Népszabadság, 1983. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

1983. április 3., vasárnap NÉPSZABADSÁG Jozef Lenárt kitüntetése Hatvanadik születésnapja alkal­mából a legmagasabb csehszlovák ál­lami kitüntetést kapta Jozef Lenárt, a CSKP KB­­Elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A Szo­cialista Munka Hőse kitüntető cí­met a vele járó aranycsillaggal és a Klement Gottwald Érdemrendet Gustáv Husik, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köztársasági elnök adta át. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a párt Központi Bizottsága nevében köszön­tötte Jozef Lenártot 60. születésnap­ja alkalmából. (MTI) Megemlékezések Csehszlovákiában (Prágai tudósítónktól.) Északi szomszédaink több városá­ban is ünnepélyesen emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 38. évfor­dulójáról. Neve Mesto Na Morave­­ban március 21-től április 5-ig ma­gyar napokat tartanak. Az évforduló alkalmából Prágában Kovács Béla nagykövet a csehszlo­vák sajtó képviselői előtt sajtótájé­koztatón ismertette hazánk felszaba­dulása óta elért eredményeinket, és jelenlegi gondjainkat. A Magyar Kul­turális Központban filmkoktélt ren­deztek, majd megnyitották az Utunk és életünk című fotókiállítást. A nagykövetség a kulturális központ előadótermében ünnepi hangverse­nyen látta vendégül a csehszlovák közélet több kiemelkedő személyisé­gét, köztük Vasil Bilakot és Milos Jakest, a CSKP KB Elnökségének tagjait, a központi bizottság titkárait és Jan Fojtikot, a KB elnökségének póttagját, a központi bizottság titká­rát. Ünnepélyes zászlófelvonások Hazánk felszabadulásának 38. év­fordulója alkalmából szombat reg­gel ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nem­zetközi munkásmozgalom vörös zász­laját a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. Zászlófelvonási ünnepség volt szombat reggel a Parlament előtti Ko­ssuth Lajos téren is, ahol ünnepé­lyes­­külsőségek között, katonai tisz­teletadással vonják fel az állami zászlót. (MTI) Gazdag program a Jubileumi Parkban Hazánk felszabadulásának ünne­pén, április 4-én, hétfőn több ezer fiatalt várnak arra a nagyszabású politikai rendezvényre, amelynek helyszíne Budapesten a Jubileumi Park és a Citadella környéke lesz. Ez az ünnepség egyben a forradalmi if­júsági napok záróünnepsége is. Mint minden esztendőben, most is a Fel­­szabadulási emlékmű megkoszorúzá­sával tisztelegnek a fiatalok. A ko­­szorúzási ünnepség reggel 9 órakor kezdődik. Amint a rendezők, a KISZ Buda­pesti Bizottságának munkatársai el­mondták, idén is sok program kö­zött válogathatnak az érdeklődők. A Jubileumi Parkban felállított három színpadon, valamint a játszótéri gyermekszínpadon többek között fel­lép Melis György, Máté Péter, a Rajkózenekar, a Jeszenszky Balett. A főműsor 11 óra előtt tíz perccel kezdődik. Délután több beat- és rockegyüttes szórakoztatja a fiata­lokat. Jó évkezdet a borsodi bányákban A Borsodi Szénbányák folyamatos munkarendben dolgozó üzemeiben, így többek között a lyukói, a Rudolf­­telepi, a feketevölgyi, az ormosi ak­nákban, a nagy termelékenységű munkahelyeken tegnap is dolgoztak a bányászok, s a hét végén felszínre küldött szénnel együtt ebben az év­ben már csaknem 140 ezer tonna sze­net adtak eddig esedékes tervükön felül. A terv túlteljesítéséhez hoz­zájárult, hogy márciusban három kommunista műszakot vállaltak a bányászok, ami megközelítőleg húsz­ezer tonna szén terven felüli felszín­re szállítását tette lehetővé. Különö­sen