Népszabadság, 1973. július (31. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET ZACSKÓS RUHA Varrjunk magurt! — hirdeti a nylon­­tasak, a rop­ivet az élesebb szemű vásár­lók felfedezhetnek a Centrum Áruházak kirakataiban. S a kíváncsiak — ha jó a szemük — még azt is elolvashatják, hogy a Női és Leánykaruha Nagykereske­delmi Vállalat meglepetése ez a félkész, azaz kiszabott, a varrásoknál bejelölt anyag. Elsősorban az erősebb testalkatú nőknek kínálják, tehát azoknak, akik eddig a konfekcióban készült ruhák kö­zött csak nagy üggyel-bajjal találtak a méretüknek megfelelőt. Májusban a hurkolt kelmék ármér­séklése teremtett alkalmat arra a Ne­­venvének, hogy a külföldön rég bevált, de nálunk új üzleti formát átvegye — és így tegye lehetővé, hogy azok, akik nem tudnak szabni, de szívesen varr­nak, az előre kiszabott anyagból saját maguk készíthessék el ruhájukat, (a megadott rajz és részletes varrási útmu­tató alapján), s ily módon a konfekció­nál olcsóbb áron tudjanak maguknak ruhát vásárolni. A 240—260 forintért árult tasakban Csehszlovákiából importált ruhakelme van, anyaga poliamid, gyűrődésmentes, nem zsugorodik, kezelése könnyű (jól mosható, vasalást nem igényel) és nagy előnye, hogy széle nem foszlik, tehát a varrásnál nem kell eldolgozni. Három fazonban, 18 színben és hét méretben­ készült a jelenlegi választék. (Szabásánál megadott mell- és csípőbő­ségre dolgoztak.) A több részből álló ruha lehetővé tette, hogy akár­ 10 centi­méter plusz—mínusz különbséggel ki-ki alakjára dolgozhassa. (Ezért nem vá­lasztották a szabásnál a látszatra egy­szerűbb utat, egy rész az eleje, egy rész a háta ...). A Centrum Áruházak, ahol mind ez ideig „Csak nálunk kapható” felirattal értékesítették a zacskós ruhát, közvéle­mény-kutató lapot is adtak a vásárlók­nak — a Nerenve divattervező és piac­kutató osztálya ugyanis a vásárlók vé­leményét kívánta megismerni, hogy igénylik-e ezt a félkész árusítási for­mát, s ha igen, milyen ruhát varrnának szívesen? Sokan nem elégedtek meg csupán a kérdések megválaszolásával. — Szeder Józsefné budapesti lakos pél­dául külön levelet írt: A­ ruha „össze­állítása, illetve megvarrása igen jól si­került, bár sohasem tanultam varrni. Büszkén viselem. Köszönöm a segítsé­get.” Dr. Marton Józsefné­­ azt java­solta, hogy ne csak műszál alapanya­got használjanak, mert azt sokan nem bírják. S lehetne még sorolni a beérkező válaszokat, amelyek mind tetszésükről és megelégedésükről biztosították a kez­deményezőket. Ennek ellenére a két hó­napja megjelent tízezer „zacskóból” igen kevés fogyott el. Nem a mi felada­tunk megállapítani miért — az azon­ban biztos, hogy nem azért nem vásá­roltak az asszonyok, mert Magyarorszá­gon nem szívesen varrnak (ennek a nagyszámú varrótanfolyam is ellent­mond). Eddig csak az „éles szemű” vá­sárlók fedezhették fel e lehetőséget, a többség nem tudott róla, hogy ilyen egyáltalán létezik. No meg az is tény, hogy az egységcsomagban érkező tasa­­kok élénkebb színei elfogytak, és a sö­­tétebbek maradtak meg, és az is igaz, hogy a csomagban leírtakon túl élő­szóban általában kevés felvilágosítást kaptak a vásárolni szándékozók. (Ellen­példa a Corvin Áruház ötlete volt, ahol „zacskós ruhába” öltözött eladók árul­ták, így a vásárlók készen is meglát­hatták — nem zsákba macskát vettek.) Biztató a „Varrjunk magunk” mozga­lom hívei számára, hogy a kezdeti —, mondjuk ki nyíltan —, nem túl sikeres