját. Budapestnek és neves kerületeinek a múltját, fejlődéstörténetének lényeges mozzanatait az ország fejlődésével összhangban, marxista szemlélettel és módszerrel tárgyalta. Amíg a mai főváros kialakult központi helyet foglaltak el természetszerűleg az egyesítés előzményeinek fő mozzanatai. A mai fővárost az 1830-as évektől kezdve sorozatosan Pest- Budának, illetve Buda-Pestnek emlegették, amikor még hidak sem kötötték össze a két partot, és a két városnak egységes közigazgatása sem volt. Jóllehet 1849-ben a forradalmi belügyminiszter rendeletet adott ki Pest, Buda és Óbuda egyesítésére, később az abszolutizmus meggátolta az egységes magyar főváros kialakulásai, mint az önállításo Demokratikus hagyományok Ennek a fontos várostörténeti aktusnak a jelentősége nyilván abban volt, hogy megteremtette a magyar főváros kiépítésének alapjait, egyesítette a három várost, de megőrizte demokratikus hagyományaikat. Száz év múltántermészetesen messze túl vagyunk ezen. De a főváros növekedésével, hajdani peremvárosainak Budapesthez tartozásával és a kerületek önálló tanácsi jogállásával mindinkább napirendrekerül a demokratikus vonások továbbfejlesztése, a vezetés és a főváros lakosságának egysége és közös aktivitása. Budapest centenáriuma tehát nem csupán emlékezés egy nagy évfordulóra, hanem elevenen élő hagyományok folytatásának és gazdagításának hangsúlyozása is. S. A. 7 A FÉNYES SZELEK - SZÍNPADON Bet mintó a Huszonötödik Színházban Szokatlan metamorfózis: Her- tnádi Gyula és Jancsó Miklós filmje, a Fényes szelek, ezúttal a színpad kötöttebb törvényeihez igazodva jelenik meg előttünk a Huszonötödik Színházban. A mű két megjelenési formáját össze kell hasonlítanunk, s e vizsgálódás annak jogosultabb, mivel a színházi változat szerzője és rendezője "azonos a filmével. Nem tagadjuk: szellemi életünk folytonosságának egyik próbáját is láttuk e premierben. Mindnyájan emlékszünk a filmet követő polémiára, amely nem anynyira a rendező művészi eszközei, mint inkább az alkotás társadalmi-közéleti töltésének iránya körül robbant ki. A szenvedélyek múltán higgadtan szemlélve a Fényes szelek új változatát, bízvást megállapíthatjuk, hogy a disputa nem volt hiábavaló. A Fényes szelek színpadi változatának alkotói a filmvita néhány lényeges tanulságát hasznosították. A ma látásmódjával emlékeznek a szereplők ifjúságukra, mely egyúttal a népi hatalom ifjúsága is volt. Tudva azt, hogy a politikai romantikától a politikai realizmusig eljutni — és most a színpadi változat egyik leglényegesebb gondolatát idézzük —, nem egyszerű dolog, s csak úgy sikerülhet, ha átlépjük tegnapi énjeinket. Ez itt sokkal világosabb, mint a filmben volt De ez a metamorfózis a színpadon azzal is járt, hogy a múltból nem sugároznak át tanulságok a mába, a múlt lezártnak tűnik, felidézése nosztalgikus emlékidézés. Mindenekelőtt azzá teszi a színpadi változat zárójelenete, amelyben a szereplők elmondják további útjukat m a máig, amelyből úgy tetszik, alig van kapcsolat az akkori tapasztalatok és a későbbi sorsok között: csupa logikátlan, szeszélyes ellentét — a korok közötti összefüggés mintha megszakadt volna, vagy legalább is nem pontosan érzékelhető. Ezért vájik szükségessé, hogy a darab végén is újra felharsanjon a híres Illyés-epigramma, amely végig kíséri a játékot: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal kellene, honnan jössz, — azzal ecsém, hova mész!” Ám mit jelentsen ez az intelem azoknak, akik ma már nem ,,ecsém'’-ek, nem pályájuk elején állnak, hanem mint a ,'fényes szelek” nemzedékének tagjai, mérlegre azt kell tenniük, amit elvégeztek? P Persze ez az emlékezés így is emberi magatartások formálódására irányítja a figyelmet. Többnyire nagy szuggesztív erővel. A színpadon és a színpaddal egybeépült nézőtéren sodró erejű koreográfiával, rendkívül erőteljes ritmussal zajlanak az események. Voltaképpen színműről nem szólhatunk: a párbeszédek töredékesek, a hézagokat nem töltik ki, s ezeknek