Népszabadság, 1974. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

HALÁLOZÁS A MÉH Nyersanyaghasznosító Tröszt párt-, szakszervezeti és gaz­dasági vezetése mély fájdalommal tudatja, hogy munkatársunk dr. Korda László elvtárs, a Göngyöleg­felújító Vállalat volt igazgatója 1974. január 19-én elhunyt. Utolsó kíván­ságának megfelelően csendben elte­mettük. Baranyai Ferenc repülőgépvezető­oktató temetése 1974. február 22-én, pénteken fél egy órakor lesz a Győri új köztemetőben (Lenin út, Testvéri­ség útja). Repülőgépes Növényvédő Állomás. Szomorú szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték, hogy Solti Pál, a Csepeli Gépgyár és a PRÉKÖ nyugdíjasa elhunyt. Temetése feb­ruár 23-án, szombaton 14 órakor lesz a Csepeli köztemetőben. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS özv. Jegyinák Jánosné és családja ezúton mond köszönetet azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik a szeretett férj, édes­apa, nagyapa, Jegyinák János el­hunyta alkalmából mély együttérzé­süket fejezték ki, nagy fájdalmunk­ban­ osztoztak, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. Ezúton mondunk köszönetet a Csongrád megyei Párt­­bizottságnak és a megyei Tanács­nak valamint a Békés—Csongrád megyei Állami Gazdaságok főosztá­lyának és dolgozóinak is. Köszönjük mindazoknak az elvtársaknak és elvtársnőknek a részvétnyilvánítását, akik osztoztak mély fájdalmunkban. A gyászoló család. Beton- és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyá­ra (Szentendre, Dózsa György u. 20.) azonnali belépéssel felvesz 10 t teherbírású BAK daruhoz kezelőket. Munkásszállót biztosítunk. A F ófehértói Vegyesipari Szövetkezet faipari tech­nikust azonnali belépés­sel felvesz. Jelentkezni lehet a szövetkezet elnö­kénél. Felvételre keresünk: gyártmány fejlesztési, ter­vezési munkakörökbe mérnököket és techniku­sokat, gyártásfejlesztési munkakörökbe gépgyár­tási technológus mér­nököket és techniku­sokat, gyors- és gépíró­nőket. Jelentkezés szemé­lyesen vagy vidékről ajánlott levélben eddigi működési leírás rendel­­­­lésünkre bocsátásával. OBV Műszaki Fejlesztési Főmérnökség, 1107 Bp., X., Fertő u. 8. Telefon: 473—151. Budapesti Húsipari Vál­lalat felvételre keres: bérelszámolót, általános adminisztrátort (mérlege­lőt). Jelentkezés szemé­lyesen: Budapest IX., Gubacsi út 6. Munkaerő­­gazdálkodási csoport. — Telefon: 142—694. Állást keres Több éves húsipari gya­korlattal rendelkező élel­miszeripari üzemmérnök állást változtatna. Vidékre is. Szakközépiskola vagy technikum különösen ér­dekel. Keresetmegjelölés­sel. ..Tanár 47 087” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Számítógépes folyamat­irányításra átképezné magát vegyészmérnök.­­ Ajánlatokat „On-Line technika 46 074” jeligére, Felszabadulás téri hirde­tőbe. Okleveles kezdő gépész­mérnök gépgyártástech­nológiai végzettséggel du­nántúli hegyvidéken ál­lást vállalna, ahol a to­vábbfejlődés biztosított. „Nyelvtudás 45 980” jel­igére a Felszabadulás té­ri hirdetőbe. * Érettségizett, gépírni tu­dó nő elhelyezkedne vi­déki orvosi intézményben, kórházban 6 órás mun­kára. „Minden ajánlat érdekel 65 946” jeligére a debreceni hirdetőbe. Vidékre vendéglátóipar vagy munkavédelem terü­letén elhelyezkedne — „Labdarúgóedző 46 101” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Vendéglátóipari képzett­séggel, több éves gyakor­lattal munkahelyet vál­toztatnánk. Kétszemélyes Italbolt „­Kisvendéglő 136 501” jeligére a du­naújvárosi hirdetőbe. ÁLLÁST KÍNÁL Az AGROBER Vállalat Fejér megyei Kirendelt­sége pályázatot hirdet: tervezésben jártas épí­tészmérnöki munkakör betöltésére. Jelentkezés: írásban vagy személye­sen. Cím: AGROBER Vállalat, Fejér megyei Kirendeltsége. Székesfe­hérvár, József u. 55. sz Gyártásvezetőnek felső­fokú sütőipari, belső el­lenőrnek közgazdászok vagy mérlegképes köny­velők jelentkezését vár­juk. Cím: Tamási Kör­zeti Sütőipari Vállalat, 7090 Tamási, Honvéd u. kettő. A Kisvárdai Városi Ta­nács pályázatot hirdet 1974. április 1-től betölt­hető műszaki osztályve­zetői állásra Pályázhat­nak azok, akik építő-, építészmérnöki oklevéllel, műszaki főiskolai végzett­­séggel vagy nagy gyakor­lat esetén építésztechni­kusi képesítéssel rendel­keznek. Műszaki házas­társsal előnyben! Lakást és szükség esetén gyer­mekintézményi férőhelyet biztosítunk. A pályázato­kat a városi tanács elnö­kéhez kell benyújtani. Fiatal szakembereket ke­resünk az alábbi mun­kakörök betöltésére: gé­pesítési ágazatvezetőt, egyetemi, főiskolai vagy felsőfokú technikumi vég­zettséggel; szarvasmarha­tenyésztési ágazatvezetőt, egyetemi, főiskolai vagy felsőfokú technikumi vég­zettséggel; munkavédelmi és tűzrendészeti megbí­zottat technikumi vég­zettséggel. Lakás meg­oldható. Parasztbecsület Mg. Tsz. 6096 Kunpeszér. A MÁV Kitérőgyártó Üzem, Gyöngyös, pályá­zatot hirdet jogtanácsos és üzemszervező munka­kör betöltésére. A meg­felelő egyetemi végzett­ség mellett előnyös elbí­rálásban részesítjük a pénzügyi-számviteli terü­letű képesítéssel, gya­korlattal rendelkezőket. Keres gyalus, marós, la­katos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Bére­zés: vasipari besorolás szerint, a vasutas dolgo­zókat megillető összes kedvezmények biztosítása mellett. Segédmunkásokat átképzünk betanított munkakörbe. A környék­ről bejáróknak autóbuszt, a távol lakóknak modern munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezni lehet a Kitérőgyár személyzeti és oktatási, valamint a tervgazdasági és munka­ügyi osztályán. A felsőnyéki Egyetértés Tsz 15 holdas öntözhető kertészetébe több éves gyakorlattal rendelkező kertészt keres. Útiköltsé­get csak felvétel esetén térítünk. Jelentkezés a tsz vezetőjénél. Budapesttől 50 km-re fo­gyasztási szövetkezet mérlegképes könyvelőt keres. „Ellenőrzési osz­tály 46 665” jeligére, Fel­­szabadulás téri hirdetőire. Felvételre keresünk ta­­lajvízszint-süllyesztés­­hez, vácuumgépházhoz kezelőket, vácuumos se­gédmunkásokat. Jelent­kezni lehet személyesen vagy levélben: K. K. M. V. Gödöllő (2101), Tes­­sedik S. u. 6. sz. Számviteli vezetőt felve­szünk szervizrészlegünk­be. Ajánlatokat „Szent­endre H 87” jeligére a kiadóba. A Szerszámgépipari Mű­vek Karcagi Gépgyára felvételre keres felsőfokú közgazdasági végzettség­gel vagy mérlegképes könyvelői oklevéllel ren­delkező dolgozói, szám­viteli osztályvezetői be­osztásba. Lakáslehetőség biztosított. Jelentkezése­ket részletes önéletrajz­zal kérjük február 28-ig a gyár személyzeti osz­tályára megküldeni. A Finomposztó Vállalat felvesz 16. évet betöltött női dolgozókat betanított fonó-, orsózógépi