lépéseket követi a többi, reméljük, most már szerencsésebb lépés. Ősszel ugyanis újra megjelennek a ta­­sakok s ezúttal más korosztályhoz, a fiatalokhoz kívánnak fordulni. A Di­vattervező Vállalat divat-előrejelzése szerint 1974 nagy divatja lesz a Párizs­ból elindult „justatcorps” azaz a test­hez simuló kis ruhácska, amelyet szok­nyához, nadrághoz egyaránt lehet hor­dani. A legombolható ruhadarabnak a pulóverrel szembeni nagy előnye, hogy a testhez simul, tehát nem bújik ki, nem ráncosodik. Mintás jerseyből ter­vezik, akárcsak a divatos „festőkabát­kát”. A fiatal lányoknak vagy a véko­nyabb testalkatú asszonyoknak ajánlják tervezői é s szabásánál most is egysze­rűségre törekedtek. Az előre kigomblyu­­kazott anyagot a megjelölt pontokon csak össze kell varrni, még zsebet sem fontos rátenni, bár mellékelnek hozzá. A Varrjunk magunk barkácsolás, a szabásminta-szolgálat az és önkiszol­gáló varroda után új lehetőséggel bő­vült, az új szolgáltatást azonban úgy látszik, nem elég elindítani, magától ugyanis semmi sem megy. Törődni kell vele, folyamatosan kutatni az igénye­ket és híven szolgálni azokat, akiknek erre szükségük van — hol a teltkarcsú felnőtt nőket, hol a kispénzű, divatozni vágyó fiatalokat. .KÁLMÁN GYÖRGYI Kittiül Jönnie K­lixdl Ilyen melléklet van minden zacskóban a kiszabott daraboknak megfelelően. A két tizenéves modell — ami jön, és középen az első széria a moletteknek elő­nyös, a sok varrásnál testre igazítható modell. HÁROM ÚJ SZAKÁCSKÖNYV Gyakorlott háziasszony más igénnyel vesz a kezébe szakácskönyvet, mint az, aki csak alkalomszerűen főz, vagy éppen most tanul főzni. Ennek megfelelően más és más igénnyel állítják össze a sza­kácskönyvszerzők is műveiket. Dicsére­tes, hogy a legtöbbjük valami újat is akar mondani amellett, hol a jó hús­leves, a gulyásleves, a paprikás krumpli, az egyszerű kelt tészta vagy a szilvás­gombóc elkészítésének leírása sem hiá­nyozhat egyikből sem. Pontosabban, most éppen egy olyan szakácskönyv jelent meg, amelyikből ezek a jól bevált „közhelyek” túlnyo­móan hiányoznak. A Jó ételek — jó ötletek című könyv (szerzője Pelle Józsefné) hí­ven ragaszkodik a bevezetőjében leszö­gezett állításhoz: a mai dolgozó nőnek ad tanácsokat, ötleteket, s nemcsak, hogy a megváltozott főzési igényeknek megfe­­lelő recepteket gyűjtött össze, de még a piaci kínálatot — az átlagháziasszony számára rendelkezésre álló nyersanya­gokat — is figyelembe vette, amikor például kihagyta könyvéből a borjúhús- és a­ belsőségrecepteket, mellőzte a fogas és süllő elkészítésének leírását, sőt a vadhúsokét is, viszont a levesbetét máj­gombóc leírását így kezdi: „ Egy kis do­boz májkonzervet elkeverünk ...” Elis­merés illeti, hogy külön fejezetet szánt a reggelinek, nem feledkezett meg ar­ról, hogy a cukorbetegség c­r­étája mind több családban okoz gondot és közös cu­korbetegek számára készíthető édessége­ket, amelyeknek jó hasznát veszik a fogyókúrázók is. Kézikönyv ez, amit a vásárlásból ha­zatérve, érdemes elővenni, hogy az Egy­tálételek, Köretek-főzelékek, Hússal töl­tött, rakott ételek receptjeit elolvasva, ötletet kapjunk, hogyan is készítsük el az idény kínálta főzeléket, zöldséget. Csak­nem 300 oldalon bizonyítja a könyv — mint a szerző bevezetőjében írja — „le­het rövid idő alatt is jót és táplálót főz­ni, ünnepi ebédet készíteni és vendéget várni, úgy, hogy a háziasszony re merül, jön ki, ne legyen a főzés, a