Népszabadság, 1983. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
1983. április 3., vasárnap NÉPSZABADSÁG Jozef Lenárt kitüntetése Hatvanadik születésnapja alkalmából a legmagasabb csehszlovák állami kitüntetést kapta Jozef Lenárt, a CSKP KBElnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A Szocialista Munka Hőse kitüntető címet a vele járó aranycsillaggal és a Klement Gottwald Érdemrendet Gustáv Husik, a CSKP KB főtitkára, csehszlovák köztársasági elnök adta át. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a párt Központi Bizottsága nevében köszöntötte Jozef Lenártot 60. születésnapja alkalmából. (MTI) Megemlékezések Csehszlovákiában (Prágai tudósítónktól.) Északi szomszédaink több városában is ünnepélyesen emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 38. évfordulójáról. Neve Mesto Na Moraveban március 21-től április 5-ig magyar napokat tartanak. Az évforduló alkalmából Prágában Kovács Béla nagykövet a csehszlovák sajtó képviselői előtt sajtótájékoztatón ismertette hazánk felszabadulása óta elért eredményeinket, és jelenlegi gondjainkat. A Magyar Kulturális Központban filmkoktélt rendeztek, majd megnyitották az Utunk és életünk című fotókiállítást. A nagykövetség a kulturális központ előadótermében ünnepi hangversenyen látta vendégül a csehszlovák közélet több kiemelkedő személyiségét, köztük Vasil Bilakot és Milos Jakest, a CSKP KB Elnökségének tagjait, a központi bizottság titkárait és Jan Fojtikot, a KB elnökségének póttagját, a központi bizottság titkárát. Ünnepélyes zászlófelvonások Hazánk felszabadulásának 38. évfordulója alkalmából szombat reggel ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. Zászlófelvonási ünnepség volt szombat reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren is, ahol ünnepélyeskülsőségek között, katonai tiszteletadással vonják fel az állami zászlót. (MTI) Gazdag program a Jubileumi Parkban Hazánk felszabadulásának ünnepén, április 4-én, hétfőn több ezer fiatalt várnak arra a nagyszabású politikai rendezvényre, amelynek helyszíne Budapesten a Jubileumi Park és a Citadella környéke lesz. Ez az ünnepség egyben a forradalmi ifjúsági napok záróünnepsége is. Mint minden esztendőben, most is a Felszabadulási emlékmű megkoszorúzásával tisztelegnek a fiatalok. A koszorúzási ünnepség reggel 9 órakor kezdődik. Amint a rendezők, a KISZ Budapesti Bizottságának munkatársai elmondták, idén is sok program között válogathatnak az érdeklődők. A Jubileumi Parkban felállított három színpadon, valamint a játszótéri gyermekszínpadon többek között fellép Melis György, Máté Péter, a Rajkózenekar, a Jeszenszky Balett. A főműsor 11 óra előtt tíz perccel kezdődik. Délután több beat- és rockegyüttes szórakoztatja a fiatalokat. Jó évkezdet a borsodi bányákban A Borsodi Szénbányák folyamatos munkarendben dolgozó üzemeiben, így többek között a lyukói, a Rudolftelepi, a feketevölgyi, az ormosi aknákban, a nagy termelékenységű munkahelyeken tegnap is dolgoztak a bányászok, s a hét végén felszínre küldött szénnel együtt ebben az évben már csaknem 140 ezer tonna szenet adtak eddig esedékes tervükön felül. A terv túlteljesítéséhez hozzájárult, hogy márciusban három kommunista műszakot vállaltak a bányászok, ami megközelítőleg húszezer tonna szén terven felüli felszínre szállítását tette lehetővé. Különösen eredményes munkát végeztek a feketevölgyi bányaüzem dolgozói, akik a nemrég üzembe helyezett frontfejtésen száz métert haladtak előre, s terven felül tízezer tonna szenet adtak. A borsodi bányászok teljesítményének értékét növeli, hogy javították a szén minőségét, s csaknem tíz százalékkal csökkentették az energiafelhasználást. (MTI) • Felelősséggel az emberiség jövőjéért Nem kevésbé fontos a nemzetközi tevékenység és a hazai építőmunka szilárd elvi alapját biztosító ideológiai munka, s a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak ezen a területen folytatott sokoldalú együttműködése. A közös munka, ahogy ezt legutóbb márciusban a központi bizottságok illetékes titkárainak Moszkvában megtartott tanácskozása is bizonyította, a sokrétű tapasztalatok