Népszabadság, 1976. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

1976. június 1., kedd NEPSZABADSAC Ifjúsági delegáció utazoa Berlinbe A Szabad Német Ifjúság (FDJ) X. parlamentjére hétfőn Berlinbe utazott a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség delegációja. A küldöttséget dr. Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának el­ső titkára vezeti. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Borbély Gábor, a KISZ KB titká­ra. Jelen volt Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete is. A küldöttség hétfőn megérke­zett a berlin-schönefeldi repülő­térre. A vendégeket Egon Krenz, az NSZEP Politikai Bizottságának póttagja, az FDJ központi taná­csának első titkára fogadta. A küldöttséget magyar részről dr. Szűrös Mátyás nagykövet üdvö­zölte. Aláírták a magyar—csehszlovák határvízi együttműködési egyezményt Május utolsó vasárnapján járt le az 1954-ben kötött magyar— csehszlovák határvízi együttmű­ködési megállapodás, s hétfőn ír­ta alá Budapesten az újabb, az eddiginél szélesebb körű vízgaz­dálkodási kapcsolatokra kiterjedő egyezményt dr. Gergely István ál­lamtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Frantisek Ha­­gara, a Szlovák Szocialista Köz­társaság erdő- és vízgazdálkodási minisztere. A tíz évre szóló egyezmény a két ország határát érintő folyók­­nál és egyéb vizeknél kiterjed minden olyan vízgazdálkodási te­vékenységre, amely változást idézhet elő a természetes vízviszo­nyokban. Mindkét fél általános kötelezettséget vállalt, hogy csak kölcsönös egyetértéssel végez a kö­zösen megállapított vízviszonyo­kat befolyásoló vízgazdálkodási munkákat. Az egyezményben rög­zítették, hogy jó állapotban tart­ják a határvizek medrét és a hoz­zájuk tartozó berendezéseket. Köl­csönösen tájékoztatják egymást a vízgazdálkodás fejlesztésének táv­lati tervéről, ennek megfelelően előzetesen megtárgyalják a vízvi­szonyokat befolyásoló vízgazdál­kodási munkák várható hatásait is. Szabályozták az árvíz, a belvíz és a jégveszély elleni védekezés­ben a határvizek tisztaságának vé­delmében érvényesítendő együtt­működést is. Az új egyezmény összhangban van a Felső-Duna közös magyar—csehszlovák sza­kaszán tervezett Gabcsikovo— Nagymaros vízlépcsőrendszerrel is, amelynek előkészületi munkála­tait a május elején Pozsonyban aláírt megállapodás szerint végzi a két ország.* Hétfőn elutazott Budapestről Frantisek Hagara. Elutazása előtt fogadta Borbándi János, a kor­mány elnökhelyettese. Kommunista nagygyűlés Lisszabonban A lisszaboni arénában harminc­ezer ember részvételével kommu­nista nagygyűlést tartottak szom­bat este. Pato, a PKP elnökjelölt­je visszautasította a jobboldal fel­­tételezéseit, miszerint megbomlott volna a központi bizottság egysé­ge és küszöbön állna Cunhal le­váltása. — A központi bizottság továbbra is teljesen egységes, a párt tevékenységével szorosan összeforrott főtitkárának, Cunhal­­nak a tevékenysége — mondta Pa­to. A PKP jelöltje Eanes tábor­nokra nézve kedvezőtlennek ne­­­­vezte, hogy a szárazföldi erők fő­­parancsnokát az egész jobboldal, továbbá a maoista MRPP is tá­mogatja. Cunhal felszólalásában a p portu­­gál demokrácia intézményesítése és konszolidálása szempontjából alapvetően fontosnak nevezte a­ június 27-re kitűzött köztársasági elnökválasztást. Kijelentette: a párt továbbra is arra törekszik, hogy a parancsnoki karban végbe­ment nagy változások ellenére is