Népszabadság, 1981. március (39. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-24 / 70. szám
1981. március 24., kedd NÉPSZABADSÁG Befejeződött a magyar nyelv hete A mai költői nyelv kérdéseiről rendezett kerekasztal-beszélgetéssel vasárnap a Kossuth Klubban befejeződött a magyar nyelv hetének fővárosi rendezvénysorozata. A tizenötödik alkalommal megrendezett nyelvművelő programsorozat keretében több mint 200 előadást tartottak mintegy tízezer érdeklődő részvételével. A magyar nyelv hetének tapasztalatairól szólva a TIT budapesti szervezetének vezetői elmondták, hogy élő anyanyelvünk állapotáról, a nyelvi műveltség helyzetéről s a nyelvhasználat gyakorlati kérdéseiről csaknem száz előadó — a tudományág elismert művelői, egyetemi oktatók, írók, költők, színművészek — beszéltek a rendezvényeken. Az előadásokat élénk érdeklődés kísérte. A Ki tud többet anyanyelvünkről? vetélkedőn 150 szocialista brigád vett részt, a verseny döntőjét ugyancsak a program részeként tartották meg. Az üzemeknél, vállalatoknál szervezett előadások mellett különösen az ifjúság nyelvművelésére igyekeztek nagy figyelmet fordítani. Általános és középiskolákban, szakmunkásképző intézetekben egyaránt nagy sikere volt a játékos nyelvi vetélkedőknek, rendhagyó irodalomóráknak, amelyek vezetését neves tudósok, népszerű színművészek is szívesen vállalták. A következő hetekben az ország sok más településén is sor kerül hasonló rendezvényekre, a TIT helyi szerveinek közreműködésével. (MTI) Lukács György hagyatéka nyomtatásban A magyar könyvkiadás egyik idei nagyszabású vállalkozásaként útjára indították a Lukács Archívum és Könyvtár Lukács György hagyatékából című könyvsorozatát. A forráskiadványok az egyes kéziratokat eredeti nyelven, többnyire németül közüik. A napokban került az üzletekbe A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében című munka, amely Magyarországon először jelent meg. A műről a sorozat szerkesztői elmondták, hogy a budapesti Kisfaludy Társaság 1906-ban ezzel a címmel hirdetett pályázatot. A beérkezett művek közül a bíráló bizottság Lukács György monográfiáját ajánlotta díjazásra. A most kiadott könyvben feltüntették Lukács nem végleges szövegváltozatait, valamint későbbi, a szövegbe beillesztett kiegészítéseit. Az új szöveget tartalmazó — az eredetit módosító — több oldalas kéziratbetétek a kötet függelékébe kerültek. Megjelenés előtt áll Lukács Györgynek 1910—11-ben írt Naplója, valamint az 1913-ban alkotott ítélőszék című tanulmánya. A szaktudomány művelői előtt közismert, hogy Lukács György életében 1910—11 válságos időszak volt, s a Naplóban közölt dokumentumok ezt tükrözik. A napló keletkezési helye Berlin, Weimar és Firenze. A sorozat következő kötete, az ítélőszék című töredékes dialógus keletkezésének pontos dátumát még nem sikerült kideríteni; a szerkesztők 1913-re teszik. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének önálló szervezeti egységeként működő Lukács Archívum és Könyvtár — a könyvfüzér gondozója — 1971-ben alakult a magyar marxista társadalomtudomány kiemelkedő személyiségének könyvtárából és kéziratos hagyatékából egykori lakásán, Budapesten. A mintegy 11 ezer kötetes könyvtár, az ezer kézirat és a tízezernél több levél egységes gyűjteményt alkot; együtt-tartása, kezelése és gyarapítása tudományos, valamint kulturális célt egyaránt szolgál. Jelenleg Lukács Györgynek egy Dosztojevszkijről szóló könyvhöz 1914 és 1917 közt közölt jegyzeteit szerkesztik kötetté. (MTI) Tévéstúdió a középiskolában Zárt televízióláncot működtetnek dezés központi stúdiója képet és tankísérleti jelleggel a