Népszabadság, 1976. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-30 / 25. szám
1976. január 30., péntek N E P SZ A B AD S A G Sarlós István berlini programja Dr. Szűrös Mátyás, hazánk NDK-beli nagykövete a berlini magyar nagykövetség épületében csütörtök este koktélt adott Sarlós Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának tiszteletére, aki népfrontküldöttség élén az NDK-ban tartózkodik. A koktélon megjelent dr. Erich Correns professzor, az NDK Nemzeti Frontja Országos Tanácsának elnöke, dr. Herbert Krolikowski államtitkár, az NDK külügyminiszterének első helyettese és Werner Kirchhoff, a Nemzeti Front elnökhelyettese. Megkezdődütt a Rákóczi-emlékév ünnepségsorozata Tudományos emlékülés Vaján és Nyíregyházán Csütörtökön Vaján A Rákócziszabadságharc vitás kérdései címmel tartott tudományos emléküléssel megkezdődött a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója alkalmából megrendezendő országos ünnepségsorozat. A fejedelem testőrkapitányának, Vay Ádámnak egykori birtokán, Vaján megrendezett emlékülés részvevőit — történészeket, muzeológusokat, levéltárosokat — dr. Köpeczi Béla, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese köszöntötte. A részvevők a fejedelem és Vaja kapcsolatáról elhangzott előadás után megvitatták a kuruc szabadságharc utolsó esztendeinek hadi és politikai eseményeit, történelmi szerepét. Az országos emlékbizottság tudományos munkabizottsága, a TIT történelmi választmánya és a Szabolcs-Szatmár megyei múzeumok igazgatósága által szervezett konferencia pénteken Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán folytatja munkáját. A CIPŐIPAR 1976. ÉVI TERVE A növekedés: 2 millió pár cipő 0Újabb rekonstrukciók kezdődnek — Jó ellátás gyermekcipőből (Tudósítónktól.) Mennyiségi, minőségi és választéki javulást terveznek a cipőgyárak 1976-ra. Erről kértünk részletes információt a Könnyűipari Minisztérium illetékes vezetőitől. Elmondották, hogy cipőiparunk tavaly kereken 43 millió pár cipőt gyártott. Az idén 45 millió pár cipő gyártását tervezik. A növekedés tehát 2 millió pár cipő. Belföldre 24 és fél millió, külföldre 20 és fél millió pár cipő kerül. Mind a szocialista, mind a tőkésországokba szánt export növekszik. A cipőipar igyekszik a belkereskedelem igényeit teljes mértékben kielégíteni, bár — a jelenlegi helyzet szerint — bizonyos cipőkből átmenetileg nem minden mennyiségi kívánalmat tud majd teljesíteni a hazai cipőipar. Javulnia kell 1976-ban a cipők minőségének. Mint a minisztériumban elmondották: a főhatóság elvárja, sőt megköveteli a vállalatoktól, hogy javítsák termékeik minőségét. Erre ma jobbak az adottságok és a feltételek, mint az előző években. A tervek szerint tovább növekszik a korszerű alapanyagok felhasználásának az aránya. Ez megteremti annak a lehetőségét, hogy valamelyest tovább javuljon a választék. Ugyancsak a választék javítását célozza, hogy újszerű, tavaly már eredménnyel kikísérletezett börzéket tartanak az idén is, amelyeknek az is a célja, hogy javuljon, szervezettebbé váljék az ipar és a kereskedelem együttműködése. A negyedik ötéves tervben a cipőipar legnagyobb vállalatait nagymértékben fejlesztették, korszerűsítették. E munkát 1976-ban is tovább folytatják, különösen a Minőségi Cipőgyárban és a martfűi Tisza Cipőgyárban kezdődnek újabb, fontos korszerűsítések. Emellett megkezdik a kis- és a középüzemek erőteljes technikai fejlesztését és korszerűsítését. Különösen azokat a kis- és középüzemeket fejlesztik, amelyek