Népszabadság, 1981. október (39. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

1981. október 25., vasárnap NÉPSZABADSÁG Újabb tiltakozások a neutronbomba gyártása ellen „Mélységesen elítéljük a neutron­­fegyver gyártását, amely az emberi­ség létét veszélyezteti. Meggyőződé­sünk, hogy a vil­ág haladó erői ösz­­szefogásukkal képesek megakadá­lyozni az embertelen fegyverkezési hajszát, megóvni a béke vívmányait, megvédeni az emberiséget a pusztu­lástól” — írják a tiszavasvári Alka­loida Vegyészeti Gyár dolgozói az Országos Béketanácshoz eljuttatott táviratukban. Hasonló levelek, táv­iratok özöne érzékelteti, hogy a ma­gyar társadalmat továbbra is mély­séges aggodalom tölti el az Egyesült Államok elnökének a neutronbomba gyártását elrendelő határozata miatt. Az Ikladi Ipari Műszergyár munká­sai, a Pamutnyomóipari Vállalat ke­lenföldi textilgyárának szocialista brigádjai, a karcagi városi tanács kórházának dolgozói, a Kisiparosok Országos Szervezete Zala megyei küldöttgyűlésének részvevői, gyárak, vállalatok, mezőgazdasági nagyüze­mek dolgozóknak ezrei is eljuttatták tiltakozó üzenetüket. A KISZ Sopron városi bizottságá­nak és a Hazafias Népfront városi bizottságának közös szolidaritási nagygyűlésén hangsúlyozták: „A bé­ke az egész emberiség közös vívmá­nyai, az emberiség létének legfonto­sabb feltétele, amelyet közös erőfe­szítésekkel lehet és kell megőrizni.” A béke védelme, a veszélyeztetése elleni tiltakozás jegyében Salgótar­jánban a Nógrád megyei lelkészek tartottak békenagygyűlést. A Csong­­rád megyei katolikus és protestáns lelkészek táviratukban hangsúlyoz­zák: „Az élet a legfőbb érték, és a neutronbomba elterjesztésének terve éppen az emberi életet veszélyezteti.” (MTI) Pozsgay Imre hazaérkezett Berlinből Pozsgay Imre művelődési miniszter vezetésével október 20. és 23. között magyar küldöttség vett részt a szo­cialista országok közoktatási minisz­tereinek IV. konferenciáján Berlin­ben. A konferencián megvitatták A tanító és a korszerű szocialista iskola című napirendet, s kölcsönösen tájé­koztatták egymást országaik okta­tásügyének helyzetéről. A konferen­cia befejezése alkalmával zárókom­münikét írtak alá. Pozsgay Imre hazaérkezett a Né­piet Demokratikus Köztársaságból. (MTI) Amerikai polgármesteri küldöttség látogatása Az amerikai polgármesterek kül­döttsége, Kenneth A. Gibsonnak, Newark város polgármesterének ve­zetésével, október 14. és 24. között hazánkban tartózkodott. A küldött­ség látogatást tett Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Budapesten, az Ikarus Ka­rosszéria- és Járműgyárban. A dele­gáció élénk érdeklődést tanúsított a különböző egészségügyi, szociális, művelődési intézmények, mezőgaz­dasági üzemek tevékenysége iránt. A küldöttséget magyarországi tar­tózkodása során fogadta Sághy Vil­mos belkereskedelmi miniszter,­Szép­völgyi Zoltán, a fővárosi tanács el­nöke, Szarka Károly külügyminisz­ter-helyettes. A delegáció több alka­lommal találkozott Papp Lajos ál­lamtitkárral, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatalának elnökével és Ács Istvánnal, Debrecen megyei városi tanács elnökével, a Magyar Urba­nisztikai Társaság városi szekciójá­nak vezetőjével. (MTI) Egyetemi ünnepségek Budapesten, az Állatorvostudomá­nyi Egyetemen