Népszabadság, 1983. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-27 / 98. szám

4 A BIOGAL STRATÉGIÁJA Megjegyzésünk korántsem szakmai természetű, a vállalatoknál szerzett tapasztalatokból ered: ritka az olyan sikeres vezetési, menedzselési gyakorlat, mint a Biogal Gyógyszergyáré. E tétel természetesen bizonyításra szorul. Elöljáróban azonban el kell mondani, hogy sikerük titkát a vállalkozási hajlandóságban, a piacok, fejlesztési források beható ismeretében véljük meglelni. Az „ugrás” időszaka az V. ötéves terv volt. Miután a hazai gyógyszerfelhasználás bővítése korlátokba ütközik, a külföldi vevők felé fordultak. Az exportorientáció feltétele viszont, hogy rendelkezzenek olyan korszerű termékekkel, melyekre külföldön is találnak vásárlót. Első lépésként az importgyógyszerek listáját vették szemügyre. Tudták, tapasztalták, a kis gyárnak nincs reménye rá, hogy saját kutatásaiból gyorsan korszerűsíthesse termékpalettáját. Átrostálták meglevő termékeiket, keresték, melyeket és hogyan lehet gazdaságosan értékesíteni a világpiacon. A minőség, a megjelenés javítása magától értetődő előfeltétele az exportnak. Nem kevésbé fontos, hogy higgyenek a sikerben. Kéri Tibor igazgató megfogalmazása szerint a nyugodt munkatempóból frissebbre váltott a gyár kollektívája. Szakértelem és akarat párosult a lelkesedéssel. A 660 milliós termelést öt év alatt közel egymilliárdra tervezték felfuttatni. Tőkés exportjuk mintegy 600 ezer dollár volt, amit 1980-ra végül is megtízszereztek. Merész vállalásaik tehát teljesültek. — Kiderült, hogy több van ebben a gyárban, mint amire számítottunk — kommentálja ezt az időszakot az igazgató. — A gazdaságosság, a hatékonyság növelésében felülmúltuk az oly merésznek kikiáltott terveket. Több tartalékunk volt az emberekben, a kapacitásban, a piaci lehetőségekben, mint ahogy kiszámoltuk. A tervidőszak végén pedig nemzetközi kapcsolatainkban is fordulat következett be. Nem hiszek abban, hogy két idegen vállalat kooperációja mindjárt a legfejlettebb formákban, mondjuk, közös vállalat létesítésében realizálódik. A fokozatosság elve a külkapcsolatokban, különösen egy ennyire egyensúlyát vesztett nemzetközi piacon nélkülözhetetlen. Mi a hetvenes évek végére lépésről lépésre megnyertük a piac bizalmát. Partnereink addigra meggyőződhettek róla, hogy beváltjuk ígéreteinket. A licenceket gyorsan adaptáljuk, és jó minőségű gyógyszerekkel jelenünk meg a piacon. Egy hosszú folyamat eredménye a svájci Zyma céggel tavaly közösen felavatott új gyárunk, a B+Z. Olyan, mindkettőnknek megfelelő műszaki és gazdasági tartalommal tudtuk telíteni, külsejében is megfelelő formába önteni közös vállalkozásunkat, amelyik megfelel a nemzetközi mércének. Nem túlzás azt mondani, a kivívott bizalom hozta ezt a tőkét, a személyes kapcsolatok pedig az óhatatlanul felmerülő konfliktusok áthidalására szolgálnak. A nyolcvanas években oly ritka gyáravatással törekvéseik még nem teljesültek maradéktalanul. A gyártáshoz most is több importra szorulnak, mint amennyit exportálni képesek a tőkés piacon. Egyre több olyan üzletet kötnek, amelyek az import mellett tőkés értékesítést is biztosítanak. Beléptek a premixek, az állati tápszerek gyártói közé is. Átvették licencgyártásra a Doxiumot, melyre korábban egymillió dollárt adott ki az egészségügy. A Biogal most ugyanennyi devizáért a korábbi mennyiség négyszeresét állítja elő, miközben az importkiadások már őket terhelik. Elhatározták, hogy 1985-ig bevételeiket és kiadásaikat egyensúlyba hozzák kemény valutában úgy, hogy kivitelüket dinamikusan növelik. A hazai gyógyszerellátás javításában nem kis érdemeket szereztek. A VI. ötéves tervben termelésük értéke eléri a három és fél milliárd forintot, tőkés értékesítéseiket megduplázzák, szocialista exportjuk is hasonló dinamikával nő. Ez minőségi ugrás az eddigi teljesítményükhöz képest. Eközben