Népszabadság, 1972. május (30. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

1972. május 3. szerda ISKOLA és TÁRSADALOM Az irányítás demokratizmusa Sokféle vélemény elhangzott már az iskolai élet demok­ratizmusáról szóló fontos és mind szélesebben kibontakozó vitában. Különböző minőségű ellentmon­dásokkal birkózunk, szinte termé­szetes, hogy ki-ki a maga fel­adatát érzi a legnehezebbnek, ezért látszik ugyanaz a problé­ma másként az igazgatók, a ta­nárok, az ifjúság, az irányító szervek vezetőinek szemében. Állami életünk decentralizálá­sa a demokratizmus kiszélesítését igényli az oktatásban is, a tan­intézmények helyi hatáskörbe ke­rülésétől a nagyobb igazgatói ön­állóságig, vagy egészen a közös­ségi élet apró műhelyéig, az­­osz­tályokig és az ifjúsági alapszer­vezetekig. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy ez a folyamat majd automatikusan, problémák és nehézségek nélkül megy vég­be. Ha a pedagógiai munkának a változásban is állandóan ható té­nyezőit minden szinten jobban hangsúlyozzuk, tehát azt, hogy önállóbb, teljesítőképesebb fiata­lokat kell nevelnünk, akkor nem fogunk megrendülni az új prob­lémákon. A pedagógiai irányításban nincs helytelenebb az elsietett, át nem gondolt intézkedéseknél, ezért tudják fiatal kartársaink oly nehezen elválasztani a meg­fontoltságot a begyöpösödöttság­­től. Másrészt pedagógiai elméle­tünkben szükségszerűen és állan­dóan kísért az utópizmus veszé­lye is, tehát az a nézet, hogy ne­veléssel a környezettől függetle­nül is alakíthatjuk az esz­mé­­nyeinknek megfelelő ifjúságot. A kérdések ma elsőrendűen gyakorlatiak. Az a társadalmi ak­tivitás, az a szocialista demokra­tizmus, amely — ha akadályok­kal is — egész állami és társa­dalmi életünk igényeként jelent­kezik, kedvező, sőt parancsoló erejű a közoktatás irányítása és az iskolai élet demokratizmusa szempontjából is. De a mi vitánk mintha sokszor részérdekeknél, részszemléletben rekedne meg. "­Közép- és alsó fokú irányító­­szerveink nem csekély ne­hézségekkel küzdenek. Egy He­ves megyei vizsgálat tanúsága szerint a művelődési osztály munkatársai három-négy éven­ként kicserélődnek. Nagyjából ugyanez a helyzet a budapesti felügyelők egy részével, iskolai művelődési előadókkal. A taná­csi szervek — iskoláinkkal együtt — eddig egy túlszabályozott rend­szerhez szoktak hozzá, most fel­adataik egy részét átadják az igazgatóknak, tehát más vezetési elképzelést kell kidolgozniuk. Ezt természetesen központilag megint csak nem lehet részletesen ki­munkálni, a központosított irá­nyítási módszer a demokratikus gyakorlat közben alakul ki. Hangsúlyoznunk kell ugyan­akkor, hogy a szocialista közok­tatáspolitika irányelveinek túl­szabályozás nélkül, a módszerek többféleségében is érvényesülnie kell, így majd hosszabb távon az iskolai élet valóságos demok­ratizmusa az általános társadalmi demokratizmus egyik folyamatos fejlesztőjévé válik, ha az isko­láinkban felnövő egyéniségek ön­állóan teszik magukévá a József Attila megfogalmazta „az én ve­zérem bensőmből vezérel” erköl­csi elvét. Az igazgatók — és tegyük hoz­zá, a