szombaton diploma­kiosztó és doktoravató ünnepséget tartottak. Az egyetem tanácsa 88 most végzett hallgatót avatott dok­torrá. Tizenkét szakember arany, kettő pedig gyémánt díszoklevelet kapott; ők 50, illetve 60 éve kezdték állatorvosi pályájukat. Az intézmény történetében most először nyújthat­tak át rubin díszoklevelet; ezt dr. Magyar Mihály 94 éves budapesti állatorvos vehette át, aki 70 évvel ezelőtt, 1911-­ben ka­pta kézhez állat­orvostudományi diplomáját. Az ün­nepség alkalmával az egyetem taná­csa tiszteletbeli doktorá avatta dr. Otfried Siegmann egyetemi tanárt, a hannoveri Állatorvosi Főiskola in­tézeti igazgatóját. Díszdoktoravató ünnepi tanácsülést tartott szombaton a Debreceni Or­vostudományi Egyetem tanácsa is. Az ülésen az egyetem érdekében végzett munkája és kiemelkedő tu­dományos tevékenysége elismeréséül tiszteletbeli doktorrá avatták dr. Tö­rő Imre Kossuth-díjas akadémikust, az egyetem egykori tanszékvezető egyetemi tanárát, aki 1926-ban a debreceni orvosegyetemen szerzett diplomát. (MTI) 5 IMTISJÚ dr. Galztonyi Jánossal, a Magyarok Világszövetsége főtitkárával Kapcsolatok a szülőfölddel A múlt század közepétől kezdve sok százezren kényszerültek arra, hogy megélhetési lehetőségek hiánya miatt elhagyják Magyarországot, s határain­kon túl próbáljanak boldogulni. Másokat a kalandvágy hajtott. Sokan úgy gondolták, ha elérik anyagi céljaikat, hazatérnek. Szándékukat gyakran politikai, családi események keresztezték. Kapcsolatuk a szülőfölddel meg­lazult vagy teljesen megszűnt. A legutóbbi két évtizedben vált újra sokolda­lúvá, lett gyümölcsöző a hazánk és a Nyugat-Európában, az amerikai földré­szen, valamint a többi kontinensen élő magyarsággal kialakított viszony. Azóta bebizonyosodott: van lehetőség a kötődés szálainak erősítésére. Ennek a sokrétű tevékenységnek a kialakulásáról, feltételeiről, gyakorlatáról be­szélgettünk dr. Gosztonyi Jánossal, a Magyarok Világszövetségének főtit­kárával.­ ­ A szövetség tevékenységéről különösen az utóbbi néhány évben sokat hallhat, ol­vashat a közönség. Kevésbé ismert viszont a Magyarok Világszövetségének régebbi története.­­ A Magyarok Világszövetsége 1938-ban a magyarok világkong­resszusán alakult meg, az akkori politika szellemében és céljai alap­ján. A második világháború azon­ban a szövetség munkáját gyakor­latilag lehetetlenné tette. Felsza­badulásunk után kezdett el újra működni, nyilván már nem a régi eszmei alapokon. Az első években széles körű kapcsolatrendszert épített ki, főleg a tengerentúli ma­gyarsággal. A hidegháború, valamint a ha­zai politika torzulásai megtörték a kezdeti idők lendületét. A tár­sadalmi és személyi kapcsolatok a minimumra szűkültek. A szövet­ség működése ezért sok szempont­ból formálissá vált. 1958-tól változtak kedvezően a körülmények, ekkor alakult meg a szövetség új elnöksége ismert közéleti emberekből, az egyházak képviselőiből, tudósokból és mű­vészekből, a Hazafias Népfront felkérése alapján. Olyan szemé­lyiségek voltak köztük, mint Ko­dály Zoltán, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Szakasits Árpád, Sza­bó Pál. A Magyarok Világszövet­sége egész tevékenységével azóta is minden területen a közeledési, az egyéni, a családi, a társadalmi kapcsolatok erősítését szolgálja. ... kapcsolatokat