Népszabadság, 1981. augusztus (39. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-01 / 179. szám

2 Különös hallgatás a Niszso Maru katasztrófájáról Három hónappal a Niszso Maru japán kereskedelmi hajó elsüllye­dése után még mindig nincs hivata­los állásfoglalás a szerencsétlenség okáról. Mint ismeretes, a japán ha­jót egy vele összeütköző atommeg­hajtású amerikai tengeralattjáró süllyesztette el. Az amerikai kor­mány akkor ígéretet tett arra, hogy 30 napon belül fényt derít a szeren­csétlenség okára. A Kyodo japán hírügynökség fur­csa hallgatásnak minősíti azt, ahogy az amerikai és a japán kormány kezeli az ügyet. A két kormány különös hallgatása — állapítja meg a TASZSZ szovjet hírügynökség — arról tanúskodik, hogy a Pentagon igyekszik eltüntet­ni a nyomokat, mivel az igazság sajtónyilvánosságával értesüléseket szivárogtatnak ki az amerikai ten­geralattjárók által a japán partok­nál betöltött szigorúan titkos külde­tésről. Ugyancsak megválaszolatlanul ma­radt az a kérdés, hogy az eset után a helyszínre küldött amerikai repü­lőgépek miért nem nyújtottak segít­séget a bajba jutott matrózoknak, s a szerencsétlenséget okozó tenger­alattjáró miért nem vette fedélzeté­re a Niszso Maru mentőcsónakjai­ban összezsúfolódott tengerészeket. (MTI) A szejm csökkentette a népgazdasági tervet Változások a lengyel kormányban - A Szolidaritás újabb feszültségkeltő akciói (Kiküldött munkatársunk jelenti Varsóból.) A lengyel nemzetgyűlés tanácsko­zásának második napján a képvise­lők folytatták a vitát a kormány sta­bilizációs programjáról és a népgaz­dasági terv csökkentéséről, valamint a sajtótermékek és -kiadványok el­lenőrzését szabályozó törvény terve­zetéről. A szejm beható vita után a tör­vénytervezeteket elfogadta. A kép­viselőik az ország gazdasági helyzetét elemezve, bírálták a kormányt és a gazdasági vezetést, számon kérve Ja­­ruzelski miniszterelnök tízpontos kor­mányprogramjának végrehajtását. A gazdasági kérdésekről folyó vi­tában szót kért Z. Macej miniszter­elnök-helyettes, a kormány tervbi­zottságának elnöke. Hangsúlyozta, a minisztertanács címére intézett kö­vetelések megoldásának jó része a vállalatok és a helyi szervek dolga lenne. A gazdasági válságból való kijutás kérdésében nagy figyelmet kell fordítani a nemzetközi együtt­működésre, különösen a szocialista országokkal. Rendkívüli fontosságú a piaci ne­hézségek mielőbbi megoldása — mondotta, majd hangsúlyozta: a Szolidaritás fellépése, a tiltakozóak­ciók, felvonulások szervezése, a kor­mányra gyakorolt nyomás semmivel sem gyorsítja meg a kijutást a vál­ságból. A szejm ülésén személyi kérdé­sekről is határoztak. Lemondott a kormányban betöltött funkciójáról Mieczyslaw Jagielski miniszterelnök­helyettes, Miroslaw Milewski bel­ügyminiszter (akit a KB titkárává választottak), valamint Józef Kepa közigazgatási, területgazdálkodási és környezetvédelmi miniszter. Janusz Obodowski eddigi munka-, bér- és szociálisügyi minisztert a kormány elnökhelyettesévé választották. A közigazgatási minisztérium élére Ta­­deusz Hapalowski altábornagy ke­rült.. Belügyminiszterré a szejm Czeslaw Kiszczak altábornagyot vá­lasztotta, munka-, bér- és szociális­­ügyi miniszter Antoni Rajkewicz lett. Az ajánlásokat előterjesztő Wojcziech Jaruzelski miniszterelnök közölte a törvényhozással, hogy új