Népszabadság, 1972. október (30. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér NÉPSZABADSÁG 1972. október 5. csütörtök AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XXX. évfolyam, 235. szám Moszkvában „Az ifjúság a tu­dományos-technikai haladásért" gondolat jegyében kiállítást és konferenciát rendeztek a közel­múltban. A kiállításon — ame­lyet a Komszomol a Szovjetunió megalakulásának ötvenedik év­fordulója tiszteletére szervezett­­— a szocialista országok fiatal­jainak legjobb munkáit láthat­ták az érdeklődök. A konferen­cián pedig legfőképp az együtt­működés lehetőségeiről tanács­koztak az ifjúsági szervezetek küldöttei. A központi téma az volt, hogyan segítheti a KGST komplex programjának megvaló­sítását az ifjúsági mozgalom, me­lyek azok a feladatok, amelyek megoldására alkalmasak az if­júsági szövetség sajátos akciói, eszközei. A tanácskozáson ajánlást fo­gadtak el, amely jelzi a gazda­sági integrációból következő vál­tozásokat, és felsorol néhány hasznosnak ítélt együttműködési formát. Éppen a kiállítás sikere kész­tette a részvevőket arra, hogy rendszeres bemutatót tervezze­nek, ösztönözve ezzel a fiatal szakembereket és tájékoztatva is őket a szomszédos országok sike­reiről. A kiállítások közötti idő­ben viszont összegyűl egy-egy ta­nácskozásra való téma is. A kö­vetkező kiállítás és konferencia rendezésére az NDK ifjúsági szö­vetsége vállalkozott. A KGST komplex programja sok témát kínál közös megoldásra a fiata­loknak is: például a számítás­technika fejlesztése valamennyi szocialista országot érintő fel­adat. Magyarországon nemrégi­ben vállalt e program felett véd­nökséget a KISZ. Mindegyik or­szág ifjúsági szövetségét foglal­koztatják a fiatal szakemberek képzésének, tehetségük érvénye­sítésének gondjai. Hasznos lenne tehát tapasztalataikat kicserélni, egyebek között az ifjú feltalálók, újítók találkozóin, a szakmai ver­senyek nemzetközi jellegű dön­tőin, és így tovább. Nem sorolhatjuk fel az aján­lás mindegyik pontját. Csupán azt kívánjuk érzékeltetni, hogy a szocialista országok gazdasági együttműködése erőteljesen hat az ifjúsági mozgalom tevékeny­ségére is. Mégpedig a fiatalok­nak abból a természetes igényé­ből következően, hogy az új, a friss, a korszerű megteremtőivé, a teremtés részeseivé kívánnak len­ni. Köztudott, hogy a tudomá­nyos-technikai haladás mind ke­vésbé lehet csupán országhatá­ron belüli kérdés. Azaz, az if­júsági szervezet segítő szándéka is akkor érvényesül igazán, ha szövetkezik a testvérszerveze­tekkel. Nos, erre eddig is volt már példa. Nemzetközi építőtá­borokban, egy-egy kiemelt beru­házás védnöksége közben. Ma­gyar ifjúsági építőbrigád dolgo­zik most is csehszlovák erőmű építésén, és például a Barátság II. olajvezeték építéséhez KISZ- küldöttség is kért „ifis” szívessé­get Csehszlovákiában. A Moszkvában megszövegezett ajánlás ezeknél a hasznos, ám esetleges akcióknál lényegesen többet tervez: összehangolt ifjú­sági mozgalmi munkát. Hogy a leendő vállalkozásnak milyen gazdasági haszna lehet? Ne pró­bálkozzunk jóslással. Az azon­ban bizonyos, hogy az ifjúsági szervezet tevékenysége bővül iz­galmas, értelmes teendőkkel. Maros Dénes Fényeslitkén megkezdték a tartályok feltöltését A­ Barátság II. vezetéken is megérkezett a szovjet kőolaj November 7-re elkészül a teljes fogadóállomás (Tudósítónktól.) A Barátság II. kőolajvezeték fényeslitkei fogadóállomásán hét­főn délben megkezdték az óriási tartályok feltöltését. A feltöltés azóta is rendben folyik, a héten mindegyik tartály színültig lesz. Az olajat egyébként szeptember 27-én 10 óra 49 perckor indították el a Szovjetunióból, nem messze a magyar határtól. 