Népszabadság, 1983. május (41. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-19 / 117. szám

6 1983. május 19., csütörtök NYUGATI BESZÉLGETÉSEK A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGRÓL ÉS A KILÁTÁSOKRÓL A világgazdasági válság 1970-es évek első felében kezdődött szakasza igen hosszan elhúzódik. Egyes jelek szerint azonban a recesszió már túlhaladta mély­pontját, és megkezdődött egy lassú, még bizonytalan kimenetelű felemelkedés. Hogyan vélekednek a jelenlegi helyzetről és a közeli távlatokról Bonnban, Rómá­ban, Londonban, Washingtonban, Párizsban. Erről nyilatkoztak tudósítóinknak a gazdasági élet szakemberei,­ ségvetési politika nélkül. (Más szó­val: többet költekezhet, ha akar. — A szerző.) Az infláció leszorításáról az a vé­leményem, hogy a brit gazdaság va­lóban versenyképesebb és hatéko­nyabb, mint volt. Megszabadult a rejtett munkanélküliség egy részétől, amelyet a túlfoglalkoztatás takart el. Exportteljesítménye jelentős. Min­dent összevetve: ha a kormánypoliti­ka ebben a mederben halad tovább, s ha a javulás tendenciája nemzetközi­leg is tartósnak bizonyul, az idén a kétszázalékos növekedés reálisnak és megvalósíthatónak látszik.­­ Milyen hatást gyakorol a brit gazdaságra a jelenlegi világgazdasági környezet, milyen ér­telemben mérvadó tényező az Egyesült Álla­mok? — A brit gazdaság erősen nyitott. Sokat exportálunk és sokat impor­tálunk, nagyon nagy mértékben füg­günk a világgazdaság egészétől. Köz­vetlen kivitelünket tekintve Európa sokkal fontosabb, mint Amerika. A feldolgozott termékekből ötször-hat­­szor annyit exportálunk amoda, mint emidé. Az Egyesült Államok igen nagy befolyása „közvetett visszacsa­tolások” formájában érvényesül. De óvatosan kell nyúlni az amerikai ka­matlábak mindig visszatérő problé­májához is. Mi ugyanis nyilvánva­lóan azt szeretnénk, ha az amerikai kamatlábak süllyednének, s általuk a mieink is, de nem vagyunk érdekel­tek az amerikai kamatláb olyan mér­tékű csökkenésében, ami a dollár nagyfokú értékromlását eredményez­né. Így ugyanis országunkkal szem­ben fokozódna az amerikai exportké­pesség és -készség, ami nekünk nem feltétlenül használna. A brit gazdaság különösen meg­szenvedte a recessziót, tehát tartunk tőle, hogy ha a fellendülés túlságosan gyors ütemű, megjelennek a pénzkí­nálati korlátok. Mi lassúbb ütemű, de hosszabban tartó fellendülési sza­kaszt kívánunk. Aczél Endre azonban az ilyen javaslatokkal nyomban nehéz helyzetbe kerül, hi­szen ezeknek az intézkedéseknek po­litikai jellegük van, politikai érde­keket sértenek. Holott szükség lenne az árak és a jövedelmek ellenőrzésé­re, a vagyonok megadóztatására, szi­gorú adópolitikára. Túlságosan sok érdeket akarnak védelmezni nálunk, amelyeket azon­ban most fel kellene áldozni. Olaszországban a politikai és a gaz­dasági válság sokkalta inkább egybe­fonódott, mint bármely más nyugat­európai országban. És nem vagyok biztos abban, hogy az előrehozott vá­lasztások megoldják ezt a problémát. Ha egy lehetséges világgazdasági fel­lendülés az előnyünkre szolgálna is, a jelentéktelen eltolódások a válasz­tási eredményekben visszahozzák majd a gyenge, a hatástalan kormá­nyokat. Akkor pedig az olasz gazda­ság strukturális gyengeségei változat­lanul megmaradnak. Faragó Jenő Bonn: A horizont tisztul, de a helyzet nehéz Dr. Ottó Gráf Lambsdorff gazdasági miniszter - Miniszter úr, milyennek tartja ön országa gazdasági helyzetét? Melyek a minden bi­zonnyal nemcsak az NSZK-t sújtó nehézségek okai? — A Német Szövetségi Köztársa­ság jelenleg nehéz gazdasági helyzet­ben van, még akkor is, ha a horizont tisztulni látszik. A legutóbbi két esz­tendőben a gazdasági növekedés meg­rekedt, sőt egy kissé még vissza is esett. Egyes fontos ágazatok, mint például az acél- és hajóépítő ipar, tartós strukturális válságba került, amelyből mind a mai napig nem tu­dott kilábalni. Több mint kétmillió állampolgár munkanélküli, a munka­­nélküliség tehát túlságosan magas. Az államháztartás pedig a csökkenő bevételek miatt súlyos gazdasági ne­hézségekkel küzd. Ezeknek a visszaeséseknek az okai nem utolsósorban a világgazdasági helyzetre vezethetők vissza. Az NSZK gazdasága különös mértékben függ a külkereskedelemtől. Minden ötödik munkahely exportra termel. Így­ hát a világméretű recesszió erősen hatott a mi gazdasági fejlődésünkre is. A nemzetközi struktúraváltozás, a vi­lágpiacon jelentkező olcsó munkaerő és mindenekelőtt a két olajválság hosszan tartó hatása a hetvenes évek elején és végén, mindez súlyosan érintett bennünket. A gazdasági ne­hézségek azonban saját hibáinkkal is összefüggenek. Piacgazdálkodási rendszerünk, a fogyasztási és a ki­adási oldal túlhangsúlyozása, vala­mint az állami beavatkozás növeke­dése miatt elvesztette korábbi rugal­masságának egy részét. Nem kapott elég ösztönzést a magánberuházás, eme­llett a magas kamatlábak és az ugyancsak magas munkabérek is hozzájárulnak a recesszióhoz.