eredményes munkát végeztek a feketevölgyi bányaüzem dolgozói, akik a nemrég üzembe helyezett frontfejtésen száz métert haladtak előre, s terven felül tízezer tonna sze­net adtak. A borsodi bányászok tel­jesítményének értékét növeli, hogy javították a szén minőségét, s csak­nem tíz százalékkal csökkentették az energiafelhasználást. (MTI) • Felelősséggel az emberiség jövőjéért Nem kevésbé fontos a nemzetközi tevékenység és a hazai építőmun­ka szilárd elvi alapját biztosító ideo­lógiai munka, s a szocialista or­szágok kommunista és munkáspárt­jainak ezen a területen folytatott sok­oldalú együttműködése. A közös munka, ahogy ezt legutóbb március­ban a központi bizottságok illetékes titkárainak Moszkvában megtartott tanácskozása is bizonyította, a sokré­tű tapasztalatok összegezésével és a közös álláspont kialakításával hozzá­járul tudományos elméletünk, a mar­xizmus—leninizmus továbbfejleszté­séhez, segíti az új kérdések alkotó, elméletileg megalapozott és politikai­lag meggyőző megválaszolását. Legfőbb nemzetközi célunk, a vi­lágháborús veszély elhárítása, a fegy­verkezési verseny megállítása, az eny­hülés eredményeinek megőrzése és továbbfejlesztése érdekében pedig ké­szek vagyunk az összefogásra, a kö­zös cselekvésre minden olyan társa­dalmi és politikai erővel, amely fe­lelősséget érez az emberiség jövője iránt. Április negyedikén, felszabadulá­sunk napján mindig emlékezünk ar­ra is, hogy milyen nagy erőt adott népünknek a szabadság, milyen gyor­san épült újjá az akkor romokban heverő ország. Ma már merőben más, mégis hasonlóan emberpróbáló fel­adatok állnak előttünk. De erőnk is megsokszorozódott az elmúlt évtize­dek során. És nagy feladataink meg­oldásában számíthatunk társadal­munk minden, a nemzethez és a szo­cializmushoz hű tagjának alkotó hoz­zájárulására. Veszélyek és remények esztendeje ÍRTA: VÁRKONYI PÉTER, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRA Történelmünk során többször is bebizonyosodott, hogy hazánk fejlő­dése, népünk boldogulása milyen szorosan, meghatározó módon ösz­­szefügg a nemzetközi feltételek ala­kulásával. Az 1848—1849-es szabad­ságharc és az 1919-es Tanácsköztár­saság leverése is azt példázza, hogy kedvezőtlen külső körülmények kö­zepette, csupán a saját erőnkből nem biztosíthattuk legalapvetőbb nemzeti sorskérdésünk megoldását: orszá­gunk szabad, független fejlődését, dolgozó népünk társadalmi felemel­kedését. A hazánk felszabadulása óta eltelt 38 esztendő eredményei viszont azt tanúsítják, hogy igaz barátok, ön­zetlen szövetségesek segítségével va­lóra tudjuk váltani forradalmi cél­jainkat. Négy évtized fontos tapasztalata 1945. április negyedikén a Szovjet­unió győzelmes felszabadító harca biztosította hazánk szabadságának, függetlenségének feltételeit, és meg­teremtette a lehetőségét annak, hogy népünk elindulhasson a társadalmi haladás útján. Hazánk szocialista át­alakulására a Szovjetunió interna­cionalista segítségnyújtása mellett kedvezően hatott az a körülmény is, hogy közvetlen szomszédságunkban ugyanilyen folyamatok bontakoztak ki. A szocialista országok kialakuló szövetségi rendszere kezdettől fogva védelmet nyújtott a háború pusztítá­­sá­ból éppen hogy magához térő or­szágunknak az imperializmus egyre erősödő fenyegetésével szemben. Az együttműködésben rejlő lehetőségek pedig megsokszorozták népünk alko­tó erejét, segítetté­k a szocialista át­alakulás útján tett lépéseit. Az elmúlt, csaknem négy évtized fontos tapasztalata az, hogy