Népszabadság, 1972. október (30. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-05 / 235. szám
4 A KÖZÖS PIAC CSÚCSÉRTEKEZLETE ELŐTT Párizs csalódásai Nemsokára három éve lesz Pompidou Hágában tett feltűnő bejelentésének: feladva De Gaulle hosszú éveken át tartó ellenkezését, beleegyezett Anglia felvételébe a Közös Piacba. Azóta is egy esztendő telt el, hogy — ugyancsak a francia elnök — csúcsértekezletet kezdeményezett a Közös Piac régi hat és újonnan jelentkezett négy ország állam-, illetve kormányfői részvételével. Most pedig mindössze néhány nappal e csúcstalálkozó előtt, amelynek színhelye pedig Párizs lesz, a francia lapokban az egészről szinte egy szó sem esik. Tízek helyett kilencek A francia kezdeményezést követő feltűnő érdektelenségben közrejátszhatott az a megrázkódtatás, amelyet a francia kormány a Közös Piac kiszélesítéséről rendezett népszavazás keserves győzelme nyomán átélt, és természetesen az is, hogy a norvégiai „nem” miatt a tízek tervezett csúcsértekezlete végül is csak a kilenceké lesz. Ez azonban mégsem indokolna ekkora közömbösséget. Annál inkább az a körülmény, hogy Párizs nagy reményekkel kezdte meg erőfeszítéseit a Közös Piac kiszélesítésére, de ezekben sorra csalódnia kellett. „Nem a mi politikánk változott, hanem a körülmények”; „Más szelek fújnak a La Manchecsatorna túlsó partja felől. „Ha De Gaulle marad a kormányzódnál, ő is változtatott volna az irányon” — ezekkel igazolta Pompidou megenyhült magatartását a közösségtől addig távol tartott Anglia iránt. Annyiban kétségtelenül igaza volt, hogy a megváltozott európai helyzet — és ebben Franciaország megváltozott szerepe — cselekvést követelt. Amíg az NSZK csak gazdaságilag játszott vezető szerepet Nyugat-Európában, addig Franciaország a saját gazdasági súlyát meghaladó nemzetközi tekintélyével, mindenekelőtt a Szovjetunió és Kelet-Európa iránti pozitív politikájával ezt ellensúlyozni tudta. Bonn politikai közeledése a szocialista országok irányába, szerződése a Szovjetunióval és Lengyelországgal, az enyhülés a két Németország között jelentősen megnövelte az NSZK politikai befolyását is. Párizs joggal kezdett aggódni affelől, hogy elveszíti vezető szerepét a Közös Piacban és hogy alaposan meggyengül helyzete az európai politikai arénában is. Cselekvést követelt a dollárválság nyomán kialakult nyugateurópai pénzügyi bonyodalom is. Előbb az NSZK, majd Hollandia, végül a „tagjelölt” Anglia felszabadította valutája árfolyamát, Franciaország pedig kettős árfolyam bevezetésére kényszerült. Mindez megrendítette, sőt felborulással fenyegette a Közös Piac eddigi egyedüli — sokat vitatott, de egyáltalán nem lekicsínylendő — eredményét: a fix árfolyamra épített egységes mezőgazdasági árrendszert. Párizs javasolta egyrészt a visszatérést a valuták kötött árfolyamához, másrészt a nyugat-európai országok olyan gazdasági és pénzügyi együttműködését, amely határozottan ellent tudna állni az Egyesült Államok önző és válságát Nyugat-Európába exportáló pénzügyi politikájának. A francia javaslatot azonban az NSZK elvetette és a Bonn megnövekedett befolyásának mintegy igazolásaként — szembehelyezkedett azzal a többi tagállam is. Egyedül Franciaország egyedül maradt. Arra számított, hogy gesztusa, amellyel megnyitotta a kaput Anglia belépése előtt, megszerzi számára az NSZK ellensúlyozására a szigetország, valamint a jobbára angol orientációjú másik három tagjelölt ország támogatását. Annál is inkább reménykedett ebben, mivel a nemzetközi tekintélyéből sokat vesztett Anglia is „hasonló cipőben” jár. Közös piaci kezdeményezéseivel a francia kormánynak olyan ambíciója is van, hogy a kibővülő gazdasági közösség politikai irányító szervét Párizsban állítsák fel. A továbbra is Brüsszelhez ragaszkodó Benelux államok ellenkezésével szemben Párizs ebben is Londonban remélt szövetségest. Csalódása azonban már itt elkezdődött. Nem csekély meglepetésére Anglia — amelynek pedig látszólag semmi érdeke nem fűződik Brüsszelhez — a többi tag- és tagjelölt országgal