összegezésével és a közös álláspont kialakításával hozzájárul tudományos elméletünk, a marxizmus—leninizmus továbbfejlesztéséhez, segíti az új kérdések alkotó, elméletileg megalapozott és politikailag meggyőző megválaszolását. Legfőbb nemzetközi célunk, a világháborús veszély elhárítása, a fegyverkezési verseny megállítása, az enyhülés eredményeinek megőrzése és továbbfejlesztése érdekében pedig készek vagyunk az összefogásra, a közös cselekvésre minden olyan társadalmi és politikai erővel, amely felelősséget érez az emberiség jövője iránt. Április negyedikén, felszabadulásunk napján mindig emlékezünk arra is, hogy milyen nagy erőt adott népünknek a szabadság, milyen gyorsan épült újjá az akkor romokban heverő ország. Ma már merőben más, mégis hasonlóan emberpróbáló feladatok állnak előttünk. De erőnk is megsokszorozódott az elmúlt évtizedek során. És nagy feladataink megoldásában számíthatunk társadalmunk minden, a nemzethez és a szocializmushoz hű tagjának alkotó hozzájárulására. Veszélyek és remények esztendeje ÍRTA: VÁRKONYI PÉTER, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRA Történelmünk során többször is bebizonyosodott, hogy hazánk fejlődése, népünk boldogulása milyen szorosan, meghatározó módon öszszefügg a nemzetközi feltételek alakulásával. Az 1848—1849-es szabadságharc és az 1919-es Tanácsköztársaság leverése is azt példázza, hogy kedvezőtlen külső körülmények közepette, csupán a saját erőnkből nem biztosíthattuk legalapvetőbb nemzeti sorskérdésünk megoldását: országunk szabad, független fejlődését, dolgozó népünk társadalmi felemelkedését. A hazánk felszabadulása óta eltelt 38 esztendő eredményei viszont azt tanúsítják, hogy igaz barátok, önzetlen szövetségesek segítségével valóra tudjuk váltani forradalmi céljainkat. Négy évtized fontos tapasztalata 1945. április negyedikén a Szovjetunió győzelmes felszabadító harca biztosította hazánk szabadságának, függetlenségének feltételeit, és megteremtette a lehetőségét annak, hogy népünk elindulhasson a társadalmi haladás útján. Hazánk szocialista átalakulására a Szovjetunió internacionalista segítségnyújtása mellett kedvezően hatott az a körülmény is, hogy közvetlen szomszédságunkban ugyanilyen folyamatok bontakoztak ki. A szocialista országok kialakuló szövetségi rendszere kezdettől fogva védelmet nyújtott a háború pusztításából éppen hogy magához térő országunknak az imperializmus egyre erősödő fenyegetésével szemben. Az együttműködésben rejlő lehetőségek pedig megsokszorozták népünk alkotó erejét, segítették a szocialista átalakulás útján tett lépéseit. Az elmúlt, csaknem négy évtized fontos tapasztalata az, hogy szocialista építőmunkánk eredményessége függ a nemzetközi környezet tágabb értelemben vett világpolitikai és világgazdasági hatásaitól is. Hazánk Európa közepén, különböző történelmi és kulturális hagyományok találkozási pontján, két ellentétes társadalmi rendszer érintkezési vonalán helyezkedik el, ezért rá közvetlenebbül hatnak a nemzetközi politika változásai. Természeti, gazdasági adottságai folytán Magyarország nagymértékben ráutalt a nemzetközi gazdasági munkamegosztásra, a széles körű kereskedelmi kapcsolatokra, s nem nélkülözheti a két- és többoldalú tudományos-műszaki együttműködés előnyeit. Az ötvenes évek első felében felerősödött nemzetközi feszültség, a hidegháború légköre, a fenyegetettség nem csupán védelmi terheinket növelte, nemcsak gazdasági fejlődésünket nehezítette meg. A bezárkózás, az elszigeteltség hozzájárult a gazdasági aránytalanság kialakulásához és a politikai torzulásokhoz is. A hetvenes évek első felének kedvező nemzetközi folyamatai, az enyhülés kibontakozása, a szocialista és a tőkés államok közötti kapcsolatok kölcsönös előnyökkel járó bővülése kedvezett gazdasági fejlődésünk gyorsulásának. Az enyhülés mindenekelőtt azért kedvező, mert a szocializmus és a kapitalizmus küzdelmét a politikai és katonai konfrontáció, az igen veszélyes fegyverkezési hajsza síkjáról a békés gazdasági versenyre és az ideológiai küzdelemre tereli, s ezzel megszabadítja a világ népeit a háború, a pusztulás, az