folyamatosan korszerűsítik a vállalat egész működését, szervezetét, javítják az üzem- és munkaszervezést. — Stratégiánk az — összegezi Kéri Tibor —, hogy egyrészt növeljük a hatékonyságot, fokozzuk az exportorientációt, másrészt jövőnk biztosításán fáradozunk. Ez utóbbi törekvésünk arra irányul, hogy a napi érdekek érvényesítésével ne veszélyeztessük a távlatokat. A nélkülözhetetlen új létesítmények mellett a gyár folyamatos rekonstrukciójára összpontosítunk. A nemzetközi normáknak megfelelően alakítjuk át az egész gyógyszergyártási folyamatot, mert enélkül előbb-utóbb piacképtelenné válunk. Amerikai vevőink például most ellenőrzik, hogy az előállítás megfelel-e az ő követelményeiknek. Egész tevékenységünket, vállalatpolitikánkat a vásárlóknak kell alárendelnünk. Kibővült kapcsolataink most már köteleznek, a Zyma révén például a nagy nemzetközi konszernhez, a Cyba-Geigyhez is kapcsolatok fűznek, akikkel előremutató tárgyalásokat folytatunk. Ennek ellenére persze érzékeljük, milyen kockázatos ma minden vállalkozás, mennyire korlátozottak a lehetőségek a nemzetközi piacon, milyen nagy a konkurrencia. A még elfogadható áron kell vevőt találni, s ebben a Medimpex jó társunk. Látjuk, hogy a valóban ütőképes vállalatok szembeszegülnek a piaci letargiával, és készülnek a fellendülésre. A válság túlélésének is van stratégiája, csak meg kell találni. Jó választ adva olyan kérdésekre, hogy például milyen áron érdemes őrizni a piaci pozíciót. A gyógyszeripar kitűzött programja 1990-ben jár le, a Biogal is addig látja kijelölve saját útját. Termékei, gazdálkodása, pénzügyei biztos lábakon állnak. Terveik garanciája, hogy egy főre jutó termelésükkel kimagasló eredményt produkáltak az iparágban, fejlődésük üteme az elmúlt hét év átlagában 25 százalék volt. Ma már néhány eredeti készítmény gyártásának előkészületei is folynak, ami a kutatás reméltnél gyorsabb felfutásából adódik. Száznegyven fős kutatóapparátusukkal persze nem versenghetnek a világ gyógyszergyártóinak kutatólaboratóriumaival. Ezért itt is kerestek és találtak megoldást. Egy olasz gyógyszergyárral szerződtek, hogy közös költségen új készítményeket hozzanak létre. Felhasználva a debreceni klinika adottságait, ott egy farmakológiai részleget építenek. A kutatásokat mindkét fél a maga kockázatára finanszírozza majd. A gyár számol az adottságaival, mégis minduntalan a kitörés módját keresi a szűk keretek közül. Vezetői elképzelhetőnek tartják, hogy vállalkozásaik bukással is végződhetnek, hogy elgondolásaikat megtépázzák a tények. Eddig ugyan csak korrekciókra szorultak, de vállalják a kockázatokat is. Kékesi Katalin Az üzemcsarnok, ahol műszakonként mindössze három szakember kezeli a berendezéseket. Oláh Tibor felvitele — mt foto Kifejezési nehézségekkel küszködnek ------------------------------------- gyermekeink. Meglehet, s talán bizonyos is, hogy nem mindegyikünké, hiszen a családok java többségében idejekorán felfigyelnek a kamasz szorító kétségeire. Okos szóval, bölcs tapintattal együtt bogozzák ki szülők és gyermekek a korosztályból fakadó ellentmondások szálait,és úton a megoldás felé, sok helyütt ráébrednek, nem is annyira a gond súlyos, mint a megnevezése. Aligha hiheti bármelyik szülő is, hogy gyermeke új keletű betegségek tüneteit hordozza. Mi sem voltunk mások. Ha szívünkre tesszük a kezünket, s memóriánk sem szorul még megerőltetésre, megválthatjuk, ha nem is épp ugyanebben a cipőben, de valami hasonlófélében csoszogtuk végig magunk is tizenéveink második felét. Csak akkor még nem tudtuk — meglehet, apáink sem tudták nevén nevezni „bajunkat” —, hogy a kifejezés nehézségeivel gyötrődünk. Barátaim egyikének embernyi gyerekével kell „megküzdenie”. A fiú termetét tekintve, s vele igényeit is — akár az apja. Lelkében és ismereteiben azonban gyerkőc, szertelen, s jóravaló indulatai újra és újra zsákutcába sodorják. Ilyenkor