művelődési osztályok veze­tőinek — választása, meghatároz­­­zott időre szóló kinevezése vagy a pályázati rendszer alkalmazása ennek alárendelt feladat. Az az igazgató, aki azzal hárítja el a fiatalok nagyobb beleszólást igénylő kritikáját, hogy olyasmit­­ hangoztatnak, ami évek óta ben­ne foglaltatik a rendtartásban, saját vezetési módszeréről állít ki szomorú bizonyítványt. Az ember a saját jogait azok gya­­­­korlása közben tanulja meg, sa-­­ játítja el, ha erre nincs módja,­­ természetesen még tudatában­­ sincs saját lehetőségeinek. Ts­a a vezetési módszer egy ki­­sebb közösségben autokra­tikus, formális vagy távlatokat­­ nélkülöző, előfordulhat, még­­ igazgatóhelyettest sem lehet ta­lálni egy testületen belül, mert ■ nem akad, aki vállalja. Ezért függ­­ össze szorosan az igazgatók kivá­­l­­asztásának, a vezetés demokra­tizmusának kérdésével a tanárok perspektívája vagy éppen közöm­bössége. Ha a közösség belső ér­tékrendje nem egyezik meg — legalább fő vonalaiban — az igazgatóság értékelésével, ha a testület úgy látja, hogy csak a­­ kedvencek, a hajbókolok vagy­­ éppen a soron következők szá­­­­mítha­tnak anyagi és erkölcsi­­ megbecsülésre, ott a kiválasztás lehetősége is igen megnehezedik. A decentralizálás, a jogkörök leadása arra a szintre, ahol a­­ legtöbb információ alapján a leg­jobb hozzáértéssel dönthetnek,­­ minisztériumi rendelkezést is­­ igényel, különösen gazdasági ügyekben, de pusztán azzal meg nem oldható. A helyi, tanácsi irá­nyítás önállóságán, nagyvonalú­ságán, vezetési koncepcióján mú­lik, hogyan tudja a közoktatás­­politikáját az országos bérkeret, sőt a helyi erőforrások felhaszná­lásával jól megvalósítaná, meny­nyire tud szót érteni az újat akia­­­ jó, sokszor makacs „nehéz embe­rekkel”. Mennyire bízik és ho­­­­gyan tudja hasznosítani a város-­­­ban vagy községben azokat az is­kolai szellemi műhelyeket, ame-­­­lyeknek nem ura és parancsoltja, hanem felettese és szolgálója­­ egyszerre. Mennyire veszi tudó­­­­másul, hogy nevelési rendszerünk­­ belső vil­ága egyedi körülmények-­­­től, szubjektív feltételektől is függ, a pedagógus-értelmiséggel való bánásmóddal javul vagy­­ romlik. 171 éve láthatjuk, hogy mindez nem fog konfliktusok nélkül végbemenni. De úgy gondoljuk,­­ ez nem is baj. Akarva akaratla-­­­nul közelebb fognak kerülni egy-­­ máshoz a tanácsi vezető, a peda- s gógus és mezőgazdasági értelmi-­­­ség. Az irányítás és a tantestület demokratizmusa, a­z igazgatók megbízatása nagyobb jogkör és felelősség egyszerre, amelynek természetes velejárója a szenve­délyes vita, az érdekvédelem, a jobb álláspont szükségszerű győ­zelme és természetesen — ezt is vállalnunk kell — a tévedés, sőt a kudarc eshetősége is. Bokor László tanár, Budapest KEVÉS PÉNZÉRT NAGY ÖRÖM: EGY JÓ FÉNYKÉPEZŐGÉP! Szmena 8 M, kisfilmes fényképezőgép 330 Ft Szmena SL, gyorstöltő kazettás fényképezőgép 430 Ft OFOTÉRT Kapható az OFOTÉRT szaküzleteiben, a Centrum Áruházakban, az ÁFÉSZ üzleteiben és kiskereskedelmi boltokban. NÉPSZABADSÁG Dunántúli színházak Kaposvárott (Tudósítónktól.) Kaposvárott kedden megkez­dődött a dunántúli színházak VI. találkozója. Dr. Malonyai Dezső­nek, a Művelődésügyi Miniszté­rium színházi főosztálya vezető­jének megnyitója után a kapos­vári Csiky Gergely Színház mű­vészeinek előadásában. Zsámbéki­ Gábor rendezésében Weöres Sán­dor Szent György és a sárkány című tragikomédiáját mutatták be. A találkozón a kaposvári együttesen kívül a veszprémi Pe­tőfi, a győri Kisfaludy és a pécsi Nemzeti Színház művészei mu­tatják be műsorukat. A veszpré­miek Simon István A helyiség kalapácsa című zenés komédiá­jával, a győriek Örkény István Macskajáték című tragikomédiá­jával, a pécsiek Hernádi Gyula Falanszter című drámájával lép­nek színpadra. A találkozó, amelyen szakmai vitákra és előadásokra is sor ke­rül, május 6-án ér véget. Ír ZENEI KRÓNIKÁ I­­ G­ALIN A VISNYEVSZKAJA DALESTJE váratlan ajándékként érte Budapest közönségét. A moszkvai Nagy Színház világhírű művésznője márciusban betegsé­ge miatt kénytelen volt lemonda­ni a Britten-rekviem tervezett előadásában való közreműködé­sét; ezt az elmaradt fellépését pótolta most ária- és dalestjével. A hangversenynek külön érde­kessége volt, hogy a zongorakísé­retet Msztyiszlav Rosztropovics, a kitűnő gordonkaművész, a mű­vésznő férje látta el. Galina Visnyevszkaja kivételes művészetét tavaly ősszel a Szov­jetunió Nagy Színházának opera­házi vendégszereplésekor már megismerte a budapesti kö­zönség. Hangja gyönyörűen cseng, ám nem csupán szopránjának szépségével ejt bűvöletbe, hanem énektudásával, formálásával és a zenei kifejezés rendkívül gazdag körével. Mostani hangversenye műsorának gerincét orosz zene­szerzők alkották, Csajkovszkij, Muszorigszkij, Sztravinszkij mű­vei, s kissé ráadásnak hatott a befejezésül műsorra tűzött két Puccini-ária (Tosca, Manon Les­­caut). Csajkovszkij néhány perces ro­máncaiból Visnyevszkaja vérbeli, nagy drámát formált. Pontosan érzékeltette, miként vált ez a né­pies zenei anyag Csajkovszkij műhelyében a lélektani ábrázolás eszközévé. Mintha csak az Anye­gin vagy a Pikk dáma operaváz­latait, első feljegyzéseit hallottuk volna. Varázslatos, ahogyan Vis­nyevszkaja egy-egy dallamot el­indít, lassan, méltósággal felemel, s a mű csúcspontján kibont. S nem kisebb varázslat a gordon­kaművész Rosztropovics zenével, énekessel valósággal együtt lé­legző zongorakísérete. Muszorg­szkij népdalfeldolgozásai előadá­suk tiszta egyszerűségében még megrendítőbbnek hatottak. S ta­lán a legnagyobb élményt nyúj­totta Sztravinszkij Mavra című operája egyik részletének érődő, csipkelődő, rendkívül tudatosan megformált tolmácsolása. A két olasz operaária némiképp meg­törte a hangverseny stílusának egységét, bár a Manon Lescaut­­részlettel, s a szűnni nem akaró tapsra még elénekelt Pillangókis­asszony-áriával Visnyevszkaja va­lósággal megkoronázta hatalmas sikerű dalestjét. Az Erkel Színház nézőterén egybegyűlt közönség a ritka mű­vészi élmény emlékét vitte ma­gával a hangversenyről. A MAGYAR NÉPHADSEREG MŰVÉSZEGYÜTTESÉNEK ÉNEK- ÉS ZENEKARA immár másodszor szerepelt „reguláris” zeneakadémiai hangversenyen tartott bérleti koncertet. A zene­kar Görgey György vezetésével nemcsak rendkívül lelkesen, tech­nikailag is mind magasabb szín­vonalon muzsikál, különösen jók és megbízhatók a fafúvósaik, s vonóskaruk is kiegyenlített, szép hangzással játszik. Legutóbb Handel Vízizenéjének előadásá­val tanúsította jó képességeit a zenekar és nevelő, irányító kar­mestere. Jó hagyománya az együttesnek, hogy rendszeres kapcsolatot tart a magyar zeneszerzőkkel, új mű­veket rendel tőlük. Idén hang­versenyük magyar újdonsága Sárai Tibor Jövőt faggató ének című kantátája volt. Igen nehéz darab ez, kivált a zenekarnak s a bemutató előadás becsületére vált az együttesnek. Váci Mihály két versét (Legenda, Otthon, ké­sőn) szervezte zeneművé a kan­táta alkotója. Ez a darab szerves folytatása az ugyancsak Váci­versre készült Diagnózis 69-nek, zenéjéből az elkötelezettségnek ugyanaz a vállalása árad. A Jö­vőt faggató ének szerzője tovább lépett az önmaga számára kije­lölt úton; a költő szavához nem­csak a korszerű zenei effektuso­kat, az indulatok ábrázolásának gesztusait találta meg, hanem a dallamot is. Sárai ezekben a nyíl­tan politizáló műveiben, mintha József Attila Ars poeticáját foly­tatná mai és zenei eszközökkel: „Költő vagyok — mit érdekelne / engem a költészet maga?” A kantátát mintaszerűen éne­kelte a Kis István betanította pompás férfikar s a két szólista, Németh Zsuzsa és Bende Zsolt. FERENCSIK JÁNOS LEGUTÓB­BI HANGVERSENYÉNEK párat­lan szépségű, varázslatos esemé­nye volt Kodály Zoltán három, kíséret nélküli kórusművének, az Öregeknek, a Jézus és a kufárok­­nak s — e két hatalmas alkotás között — a Hegyi éjszakák-soro­­zat első darabjának a megszólal­tatása. Ferencsik, anélkül, hogy elvette volna a magyar Kodály­­tradíció érvényét, ezen az estén szinte új Kodály-értelmezés fun­damentumát rakta le. Egyénisége teljes súlyával, formáló művésze­tével, szuggesztivitásával volta­képpen alázatosan szolgálta a muzsikát. Produkciójának lénye­ge, hogy a zenekar irányításának zártságát és szigorú törvényrend­jét alkalmazta a sokkal szaba­dabban lélegző kórusmuzsikára, bizonyítva, hogy a zene egy és oszthatatlan, hangszer és emberi hang végső törvényei azonosak. Megkapó volt Kodálynak ezeket a remekműveit az értelmezés megannyi modorosságától meg­tisztítva hallani. A kitűnő rádió­kórus teljesen megértette, mit kí­ván tőle Ferencsik János, s azo­nosult karnagya szándékával csakúgy, mint a művekkel. Fe­rencsik a Rádiózenekar élén, tel­jes szépséggel vezényelte Brahms III. szimfóniáját, majd a múlt év decemberében már hallott szóló­kvartett — Andor Éva, Szirmay Márta, Réti József és Gregor Jó­zsef — közreműködésével Kodály Te Deumát vitte hatalmas siker­re. B. J. Z VERSENYT A HEGEDŰS GÉZA JÁTÉKA AZ IRODALMI SZÍNPADON Tanus Pannonius dicsőségéről, " bukásáról, haláláról és hal­hatatlanságáról írt játékot Hege­dűs Géza a darab alcímének ta­núsága szerint. Janus Mátyás ha­ragja elől menekülve, a Zágráb melletti Medvevárban életének utolsó éjszakáját éli, lázálmában pedig elvonul előtte eddigi élete: ez a darab cselekménye. Ha mű­faji meghatározást keresünk, a sajátos, csak Hegedűs Gázára jel­lemző műfaj sajátos meghatáro­zást követel. A szerzőnek ez a műve is, hasonlóan sok más da­rabjához és hangjátékához, isme­retterjesztő játék. Hegedűs Géza, a dráma műfaji szabályainak ki­tűnő tudósa az elhangzó versidé­zeteket némi konfliktusmagot tar­talmazó történetre fűzte, és Janus magyarságát helyezte központba. Janus, nem minden vívódás nél­kül, ám mégis visszatér az ölelő karokkal andalító napfényes Itá­liából a zordabb éghajlatú és barbár Magyarországra, amelyet szerinte a töröktől kell megvéde­ni, Mátyás király szerint azonban nem egészen, és Mátyás Bécs el­len törő tervei újabb ellentét for­rásává lesznek, amint az a törté­nelemből is ismeretes. Ez a mai ugyan kissé szegényes és száraz, de nyilvánvaló, hogy egy isme­retterjesztő játékkal szemben egészen mások a követelmények, mint valódi drámával szemben. Ilyen eltérő követelmény például az, hogy a versek lehetőleg teljes pompájukban bontakozzanak ki, vagyis a gyöngyszemek ne hullja­nak le a fonálról, amelyre fűzték őket. Nem könnyen megvalósít­ható követelmény ez sem. Hege­dűs Géza nagy rutinnal szerkeszt időrendet a versek alá és a keret­játék mondattanát igyekszik Ja­nus mondattanához idomítani, ami egyébként szintén nehéz fel­adat, a többi között a műfordí­tók eltérő mondattana miatt. Bitskey Tibor alakítja Janust. A keretjátéknak megfele­lően a halálosan fáradt Janusból indít, de mintha a fiatal, szerte­len Janus ábrázolásakor sem tud­na teljesen szabadulni ettől a fá­radtságtól. A keretjáték szövege nem ad sok játéklehetőséget a számára, legjobb pillanatai azok, ahol nem kiragadott töredékeket, hanem majdnem teljes verseket mondhat megnyerő hangján. Oly­kor határozottan jólesik az ő sza­valását hallani, még amikor nincs is ideje beleélni magát a rövid töredékek hangulatába, mert a Janus-idézetek nagy részét a ren­dező Bozóky István két versmon­dóra osztotta, akik közül Somhe­gyi György gyakran egyáltalán nem értelmez. Csikós Sándor pe­dig minden verset egyforma ifjúi hévvel próbál előadni, ami szin­tén a Janus-versek csillogó intel­ligenciájának kárára történik. A többi szereplő közül Zách János Vitéz Jánosa és Tordy Géza Má­tyás királya a rokonszenves, bár egyikük szövege sem igazán ka­rakteres, Zách János az idős em­ber elszánt humanizmusát, Tordy pedig Mátyás talán még Janusé­­nál is nagyobb intellektusát érez­teti meg. Úgy látszik, Tordy Géza jelentős színésszé érik, különös hajlama van az értelmes embe­rek megjelenítésére. Janus hu­manista mesterét Bodor Tibor alakítja megértő szigorral. Mari­­cello velencei patrícius szerepé­ben Baracsi Ferencet láttuk. A haldokló Janust ápoló orvos sze­repébe a beteg Verdes Tamás he­lyett a rendező Bozóky István ug­rott be. Az első rész báját Janus három itáliai szeretője (Gordon Zsuzsa, Telessy Györgyi, Dőry Virág) biztosítja; kár, hogy a má­sik részben már nem szerepel­nek, így a játék vége felé elfá­radunk a vitává szürkülő törté­nelmi ismeretterjesztés láttán. Az ötletesen jelzett díszlet Raj­kai György, a látványos jelmezeik Meluzsin Mária munkája. Vuji­­csics Tihamér kísérőzenéje sze­rény és funkcionális. Spiró György

Next