erőszak fenyegetésétől. A kelet-nyugati kapcsolatok kiszélesedése sokat javított a tőkés országok közvéleményében a szocializmusról kialakult képen is. Ezekben az években sok millió ember szerzett személyes benyomásokat a létező szocializmusról, és ismerte fel a hidegháborús propaganda torzításait, hazugságait. Mindez reálisabbá tette megítélésünket, hozzájárult az előítéletek, a kommunistaellenesség csökkenéséhez, a kölcsönös bizalom erősödéséhez. Erősödtek a kedvezőtlen tendenciák Fontos tanulság, hogy a szocialista országok az imperializmus korábbi katonai fölényét kiegyenlítve, ezzel a szélsőséges körök támadó kedvét lehűtve, kitartóbékekezdeményezésekkel képesek voltak fordulatot létrehozni a nemzetközi viszonyokban. Segítségükre voltak ebben a tőkés világnak azok a reálisan gondolkodó politikai tényezői és gazdasági körei is, amelyek felismerték a világháború elkerüléséhez, a békés egymás mellett éléshez fűződő érdekek kölcsönösségét. Ebből kiindulva készek voltak együttműködni a fegyverkezési verseny megfékezéséről, a vitás kérdések politikai rendezéséről, a szocialista és a tőkés országok egyenjogú és mindkét oldalon előnyökkel járó kapcsolatairól kötendő megállapodások létrehozásában. Természetesen nem ment ez akkor sem egyik napról a másikra. Emlékezzünk csak arra, hogy az 1969. évi budapesti, felhívástól, a Varsói Szerződés békekezdeményezésétől hat év telt el — az enyhülésért vívott szívós és következetes küzdelem hat esztendeje —, amíg összeült a történelmi jelentőségű helsinki konferencia. Mindezt azért szükséges felidéznünk, mert a legutóbbi néhány év során sajnos ismét a kedvezőtlen tendenciák erősödtek meg a nemzetközi helyzetben. Az Egyesült Államok szélsőséges körei irányt vettek a katonai egyensúly megbontására, fölényszerzési törekvéseik nyomán ismét felgyorsult a fegyverkezési verseny. Ezzel párhuzamosan időhúzó, halogató tárgyalási taktikájuk akadályozza az előrehaladást, a megállapodást a fegyverkorlátozási tárgyalásokon. Konfrontációs magatartásuk következtében jelentősen beszűkültek a szocialista és a tőkés országok kapcsolatai, s veszélybe kerültek az enyhülés eredményei. Az imperializmus kalandor lépései növelték a feszültséget a fejlődő világ több, amúgy is robbanásveszélyes térségében. Általában éleződött a két világrendszer, a szocializmus és a kapitalizmus szembenállása. Mindennek — a katonai-ipari komplexumok üzleti megfontolásain túl — az az alapvető oka, hogy a nemzetközi monopoltőke szélsőséges körei megrettentek az enyhülés éveiben felgyorsult, az ő szempontjukból kedvezőtlen változásoktól. Úgy vélték: a világ több pontján elszenvedett kudarcaiknak, a szocialista orientációjú fejlődés kibontakozásának, a szocializmus térhódításának az enyhülés az oka. Arra a következtetésre jutottak, hogy a feszültség élezésével a számukra kedvezőtlen változások megállíthatók, sőt vissza is fordíthatók. Megfontolásaikban nyilvánvalóan szerepet játszott a tőkés világ közel tíz esztendeje tartó mély gazdasági és társadalmi válsága is. Az ilyen helyzet hagyományosan arra indítja a nagytőke szélsőséges köreit, hogy a kiutat kalandor külpolitikai lépésekben keressék. Ez a magyarázata, hogy ismét veszélyesebbé váltak a körülmények Európában, azon a földrészen, amely már két világháborúnak volt kiindulópontja. Itt kíván az Egyesült Államok a NATO 1979. decemberi döntésének végrehajtásával, 572 közép-hatótávolságú rakéta telepítésével olyan előnyhöz jutni, amely megbontaná az egyenlő biztonság alapját jelentő egyensúlyt, s a fegyverkezési verseny újabb, veszélyes és költséges szakaszát indítaná el. Az egész emberiség létét fenyegetik Az agresszív imperialista köröknek ez a magatartása lényegében visszatérés a több mint három évtizeddel ezelőtti — s tegyük hozzá: akkor is kudarcot vallott — atomzsaroláshoz, a hidegháborúhoz, a kommunizmus elleni „keresztes hadjárathoz”. Van azonban két lényeges különbség az akkori és a mostani helyzet között. Az egyik, hogy a világháborút is kockáztató kalandorlépések most minden kétséget kizáróan már közvetlenül az egész emberiség létét