külügyminiszter személyére a kö­vetkező ülésszakon terjeszt elő ja­vaslatot. Józef Czyrek eddigi kül­ügyminisztert a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjává, a KB titká­rává választották. Mint már megírtuk, több lengyel városban, így Lódzban a Szolidari­tás helyi szervezetei több napja til­takozó meneteket szerveznek. Eze­ken a tüntetéseken a jobb élelmiszer­­ellátás követelése mellett számos po­litikai jelszót is bevetettek. Ezzel összefüggésben írja a pénte­ki Trybuna Ludu. A lódzi akció meghirdetése előtti két héten való­ban nem volt kielégítő a lódzi vaj­daság hús- és más élelmiszer-ellátá­sa, de a lódzi küldöttek felszólalása után, a LEMP kongresszusán, a ve­lük folytatott varsói megbeszélések alapján és a vajdasági hatóságok erőfeszítései révén a helyzet érezhe­tően javult. Az előkészített akciót azonban ennek ellenére sem fújták le, hanem ismételten új jelszavakat, követeléseket vettek elő. (Plakáthad­járat folyik például a LEMP IX., rendkívüli kongresszusának lejára­tására is.) A Szolidaritás mazowszei (varsói) regionális szervezete olyan határozatot hozott, amelyben jövő hétfővel kezdődően egy sor tüntetést helyez kilátásba. 155Trájk feszültsé­­get rendel el a terület üzemeiben, és egynapos általános sztrájk meghir­detését kezdeményezte az országos egyeztető bizottságnál. A szervezet követeléseit a regionális központ né­pes küldöttsége adta át a szejm és a kormány illetékeseinek. A csütörtöki lódzi asszonytüntetés­ről írva a Trybuna Ludu tudósítója emlékeztet arra, hogy a megmozdu­lás szervezői — akik nem kívánnak normális szakszervezeti tevékenység­gel foglalkozni — a követelések élét kizárólag a hatóságok ellen irányí­tották. De egyetlen jelszó sem szólí­totta föl például az egyéni paraszto­kat, hogy növeljék az eladott élel­miszer-mennyiséget. Miklós Gábor ENSZ-felhívás Máltához és Líbiához A Biztonsági Tanács soros elnöke és az ENSZ főtitkára csütörtökön felhívta a máltai és a líbiai kor­mányt, hogy folytassák a kétoldalú tárgyalásokat a két ország olajbá­nyászati vitájának megoldására. Málta ENSZ-nagykövete az ülésen emlékeztetett arra, hogy tavaly au­gusztusban líbiai hadihajók tevé­kenységének beszüntetésére kény­szerítették egy tengeri olajfúró to­rony személyzetét. A berendezést a TEXACO amerikai olajcég emberei kezelték, a máltai kormánytól ka­pott koncesszió alapján. A jelenlegi tengerjogi szabályozás rendezetlensége miatt nem világos, hogy a kérdéses vízterület nemzet­közi víznek minősül-e, vagy Málta területi vizeihez, esetleg kontinen­tális talapzatához tartozik-e. Líbia küldötte válaszában arra hi­vatkozott, hogy még nem cserélték ki annak az 1976-os kétoldalú egyez­ménynek a ratifikációs okmányait, amely szerint az ügyet a hágai nem­zetközi bíróság elé terjesztik dön­tésre. Hangoztatta országa jóindula­tát is, közölve, hogy Líbia szívesen folytatná a tárgyalásokat Máltával. (AFP) A VILÁGSAJTÓBÓ Newsweek Az új maláj miniszterelnök az el nem kötelezettség híve Az ismert amerikai hetilap, a News­week bemutatja cikkében Malaysia na­pokban megválasztott új miniszterelnö­két, Mahathir Mohamadot, aki a dél­kelet-ázsiai ország huszonnégy éves független léte óta a negyedik kormány­fő. Mahathir a malaysiai miniszterel­nökök közül az egyetlen, aki „egy­szerű” származású. Elődeivel ellen­tétben ugyanis az 55 