szocia­lista építőmunkánk eredményessége függ a nemzetközi környezet tágabb értelemben vett világpolitikai és világgazdasági hatásaitól is. Hazánk Európa közepén, különböző történel­mi és kulturális hagyományok talál­kozási pontján, két ellentétes társa­dalmi rendszer érintkezési vonalán helyezkedik el, ezért rá közvetle­nebbül hatnak a nemzetközi politi­ka változásai. Természeti, gazdasá­gi adottságai folytán Magyarország nagymértékben ráutalt a nemzetközi gazdasági munkamegosztásra, a szé­les körű kereskedelmi kapcsolatokra, s nem nélkülözheti a két- és több­ol­dalú tudományos-műszaki együttmű­ködés előnyeit. Az ötvenes évek első felében fel­erősödött nemzetközi feszültség, a hidegháború légköre, a fenyegetett­ség nem csupán védelmi terheinket növelte, nemcsak gazdasági fejlődé­sünket nehezítette meg. A bezárkó­zás, az elszigeteltség hozzájárult a gazdasági aránytalanság kialakulásá­hoz és a politikai torzulásokhoz is. A hetvenes évek első felének kedve­ző nemzetközi folyamatai, az enyhü­lés kibontakozása, a szocialista és a tőkés államok közötti kapcsolatok kölcsönös előnyökkel járó bővülése kedvezett gazdasági fejlődésünk gyor­sulásának. Az enyhülés mindenek­előtt azért kedvező, mert a szocializ­mus és a kapitalizmus küzdelmét a politikai és katonai konfrontáció, az igen veszélyes fegyverkezési hajsza síkjáról a békés gazdasági versenyre és az ideológiai küzdelemre tereli, s ezzel megszabadítja a világ népeit a háború, a pusztulás, az erőszak fe­nyegetésétől. A kelet-nyugati kap­csolatok kiszélesedése sokat javított a tőkés országok közvéleményében a szocializmusról kialakult képen is. Ezekben az években sok millió em­ber szerzett személyes benyomásokat a létező szocializmusról, és ismerte fel a hidegháborús propaganda torzí­tásait, hazugságait. Mindez reálisab­bá tette megítélésünket, hozzájárult az előítéletek, a kommunistaellenes­­ség csökkenéséhez, a kölcsönös biza­lom erősödéséhez. Erősödtek a kedvezőtlen tendenciák Fontos tanulság, hogy a szocialista országok az imperializmus korábbi katonai fölényét kiegyenlítve, ezzel a szélsőséges körök támadó kedvét le­hűtve, kitartó­­békekezdeményezé­sekkel képesek voltak fordulatot lét­rehozni a nemzetközi viszonyokban. Segítségükre voltak ebben a tőkés világnak azok a reálisan gondolkodó politikai tényezői és gazdasági körei is, amelyek felismerték a világháború elkerüléséhez, a békés egymás mel­lett éléshez fűződő érdekek kölcsö­nösségét. Ebből kiindulva készek vol­tak együttműködni a fegyverkezési verseny megfékezéséről, a vitás kér­dések politikai rendezéséről, a szo­cialista és a tőkés országok egyen­jogú és mindkét oldalon előnyökkel járó kapcsolatairól kötendő megálla­podások létrehozásában. Természete­sen nem ment ez akkor sem egyik napról a másikra. Emlékezzünk csak arra, hogy az 1969. évi budapesti, fel­hívástól, a Varsói Szerződés békekez­deményezésétől hat év telt el — az enyhülésért vívott szívós és követke­zetes küzdelem hat esztendeje —, amíg összeült a történelmi jelentősé­gű helsinki konferencia. Mindezt azért szükséges felidéz­nünk, mert a legutóbbi néhány év során sajnos ismét a kedvezőtlen tendenciák erősödtek meg a nemzet­közi helyzetben. Az Egyesült Álla­mok szélsőséges körei irányt vettek a katonai egyensúly megbontására, fölényszerzési törekvéseik nyomán is­mét felgyorsult a fegyverkezési ver­seny. Ezzel párhuzamosan időhúzó, halogató tárgyalási taktikájuk aka­dályozza az előrehaladást, a megál­lapodást a fegyverkorlátozási