akar­nak hazánkkal... — Mennyi magyar él az ország határain túl? Ugyanis többféle, néha eléggé eltérő adatot lehet olvasni ezzel kapcsolatban. — A magyarság egyharmada él határainkon túl; többsége a szom­szédos szocialista országokban. A kapitalista országokban élő ma­gyarok, illetve magyar származá­súak számát egymillió-háromszáz­ezerre becsüljük. Hangsúlyozom, ez becsült szám, pontos statiszti­kai adataink nincsenek. Sok he­lyütt ugyanis a hivatalos statiszti­kák nem tartják nyilván a lakos­ságot az anyanyelv vagy a szár­mazás alapján. A magyarság tömeges kiván­dorlása az utolsó száz esztendőre esik, és lényegileg három nagy ki­­vándorlási, emigrálási hullámban zajlott le. Az első a századforduló körüli időszak, amikor az akkori Magyarország területéről több mint kétmillióan vándoroltak ki. Ezek 30 százaléka volt magyar nemzetiségű. A második hullám a fehérterrorral kezdődött, s a má­sodik világháború végéig tartott. Ez idő alatt 354 ezren hagyták el végleg Magyarországot. A harma­dik nagy hullámot az 1956-os el­lenforradalmat követő tömeges disszidálás jelentette, amikor két­százezren mentek el; egynegyedük 18 éven aluli fiatal volt, köztük tízezer gyerek, aki szülő nélkül indult útnak. Az akkor disszidál­takból mintegy ötvenezren a ké­sőbbi években hazajöttek. A Nyu­gatra utazók nagy számához ké­pest, szórványosan napjainkban is előfordulnak jogellenes kint­­maradások. Változatlanul tart a hazatelepülés is, leginkább idő­sebbek, nyugdíjasok jönnek vég­legesen haza. Mindennek alapján ugyancsak következtetések és becslések alap­ján 400—500 ezerre tehető a tőkés országokban élő, úgynevezett első generációs magyarok száma. Kint született gyermekeik már nem nevezhetők kivándoroltnak vagy emigráltnak. Származásuk ma­gyar, szülőhazájuk azonban nem Magyarország. A magyar, illetve magyar származású emberek szin­te a világ minden országában megtalálhatók. Legtöbben az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában élnek, de nagyobb cso­portok telepedtek le Latin-Ame­­rikában, Izraelben, Ausztráliában, nyugati és észak-európai orszá­gokban is. — Milyen a magyarok nyelvtudása, politi­kai rétegződése ezekben az országokban, hogyan kötődnek hazánkhoz a második, harmadik generációsok? — A generációk sok minden­ben különböznek egymástól. Akik még itthon születtek — és nem gyerekfejjel mentek ki —, még ha teljesen idegen környezetbe ke­rültek is, anyanyelvüket jól-rosz­­szul megőrzik. Igen sokuknál sí­rig tart a honvágy. A második ge­neráció és az azt követő nemze­dékek nagyobbik része már nem tanul meg magyarul. Még abban az esetben is, ha mindkét szülő magyar, nagyon gyakori, hogy a gyermek legfeljebb ért, de beszél­ni már nem tud magyarul. Ezt az általánosnak mondható folyama­tot természetesen esetenként kü­lönböző tényezők motiválják. Sok függ attól is, hogy milyen a befo­gadó ország viszonya a bevándo­rolt nemzetiségekhez. A legtöbb esetben a kormányzatok közömbö­sek, vagy gyors beolvasztásra tö­rekszenek. Vannak kivételek is. Külön kiemelhető Svédország pél­dája, ahol az iskolákban óratervi keretben kötelező az anyanyelv tanítása, így több mint ezerhat­­száz gyermek tanterv szerint ma­gyart is tanul. Az ilyen és ehhez hasonló té­nyezők nem változtatnak azon az