Népszabadság, 1978. augusztus (36. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

14 A KÖLTŐI MŰVÉSZET HEGEDŰS GÉZA CIKKSOROZATA 3. A költészet tárgya Legegyszerűbb és felületesen igaznak is tetsző meghatározás volna, ha azt mondanék, hogy a költészet tárgya: minden, ami van, minden, ami nincs, ami le­hetséges és ami lehetetlen. Hi­szen költői módon le lehet írni aká­r egy szoba berendezését apró részleteivel együtt, költőien lehet ábrázolni beszélő és emberi tulaj­donságokat viselő állatokat, de akár azt is, hogy a sohase létezett túlvilági lény, a sohase létezett griffmadár hátán hogyan győzi le a sohase létezett hétfejű sár­kányt. Tehát minden, ami van vagy elképzelhető, az tárgya lehet a költészetnek. Holott ez a meg­határozás valójában nem igaz. Mert egy áruház leltára és ár­jegyzéke, még ha fülbecsengő rí­mekben írják, akkor se költészet, jóllehet nagyon is valóság. Ha versbe szedek egy matematikai képletet, vagy egy ebéd étlapját jól ritmizálható sorokba fogal­mazom — ez mind beletartozik a mindenbe, de mégse költészet Ámde ha a költő azt írja meg, hogy az árjegyzék vagy az étlap olvasása őbenne milyen érzése­ket vagy gondolatokat keltett — ez már lehet költészet Az ókori fegyverek egyszerű felsorolása tárgya lehet egy régészeti tudo­mányos vagy ismeretterjesztő műnek, de csak akkor válik köl­teménnyé, ha az olvasó látja azt az ókori hőst, aki felölti őket és vntézkedik velük, vagy ha a költő bemutatja azt a kovácsot, aki mű­vészi mesterségtudásával kifor­m­ál egy pajzsot (bizonnyal akad olvasó, akinek erről a példáról azonnal Homérosz Iliásza jut az eszébe, amelynek felejthetetlenül szép részlete, hogy Héphaisztosz, az isteni kovács hogyan készíti Akhilleusz pajzsát). Szűkítsük te hát a költészet tárgyának meghatározását arra a valóságos körre, amelyre tényleg kiterjed. Ez a kör pedig csakis az ember. Emberi kapcsolatok, em­beri magatartás, emberi tudat és ösztön, vagyis gondolat és érzés. Ha egy költő leír egy tájat, nem természettudományos leírást ad, hanem azt az ember látta képet, ahogy ő érzékeli és láttatni tud­ja. Ha a hősköltemények istenek­­ről szólnak, ezek felnagyított em­beri tulajdonságok és kapcsola­tok. Ha a verses állatmesében a róka fondorlatosan kijátssza a hollót — ez emberi magatartások jelképes kifejezése. Persze az el­beszélő jellegű költeményekben a legkülönbözőbb emberekről lehet szó; a költő érzelmeit kifejező, úgynevezett lírai költeményekben magáról a költőről van szó. De akár másokat szólít fel a költő, hogy cselekedjenek így van úgy — például vívják ki végre a sza­badságot vagy mentsék meg a ha­zát, vagy szánakozzanak a sze­gényeken, akár azt közli, hogy mennyire szerelmes egy leányba vagy saját feleségébe, esetleg lel­kesítő szavakat mond embertár­sainak, hogy milyen jó bort inni, vagy hallgatni a kora hajnalban megszólaló sárgarigókat —, a köl­tészet tárgya mindig az ember, maga a költő és az emberi világ, amelyről tud, és amelyhez szó. A költő tehát ábrázol, de nem oly módon, mint a képzőművész (festő, szobrász, grafikus), aki látvánnyá formálja az általa lá­tott világot, hanem úgy, hogy a szavak eszközével nem szemmel, hanem képzelettel átélhető lélek­ben (ha tetszik: tudatbeli) ké­pieket alkot, nem látványt mu­tat, hanem látomást ébreszt. Eh­hez nyilvánvalóan olvasó vagy hallgató kell, akiben a szavak nyomán kialakul az a belső kép, amelyet a költő az emberi való­ságról megfogalmazott A költői ábrázolásnak tehát olyannak kell lennie, hogy mások megértsék, vagyis­ a költői kép nyomán bel­ső látomás ébredjen bennük. Amit senki sem ért meg, azt hiába ír­ták. Ám itt nagyon is meg kell különböztetnünk a megérthetőség, ha tetszik: társadalomképesség (tudományos műszóval még azt is mondhatnék, hogy