tárgya­lásokon. Konfrontációs magatartásuk következtében jelentősen beszűkül­tek a szocialista és a tőkés országok kapcsolatai, s veszélybe kerültek az enyhülés eredményei. Az imperializ­mus kalandor lépései növelték a fe­szültséget a fejlődő világ több, amúgy is robbanásveszélyes térségében. Ál­talában éleződött a két világrendszer, a szocializmus és a kapitalizmus szembenállása. Mindennek — a katonai-ipari komp­lexumok üzleti megfontolásain túl — az az alapvető oka, hogy a nemzetközi monopoltőke szélsőséges körei meg­rettentek az enyhülés éveiben fel­gyorsult, az ő szempontjukból ked­vezőtlen változásoktól. Úgy vélték: a világ több pontján elszenvedett ku­darcaiknak, a szocialista orientációjú fejlődés kibontakozásának, a szocia­lizmus térhódításának az enyhülés az oka. Arra a következtetésre jutottak, hogy a feszültség élezésével a szá­mukra kedvezőtlen változások meg­állíthatók, sőt vissza is fordíthatók. Megfontolásaikban nyilvánvalóan szerepet játszott a tőkés világ közel tíz esztendeje tartó mély gazdasági és társadalmi válsága is. Az ilyen helyzet hagyományosan arra indítja a nagytőke szélsőséges köreit, hogy a kiutat kalandor külpolitikai lépések­ben keressék. Ez a magyarázata, hogy ismét ve­szélyesebbé váltak a körülmények Európában, azon a földrészen, amely már két világháborúnak volt kiin­dulópontja. Itt kíván az Egyesült Államok a NATO 1979. decemberi döntésének végrehajtásával, 572 kö­zép-hatótávolságú rakéta telepítésé­vel olyan előnyhöz jutni, amely meg­bontaná az egyenlő biztonság alapját jelentő egyensúlyt, s a fegyverkezési verseny újabb, veszélyes és költséges szakaszát indítaná el. Az egész emberiség létét fenyegetik Az agresszív imperialista köröknek ez a magatartása lényegében vissza­térés a több mint három évtizeddel ezelőtti — s tegyük hozzá: akkor is kudarcot vallott — atomzsaroláshoz, a hidegháborúhoz, a kommunizmus elleni „keresztes hadjárathoz”. Van azonban két lényeges különbség az akkori és a mostani helyzet között. Az egyik, hogy a világháborút is koc­káztató kalandorlépések most min­den kétséget kizáróan már közvetle­nül az egész emberiség létét fenyege­tik, sokkal nagyobb tehát a veszély. A másik, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb az ilyen törekvésekkel szem­ben álló szocialista közösség ereje, s a tőkés világban is mind többen van­nak azok, akik a szocializmus vissza­szorításáért túl nagy árnak tartják a termonukleáris világháborút. Sajátos, de tulajdonképpen termé­szetszerű ellentmondás, hogy az 1983- as esztendő egyszerre a veszélyek és a remények, az amerikai rakéták te­lepítésének és a békeszerető, realista, józan erők fokozódó aktivitásának az éve. A Szovjetunió, a szocialista orszá­gok az imperialista provokációkra nem úgy reagálnak, ahogy azt a szél­sőséges körök szeretnék, nem a NATO fegyverkezési programjainak igazo­lására felhasználható lépéseket tesz­nek. Éppen ellenkezőleg: olyan ja­vaslatokat terjesztenek elő, amelyek az amerikai érvelés megalapozatlan­ságát bizonyítják, s éppen emiatt je­lentenek komoly kihívást az Egyesült Államok és NATO-beli szövetségesei számára. Nem­ a kölcsönösen előnyös kapcsolatok megszakításával, hanem e kapcsolatok fenntartásával és bő­vítésük őszinte szándékával lépnek fel a nemzetközi politikáiban. Ugyan­akkor a határozott és igen gyors szov­jet reagálások — mint legutóbb Jurij Andropov elvtársnak, az SZKP főtit­kárának nyilatkozata Reagan elnök­nek a nyugat-európai közvélemény­hez intézett