hozzájáruljon a fegyveres erők és a nép szövetségéhez. Bárki legyen is az elnök, a PKP aszerint támo­gatja, illetve harcol majd ellene, hogy a dolgozó nép érdekeinek megfelelő, vagy azzal szembenál­ló politikát folytat-e. A főtitkár Eanest tartotta a leg­esélyesebb elnökjelöltnek. —Nem kétséges, ha Eanes tiszteletben tartaná az alkotmányt, az a jobb­oldal, amely ma támogatja, hol­nap szembefordulna ve­le — mond­ta. Elítélte azokat az álforradalmi csoportokat, amelyek Carvalho népszerűségéből szélsőbaloldali politikájukhoz akarnak fegyvert kovácsolni. Megismételte: a kommunisták készek politikai többséggé változ­tatni a nemzetgyűlésben kialakult számszerű baloldali többséget. Baloldali kormányt javasolt a kommunisták és a szocialisták be­vonásával. Costa Gomes portugál államfő a Diario de Lisboa című napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: a portugálok a legutóbbi parla­menti választásokon már bebizo­nyították, hogy haladó kormányt akarnak.­­ Az ország gazdasági és pénzügyi helyzete arra késztet — folytatta —, hogy olyan koalí­ciós kormány megalakításáért szálljak síkra, amelyben­ részt vesz a szocialista párt, a kommunista párt és a Demokratikus Néppárt. Banes tábornok a szocialista párt, a Demokratikus Néppárt, a Demokrata Szociális Centrum és a maoista­ MRPP elnökjelöltje, aki élvezi a fegyveres erők legfelső forradalmi tanácsának támogatá­sát is, sajtónyilatkozatában kije­lentette, hogy előnyös volna kato­na minisztereket is bevonni az új kormányba. Hangoztatta, hogy Spinola barátja volt és az is ma­radt. Azevedo kormányfő, aki szintén indul az elnökválasztáson, a Dia­rio de Noticiasnak adott nyilatko­zatában ugyancsak védelmébe vet­te Spinolát. (MTI) Indira Gandhi a szovjet—indiai kapcsolatokról Indira Gandhi indiai miniszter­­elnök közelgő szovjetunióbeli lá­togatása kapcsán szovjet újság­írók csoportját fogadta Delhiben. Az indiai—szovjet kapcsolatok utolsó két évtizedéről szólva a mi­niszterelnök asszony kiemelte, hogy a két ország kapcsolatait ebben az időszakban az állan­dóan szélesedő együttműködés jellemezte. — Érdekeltek va­gyunk a Szovjetunióval folytatott együttműködés további megszi­lárdításában és kiszélesítésében. Az Indiának nyújtott szovjet se­gítség hozzájárult ahhoz, hogy megteremtsük az erős és életké­pes állami szektor alapjait, amely elengedhetetlenül szükséges egy igazságos társadalom építésében — mondotta. . . Indira Gandhi nagyra értékelte az 1971-ben aláírt szovjet—indiai béke-, barátsági és együttműkö­dési szerződést. „Ez a szerződés hivatalos kifejezése a két ország között a nemzetközi kérdések megítélésében fennálló hasonló álláspontoknak és annak a közös kötelezettségnek, hogy a k­ét or­szág között megszilárdítjuk a kölcsönös megértést. Ez a szerző­dés, ugyanúgy, mint barátságunk, nem irányul más ország ellen. Egyetlen célja és értelme van: a béke és a stabilitás megszilárdítá­sa földünkön” — mondotta. (TASZSZ) Merre fejlettn­ek kis ipari szövetkezetek*? Országos tanácsuk — az OKISZ — és területi, szakmai szövetsé­geik messzemenő segítségével a hatvanas évek végén nagyszabású fejlesztési programot dolgoztak ki az ipari szövetkezetek erre az év­tizedre. A negyedik ötéves terv időszakában a programnak meg­felelően folytatták erőik ésszerű összpontosítását, korszerűsítették termelésüket, javították üzemeik­ben a munkakörülményeket. En­nek is fontos szerepe volt abban, hogy fennállásuk