aztán csalódik, s persze mind keserűbb a szája íze. Az apa meséli, hogy az amúgy jó megjelenésű fiatalember — most jár a gimnázium harmadik osztályába — egyik napról a másikra szakadt göncökbe bújt, s minden családi ráhatás ellenére szabadideje tekintélyes hányadát a „Blahán”, az aluljáróban vagy a téren tölti. A szülők egyelőre tétovák, tudniillik a gyerek tanulmányi munkáit rendesen elvégzi, eredményei mit sem változtak, amióta „fazont” váltott, csak éppen szabadidejével nem tud mit kezdeni, vagy legalábbis nem olyasmivel törődik, ami szűkebb környezetének is tetszene. De hát kell-e, hogy tessék valamennyiünknek a fiatalok újsütetű programkeresése, választása? Megvallom, némiképpen magam is irtózom az aluljárók környékén csoportosuló, rendezetlen kinézetű tizen- és huszonévesektől, de azért mégsem állítanám, hogy akár csak többségük is társadalomellenes magatartást tanúsítana. Egyszerűen csak a helyüket keresik. Nem mondom, hogy valamenynyien elsőre rátalálnak — különösen, akik mindjárt az aluljárókba bújnak —, de ugyan miért tagadnánk meg tőlük akár a tévedés lehetőségét is? A fontos az, hogy legyen, aki figyelmezteti őket, mielőtt túlságosan mélyen gyalogolnának az efféle zsákutcába. Legyen, lennie kell, aki jó szóval, okos érvekkel viszszavezeti őket. Mondják, a mostani tizenévesek egy jelentős részénél baj van a realitásérzékkel, s szófogadatlanok is. Gyanítom, miről van szó: valójában elfogadják apáik céljait, magukévá teszik eszményeiket, csak éppen a megvalósításhoz nincs megfelelő eszközük, s mint korosztályuk majd valamennyi tagjai türelmetlenek. Úgy érzik, hiába az erőfeszítés, nem hozza meg a kívánt eredményt. Ez aztán nem egy esetben antiszociális magatartáshoz vezethet, ami nem feltétlenül abban jelentkezik, hogy az illető ifjú bűncselekményeket hajt végre, hanem például olyan életmintát követ, ami valójában idegen társadalmunktól. Nem messze tőlünk aprócska zöldséges---------------------------- bolt üzemel, tavaly nyár óta tizenéves végét taposó kisegítővel. A fiú anyja sírta el bánatát: bizonyítványa után akár egyetemre is jelentkezhetett volna a fia. Késztette is, pedig egyedül neveli, apa nélkül, az anya vállalta volna a többletkiadást, de a gyerek társai-barátai a gyors tollasodást részesítették előnyben, s ő is ekképp döntött. — Mikor láttál tízezer forintot egyben? — torkolta le szemrehányó anyját, aki olyasfélére próbálta inteni, hogy az ifjúság átmeneti állapot, s ugyan mihez kezd majd, ha már nem bírja a zsákot? A gyerek — gyerek? — hajthatatlan. Első a pénz, s a látványos sikerért akár önmagát is föladja. Aligha maradok magamra, ha azt mondom, hogy nemcsak az vívja ki ellenérzésünket, aki például sarkosan fogalmazva elorozza javainkat — lop, csal vagy más efféle —, hanem az utóbbi — nevezhetjük csak az orráig látó, folyton „kaparó” magatartástípusnak is. Még akkor is, ha vannak jelei, hogy egy kör hajlandó berendezni életét ilyesféle minta szerint. Kétlem hosszú távú sikerüket, még ha kívülről szemlélve életrevalóbbnak tűnnek is, mint a havi fizetésért dolgozók, akik talán műszak után túlmunkát vállalnak, de szakmát szerezve és vállalva biztos kenyeret mondhatnak magukénak. Rokonszenvem még akkor is ez utóbbiaké, ha olykor indulatosan teszik szóvá gondjaink lassúbb megoldását. Joguk ez, mi több: kötelességük. S ugyanígy kötelességünk, hogy figyeljünk szavukra. Tudja-e például a kedves olvasó, hogy az utóbbi egy-másfél-két esztendőben az úgynevezett ifjúsági, vagy pontosabban fogalmazva diákzenekarok száma majd csak megszázszorozódott? Jószerivel alig találni ma már az országban olyan középfokú tanintézetet, ahol ne működne valamiféle együttes. Elintézhetnénk a nekibuzdulást annyival is, hogy „betört az új hullám”, ennél azonban jóval többről van szó. Ezek a kisegyüttesek ontják a számaikat, s bár közönségük meglehetősen szűk — általában egy-egy iskola