levelét, vagy az újabb rakétaelhárító rendszerek létrehozá­sát kilátásba helyező beszédét köve­tően — minden kétséget kizáróan je­lezték, hogy a Szovjetunióval nem le­het az erő pozíciójából, fenyegető módon tárgyalni, mert minden körül­mények között kész és képes saját maga és szövetségesei biztonságáról gondoskodni. Azok a javaslatok, amelyeket az utóbbi hónapokban a Szovjetunió, a Varsói Szerződés szervezete tet­tek, azt bizonyítják, hogy országaink a legmesszebbmenő mértékig ké­szek figyelembe venni a másik fél jogos biztonsági érdekeit, sőt, a biz­tonsági érdekeknek még a sajátos nyugati értelmezésére is tekintettel vannak. A legújabb kezdeményezé­sek láthatóan zavarba hozták az Egyesült Államoknak és szövetsége­seinek szélsőséges köreit. A Szovjet­unió egyoldalú kötelezettségvállalása arról, hogy nem alkalmaz elsőnek atomfegyvert, valamint készsége sa­ját közepes hatótávolságú rakétái számának jelentős csökkentésére, to­vábbá a Varsói Szerződés ajánlata a NATO-nak a katonai erő használa­táról történő kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatokról való meg­állapodásra, vagy a prágai nyilatko­zatban megerősített javaslata a ha­gyományos fegyverek csökkentésére, meggyőző cáfolatát jelentik azoknak az állításoknak, hogy a Szovjetunió, a Varsói Szerződés katonailag fenye­geti a tőkés világot, s főként Nyugat- Európa országait. A szocialista ja­vaslatok a nemzetközi közvélemény mind szélesebb körei számára teszik világossá, hogy miért nincs előreha­ladás Genfben a hadászati, valamint a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon, vagy a közép-európai haderők és fegyverzetek csökkenté­séről immár tizedik esztendeje foly­tatott bécsi megbeszéléseken. Sorsdöntő jelentőségű a válasz Sorsdöntő jelentősége van annak, hogy az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségesei hogyan válaszol­nak a szocialista országok konst­ruktív ajánlataira: a megállapodást akadályozó, s csupán a fegyverkezé­sükhöz szükséges időnyerést biztosí­tó taktikával vagy a megegyezés őszinte szándékával. A józan ész ez utóbbit sürgeti, annál is inkább, mert a hidegháború, az azt követő enyhü­lés, majd a legutóbbi évek ismét fe­szültebb nemzetközi viszonyai egy­aránt azt bizonyították, hogy a Szov­jetuniónak, a szocialista országoknak lehet ugyan nehézségeket okozni, de semmilyen eszközzel nem lehetséges őket térdre kényszeríteni, a társadal­mi haladást feltart­óz­tatni. Mindezen túl az is beigazolódott, hogy a fegy­verkezésnek a hadiipari és az azok­hoz közvetlenül kapcsolódó monopol­­tőkés körök kivételével a tőkés orszá­gokban is csak vesztesei lehetnek, s a kapcsolatok szándékos rombolása lé­nyegében mindkét oldalon egyaránt károkat okoz. S végül a sokszor, de úgy látszik, még mindig nem elégszer hangoztatott érv: a termonukleáris háborúnak nem lehetnek nyertesei, abban értelmét vesztik az olyan ha­gyományos katonai fogalmak, mint a győzelem vagy a vereség. Az 1983-as esztendőt ezért nem csu­pán a szocialista országok töretlen békepolitikájának újabb megnyilvá­nulásai miatt tekinthetjük a remény évének is. Saját erőnkbe vetett hi­tünkön túl, optimizmusunkat alátá­masztja a tőkés világban egyre erő­södő háborúellenes, még ha politikai­­ideológiai értelemben nagyon is sok­színű, de a fegyverkezés ellen egysé­gesen fellépő tömegmozgalmak akti­vitása. Biztató, hogy Nyugat-Európá­­ban, sőt az Egyesült Államokban is érzékelhető a realizmus, a józan mér­legelés térhódítása a vezető politikai