éves orvosnak semmiféle kapcsolata sincs a királyi családdal. Apja tanító volt, s maga Mahathir természetes, közvetlen em­ber hírében áll. Nagy hatást gyako­rolt elődjére, Datuk Hussein Onn távozó miniszterelnökre, aki beteg­sége miatt jelölte ki utódjául június­ban Mahathirt. Az új miniszterelnököt a Kuala Lumpur-i diplomáciai körök maláj nacionalistaként jellemezték. Habár Mahathir hangoztatja, hogy annak idején félreértették, amikor állító­lag azt javasolta: a vietnami „csóna­kos emberekre”, azaz a hajókon me­nekülőkre tüzelni kellene. Állítólag egykor határozottan elítélte Tunku Abdul Rahmant, Malaysia alapító atyjaként tisztelt első miniszterelnö­két, aki — szavai szerint — túl sok gondoskodást tanúsított a kínai szár­mazású állampolgárok iránt, s túl keveset törődött a malájokkal. Emiatt a 14 milliós Malaysia 4 mil­liónyi kínai és 1,2 milliónyi indiai lakosságcsoportja némileg­­idegesen tekint az új kormányra, s attól tart: Mahathir egy egyoldalúan a malá­jokat támogató politikát folytat majd. Különböző panaszok hangza­nak el amiatt is, hogy a munkaadók egyfajta kvótarendszert vezettek be, amely megkülönböztetéseket alkal­maz a nem maláj munkásokkal szemben. Mahathir nyomatékosan hangsú­lyozza, hogy nincs ok az aggodalom­ra. Támogatói szerint túlságosan gyakorlatias politikus ahhoz, hogy a faji kérdést előtérbe állítsa. Sőt ön­magáról azt mondja, hogy Malaysia különböző népcsoportjai közötti har­monikus együttélés szószólója lesz. Sokkal egyértelműbbnek tetszik külpolitikai profilja. Határozottan angolellenes ember hírében áll, az­óta, amikor országa még brit protek­torátus volt. A függetlenség és az el nem kötelezett politika következetes híve. Mint mohamedán támogatja az Izraellel szembeni arab országokat. Az ASEAN, a Délkelet-ázsiai Orszá­gok Szövetsége egyik tagállamának vezetőjeként ellenzi a vietnami csa­patok kambodzsai jelenlétét. NÉPSZABADSÁG 1981. augusztus 1., szombat r­­ Éles belső ellentétek az olasz kereszténydemokraták tanácskozásán Éles belső ellentétek közepette Rómában pénteken elkezdődött az Olasz Kereszténydemokrata Párt (DC) országos tanácsának (központi bizottságának) kétnaposra tervezett ülése. A testületet egyebek között azért hívták össze, mert egy része követelte Piccoli főtitkár meneszté­sét a párt éléről. Szerintük ugyanis erélytelenségén múlott, hogy a kor­mányfői pálca kikerült a DC kezé­ből. Piccolit támadják mind jobbról, mind balról. Jobbról Fanfani és Do­­nat-Cattin áramlata sürget tőle ke­ményebb vonalat a baloldallal, kü­lönösen a szakszervezetekkel szem­ben. Colombo külügyminiszter pe­dig többször sürgette a „kellő hazai stabilitást” ahhoz, hogy Olaszország „aktív külpolitikát” folytathasson a Földközi-tenger térségében — össz­hangban a NATO ottani érdekeivel. A jobboldal „stabilizáláson” az OKP elszigetelését és a szakszervezeti és munkásmozgalom megszorítását érti. Balról Zaccagnini politikailag sá­padt áramlata vitatja el Piccoli fő­titkárságát. Szerintük nem hozta meg a remélt eredményt az OKP­val való konfrontáció, következés­képpen vissza kellene térniük a „demokratikus szolidaritáshoz” (amelyre az OKP maga sem hajlan­dó többé), s feleleveníteni a morói gondolatot. (Valójában édeskeveset tesznek a morói gondolat valóra vál­tásáért, s egyesek szerint Moro „idé­zése” inkább taktikájuk, mintsem