szociabili­­tás) fokozatait. Ami nehezen ért­hető, az nem érthetetlen, csak az olvasótól nagyobb értelmi meg­erőltetést kíván. Vannak költe­mények, amelyek első hallásra alig vagy nem is érthetők, de ha kemény munkával birtokba vesz­­szük, esetleg még nagyobb gyö­nyörűségeit, lelki életünk nagyobb gazdagodását idézik fel, mint azok, amelyeket azonnal értünk. Sok jelentékeny költeményt év­századokkal később már nehe­zebb megérteni, nemcsak a nyelv módosulása miatt, hanem azért is, mert ismerni kell hozzá a költő korának számos körülményét Aki Dantét meg akarja hódítani ma­gának, annak el kell mélyülnie a középkor világában is, de végül a nehéz munkával kiharcolt gyö­nyörűség megéri a szellemi be­fektetést. Van azután fordított helyzet is. Nem egy új kifejezés­móddal jelentkező költőt kortár­sai érthetetlennek mondanak, az­után néhány évtizeddel később ugyanez a szöveg széles rétegek számára érthető. Gondoljunk csak a mi költé­szetünkben akár Berzsenyire, akár Adyra. Jelentkezésük idején az olvasók többsége egyszerűen érthetetlennek, sőt értelmetlen­nek találta verseiket. Manapság már az olvasók széles körében közérthetőek. De azért­­kétségte­len, hogy Berzsenyi vagy Ady ma is, nyilván mindig is, nehezebb költő, mint a legtöbbször az első olvasásra azonnal érthető Cso­konai vagy Petőfi. És ez a ne­hézségkülönbség nem jelent ér­tékmeghatározást. Vannak művé­szek, nagyon nagy művészek, akik úgy fejezik ki magukat, hogy leg­alább is felületesen azonnal ért­hetőek, és művészi gyönyörűséget nyújtanak. Gondoljunk Mozart zenéjére vagy Raffaello képeire. Még akik nem is értik meg azonnal műveik emberi mélységeit, azonnal gyö­nyörködnek, szép­ élményt kapnak. Ilyen a költészetben Petőfi. Bar­tók zenéjéhez vagy Rembrandt festményeihez már eleve nagyobb elmélyedés kell, és igazán csak akkor gyönyörködünk bennük, ha újra meg újra halljuk, illetve lát­juk. Ilyen a költészetünkben Ady. De saját költőtársainkkal is így vagyunk. Váci Mihály azonnal érthető. Juhász Ferenchez kemény munka kell, amíg meghódítjuk. Weöres Sándor verseinek csengés­­kongása akkor is kellemesen tet­szetős, ha értelmét nem is vesz­­szük azonnal tudomásuk De akár könnyű, akár nehéz a költői szöveg, figyelnünk kell mű­vészi értékére. A könnyen érthe­tőt ne tévesszük össze az úgyne­vezett „könnyű műfajok” jelen­téktelenségével. Mert könnyen érthető egy Reviczky Gyula, Tóth Árp­ád vagy Radnóti Miklós írta szerelmes vers is, amely mély em­beri érzelmeket fejez ki, és köny­­nyen érhető egy híg operettslá­ger vagy táncdal is, amely silány közhellyé laposítja a szépélmé­nyeket Ugyanígy ne tévesszük össze a nehezen érthetőt az értel­metlennel. De néha csak ember­öltők döntik el, hogy ami első olvasásra nem érthető, az valójá­ban új művészi gyönyörűségeiket hozott-e, vagy tényleg értelmetlen szellemi szélhámosság. Az persze igaz, hogy van köz­életre érzékenyebb, publiciszti­­kus alapmagatartású költő (hogy néhány példát említsek az évez­redekből: Vergilius, Dante, Vic­­tor Hugó, Petőfi,, Majakovszkij, Ady, Johannes R. Becher, József Attila, Aragon), de azért ezek közben a szerelem legnagyobb ki­fejezői közé is tartoznak. Ugyan­így az elsősorban nem publicisz­tikus, főleg saját örömeikről és főleg bánataikról valló igazi nagy költők (példákként: Catullus, Pet­rarca, Baudelaire, Leopardi, Re­viczky, Paszternák) magánérzel­meik mikéntjével dokumentum, sőt bírálat erejével vallanak tár­sadalmukról. De akármilyen alkatú a költő, a költészet képeket idéz az olva­sóban vagy hallgatóban. Úgy szoktuk mondani, hogy — mint minden művészet — tükrözi a vi­lágot. (A kifejezés Shakespeare Harrietjéből származik). A köl­tészetben a tükrözés módszere a költői kép. Ez lehet egyszerű ha­sonlat, amikor rendszerint „mint” szócskával köti