Népszabadság, 1973. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-05 / 207. szám
6 NÉPSZABADSÁG 1973. szeptember 5., szerda MÉRLEGELÉS Levél Elm a szerkesztőséghez: „Leányomat, aki csökkent munkaképességű, s aki 1972. október 7-ig a budapesti Pamuttextil Művek Fonógyárában dolgozott, kikérte a helybeli Aranykalász Tsz. Október 9-től itt dolgozott 1973. február 24-ig. Ekkor felmondtak neki. A két időpont között terhes lett. Mitévők legyünk? Felmondhattak-e egyáltalán és hogyan kaphatja meg ezek után a gyermekgondozási segélyt? 1973. augusztus 6. Tisztelettel Sárik Józsefné, Újkígyós, Szent István u. 41.” A törvény egyértelmű: terhes nőt munkaviszonyából elbocsátani nem lehet. S ha mégis megtörténik ez a jogtalan intézkedés, 15 napon belül meg kell fellebbezni. Ennek nyomán kötelesek visszavenni a dolgozót. Sárikék portáján A levelet, bár együtt írták, a mama írta alá. A lánya — Sárik Éva, azaz László Istvánné — nyolcadik hónapban van. Fiatalkorúnak látszik, s kiderül, hogy nemrég még az is volt, csakúgy, mint a férje. Ez a körülmény nem kis bonyodalmat okozott a fiatal párnak. Bár kérték, nem kapták meg idejében a gyámhatóság engedélyét a házasságkötéshez, így azután, mire erre sor kerülhetett, Éva már 6 hónapja hordta az új életet. — Miért nem fellebbeztek? — Nem tudtuk, mit kellene csinálni ... — mondja a kismama. — Meg aztán őszintén szólva egy kicsit szégyelltük is nagydobra verni az ügyünket. Tetszik tudni, milyen a falu — így az ifjú apajelölt. — Én a párttitkárnak szóltam, és kértem, próbáljon segíteni. Meg is ígérte, de nem történt semmi — közli a, mama, majd kisvártatva hozzáteszi: — Különben is úgy láttam, ha egyszer a lányt kitették, úgyse veszik vissza, akármit csinálunk... — Szólt valakinek róla, hogy terhes? — kérdem a fiatalaszszonyt. — A Menyus bácsinak. Ő volt a közvetlen fölöttesem. Még papírt is mutattam neki róla. — Tudta, hogy a tsz el akarja bocsátani? — Nem tudtam. Váratlanul kaptam a felmondólevelet. Még a felmondási idő alatt végzendő munkámra sem tartottak igényt. — És most, fél év távlatában, hogyan jutott eszükbe levelet írni? — Hallgattuk a rádióban a jogi eseteket. Ez adta az ötletet, hogy megpróbáljuk, hátha lehet még segíteni — fűzi a már elhangzottakhoz a férj. — Tudják, hogy hibát követtek el a fellebbezés elmulasztásával? Mindhárman némán bólintanak a gyárba. Ebben az időszakban kereste fel többször is otthonában a tsz-elnök megbízottja, hogy rábeszélje: mondja fel a gyári munkaviszonyát és jöjjön a tsz-be dolgozni. Nagy szükség van itt a munkáskézre. Nem állt rá egykönnyen, s csak a harmadik megkeresésre mondott igent. Igaz, a felajánlott alkalmazotti munkakörben — a termény mázsáló kezelésére hívták — csak havi 1600 forintot ígértek, de Éva arra gondolt, hogy itt viszont nem kell éjjeli műszakban dolgoznia, s ami döntően nyomott a latban, akkoriban javában szövődött szerelme immáron férjével, László Istvánnal. A fővárosi üzemben nem örültek Sárik Éva kilépésének, pontosabban a termelőszövetkezet kikérőlevelének. Éva október 9-én foglalta el a hídmérlegnél új munkahelyét, jóval előbb, mint ezt orvosai engedélyezték volna. A tszszel kötött munkaszerződés 75 napi próbaidőt kötött ki. Ezalatt a szövetkezetnek jogában állt Sárik Évát akár felmondási idő nélkül is, azonnal elbocsátani. Ez azonban csak mintegy