általános tendencián, hogy gyor­sul az asszimiláció, csökken a ma­gyarul tudók száma. Különbségek vannak az egyes generációk között a Magyar Nép­­köztársasághoz való viszonyuk tekintetében is. Az első generá­ciós magyarság esetében ezt álta­lában meghatározza, hogy ki mi­kor és miért ment el. A kint szü­letetteket nagyobbrészt már nem kötik azok az előítéletek vagy emlékek, amelyek szüleiket vagy nagyszüleiket távozásra késztet­ték. Körükben mind növekvő ér­deklődés figyelhető meg Magyar­­ország mint őseik hazája iránt. Ami a politikai rétegződést il­leti, három irányzat van jelen. A haladó, baloldali rétegeket főleg a második világháború előtt ki­vándoroltak alkotják. A régi bal­oldali egyesületek, dalárdák, la­pok, más intézmények tagjai azonban kiöregedőben vannak, soraikat megritkította a hideghá­ború hatása is. A jobboldali, velünk szemben álló eszmeáramlatoknak, egyesü­leteknek nagyon széles frontja van. Szinte minden politikai szín­­árnyalat megtalálható, az „eny­hén” konzervatívtól a nyílt fa­sisztákig mindenki. Befolyásuk alatt van a magyar nyelvű sajtó nagyobb része. A jobboldali erők azonban nem tudtak egységes frontot létrehozni: a marakodás, a széthúzás, a pozícióharc a jobb­oldali emigráció egész történetét végigkíséri. Polarizáló hatású volt az 1963- as amnesztiarendelet, amely a szélsőséges jobboldaliak számára a „győzelmes hazatérés reményé” - nek újabb kudarcát hozta, mások­nak viszont a nyugodt hazajárást, illetve ennek lehetőségét. Ugyan­ilyen hatása volt a magyar koro­na visszaadásának, ami az azt ellenző reakciós körök vereségét, s a Magyar Népköztársaság tekin­télyének növekedését eredmé­nyezte. Végül ami a politikai rétegző­dést illeti, a kint élő magyarság túlnyomó többségét a közbülső, mondhatnám semleges tömegek képviselik, ők, még ha sok min­denben nem értenek is egyet ve­lünk, alapkérdésekben lojálisak hazánkkal, kapcsolatokat akarnak hazafelé, és féltik őket, örülnek, ha itthon hozzátartozóiknak, ro­konaiknak jól megy soruk. Mind többen látogatnak haza, sokuknak szinte életformájává vált az évenkénti hazajárás. Mindebben politikánk helyessége igazolódik, annak humánus tar­talma és következetes megvaló­sítása is. Ezt azért teszem hozzá, mert köztudott, hogy esetenként, főleg az első időben, meg nem ér­tést, sőt nyugtalanságot is kivál­tott a hazalátogatók „túlságosan jónak” tartott fogadtatása; visz­­szatetszést keltett némely volt hazánkfia nagyképű és anyagi le­hetőségeit fitogtató magatartása is. Mára ezek a feszültségek na­gyobbrészt feloldódtak. A hazaiak jobban ismerik, mi van odakint, az itteni viszonyok alakulása pe­dig meggyőzte a kintieket — már akit meg kellett győzni —, hogy a mai Magyarország már nem a szegény rokonok országa. ...az anyanyelv közös... — Közismert, hogy a világpolitikai helyzet változásai az állami és társadalmi életre is rányomják bélyegüket. Önök hogyan ér­tékelik ezt? — A tőkés országokban élő magyarság hozzánk való viszo­nyát is befolyásolja, hogy a befogadó országoknak milyen céljaik vannak a befogadottakkal kapcsolatban. Ismeretes, hogy az imperialista körök sokáig a ro­hamcsapat szerepét szánták az emigrációnak Kelet-Európa, il­letve Magyarország „felszabadítá­sában” a bolsevizmus alól. Az is ismeretes, hogyan alakultak