Népszabadság, 1973. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-03 / 78. szám

8 Mi asz­tal tikk az írta?i­s irattalami és művészeti fiáinkat Irodalmi és művészeti díjakat adtak át hétfőn a Fészek Klub­ban. Az ünnepségen megjelent és az elnökségben foglalt helyet: Aczél György, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, dr. Nagy Miklós, a Központi Bizottság osztályvezetője, dr. Orbán Lász­ló, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Sim­ó Jenő és dr. Gosztonyi János művelő­désügyi miniszterhelyettesek, Vass Imre, a Művészeti Szak­­szervezetek Szövetségének főtit­kára, Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke és Hantos János, a fővárosi tanács elnökhelyettese. Jiku Pál művelődésügyi mi­niszter köszöntötte a kitüntetet­teket és átadta a díjakat.­ ­ Jóxwrs Attila-díj I. FOKOZAT Csanádi Imre költő, Fekete Gyula író, Fodor András költő, Mesterházi Lajos író, Moldova György író, Rab Zsuzsa műfor­dító, Sziráky Judit író; II. FOKOZAT Alwidy Béla kritikus, Buda Ferenc költő, Fekete Sándor iro­dalomtörténész, Jánosi István költő, műfordító, Miklós Pál iro­dalomtörténész, Varga Homokos író; III. FOKOZAT Kovács Sándor Iván kritikus, Orbán Ottó költő, műfordító, Veress Miklós költő. Jászai Mari-díj I. FOKOZAT Béres Ilona, a"Vígszínház szín­művésze, Bozó László, a Ma­gyar Rádió főrendezője, Holl István, a pécsi Nemzeti Színház színművésze, Horváth Gyula, a József Attila Színház színművé­sze, II. FOKOZAT Almási Éva, a Madách Szín­ház színművésze. Harsányi Gá­bor, a Thália Színház színművé­sze, Hofi Géza, a Mikroszkóp Színpad színművésze, Kőszegi Gyula, a Déryné Színház szín­művésze, I­lre Attila, a Madách Színház színművésze. Sík Fe­renc, a pécsi Nemzeti Színház rendezője. Szegedi Erika, a Víg­színház színművésze; in. FOKOZAT Csomós Mari, a szolnoki Szig­ligeti Színház színművésze. Hu­bák Lajos, a veszprémi Petőfi Sínház színművésze. Jobba Ga­bi, a 25. Színház színművésze. Székely László, a szolnoki Szig­ligeti Színház díszlettervezője. Kalá­s Hiltt­díj I. FOKOZAT Csuszárik Zoltán filmrendező, Simó Sándor filmrendező, Sző­­nyi G. Sándor, a televízió rende­zője; II. FOKOZAT Cs­eizing Lajos fotóművész, Féner Tamás fotóművész, Koza Dezső filmrendező-asszisztens, Szalóky József dramaturg; III. FOKOZAT Bánki László filmrendező. Bí­ró Miklós, a televízió operatőre, Sornyi Gyula, a televízió ope­ratőre, Zöldi István filmopera­tőr. Krkil­la Vintr­dij­n. FOKOZAT Bónis Ferenc zenetörténész, az MTA Zenetudományi Intéze­tének munkatársa. Huszár Klá­ra, az Állami Operaház rende­zője, Kocsár Miklós zeneszerző. Liszt Lorinc*-díj I. FOKOZAT Kovács Eszter, az Állami Op­e­­raház magánénekese, Molis György, az Állami Operaház magánénekese, Turpinszky Bé­la, az Állami Operaház magán­énekese. II. FOKOZAT Begán­yi Ferenc, az Állami Operaház magánénekese, Streit­­ner Tamás, a pécsi Nemzeti Színház karmestere. Kocsis Zol­tán zongoraművész. Ránki De­zső zongoraművész. Szebényi János, a Magyar Állami Hang­­versenyzenekar fuvolaművésze. Szegedi Anikó zongoraművész. III. FOKOZAT Kotlári Olga, a néphadsereg mű­vészegy­üt­tesének