kaposvári gépéget ad a tantermekbe, és alkalmas szeti szakközépiskolában. A tanítást az iskola műhelyeiben és laboratóórák és az iskolai tévéújság köz-riumaiban folyó munka közvetítésevetítésére egyaránt alkalmas bérére, rögzítésére. GYERTYÁS LÁSZLÓ FELVÉTELE — MTI FOTO LEONYID KOGAN három ráadássalmegtoldott forró atmoszférájú hegedűestje, miként e világhírű művész minden budapesti vendégszereplése, most is a hangszeres játék, a zenei felfogás különleges tanulságaival szolgált. Azt hiszem, személyiségjegyei lényegülnek át muzsikává. Szikár, zárkózott és puritán művész, aki tudatosan kerüli a hegedűvel megteremthető könnyű hatást, a „látványos” produkciót, s lemondva minden olcsó vagy annak tetsző eszközről — egészen mélyről fakadó mondanivalókat tár fel páratlan intenzitással. A hang Kogan számára nem érzéki varázslat, sokkal inkább intellektuálisan átélt jelenség. Gyönyörű és gazdag ez a tónus, mind fényesebb, dúsabb lett ezen az estén, karcsú volt és átható. Bár csupa romantikus alkotást szólaltatott meg, gondosan elkerülte a hangok összekapcsolásának romantizálóan érzelgős módját, a húrokon való csúszkálást. Ugyancsak lemondott arról is, hogy némely hangok testét nagy, széles vibrátóval duzzassza fel. Így azután hegedűjének hangja mintegy pőrén, kendőzetlenül jelent meg előttünk. Ezt azonban csakis olyan művész teheti meg, akinek megvan a technikai felkészültsége ahhoz, hogy a hangokat tökéletes biztonsággal, minden keresgélés nélkül ragadja meg. Kogan, tán mondanom is fölösleges, ilyen fokon ura önmagának és hegedűjének. Ellentmondást nem tűrő biztonsággal indít hangot, dallamot, formál egész tételeket vagy műveket. Ritmusfantáziája is merőben eltér a legtöbb hegedűsétől, különbözik szigorában, zárt voltában, végtelen fegyelmében, de milyen élő ez a ritmus, s mekkora energiák hordozója. Műsorát, kiváló zongorapartnerrel, Nyina Kogannal az oldalán, Brahms G-dúr szonátájával kezdte. Némelyeket ez a mű szentimentalizmusra, privát érzelmek kifejezésére csábít. De nem fogant!ó drámai látomást fedezett fel a darab meghitt otthonhangjai mögött, s oly magasfeszültségű rejtett tartalmakat, mint előtte talán senki. Érvényesült itt eszközeinek fentebb említett önkéntes korlátozása, de az a belső tűz, amely játékát mindvégig áthatotta, előadásmódjának végtelen gazdagságára irányította a figyelmet. Schubert C-dúr fantáziájának megszólaltatásakor a kompozíció dalszerűen lekerekített elemeinek eredeti jelentését mintegy megszüntetve őrizte meg, éreztetve mindazt a pszichologizáló tartalmat, ami e felhőtlen dalolás mögött rejlik. A mű második szakaszának verbunkosi hatásai Kogan tolmácsolásában szinte már haláltánccá fokozódtak, mintegy Liszt Ferenc „Csárdás macabre”-jának (Halálcsárdásának) szellemében. Csajkovszkij Melankolikus szerenádja valósággal csábítja előadóját édeskés-szalonos kifejezésre. Leonyid Kogan az orosz románc — népies műdal — hiteles, emberhez szóló őszinte érzelmességére hívta fel a figyelmet. Csajkovszkij muzsikájának gyökereit úgy tárta fel, hogy érzékeltette realitástartalmukat is. Saint-Saëns Havanaise című, többnyire ráadásszámként játszott darabja, amely kétségtelenül nem remekmű, meghatványozódott a jelentésében azáltal, hogy Kogan egy rézdomborítás erejével kalapálta ki a darabon végighúzódó évezredes táncritmust, a habanéra-lüktetést. Wieniawski saját témájára írt Variációiban Kogan, anélkül hogy szigorú hegedűserkölcsét feladta volna, parádés vonókezelés, bravúros mutatványok sorozatának valóságos tűzijátékát rendezte meg. Érthető, teljességgel indokolt, hogy a kiváló muzsikus tűzbe hozta a közönséget, amely