óta a múlt esz­tendővel zárult öt év előirányza­tait teljesítették a legnagyobb tervszerűséggel. Változatlan létszám mellett, 50 százalékkal növelték termelésü­ket, s megkétszerezték exportju­kat. Kisebb arányban, 27 száza­lékkal növekedett a lakosságnak nyújtott szolgáltatásaik értéke, de ezen belül 80 százalékkal, az úgy­nevezett kiemelt szolgáltatásoké. Ebbe a körbe a gépjárművek, az elektroakusztikai készülékek, a háztartási gépek javítása, a textil­­tisztítás és a lakáskarbantartás tartozik. A mérleg másik serpenyőjében is vannak azonban feltétlenül megemlítendő tételek. Ilyen pél­dául az a fogyatékosság, hogy nem teljesítették a hagyományos szolgáltatásokra kidolgozott tervet — beleértve a lakáskarbantartást is —, az építőipari előirányzatot és csökkent az egy forintnyi álló­eszközre jutó termelési érték. Ezek a fogyatékosságok és a sok­­ágazatú munka egyéb gyengeségei is alkalmasak rá, hogy az ipari szö­vetkezetek helyesen szabják meg további fejlődésük irányát és té­nyezőit. 1* ro*> r;i m I is ívre Ami az irányt illeti, az válto­zatlanul a tíz évre szóló program céljaihoz vezet. A gazdálkodás kö­rülményeinek módosulása, s a népgazdasági érdekek még követ­kezetesebb szolgálatának követel­ménye azonban az ipari szövet­kezetek működésében is szüksé­gessé tette bizonyos elemek erősí­tését. Például azt, hogy az OKISZ és a területi, szakmai szövetségek fokozzák az ipari szövetkezetek­nek nyújtott segítséget a tervezés­hez, a tennivalók egységes értel­mezéséhez és elvégzéséhez, s a központosítottan kezelt fejlesztési alapok legésszerűbb felhasználá­sához. Mindezt természetesen úgy, hogy ne érje sérelem az egyes szö­vetkezetek törvényesen biztosított önállóságát, s ne csökkentse a bennük dolgozók munkakedvét, kezdeményezőkészségét. Ebben a szellemben kezdemé­­nyezett az OKISZ nagy jelentő­ségű tárgyalásokat a múlt év őszén az érdekelt minisztériumokkal, a megyei s a fővárosi pártbizottsá­gokkal és tanácsokkal. Az azóta megtartott tanácskozásokon min­den részletre kiterjedően megvi­tatták és egyeztették a népgazda­sági terv és a területfejlesztési programok megvalósításából az ipari szövetkezetekre váró fel­adatokat, gondosan és külön-külön mérlegelve valamennyi szövetke­zet adottságait, tényleges lehető­ségeit, így alakították ki és véglegesí­tették az 1980 végéig megvalósí­tandó ipari szövetkezeti beruhá­zások, fejlesztési törekvések fon­tossági sorrendjét. Az első helyen a lakosságnak nyújtott szolgálta­tások és az áruellátás, a válasz­tékbővítés javítása szerepel. Ezt követi a tőkés export növelése, a kiemelt­­lakásépítés, az állami nagyipar hasznos kiegészítése, a hatékonyabb termelés és gazdál­kodás, valamint a lehető legna­gyobb hozzájárulás elsősorban Budapest és a közelében levő te­lepülések problémáinak megoldá­sához. A felsorolt célok természetesen nem különíthetők el egymástól, hiszen szoros kapcsolatok vannak közöttük. S összefüggenek egye­bek között azzal a sarkalatos kér­déssel is, hogy miképpen alakul­jon az ipari szövetkezetek terme­lési szerkezete, szakosítása és mekkorák legyenek üzemi mére­teik. Jól megvilágítja ezt például annak az elemzése, hogy mit is je­lent az állami nagyipar hasznos kiegészítése. Nem mai keletű ipari szövetkezeti szerep ez, de ebben az ötéves tervben új vonásai je­lentkeznek és egyértelműbben bontakozik ki, mint eddig. A nagyipar kirörncítője Érzékeltetésül érdemes sorra venni a