Népszabadság, 1973. július (31. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
NÉPSZABADSÁG ♦ VASÁRNAPI MELLÉKLET ZACSKÓS RUHA Varrjunk magurt! — hirdeti a nylontasak, a ropivet az élesebb szemű vásárlók felfedezhetnek a Centrum Áruházak kirakataiban. S a kíváncsiak — ha jó a szemük — még azt is elolvashatják, hogy a Női és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat meglepetése ez a félkész, azaz kiszabott, a varrásoknál bejelölt anyag. Elsősorban az erősebb testalkatú nőknek kínálják, tehát azoknak, akik eddig a konfekcióban készült ruhák között csak nagy üggyel-bajjal találtak a méretüknek megfelelőt. Májusban a hurkolt kelmék ármérséklése teremtett alkalmat arra a Nevenvének, hogy a külföldön rég bevált, de nálunk új üzleti formát átvegye — és így tegye lehetővé, hogy azok, akik nem tudnak szabni, de szívesen varrnak, az előre kiszabott anyagból saját maguk készíthessék el ruhájukat, (a megadott rajz és részletes varrási útmutató alapján), s ily módon a konfekciónál olcsóbb áron tudjanak maguknak ruhát vásárolni. A 240—260 forintért árult tasakban Csehszlovákiából importált ruhakelme van, anyaga poliamid, gyűrődésmentes, nem zsugorodik, kezelése könnyű (jól mosható, vasalást nem igényel) és nagy előnye, hogy széle nem foszlik, tehát a varrásnál nem kell eldolgozni. Három fazonban, 18 színben és hét méretben készült a jelenlegi választék. (Szabásánál megadott mell- és csípőbőségre dolgoztak.) A több részből álló ruha lehetővé tette, hogy akár 10 centiméter plusz—mínusz különbséggel ki-ki alakjára dolgozhassa. (Ezért nem választották a szabásnál a látszatra egyszerűbb utat, egy rész az eleje, egy rész a háta ...). A Centrum Áruházak, ahol mind ez ideig „Csak nálunk kapható” felirattal értékesítették a zacskós ruhát, közvélemény-kutató lapot is adtak a vásárlóknak — a Nerenve divattervező és piackutató osztálya ugyanis a vásárlók véleményét kívánta megismerni, hogy igénylik-e ezt a félkész árusítási formát, s ha igen, milyen ruhát varrnának szívesen? Sokan nem elégedtek meg csupán a kérdések megválaszolásával. — Szeder Józsefné budapesti lakos például külön levelet írt: A ruha „összeállítása, illetve megvarrása igen jól sikerült, bár sohasem tanultam varrni. Büszkén viselem. Köszönöm a segítséget.” Dr. Marton Józsefné azt javasolta, hogy ne csak műszál alapanyagot használjanak, mert azt sokan nem bírják. S lehetne még sorolni a beérkező válaszokat, amelyek mind tetszésükről és megelégedésükről biztosították a kezdeményezőket. Ennek ellenére a két hónapja megjelent tízezer „zacskóból” igen kevés fogyott el. Nem a mi feladatunk megállapítani miért — az azonban biztos, hogy nem azért nem vásároltak az asszonyok, mert Magyarországon nem szívesen varrnak (ennek a nagyszámú varrótanfolyam is ellentmond). Eddig csak az „éles szemű” vásárlók fedezhették fel e lehetőséget, a többség nem tudott róla, hogy ilyen egyáltalán létezik. No meg az is tény, hogy az egységcsomagban érkező tasakok élénkebb színei elfogytak, és a sötétebbek maradtak meg, és az is igaz, hogy a csomagban leírtakon túl élőszóban általában kevés felvilágosítást kaptak a vásárolni szándékozók. (Ellenpélda a Corvin Áruház ötlete volt, ahol „zacskós ruhába” öltözött eladók árulták, így a vásárlók készen is megláthatták — nem zsákba macskát vettek.) Biztató a „Varrjunk magunk” mozgalom hívei számára, hogy a kezdeti —, mondjuk ki