össze a költő az ábrázolt valóságot egy olyan kép­­p­el (vagy több képpel), amely fel­kelti a látomást. S mint a holló, mint a felhő, Mint az árnyék, mint a szelíd, Oly sötéten, annyi zajjal, A zsiványhad messze nyargal. Arany János „Az egri leány” című költeményéből való a mint­­es hasonlatnak ez a halmozása. De gyakori, ha a költő egy szó­képpel ébreszti a látomást. Forr a világ bús tengere, oh magyar! Ebben a Berzsenyi-sorban nincs kitéve a hasonlító „mint”. Az ol­vasó a szóképből megérti, hogy a költő számára az izgatott vitág olyan, mint egy „bús tenger”, vagyis valami szomorú végtelen­ség. Költői kép az is, amikor egyik kifejezéssel helyettesítünk egy másikat. Ha a költő szerelmes hölgyéről azt írja, hogy Vénusz — szükségtelen magyarázkodnia, hogy ez azt jelenti, hogy olyan szép, mint maga a szépség ókori istennője. Ez az egyszerű helyet­tesítés az allegória. A legbonyo­lultabb je­lkép­es költői ábrázolás a szimbólum, amellyel a költő egé­sz folyamatot vagy emberi összefüggést fejez ki. Mint pél­dául Adynál a tőkésvilág minden embertelenségét jelentő „Disznó­fejű nagyúr”, vagy Baudelaire­­nél a hatalmon levők és a felsza­badulni vágyók küzdelmét szim­bolizáló „Ábel faja” és „Kain fa­ja” (Az Ábel és Kain című köl­teményben). Mindezeket a költőik nem kizá­rólag, de elsősorban versben fe­jezik ki. De hát mi is az a vers? (Folytatása következik.) Berzsenyi Dániel Arany János (BÁNÓ ATTILA rajzai) NÉPSZABADSÁG 1978. augusztus 27., vasárnap KINEK AJÁNLJA? Aczél János a Memento — Nürnbergi 1946-ot Szívem szerint azt mondanám: mindenkinek. De tudom, hogy ez a dramaturg maximalizmusa vol­na. Ezért szerényebben talán így: sokaknak. Legalább négy nemzedék él ma ebben az országban. Két nemze­déknek személyes élményei fűződ­­nek a fasizmus korszakához. Két újabb nemzedéknek vagy gyer­mekkori emlékeiben él ez a kor, vagy történelmi közelmúltat, leg­jobb esetben iskolai tananyagot jelent. Hajdúfy Miklós rendezővel mind a négy nemzedék számára találtunk mondanivalót Rolf Schneider ténydrámájában. A ki­tűnő NDK-beli szerző ugyanis a nürnbergi p­er negyvenkét kötet­nyi tárgyalási anyagában nemcsak egy, a történelemben páratlan bí­rósági eljárás dokumentumanya­gát fedezte fel, hanem egy, az egész emberiséget — így vagy úgy — érintő drámát is. És noha a dráma szövege, az író zárómonda­tát kivéve, teljesen hiteles, a tár­gyalás nagy fordulópontjainak ki­emelése, a művészi sűrítés irodal­mi rangra emeli. A darab, amit szerda este lát­hatnak a képiernyőn, a legfőbb bűnösök — a tévéjátékban Gö­­ring, Keitel, Schacht és Streicher — és a fontosabb koronatanúk ki­hallgatásának tükrében vázolja fel a nemzetiszocializmus leglé­nyegesebb vonásait, mozgatóru­góit és — a szerző kifejezésével élve — „technikáját”. Gilbert amerikai pszichológus nálunk is ismert Nürnbergi naplójának se­gítségével egyéníti, „dúcolja alá" lélektanilag a náci főnökök alak­ját. Ezzel egyszersmind, le is lep­lezi hitványságukat, jellemtelen­­ségüket, egyikük-másikuk kissze­­rűségét. Bácskai Lan­ó István a Keménykalap és krimpliorrt Ajánlom a filmet a gyerekeknek és felnőtteknek; azoknak a gyerekeknek, akik szeretik a cirkuszt és a fagylaltot; azoknak a felnőtteknek, akik még nem felejtették el a cirkusz és a fagylalt ízét; azoknak a gyerekeknek, akik tudják, hogy a jó elnyeri jutalmát, azoknak a felnőtteknek, akik hinni szeretnének ebben; azoknak a gyerekeknek, akik maguk akarják átélni a kalandokat, azoknak a felnőtteknek, akik kényelmesen nézik inkább; azoknak a gyerekeknek, akik irigylik a felnőtteket, azoknak a felnőtteknek, akik irigylik a gyerekeket; azoknak a gyerekeknek, akik mindenáron gondokat csinálnak maguknak, azoknak a felnőtteknek, akik szeretnék elfelejteni gondjaikat; azoknak a gyerekeknek, akik