kiegészítője, magyarázója a dal, a tánc, a ritmus. Sőt olykor fordítva: a szavalokóra népdalokat éneklő fiatalok szondákát a szöveg kommentálja csupán, a történés lényegét a mozgásnak, a játéknak kell kifejeznie. Azt a gondolatiságot, amit a film díványnyal fejez ki — a színpadi változat eretőebbül adja vissza. Ezért nem eléggé teherbíró ez a színpadi építmény: élesen felvetett kérdések, izgalmasan induló viták maradnak befejezeti® úil. Érezhető az írói szövegkönyv alárendeltsége— a színészi játéknak, illetve a rendezői koncepciónak. Szándékosan használtuk a dráma helyett a szövegkönyv kifejezést, mert valóságos drámáról aligha szólhatunk. Hernádi munkája inkább a cselekvés vezérfonalát adta meg, néhány lényeges, a történéseket jelző párbeszédvázlatot. A többit a rendezőre bízta. A rendező pedig színházat, atmoszférát teremtett, de nem teremtett drámát Végeredményben igazi kísérleti színházat láttunk. Azt hisszük, ha volt értelme a Huszonötödik Színház alapításának, akkor éppen az ilyen keserit-ek otthonaként lehet értelmessé tenni. Bizonyos, hogy a Fényes szelek színpadi "változata sehol "másutt nem képzelhető el mintegy ilyen együttesben. Bizonyosra** látszik, hogy hatásos műhelykának vol.v/n). tanúi. A szándék, a kísérlet tartalma világos. Ám a mesterműhöz vezető utas rég ezután világosodnak meg. A Fényes szeleket a Huszonötödik Színházban íragyon fegyelmezett és lelkes színészek valósították meg. A nagyjából azonos teljesítményt nyújtó szereplők közül Haumann Pétert emeljük ki, aki az újat vállaló papot alakítva, nyugalma alatt parázsló szellemi izgalom jól érzékelhető alakításával mintegy ellenpontja is volt az előadás egészében érvényesülő viharsebes tempónak. Jobba Gabi pedig szinte „csapatkapitánya" volt az előadásnak: végig és egyenletesen bírta tempóval a száguldást, az éneket, a szavalást, s közben volt ereje annak a belső katarzisnak a jelzésére is, amelynek az ügyért élő, de az ügy végrehajtásából ideiglenesen kitaszított leányban feltétlenül végbe kellett mennie. E. F. P. A Bábszínház egyiptomi vendégjáték után Az Állami Bábszínház társulatának egyik csoportja a napokban érkezett haza egyiptomi vendégszerepléséről. Ebből az alkalomból felkerestük dr. Szilágyi Dezsőt, a színház igazgatóját. A beszélgetésen alkalom nyílt néhány általános eredmény és gond áttekintésére is. Az egyiptomi lapok meleg hangon, nagy elismeréssel írnak a színház szerepléséről. Milyen tapasztalatokat szereztek a turnén, hogyan fogadta a közönség A fából faragott királyfi, a Petruska, a János vitéz előadását? — Kairó bábszínháza 1961-ben épült, a berendezése modern, ez is jelzi a törekvést, hogy hosszú szünet után ismét meghonosítsák, népszerűvé tegyék a népszokásokra épülő bélejátszást. Egyelőre az alapozásnál tartanak, ezért is hívnak meg gyakran külföldi együttest. Műsorválasztásunk kockázatos volt, magunk is kíváncsian vártuk a fogadtatást. A siker forrását abban látom, hogy az egyiptomi néző — a felnőtt is — erősen vizuális típusú. Bár Bartók zenéjét kevéssé ismerik, az első taktusok után, amikor a zenéhez a látvány is párosult, ez magas hőfokon indította meg saját mesealkotó és meséhez kötődő fantáziájukat. A darab egyszerre befogadhatóvá, érzékletessé, a szimbolika is érthetővé vált. Hasonlóképp hatott Sztravinszkij Petruskájának stilizált és a János vitéz népi ihletésű mesetörténete is — bár ez utóbbi megértését arab nyelvű narrátor beállításával is segítettük. Végül is arab kollégáink újabb vendégszereplésre hívták meg színházunkat, s megállapodtunk, hogy két tervezőművészt küldenek budapesti tanulmányútra. — Egyévi vendégeskedés után, az 1971—72-es évadot új otthonában, a volt Kis Színpad Jókai téri épületében kezdte meg a bábszínház. Milyen körülményeket biztosít az új otthon a modern bábjátékhoz? — A fővárosi tanács az egykori Kis Színpadot 10 millió forintos költséggé, teljesen felújította, olyan korszerű kamaraszínházzá alakíttatta át, amely lehetőséget nyújt a bábjátszás művészi