munka­helyekre, továbbá keres gyakorlott gyors- és gép­írókat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Baja, Siska Ferenc út 3 sz. A VEGYÉPSZER Szere­lési Igazgatóság Szolno­ki Kirendeltsége felvétel­re keres jól képzett ív- és lánghegesztőket, cső­szerelőket, állványozókat, hőszigetelőket, bádogoso­kat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Megfe­lelő szakképzettség esetén külföldi munkavégzés és kiküldetés biztosítva van. Jelentkezés: személyesen a Tiszamenti Vegyimű­vek területén levő kiren­deltségen, Szolnok, Tó­szegi út. _______ A Tokodi üveggyár fel­vételre keres 1 fő mű­­szaki vagy közgazdasági egyetemet végzett üzem­szervezet. — Jelentkezés írásban vagy személyesen a gyár személyzeti veze­­tőjénél.____________ Hajdúböszörmény Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága műszaki osztály­vezetői állást hirdet. Pá­lyázni lehet építészmér­nöki oklevéllel rendelke­ző személyeknek. Az ál­lást elnyerő részére 2 szoba, összkomfortos la­kást biztosítunk. Jelent­kezést írásban kérjük a végrehajtó bizottság cí­mére. Az ófehértói Vegyesipari Szövetkezet azonnali be­lépéssel felvesz gyakor­lattal rendelkező belső ellenőrt, munkaügyi elő­adót, valamint faipari mérnököt vagy techni­kust. Jelentkezni lehet az ófehértói Vegyesipari Szövetkezet elnökénél. Elveszett az Egyesült Jármű ISZ, Budapest XIV., Lengyel u. 45. MNB 208—23 494. Tel.: 632—639. Áruátvétel 7. feliratú bélyegző, hasz­nálata érvénytelen. OKTATÁS 8 általános Iskolát vég­zett vagy végző fiúkat Ipari tanulónak szerződ­tetünk az 1974/75. tan­évre: kőműves, ács, asz­talos, burkoló, festő, vil­lany- és víz-gázszerelő szakmában. Kőmű­vesipari tanulóknak Ipari tanuló­­otthoni elhelyezést biz­tosítunk. Jelentkezés: írásban. Április 4. Épí­tőipari Szövetkezet, Bu­dapest VIII., Aurora 23. Munkaügy. Az Építőipari Gépesítő Vállalat 1974. április 8-i belépéssel építőipari to­­ronydarukezelői tanfo­lyamra beiskoláz. Jelent­kezhet minden 8, általá­nos iskolai végzettséggel rendelkező férfi dolgozó. 18-tól 40 éves korhatá­rú. A felvételnél villany­­szerelő, lakatos, egyéb könnyű- és nehézgépke­zelő előnyben részesül. Jelentkezés­e írásban, rö­vid önéletrajz leadásá­val. A tanfolyam 3 hó­napos, amely időszakra munkabért és különélési díjat fizetünk. Levélcím: Építőipari Gépesítő Vál­lalat, 1734 Bp., Pf. 35. WARSZAWA VOLGA GAZ 69-ES GÉPKOCSIMOTOROK EGYEDI GÉPI MUNKÁIT valamint főtengelyeik és vezérműtengelyeik köszörülését külön is, rövid határidőre vállaljuk. Vállaljuk továbbá oldalszelepelt Warszawa-motorok, Warszawa, Volga, Nysa és ZUK gépkocsi motorok FŐDARABJAINAK JAVÍTÁSÁT AZONNALI CSERÉVEL Részletes felvilágosításokkal Kandó József, cseredarabos javítás esetén Solti Jenőné áll szíves rendelkezésükre. A telefonszám: 295-608. Fiatalok,­igyelem! 15 éves kortól lányokat és fiúkat 4 hónapos letanításos időre a szövő- és fonó-, valamint az orsózóüzem munka­területein azonnal alkalmaz a Kispesti Textilgyár, Bp. XVIII., Mág u. 2. sz. A betanulási idő 4 hónapja alatt havi 1000 Ft fizetést, díj­mentes szállást és napi egyszeri étke­zést, ebédet biztosí­tunk A betanulás Idő után havi 1800—2000 Ft a kereseti lehetőség. A szállást a beta­nulási idő után is biztosítjuk. A későbbiekben a szakmunkásképesítés megszerzésére lehe­tőség