Népszabadság, 1976. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-30 / 25. szám

1976. január 30., péntek N E P S­Z A B A­D S A G Sarlós István berlini programja Dr. Szűrös Mátyás, hazánk NDK-beli nagykövete a berlini magyar nagykövetség épületében csütörtök este koktélt adott Sarlós Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának tiszteletére, aki népfrontküldött­ség élén az NDK-ban tartózkodik. A koktélon megjelent dr. Erich Correns professzor, az NDK Nem­zeti Frontja Országos Tanácsá­nak elnöke, dr. Herbert Kroli­­kowski államtitkár, az NDK kül­ügyminiszterének első helyettese és Werner Kirchhoff, a Nemzeti Front elnökhelyettese. Meg­kezdődüt­t a Rákóczi-emlékév ü­­n­n­epségsor­oza­t­a Tudományos emlékülés Vaján és Nyíregyházán Csütörtökön Vaján A Rákóczi­­szabadságharc vitás kérdései cím­mel tartott tudományos emlék­üléssel megkezdődött a II. Rákó­czi Ferenc születésének 300. év­fordulója alkalmából megrende­zendő országos ünnepségsorozat. A fejedelem testőrkapitányá­nak, Vay Ádámnak egykori bir­tokán, Vaján megrendezett em­lékülés részvevőit — történésze­ket, muzeológusokat, levéltároso­kat — dr. Köpeczi Béla, a Ma­gyar Tudományos Akadémia fő­titkárhelyettese köszöntötte. A részvevők a fejedelem és Vaja kapcsolatáról elhangzott elő­adás után megvitatták a kuruc szabadságharc utolsó esztendei­nek hadi és politikai eseményeit, történelmi szerepét. Az országos emlékbizottság tu­dományos munkabizottsága, a TIT történelmi választmánya és a Szabolcs-Szatmár megyei múzeu­mok igazgatósága által szervezett konferencia pénteken Nyíregyhá­zán, a Bessenyei György Tanár­képző Főiskolán folytatja mun­káját. A CIPŐIPAR 1976. ÉVI TERVE A növekedés: 2 millió pár cipő 0Újabb rekonstrukciók kezdődnek — Jó ellátás gyermekcipőből (Tudósítónktól.) Mennyiségi, minőségi és válasz­téki javulást terveznek a cipőgyá­rak 1976-ra. Erről kértünk részle­tes információt a Könnyűipari Mi­nisztérium illetékes vezetőitől. El­mondották, hogy cipőiparunk ta­valy kereken 43 millió pár cipőt gyártott. Az idén 45 millió pár ci­pő gyártását tervezik. A növeke­dés tehát 2 millió pár cipő. Belföldre 24 és fél millió, kül­földre 20 és fél millió pár cipő ke­rül. Mind a szocialista, mind a tő­késországokba szánt export nö­vekszik. A cipőipar igyekszik a belkereskedelem igényeit teljes mértékben kielégíteni, bár — a jelenlegi helyzet szerint — bizo­nyos cipőkből átmenetileg nem minden mennyiségi kívánalmat tud majd teljesíteni a hazai cipő­ipar. Javulnia kell 1976-ban a cipők minőségének. Mint a miniszté­riumban elmondották: a főható­ság elvárja, sőt megköveteli a vál­lalatoktól, hogy javítsák termé­keik minőségét. Erre ma jobbak az adottságok és a feltételek, mint az előző években. A tervek szerint tovább növek­szik a korszerű alapanyagok fel­­használásának az aránya. Ez meg­teremti annak a lehetőségét, hogy valamelyest tovább javuljon a vá­laszték. Ugyancsak a választék ja­vítását célozza, hogy újszerű, ta­valy már eredménnyel kikísérlete­zett börzéket tartanak az idén is, amelyeknek az is a célja, hogy javuljon, szervezettebbé váljék az ipar és a kereskedelem együttmű­ködése. A negyedik ötéves tervben a ci­pőipar legnagyobb vállalatait nagymértékben fejlesztették, kor­szerűsítették. E munkát 1976-ban is tovább folytatják, különösen a Minőségi Cipőgyárban és a mart­fűi Tisza Cipőgyárban kezdődnek újabb, fontos korszerűsítések. E­­mellett megkezdik a kis- és a kö­zépüzemek erőteljes technikai fej­lesztését és korszerűsítését. Különösen azokat a kis- és kö­zépüzemeket fejlesztik, amelyek kiváló minőségű