komoly szándékuk.) A DC haladóbb szárnyának több tucat személyisége „alkotmányozó gyűlést” szorgalma­zott a párt „újjáalakításáért”. Fel­hívásukban így fogalmaztak: „A DC többé nem tartja magát azokhoz az értékekhez, amelyekre hivatkozik, hitele alábbhagy, vezető gárdája nem újhodott meg kellőképpen, a párt szervezete megmerevedett, s nem fejezi ki a tagság igényeit”. Az országos tanács ülésének lég­körére rányomja bélyegét a PS2- ügy, amelybe belekeveredett a testü­letnek több tagja, köztük volt mi­niszterek, állami főtisztviselők. Az országos tanács elnökének, Arnaldo Forlaninak a PS2-ügy miatt kel­lett lemondania kormányával együtt. (MTI) A Kolumbiai KP tisztességes feltételeket követel a választási kampányban Gilberto Vieira, a Kolumbiai Kom­munista Párt KB főtitkára az ország belügyminiszteréhez intézett üzene­tében követeli, hogy a hatóságok biz­tosítsák pártja működéséhez, vala­mint a választási hadjáratban való részvételhez szükséges normális fel­tételeket. A főtitkár leszögezi: a­­ko­lumbiai kommunistákban és az or­szág demokratikus közvéleményében aggodalmat vált ki az a kampány, amelyet bizonyos katonai körök in­dítottak el a Kommunista Párt ellen. Levelében a KKP főtitkára megál­lapítja, hogy a kommunista pártot alaptalanul erőszakkal és terroriz­mussal vádolják, s e hazug vádak nyomán megtorló akciók folynak a kolumbiai kommunisták ellen. En­nek­­tetőzése volt a párt székházának főbejáratánál elkövetett pokolgépes merénylet. A belügyminiszterhez intézett üze­netével egyidejűleg Gilbarto Vieira közzétette a Kolumbiai Kommunista Párt KB végrehajtó bizottságának a kongresszushoz, a politikai és tár­sadalmi szervekhez, valamint az or­szág összes haladó gondolkodású ál­lampolgárához intézett nyílt levelét. Ebben a KKP vezetősége a reakció megfékezése és a társadalom előtt álló feladatok megoldása érdekében egységfront létrehozását javasolja, amely a baloldali erők képviseleté­ben közös elnökjelöltet indítana a választásokon. (TASZSZ) Franciaországban üdvözlik a sikeres nyomozást a SAC-gyilkosság ügyében Franciaországban nagy visszhangot keltett a sikeres nyomozás a félfa­siszta SAC nevű szervezet ügyében. Vezércikkben üdvözli pénteken a francia rendőrség és a vizsgálóbíró példás nyomozását a L’Humanité az aurioli hatos gyilkosság tetteseinek leleplezése nyomán. A lap rámutat, hogy a nyomozók és a vizsgálóbíró teljes függetlenségük megőrzésével, és kitűnő együttműködés révén ju­tottak el a sikerhez, és ezúttal elő­ször fordul elő, hogy egy olyan ügy, amelyben a SAC emberei szerepel­nek, ilyen gyorsan és eredményesen felgöngyölődik. Nem nehéz elképzel­ni, mutat rá a lap, mi lett volna há­rom hónappal korábban — a koráb­bi kormányzat idején — az aurioli gyilkosság epilógusa. A L’Humanité emlékeztet a korábbi esztendők ha­sonló jellegű, politikai színezetű bűnügyeire, amelyekre — mint pél­dául De Borglie herceg meggyilkolá­sának okaira — sohasem derült fény. A Le Canard Enchainé című sza­tirikus, — de jól informált — fran­cia lap értesülése szerint a SAC gyilkos kommandója kompromittáló dokumentumokat — megbeszélések­ről szóló feljegyzéseket, a SAC tag­jainak és támogatóinak listáját, a szervezet tevékenységét támogató gyárosokat és rendőröket érintő adatokat próbált megszerezni az aurioli expedíció során. A Le Monde szerint Mitterrand el­nökké választása valóságos sokkot jelentett a SAC tagjai számára. A lap szerint a szervezetnek jelenleg ötezer tagja van, fő erőssége Dél- Franciaország és Korzika. A szerve­zet szoros szálakkal kötődött a ko­rábbi kormányzatokhoz, és legutóbb több konzervatív jelölthöz, akik szemben álltak Giscard d’Estaing volt elnökkel. A francia rendőrség 11 napos, bra­vúros nyomozás után tartóztatta le az aurioli hatos mészárlás összes tet­tesét, és megtalálta valamennyi ál­dozat holttestét. Mint jelentettük, július 19-re vir­radó éjjel leégett Marseille közelé­ben, Auriol településen egy tanya, amely Jacques Massie marseille-i rendőrfelügyelőé volt. Massie és csa­ládtagjai eltűntek. A házban talált vérnyomok bűntettre utaltak. A rendőrség egy ujjlenyomat alapján azonosította Jean-Bruno Finochiet­­tit, a 31 éves tanító — Massie-hoz hasonlóan — a Service d’Action Ci­­vique (SAC) nevű félfasiszta szerve­zet tagja volt. A SAC 1958-ban jött létre a gaulle-isták egyfajta párhu­zamos rendőrségeként, és sok kétes ügyben szerepelt azóta is, tagjai bűn­­cselekményekben és baloldali szer­vezetek elleni támadásokban egy­aránt részt vettek. A kommandó feladata az volt, hogy okmányokat szerezzen meg Massie tanyájáról és végezzen a fel­ügyelővel. Mivel azonban Massie fe­­les­ége a kommandó tagjai által vi­selt kámzsa ellenére is felismerte a támadókat, valamennyiükkel végez­tek. A nyomozás, amelyet Franccri­se Laurans Guérin asszony marseille-i vizsgálóbíró irányított, nagy appa­rátussal, több mint ötven nyomozó részvételével folyt az égész ország­ban, és elsősorban a SAC köreire összpontosult. A szervezet alapítóját és főtitkárát, az 59 éves Pierre De­­bizeit-t letartóztatták és őrizet alatt Marseill­e-ibe szállították, ahol szem­besítették a gyanúsítottakkal. Ugyan­akkor a rendőrség több letartózta­tást eszközölt a SAC köreiben. Ilyen előzmények után került sor a csütörtökre virradó éjszaka a kom­mandó tagjainak azonosítására, a letartóztatásban levő tettesek beis­merő vallomására. A gyilkosok meg­jelölték azt a helyet, ahol áldozatai­kat elföldelték, és ennek nyomán csütörtök reggel megtalálták a le­mészárolt áldozatokat. A rendőrségi források szerint a kommandó pa­rancsnoka a SAC marseille-i szer­vezetének egyik aktivistája volt: Lionel Collcard. (MTI) Követelések és realitások Sajnos tény, amellyel egyelőre ko­molyan számolni kell, hogy a vezető tőkés országok Ottawában alapjá­ban véve meghunyászkodtak, nagy­jából és egészében elfogadták Reagan irányvonalát a Nyugat nemzetközi politikáját illetően, vagyis a fegy­verkezés fokozását, a feszültség nö­velését a Szovjetunióval, a szocialis­ta országokkal szemben, a törekvést az „erőpolitika” alkalmazására, az amerikai fölény biztosítására. Bizo­nyos, hogy nem szíves-örömest vet­ték tudomásul az elnök diktátumát, de kiállni, nyíltan ellenállni nem volt bátorságuk. Különösen nagy belső ellenkezéssel fogadták a nyu­gat-európaiak azt a követelést, hogy építsék le a szocialista országokkal kialakult gazdasági kapcsolataikat. Erre vallanak az ezzel a kérdéssel kapcsolatos múlt heti fontos nyilat­kozatok és értesülések, amelyek sze­rint Reagan elnök kijelentései e te­kintetben nem fedik a nyugat-euró­pai felfogást. A legjobban érintett országok politikai és gazdasági ve­zető személyiségei megnyilatkozá­saikban