tanulóifjúságából verbuválódnak —, korosztályuk sajátos gondjait és gondolatait fogalmazzák meg. Nem mondhatnám, hogy egyöntetű öröm fogadta ezeknek a pop-rock csoportoknak a megjelenését! Igaz ugyan, hogy szakmai szempontokból igen sok kívánnivalót hagynak maguk után, dalaik szövege is fésületlenebb, mint a már befutott és konvertált csoportok mondandói, azért mégsem lehet jelenlétüket egyetlen kézlegyintéssel elintézni: csörömpölnek a gyerekek. Tudni kell: áldozatot vállaltak ezek a tizenévesek s olykor szüleik is, hogy létrehozzanak egy csapatot, amelyről egyébként a már befutott, felnőtt művészek is gyakran álmodoznak. Sándor Pál legendás Minarikja, a mosodás, életét tette, hogy szervez egy jó csapatot, s ezek a fiatalok is valami efféle után vágyakoznak, már fiatalon olyan közösség tagjává lenni, amelyik munkát is, sikert is ígér, ahová tartozni jó, akikkel útra lehet kelni, ha nem is egy életre szóló szövetségben, de az ifjú évekre mindenképp. Hogyan, merre tovább ? Nemcsak az is-------------------------------- jóság kérdése ez, hanem a felnőtteké, mi több, elsősorban és mindenekelőtt az övéké. Mert ugyan kitől várjanak tanácsot és útmutatást gyermekeink, ha nem apáik nemzedékétől? A fiatalok ma már egyre pontosabban fogalmazzák meg kérdéseiket, s nekünk kötelességünk körültekintő és mindenre kiterjedő, nyílt választ adni. A közelmúltban gyors egymás után két társadalmi fórumon is részt vettem, az egyiken egy jó nevű publicista, a másikon pedig a párt Központi Bizottságának egyik tagja állta a kérdések kereszttüzét. A hallgatóság — javarészt fiatalok — különösen a napi politika gyakorlata iránt érdeklődtek, s az előadók jó érzékkel vezették be hallgatóságukat a politikai mechanizmus műhelymunkájába. A találkozást záró tetszésnyilvánítás is bizonyította, hogy ha partnerként kezelik, az ifjúság kész és képes is megérteni az igazságot. A hallgatóság soraiból — bár aligha nevezhetők hallgatóknak az említett két fórumon részt vevők, s gondolom, másutt is ez a gyakorlat — közbe-közbekérdeztek, olykor ellenvéleményüket is kifejtették, egyszóval olyan vita alakult ki, amilyet csak kívánni lehet. Az eszmecserék folyamán kiderült az is, hogy a fiatalokat egész sor olyan társadalmi gond feszíti, amelyek megoldását csak a felnőttek támogatásával remélhetik. Ilyesféle például a pályaválasztás vagy a lakáshoz jutás, beilleszkedés, s bizony nem kapják meg mindenütt a kellő, a megfelelő és a megígért, tehát joggal elvárható segítséget. Mégsem panaszkodnak, mégsem sértődöttek. Közérzetük — fogalmazták meg mindkét helyütt majdcsak szóról szóra egyformán— nemcsak az anyagiaktól függ; komoly súllyal esik latba, hogy miképpen részesülnek az úgynevezett társas javakból. S ennek fontos alkotóeleme, hogy van-e olyan közösségük, ahova tartozhatnak, amelyiket szívesen vállalnak, s amelyik őket is számon tartja. Fogalmazzunk úgy: igen széles körben -----------------------------hiánycikk a párbeszéd lehetősége,az olyan vitafórum az eszmecserékre, ahol a már nem gyermekkorú ifjú felnőttek nemcsak válaszadóra, de partnerre is lelnek. Ezt tükrözi fiaink-lányaink útkeresése is. A megsokasodott diákzenekarok csak részben jelzik egy művészi áramlat irányvonalát, sokkal inkább annak az új hullámnak a megjelenéséről tudatnak, amelyiknek már mondandója van, kérdései is az őt körülvevő világról, és segítséget vár az eligazodásban. Lehet-e vitás, hogy mi a kötelességünk ...? Sáfrán István ÚJ HULLÁM NÉPSZABADSÁG 1983. április 27., szerda A jövő héten kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése (Munkatársunktól.) Május 5-én és 6-án tartják a Magyar Tudományos Akadémia 143. közgyűlését az Akadémia várbeli kongresszusi termében. A tanácskozás eseményeiről Pach Zsigmond Pál akadémikus, az MTA alelnöke tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit. Hangsúlyozta: az idei közgyűlés munkatanácskozás