munkamegosztást néhány minisztérium vállalatai és az ipari szövetkezetek között. Hazánkban — a magán kisiparosok­tól elte­kintve — csak szövetkezetek gyár­tanak stílbútorokat. Évről évre növelik ruházati ipari termelésü­ket. A Textilipari Kutató Intézet segítségével ruhaipari mintaüzem­szervezési rendszert dolgoztak ki, szakosított szövetkezetek részére. Az OKISZ-LABOR erre hivatott részlege alkalmazza a szervezési megoldásokat az egyes szövetke­zetekre, amelyek nadrág vagy zakó, illetőleg gyermekruha elő­állítására szakosodtak. Elkezdték ugyanezt a cipőipari szövetkeze­tekben is. A Kohó- és Gépipari Minisz­tériumhoz tartozó vállalatokat is segítik a szövetkezetek abban, hogy gazdaságosabbá tegyék ter­melésük szerkezetét. Náluk gazda­ságosan gyártható termékek és termékcsoportok gyártását vállal­ták át tőlük az ipari szövetkeze­tek, hogy a nagyüzemekben kapa­citást szabadítsanak fel nagy so­rozatú, korszerű áruk előállítására. A szövetkezetek készítenek kü­lönféle speciális járműszekré­nyeket, egyebek között baromfi­vagy tejszállító gépkocsikhoz. Ezek nélkülözhetetlenek, de kevés kell belőlük. Gyártanak főzőlapokat elektromos tűzhelyekhez, kizáró­lag szövetkezetek állítanak elő villanyvasalót, húsdarálót stb. Csinálnak 300 ezer kalóriásnál ki­sebb kazánokat, hordozható, ki­sebb méretű hegesztőgépeket, ipari röntgengépeket, s műszere­ket fekete-fehér és színes tv-ké­­szülékek gyártásához, javításához. Az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium vállalatait a szövetkezetek részben mentesítik az egyedi és a csoportos, nem ma­gas házak építésétől, karbantartá­sától, tatarozásától. Többszintes, korszerű technológiával készülő házak építésére jelöltek ki 47 szö­vetkezetet, tatarozásra húszat, a lakosság házkarbantartási igé­nyeinek kielégítésére pedig hu­szonötöt. Hosszú listát adna mindazok­nak a cikkeknek a felsorolása, amelyeknek a gyártásával az ipa­ri szövetkezetek egyrészt mente­sítik az állami ipart a neki nem gazdaságos termeléstől, másrészt választékot bővítenek, az ellátást javítják. A már említetteken kí­vül ide tartoznak például a gyer­mekjátékok, az úgynevezett sza­badidő-ruházati cikkek, az Ika­rusnak készített villogók, lámpa­testek, s az autóbuszok belső vi­lágításához szükséges borítóbu­rák. Vagy a kis sorozatú műszer­ipari termékek, a műszaki gumi­áruk, a finomvegyszerek, az autó­ápoló szerek, a bukósisakok, a sportszerek, a bőr- és a ruházati iparban használatos keretek, ve­retek, díszítőelemek. Tavaly hét és fél milliárd forintot tett ki a nagyiparnak való „bedolgozás” értéke az ipari szövetkezetekben. Terveik szerint ez az összeg 1980- ban a múlt évinek a kétszerese lesz. Méretek, szakosítás Az ipari szövetkezetek tovább­ra is megtartják kis- és közép­üzemi jellegüket. Mind a korsze­rűsítést, mind a szakosítást és a termelési szerkezet tökéletesítését annak az elvnek megfelelően folytatják, hogy minél hatéko­nyabban szolgálják a népgazda­ság érdekeit. Alapkövetelmény­nek tartják, hogy megmaradjanak a kis- és középüzemi jellegből fakadó előnyök: a rugalmasság, a termelési szerkezet viszonylag gyors módosításának lehetősége és az alkalmasság a gazdag vá­lasztékú termékek előállítására. Folytatják a szakosított, szol­gáltató szövetkezeti hálózat létre­hozását. Ez esetenként magával hozza a mostani vegyes profilú szövetkezetek egyes részlegeinek leválását és beolvadását valame­lyik szakosított