Népszabadság, 1972. április (30. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-19 / 91. szám
4 A francia igen—nem PÁRIZSI TUDÓSÍTÓNK KOMMENTÁRJA „Hozzájárul-e annak a törvénynek a ratifikálásához, amelyet a köztársaság elnöke javasol a parlamentnek Nagy-Britannia, Dánia, Írország és Norvégia csatlakozásáról a Közös Piachoz?” Így hangzik az a kérdés, amire vasárnap Franciaország mintegy 30 millió választópolgárának igent vagy nemet kellene mondani. Egy pillanatig az ember eljátszadozik a viszontkérdéssel: mi lesz, ha a franciák többsége nemmel válaszol? Ez esetben talán bizony visszacsinálják mindazt, amit évek óta a Közös Piac hat tagországában, köztük Franciaországban, valamint az említett négy tagjelölt országban a csatlakozásért tettek? Ugyan mire kötelezheti a francia népszavazás eredménye a többi kilenc országot? Ettől a dilemmától azonban nincs mit tartani. Pompidou biztosra megy: „egyesélyes” kérdést tesz fel a választóknak. A döntés már megvan Nem mintha a francia nép anynyira olyan nagy egységben egyetértene a Közös Piaccal, hanem mert az átlagemberek nagy tömege egyszerűen nem ismeri ennek a bonyolult, szövevényes szervezetnek mindig csak áttételesen jelentkező politikai, gazdasági és pénzügyi kihatásait. Nem rendeztek népszavazást annak idején a Közös Piac megalakulását kimondó római szerződésről sem. Franciaország azóta a Közös Piaccal együtt fejlődött vagy esett vissza, gondjait a nép nem tanulhatta meg attól különválasztani vagy azzal összekötni. Problémái nem úgy vetődtek fel, mint, mondjuk, Angliában vagy Norvégiában, ahol „az utca embere” is a zsebén mérheti majd le, milyen árat kell fizetnie, ha országa csatlakozik a gazdasági közösséghez. Franciaországban a Közös Piac kibővítése — Anglia belépésének emlékezetes megvétózásai éppúgy, mint később a szigetország befogadása — a nagypolitika kizárólagos hatáskörében maradt. Mi szükség van akkor a népszavazásra, mégpedig olyan kérdésben, amiről a parlament teljes joggal dönthet? Kézenfekvő a válasz: egy népszavazáson — bármilyen kérdésről — aratott győzelem sok irányban kiaknázható belpolitikai siker. Nem hagyható azonban figyelmen kívül a külpolitikai vonatkozás sem, hiszen a szavazóknak feltett kérdés Franciaország külpolitikai törekvéseit is tartalmazza. Tény, hogy Pompidou volt az, aki — igaz, alaposan megváltozott nemzetközi körülmények között — felhagyott De Gaulle vétópolitikájával és beleegyezett Anglia közös piaci belépésébe. Ősszel Párizsban az ő elnökletével tartják meg a gazdasági közösség tíz országa csúcstalálkozóját. Az elnök egyáltalán nem rejti véka alá, hogy Franciaországnak politikai vezető szerepet akar a Közös Piacban, annak politikai titkárságát Párizsban akarja felállítani, míg Brüsszelben, a közösség jelenlegi székhelyén, csak egy adminisztratív végrehajtó szerv maradna. Erre a tervére is igent akar most mondatni. Bár az igen ilyen értelemben sem ró semmilyen kötelezettséget a többi kilenc tagországra, a francia kispolgár szemében kedvezően befolyásolhatja a kormánypárt helyzetét. A belpolitika több esélyes A kormánypártnak erre nagy szüksége van. A legutóbbi hónapok belpolitikai eseményei a korrupciós botrányok, a kormánypárt felső köreit is érintő milliárdos telekspekulációk, adóvisszaélések, amelyek miatt még a miniszterelnöknek is a tv nyilvánossága előtt kellett mosakodnia, rohamosan emelkedő árak, növekvő munkanélküliség, nagy szociális feszültség — túl sok baljós előjel az egy év múlva sorra kerülő parlamenti választásokra. És éppen ez a magyarázata, hogy az elnök nem belpolitikai kérdésben kérdezi meg a választók véleményét. Senki előtt sem kétséges, hogy egy belpolitikai tartalmú kérdés egyáltalán