nemcsak megvédték a már folyamatban levő kelet-nyugati üz­leteket, de azok folytatását és bőví­tését is előirányozták. Példa a szovjet földgázszállítás, amelyet a nyugati sajtó „az évszá­zad üzletének” nevez. Az amerikai kormány megpróbálta rábírni part­nereit, hogy egyszerűen rúgják fel a szovjet földgáz vásárlására vonat­kozó tervet, vagy legalábbis igen je­lentős mértékben csökkentsék ter­jedelmét. Ez a gázüzlet a gazdasági viták előterébe került, amikor az amerikai­ak azzal az érveléssel igye­keztek ezt aláaknázni, hogy a meg­állapodás a Szovjetunió számára egyoldalúan előnyös. Reagan szerint „kívánatos” a Szovjetunió és a szo­cialista országok pozícióinak gyen­gítése a gazdasági kapcsolatok terén is. A nyugat-európai vezető tőkés országok — különösen Bonn és Pá­rizs — nem rejtették véka alá, hogy számukra elsősorban az a „kívána­tos”, ha fenntartják, sőt bővítik gaz­dasági kapcsolataikat a Szovjetunió­val és szocialista üzletfeleikkel. Egyáltalán nem érzik fenyegetett­­nek gazdasági függetlenségüket a szocialista országokkal folytatott együttműködés miatt, és egyáltalán nem sietnek elismerni gazdasági függőségüket az Egyesült Államok­tól. Az NSZK olyan tízmil­liárd márka értékű megállapodást irányzott elő a Szovjetunióval, amelynek értel­mében Szibériából Nyugat-Európáig vezető gázvezetéket építenek, és azon földgázt szállítanak az ener­giaéhségben szenvedő nyugat-euró­pai iparvidékekre. Ami a franciákat illeti, vita folyik ugyan a szállítan­dó szovjet földgáz mennyiségéről (a szerződéstervezet tízmilliárd köbmé­tert irányzott elő), de egyetlen pil­lanatra sem tették kétségessé a nagyarányú szállítások szükséges­ségét. Az amerikai kormány Párizs és Bonn ellenállásának láttán javasol­ta, hogy a gázvezeték helyett szer­vezzék meg Amerikában cseppfolyó­sított gáz szállítását óriás tartály­­hajókon, és megígérte az amerikai szénszállítások fokozását is. A nyu­gat-európai kormányok ezeket a terveket „csak a távolabbi jövő” szempontjából tartották érdekesek­nek. Elhatározták, hogy az amerikai nyomás ellenére folytatják a gázve­zetékkel összefüggő tárgyalásokat szovjet partnereikkel. Schmidt kancellár televíziós nyi­latkozatában hangsúlyozta, hogy az NSZK érdekelt a Szovjetunióval ■folytatott energetikai együttműkö­désben. „Nem támaszkodhatunk egyetlen forrásra — fűzte hozzá. — A franciák is így gondolkodnak. Nem tudom, meggyőztük-e erről Reagan elnököt, de sem minket, sem a franciákat, sem másokat nem le­het letéríteni a megállapodásokban rögzített útról, hiszen ez alapvető gazdasági érdekeinket szolgálja.” A kancellár kifejtette, hogy foly­tatni és fejleszteni kívánják a hosz­­szú távú gazdasági és ipari együtt­működést a Szovjetunióval és a ke­let-európai országokkal, s nem érte­nek egyet azzal, hogy ezt a keres­kedelmet a mindenkori politikai helyzet függvényévé változtassák. „Sőt — húzta alá a kancellár — mi­nél jobban fejlődik a gazdasági cse­re, annál inkább remélhetjük, hogy ez kedvezően befolyásolja a politi­kai kapcsolatokat is.” Párizsban, sőt Londonban is alá­húzták a vezető lapok: Nyugat-Eu­­ró­pa szembeszegülése e kérdésben Washingtonnal, ragaszkodása a kelet -­nyugati gazdasági kapcsolatok fenntartásához — más határokról nem is szólva — Reagan politikájá­nak határait jelzik saját táborában. Rudnyánszky István

Next