három pompás ráadás után is csupán kényszeredetten távozott a Zeneakadémia Nagyterméből. MAGYAR MUZSIKA címmel nem egészen szerencsés műsor-összeállítású kamarahangversenyt rendezett a Rádió a Nemzeti Galéria barokk kiállítási termében. Bartók, Kodály mellett a sajnálatosan ritkán hallható Weiner Leó művei hangzottak el. De Weinertől éppen nem életművének leginkább élő korszakából, korai alkotóperiódusából válogattak. A Peregi verbunk hatása elhalványul Bartók Kontrasztok triójának megélt verbunkoshangjainak árnyékában. Weiner nagy formaművészettel megalkotott, zongorára átírt népdalai némiképp városi virágként hatnak, ha velük egyazon műsorban hallhatók a kodályi őstenyészet remekei, a Magyar Népzene-ciklus eredeti folklorista-élményből táplálkozó népdalfeldolgozásai. Ám kiváló operaénekesünk, Kalmár Magda ápolt előadásában még a Kodály-tételek valódi mélysége sem tárulkozott fel, oly sok volt énekében a műdaloselem. Mintha franciakertbe plántálta volna s nyeste volna formára a természet növényeit, oly mesterkélten hatott az* Árva vagyok, a Rossz feleség balladája vagy A csitári hegyek alatt. A Kontrasztok trió előadásához az összeszokott Szenthelyi Miklós—Berkes Kálmán (hegedűt— klarinét) páros ezúttal a műsort kiváló diszpozícióban végigzongorázó Szabó Csillával szövetkezett. Az erőteljes, végtelenül kimunkált s minden pillanatában meggyőző, a bartóki varázslatot felidéző produkcióban éppenséggel nem hatott ,,alkalminak” a három muzsikus társulása. Breuer János ZENEI KRÓNIKA 7 KÖNYVSZEMLE írta: Csokonai Vitéz Mihály nemcsak műveivel, hanem alakjával is elevenen élt népünk tudatában; egyaránt része volt a szájbeli és írásbeli hagyománynak; közismertsége a Petőfiéhez fogható. Az írástudatlan is tudott a garabonciásról, s a debreceni kollégiumból szétágazó partikulák oktatómesterei vagy a kálvinista papok műveinek vaskosabb rétegéből gyalogfilozófiát és humort mindenkor készségesen merítettek. Hogy azonban milyen nagy és máig érvényes poéta, már jóval kevesebben és kevésbé tudták, mint az utóbbi évtizedekben. A gyarapodó tudás jele az is, hogy a századok során összekuszálódott hagyatékát épp az utolsó negyedszázad irodalomtörténetírása tette rendbe. A Szépirodalmi Könyvkiadó NAGY KLASSZIKUSOK sorozatában három vaskos kötet tanúsítja a Csokonai-életmű áttekinthető rendjét. A gyűjteményt Vargha Balázs gondozta. Csokonai Vitéz Mihály minden munkájának első kötetében a verseket, a másodikban a prózai műveket, a harmadikban a műfordításokat találja az olvasó, s mielőtt nyugtalankodnék, azt is közlöm vele, hogy a drámák — színművek — a második kötetben a szépprózai művek után sorakoznak, s ez a kötet tartalmazza a tanulmányok nagyobb részét, valamint a fennmaradt Csokonai-leveleket és személyes írásokat; a harmadik kötet sem csak a műfordításokat, mert ebben találjuk A természeti morál (Holbach) és Az ázsiai poézisről című tanulmányt és a néhány sornyi feljegyzést, amely a De Idillio Arabico címet viseli. Az arab idilliumot kasidának nevezik, s egyike azoknak a lírai műformáknak, amilyen például az anakreoni dal vagy a szonett. A most megjelent gyűjtemény második és harmadik kötetének tömör címeit feloldva elmondhatjuk azt is, hogy Csokonainak nemcsak lírája sokrétű, hanem prózai és műfordítói munkássága is. S ahogy versei gyűjteményében ott találjuk diákköri poétái gyakorlatait és a később poétai osztályt tanító praeceptor alkalmi verseit, prózai művei közt pedig olyan feljegyzéseit is, mint az (Egészségügyi szabályok), a (Gyümölcsfajták) vagy a (Növénytani szójegyzék). Vajon helyénvaló-e Csokonai minden munkái közé sorolni az ilyen természetű jegyzéseket? Igen, helyénvaló, mert Csokonainál sose lehet tudni, hol ér véget a költészet, és hol kezdődik a köznapi élet. A három kötetbe foglalt Csokonai-hagyaték ilyenképpen művelődéstörténeti teljességet képez. Csokonai versei, színművei, tanulmányai és műfordításai külön-külön is képesek érzékeltetni ezt a művelődéstörténeti teljességet. Legnagyobb, a felvilágosodás eszmevilágát sugárzó verseinek egyike-másika eredetileg iskolai feladat témája volt; az alkalmi költemények — a halotti búcsúztatók — elmélkedő passzusai is nagy Csokonai-versekben villognak később elő; növénytani szójegyzék vagy egészségügyi szabály ugyancsak az érett Csokonai lírájával van összefonódva; köznapi és kamaszos bumfordiság a szellem éteri magasával érintkezik. S ha valaki, ezt éppen Vargha Balázs tudja, mert az ő Csokonai-szolgálata, sok évtizedes filológiai munkája azon a vonzalmon alapszik, hogy legszívesebben maga is garabonciásként maradna fönn az utódok emlékezetében. Áprily Lajos tanulmányainak gyűjteményét is a Szépirodalmi Könyvkiadó adta közre. Álom egy könyvtárról a kötet címe, s a gyűjtemény címadó írása pontosan fejezi ki azt a szerénységet, amely Áprily tanulmányainak rokonszenves vonása. Arról szól ez a kis esszé, hogy akit a sorsa úgy hányt és vetett, mint őt, annak nincsen igazi könyvtára, de annál inkább van álma róla, hogy milyen is lehetne. Aztán mégiscsak az derül ki, hogy van azért neki könyvtára, ha nem is azonosítható a vágyképpel, amely A KÖNYVTÁRRÓL a szívében él. Nem ambíciója az esszé, a tanulmány. Az írások java részét alkalom szülte, s ha a tárgy volt fontos neki, azt is takargatja. A tárgyi közegbe burkolja bensőséges vonzalmát, mert ezt viszont mégsem akarja eltagadni. A kötet egyik-Áprily Lajos Alom Mikor írtak utol- DOy jára ilyen szépen i •• . -_A/, és pontosan Bak -könyvtárról say Sándorról? E században Áprily írt róla pontos értékítéletű tanulmányt. Nem tagadja, hogy vonzódik Baksay „problémátlan” szépprózájához, vonzalma azonban nem hibbantja meg arányérzékét. „A nyáron Baksay munkái véletlenül Standhal regényei mellé kerültek az érdeklődésemben. Szinte párhuzamosan olvastam őket, s a nagy lélekanatómus alakjainak összeszőtt szenvedélyei és nagyobb világérzése az Ormánság és Kiskunság kisebb látóhatárú, egyszerűbb síkú prédikátorlelkeivel és Jókai-romantikától is színezett kalandoraival egy időben szerepeltek tudatomban.” Ady tanulmányai őszinte vallomásjellegükkel ragadnak meg, a Kuncz Aladárról és a Dsidáról szólók pedig bensőségességükkel. A kötet világirodalmi horizontja: Dante, Gogol, Turgenyev és Puskin. SZABÓ PÁL kisregényeit Szabó Ferenc szedte egy kötetbe. A Szépirodalminál készült gyűjtemény segítségével áttekinthetjük a nagy tehetségű epikus egész pályáját. A Honfoglalás — a gyűjtemény első darabja — a pálya kezdetén íródott, az Emberek, a Békalencse, a Papok, vasárnapok után, majd egy időben a Csodavárás és az Anyaföld című regényekkel. Tárgyát a honfoglalás korából veszi, anyaga abból a paraszti életkorből van, amiben Szabó Pál a gyerekkorát töltötte. Igaza van Szabó Pálnak, nem sokat változott a magyar falu a történelem századai során, úgy élhetett a honfoglalás kori ember a természetben, mint a tizenkilencedik századvég biharugrai parasztja. A Magyarok és a Legények — a gyűjtemény másik két írása — a Harangoznak és a trilógia, a Lakodalom, Keresztelő, Bölcső előtt született, a Macska az asztalon ezután. A maradék három, a Bandi, a Tiszán innen, Dunán túl... és a Szereposztás már a felszabadulás utáni magyar falu változó világát hírleli-idézi. Ezek a