szövetkezetbe. Szorosan összefügg ez a folyamat azzal, hogy hány üzemet, telep­helyet tartanak fenn az ipari szövetkezetek. Az idei évet 1020 szövetkezet kezdte el, s közülük 305 Budapesten működik. A mintegy 310 ezer ipari szövetke­zeti dolgozó 4000 telephelyen vég­zi termelőmunkáját, a szolgálta­tóhelyek száma pedig 12 ezer. Tízéves programjuk megvalósí­tásának kezdetén három csoport­ba sorolták az akkori 1107 ipari szövetkezetet. Az elsőbe az a 388 került, amelyek véglegesnek te­kinthető üzemi körülmények kö­zött, megfelelő felszereltséggel és telepekkel működtek, s műszaki színvonaluk fejlesztése üzemen belüli korszerűsítéssel, gépesítés­sel megoldható volt. A második csoportba az a 364 szövetkezet tartozott, ahol 1975 végéig na­gyobb rekonstrukció s új, korsze­rű telep, üzem létesítését látták indokoltnak és lehetségesnek. A többi szövetkezet alkotta a har­madik csoportot azzal, hogy na­gyobb beruházással járó rekonst­rukciójára csak később kerülhet sor. A negyedik ötéves terv idején 322 új, korszerű telepet létesítet­tek. Ezzel, valamint a bekövetke­zett 65 egyesülés révén elérték, hogy ma már az 1020-ból 654 szö­vetkezet tartozik az első csoport­ba, a többi pedig felzárkózott a másodikba. Ezt a fejlesztési prog­ramot folytatják, s a tervek sze­rint 1980 végén 800 ipari szövet­kezet dolgozik megfelelő körül­mények között, tartós termelési szerkezettel. . Azok a beruházások, amelyek a korszerűsítés eddigi eredményei­hez vezettek — beleértve 500 új szolgáltató telephely létesítését is — mintegy 3 milliárd forintba ke­rültek. Ennek az összegnek a 80 százalékát tisztán szövetkezeti forrásokból teremtették elő. Az ötödik ötéves terv végéig elő­irányzott fejlesztések költségei­nek a nagyobb hányadát is saját erejükből tudják fedezni. Szigorú elvek Budapesten ebben az ötéves tervidőszakban, előreláthatólag 25 százalékkal csökken az ipari szö­vetkezetek telephelyeinek száma. Megszűnnek a korszerűsíthetet­­len, a gazdálkodás, az irányítás szempontjából hátrányos és na­gyon kevés embert foglalkoztató telepek. Akik ilyen helyeken dol­goznak, azok korszerű szövetkeze­ti üzemekbe, illetőleg ezután lé­tesítendő szolgáltatóegységekhez kerülnek át. Erre a megoldásra van szükség, mert Budapesten — miként más nagyvárosokban —,­­ így is lassú létszámcsökkenés várható, a megnövekedet felada­tok ellátásához viszont feltétlenül kell az ilyenképpen számításba vehető munkaerő, főként a szá­mottevően fejlesztendő szolgá­lta­tási ágazatban. Korszerűsítik a vidéki­­ üzeme­ket, telephelyeket is. Hogy a kor­­szerűsíthetetlenek közül mennyi , és mikor számolható fel, azt nagy körültekintéssel döntik el. Mindig s annak az elvnek a szigorú érvé­nyesítésével, hogy termelő- vagy szolgáltatótelepet, illetőleg egy­séget addig nem szabad megszün­tetni, amíg nincs helyette a szük­ségleteket jól kielégítő másik, korszerűbb. Ugyanilyen fontos követelménynek tekintik azt is, hogy a kis­települések lakóinak az indokolt szolgáltatási és fog­lalkoztatottsági igényeit továbbra is szem előtt kell tartani Az ipari szövetkezetek eddigi eredményeiben is fontos szerepe volt annak a támogatásnak, amit az érdekelt minisztériumoktól, a megyei és a budapesti pártbizott­ságoktól, tanácsoktól kaptak. To­vábbi egészséges fejlődésüknek, a népgazdasági érdekekkel egyezte­tett terveik sikeres megvalósítá­sának is nélkülözhetetlen feltéte­le ez a jól bevált együttműködés. Gulyás Pál s

Next