nem lenne „egyesélyes”. A Francia Kommunista Párt mind a kérdés külpolitikai vetületét, mind belpolitikai lényegét illetően határozott nemmel való szavazásra szólít fel. Ellenzi a Közös Piac kibővítését, egyrészt ugyanazokból a meggondolásokból, amiért például az angol dolgozó emberek is ellenzik, másrészt azért, mert a Közös Piac szentesíti ezeknek az országoknak különállását, azaz Európa megosztottságát. A francia kommunisták nem Nyugat-Európa néhány államának, hanem egész Európa valamennyi országának egységét akarják, katonai tömbök nélküli békés Európát. S nemet mond a párt a kormány belpolitikájára is, mert alapvető változást, a dolgozó embereknek jobb életet, társadalmi igazságosságot, gyökeres demokratikus átalakulást akar. Ellenzéki álláspontjával a kommunista párt valamennyi ellenzéki párt között egyedül áll. A polgári „ellenzék”, a radikálisok és a baloldalinak mondott kisebb polgári pártok úgy döntöttek, hogy igennel szavaznak, a szocialista párt pedig a szavazástól való távolmaradásra szólította fel híveit. A szocialista párt nem ellenzi a Közös Piacot, vagyis nem akar nemmel szavazni. De igent sem mondhat, mert akkor szembekerül a kormánnyal elégedetlen és alapvető változást akaró munkásokkal. Ezért választotta a felemás megoldást: a tartózkodást. Tartózkodás — tétovázás Sajnos, sikertelen maradt a kísérlet a két nagy munkáspárt álláspontjának egyeztetésére. A kommunista párt nem vállalhatta a tartózkodást. Úgy ítéli meg — joggal —, hogy most a szavazástól való távolmaradás közömbösséget jelentene olyan kérdésben és helyzetben, amelyben éppen ellenkezőleg: állásfoglalásra, határozott szembehelyezkedésre van szükség. A tartózkodás bizonytalanságnak, tétova tanácstalanságnak hatna akkor, amikor a pártnak jól átgondolt, reális programja van egy baloldali népi egységkormány létrehozására és tevékenységére. Ha mindenki, aki ellenzi a kormány politikáját, távol maradna és csak az igennel szavazók voksolnának, akkor a kormánypárt — a leadott szavazatokhoz arányítva — annál nagyobb győzelmet tudhatna elkönyvelni. Meddig terjed ez a megosztottság, kihat-e a két párt akcióegységére és a jövőre soron levő parlamenti választásokra? Ma még korai volna erre választ keresni. Mindenesetre van valami halvány biztató jel. A szocialista párt múlt havi országos konferenciája a kommunista párttal való párbeszéd újrafelvételét határozta el, és a két párt vezetősége — éppen azon a tanácskozáson, amelyen a népszavazás kérdésében nem sikerült megegyezni — közös bizottságot jelölt ki a két párt kormányprogramjának egybehangolására. A soron következő parlamenti választásokig pedig — rendes körülmények között — még több mint egy esztendő van hátra. Fábián Ferenc NÉPSZABADSÁG 1972. április 19. szerda Megemlékezések Dimitrov születésének évfordulóján A bolgár és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége, Georgi Dimitrov születésének 90. évfordulójára emlékezik a következő hetek, hónapok rendezvényeivel a budapesti Bolgár Kultúra. Előadások, kiállítások, filmvetítések ismertetik meg a hazai közönséggel a jeles bolgár államférfi történelmi szerepét, munkásságát. Szombathelyen bolgár—magyar barátsági hetet rendeznek, ebből az alkalomból emléktáblát avatnak, Dimitrov-emlékkiállítást nyitnak. Kőszegen és Körmenden azokat a dokumentumfilmeket is bemutatják, amelyek beszámolnak a mai szocialista Bulgária fejlődéséről. A Budapesti Bolgár Kultúrában és több vidéki városban irodalmi esteket tartanak. A budapesti közalkalmazottak szimfonikus zenekara kortárs bolgár zeneszerzők műveiből összeállított hangversennyel lép dobogóra. Május-júniusra közös emlékprogramok készülnek — a Bolgár Kultúra szervezésében — az Írószövetséggel és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal is. Vietnami sebességeket lát vendégül az OKISZ Az Országos Béketanács legutóbbi ülésén bejelentették, hogy a magyar társadalmi szervek vállalták ötven sebesült vietnami harcos gyógykezeltetését. Kedden az Aeroflot menetrendszerű járatával — az OKISZ vendégeként — megérkezett Budapestre tizennégy vietnami hazafi. A repülőtéren Kovács Dezsőné, a Béketanács, alelnöke, Kossuth-díjas pedagógus és Ferenci Tibor, az OKISZ elnökhelyettese köszöntötte a vietnami harcosokat, akik néhány hetes kórházi kezelés után szanatóriumi ellátást kapnak. SZENT-GYÖRGYI ALBERT: „Egyszer mégiscsak felnő az emberiség... Legfőbb reményemet a fiatalságba vetem “ Straub F. Brúnó telefoninterjúja a Nobel-díjas tudóssal A Magyar Rádió és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A kutatás tárgya az ember című előadássorozatának befejezéseként Straub F. Brúnó akadémikus kedden telefonbeszélgetést folytatott Szent-Györgyi Alberttel. A beszélgetés elején Szent- Györgyi elmondotta: az egész emberi haladás azoknak az alapvető kutatásoknak köszönhető, amelyek a maguk idejében semmiféle gyakorlati alkalmazást nem nyertek. S bár ezeknek a kutatásoknak köszönheti az emberiség mindazt, aminek birtokába jutott, az egész történelem folyamán kevesebbet költött rájuk, mint amennyit a Pentagon, az amerikai hadügyminisztérium évente hadi célokra fordít. A modern ember művelődési eszményiat kiallításához — mondta a továbbiakban — az iskolában első számú tárgyként az emberi együttélés törvényét kellene tanítani. Alapvető dolog a méltányosság, a becsületesség, az emberiesség is. Annak a felismerése — minden következményével együtt —, hogy egyazon fajnak vagyunk gyermekei és nem élhetünk egymás nélkül. Ezt a földet csak akkor tudjuk tisztán és lakhatóan megtartani, ha együtt és nem egymás ellen működünk. Ha csak az emberiség kezében levő pusztító eszközökre gondolnék — folytatta —, a pesszimizmus lenne úrrá rajtam. A tudós számára azonban csak az optimizmus fogadható el mint munkahipotézis. Egyébként is természettől fogva törhetetlen optimista vagyok. Hiszek abban, hogy az emberre szebb jövő vár, mert az evolúció, az ember fejlődése nem állt meg, folytatódik. A kultúra haladása azzal a reménnyel tölt el, hogy egyszer mégiscsak felnő az emberiség, és száz vagy kétszáz év múlva ugyanolyan undorral néz majd a mostani pusztító fegyverekre, mint mi, tekintünk most a középkorból fennmaradt hímzőeszközökre. Legfőbb reményemet a fiatalságba vetem, amely friss, rugalmas, alkalmazkodóképes. A jövőben a mai fiatalok lesznek a vezetők, és bízom benne, hogy jobb, igazabb világot teremtenek — mondotta végül Szent-Györgyi Albert. (MTI) ikadagfesten ülésezik a belkereskedelmi munkacsoportja A KGST-országok belkereskedelmi miniszteri értekezletének közgazdasági munkacsoportja április 18. és 21. között tartja IV. ülésszakát Budapesten. A tanácskozáson a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a magyar, a mongol, az NDK, a román és a szovjet kereskedelmi minisztérium képviselői vesznek részt. Az ülésszakot kedden dr. Sághy Vilmos, a belkereskedelmi miniszter első helyettese, a munkacsoport elnöke nyitotta meg a Budapest Szállóban. A megnyitó után — egyebek közt — megvitatták a csehszlovák kereskedelmi minisztérium tanulmányát a fogyasztásicikk-kereskedelem tanulmányozásának és prognosztizálásának módszereiről; délután a kereskedelmi és a vendéglátóipari vállalatok, szervezetek új tervezési s ösztönzési módszereit tárgyalták meg, a szovjet kereskedelmi minisztérium előterjesztése alapján. Hatvanezer négyzetméteren A SÁRSZENTMIHÁLYI ÁLLAMI GAZDASÁG ZÖLDSÉGTERMESZTÉSI