lesz, ahol a tudósok a tudománypolitika és a tudományos élet időszerű kérdéseit vitatják meg. A közgyűlés első napján, az elnöki megnyitó után nyújtják át az Akadémia legmagasabb elismerését az akadémiai aranyérmet és tizenkét akadémiai díjat azoknak a személyeknek és kollektíváknak, akik saját tudományterületükön kiemelkedő eredményeket értek el. Ezután — a már több mint tízéves hagyománynak megfelelően — központi előadás foglalkozik egy, mind az elmélet, mind a gyakorlat szempontjából különösen fontos témával, amelynek kutatásában különböző tudományterületek művelői vesznek részt. Az idén A magyar településhálózat átalakulása címmel Enyedi György akadémikus előadását tűzik napirendre, amelyet vita követ. A második napi ülésen Szentágothai János elnök és Pál Lénárd főtitkár tart vitaindító előadást, amelyben részletesen értékelik a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkát, és részletesen foglalkoznak a tudományos kutatás helyzetével, problémáival, a tudományos minősítés továbbfejlesztésével, valamint azokkal az eredményekkel, amelyekkel a tudomány művelői gazdasági gondjaink megoldásához, a műszaki fejlődéshez és a marxista ideológiai élet fellendítéséhez járultak hozzá. Ezen a napon választják meg az elnökség javaslata alapján az új külföldi tiszteleti tagokat is. A közgyűléshez kapcsolódóan május 12. és 4. között tartják meg az osztályüléseket, ahol a különböző tudományágak képviselői adnak számot legújabb kutatásaik eredményeiről. Az osztályüléseken olyan nagy jelentőségű, átfogó, több tudományágat érintő témák szerepelnek, mint a hagyományos és új a magyar szellemi életben, a hazai lézerkutatások és lézerek alkalmazásai, a fizika fejlődési irányai, a biomassza hasznosításának lehetőségei, a távközlés, a távinformatika különféle tudományos kérdései, az állati magatartás vizsgálata, a föld dinamikája. Megjelent a Béke és Szocializmus áprilisi száma Karl Marx születésének 165. és halálának 100. évfordulójáról megemlékezve a Béke és Szocializmus jelképes kerekasztalt rendezett arról, menynyire időszerű a tudományos világnézet megalapozójának eszmei hagyatéka a kommunista mozgalom és a munkásosztály harca szempontjából, Marx filozófiájának értelmezéseihez címmel, közli a folyóirat Rodney Arismendinek, Uruguay Kommunista Pártja első titkárának cikkét. Ismail Bilen, a Török Kommunista Párt elnöke, a törökországi tapasztalatok alapján azt vizsgálja írásában, milyen szerepe van a népek leigázására és az újabb háború előkészítésére irányuló imperialista tervekben a NATO-nak. A Malvin- (Falkland-) szigeti válság után Argentínában és egész Latin- Amerikában kialakult helyzetet elemzi Athos Fava, Argentína Kommunista Pártjának főtitkára. A kommunisták és a háborúellenes mozgalmak viszonyáról fejti ki véleményét Hans J. Kleven, Norvégia Kommunista Pártjának elnöke. A folyóirat szerkesztősége Prágában tudományos tanácskozást rendezett A hegemónia és a hatalom kérdései, állam és társadalom címmel. Ebben a számban összefoglalót olvashatunk a tanácskozáson elhangzott felszólalásokról. A KGST-tagországok gazdasági együttműködésének tökéletesítéséről írt cikket Jurij Sirjajev, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja. Brúnó Furch, Ausztria Kommunista Pártjának képviselője azt elemzi, hogy milyen hatása van a létező szocializmusnak a tőkés országok munkásmozgalmára. A salvadori helyzetet ismerteti Katonai nyomás, politikai kezdeményezés című írásában Jaime Barrios, Salvador Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja. A tavaly decemberi portugáliai helyi hatósági választások eredményeit, a portugál demokratáknak a választásokon elért sikereit ismerteti Luis Sá. Libanon: az üllő és a kalapács között címmel közli a folyóirat Rafic Samhounnak, a Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának kommentárját a libanoni—izraeli tárgyalásokról.