van. Jelentkezés munka­­könyvvel a személy­zeti és oktatási osz­tályon naponta. Telefon: 273-711. Írásban részletesebb tájékoztatót küldünk. Fiatalok! A Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem mélyfúró szakmában szakmunkás­­tanulókat iskoláz be. Jelentkezhetnek a jelenleg VIII. osz­tályba járó fiú­tanulók, valamint a 16 életévét be nem töltött fiatalok — legalább közepes ta­nulmányi eredmény­nyel. A képzés helye: Várpalota. A képzés időtartama: 3 év. Juttatások: Az üzemtől: havi 500 Ft társa­­dalmi tanulmányi ösztöndíj. Az intézettől: teljes kollégiumi el­látás, munkaruha, tanulmányi ered­mény utáni ösztön­díj. Jelentkezés módja: kérelem útján, amelyet az üzem személyzeti osztálya címére kell (Szolnok, Munkásőr út 46.) megküldeni. Figyelem! A Kispesti Textilgyári (1184 Budapest, XVIII. Fáy u. 2. sz.) az 1974/1975-ös tanévre felvesz: 1. fonó- és szövőipari szakmunkás­­tanulóknak fiúkat és lányokat, 2. textilnyomó­­ipari szakmunkás­tanulóknak fiúkat. A képzés időtartama: fonó- és szövőipari szakmunkástanulók­nak 2 év. textilnyomóipari szakmunkástanulók­nak 3 év. Juttatások: A fonó- és szövőipa­ri szakmunkásta­nulók 350 Ft tanul­mányi ösztöndíjat, 500 Ft különélési pótlékot, a textil­­nyomóipari szak­munkástanulók 160 /­­580 Ft (évfolyam­ként emelkedő) ta­nulmányi ösztöndí­jat és 250 Ft kü­lönélési pótlékot, valamint az érvény­ben levő jogszabá­lyokban előírt jutta­tásokat kapják. A felvett ipari szak­munkástanulóknak térítésmentesen szál­lást biztosítunk! A szakmunkástanu­lók havi 95 Ft térí­tés ellenében napi háromszori étkezést kapnak a munka­­szüneti napokon is. Jelentkezni lehet: 1974 február hótól 1974. szeptember 1-ig, a személyzeti — ok­tatási osztályon sze­mélyesen vagy le­vélben, szombat ki­vételével minden­nap reggel 7 órától délután 3 óráig, telefon: 273-711. Gépírásgyakorlás és ered­ményes egyhónapos egyé­ni tanulás Lövey Károly iparengedélyes gépírónál. József körút kettő. 331— 216. Konyhabútor 400 előleg­gel, 16 havi részletre. Népszínház t­. 84_____ ilekamick, neverék, fote­lek Ábrahám kárpitos­nál, Nagymező utca öt­vennyolc. Fizetési ked­vezmény. m m Vox Super 2 manuálos orgona, Fender Lesli, 212 okt. vibrafon, Ec­o­­lett visszhangos énekbe­rendezés eladó. Ungár, 1015 Bp., Toldy Ferenc u. 37. Tel.: 161—374. JÁRMŰ 1700­.ts Opel Rekord 4 ajtós 49 ezerrel, garázs­ban tartott, megkímélt állapotban eladó. Buda­pest XIII., Huba u. 5 a. Megtekinthető reggel 8— 18 óráig. KÖZLEMÉNY Egész éven át pénteken, szombaton és vasárnap családok és csoportok hétvégi pihenésére kitűnő alkalom a salgótarjáni Karancs Szállodában. Elhelyezés 2 ágyas szobákban, teljes pansióval személyen­ként 120 Ft/nap. Kirándulások, túrák a festői szépségű környező hegyekbe, a so­moskői, a salgói várhoz. Hungar Hotels, VW 1300-as CX-es, ga­­rázsírozott eladó. Tele­fon munkaidőben: 490— 266. Budapest. Moszkvics 426 Combi első kézből 40 000 km-rel el­adó. 1122 Bp., Határőr út 30. Oszetzky László: Warszawa 223-as. Combi megkímélt állapotban el­adó. Tata II., Rozgonyi út 20. Horváth József. Gépkocsimosó gép ere­deti nyugatnémet felső- és alsómosásra is hideg­­forró vizes, vízpuhítós megoldás, villannyal üzemel. „Príma 45 727” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Megkímélt állapotban le­vő CO-s Wartburg