háztartás rabszolgája és áldozata". A család szakácskönyve a Nők Lapjában éveken át meg­jelent receptek teljes gyűjteménye. (Szerzője F. Nagy Angéla.) Új ízek, új receptek, régi ismert fogások új, modern elkészítési módja sorakozik végig a kötetben. Szellemes újításként jelzi az ételek elkészítésének nehézségi fokát, megóva a háziasszonyt, hogy képességeit meghaladó, kudarccal ijesztő feladat megoldásába kezdjen. Külön elismerés illeti a szerzőt, hogy idegen országok receptjeinek szövegét ne... szolgai módon fordította le, hanem átültette magyar nyelvre s az ételt is át­plántálta a magyar konyhába, így azután még azok az ételleírások is élvezettel ol­vashatók, amelyek nyersanyaga (őzmáj, szarvasgerinc, borjúborda, báránylapoc­ka, endívia, csiga, pisztráng) jóformán csak a szakirodalomból ismeretes. Izgal­mas a saláták változatos sora, a befőzési, illetve nyers tartósítási receptek, a Mackófalatok és a Gyümölcsös édessé­gek című fejezet. Mindkét könyv a Minerva kiadásában jelent meg, szerkezetük logikus, tárgy­mutatójuk áttekinthető. Jól használható formájúak és szakácskönyvnél ez is rop­pant fontos. A harmadik Szakácskönyv , a Magyar Nők Országos Tanácsa kiad­ványa a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, immár hetedik (átdolgozott) kiadásban. Lehetne vitatni, időszerű és érvényes-e még ez a könyv. Érdemes volt-e újra kiadni hetedszerre átdolgoz­tatni, toldani, toldani, megkísérelni a 400 oldalnyi régi kipróbált recept kor­szerűsítését. Nem vitás, hogy vannak még régimódi háziasszonyok, de ha a szakácskönyvet hasznos ismeretterjesztő műnek tekintjük — és miért ne tekint­hetnénk annak —, mégiscsak ragaszkod­nunk kell ahhoz, hogy egy ma megjele­nő mű a ma és ne a tegnapelőtt háztar­tásában legyen hasznos kézikönyv. Utószavában a férfiakhoz szól a kö­tet, „mert rajtuk is áll, hogy feleségük­ből jó háziasszony válik-e vagy sem”. Tanácsa: „ha rövid idő alatt jó házi­asszonyt akarnak faragni a fiatalasz­­szonyból, vegyék dicsérettel körül...” S mivel a kezdő háziasszonyt „megijesz­ti, ha ellenőrzik lépéseit, irányítják mozdulatait... hagyják kísérletezni, ne »kuktáskodjanak« kéretlenül”. Úgy tű­nik, az itt idézettek szelleme nem egye­zik teljesen az MNOT célkitűzéseivel.) P. M. STRANDPÉNZTÁRCA Abban tér el a hagyományos pénztárcáktól, hogy magunkon viseljük, karra csuklóra, nyakba akasztva, így nem felejtjük ott sehol, nem veszítjük el. Bele le­het tenni az aprópénzt, a kabinjegyet, a cigarettát, az öngyújtót és egyéb, a strandon szüksé­ges holmit. Ez a kis táska, ha színe, formája, dí­szítése érdekes, még az öltözet dísze is lehet. A fiatalok nyári „ékszerei” amúgyis nagymére­tűek, használjuk fel ezt a divatot úgy, hogy értelme is le­gyen. Például, ha ezt a kerek pénztárcát halvány rózsaszínű műbőrből készítjük és a tetejére sötét­piros szívet ragasz­tunk (vagy varrunk) éppen olyan divatos ékszer lehet, mint a kofferről leszerelt névjegytartó, vagy a házilag kikopácsolt óriási méretű fémlap — és ez még hasznos is. Ilyen strandpénztárcát kapni nem lehet, de házilag könnyen elkészíthető, bőrhulladékból, műbőrből, filcből, textil­anyagból. Két különböző „modell” formáját rajzoltuk le. Az egyiket (1.) műanyag kar­kötőre dolgozzuk rá, kis felvarrt füllel. A másikat (2.) nyakba akasztva­ viseljük. A strandpénztárca elejét színes rátét vagy hímzett minta díszítheti, hátsó lapján cipzárral nyitható. SOLTÉSZ NAGY ANNA

Next