szól­istája. Faszt­ Miklós, az Állami Népi Együttes énekkarának vezető karnagya, Sajti Sándor, az Álla­mi Népi Együttes magántánco­sa. Sterbinsz­ky László, az Álla­mi Operaház magán­táncosa és Tibay Kriszta, a debreceni Cso­konai Színház magánénekese. .Ktinkársv Miliálr-díj I. FOKOZAT Huszár Imre szobrászművész, Ruzicska­y György festőművész; II. FOKOZAT Gyulai Liviusz grafikusmű­vész, Kamotsay István szobrász­­művész, Lenkey Zoltán grafi­kusművész, Sváby Lajos festő­művész; III. FOKOZAT Gunda Antal grafikusművész, Ku­mposzt Éva keramikus ipar­művész, Muharos L­­a­jos ötvös iparművész, Rózsa Gyula művé­szettörténész, kritikus, Somos Miklós festőművész, Veres I­ajos ipari formatervező-művész. Dalom viharodnak előjele, forradalom A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének Petőfi-műsora Ady és Illyés Gyula szavait idé­zik az első, s az utolsó percekben. Olyasféle kérdéseket sugallva a közönségnek: vajon okosan gaz­­dálkodunk-e egy­ik legnagyobb költőnkkel? Mennyiben érezzük őt mindmáig időádlónak? Kellőképp figyelünk-e rá, miközben az új tár­sadalmi rend alapjait vetjük meg? Hasznosítjuk-e belőle mindazt, ami jelenünk és jövőnk szempont­jából javunkra válik? A műsor persze nemcsak kér­déseket ébreszt. A­rra is készteti az embert, hogy a látottak-hallot­­tak alapján igyekezzék választ is keresni. Mégpedig Petőfi — az előadás verseiben, dalaiban, tán­caiban nyomon követhető — szel­lemi fejlődése alapján. A Dalom viharodnak előjele forradalom cí­mű összeállítás ugyanis nem a harcmezőn karddal a kezében küz­dő költő, valljuk meg, immár kis­sé patetikus érzéseket keltő ké­pének fölvázolására vállalkozik. Sokkal inkább­ azt akarja megér­tetni, hogy Petőfi eszmélésétől kezdve harcmezőn érezte magát. A társadalmi és politikai harc meze­jén, ahol nem egyszerűen csak a szabadságért küzdött, hanem azért is, ami nélkül a szabadság mit sem ér­: a nép szellemi fölemelkedé­séért. Ennek a küzdelemnek az el­kötelezett vállalása vezetett a va­lóságos csatamezőre. Petőfi katona m­­ivel t­lt tehát akkor értelmezzük helyesen, ha átérezzük: nemcsak az ellenség, hanem vele együtt a társadalmi elmaradottság ellen ragadott fegyvert. Ennek a gondolatnak az újszerű művészi kifejezésére törekedett az együttes. Már a magyar forradal­­miság történelmi ívét ábrázoló ta­valyi operaházi bemutatón is kí­sérleteztek a zene, a tánc, s a vers szintézisével. Ezúttal a múlt évi­nél sikeresebben nem versek, kó­rusművek, szimfonikus betétek, tá­nc ko­mpozíc­i­ók egy­m­ás u­tá­njából kerekedett ki a mondanivaló, ha­nem mindezek — esetenként eg­y­­időben látható és hallható — sa­játos ötvözetéből. Ily módon Pe­tőfi lírájának a többi művészet megtermékenyítő hatását is érzé­keltették. Aligha kell tehát bizonygatni, mennyire nehéz dolga volt a mű­vészeti vezető Görgey Györgynek, a rendező Ifflódi Istvánnak, s a dramaturg Módos Péternek. Érez­hetően azt tartották legfőképp szem előtt, hogy a három előadó — Bodó Györgyi, Kitti Mária, Kis Gábor —, s a férfikar, a tánckar produkciója a szimfonikus zene­karéval együtt mindenki számára érthető, egységes, összeforrt