együtt a politikai titkárság párizsi székhelye ellen foglalt állást. A francia kormányt ez a váratlan egység javaslatával szemben annyira meghökkentette, hogy ezzel az ambíciójával — mint amiért egyelőre reménytelen küzdeni — sürgősen elhallgatott. Igazi csalódás azonban a már lényegbe vágó gazdasági és pénzügyi kérdésekben érte. Anglia kijelentette: egyelőre nincs szándékában visszatérni a font kötött árfolyamához. Nem Párizst támogatja tehát Bonn-nal szemben, hanem ellenkezőleg: ugyanazt a gyakorlatot követi, mint az NSZK a márkával és Hollandia a forinttal. Anglia sem ért egyet a kifejezetten az Egyesült Államokkal szemben kialakítandó pénzügyi egységgel. Vonakodik attól, hogy — amint Párizs javasolja — hivatalosan is felemeljék az arany árát (amely egyébként unciánként a hivatalos 38 dollár helyett már 70-et ér!). A többi közös piaci partnerrel együtt attól tart, hogy ez csak megerősíti, sőt esetleg állandósítaná Amerika intézkedését a dollár át nem válthatóságára és mindennél tovább bővítené Nyugat-Európa pénzügyi bonyodalmait. A francia kormány tehát most már nemcsak a Közös Piac régi tagjai, hanem a kibővülő közösség körében is egyedül maradt. Csalódása annál nagyobb, mivel kezdeményezéseivel nemcsak nemzetközi helyzetét, elsősorban közös piaci pozícióját szerette volna megszilárdítani, hanem — a közelgő parlamenti választások előtt — helyreállítani megcsappant belpolitikai tekintélyét is. Ez indította a francia kormányt arra, hogy már-már visszavonja a csúcsértekezlet összehívására tett javaslatát, mert „értelmetlen egy olyan tanácskozás, amelyen nincs kilátás a megegyezésre és az érdemleges döntésre”. Túlzott remények nélkül Abban, hogy a csúcsértekezletet végül mégis összehívták Párizsba az eredeti időpontra, nemcsak a többi tagország — elsősorban a választások küszöbén álló NSZK határozottsága —, hanem Franciaország jobb belátása is szerepet játszott. Hiszen a már meghirdetett csúcsértekezlet elhalasztása nyílt beismerése lenne annak, hogy a közösség egyelőre nem képes tovább lépni a megalakuláskor Rómában aláírt egyezmény kereteiből, nem képes áthidalni az egyes tagállamok nemzeti érdekeinek korlátait, és nem képes elhárítani a dollárválságot ide exportáló Amerika gazdasági behatolását. Egy ilyen beismerés kellemetlen belpolitikai következményekkel járhatna Bonnban, de Párizsban is. „Végre valami, amiben a két kormány egyetért” — állapítja meg erről keserű öngúnnyal a milliós példányszámú France Soir. A dániai népszavazás „igen”-je után — bár a csúcsértekezletről a francia sajtó változatlanul diszkréten hallgat — kétségtelenül tapasztalható némi megkönnyebbülés. Norvégia „nem”-jét követően ugyanis a hangulat komor volt. Most végül ha nem is a tízek ülnek majd a Kiéber sugárúti palota tárgyalóasztalánál, de mégiscsak a kilencek, nem pedig — amitől tartani lehetett — a nyolcak. Sovány vigasz, de mégiscsak vigasz. Azon viszont nem változtat, hogy a tényleges előrehaladást, az érdemi döntést illetően ezen a csúcsértekezleten senki sem táplál túlzott reményeket. Fábián Ferenc NÉPSZABADSÁG 1972. október 5. csütörtök Hatékonyabb árellenőrzést sürget a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága 810 000 forint gazdasági bírságra kötelezték a Tűzoltókészülék Kst-t A fővárosi helyiipart jellemző árpolitikai vonásokat elemezte, a helyszíni árvizsgálatok tapasztalatait és az ármozgási tendenciákat vetette össze szerdai ülésén a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága. A tanács ipari főosztálya 23 tanácsi vállalat, 250 ipari és háziipari szövetkezet, s tizennégyezer magánkisiparos felett gyakorol árellenőrzést; vizsgálatainak elmúlt esztendei, illetve idei első félévi tapasztalatait summázták a végrehajtó bizottság elé terjesztett jelentésben. Az ármozgási tendenciákat öszszegezve megállapították, hogy azokban a gazdálkodó egységekben, ahol a lakosság igényeinek kielégítése mellett közületi javítótevékenységet is végeznek — szabad árforma alkalmazása esetén — általában a közületi díjak