nyíltan —, nem túl sikeres lépéseket követi a többi, reméljük, most már szerencsésebb lépés. Ősszel ugyanis újra megjelennek a tasakok s ezúttal más korosztályhoz, a fiatalokhoz kívánnak fordulni. A Divattervező Vállalat divat-előrejelzése szerint 1974 nagy divatja lesz a Párizsból elindult „justatcorps” azaz a testhez simuló kis ruhácska, amelyet szoknyához, nadrághoz egyaránt lehet hordani. A legombolható ruhadarabnak a pulóverrel szembeni nagy előnye, hogy a testhez simul, tehát nem bújik ki, nem ráncosodik. Mintás jerseyből tervezik, akárcsak a divatos „festőkabátkát”. A fiatal lányoknak vagy a vékonyabb testalkatú asszonyoknak ajánlják tervezői é s szabásánál most is egyszerűségre törekedtek. Az előre kigomblyukazott anyagot a megjelölt pontokon csak össze kell varrni, még zsebet sem fontos rátenni, bár mellékelnek hozzá. A Varrjunk magunk barkácsolás, a szabásminta-szolgálat az és önkiszolgáló varroda után új lehetőséggel bővült, az új szolgáltatást azonban úgy látszik, nem elég elindítani, magától ugyanis semmi sem megy. Törődni kell vele, folyamatosan kutatni az igényeket és híven szolgálni azokat, akiknek erre szükségük van — hol a teltkarcsú felnőtt nőket, hol a kispénzű, divatozni vágyó fiatalokat. .KÁLMÁN GYÖRGYI Kittiül Jönnie Klixdl Ilyen melléklet van minden zacskóban a kiszabott daraboknak megfelelően. A két tizenéves modell — ami jön, és középen az első széria a moletteknek előnyös, a sok varrásnál testre igazítható modell. HÁROM ÚJ SZAKÁCSKÖNYV Gyakorlott háziasszony más igénnyel vesz a kezébe szakácskönyvet, mint az, aki csak alkalomszerűen főz, vagy éppen most tanul főzni. Ennek megfelelően más és más igénnyel állítják össze a szakácskönyvszerzők is műveiket. Dicséretes, hogy a legtöbbjük valami újat is akar mondani amellett, hol a jó húsleves, a gulyásleves, a paprikás krumpli, az egyszerű kelt tészta vagy a szilvásgombóc elkészítésének leírása sem hiányozhat egyikből sem. Pontosabban, most éppen egy olyan szakácskönyv jelent meg, amelyikből ezek a jól bevált „közhelyek” túlnyomóan hiányoznak. A Jó ételek — jó ötletek című könyv (szerzője Pelle Józsefné) híven ragaszkodik a bevezetőjében leszögezett állításhoz: a mai dolgozó nőnek ad tanácsokat, ötleteket, s nemcsak, hogy a megváltozott főzési igényeknek megfelelő recepteket gyűjtött össze, de még a piaci kínálatot — az átlagháziasszony számára rendelkezésre álló nyersanyagokat — is figyelembe vette, amikor például kihagyta könyvéből a borjúhús- és a belsőségrecepteket, mellőzte a fogas és süllő elkészítésének leírását, sőt a vadhúsokét is, viszont a levesbetét májgombóc leírását így kezdi: „ Egy kis doboz májkonzervet elkeverünk ...” Elismerés illeti, hogy külön fejezetet szánt a reggelinek, nem feledkezett meg arról, hogy a cukorbetegség crétája mind több családban okoz gondot és közös cukorbetegek számára készíthető édességeket, amelyeknek jó hasznát veszik a fogyókúrázók is. Kézikönyv ez, amit a vásárlásból hazatérve, érdemes elővenni, hogy az Egytálételek, Köretek-főzelékek, Hússal töltött, rakott ételek receptjeit elolvasva, ötletet kapjunk, hogyan is készítsük el az idény kínálta főzeléket, zöldséget. Csaknem 300 oldalon bizonyítja a könyv — mint a szerző bevezetőjében írja — „lehet rövid idő alatt is jót és táplálót főzni, ünnepi ebédet készíteni és vendéget várni, úgy, hogy a háziasszony re merül, jön ki, ne legyen a főzés, a