eladó. Érdeklődés személyesen. Sülysáp, Hám­án Kató utca 59. Rigádok, motorosok bolt­ja. Budapest VI., a 2. Wartburg megkímélt ál­lapotban eladó. Telefon 839—078. Fiat 127-es kiállítási mintadarab eladó, 17 órától 385—470. Tipizálás miatt megvételre ajánlunk 2 db DT-54 traktort és 1 db Csepel 450 tehergépkocsit, üzemképes állapotban. Kossuth Mr. Termelőszövetkezet, Bokros. Skoda Coupé eladó, 22 ezer km-rel. XII., Ugo­­csa 6,a. Sápi. Autósok! Főtengelyköszö­rülés. Wartburg Trabant. Pannónia görgőzés cseré­vel Is Bp. VII., Klauzál utca 34 Telefon­ 229— 324. Mihályfi Miklós. Bélyeggyűjteményt állan­dóan vásárol Schiller bé­lyegüzlet, VII., Barcsay 6. 223—000. Bort, 1—2 éves saját ter­mésű balatonmelléki riz­lingszilvánit (25 litertől) vagy cserébe még hasz­nálható lóért, vagy kerti traktorért adnék. Nyers, 1116 Bpest, Szabadság u 32. szám. Jó állapotban levő ún. eszterházi hintó eladó 1­8516 Kemeneshőgyész, Veszprém megye. Bokor József: Rendelés állománnyal, vezetési gyakorlattal ren­delkező gépészmérnök — műany­ag-, vasipar, szö­vetkezeti ágazat vezeté­sét, szervezését vállalná. Eszközök biztosításával is. „Jövedelmező 46 603” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Bor pohár a­zó nagyforgal­­mú termelőszövetkezet ré­szére központban négy helyiség, piacnál, kert­használattal több évre kiadó. Balatonalmádi, postafiók Sz. Rozsn­yay: Faház garázsnak, mű­helynek, tóparthoz, 40 négyzetméter alapterüle­tű, elemekből épített, szétszedhető eladó. Koz­­ma, Nagyréde, Fő u. 9. Naposcsibe, kitűnő, vér­vizsgált Hampshire törzs­­állományból előjegyezhe­tő kapható. Kispest, Traktor u. harmincki­lenc, 42-es villamos vég­állomásánál. INGATLAN Cinkotán leválasztott házrész beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Műkő utca 17. Szombat, vasár­nap egész nap, hétköz­nap 18 órától. Siófokhoz közel, Balaton­tól 4 km-re 2 szoba, konyhás lakás, mellék­­épületekkel, 3600 négy­szögöl telekkel eladó (vil­lany, víz bevezetve). Ér­deklődni személyesen: Lacs­a Sándor, Balaton­­szabadi, Bem J. u. 2. 200 n.-öles telek Bala­­tonmá­ria- f­ürdő- alsón hétvégi házzal eladó. — Cím: dr. Weinzierl Osz­kár, 1088 Bpest, Vas u. •­15/b. I. 16. Telefon: 344 —103. Badacsonyban Balatonra gyönyörű kilátással, mű­­úttól, vasútállomástól 2 percre út melletti köz­műves, 400 n.-es telkem felét eladnám vagy meg­egyezéssel ikernyaraló építését kérem. Dezső Éva, XI., Alsóhegy u. 36. Tel.: 659—323, dél­előtt 10 óráig. Balatonföldvár, Erzsébet u. 47. alatt levő 320 n.­­öles telkem felét adom ikerház építéséért. ..Köz­műves 46 028” jeligére, Felszabadulás téri hirde­tőbre. Balatongyörökön belterü­leten 490 négyszögöl ház­hely, ugyanott a szép ki­látónál 1000 négyszögöl megosztva is eladó, ár megegyezés szerint. Ér­deklődni: Balatonffizfő, Balatoni krt. 51. Érden V. ker. Thököly u. 52. sz. alatt közműve­sített gyümölcsöstelek el­adó. Érdeklődni: Érd, Vörösmarty 35. sz. alatt. Bokor-, futó-, baba-, parkrózsák. Gyönyörű fajtái, nagy választék. Örökzöldek, nemes dupla orgonák, díszcserjék, tuják, kúszófenyők, virághagymák. Vidéki megrendelése­ket postán pontosan szállítjuk. Kérje díjmentes, színes nagy árjegyzékünket.. Szálkai díszfaiskola 1061 Budapest, Népköztársaság 8. Kertészek, figyelem! A XV. Béke Mg. Tsz.