elő­adássá véljék. Igaz, ez az előadás teljes összpontosítást, nagy­ fi­gyelmet, s nem utolsósorban nem lebecsülendő intellektuális fölké­szültséget kíván a közönségtől. Csak Novák Ferenc eredeti tehet­ségre valló koreográfiáiban villan föl egy-egy pillanatra az, ami könnyedebbé, oldottabbá tehetné a műsort, a humor. Mellesleg, a humor Petőfi költészetétől sem idegen. V. M. A Madách Színház prágai vendégszereplése Prágai vendégszereplésre uta­zott a Madách Színház társulata, a Vinohrady Színház tavalyi tur­néjának a viszonzására. A társulat április 5-én és 6-án lép fel, és Tamási Áron Énekes madár és Csehov Sirály című drá­máját mutatják be. N­­­­P­S­Z­A­B­A­DI­S­A­G Mit kell tudni Budapestről? j Az egyesítésének centenáriumát ünneplő Budapest könyvkiadá­sunkat is megillette: a tudomá­nyos történelmi búvárkodás, a munkásmozgalmi, helytörténeti emlékek irodalmi gyűjtése, a fel­­szabadulás óta lezajlott társa­dalmi, várospolitikai folyamatok, illusztrálása hivatásos kutatók és nem hivatásos lokálpatrióták gon­dos munkája nyomán, gazdag is­meretterjesztő irodalmat terem­tett fővárosunkról. Budapestnek hódol a Kossuth Könyvkiadó Mit kell tudni... sorozatának leg­újabb zsebkötete is. A szerzőhármas, Fekete Gábor, Halász Zoltán, Esti Béla arra töre- 1­­­kedett, hogy metropolisunk „ön-­­­­ életrajzának” roppant anyaghal­mazát megszűrje, rendszerezze. Miközben bepillantást engednek a száz esztendő tömörített históriá­jába — de a következő két-három évtizedbe is — tarka budapesti kuriózumoktól a józan statiszti­káig, a hasznos ismeretterjesztés széles skáláján játszanak. A könyvben élvezetes ellenpontként tűnik fel a hajdani frakkeres di­nasztia és a második ezredfordu­lón, a Kálvin tér—Budafok között robogó metró, a régi negyedek ke­letkezésének története és vala­mennyi új lakótelepünk „nyilván­tartási lapja”. Megleljük a könyv­ben a polgármesterek névsorát éppúgy, mint a Tanácsköztársaság budapesti közigazgatásának leírá­sát. De leginkább a mába ígér ka­landos utazást a könyv, a mai Bu­dapestbe, amelyről nem lehet ele­get tudni, hiszen annyira szerte­­ágazóan gazdag az élete, így na­gyon tanulságos Budapest ipará­nak, oktatási, művelődési helyze­tének jellemzése, az áruellátást biztosító kereskedől­.-A hálózat le­írása egészen a sportegyesüle­tek szakosztályainak jellemzéséig. (Kossuth Könyvkiadó, 1973.) K. F. 1003. április 3., kedd JZENEI KRÓNIKA II SZVJATOSZLAV RICHTER KÉT SCIU­BERT-SZONÁTA­ játszott harmadik szólóestjén, s talán még teljesebb élménnyel ajándékozta meg hallgatóságát, mint Bach-játékával két előző hangversenyén. Az ő kezén átala­kul a muzsika és olyan jelentéssel gazdagodik, amelyet még csak nem is gyanítottunk. Lám, most is a tragikusnak és mélységesen meg­­rendítően drámainak ismert c­­ivio­l szonáta árasztotta végül is az öröm és a megnyugvás atmoszfé­ráját, s a lírai, dalszerű elemekben oly gazdag B-dúr mű a magába­­zártság, magányosság tragikumát. Ez persze, túlzott leegyszerűsítés, s meglehet, végső tanulsága a hangversenynek, hiszen Richter játékának hatása végtelen sok elemből alakul ki teljes és