háztartás rabszolgája és áldozata". A család szakácskönyve a Nők Lapjában éveken át megjelent receptek teljes gyűjteménye. (Szerzője F. Nagy Angéla.) Új ízek, új receptek, régi ismert fogások új, modern elkészítési módja sorakozik végig a kötetben. Szellemes újításként jelzi az ételek elkészítésének nehézségi fokát, megóva a háziasszonyt, hogy képességeit meghaladó, kudarccal ijesztő feladat megoldásába kezdjen. Külön elismerés illeti a szerzőt, hogy idegen országok receptjeinek szövegét ne... szolgai módon fordította le, hanem átültette magyar nyelvre s az ételt is átplántálta a magyar konyhába, így azután még azok az ételleírások is élvezettel olvashatók, amelyek nyersanyaga (őzmáj, szarvasgerinc, borjúborda, báránylapocka, endívia, csiga, pisztráng) jóformán csak a szakirodalomból ismeretes. Izgalmas a saláták változatos sora, a befőzési, illetve nyers tartósítási receptek, a Mackófalatok és a Gyümölcsös édességek című fejezet. Mindkét könyv a Minerva kiadásában jelent meg, szerkezetük logikus, tárgymutatójuk áttekinthető. Jól használható formájúak és szakácskönyvnél ez is roppant fontos. A harmadik Szakácskönyv , a Magyar Nők Országos Tanácsa kiadványa a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, immár hetedik (átdolgozott) kiadásban. Lehetne vitatni, időszerű és érvényes-e még ez a könyv. Érdemes volt-e újra kiadni hetedszerre átdolgoztatni, toldani, toldani, megkísérelni a 400 oldalnyi régi kipróbált recept korszerűsítését. Nem vitás, hogy vannak még régimódi háziasszonyok, de ha a szakácskönyvet hasznos ismeretterjesztő műnek tekintjük — és miért ne tekinthetnénk annak —, mégiscsak ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy egy ma megjelenő mű a ma és ne a tegnapelőtt háztartásában legyen hasznos kézikönyv. Utószavában a férfiakhoz szól a kötet, „mert rajtuk is áll, hogy feleségükből jó háziasszony válik-e vagy sem”. Tanácsa: „ha rövid idő alatt jó háziasszonyt akarnak faragni a fiatalaszszonyból, vegyék dicsérettel körül...” S mivel a kezdő háziasszonyt „megijeszti, ha ellenőrzik lépéseit, irányítják mozdulatait... hagyják kísérletezni, ne »kuktáskodjanak« kéretlenül”. Úgy tűnik, az itt idézettek szelleme nem egyezik teljesen az MNOT célkitűzéseivel.) P. M. STRANDPÉNZTÁRCA Abban tér el a hagyományos pénztárcáktól, hogy magunkon viseljük, karra csuklóra, nyakba akasztva, így nem felejtjük ott sehol, nem veszítjük el. Bele lehet tenni az aprópénzt, a kabinjegyet, a cigarettát, az öngyújtót és egyéb, a strandon szükséges holmit. Ez a kis táska, ha színe, formája, díszítése érdekes, még az öltözet dísze is lehet. A fiatalok nyári „ékszerei” amúgyis nagyméretűek, használjuk fel ezt a divatot úgy, hogy értelme is legyen. Például, ha ezt a kerek pénztárcát halvány rózsaszínű műbőrből készítjük és a tetejére sötétpiros szívet ragasztunk (vagy varrunk) éppen olyan divatos ékszer lehet, mint a kofferről leszerelt névjegytartó, vagy a házilag kikopácsolt óriási méretű fémlap — és ez még hasznos is. Ilyen strandpénztárcát kapni nem lehet, de házilag könnyen elkészíthető, bőrhulladékból, műbőrből, filcből, textilanyagból. Két különböző „modell” formáját rajzoltuk le. Az egyiket (1.) műanyag karkötőre dolgozzuk rá, kis felvarrt füllel. A másikat (2.) nyakba akasztva viseljük. A strandpénztárca elejét színes rátét vagy hímzett minta díszítheti, hátsó lapján cipzárral nyitható. SOLTÉSZ NAGY ANNA