fenyegetik, sokkal nagyobb tehát a veszély. A másik, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb az ilyen törekvésekkel szemben álló szocialista közösség ereje, s a tőkés világban is mind többen vannak azok, akik a szocializmus visszaszorításáért túl nagy árnak tartják a termonukleáris világháborút. Sajátos, de tulajdonképpen természetszerű ellentmondás, hogy az 1983- as esztendő egyszerre a veszélyek és a remények, az amerikai rakéták telepítésének és a békeszerető, realista, józan erők fokozódó aktivitásának az éve. A Szovjetunió, a szocialista országok az imperialista provokációkra nem úgy reagálnak, ahogy azt a szélsőséges körök szeretnék, nem a NATO fegyverkezési programjainak igazolására felhasználható lépéseket tesznek. Éppen ellenkezőleg: olyan javaslatokat terjesztenek elő, amelyek az amerikai érvelés megalapozatlanságát bizonyítják, s éppen emiatt jelentenek komoly kihívást az Egyesült Államok és NATO-beli szövetségesei számára. Nem a kölcsönösen előnyös kapcsolatok megszakításával, hanem e kapcsolatok fenntartásával és bővítésük őszinte szándékával lépnek fel a nemzetközi politikáiban. Ugyanakkor a határozott és igen gyors szovjet reagálások — mint legutóbb Jurij Andropov elvtársnak, az SZKP főtitkárának nyilatkozata Reagan elnöknek a nyugat-európai közvéleményhez intézett levelét, vagy az újabb rakétaelhárító rendszerek létrehozását kilátásba helyező beszédét követően — minden kétséget kizáróan jelezték, hogy a Szovjetunióval nem lehet az erő pozíciójából, fenyegető módon tárgyalni, mert minden körülmények között kész és képes saját maga és szövetségesei biztonságáról gondoskodni. Azok a javaslatok, amelyeket az utóbbi hónapokban a Szovjetunió, a Varsói Szerződés szervezete tettek, azt bizonyítják, hogy országaink a legmesszebbmenő mértékig készek figyelembe venni a másik fél jogos biztonsági érdekeit, sőt, a biztonsági érdekeknek még a sajátos nyugati értelmezésére is tekintettel vannak. A legújabb kezdeményezések láthatóan zavarba hozták az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek szélsőséges köreit. A Szovjetunió egyoldalú kötelezettségvállalása arról, hogy nem alkalmaz elsőnek atomfegyvert, valamint készsége saját közepes hatótávolságú rakétái számának jelentős csökkentésére, továbbá a Varsói Szerződés ajánlata a NATO-nak a katonai erő használatáról történő kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatokról való megállapodásra, vagy a prágai nyilatkozatban megerősített javaslata a hagyományos fegyverek csökkentésére, meggyőző cáfolatát jelentik azoknak az állításoknak, hogy a Szovjetunió, a Varsói Szerződés katonailag fenyegeti a tőkés világot, s főként Nyugat- Európa országait. A szocialista javaslatok a nemzetközi közvélemény mind szélesebb körei számára teszik világossá, hogy miért nincs előrehaladás Genfben a hadászati, valamint a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverekről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon, vagy a közép-európai haderők és fegyverzetek csökkentéséről immár tizedik esztendeje folytatott bécsi megbeszéléseken. Sorsdöntő jelentőségű a válasz Sorsdöntő jelentősége van annak, hogy az Egyesült Államok és NATO- beli szövetségesei hogyan válaszolnak a szocialista országok konstruktív ajánlataira: a megállapodást akadályozó, s csupán a fegyverkezésükhöz szükséges időnyerést biztosító taktikával vagy a megegyezés őszinte szándékával. A józan ész ez utóbbit sürgeti, annál is inkább, mert a hidegháború, az azt követő enyhülés, majd a legutóbbi évek ismét feszültebb nemzetközi viszonyai egyaránt azt bizonyították, hogy a Szovjetuniónak, a szocialista országoknak lehet ugyan nehézségeket okozni, de semmilyen eszközzel nem lehetséges őket térdre kényszeríteni, a társadalmi haladást feltartóztatni. Mindezen túl az is beigazolódott, hogy a fegyverkezésnek a hadiipari és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó monopoltőkés körök kivételével a tőkés országokban is csak vesztesei lehetnek, s a kapcsolatok szándékos rombolása lényegében mindkét oldalon egyaránt károkat okoz. S végül a sokszor, de úgy