kisregények — a gyűjtemény címe: Macska az asztalon — nem a nagy elképzelés jegyében születtek, inkább az író életérzésének kicsapódásai. Éltető elemük a humor, Szabó Pál eredeti, lírával oldott humora. Szabó Pál regényei két szerkezettípusra oszthatók. Az egyik a falu örök állapotát mintázza, vagyis egy állapotát, amiben a ritmus a természeti idő, a felkelő és lemenő nap, az évszaki változás. A falusi házak falán az ingaórák többet állnak, mint járnak. A másik regény szerkezetét meg az életforma rendje tagolja. A születés és halál közt elsuhanó időt munka meg ünnep szabályos váltakozása érzékelteti, lakodalmakra keresztelők következnek, s a bölcsőtől a koporsóig rengeteg gondja-baja van az embernek. Ebben a rengetegben az ünnepnapon túl csak a komikum iránti érzék, a humorra való hajlam segít. A kisregények az idő lineáris sorozatosságából veszik ki magukat. Ott kezdi az író, ahol lehet valamin derülni, s ott hagyja abba, ahol a legnagyobb a derű, a vidámság. Az ember életrevalósága, ez a kisregények tartalma, s a forma pedig a derűbenhumorban délibábló életkép, nyelvi színesség és találékonyság. — Keveset hallani mostanában Szabó Pálról. Életműve körül nagyobb a csend, mint érdemli. E kisregények talán megtörik a csöndet, s kíváncsivá teszik az olvasót az egész életműre. Görög falu valahol Anatóliában. Nikosz Kazantzakisz regényének tere. Az Akinek meg kell halnia ideje viszont maga az időtlenség. Rubin Péter fordításában adta közre a regényt az EURÓPA KÖNYVKIADÓ. Olyan faluról szól tehát Kazantzakisz regénye, amelynek földrajzi helye meghatározott, de az idő, amelyben az anatóliai kis falu népe él, meghatározhatatlan, mert Krisztus születése óta ott semmi nem változik. Ez adta az írónak az ötletet. A falu a következő évi passiójátékra készül. A készülődés során aztán egymásba keveredik a játék és a valóság ideje. Manoliosz, a fiatal pásztor, aki Jézus szerepét kapja, végül is azonosul a szereppel, de mások meg a Jézus-tagadó szerepek idejét keverik el a valóságéval. Manolioszból így lesz a valóságban is Jézus, szenvedéseiből megélhető sors. Grigorisz atya így szól Jézus Manolioszhoz: „Mit tudsz felhozni mentségedre? — Semmit — felelte Manoliosz csengő hangon. — Bevallod, hogy bolsevik vagy? — Ha a bolsevikok úgy gondolkoznak, ahogy én, akkor bolsevik vagyok, atyám. — Erre olyan zúgás támadt, hogy visszhangzott tőle a templom, s megrendült még a kupola is, ahonnan a Mindenható Krisztus nézte a jelenetet.” Kazantzakisz nem kopírozza rá a valóságot a minden esztendőben elismételt, mert elismételhető passióra, úgy beszéli el a készülődést, mint készülődést. Csak ami közben kialakul és a készülődéssel párhuzamosan bontakozik, csak az kezd hasonlítani a passió különböző és egymást követő akcióira. Mert nemcsak Manoliosz éli át a számára osztott szerepet, mindenki más is beleéli magát az övébe. S a görög falunak megvan a maga Pilátusa is; a török aga a görög falu helytartója, s egy idő után azért dörzsöli kezét, mert látva látja, hogy alattvalói kellőképpen elfoglalták magukat a saját ügyükkel-bajukkal, s ő Pilátusként már nemcsak dörzsöli, már moshatja is kezeit. Elismétlik évről évre a passiót az anatóliai falu keresztényei, de ez egyszer azzal a komolysággal, ahogy először megtörtént. Sőt annál is komolyabban, mert Jézus Manolioszt megölték, a templom-barlang előtt kiterítették, s úgy tettek, mintha minden rendben volna, hiszen Jézus harmadnapon feltámadott. Hogy Manoliosz nem támadott fel, arról már csak két verssor tudósít bennünket, egy öregasszony siratója: „A hóba írták e fiú nevét, / Felszívta a nap, elmosta a víz...”