körök egy részénél. Nagyon jelentős körülmény az is, hogy a föld orszá­gainak kétharmadát, lakosságának több mint felét kitevő fejlődő világ nem kívülállóként szemléli a nemzet­közi politika veszélyes fejleményeit. Az el nem kötelezett országok Új-Del­­hiben megtartott csúcsértekezlete minden más nézetkülönbség ellenére egységesen foglalt állást a háború, a fegyverkezés, az imperialista törek­vések ellen, s olyan javaslatokat is tett — így atomfegyvermentes öveze­tek létrehozására —, amelyek köz­vetlenül kapcsolódhatnak a hasonló európai kezdeményezésekhez. Reális, konstruktív javaslatra várva Mindez együttesen szerepet ját­szott abban, hogy az amerikai veze­tés a látszat kedvéért előterjessze az úgynevezett közbülső megoldásra vonatkozó javaslatát, amely azonban még mindig ragaszkodik a rakétate­lepítés ez évi megkezdéséhez, s to­vábbra is figyelmen kívül hagyja az egyenlő biztonság elvét, s ez a Szov­jetunió számára elfogadhatatlan. Így hát — sajnos — még mindig nem az a reális és konstruktív válasz, ame­lyet a békeszerető közvélemény vár és elvár az Egyesült Államok kormá­nyától. Ezért a nemzetközi életben, az im­perializmus agresszivitásának foko­zódása miatt, továbbra is sok a bi­zonytalansági tényező. De a bizonyta­lan helyzet nem bizonytalanít el ben­nünket, elveink és történelmi tapasz­talataink biztos iránytűt, szövetsége­seink, barátaink pedig szilárd támaszt jelentenek a cselekvéshez. A legfon­tosabb teendő: szocialista építőmun­kánk soron levő feladatainak eredmé­nyes megoldása, több mint két és fél évtizede töretlen politikánk folytatá­sa, a pártunk XII. kongresszusán el­határozott program következetes és egyidejűleg a feltételek változásával rugalmasan számoló végrehajtása. Mindazok, akik ma munkájukkal hozzájárulnak eredményeink gyara­pításához, s határozottan kiállnak a szocialista céljaink mellett, legszen­tebb nemzeti érdekeinket védelmezik, legfontosabb sorskérdésünk megoldá­sát mozdítják elő. Szocialista vívmá­nyaink védelmével és gyarapításával tesszük a legtöbbet a béke és a hala­dás ügyének előmozdításáért. Nemzetközi tevékenységünknek vál­tozatlanul az a legalapvetőbb felada­ta, hogy segítse az építőmunka meg­felelő külső feltételeinek biztosítását. Ez pedig mindenekelőtt attól függ, hogy a szocialista közösség egésze ho­gyan birkózik meg a jelenlegi bo­nyolult feladatokkal. Az elvek és cé­lok azonossága mellett ezért is áll külpolitikánk középpontjában a szo­cialista országok két- és több­oldalú együttműködésének erősítése. Telje­sítjük szövetségesi kötelezettségein­ket a Varsói Szerződés szervezeté­ben, mert tudjuk, hogy közös erőnk szocialista vívmányainkat, s egyben a világ békéjét és biztonságát védel­mezi. Tevékenyen kivesszük részün­ket közös politikai céljaink megvaló­sításából, így most a prágai nyilatko­zatban előterjesztett kezdeményezé­sek érvényesítéséért folytatott mun­kából. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a gazdasági együttműkö­dés továbbfejlesztésére, hiszen ma is változatlanul érvényes az a lenini megállapítás, hogy gazdasági ered­ményeinkkel gyakorolhatjuk a leg­nagyobb hatást, befolyást a világra. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a KGST keretében közös munkával olyan hatékony együttműködést ala­kítsunk ki, amely biztosítja a szo­cialista gazdasági integráció előnyei­nek maradéktalan érvényesítését, összhangban van a tagállamok adott­ságaival, nemzeti érdekeikkel és elő­mozdítja a közös célok elérését.

Next