kiváló minőségű cipőket készítenek és gyártmányaik minden piacon jól, gyorsan és gazdaságosan értékesíthetők. Már meg is kezdődött a medgyesegyházi és a pécsi cipészszövetkezet korszerűsítése. A két üzem termelése a rekonstrukcióval megkétszereződik. Jelentős mértékben fejlesztik a kiváló termékeikről a határokon túl is jól ismert endrődi, rakamazi és egri cipőgyárat. Ezek együttes termelése a tavalyi kétmillió párról a tervezett rekonstrukció és bővítés eredményeként évi hárommillió párra emelkedik. Változatlanul kiemelt, központi feladat a jó ellátás gyermekcipőkből. Az idén a belföldre gyártott cipőknek már 27 százaléka gyermekcipő. A minisztérium sokirányú intézkedéssel segíti a gyermekcipő-ellátás további javítását. NAPONKÉNT 60 EZER LITER TEJ Törökbálinton hamarosan átadják a BUDATEJ Szövetkezeti Vállalkozás új, napi 60 ezer liter kapacitású tejüzemét. Az új üzem segít Budapest több kerületének és néhány környékbeli falunak friss tejtermékkel való ellátásában. Képünkön a műszerészek beállítják a tejcsomagoló gépsorok automatáit. 5 „Ami tőlem tellett: megtettem” Vázlatok a 90 éves id. Issekutz Béla akadémikus arcképéhez Szombaton tölti be kilencvenedik évét a magyar gyógyszertan- és gyógyszerkutatás nagy úttörője, iskolát teremtő tudósa, idősb Issekutz Béla académikus. Holnap délután a Magyar Farmakológiai Társaság ülésén tanítványai és azok tanítványai köszöntik mesterüket. Jelképesnek is tekinthető, hogy a katedrájáról csaknem másfél évtizede nyugalomba vonult professzor nemcsak ilyen ünnepi alkalmakkortalálkozik egykori tanítványaival: hetenként egykét napon át ma is aktívan részt vesz a farmakológiai kutatásban! Mint az Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének tudományos tanácsadója, részt vesz az eszmecserékben, és hetven év tapasztalatainak gazdag tárházából merítve, tapintatosan segíti a munkát, amelynek alapjait, néhányadmagával, ő rakta le. A fogalommá vált név: Issekutz — egyben érdekes csengésű név is. Évszázadokkal ezelőtti tragédiák emlékét őrzi: Törökországból menekült örmények Románián át vezető útjáét, akik azután Apafi Mihály fejedelemsége alatt Erdélyben telepedtek le a Segesvár közelében fekvő Ebesfalván, a későbbi Erzsébetvárosban. A kőhalmi, majd kolozsvári bíró fia orvosi tanulmányokat folytatott Kolozsvárott, de már harmadéves medikus korában elhatározta: gyógyszerkutató lesz. Mint a gyógyszertani tanszék gyakornokát megbízták ugyanis a könyvtár rendezésével és eközben került a kezébe az az akkor megjelent korszerű német szakkönyv, amely — amint mondja — eldöntötte a sorsát. Ösztön? Elhivatás? Szerencse? Ő maga inkább az utóbbit emlegeti; mindenesetre tény, hogy egy olyan tudományágra tette föl az életét, amely akkor lépett be aranykorába. Gondoljuk meg, hogy amikor Ehrlich Salvarsanja ismertté vált, dr. Issekutz Béla már a kolozsvári egyetem fiatal kutatója volt , és megélte az inzulint, a szulfonamidokat, a penicillint, egyszóval azt a néhány évtizedet, amely alatt a gyógyszertan többet enyhített az emberiség szenvedésein, mint korábban évezredeken át. A kutató a kolozsvári egyetem 28 éves magántanáraként került kapcsolatba a Chinoin gyógyszergyár vezetőivel. Így a kémikusok és a farmakológusok együttműködése, az elmélet és a gyakorlat elválaszthatatlansága olyan természetessé vált számára, amilyennek annak valóban lennie is kell. Ő adta a nevet a Chinoin Novatropin néven ismert készítményének, ő ismerte fel a Novatropin és a Papaverin együttes hatásának mechanizmusát. Károlyi Mihály kormánya nevezte ki kolozsvári professzorrá, de ezt az állást a háborút követő békeszerződések miatt csak fél évig tölthette be. Szeged városának áldozatkészsége teremtett új egyetemet, ahol Issekutz professzor folytathatta kutatásait. Ott tanított és kutatott 17 évig, miközben a Chinoinnal fennálló együttműködése is megmaradt. 1928-ban az egyetem rektorává választotta. Utóbb díszdoktori címmel is kitüntették. Mint rektor, ő kezdeményezte Szent-Györgyi Albert hazahívását, aki akkor az Egyesült Államokban végzett kutatómunkát. ( De kikötötte, hogy csak egy év múlva foglalja el a katedráját — idézi fel most Issekutz akadémikus. — Addig nekem kellett megtartanom az ő tanszékén is az előadásokat. A rektori fogadóórák alatt készültem föl...) Azután — 1937-ben — a budapesti egyetemre hívták meg, előbb a gyógyszerismereti tanszékre, majd két év múlva a gyógyszertanira. Ugyanabban az évben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Éppen a legnehezebb években az orvosi kar dékánja is volt. Amikor 1944-ben az egyetem Nyugatra, azaz a náci Németországba való áttelepítését tárgyalták, Issekutz professzor a leghatározottabban és nyíltan föllépett ez ellen. A laniló A felszabadulás után a már csaknem hatvanéves professzor szinte megfiatalodva, nagy lendülettel folytatta kutatásait. Az újjászületett Akadémia, majd a tervgazdálkodás lépcsőin emelkedő ország nagy erőket összpontosított a gyógyszerkutatásra. Nem kell mondani, hogy Magyarország gyógyszerei ma világszerte ismertek és elismertek. Issekutz Béla munkája ebbe — a maga és tanítványai alkotásai révén — elválaszthatatlanul beépült. Kitüntetések sora, közte 1952-ben a Kossuth-díj, az Akadémia rendes tagjai sorába választása — mind mutatja, hogy működését nagyra értékelték. Egyik kiváló tanítványa, Knoll József akadémikus — utódja tanszékén — így mondja el, mit is tanultak tőle voltaképpen a fiatal kutatók: — A módszereket komolyan kell venni. Mindig a legjobb és legkorszerűbb módszerek alkalmazására kell törekedni. Nem szabad soha erőszakot tenni a tényeken. Nem szabad a kutatásban elgondolásaink, teóriáink igazolását hajszolni. Ellenkezőleg! Igyekezni kell cáfolni magunkat. És ha ez semmiképpen sem sikerül, akkor talán igazunk van. A tények, a valóság mindenek felett álló tisztelete vezet csak a módszerek becsületes használatához, a tudományos igazsághoz való pedáns ragaszkodáshoz Százszorosan fontos ez a megbízhatóság a gyógyszerkutatásban, amelynek gyakorlati célja az ember egészségének legközvetlenebb szolgálata. Issekutz akadémikus saját munkásságáról szólva kerüli a nagy szavakat, beszéde derűs, nyugodt, szerény, némileg önironikus. Mégis ki kell mondani: a beteget, az embert, az emberiséget és hazáját szolgálta és ezt teszi ma is. — Régebben a gyógyszerkutatásban tudósok csak az üzlet kedvéért vettek részt — mondja. — Én igyekeztem és hangoztattam is, hogy a tudomány fejlesztése érdekében kell ezt tennünk. Erre neveltem tanítványaimat is. A magyar gyógyszeripart nemcsak kutatásaival szolgálta, hanem azzal is, hogy akkor, amikor a német gyógyszeripar — tagadhatatlan hatalmas eredményeire épülő — „lélektani hadviseléssel” elérte azt, hogy például egy professzor kijelentette: „ő nem ír föl magyar gyártmányú gyógyszert”, akkor Issekutz Béla megírt egy azóta sok kiadásban és sok változatban, többféle címmel megjelent könyvet, amelyben a gyógyszereket összetételük szerint, mutatta be, a gyakorló orvosnak tanácsot adva, hogy milyen nevű gyógyszerek tartalmazzák ugyanazt a hatóanyagot. Ez a könyv nem volt egyetemi tankönyv, de azért nemzedékek nőttek föl „az Issekutz”-on, amint nevezték. Elmondhatnánk, egy egykori Habsburg-császár öntelt mondását („az én birodalmam fölött soha nem nyugszik le a Nap”) variálva, vagyis emberséges tartalommal megtöltve, hogy Issekutz profeszszor tanítványai fölött soha nem nyugszik le a Nap. Mert — a föld minden tájáról hűségesen érkező levelek tanúsága szerint — ma 19 gyógyszertani tanszék élén állnak egykori tanítványai (és nem egy helyen már azok tanítványai!), nem számítva a gyári, kutatóintézeti, laboratóriumi vezetőket. Jellemző történet, amelyet tudósi és apai-nagyapai büszkeséggel mond el, az inzulinnak a máj cukortermelését gátló hatására vonatkozó kutatásainak a sorsa. Még szegedi professzor korában, 1924-ben bebizonyította ezt a jelenséget békákon. De emlősállatokon nem tudta: ehhez akkor még nem volt megfelelő módszer. Harminc évvel később fia, ifj. Issekutz Béla kidolgozta ezt a módszert. Amikor 1957 elején elmondta ezt a Népszabadság munkatársának, hozzátette: ebből a kutatásból marad még az unokájának is. És valóban : pontosan ötven évvel az ő tanulmánya után megjelent Andris dolgozata, amelyben igazolja az ő akkori felfedezését! És Andris akkor — akárcsak egykor nagyapja Kolozsvárott — még csak harmadéves orvostanhallgató volt, de apja, az egyik kanadai egyetem professzora mellett már ő is megkezdte a kutatómunkát. /I ember — Nem vagyok zseniális ember — mondja ma. — Én egy közepes képességű kutató voltam, akinek az a feladat jutott, hogy megszervezze a gyógyszerkutatást az országban. Az én eredményem az, hogy gyógyszerkutatás folyik, szinte minden tanszéken, minden gyárban, intézetben tanítványaim vagy az ő tanítványaik vannak. Ez az én életem eredménye, hogy a magyar gyógyszeripar ott áll, ahol áll. Ami tőlem tellett: megtettem, és azt hiszem, a legjobban tettem meg, ahogyan csak tudtam. Tudja, én lusta ember voltam, ezért aztán úgy gondoltam: mindenki gondolkozzon magának. Hagytam dolgozni a munkatársaimat. Minden szombaton az intézetben referáló értekezlet volt, ahol a munkáról és a szakirodalomból szerzett új ismeretekről adtunk számot. Tanácsot adtam, ha kértek — de nálam lehetett és kellett önállóan dolgozni. Aki nem tudott önállóan dolgozni, az nem is maradt meg abban az intézetben. A „lusta” ember, aki mögött könyvek — nem egyet már nyugalomba vonulása után írt! — és publikációk sora áll, derűsen és tevékenyen él kis pasaréti házában. Körülmutat: — így él egy boldog ember! Családjának négy nemzedéke él együtt. De azért — talán, hogy Polükrátész módjára megengesztelje a sorsot? — hozzáteszi: — Szerencsés ember is vagyok, nekem mindig szerencsém volt Ha két dolog közül kellett választanom, utóbb mindig kiderült hogy szerencsésen választottam. Látása az utóbbi időben megromlott és nem tud olvasni. De családja — lánya, unokái — felolvasnak neki és munkatársai is. A szellemi sportok megmaradtak: a sakk és a bridzs. A sikerek, amelyeket ezekben ma is elér, bizonyítják, hogy a szerencse mögött mindig ott volt valami más is. Kívánjuk, hogy még sokáig „tegye, ami tőle telik”. Sok szerencsét a tudáshoz, tehetséghez, alkotóerőhöz. Pető Gábor Pál A Népköztársaság Elnöki Tanácsa id. Issekutz Béla Kossuth-díjas akadémikusnak, 90. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatú kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Bognár Géza, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.