az események 1956-ban s azt köve­tően. Ma az arra kaphatóknak —­s ilyenek azért igencsak akadnak még — a fellazítás, az ideológiai diverzió szerepét szánják. Több­féle húron játsszák ezt: „a jóin­dulatú ellenzék” mezében jelent­kező szereptől kezdve a minden­féle hazai kapcsolatot, sőt magát a hazalátogatást is ellenző úgyne­vezett „kemény” vonalig. Egyelő­re — legalábbis eddig — az ilyen ártó szándékoknak kialakult kap­csolatrendszerünkre érdemi hatá­sa nem volt. Az idei rendezvé­nyeinken, a balatoni gyermektá­borokon, a sárospataki diáktábo­rokban, a debreceni pedagógus-to­vábbképző tanfolyamon, a népi­­tánc-oktatók tanfolyamán, a kül­földi tánccsoportok fesztiválján többen vettek részt, mint bármi­kor régebben. Ugyanez mondható el a IV. anyanyelvi konferenciá­ról is.­­ A közelmúltban, illetve a mostani kö­rülmények között milyen kezdeményezése­ket tettek és tesznek a határainkon túl élő magyarság és az óhaza közötti kapcsola­tok ápolásáért? A külföldön megalakult szervezetek, egyesületek milyen segítséget várnak önöktől? — A Magyarok Világszövetsége közvetlen kapcsolatban van sok egyesülettel, kultúrcsoporttal, egy­házközséggel, iskolával, egyetemi­­tanszékkel s más intézménnyel. Ezenkívül igen széles körűek a személyi kapcsolatok is. A világ­­szövetség képeslapja, a Magyar Hírek hatvanezer példányban je­lenik meg, s jut el túlnyomó több­ségben tőkés országokba. Mindenekelőtt az anyanyelv megőrzését szorgalmazzuk, s eb­ben akarunk segíteni mindazok­nak, akik ezt kérik. Nyilván a magyar nyelvet megtartani kül­földön nemcsak a Magyarok Világ­­szövetségének segítségével lehet. Eredményesen működnek ennek érdekében az egyházak, a cser­készek s más intézmények. A tapasztalatok ugyanakkor azt mu­tatják, hogy a magyarságtuda­tot megőrizni, anyanyelvet ápolni hosszútávon nem lehetséges a mai Magyarországgal való valamilyen kontaktusok nélkül. Az anyanyelv ápolásának legfőbb segítője az anyanyelvi mozgalom, amely tíz éve bontakozott ki. A mozgalom élén álló védnökség tagjai között egyenlő arányban vannak hazaiak és külföldön élők. A védnökség szervezi az anyanyelvi konferen­ciákat, kezdeményezte a gyermek­­üdültetést, a diáktáborokat, a pe­dagógus-továbbképzést. Az anya­nyelvi mozgalom közös vállalko­zás jellege megmutatkozik abban is, hogy a védnökség tankönyvei külföldi lektorálással készülnek. Módszertani tájékoztatója, a Nyelvünk és Kultúránk szerzői túlnyomó többségében külföldön élő szakemberek. Az anyanyelvi mozgalom védnöksége ösztöndíja­kat ad magyarországi egyeteme­ken tanuló fiataloknak. Szeret­nénk realizálni egy régi szándé­kot, nevezetesen, hogy középisko­lai tanulási lehetőséget is teremt­sünk — esetleg kétnyelvű oktatás keretében — azoknak, akik ezt kí­vánják. Az anyanyelvi mozgalommal kapcsolatban néha felvetődik, hogy miért nem foglalkozik min­den magyarral, aki határainkon túl él, beleértve a szomszédos or­szágokban élőket is. Nos, ebből a szempontból, azt gondolom, vilá­gos különbséget kell tenni: a szomszéd országok magyarsága nem bevándorolt. Évszázadok óta vagy ezredéve él mai lakóhelyén. Az ő esetükben anyanyelvük meg­tartását, népi, nemzeti kultúrájuk ápolását nem valamiféle mozga­lom, hanem állami törvények és intézmények biztosítják. Az anyanyelvi mozgalom