az elő­adás pillanatában véglegesnek tet­sző egésszé. A c-moll szonátában ellentéte­ket, szembeforduló karaktereket ábrázolt lenyűgöző erővel. De az első tétel drámai indítása mintegy már magába foglalta a második, daloló melódia lágy költőiségét is. A bensőséges, nyugalmas részek­ben, kivált a mű második tételé­ben, egy-egy hangsúly vagy dal­la­mértelmezés gyújtott lidérces lángokat. S fény és árnyék szünte­len egymás mellett élése, a zenei folyamat és annak megszakítása adott különleges, vibráló tartal­mat az eredeti táncformától már fényévnyi távolságra levő scher­­zónak. A B-dúr kompozíció. Schubert­­nek ez a legnépszerűbb, leggyak­rabban játszott zongoraszonátája hatalmas, lassú gyászindulót tar­talmaz. Igaz, a darabnak máso­dik tétele ez, Richter mégis ezt a hangvételt tekintette az egész kompozíció értelmezésében mér­tékadónak. A nyitóté­telnek az a teljes simasága, csiszoltsága és nyugalma, amelyet egy, valóban csak egyetlen csúcspont, nagy ér­zelmi kitörést bont meg, szinte A kékszakállú■ herceg vára „Köny­­nyek tava”-jelenetének mozdu­latlan, külső eseményekben sze­gény, tartalmában azonban oly gazdag légkörét idézte fel. A ma­gányos, az élettől búcsúzó zene még a táncos lejtésű harmadik tételében is szívszorongatóan tra­gikus volt. Richter igazi haláltán­cot álmodott Schubert dallamai­hoz, s ezt a hangulatot építette tovább immár összetettebb esz­közökkel a IV., zárótételben. Az emberi és művészi nagyság valóban kivételes megnyilvánulá­sa volt ez a hangverseny, hatására soká emlékezni fognak mindazok, akik abban a szerencsében része­sültek, hogy hallhatták. BALASSA SÁNDOR MOTETTA CÍMŰ VEGYESKARÁT nyilvános stúdióhangversenyen mutatta be Révész László s a Rádió Vegyes­­kara. Georg Trakl Az elnémultak­­hoz című versére készült, hatal­mas drámai látomás szerves foly­tatása a zeneszerző eddigi kórusos műveinek, kivált a Kassák-rek­­viemnek. „ ... csöndes üregekben vérzik az elmúlt emberiség.” — ez a verssor mintegy mottója lehetne az egész kompozíciónak, s olyan világba vezet — nem a mi vilá­gunkba —, amelyre jellemző .......förtelmes nevetése az arany­nak!”. A költő egykori expresszio­nizmusát Balassa szuggesztívan modern zenei eszközökkel tolmá­csolja; minden hangja, minden üteme valódi érzést tükröz, tisz­tán, meggyőzően, végtelenül mu­zikálisan. Mintha Hieronimus Bosch látomásai, vagy a harminc­éves háború inspirálta egykori zenei víziók születnének újjá, amikor a modern nagyváros neon­jai és autókaravánjai mögé tekint­ve, a zeneszerző az emberi magá­nyosság és nyomorúság iszonya­tába merül alá. Gyönyörű kom­pozíció, remélhetőleg hangver­seny­termeink is befogadják. KÓSA GYÖRGY HAT ZEnE­KARI DARABJÁT Kórody And­rás vezényelte a Budapesti Filhar­monikusok legutóbbi estjén. A mű a Tanácsköztársaság napjaiban ke­letkezett s Magyarországon elő­ször — s egyszersmind utoljára is! — 1922-ben hangzott el. Ez a kom­pozíció világsikert hozott szerző­jének, s a 20-as években számtalan külföldi előadást ért meg. Milyen szerencse, hogy fél évszázad múl­tán mi is újra meghallgathattuk, mégpedig kiváló előadásban. Külföldi kritikusai