cipőket készíte­nek és gyártmányaik minden pia­con jól, gyorsan és gazdaságosan értékesíthetők. Már meg is kezdő­dött a medgyesegyházi és a pécsi cipészszövetkezet korszerűsítése. A két üzem termelése a rekonstruk­cióval megkétszereződik. Jelentős mértékben fejlesztik a kiváló ter­mékeikről a határokon túl is jól ismert endrődi, rakamazi és egri cipőgyárat. Ezek együttes termelé­se a tavalyi kétmillió párról a tervezett rekonstrukció és bővítés eredményeként évi hárommillió párra emelkedik. Változatlanul kiemelt, központi feladat a jó ellátás gyermekcipők­ből. Az idén a belföldre gyártott cipőknek már 27 százaléka gyer­mekcipő. A minisztérium sokirá­nyú intézkedéssel segíti a gyer­mekcipő-ellátás további javítását. NAPONKÉNT 60 EZER LITER TEJ Törökbálinton hamarosan átadják a BUDATEJ Szövetkezeti Vál­lalkozás új, napi 60 ezer liter kapacitású tejüzemét. Az új üzem segít Budapest több kerületének és néhány környékbeli falunak friss tejtermékkel való ellátásában. Képünkön a műszerészek beál­lítják a tejcsomagoló gépsorok automatáit. 5 „Ami tőlem tellett: megtettem” Vázlatok a 90 éves id. Issekutz Béla akadémikus arcképéhez Szombaton tölti be kilencvene­dik évét a magyar gyógyszertan- és gyógyszerkutatás nagy úttörő­je, iskolát teremtő tudósa, idősb Issekutz Béla académikus. Hol­nap délután a Magyar Farmako­lógiai Társaság ülésén tanítványai és azok tanítványai köszöntik mesterüket. Jelképesnek is te­kinthető, hogy a katedrájáról csaknem másfél évtizede nyuga­lomba vonult professzor nemcsak ilyen ünnepi alkalmakkor­­talál­kozik egykori tanítvá­nyaival: hetenként egy­két napon át ma is ak­tívan részt vesz a far­makológiai kutatásban! Mint az Akadémia Kí­sérleti Orvostudományi Kutató Intézetének tu­dományos tanácsadója, részt vesz az eszmecse­rékben, és hetven év ta­pasztalatainak gazdag tárházából merítve, ta­pintatosan segíti a mun­kát, amelynek alapjait, néhányadmagával, ő rak­ta le. A fogalommá vált név: Issekutz — egyben érde­kes csengésű név is. Év­századokkal ezelőtti tra­gédiák emlékét őrzi: Törökország­ból menekült örmények Romá­nián át vezető útjáét, akik azután Apafi Mihály fejedelemsége alatt Erdélyben telepedtek le a Seges­vár közelében fekvő Ebesfalván, a későbbi Erzsébetvárosban. A kőhalmi, majd kolozsvári bí­ró fia orvosi tanulmányokat foly­tatott Kolozsvárott, de már har­madéves medikus korában elha­tározta: gyógyszerkutató lesz. Mint a gyógyszertani tanszék gya­kornokát megbízták ugyanis a könyvtár rendezésével és eközben került a kezébe az az akkor meg­jelent korszerű német szakkönyv, amely — amint mondja — eldön­tötte a sorsát. Ösztön? Elhivatás? Szerencse? Ő maga inkább az utóbbit emlegeti; mindenesetre tény, hogy egy olyan tudomány­ágra tette föl az életét, amely ak­kor lépett be aranykorába. Gon­doljuk meg, hogy amikor Ehrlich Salvarsanja ismertté vált, dr. Is­sekutz Béla már a kolozsvári egyetem fiatal kutatója volt , és megélte az inzulint, a szulfona­­midokat, a penicillint, egyszóval azt a néhány évtizedet, amely alatt a gyógyszertan többet enyhí­tett az emberiség szenvedésein, mint korábban évezredeken át. A kutató a kolozsvári egyetem 28 éves magántanáraként került kapcso­latba a Chinoin gyógyszergyár vezetőivel. Így a kémikusok és a farmakológusok együttműködése, az elmélet és a gyakorlat elvá­­laszthatatlansága olyan természe­tessé vált számára, amilyennek annak valóban lennie is kell. Ő adta a nevet a Chinoin Novatro­­pin néven ismert készítményének, ő ismerte fel a Novatropin és a Papaverin együttes hatásának mechanizmusát. Károlyi Mihály kormánya ne­vezte ki kolozsvári professzorrá, de ezt az állást a háborút követő békeszerződések miatt csak fél évig tölthette be. Szeged városának áldozatkész­sége teremtett új egyetemet, ahol Issekutz professzor folytathatta kutatásait. Ott tanított és kuta­tott 17 évig, miközben a Chinoin­­nal fennálló együttműködése is megmaradt. 