törekvéseinek, legújabb formáinak és elképzeléseinek megvalósítására, további kísérletezésre, sőt maszkolásai és színészekkel kombinált előadások bemutatására is. A Jókai téri új otthon egyúttal kellemes és technikailag jól falszerelt környezetet is biztosít a közönségnek. Ez azonban csak az első lépés a megoldás útján. A Népköztársasági úti, régi színházépületben folyik a végleges bábszínház kialakítása. Ez a technikai adottságok mellett azt is biztosítja majd, hogy a jelenleg szétszórt színház a részlegeik zöme egy épületbe kerüljön. Sajnos az eredeti — 1973-as — befejezési idő kapacitáshiány és egyéb problémák miatt valószínűleg alaposan eltolódik. 11. K. A RÁDIÓ MELLETT A FANTÁZIA JÁTÉKAI. A váratlanul emberi nyelven megszólaló állat az amerikaiak által különös kedvvel használt fantasztikumötlet. A filmemlékek tanúsága szerint hatásos vígjátékok alapja Arthur Miller alkalmazásában. e régi „geg” most az amerikai belpolitika hatalomra törő kontársainak és zsarolással irányítható, korrupt tisztségviselőinek kinevettetését szolgálja. Hogy a vidám vénájáról kevéssé ismert író pontosan mikor találta ki ezt a közéleti karrierre vágyó macskát, nem tudom, de ha valóban fiatalkorában — ahogy arról értesítenek —, hangjátéka szerint a drámaírás technikai ismereteit már korán elsajátította és megfelelően alkalmazta. „A macska és a vízvezetékszerelő, aki férfi volt a talpán” olajozottan gördülő gépezete politikai kommerszkomédia. Felfedezései persze elkésettek, szatíraként szóba sem jöhet (mondjuk egy" ..Makkbegy” mellett), de jó szórakozásnak még megteszi. Kivált az első fele, mert azután már csak ugyanaz a szál nyúlik tovább (s aranyira elvékonyodik, hogy alkalmatlanná válik a játék továbbszűrésére). A rádiókomédia alapigazsága egyébként helytálló. A legkézenfekvőbb mai példa rá Edward Kennedy ismert balesetének gondosan időzített apsztrakzálása, mint a botrány jól működő „lejárató” fegyvere az ellenfelek kezében. Rokonszenves az író bizalma is az egyszerű emberek fellépésének hatásában, akárcsak az a buzdítása, hogy az amerikai polgár merje kimondani: „a király meztelen”. Azaz, hogy a kormányzójelölt a macska. De az idők változnak. Újabb műveiből ítélve, már Miller sem a vízvezetékszerelők józanságától várja a megváltást. Mi pedig inkább a viszonylag ártalmatlan macskának szurkolunk ... Gyárfás Miklós címválasztása életérzés és irodalmi divat kiperengérezését ígéri, ám szándéka — ha ugyan valóban ezt akarta — már az indulásnál zátonyra fut. A „Szorongósdi”: képzelgősdi. Derék postásénak rémlátomásai — amíg egy besháv negyedik emeletéről leér a földszintre — abból a kellemetlen feszültségből, „rossz érzésből” vagy stresszből fakadnak, amely mindnyájunk előtt ismerős: ha keveset és roszszul aludtunk, kimerültség fenyeget, vagy időjárási frontbetörésre reagálunk. Biológiai jelenséget viszont nem lehet kifigurázni. Analizálni sem. Viccből sem. Nem sülhet ki belőle semmi. Ezért a hangja teléban szerepeltetett „író” faggatózása, egész figurája — Darvas Iván remek humora ellenére: félreértés. Ami aSzórenyósdiban értékelhető, az a „Jaj a rossz hírt hozónakmondás igazságának burleszkillusztrálása, váltakozóan mulatságos betétjelenetekkel. A kiváltott mosoly azonban fáradtabb a szokottnál, s talán mert Gyárfás fantáziája sem röppen a szokott könnyedséggel, noha befejező poénja ezúttal is szívderítően elegáns. Mindkét fantáziajátékot Marton Frigyes rendezte, a tőle megszokott, holt jeleneteket is életre keltő dinamizmussal, megbízható együtteseket irányítva. Hegedűs Tibor mmzmmww. BOROSS ELEMÉR író temetése december 5-én, vasárnap délelőtt fél 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. GEORGIJ MARKOV, a Szovjet Írók Szövetsége első titkára Budapestre érkezett, hogy a magyar szövetség vezetőivel megtárgyalja az 1972-es együttműködési munkatervet. A MOSZKVAI NOVIJ MIR legújabb száma méltatást közöl Oleg Roeszijanov irodalomtörténész Hidas Antal romkáisságát bemutató monográfiajárók