másfél hónappal a próbaidő lejárta után, 1973. február 24-én következett be. Az indok: „Munkáját nem végezte megfelelően . Furcsa indokok . Miért mondtak fel Sárik Évának? Bús Menyhért raktáros, a fiatalasszony közvetlen fölöttese: — Nem vette komolyan a munkáját, állandóan figyelmeztetni kellett, hogy írja be rendesen a lemázsált termények súlyát. Zsótér István üzemegység-vezető, aki „beagitálta” Évát a tsz-be: — Én, kérem, a beállítása ellen is tiltakoztam. Eleve alkalmatlannak tartottam a magatartása miatt. De hát, az elnök utasított, én csak végrehajtottam. Orbán Béla telepvezető: — Falra hányt borsó volt mondani annak a leánynak bármit Nem akart dolgozni. Csak ült és bagózott meg manikűrözött. Az idősebb tsz-tagokkal durván, gorombán beszélt. És gyakran kimaradt. Harangozó Lajos elnökhelyettes: — Komolytalan volt, kérem, látta azt az ember. Ha megjelent egy fiatalember a mázsálónál, már oda se figyelt a munkájára. És folyton kimaradozott. Megnéztem Sárik Éva bérfizetési jegyzékét. Egyetlen igazolatlan mulasztás sincs feljegyezve, mindössze 8 nap betegállomány, az is két részletben, januárban és februárban. És akkor már terhes volt. De ha ennyire rossz munkaerő valaki, mint a megkérdezettek állították, miért nem bocsátották el még a próbaidőn belül? Miért nem kapott egyetlenegyszer sem írásbeli figyelmeztetést, vagy akár fegyelmit, intelmet Sárik Éva? Mi több, egyáltalán miért vették fel, ha már előre alkalmatlannak ítélték erre a munkára? Nos, bármilyen furcsa, beszélgető partnereim valamennyien azt mondták: merő jóindulatból. Segíteni akartak a családnak is, a lánynak is azzal, hogy itt, helyben adnak neki munkát. No de februárban már nem akartak se■gíteni neki ? Akkorra már nem maradt a jóindulatból? — Tudták, hogy terhes volt a felmondás időpontjában? Bús Menyhért kivételével valamennyi megkérdezett tagadólag válaszolt. Bús Menyhért pedig emígy: — Tudtam, mert az Évike megmondta, de nem vettem komolyan. Ugye, ha férjes asszony lett volna, azért másként bíráljuk el, így azután Sárik Éva elbocsátásánál még csak fel sem merült az a körülmény, hogy terhes. A közvetlen felettesének legalábbis — mivel „nem vette komolyan” — eszébe sem jutott a dolgot megemlíteni a felmondólevél szövegezőinek. Annál több szó esett ottjártamkor is Sárik Éva erkölcsi magatartásáról és magánéletéről. Olyan dolgokról, amelyeknek vajmi kevés közük van a fiatal nő munkájához, ám annál több a nő és a férfi magatartásának nagyon is különböző mérce szerinti megítéléséhez, az emberek fejében makacsul tovább élő maradi szemlélethez. Ez alól sajnálatos módon még a tsz KISZ-szervezete sem kivétel. Sárik Éva ügyében csaknem mindenki hivatkozott Csik Péterre, az Aranykalász Tsz elnökére, mint olyanra, aki előbb a fiatal lány felvételekor, majd elbocsátásakor mondta ki a döntő szót. Ő írta alá a felmondólevelet is. Mi az ő véleménye az ügyről? — Sárik Évát azért bocsátottuk el, mert sorozatosan panaszkodtak rá nálam. Nem boldogulnak a lánnyal. Azt, hogy terhes, én se tudtam. Ha tudom, nyilván nem engedem elküldeni. Sajnálom a dolgot, de most már anynyi idő telt el, hogy aligha lehet valamit tenni. a Tanulságok Végül is ki a felelős erre, hogy Sárik Évát, azaz László Istvánnét kéthónapos terhesen elbocsátották, s ily módon elesik a szülő anyáknak járó kedvezményektől, elsősorban a gyermekgondozási segély igénybevételének lehetőségétől ? Tény, hogy Sárik Éva nem fellebbezett, nem élt törvény adta jogaival, mert nem volt tisztában velük. És sajnos nem akadt senki sem, aki felvilágosította volna. Most szinte mindenki őt okolja a tsz-ben: miért nem szólt, miért nem jött a problémáival, akár azzal is, hogy helyezzék valami más munkára, mert a mázsáló kezelésével nem birkózik meg? De itt nemcsak Sárik Éva nem ismerte a törvényt, hanem a jelek szerint munkahelyi felettese sem, aki pedig ekkor már tudta, hogy a lány terhes, csak éppen „nem vette komolyan”. Ám ma már bármelyik munkahelyi vezetővel szemben támasztott követelmény, hogy ismerje a munkajog legalapvetőbb pontjait. A nem tudás csak magyarázat, de nem mentő körülmény. Mi is volt Sárik Éva beosztása a tsz-ben? Mérlegelt. Jól vagy rosszul — ezt felettesei, munkatársai bírálták el. De vajon a tsz mérlegelte-e a körülményeket? Akadt-e egyetlen munkatársa a szövetkezetben, aki szót emelt volna mellette? Legtöbbször ezt az „érvet” hallottam róla: komolytalan. De vajon azok a fiatalemberek, akikkel munkaidő alatt beszélgetett vagy netalán nevetgélt (vezetői ezt is kifogásolták) nem voltak éppoly komolytalanok? Furcsa az is, hogy amikor terhességének már látható jelei mutatkoztak, azaz bebizonyosodott, hogy Sárik Éva már felmondásának időpontjában is gyermeket várt, még akkor sem jutott eszébe senkinek a törvény: terhes nőt nem szabad elbocsátani. És senki sem gondolt rá, hogy legalább utólag jóvá tegye a fiatal lánnyal szemben elkövetett igazságtalanságot. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy amikor Sárik Éva terhes lett, egy percig sem gondolkozott, hogy megtartsa-e gyermekét vagy sem. Vállalta azt együtt, a születendő gyermek apjával, akivel azóta házasságot kötött, s a szülők segítségével rendezett körülmények között él. Lehet-e komolytalannak minősíteni azt a lányt vagy fiatalasszonyt, aki 14 műtét után is vállalta egy új élet világra hozatalát és felnevelését? Ezt is mérlegelniük kellett volna azoknak, akik hozzájárultak az elbocsátásához. Természetesen lehet arra hivatkozni, hogy Sárik Éva ügye — mivel nem fellebbezett, s elbocsátása óta fél esztendő telt el — elévült. Erre hivatkozott a tsz elnöke is, bár végül hozzátette: megnézik majd a szövetkezet jogászával, hogy mit lehet tenni. Bizonyos, hogy lehet tenni. Már csak azért is, mert egy korábbi, az ügy lényegét érintő törvénysértést nem lehet formai előírásokkal fedezni. Terényi Éva Évát kikérik Sárik Éva szülei — maguk is tsz-tagok — hosszú időn át kérték a tsz vezetőit, adjanak valamilyen könnyebb munkát a legkisebb lányuknak. Kérésük évekig nem talált meghallgatásra. Ezért tavaly nyáron az akkor 17 esztendős Éva egy, a megyei lapban megjelent hirdetésre munkásnak jelentkezett a budapesti Pamuttextil Művek Fonógyárába. Augusztus 2-án lépett be a három műszakos munkahelyre. A gyárban szeretettel fogadták. A leányszálláson helyezték el, s Éva a keresetével is elégedett volt: 1800 forint körül volt egyhavi fizetése. Szeptember 11-én, sajnos újból kórházba került. Tizennegyedszer kellett megműteni a lábát. Éva ugyanis 4 éves korában gyermekparalízisen esett át. A betegségnek — a műtéti beavatkozásokat kivéve — szinte csodával határos módon alig maradt külső nyoma. A legutóbbi műtét után jó ideig betegállományban kellett maradnia. Hazament Újkígyósra, azzal a szándékkal, hogy talpraállása után visszamegy a budapesti taranto és a Mátrában GYÓGYHELY - DEMIÉRT CSAK EGY NAPRA? Egy útikönyvben azt olvastam, hogy Gyöngyös a Mátra előszobája. Miért nem kapu, miért előszoba, az a könyv írójának belső ügye. Az azonban már közérdekű, hogy az „előszobából” nehéz beljebb jutni. Nem az utak állapota, inkább a felvilágosító hiánya miatt. A Mátrába tartó turista hiába keres valamiilyen útbaigazító nyomtatott anyagot a gyöngyösi IBUSZ-irodában vagy az idegenforgalmi hivatalnál. Nincs. Hogy kinek kellene kiadnia? Gondolom, a megyének, mert máshol általában ez a gyakorlat. Mit nyújt ez a játék? Akinek olyan idegenvezetője akad, mint Várkonyi Gyula, a Mátra Tomisz vezetője, az könynyen eligazodik a csúcsok és a látnivalók között. Minden egyéni utas mégsem szerezheti meg magának a hivatal vezetőjét. Marad a képzelet és a céltalan barangolás. Sokan vannak ilyenek. Egy felmérés szerint 1972-ben 1 millió 800 ezren keresték fel az ország legmagasabb hegyvidékét, amelynek 31 csúcsa haladja meg a 909 métert. Az alföldiek hegynézőbe járnak, a budapestiek pedig kikapcsolódni, hiszen ez a vidék sincs messzebb, mint Siófok vagy Balatonfüred. Különösen most, hogy vége a nyárnak, sok turista a Mátra felé veszi az útját. S hogy mit talál a látogató? Várkonyi Gyula nagy szakértelemmel magyaráz: — A környék települései a magasság és a dús növényzet miatt klimatikus gyógyhelynek számítanak. Itt található a híres, parádinak nevezett cseviceforrások gyógyvize is meg a parádi gyógyfürdő és szanatórium. S ha már az érdekességeknél tartunk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Kékes az ország legmagasabb pontja. Nem csoda, ha a Mátrában olyan sok a szakszervezeti üdülő. Szálloda viszont csak egyetlen akad, az is Gyöngyösön. Azt sem a kirándulóknak találták ki, hanem akiknek a vállalat fizeti a számláját. Nem tréfa. Nézzük csak: kétágyas fürdő és W. C. nélküli szoba 240 forint. Szoba fürdővel két személynek 360 forint, ugyanaz pótággyal 413 forint. S mindehhez kötelezően 30 forint a reggeli! A csoportok nem is itt szállnak meg, hanem az építők munkásszállodájában, ahol 40 forint az éjszakai nyugalom. Az egyéni turisták meg a fizetővendég-szobákat keresik. Gyöngyösön és a mátrai településeken körülbelül 1500 fizetővendégágyat tartanak nyilván. Van még három turistaszálló is (Mátrafüreden, Mátraházán és Mátraszentimrén) meg a sástói kemping és ezzel bezárult az elhelyezési lehetőségek köre. Bár elkelne még szálloda, tulajdonképpen szám szerint elegendő lenne a hely. De... Az ember azt gondolná, hogy ebben az egészséges és szén környezetben — akár gyógyulás céljából is — hosszabb időt töltenek az emberek. Jelenleg azonban a Mátra is általában egynapos kirándulóhely. Az ország különböző részeiből érkező csoportok (nem a beutaltak) csak egy éjszakát töltenek a szálláshelyeken, a többséget kitevő budapestiek pedig aznap visszafordulnak. Szerintem azért, mert a kirándulók jó részének fogalma sincs, hogy a sétán és evésen kívül milyen elfoglaltságot, szórakozást, látnivalót találhat. Azután meg ott van az előbb említett „de”, a mátrai települések háztulajdonosai nem adják ki szívesen egy-két éjszakára a szobáikat. A „nagy halat” keresik, a soknapos látogatót. Utak, üzletek, parkolók Az mindenesetre észrevehető, hogy a megye felkészült az egynapos rohamokra, és az autós turisták számának növekedésére. A hegyvidék útjai kifogástalanok, s új autóparkolók, nyilvános W. C.