1928-ban az egyetem rektorává választotta. Utóbb dísz­doktori címmel is kitüntették. Mint rektor, ő kezdeményezte Szent-Györgyi Albert hazahívá­sát, aki akkor az Egyesült Álla­mokban végzett kutatómunkát. (­ De kikötötte, hogy csak egy év múlva foglalja el a katedrá­ját — idézi fel most Issekutz aka­démikus. — Addig nekem kellett megtartanom az ő tanszékén is az előadásokat. A rektori fogadó­órák alatt készültem föl...) Azután — 1937-ben — a buda­pesti egyetemre hívták meg, előbb a gyógyszerismereti tanszékre, majd két év múlva a gyógyszer­tanira. Ugyanabban az évben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Éppen a legnehe­zebb években az orvosi kar dé­kánja is volt. Amikor 1944-ben az egyetem Nyugatra, azaz a náci Németországba való áttelepítését tárgyalták, Issekutz professzor a leghatározottabban és nyíltan föl­lépett ez ellen. A laniló A felszabadulás után a már csaknem hatvanéves professzor szinte megfiatalodva, nagy len­dülettel folytatta kutatásait. Az újjászületett Akadémia, majd a tervgazdálkodás lépcsőin emelke­dő ország nagy erőket összponto­sított a gyógyszerkutatásra. Nem kell mondani, hogy Magyarország gyógyszerei ma világszerte ismer­tek és elismertek. Issekutz Béla munkája ebbe — a maga és ta­nítványai alkotásai révén — elvá­laszthatatlanul beépült. Kitünte­tések sora, közte 1952-ben a Kos­­suth-díj, az Akadémia rendes tag­jai sorába választása — mind mutatja, hogy működését nagyra értékelték. Egyik kiváló tanítványa, Knoll József akadémikus — utódja tan­székén — így mondja el, mit is tanultak tőle voltaképpen a fia­tal kutatók: — A módszereket komolyan kell venni. Mindig a legjobb és legkorszerűbb módszerek alkal­mazására kell törekedni. Nem szabad soha erőszakot tenni a tényeken. Nem szabad a kutatás­ban elgondolásaink, teóriáink iga­zolását hajszolni. Ellenkezőleg! Igyekezni kell cáfolni magunkat. És ha ez semmiképpen sem sike­rül, akkor talán igazunk van. A tények, a valóság mindenek fe­lett álló tisztelete vezet csak a módszerek becsületes használatá­hoz, a tudományos igazsághoz való pedáns ragaszkodáshoz Százszorosan fontos ez a megbíz­hatóság a gyógyszerkutatásban, amelynek gyakorlati célja az ember egészségének legközvetle­nebb szolgálata. Issekutz akadémikus saját mun­kásságáról szólva kerüli a nagy szavakat, beszéde derűs, nyugodt, szerény, némileg önironikus. Még­is ki kell mondani: a beteget, az embert, az emberiséget és hazáját szolgálta és ezt teszi ma is. — Régebben a gyógyszerkuta­tásban tudósok csak az üzlet ked­véért vettek részt — mondja. — Én igyekeztem és hangoztattam is, hogy a tudomány fejlesztése érde­kében kell ezt tennünk. Erre ne­veltem tanítványaimat is. A magyar gyógyszeripart nem­csak kutatásaival szolgálta, hanem azzal is, hogy akkor, amikor a né­met gyógyszeripar — tagadhatat­lan hatalmas eredményeire épülő — „lélektani hadviseléssel” elérte azt, hogy például egy professzor kijelentette: „ő nem ír föl magyar gyártmányú gyógyszert”, akkor Is­sekutz Béla megírt egy azóta sok kiadásban és sok változatban, többféle címmel megjelent köny­vet, amelyben a gyógyszereket összetételük szerint, mutatta be, a gyakorló orvosnak tanácsot adva, hogy milyen nevű gyógyszerek tartalmazzák ugyanazt a ható­anyagot. Ez a könyv