észreveszik a felnőttek butaságait, azoknak a felnőtteknek, akik szintén észreveszik, de mindig másokban; azoknak a gyerekeknek, akik Bagamérin, a fagylaltoson kacagnak, azoknak a felnőtteknek, akik a kitűnő Alfonzon; azoknak a gyerekeknek, akik szeretik az oroszlánokat, és azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a gyerekeket. Ajánlom tehát a filmet az oroszlánszívű gyermekeknek, és a gyermekszívű felnőtteknek. M­ONDD írd ELVTÁRS A címünkül írt szó 1837 óta ismeretes nyelvünkben. Először csak egy szűkebb kör használta, majd a hazai munkásmozgalom fellendülésével fokozatosan ter­jedt Általános megszólításként a fordulat évétől számíthatjuk. Rövidesen kialakult — német mintára — női változata, az elv­társnő (az oroszban a tovaris szó mindkét nemre vonatkozik). Jegyzőkönyvekben, levélboríté­kokon sokszor rövidítve találjuk, így: eh, illetve et-nő. Találkozha­tunk ilyen formákkal is: et-nek vagy et-nak. Melyik a helyes a kettő közül? Az elvtárs összetett szó, és két tagjának első betűje szolgál rövidítésül. Hasonló betű­szavakat nap mint nap haszná­lunk, pl. tsz (ejtve: téesz), vb (ejtve: vébé). Azt gondolhatnánk, hogy az eh is közéjük tartozik. Csupán annyiban, hogy ez is be­tűszó. A tsz és a vb szavakat ki is mondjuk, az eh szót viszont csak írjuk. Akkor minden előz­mény nélküli rövidítéssel van dol­gunk? Korántsem! Bizonyára mindenki játszi könnyedséggel tudna hasonlóképpen létrejött szavakat sorolni. Csak mutatóba néhányat! A mértékegységek nevét (km, dl, kg stb.) általában rövidítjük, de még sok mást is, pl. vsz. (vers­szak), pu. (pályaudvar), sőt vá­rosnevekben sem ritka: Bp„ Szfv. (Székesfehérvár). Olykor toldalé­­kolni is kell ezeket a szavakat. Ekkor nem a betűszót vesszük figyelembe, hanem az általa jel­zett teljes szót. Lehetünk tehát Bp-en, de Bp-n nem; valami le­het 20 km-rel nagyobb távolság, és nem 20 km-mel. Mindeze­ket előrebocsátva elmondhatjuk, hogy az eh rövidítés nyelvünk­ben teljesen szabályos. Toldalé­kolása a fentieknek megfelelően történik, tehát: ez-nak a helyesen leírt forma. Az elvtársnő szó­ragozásával kapcsolatban nehézségek nem merülnek fel, hiszen az összetett szó harmadik elemét leírjuk: el­­nőnek. Más nyelvek is szívesen rövi­dítenek, például az elvtárs-nak megfelelő szót is. Európa nyel­veinek többségében az elvtárs, valamint az elvtársnő rövidítése megegyezik, hiszen a keresztnév eldönti, hogy nőről vagy férfiról van szó. A címzésekben csak a -nak, -nek rag szereptel nyelvünk­ben. A jegyzőkönyvek vezetői az élő szót írják le, gyorsan kell dolgozniuk, ezért célszerű, ha rö­vidítenek, így rövidíthetik az elv­társi név szót is A jegyzők­önyvek tisztázati példányaiban azonban nem épp­en megfelelőek a tolda­lékolt alakok. Az idegen nyelvek­ben némiképpen könnyebb a helyzet. Az elvtárs jelentésű szó rövidítése a név elé kerül, nem pedig a név után, ráadásul az esetleges ragokat is magában hor­dozza (a legtöbb esetben az elöl­járó szó a kifejezés egészére utal). Fölöslegesnek érezzük az efféle alakokat: et-tól, et-sat, et-ért, et-at. Írjuk le nyugodtan így, elvtárstól, elvtárssal, elvtár­sért, elvtársat. Mint említettük, a rövidítés teljesen szabályos, meggondolan­dó azonban, hogy szükségszerű-e rövidíteni. Elvégre az elvtárs szó egyáltalán nem tekinthető hosz­­szúnak. Az, hogy más nyelvek rövidítenek, még nem jelenti azt, hogy mi is hasonlóképpen csele­kedjünk. Az egyéb­­társ utótagú szavak effajta rövidítése csak el­vétve fordul elő (pl. a kortárs szó helyett mikor láthatunk kb. betű­kapcsolatot?). Annak a néhány betűnek a leírása nem okozhat nehézséget Még gyors címzéskor sem. Ha egyáltalában kiírjuk, mert — legalábbis nyomtat.. .­ szövegben — mindinkább csak megszólításként fordul elő. Mizser Lajos

Next