-k épültek. Sok a virág, a rendezett park. Mátraházán, a kirándulók e centrumában, az új parkoló mellett üzletház épült, élelmiszerüzlettel, bisztróval, javítószolgálattal. Az ellátásból az állami kereskedelmen kívül kiveszi a részét a detki Szabadság Tsz is. Az üzlet vezetője elégedetten nyilatkozik: — Két hónapja nyitottunk. . Kezdenek megszokni bennünket. Ha vasárnap csoport érkezik, előre megrendelik a kolbász-, tepertő- vagy flekkenadagokat. Hűsítő, sör, bor van elegendő, s a tsz még tőkehússal is ellátja a helyi lakosságot. Jó az ellátás Mátrafüreden és Galyatetőn is. A sorból talán csak Kékestető lóg ki. Ide még mindig a régi, keskeny, gödrös út vezet Mátraházától. S aki ilyen körülmények között eléri az ország legmagasabb pontját, az idegenforgalmi és vendéglátóipari mélypontot talál A vendéget mindössze egy fűszerüzlet fogadja, igaz, ez vasárnap is nyitva tart. Kékestető több kulturáltságot, nagyobb tisztaságot és rendet érdemelne. A hegyekben az erdőn kívül sok látnivaló akad. Ilyen a parádi palócmúzeum, a kocsimúzeum, az üveghuta, vagy néhány csárdája is. Kedves, de túl hideg vizű a mátrafüredi strand. Lehetne még kellemesebb is a kirándulás, de a nagy kiterjedésű mesterséges tavat, a köszörüsvölgyi víztárolót szigorúan lelakatolt ajtajú kerítéssel vették körül. Kár. Fejleszteni kellene Ha valaki elfárad a sétában, kevés szórakozási lehetőséget talál. Pedig Mátraházán, Mátrafüreden és még néhány más helyen mini golfpályák, bérelhető teniszpályák, automata játéktermek, klubok épülhetnének. A játék, a sport még több embert vonzana a vidékre. Építeni kellene, de kinek? Nyilván fejlesztési alap hiányában, de a megyei vendéglátó vállalat még a kezelésében levő sástói kempinget sem tudja rendesen üzemeltetni. Az ÁFÉSZ-ek sem túl gazdagok. A fejlesztés nem csupán kereskedelmi téma. A Balaton jó példa arra, hogy mennyit építhet, segíthet a megyei idegenforgalmi hivatal és a tájegységi bizottság, összefogás, közös erőfeszítés kellene. Megérné. S persze jobb invitáló propagandára is szükség lenne. A Mátra megérdemelné. Kapalyay Imre Befejeződött az Operaház edinburgh-i vendégjátéka A Magyar Állami Operaház 12 napos edinburgh-i vendégjátéka Hacsaturján Spartacus című balettjének hétfői, harmadik előadásával befejeződött. Az operatársulat kedden elutazott Edinburghból. A társulat elutazása előtt Lukács Miklós, az Állami Operaház igazgatója az MTI tudósítójának elmondotta: — Vendégjátékunk egyértelműen sikeres volt. Mindhárom produkciónkat melegen fogadta a közönség és általában az angol sajtó is. Azért mondom, hogy „általában”, mert talán a Spartacus előadásának volt a legnagyobb sikere (a jegyigénylők hada Peter Diamand fesztiváligazgató szerint nagy gondot okozott a rendezőségnek), s mégis ezzel a produkcióval kapcsolatban ütött meg disszonáns hangot egyik-másik londoni kritikus, talán nem is mindig kizárólag művészi szempontoktól vezérelve. Elismerés illeti meg az operatársulat minden tagját, az énekesektől a táncosokig, a balettkartól a kórusig, a zenekartól a karmesterekig, nem feledkezve meg a műszaki személyzetről sem; mindenki példásan látta el a feladatát.