nem volt egyetemi tankönyv, de azért nem­zedékek nőttek föl „az Isse­­kutz”-on, amint nevezték. Elmondhatnánk, egy egykori Habsburg-császár öntelt mondását („az én birodalmam fölött soha nem nyugszik le a Nap”) variálva, vagyis emberséges tartalommal megtöltve, hogy Issekutz profesz­­szor tanítványai fölött soha nem nyugszik le a Nap. Mert — a föld minden tájáról hűségesen érkező levelek tanúsága szerint — ma 19 gyógyszertani tanszék élén állnak egykori tanítványai (és nem egy helyen már azok tanítványai!), nem számítva a gyári, kutatóinté­zeti, laboratóriumi vezetőket. Jellemző történet, amelyet tu­dósi és apai-nagyapai büszkeség­gel mond el, az inzulinnak a máj cukortermelését gátló hatására vonatkozó kutatásainak a sorsa. Még szegedi professzor korában, 1924-ben bebizonyította ezt a jelenséget békákon. De emlősállatokon nem tudta: ehhez akkor még nem volt megfelelő mód­szer. Harminc évvel ké­sőbb fia, ifj. Issekutz Bé­la kidolgozta ezt a mód­szert. Amikor 1957 ele­jén elmondta ezt a Nép­­szabadság munkatársá­nak, hozzátette: ebből a kutatásból marad még az unokájának is. És va­lóban : pontosan ötven évvel az ő tanulmánya után megjelent Andris dolgozata, amelyben iga­zolja az ő akkori felfe­dezését! És Andris ak­kor — akárcsak egykor nagyapja Kolozsvárott — még csak harmadéves orvostanhallga­tó volt, de apja, az egyik kanadai egyetem professzora mellett már ő is megkezdte a kutatómunkát. /I­ ember — Nem vagyok zseniális ember — mondja ma. — Én egy köze­pes képességű kutató voltam, aki­nek az a feladat jutott, hogy meg­szervezze a gyógyszerkutatást az országban. Az én eredményem az, hogy gyógyszerkutatás folyik, szin­te minden tanszéken, minden gyárban, intézetben tanítványaim vagy az ő tanítványaik vannak. Ez az én életem eredménye, hogy a magyar gyógyszeripar ott áll, ahol áll. Ami tőlem tellett: megtettem, és azt hiszem, a legjobban tettem meg, ahogyan csak tudtam. Tudja, én lusta ember voltam, ezért aztán úgy gondoltam: min­denki gondolkozzon magának. Hagytam dolgozni a munkatársai­mat. Minden szombaton az inté­zetben referáló értekezlet volt, ahol a munkáról és a szakiroda­­lomból szerzett új ismeretekről adtunk számot. Tanácsot adtam, ha kértek — de nálam lehetett és kellett önállóan dolgozni. Aki nem tudott önállóan dolgozni, az nem is maradt meg abban az intézet­ben. A „lusta” ember, aki mögött könyvek — nem egyet már nyu­galomba vonulása után írt! — és publikációk sora áll, derűsen és tevékenyen él kis pasaréti házá­ban. Körülmutat: — így él egy boldog ember! Családjának négy nemzedéke él együtt. De azért — talán, hogy Polükrátész módjára megengesz­telje a sorsot? — hozzáteszi: — Szerencsés ember is vagyok, nekem mindig szerencsém volt Ha két dolog közül kellett válasz­tanom, utóbb mindig kiderült hogy szerencsésen választottam. Látása az utóbbi időben meg­romlott és nem tud olvasni. De családja — lánya, unokái — felol­vasnak neki és munkatársai is. A szellemi sportok megmaradtak: a sakk és a bridzs. A sikerek, ame­lyeket ezekben ma is elér, bizo­nyítják, hogy a szerencse mögött mindig ott volt valami más is. Kívánjuk, hogy még sokáig „te­gye, ami tőle telik”. Sok szeren­csét a tudáshoz, tehetséghez, al­kotóerőhöz. Pető Gábor Pál A Népköztársaság Elnöki Taná­csa id. Issekutz Béla Kossuth-dí­­jas akadémikusnak, 90. születés­napja alkalmából a Magyar Nép­­köztársaság Zászlórendje II. foko­zatú kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Cseter­­ki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Bognár Géza, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék