Népszabadság, 1976. április (34. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-17 / 92. szám
4 NAGY-BRITANNIA Új kormány, régi gondok Harald Wilson tehát eltávozott a brit kormány éléről. De véget ért-e az a szakasz a brit közéletben, melyet eddig Wilson nevével jelöltek? Az utód, James Callaghan kétségtelenül olyan örökséget kapott, amely körülhatárolja a mozgásterét. Az új miniszterelnök és kormánya első lépéseiből valamelyest következtetni lehet arra, mit próbál kezdeni a wilsoni örökséggel. Minden jel arra mutat, hogy James Callaghan nem törekszik drámai változásokra. A csúcson történt személycserével elkerülhetetlenné vált részleges kormányátalakítás is sejteni engedi, hogy az utód, akárcsak az előd, egyensúlytartásra törekszik, vagyis megőrzi a Wilson-féle jellegzetesen centrista alapállást: mind a párt jobb-, mind a balszárnyáról tekintélyes erőket tart bent a kabinetben és időről időre azokkal működik együtt, akik a leginkább segítségére lehetnek a napirenden levő problémák megoldásában. Egyensúlyozás A kormány átszervezése a fiatalítás jelszavával ment végbe, annak ellenére, hogy az új miniszterelnök négy esztendővel idősebb a réginél. De sikerült elérni, hogy a kormány tagjainak átlagos életkora 56,6-ről 54,3 évre csökkenjen. A szűkebb kabinetben a négy új ember közül csupán egy tartozik a baloldali Tribune-csoporthoz: Booth munkaügyi miniszter. Ez a csoport valamelyest nyert azzal, hogy a pártvezérségért megvívott csatában megerősödtek Michael Footnak, a volt munkaügyi miniszternek a pozíciói. Most ő lett egyértelműen a második ember a kormányban. Jelentős baloldali tényezőnek számít Silkin tervezési és helyhatóságügyi miniszter is. A jobboldali ellensúlyt főképp az növeli, hogy a centrumtól határozottan jobbra álló Crosland került a külügyminiszteri székbe. Erősödtek Dell pozíciói, aki megkapta a kereskedelemügyi tárcát és új kettős funkciójával Shirley Williams asszony is nagyobb befolyáshoz jutott. Itt érdemes megemlíteni, hogy a bennfentesek jóslatai szerint még az idén további változások várhatók a kormányban. Roy Jenkins belügyminiszter, Nagy-Britannia közös piaci tagságának fanatikusan megszállott híve, miután nem kapta meg az áhított külügyminiszteri tárcát, ősszel valószínűleg elhagyja a hazai politikai arénát, ha kinevezik a közös piaci bizottság elnökének. Helyére esetleg Rees, az északír ügyek minisztere kerül. Rebesgetik, hogy Healey pénzügyminiszter sem marad sokáig a helyén, esetleg ő lesz egy idő múlva a külügyminiszter. Ez annál is valószínűbb, mert Healeyre most olyan szerepet osztottak, amely egy idő múlva esetleg tarthatatlanná teszi a helyzetét. ő adta elő az új költségvetési tervezetet, amely a dolgozóknak az eddiginél is súlyosabb áldozatvállalását feltételezi. Ki vállalja a terheket? Miről van szó? A tavaly augusztusban „Egy évet Nagy-Britanniáért" — jelszóval meghirdetett Wilson-féle inflációellenes politika jegyében szabta mega lehetséges béremelések felső határát. Ezt a politikát Wilsonnak sikerült elfogadtatnia a szakszervezetekkel. Az erről kötött megállapodás azonban augusztus 1-én lejár. Most Healey a következő évre még szigorúbb, maximum háromszázalékos béremelési plafont tervezett be. Háromórás költségvetési beszédében azt állította ugyan, hogy a brit gazdaság már a gyógyulás szakaszában van, az export emelkedő tendenciát mutat, az infláció csökken és a munkanélküliséget 1979-re három százalékra lehet leszorítani, ennek azonban ellentmondani látszik, hogy a font értéke néhány hónap alatt 2,2 dollárról 1,84-re esett vissza, és tovább emelkednek a nyersanyagárak. Az új kormány legnagyobb dilemmája tehát az, hogy sikerül-e a bérek és az árak egymással szüntelen kölcsönhatásban levő versengésében további önmegtartóztatási fogadalmat kicsikarni a munkásoktól. A nagytőkének minden oka megvan arra, hogy elégedetten fogadja az ilyen elképzeléseket. A The Economist, a City legilletékesebb lapja, így dicséri a pénzügyminisztert: „Mr. Denis Healey a legtöbb dolgot helyesen oldja meg 1974 november óta... A költségvetés folytatja ezt a bátor utat. Ha egy konzervatív kormány 1976—1977-re háromszázalékos béremelési maximumot merészelne javasolni, a szakszervezetek az utcára vonulnának tüntetni. De mert egy munkáspárti kormány javasolta, a szakszervezetek majd alkudozni próbálnak a javaslatról, hogy lekerekítsék az éles sarkait.” Valóban így van. A Callaghankormány arra épít, hogy a szakszervezetekkel való tárgyalásnál a jövedelemadó-csökkentés kártyáját kijátszva egyezkedni lehet majd. A szakszervezetek 5,5, illetve 7,5 százalékos béremelési plafont tartanának reálisnak. Fisher, a közalkalmazottak félmilliós tagsága nevében megállapította, hogy a pénzügyminiszter ajánlata további életszínvonalcsökkenést rejt magában. De eddig még egyetlen szakszervezet sem utasította el a kormánnyal való tárgyalás gondolatát. És Callaghanék nagyon jól tudják, hogy a brit munkás viszonylag sokat képes eltűrni, csak hogy megmeneküljön a legnagyobb rossztól, egy új torykormánytól, amely azután a legdrasztikusabb eszközökkel hárítaná át az infláció terheit a bérből és a fizetésből élőkre. A „társadalmi szerződés” teherpróbájával tulajdonképpen megkezdődtek a csatározások az őszi pártkongresszus elé kerülő dokumentumok ügyében. A baloldal két fórumon is erősen szervezkedik, hogy az alkudozás során minél több, régen dédelgetett tervét valósíthassa meg. Az egyik fórum a párt országos végrehajtó bizottsága, amelyben a mérleg nyelve változatlanul a baloldal javára billen. A másik a párt parlamenti csoportjának belpolitikai bizottsága, amelyet Tony Benn energiaügyi miniszter vezet. Sürgető tényező A baloldal azzal készül a várható alkudozásra, hogy intézkedéseket indítványoz a külföldre szökő tőke megrendszabályozására. Hiszen hosszú távon a beruházások alacsony színvonala okozza, hogy lassú az angol ipar modernizálása, nehezen emelkedik a termelékenység, és ezért az angol áruk nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai piacokon is nehezen bírják a konkurrenciaharcot a többi fejlett tőkésország termékeivel. Bennék követelni fogják az árak intézményes ellenőrzését, az üzemi demokrácia kiszélesítését és a további államosításokat. Elképzeléseik egyik legkényesebb pontja a katonai költségvetés ellen tervezett támadás: évi egymilliárd font sterlinggel javasolnak kevesebbet költeni katonai célokra, hogy ez az összeg menjen át a szomorú helyzetben levő lakásépítésbe. Nagy-Britannia szerepe nem a fegyveres erejében rejlik — hangoztatja a baloldal —, hanem az ország békés nemzetközi kapcsolatait kell fejleszteni, hogy javuljon a külkereskedelem mérlege, növekedjék az export, ami nélkül elképzelhetetlen a kilábalás a gazdasági bajokból. Mindez csupán a Callaghankormány hivatalba lépésének körülményeit motiválja, és még nagyon korai lenne arról beszélni, nyer-e ez a kormány önálló politikai arculatot, vagy pedig minden vonalon a volt Wilson-kormányzás alig-alig módosított mása lesz. Még nem tudunk arról, milyen kezdeményezést várhatunk az észak-írországi politikában és sok más fontos kérdésben. Ezekre majd az idő ad választ. Az idő, amely sürgető tényező James Callaghan számára Máté Sándor NKPSZABADSÁG 1976. április 17., szombat Tovább bővül a kollégiumi hálózat • Új férőhelyek a kisiskolásoknak • 47 ezer középiskolás lakik kollégiumban Főiskolás diákotthonok épülnek (Tudósítónktól.) Milliókat költ az állam arra, hogy az otthonuktól távol tanuló, a hátrányos helyzetben levő diákok számára megfelelő diákotthonokat biztosítsanak. Ennek érzékeltetésére elég néhány számadat. Az egyik 1970-ből származik, amikor mintegy hétezer általános iskolába járó gyereknek biztosítottak kollégiumi elhelyezést. Ma már ez a szám mintegy tízezerre nőtt, hiszen az elmúlt öt esztendőben a többi között Bács-Kiskun megyében, Borsodban, Szabolcsban és Békés megyében létesültek úgynevezett tanyasi kollégiumok. Ezek a jobbára korszerűen berendezett otthonok lehetővé teszik, hogy a tanyán, a kisebb községekben élő gyerekek szakrendszerű oktatásban részesüljenek, s természetesen az oktató-nevelő munka tovább tart a kollégiumokban is. Az első általános iskolai diákotthont 1954-ben avatták Baranya megyében. 1970-ben 96 diákotthon működött országosan, ma már több mint 120. Kezdetben a szülők féltették gyerekeiket, sokan úgy érezték, hogy elszakítják tőlük; ma már azonban mindenütt megismerték, megszerették a diákotthonokat s szívesen íratják be fiaikat, lányaikat. Az elképzelések ■szerint a következő ötéves tervben több mint háromezer helylyel növelik az általános iskolai kollégiumhálózatot. Az Oktatási Minisztériumban azt is elmondták, hogy a középiskolában tanuló diákok 21 százaléka lakik kollégiumban — ez az arány 1970-ben a 17 százalékot sem érte el. Ma csaknem 47 ezer hellyel számolnak, mivel az elmúlt évek során mintegy 8500 férőhelyet létesítettek. Körvonalazódtak a tervek az elkövetkezendő időszakra is: szeretnének további hétezer diáknak helyet biztosítani az V. ötéves tervben. Ismeretes, hogy az elmúlt években nagyarányú középiskolai kollégiumfejlesztésbe kezdtek, amelyet tovább folytatnak, hiszen a becslések szerint a rászorulóknak csak egy része él diákotthonban. Ezeknek az intézményeknek a feladata kettős: azok a tanulók kerülnek ide, akik távol élnek a középiskola székhelyétől, s itt igyekeznek megfelelő körülményeket biztosítani számukra ahhoz, hogy jól tanulhassanak. A kollégiumi elhelyezés lehetővé teszi azt is, hogy minél nagyobb körzetből tudjanak „beiskolázni” tanulókat — ez eddig főként a szakközépiskoláknál jelentett gondot. Természetesen a kollégiumi elhelyezéseknél előnyben részesítik a fizikai dolgozók gyermekeit. Az egyetemek, főiskolák diákotthonaiban csaknem 30 ezren élnek. Mint az Oktatási Minisztériumban elmondták, a felsőoktatás kollégiumi hálózatbővítése 1965 óta tart, s gyors ütemben folyik egészen 1980-ig. Az elmúlt ötéves tervben csaknem hatezer helyet létesítettek, új, korszerű kollégiumok épültek, s felújítottak számos régi létesítményt is. Az újak közül kiemelkedő a győri és a pécsi műszaki főiskola, a szegedi József Attila Tudományegyetem, a gyöngyösi Mezőgazdasági Főiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, valamint a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola kollégiumának átadása. A cél elsősorban az, hogy mielőbb megszűnjék a zsúfoltság, s minél megfelelőbb körülményeket biztosítsanak a kollégiumban elhelyezett hallgatóknak. Az ötödik ötéves tervben körülbelül 6600 hellyel bővül az egyetemek, főiskolák kollégiumi hálózata. Már idén beköltöznek a budapesti Műszaki Egyetem 830 személyes új diákotthonába, valamint a kecskeméti óvónőképző kollégiumába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az egri Tanárképző Főiskola jövőre kap új szálláslehetőséget. A következő években további ezer helyet biztosítanak a budapesti Műszaki Egyetemnek, hatszázat a pécsi Tanárképző Főiskolának s ötszázat a Pénzügyi- és Számviteli-, valamint a Külkereskedelmi Főiskolának együttvéve. Ebben a tervciklusban kezdik meg építését a pécsi tudományegyetem, a szegedi tanárképző s a budapesti műszaki főiskolák diákotthonának. Ágazati beruházásban létesül kollégium a Semmelweis Orvostudományi Egyetemnek, a győri Műszaki Főiskolának, a Színház és Filmművészeti Főiskolának, valamint a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolának. Zöldgyűrű alakul a főváros körül Megkezdődött a főváros zöldövezeti programjának megvalósítása: a XVI. kerületben, az Ikarus-gyár mellett, a Szilas-patak és kamiontelep környékén elültették az első facsemetéket. Főleg tölgyféléket, a mostohább talajon feketefenyőt telepít a budapesti erdészet. Három csemeteültetőgéppel naponta 4—4,5 hektárt fásítanak. Április végéig a XVI. kerületben száz hektárt, az ősszel a XVI., XVII., s valószínűleg a XVIII. kerületben további 100 hektárt ültetnek be. Az V. ötéves terv végéig 1000 hektárra terjed a zöldövezet. Elsősorban az erdőben szegény pesti oldalt fásítják ebben az időszakban. Ahol a talajviszonyok megengedik, tölgyet, az egészen száraz területeken fenyőt ültetnek. A patak menti részeken fűzet, hazai nyár-, és más vízkedvelő fákat telepítenek az ország különböző erdőgazdaságaiban nevelt csemetékből. A 25 éves program előírásai szerint az ezredfordulóra már dús zöldgyűrű övezi majd a fővárost. A szocialista életmód kutatása Beszélgetés Kulcsár Kálmán akadémikussal, a Szociológiai Kutató Intézet igazgatójával A marxista társadalomtudomány egyik fontos területe a szocialista életmód kutatása, ennek eredményeiről, problémáiról beszélgettünk Kulcsár Kálmán akadémikussal, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatójával. — Az életmód meghatározása még szakkörökben is széles körű viták tárgya. Ahhoz viszont, hogy egy nyelven beszéljünk, mindenekelőtt tisztáznunk kell: mit is értünk az életmód fogalmán? — A hazai szociológiai kutatás megállapításait felhasználva — bizonyos leegyszerűsítéssel —, az életmódot az emberek olyan tevékenységi, magatartási rendszerének tekintem, amelyet életük fenntartására, különböző szintű, különböző helyzetek szerint és történetileg is változó szükségleteik kielégítésére alakítanak ki. Egyszerűbben fogalmazva, az életmód — sok más mellett — magában foglalja azt, hogy az emberek hogyan laknak, táplálkoznak, ruházkodnak, mivel töltik szabad idejüket, mit jelent számukra a munka, hogyan vesznek részt a közéletben és így tovább. Az életmód alakításában jelentős szerepe van az „egyéni elemnek”, vagyis az ember magatartásának, tevékenységének, amely társadalmilag — többszörösen is — meghatározott. Ez annyit je-lent, hogy az emberek beleszület- nek egy meghatározott fejlődési fokon álló társadalomba, amely eleve meghatározza egyfelől igényeiket, másfelől a kielégítésük anyagi, gazdasági feltételeit. És kialakítja azokat az „életmódmintákat”, példákat is, amelyeket az emberek követni kívánnak. A társadalmi fejlődés tehát létrehozza az életmód objektív feltételeit és ezzel mintegy keretet ad az életmód egyéni alakításának, vagyis ezen a kereten belül érvényesül leginkább a személyiség. Miért vált éppen fejlődésünk jelenlegi szakaszában különösen időszerűvé, hogy megválaszoljuk, mit jelent szocialista módon élni, és mi ebben a marxista szociológia feladata? — Hazánkban — hasonlóképp más európai szocialista országokhoz — a társadalom gazdasági, anyagi feltételeinek fejlődése olyan fokot ért el, hogy túlnyomórészt kiküszöböltük történelmi fejlődésünkből fakadó elmaradottságunkat, és — ami legalább annyira fontos — elérkeztünk az intenzív gazdasági és társadalmi fejlődésnek abba a szakaszába, amely mind szélesebb választási lehetőséget biztosít a társadalom tagjai, az egyes emberek számára. Ezen azt értem, hogy az életszínvonal emelkedése, az anyagi helyzet javulása mind több családban teszi időszerűvé a választást, hogy mire költse nagyobb jövedelmét, hogyan rendezze be a lakását, hogyan töltse el a szabad idejét, milyen célokat tűzzön maga elé. Hogyan éljünk megnövekedett lehetőségeinkkel? — ebben kell segíteniük a társadalomtudósoknak. Ehhez pedig meg kell ismerni a lakosságéletmódjának jelenségeit, kialakulásának természetét, befolyásolásának eszközeit, módszereit és a szocialista életmód jellemzőit is. Az életmódban tehát — jóllehet sokféle áttétellel és differenciáltsággal — tükröződnek a társadalom alapvető folyamatai és céljaink megvalósulása is, ezért az életmódnak rendkívül nagy politikai jelentősége is van. Ezért figyeli a tőkésországok és az utat kereső fejlődő világ haladó közvéleménye is növekvő érdeklődéssel a szocialista országok életmódjának különböző jelenségeit. Ezekben mutatkoznak meg számukra ugyanis talán leginkább követhetően a szocialista társadalom eredményei. — Hol tartunk most a szocialista életmód kialakításában? — Ezzel kapcsolatosan azt kell először hangoztatnom, hogy társadalmunkban sem beszélhetünk egységes életmódról. Következik ez abból is, hogy mind az objektív feltételek, mind pedig a társadalmunkban élő különböző életmódminták — és persze, sok más tényező — hatására az emberek és társadalmi csoportok között jelentősek az életmódbeli eltérések. Így például a városi és falusi lakosság munkafeltételei, lakáskörülményei, táplálkozási szokásai, szabadidő-felhasználása között vannak még lényeges különbségek. Élnek még az életmódban a múlt túlhaladott jelenségei is. Gondoljunk például a „világraszóló” lakodalmak, névnapok szokásaira. És számolnunk kell a tőkés környezet befolyásával is, mint például a presztízsfogyasztás némely jelensége. Ám ami a legfontosabb: szocialista fejlődésünk folyamatában mind jobban kezdenek kibontakozni a szocialista életmód elemei. Ezekben fejeződik ki a Szocializmushoz való kedvező viszony, amely befolyásolja az embereknek az életmódra is ható vágyait, továbbá az elkötelezettség a szocializmus ügye iránt, ami az emberek napi tevékenységében, magatartásában mindinkább testet ölt. A szocialista életmód általános és előremutató elemeinek tekinthetők például napjaink szocialista brigádmozgalmának olyan jelenségei is, mint a munkáért való kollektív felelősség, a munkához