emelésével igyekeznek eredményeiket javítani. (Például a Patyolat Vállalatnál és a Ruhatisztító Kft-nél.) Miután a maximált díjak — különböző árintézkedések továbbgyűrűző hatása miatt — sok esetben elszakadtak a ráfordítás értékétől, a csökkenő eredmény ellensúlyozására néhány helyen (például a fodrásziparban, vagy a kozmetikában) az új szolgáltatások bevezetésekor a korábbi árszínvonalat meghaladó árak kialakítására törekszenek. A fővárosi tanács ipari főosztályának munkatársai úgy tapasztalták, hogy a fizetőképes kereslet — kevés kivételtől eltekintve — meghaladja a kínálatot, s ez a helyzet magában rejti a burkolt emelés veszélyét. A lakosságtól érkezett panaszok vizsgálatakor jöttek rá, hogy egyes termékek elkészítésekor elhagynak különböző munkaműveleteket, amelyeket az árkalkuláció elkészítésekor figyelembe vettek, vagy a ténylegesen felhasználtnál több anyagot számítanak fel. Sajnálatos tapasztalat, hogy a termelőegységek csupán szűk körének vannak átfogó árpolitikai elképzelései, olyanok, amelyeket az üzemi tervekkel összhangban készítettek el. A rugalmas ármechanizmus lehetőségeit csak elvétve használják fel a jövő gazdálkodási biztonságának elősegítésére. A vizsgálatok eredményeként az ipari főosztály szakemberei az idei esztendő első hat hónapjában egy esetben indítványozták gazdasági bírság kiszabását, három ízben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, két esetben éltek a figyelmeztetés lehetőségével. A gazdasági bírság kiszabását a Tűzoltókészülék Ksz ellen kérték, az árszabályozó rendelkezések és a vállalati árpolitikai követelmények megsértése miatt. A központi döntőbizottság határozatában 840 ezer forint gazdasági bírság és 21 ezer forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte a kisipari szövetkezetet. A magánkisiparosoknál az idei első félévben 241 vizsgálatot végeztek; ezek nyomán 12 szabálysértési eljárásra és 14 írásbeli figyelmeztetésre került sor. Úgy tapasztalták, hogy a kisiparosok sok esetben nem tesznek eleget a jogszabályban előírtak szerint árveréskészítési kötelezettségüknek; termékeiken nem tűntetik fel az árat, gyakran elmulasztják az ártáblázatok kifüggesztését, s bizonylataik hiányosak. Tíz kisiparos tevékenységének részletes szakmai vizsgálatánál olyan hiányosságokat állapítottak meg, hogy kérték adójuk felülvizsgálatát. A fővárosi tanács végrehajtó bizottsága a jelentést elfogadta, s úgy foglalt állást, hogy a végrehajtó bizottság szükségesnek tartja az árellenőrzések számának és hatékonyságának növelését, és szigorúbb eljárást tart szükségesnek a szabálytalankodókkal szemben. Saorj401—mafjt/mir timföldgyyár épül Jugosalaviti Imit Szerdán az Aluterv szakértőkből álló delegációja Leniingrádba utazott, ahol a Jugoszláviában épülő szovjet—magyar timföldgyár létesítésének részleteit, ütemezését tárgyalják meg. A leningrádi tanácskozást a Cvetmetpromexport és a Chemokomplex szerződése előzte meg. A megállapodás értelmében a leningrádi Vármi tervezőintézet és az Aluterv közösen készíti el a jugoszláviai Vlasenicában szovjet hitelből épülő 600 ezer tonna évi kapacitású timföldgyár műszaki dokumentációját. A létesítmény csaknem felét az Aluterv tervezi, több magyar szabadalom felhasználásával. ..KERESEK EGY MAGYAR FÉRFIT...» Szedas ezredes emlékei KEDVES, ÉRDEKES VENDÉG járt a napokban Budapesten, Konsztantyin Afanaszjevics Szedas, a szovjet hadsereg nyugalmazott ezredese. Tagbaszakadt, erőteljes férfi, aki korát és négy súlyos sebesülését meghazudtoló fürgeséggel, lankadatlan figyelemmel rótta fővárosunk utcáit. — Negyedszer járok Budapesten — mondta az esti beszélgetés közben. — Keresek egy férfit, egy magyar orvost, aki a háború idején megmentette az életemet. S idevonz a családban szájról szájra szálló legenda is. Dédapám „históriája, aki magyar ember volt, és Kossuth lángoló híve. A szabadságharc leverése után menekült Ukrajnába, s ott telepedett le egy Csupahovka nevű faluban. Az apám is ott született. Konsztamityin Afanaszjevics már Moszkvában látta meg a napvilágot. Apja odaköltözött, ott nősült, és ott is halt meg fiatalon. Konsztantyin Szedas az anyját is hamar elvesztette, és nevelőotthonban nőtt fel. Üzemi munkás lett, komszomolista, majd beiratkozott a munkásegyetem esti tagozatára. Jól tanult, és a Komszomol tiszti iskolára javasolta. 1929-ben lett a moszkvai tüzértiszti iskola hallgatója, majd elvégzése után a Vörös Hadsereg tisztje. — A második világháború a keletporosz határon talált. Később részt vettem Leningrád védelmében, majd a 2. Ukrán Front csatáiban, a leningrádi 17. nehéz gárda-tüzérdandár parancsnokaként. Jasin, Bukaresten, Kolozsváron, Szegeden át jutott el Budapestig. — Kíváncsian figyeltem, dédapám sok sebből vérző földjét és az embereket. Csapatostul jöttek át hozzánk a katonák. Nemegyszer tapasztaltam, hogy a lakosság elrejtette a németek elől és gondosan ápolta sebesültjeinket. Meghökkentett, s egyúttal meg is nyugtatott, hogy a közkatonasorban levő fiatalok, a kisemberek mennyivel többet értettek a politikához, mint a vezetők, mennyivel világosabban megértették a történelem intő szavát. BUDAPESTEN csaknem véget ért Konsztantyin Szedas élete. — Január 13-án történt. Sajnos elfelejtettem az utca nevét, a feljegyzéseim pedig később elégtek egy harckocsiban Bécs elfoglalása közben. Talán a mai Móricz Zsigmond körtér táján történhetett. A 259. és a 260. gárdaezred hadrendjét ellenőrizte, a dandár politikai tisztjének, Bortnyikov alezredesnek és Szarkaszov harcosnak a kíséretében. Egyszercsak az egyik kapu alól géppisztolyos fasiszta támadt rájuk és Konsztantyin Szedast csaknem kettéfűrészelte a leadott sorozat. — Két lépést még a magam lábán tettem meg, köpenyemmel fogva össze a tátongó hassebet. Azután már csak arra emlékszem, hogy egy orvosi rendelőben feküdtem a műtőasztalon, s egy 45 —50 év körüli férfi gipszelte a bal karomat, amelyet csukló fölött szintén összeroncsolt a géppisztolysorozat. Hetekig feküdt a szovjet tiszt a magyar orvos lakásán, s a gondos ápolás jóvoltából hamar túljutott az életveszélyen. Két hét múlva már levelet is írtam a feleségemnek: „Jól vagyok, nincs semmi bajom.” Nagyon meglepett a gyors válasz, amelyet otthonról kaptam: „Nem igaz, láttuk a filmhíradóban, hogy súlyosan megsebesültél.” Az a különös eset történt, hogy a szovjet tábori filmhíradó munkatársai éppen a környéket járván, szemtanúi voltak a fasiszta támadásnak, és megörökítették Konsztantyin Szedas sebesülését is. A filmszalag ma is megvan az archívumban, látszik rajta az utca sok részlete, csak éppen az elnevezése nem — tárta szét kezét kissé reménytelenül a vendég, az aznapi eredménytelen kutatás után. — S most fáj a szívem, hogy nem tudok az én orvosom nyomára akadni. Most is előttem áll a hallgatag komor férfi, aki a Volgánál elesett fiát siratta, s közben engem ápolt olyan odaadással, mintha a fia lettem volna. Konsztantyin Szedas, hála a gondos kezelésnek, felgyógyult, s tovább harcolhatott. Útja Győrön, Komáromon, Magyaróváron át, Bécs, majd Brno felé vitte. A győzelem napját is Csehszlovákiában ünnepelte. Később haza került, Távol-Keleten teljesített szolgálatot, s onnan nehéz lett volna a magyar orvos nyomára bukkannia. De 1956 őszén sokat gondolt arra, hogy felkeresi megmentőjét. Az Üllői úton, a Kilián-laktanyánál, az ellenforradalmárokkal vívott harcban azonban megsebesült. — 1970-ben is jártam itt, a felszabadulás negyedszázados évfordulóján. Vendég voltam, egyik program a másikat követte, kifutottunk az időből. S közben eltelt huszonhét év. Az emlékezet is megkopik. Nemrég találkoztam egykori gépkocsivezetőmmel, Vologya Guszarovval, aki mindent tudott közös kalandjainkról, valamikor percre-órára felsorolta az eseményeket. Most már ő sem emlékezett sem az utcára, sem az orvos nevére. KONSZTANTYIN SZEDAL úgy tért vissza Moszkvába, hogy nem szoríthatta meg megmentője kezét. De még mindig nem adta fel a reményt. E néhány sor talán a rég keresett orvos kezébe kerül, s akkor ő újra Budapestre jön vagy Moszkvába várja jó barátját. Kékesdi Gyula