látszik, még mindig nem elégszer hangoztatott érv: a termonukleáris háborúnak nem lehetnek nyertesei, abban értelmét vesztik az olyan hagyományos katonai fogalmak, mint a győzelem vagy a vereség. Az 1983-as esztendőt ezért nem csupán a szocialista országok töretlen békepolitikájának újabb megnyilvánulásai miatt tekinthetjük a remény évének is. Saját erőnkbe vetett hitünkön túl, optimizmusunkat alátámasztja a tőkés világban egyre erősödő háborúellenes, még ha politikaiideológiai értelemben nagyon is sokszínű, de a fegyverkezés ellen egységesen fellépő tömegmozgalmak aktivitása. Biztató, hogy Nyugat-Európában, sőt az Egyesült Államokban is érzékelhető a realizmus, a józan mérlegelés térhódítása a vezető politikai körök egy részénél. Nagyon jelentős körülmény az is, hogy a föld országainak kétharmadát, lakosságának több mint felét kitevő fejlődő világ nem kívülállóként szemléli a nemzetközi politika veszélyes fejleményeit. Az el nem kötelezett országok Új-Delhiben megtartott csúcsértekezlete minden más nézetkülönbség ellenére egységesen foglalt állást a háború, a fegyverkezés, az imperialista törekvések ellen, s olyan javaslatokat is tett — így atomfegyvermentes övezetek létrehozására —, amelyek közvetlenül kapcsolódhatnak a hasonló európai kezdeményezésekhez. Reális, konstruktív javaslatra várva Mindez együttesen szerepet játszott abban, hogy az amerikai vezetés a látszat kedvéért előterjessze az úgynevezett közbülső megoldásra vonatkozó javaslatát, amely azonban még mindig ragaszkodik a rakétatelepítés ez évi megkezdéséhez, s továbbra is figyelmen kívül hagyja az egyenlő biztonság elvét, s ez a Szovjetunió számára elfogadhatatlan. Így hát — sajnos — még mindig nem az a reális és konstruktív válasz, amelyet a békeszerető közvélemény vár és elvár az Egyesült Államok kormányától. Ezért a nemzetközi életben, az imperializmus agresszivitásának fokozódása miatt, továbbra is sok a bizonytalansági tényező. De a bizonytalan helyzet nem bizonytalanít el bennünket, elveink és történelmi tapasztalataink biztos iránytűt, szövetségeseink, barátaink pedig szilárd támaszt jelentenek a cselekvéshez. A legfontosabb teendő: szocialista építőmunkánk soron levő feladatainak eredményes megoldása, több mint két és fél évtizede töretlen politikánk folytatása, a pártunk XII. kongresszusán elhatározott program következetes és egyidejűleg a feltételek változásával rugalmasan számoló végrehajtása. Mindazok, akik ma munkájukkal hozzájárulnak eredményeink gyarapításához, s határozottan kiállnak a szocialista céljaink mellett, legszentebb nemzeti érdekeinket védelmezik, legfontosabb sorskérdésünk megoldását mozdítják elő. Szocialista vívmányaink védelmével és gyarapításával tesszük a legtöbbet a béke és a haladás ügyének előmozdításáért. Nemzetközi tevékenységünknek változatlanul az a legalapvetőbb feladata, hogy segítse az építőmunka megfelelő külső feltételeinek biztosítását. Ez pedig mindenekelőtt attól függ, hogy a szocialista közösség egésze hogyan birkózik meg a jelenlegi bonyolult feladatokkal. Az elvek és célok azonossága mellett ezért is áll külpolitikánk középpontjában a szocialista országok két- és többoldalú együttműködésének erősítése. Teljesítjük szövetségesi kötelezettségeinket a Varsói Szerződés szervezetében, mert tudjuk, hogy közös erőnk szocialista vívmányainkat, s egyben a világ békéjét és biztonságát védelmezi. Tevékenyen kivesszük részünket közös politikai céljaink megvalósításából, így most a prágai nyilatkozatban előterjesztett kezdeményezések érvényesítéséért folytatott munkából. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésére, hiszen ma is változatlanul érvényes az a lenini megállapítás, hogy gazdasági eredményeinkkel gyakorolhatjuk a legnagyobb hatást, befolyást a világra. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a KGST keretében közös munkával olyan hatékony együttműködést alakítsunk ki, amely biztosítja a szocialista gazdasági integráció előnyeinek maradéktalan érvényesítését, összhangban van a tagállamok adottságaival, nemzeti érdekeikkel és előmozdítja a közös célok elérését.