pél­dájára — értve alatta a közös vál­lalkozási formát — a legutóbbi években több értelmiségi össze­jövetel is szerveződött, közülük különösen jelentős volt a közgaz­dászok s a könyvtárosok találko­zója. A közelmúltban protestáns papok egy csoportja látogatott haza és folytatott megbeszélése­ket hazai egyházi személyekkel. A magyar film- és zenekultúra nemzetközi hatása közismerten jelentős. Mind többen szerepelnek a magyar néptánccsoportokban olyan fiatalok, akik magyarul már egyáltalán nem beszélnek, de rendkívül nagy vonzást gyakorol rájuk a magyar népzene és nép­tánc. A tánccsoportok munkáját esetenként oktatók kiküldésével is segítjük. Nagy missziót töltenek be azok a hazai művészek, akik a Magya­rok Világszövetsége felkérésére utaznak külföldre, s lépnek fel magyar egyesületekben, illetve magyar közönség előtt. Erősödnek az irodalmi kapcsolatok is. A pé­csi anyanyelvi konferenciára elké­szült a Nyugaton élő költők anto­lógiája. A képzőművészeti kapcso­latok fejlődését jelzi, hogy a Mű­velődési Minisztériummal együtt jövőre újra megrendezzük a tőkés országokban élő magyar képzőmű­vészek reprezentatív hazai tárla­tát. Sokoldalúak a Magyar Tudo­mányos Akadémia kapcsolatai külföldön élő magyar tudósokkal. A határainkon túl élő magyar­ság és az óhaza közötti kapcsola­tok ápolásában igen nagy szerepe van a rádió Szülőföldünk adásá­nak. Kulturális külkereskedel­münk is növekvő mennyiségben látja el a külföldön élőket köny­vekkel, folyóiratokkal, hangleme­zekkel, filmekkel. Sok levelet kapunk, tavaly több mint két­ezret. Ezek igen sok kérést is tar­talmaznak. Fontos feladatnak tartjuk, hogy segítséget nyújtsunk rokonok felkutatásában, hazai programok szervezésében, külön­ben állandó jogi tanácsadó szolgá­latunk is működik. ...a kultúra, a művé­szetek kiváló képvise­lői... — Milyen szerepe van, illetve lehet a kül­földön élő magyaroknak a befogadó or­szág és hazánk kapcsolatainak alakításá­ban? — Az elmondottakkal részben válaszoltam már erre. Az amerikai magyarság jobbik felének nagy szerepe volt például a magyar ko­rona visszaadásában s ennek kap­csán is a magyar—amerikai kap­csolatok fejlődésében. Külföldön élő magyar muzsikusok, zenetudó­sok oroszlánrészt vállaltak a Bar­­tók-megemlékezések előkészítésé­ben és lebonyolításában is. Nekik is köszönhető, hogy a zeneértő külföldi világ figyelme az idén fe­lénk fordult. — A jövőben a Magyarok Világszövetsége hogyan akarja továbbfejleszteni a már ki­alakult jó viszonyt, az erősödő kapcsola­tokat? — Szeretnénk elősegíteni, hogy megőrizzék anyanyelvüket, kultú­rájukat, hogy a kint élő magyarok ne legyenek ellenségei a Magyar Népköztársaságnak, ne használ­hassák fel őket ellenünk olyan érdekekért, melyek az egyetemes magyarságnak is csak kárára van­nak. Legtöbben igen kemény munká­val teremtettek odakint maguknak egzisztenciát. A tudomány, a tech­nikai haladás, a kultúra, a művé­szetek kiváló képviselői vannak közöttük. Szeretnénk a kapcsola­tokat a jövőben velük elmélyíteni, továbbfejleszteni. Külön figyelmet fordítunk arra, hogy a lehetősé­geknek és az igényeknek megfe­lelően alakítsuk az óhaza kapcso­latát azokkal a generációkkal, amelyek már kint születtek, nem tudnak magyarul, de él bennük magyar származásuk tudata. Polgár György

Next