17 óra 56 perc­kor jutott el a csőgörény az első tolózárig. Ez a zár a szállítás ha­tárállomása: itt veszik át, mérik és minősítik majd az olajat. A fogadóállomást az eredetileg tervezett 1973. január 1-i határ­idő helyett már az idén november 7-re átadhatják. Sok vállalat pél­dás együttműködése tette lehetővé a gyors munkát. Sokat jelentett a szovjet partner hatékony segítsé­ge, szerelőik ügyessége, ahogyan például a Tisza alatt áthúzták a vezetéket. Sokat segített a KISZ- védnökség: az ifjúkommunisták szinte napra­kész állapotban tar­tották a nemzetközi kooperációt, tárgyaltak mindenhol, ahonnan a berendezéseket szállították, még az NDK-ban és Csehszlovákiában is, és tárgyaltak Moszkvában a komszomolistákkal. A Barátság II. tovább épül. Ok­tóber 10-én vagy október 11-én áthúzzák a vezetéket a Duna alatt. Áprilisban szeretnék avatni az 1,2 milliárdos beruházással épült olajvezetéket. Fényeslitke min­denesetre már kész feladata ellá­tására, arra, hogy megfelelő mennyiségű olajat tároljon és amikor kell, 64 atmoszférára fo­kozva a nyomást, indítsa tovább Százhalombatta felé. A szerelők nagy része már el is ment innen, elmentek a budapesti Vegyipari és a Kőolajipari Gépgyár, a Tiszán­túli Áramszolgáltató, az Országos Szakipari Vállalat, a Vegyépszer és a többi vállalat emberei. És el­mentek a dolgozni csak pontosan, szépen tudó hegesztők, tovább, amerre a csövek kanyarognak. Indul az olaj. Az előtérben hét fiatal mérnök hallgatja a csövet, sustorog-e már? A VDK POLGÁ­RM­ESTE­REINEK FELHÍVÁSA: Vessenek véget a városok bombázásának! Heves harcok Saigon környékén — Riadókészültség több thaiföldi amerikai légi támaszponton Kedd este Hanoiban — mint tu­dósítónk, Tóth Pál írja — sajtó­­konferencián ismertették azt a felhívást, amelyben Hanoi, Hai­­phong, Nam Dinh és Hongai pol­gármesterei, valamint Ha Van Lau, az amerikai háborús bűntet­teket kivizsgáló bizottság elnöksé­gének állandó tagja, 37 város és közigazgatási központ képviseleté­ben fordul a világ valamennyi városának vezetőihez és lakóihoz. A felhívás arra szólítja fel a vá­rosok vezetőit, s a nemzetközi közvéleményt, hogy emeljék fel tiltakozó szavukat az ellen a tuda­tos, vadállati pusztítás ellen, amit a nixoni adminisztráció barbár bombatámadásával hat hónap óta követ el Vietnamban. A sajtókonferencián dokumen­tumokat osztottak ki, amelyek bő­séges adattal szolgálnak a barbár támadások tényeiről. Ezekből ki­derül, hogy Ha Tinht 1887-szer, Hanoit 57-szer, Quang Binht 1662- szer, Quang Ninht 275-ször, Haiphongot 196-szor bombázták április óta. A sajtókonferencián az egyik kérdésre válaszolva dr. Tran Duy Hung, Hanoi polgármestere meg­erősítette azt a hírt, hogy a gyer­mekek védelme miatt a VDK va­lamennyi iskoláját bezárták, mi­vel a tanév megkezdése óta az amerikai légi kalózok sorozatos támadásokat intéztek az iskolák ellen. (Folytatás a 2. oldalon.) Pompidou és Gierek eszmecseréje a kelet-nyugati közeledésről . (Párizsi tudósítónktól.) Szerdán, franciaországi hivata­los látogatásának harmadik nap­ján, Edward Berek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első tit­kára Lyonba utazott. Itt többek között megtekintette a Berliet­­gyárat, amely egy nemrég meg­kötött szerződés alapján évente több mint ötezer autóbusz gyártá­sára alkalmas üzemet szerel fel Lengyelországban. Gierek szerda este visszatért Párizsba. Csütörtökön a LEMP KB első titkára ismét tanácskozik Pompi­­dou elnökkel. Ez lesz harmadik megbeszélésük. Eddigi tanácskozásaik során ál­talános európai kérdéseket érin­tettek, különös tekintettel a kelet -nyugati közeledésre. Az elnöki palota szóvivője igen figyelemre méltónak mondotta, hogy Gierek a Közös Piac létének realitásából indult ki és a kapcsolatok kiépí­tését javasolta a KGST és a Kö­zös Piac