már a 20-as években észrevették, hogy ez a zene a magyar hangvételt egye­síti az expresszionizmus törekvé­seivel. Ma még világosabban hall­ható a műből Kosa első mesteré­nek, Bartóknak a konstruktív ha­tása. Kivált A fából faragott ki­rályfié, amelynek eredeti bemuta­tóján a zeneszerző korrepetitor­ként közreműködött. A hatás per­sze nem olcsó másolást jelent, s megfontolandó az is, hogy 1919- ben egyetlen fiatalabb zeneszerző sem merített még inspirációt Bar­tók műveiből. Akkor ritka merész­ségnek számított, ami ma már ter­mészetes. Hal rendkívül koncent­rált, miniatűr tételt fűzött Kosa ciklussá, mindegyikében tömör, magvas gondolatot jár körül. Az aforisztikus tömörség manapság már szintén megszokott, de nem volt az fél évszázaddal ezelőtt. A mű nagy, meleg sikere elgondol­koztat, vajon nem időszerű-e a magyar zene közelmúltjának érté­keit újra szembesíteni a közönség­gel. KADOSA P­ÁL zenepedagógus portréjával ajándékozta meg tele­víziónk a nézőt, s a maholnap 70 esztendős, kiváló zeneszerzőt és nevelőt. A kamera betekintett Ka­dosa professzor tantermébe, szóra bírta őt magát, ma i­d egykori ta­nítványait. Teljességre persze ko­rántsem törekedett, hiszen Kadosa Pál csaknem fél évszázada mu­zsikusok százait nevelte föl, zenei életünk kiválóságainak egész so­rát. A gazdagság zavarba hoz, a televízió munkatársait is megza­varta. Aki nem tagja a muzsikus céhnek, meglehet, elhitte, milyen jelentős és sokoldalú Kadosa Pál életműve, de a műsorból ezt meg nem­ érthette. A­­ professzor legjobb és legnépszerűbb mai tanítványai­tól hallott néhány zeneműfosz­­lányt, töredéket, anélkül, hogy leg­alább annyit megtudott volna, ki írta a műveket, s mi a címük. Ta­nár és tanítvány rejtjeles párbe­széde egy-egy zenei részlet meg­oldásáról megfejthetetlen titok marad mindazok előtt, akik a mű­vet — mi több, a mű kottáját — nem ismerik. Breuer János Május 24-27. Helikoni ifjúsági napok (Tudósítónktól­) öt megye — Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala — vala­mint Budapest több középfokú tanintézetének diákjai készülnek az idén a május 24. és 27. között megrendezendő keszthelyi Heli­kon-ünnepségekre. Az idei verse­nyeket a Petőfi-jubileum és a X. Világifjúsági Találkozó szellemé­ben rendezik meg. A pályázatokra (közöttük van néprajzi, helytörté­neti, képző- és iparművészeti, fo­tó- és filmpályázat) már beérkez­tek a bírálóbizottságokhoz a mű­vek, s ezekben a napokban feje­ződnek be a megyékben és Buda­pesten az előzsűrizések. A megye­székhelyeken ezeket színházi be­mutatóként rendezték meg — mint például Veszprémben, a Petőfi Színházban­ —, s nagyszámú kö­zönség előtt vizsgáztak a jelöltek. A művészeti bemutatók műso­rán vers- és prózamondás, irodal­mi színpadi produkció, szólóének­lés, szólóhangszer, hangszeres ka­maraegyüttes, zene- és énekkar, továbbá néptánc szerepel. Keszthelyre több ezer középis­kolást és érdeklődőt várnak a he­likoni diáknapok alkalmából amelynek bemutatóira a városi színházban, a filmszínházakban, a kamaratermekben és a kiállítási helyiségekben — elsősorban a Ba­latoni Múzeumban — kerül sor.

Next