-ben melegágy! ablak eladó. Az megegyezés szerint. Cím: 1151 Bp., XV., Szántóföld u. 1. Tel.: 492—341, 492—109, 492— 127. Budapesthez közel csalá­di ház azonnal beköltöz­hetően (esetleg hatoro­­zottan is), 250 n.-es te­lekkel, buszhoz 2 perc, vasúthoz 10 perc, eladó. Érdeklődni szombat és vasárnap a helyszínen: Üllő, Bem u. 3. sz. Keszthely külterületén helyi autóbuszmegállónál kettőszobás családi­­ház, pajtával, istállóval, 800 n.-el osztható gyümöl­csösben azonnali beköltö­zéssel eladó. Villany bent van, vízvezeték az utcá­ban. Állattartásra na­gyon alkalmas. Cím: Gyerák István, Sallai ut­ca 8. Kétszobás, fürdőszobás családi ház eladó, 380 négyszögöl jól jövedelme­ző pöszmétés kerttel. Jó­­szágtartás engedélyezett. Debrecen, Kinizsi út 81. Betonkeverő gépek készí­tése, eladása. Varga Sán­dor, 2220 Vecsés, Nándor utca 43. 16 kalapácsos terményda­ráló eladó. Tótkomlós, Rákóczi út 39. Pápa központjában levő 2 szobás, komfortos, mo­dern lakásomat elcserél­ném budapestire vagy győrire. Pápa, Mull utca 15 I. em. 1. Kovács Mi­­hályné. Családi ház, 600 n.-es termő gyümölcsössel és szőlővel Budapesthez 50 km-re eladó. Megtekint­hető a helyszínen: Dudás, Örkény, Baross utca 26. Ecseren — Budapest cent­rumától 30 percre — ál­lomás mellett levő 3 szo­­ba, loggiás, új szövetke­zeti lakásomat beköltöz­hetően — OTP-átválla­­lással — eladom, „össz­komfortos 47 020” jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. Zuglóban 4 lakásos tár­sasházban 21­ szobás mo­dern, garázsos öröklakás beköltözhetően eladó. Vi­dékinek is. XIV., Mály­va tér 1. Kónya. Skoda szerviznél 1V2 szo­bás, gázfűtéses vagy log­­giás öröklakás azonnal beköltözhetően 250 000 plusz OTP eladó. 18—20 óráig: 637—508. Fiatalok! Vállalatunk az 1974/75-ös tanévre fiata­lokat iskoláz be a követ­kező szakmákban: épület­burkoló, tetőfedő, bádo­gos, épületüvegező, szoba­­festő-mázoló (tapétázó), műanyagburkoló-par­­kettás, vízszigetelő. Ta­nulóink jövedelmi lehető­ségei havonta: 2-es ka­tegória ösztöndíj besoro­lása.­­Tanulmányi ered­mény: I. évf. 1-es 110, 2-es 140, 3-as, 180, 4-es 220, 5-ös 250 Ft, II. évf. 1-es 140, 2-es 210, 3-as 290, 4-es 370, 5-ös 440 Ft, III. évf. 1-es 190, 2- es 300, 3-as 420,­ 4-es 540 , 5-ös 650 Ft. Az ösz­töndíjon felül a tetőfe­dő-, vízszigetelőszakma tanulóinak havi 200 Ft Ösztöndíjkiegészítést fize­tünk. A meghatározott ösztöndíjon túl lehetőség van társadalmi ösztöndíj megkötésére, mely havi 250 Ft-tal kiegészíti, emeli a tanuló ösztöndí­ját. Fenti juttatásokon felül vidéki tanulók ré­szére teljes ellátással ta­nulóotthont biztosítunk. Az utolsó évben a ta­nulókat teljesítménybér­ben foglalkoztatjuk. Je­lentkezni lehet: szemé­lyesen vagy írásban. Cím: Országos Szakipari Vál­lalat személyzeti és okta­tási osztály, Budapest V., Báthory u. 12. VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! Rövid határidőre, a megrendelések beérkezésének sorrendjében, kapacitásunk erejéig vállalunk FOGAZÁSI MUNKÁKAT. . . CSIGAKERÉK-FOGAZÁST — legnagyobb átmérő: 800 mm, 1-től 10 modulig. KÜLSŐ ÉS BELSŐ FOGAZÁST — a legnagyobb átmérő: 1360 mm, 1 -től 12 modulig. ÉPGÉP EMELŐGÉP GYÁRA Budapest XVIII. (Pestlőrinc), Halmi dűlő. Kereskedelmi csoport, telefon: 281-058­ m­m saájttril ligamul­mum GÉP nle­ítész* a­utójavító VÁLLALAT Budapest XIII., Lehel u. 25.

Next