között. A francia köztársasági elnök­kel folytatott eszmecseréjén Gie­rek hangot adott Lengyelország ama óhajának, hogy a francia kormány minél hamarabb ismer­je el az NDK-t, és hogy nemzet­közi tekintélyével szorgalmazza a két Németországnak az ENSZ-be való felvételét. F. F. MAI SZÁMUNKBAN: Közerkölcs Vállalati titok? (3. oldal.) Szedas ezredes emlékei (4. oldal.) Több figyelmet a munkások szakmai képzésére (5. oldal.) Szövetkezetek Mezőkövesden 3. Áruházak, vendéglők, szolgáltatások (6. oldal.) A hét filmjei (7. oldal.) Szót kér az olvasó Közelebb kerülni a munkásokhoz (10. oldal.) Bahr Moszkvába utazik Egon Bahr, a nyugatnémet kan­cellári hivatal államtitkára októ­ber 8-tól 10-ig tárgyalásokat foly­tat Moszkvában — jelentette szerda este a DPA hírügynökség.­­ A kormány szóvivőjének beje­lentése szerint Bahr államtitkár a szovjet külügyminisztériumban. ..különböző szinteken megbeszé­léseket fog tartani azoknak a konzultációknak a keretében, amelyekben Bonn és Moszkva megállapodott”. Az eszmecserék középpontjában a két ország kap­csolataival és „az európai fejle­ményekkel” összefüggő, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdé­sek szerepelnek — fűzte hozzá a szóvivő. (DPA) Péter János látogatása Andrej Gromikónál New Yorkban szerdán Péter Já­nos külügyminiszter felkereste Andrej Gromiko szovjet külügy­minisztert. Az elvtársi, baráti lég­körben folyt eszmecsere során az ENSZ-közgyűlésen napirenden levő problémákról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. A megbeszélésen részt vett Hel­tai Imre külügyminiszter-helyet­tes és Szarka Károly nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képvise­­lője. Korábban Péter János találko­zott Gunnar Jarringgal, az ENSZ főtitkár közel-keleti különmegbí­­zottjával és baráti megbeszélést folytatott vele a közel-keleti hely­zetről. (MTI) Jobboldali rendzavarások Santiagóban Száznál több rendbontót vett őrizetbe a rendőrség (Santiagói tudósítónktól.) Kedden Santiagóban újabbba jobboldali rendzavarások történ­tek. A középiskolás diákok ke­reszténydemokrata irányítás alatt álló szervezete egynapos sztrájkot hirdetett, majd a jobboldal által felizgatott diákok csoportjai meg­zavarták több utcában a rendet. A rendibontó akciókba bekapcsol­­ódtak olyan jobboldaliak is, akiknek semmi közük sincs a diákságihoz, s kormányellenes tüntetéssé változtatták az éretlen fiatalok cselekményeit. A jobbol­dali csoportok barikádok emelé­sével akadályozták az utcai jár­műforgalmat, 11 trolibuszt meg­rongáltak, kőzáport zúdítottak a gépkocsikra és rendőrökre tá­madtak. A rendőrség könnygáz­­bombákkal és vízi fecskendőkkel oszlatta szét a rendbontókat, de ezek a város más részeiben újra gyülekeztek. Különösen heves összecsapá­sokra került sor a parlament épü­lete körül. A rendzavarok közül sokan a könnygázfelhők elől az üléstermeikben kerestek menedé­ket. Az összecsapásokban négy rendőr megsebesült. Kedden a kommunista párt santiagói szótóházána­k környékén levő utcákon több ezer dolgozó gyűlt össze, hogy tiltakozzon a jobboldali elemiek előző napi tá­madása miatt. A gyűlésen Julie­­ta Campusano kommunista sze­nátornő mondott beszédet. Meg­állapította: " Hoszabb idő óta ez az első eset, hogy a jobboldal a kommunista párt székháza ellen, tört. A támadásban ugyanazok a jobboldaliak vette­k részt, akik amikor hatalmon voltak, vérfür­dőkést rendeztek a jogait követe­lő nép soraiban — hangoztatta Julieta Campusano. — Most pe­dig, amikor elvesztik a hatalmat, kétségbeesésükben nem riadnak vissza semmitől sem, hogy meg­akadályozzák a nép további győ­zelmes előrehaladását. A kom­munisták azonban megőrizték higgadtságukat, és így meghiúsí­tották a jobboldaliak tervét. Árkus István

Next