VÁLLALKOZÁSA Enyhén szólva egyáltalán nem lehet erre a tájra a kies jelzőt használni. A magasabb fekvésű részeken több a kő, mint a termőtalaj, a síkság pedig egykoron ingoványos mocsár volt, jelenleg még legelőnek is rossz, úgynevezett savanyú füvet terem. Talán még az egyedüli tőzeg az érték. Egy éve kezdték Az inotai erőmű környékét lehet az iménti módon jellemezni messze látszó salakdombjaival, a levegőbe került mérgező anyagoktól elpusztított vagy csanevészen küszködő fáival, bokraival. S ezen a tájon, az erőmű, az alumíniumkohó közvetlen szomszédságában, a salakdombok tövében alakul ki a mezőgazdasági termelés, ezen belül a növénytermesztés talán legbelterjesebb, legigényesebb, hazánkban még nagyon gyerekcipőben járó ágazata: az üvegházi növénytermesztés. Az ok, ami az üvegházat szülte: a hőerőmű, amely tartalék forró vizével a téli hónapokban is megfelelő hőmérsékletet teremthet a növények számára. E nélkül az ipari szolgáltatás nélkül nem volna itt semmiféle fűthető növényház, a Sárszentmihályi Állami Gazdaságban senkinek sem jutott volna eszébe az üvegházépítés. Az erőmű már jó ideje dolgozik, s a várpalotai pártbizottság vagy nyolc esztendeje szóba hozta: lenne lehetőség a gőz mezőgazdasági hasznosítására is. Ennek révén javulhatna az idény előtt a környék zöldségellátása, de ennél is fontosabb, hogy munkaalkalmat teremthetnének a nőknek. Sok töprengés után a sárszentmihályiak 1970-ben vállalkoztak rá, hogy felépítik az üvegházakat. 1970 őszén kezdtek a tereprendezéshez. Tavaly tavasszal fogtak hozzá az alapozáshoz. Az idén április közepén pedig leszedték az első piros paradicsomot. Tény hogy az üvegházak rövid idő alatt elkészültek, s nem is kis területet, hat hektárt — vagy így jobban hangzik, hatvanezer négyzetmétert fednek be- Saját kivitelezésben gyorsabb — Amikor döntöttünk az építkezésről, az egyik nagy építőipari vállalathoz fordultunk, legyen a kivitelező — tájékoztat Hovorka András, a gazdaság igazgatója. — A válasz az volt, hogy lehet róla szó, s ha gyorsan megegyezünk, akkor 1974 körül átadják. Elfogadhatatlanul hosszúnak rémlett ez a határidő. Végül más megoldás nem kínálkozott, elhatároztuk, hogy felépítjük az üvegházakat magunk. Az építőipari vállalatnál mosolyogtak rajtunk, s megnyugtattak bennünket: „Ti 71 tavaszán hozzáláttak a munkához és 1973-ban majd hozzánk fordultok, hogy vegyük át tőletek az építést. Mi rendesek leszünk, s majd befejezzük.” Nem volt alaptalan a megjegyzés. Ez az állami gazdaság nagyon rossz talajokon, rendkívül szétszórt területeken működik, s nem különösebb csoda, hogy eredményeit egyáltalán nem jegyzik országosan, de még abban a két megyében sem, amelyben gazdálkodik. Nagy beruházást önállóan még soha nem kezdtek, szervezettségük, felkészültségük nagyon alkalmatlannak látszott egy 90 millió forintos beruházás által megszabott feladatok, követelmények teljesítésére. De úgy látszik, vannak még csodák: a beruházás a nagyon szoros határidőre megvalósult. A munka szervezésére, a különböző vállalatokkal az összhang megteremtésére felvettek egy gépészmérnököt, aki közgazdász is, Sajgál Dénest. Mellette, vele együtt dolgozott Szigetvári Ferenc, a gazdaság főmérnöke. Az üvegházak szerelvényeit, tartozékait Bulgáriából rendelték. A bolgár partner idejében szállított. — Naponta 10—12 vagon anyag jött — mondja Sajgál Dénes. — De az építés terve csak nem érkezett. Amikor megkaptuk a szerelési terveket, kiderült, hogy hiányosak. Üvegházakat még egyikünk sem épített. Tiszta idegbaj volt a szerelőket, építőket irányítani, a következő munkák tervét a művezetőkkel megbeszélni. De várakozni nem volt idő. — Mégis, mi hajtotta az itt dolgozókat? — Az csakazértis megmutat-