­­ A hannoveri vásáron ön optimistán véleke­dett a gazdasági helyzet várható javulását il­letően. Mire alapozza ön ezt az optimizmust? — A gazdasági fejlődés optimista értékelése az 1983-as év első gazda­sági adataira és a legfrissebb kon­junkturális adatokra alapozódik. Ezek emelkedő tendenciát jeleznek. A gazdasági körök hangulata érezhe­tően javult, s növekedett a vállalatok megrendeléseinek a száma is. Külö­nösen az építőiparban tapasztalható a termelésnövekedés, de általános­ságban is előnyösen alakulnak a gaz­dasági fejlődés feltételei: az áremel­kedés megállt, sőt az utóbbi időben 3,5 százalékra esett vissza, miközben külkereskedelmi mérlegünk pozitív, és a kamatláb is örvendetesen csök­kent. Az olajárak mérséklésétől is a kereslet további növekedése várható.­­ Az ön véleménye szerint milyen feltételek között válna lehetővé a 2,5 milliós munkanél­küliség csökkentése? — A munka­­nélküliség csök­kentésének felté­tele a gazdaság élénkülése és a visszatérés a tar­tós gazdasági nö­vekedéshez. Mindkettő a je­lenlegi kormány fontos gazdaság­­politikai célja. A probléma hosszú távon azonban első­sorban a beruházás fokozása révén oldható meg. A munkahét rövidítése segíthet csökkenteni a munkanélkü­liséget, de nem eredményezhet döntő áttörést. Új beruházásokra van szük­ség ahhoz, hogy a megváltozott nem­zeti és nemzetközi feltételekhez iga­zodni tudjunk, hogy a nyugatnémet gazdaság versenyképessége a belső és külső piacokon egyaránt fennmarad­jon. Az új beruházások biztosítják a meglevő munkahelyeket, és újakat is teremtenek, s hozzájárulnak a kere­setek növekedéséhez. A magasabb jö­vedelmek viszont növelik az új ter­mékek értékesítésének lehetőségét. A régi módszerekkel persze nehéz lesz gyors sikert elérni, mert a mun­kaerőpiac mindig késve reagál a kon­junkturális mozgásokra.­­ Milyen lehetőségek kínálkoznak a tartós strukturális válság megoldására, és milyen szerepet játszhatnak ebben a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok? — A struktúraválságból adódó ne­hézségek a Német Szövetségi Köz­társaságban — mint már említettem — újabb beruházások révén, leg­alábbis részben, megoldhatók. Ezért a beruházási tevékenységet minde­nekelőtt megfelelő adózási, költség­­vetési és pénzügyi politikával kell tá­mogatnunk. Ezt meg is tesszük. Eh­hez tartozik még, hogy nagyobb teret biztosítunk a magánkezdeményezés­nek, továbbá, hogy a teljesítmény és az alkotó munka kifizetődjön, s ne büntessék az adózás emelése révén. Le kell építenünk a bürokráciát, s a vállalkozók terheit legalábbis nem szabad tovább növelnünk. A külkereskedelem a gazdasági nö­vekedésben jelentős szerepet játszik, s a kelet-nyugati gazdasági kapcso­latokat a mi külkereskedelmünkben nem szabad lebecsülni. Mi nem is be­csüljük le. A kereskedelmet tovább akarjuk ápolni és bővíteni mindkét fél előnyére. És itt még sok lehetőség kínálkozik, s e lehetőségeket Keleten és Nyugaton egyaránt ki kell hasz­nálnunk. Kanyó András London: A munkanélküliség állandósul Charles Burton, a Brit Gyáriparosok Szövetsége (CBI) gazdasági előrejelző szolgálatának vezetője . Az önök által április végén közzétett, úgy­nevezett negyedéves előrejelzés optimizmussal nyilatkozott a gazdasági fellendülés közvetlen távlatairól. Az Országos Gazdaságfejlesztési Tanács (NEDO) ezzel egy időben viszont azt jövendölte, hogy a munkanélküliség talán a mostani évtized végéig sem fog csökkenni. Hol az igazság? — Amit közreadtunk, reprezenta­tív felmérés volt a honi feldolgozó iparról. Elemzéseink pontosak, 25 éve készítjük őket. Ennek alapján erőtel­jes bizonyítékaink vannak arra néz­ve, h­ogy a gazdasági talpra állás megkezdődött. — Nem lehetséges-e az, hogy a fellendülés iránti bizalom indítéka annyira politikai, mint gazdasági? — Hangsúlyozni kell, hogy a javu­lás, a felfelé mozgás rendkívül ala­csony szintről történik. Épp ezért vi­szonylagos. Még azt sem zárja ki, hogy egyes cégek, sőt egész iparágak változatlanul lefelé tartsanak. De: a gazdaság hosszú távú trendjére vo­natkozó előrejelzésünk és az üzletem­berektől kapott friss válaszok olyan mértékben fedik egymást, hogy a po­litikai megfontolásokat nem látom bizonyítottnak. Tényleges gazdasági teljesítmények különben sem a poli­tikai bizalom függvényei. Még egyszer hangsúlyozni szeret­ném azonban, hogy a javulás vi­szonylagos, tanulmányunk nem az optimizmus szintjét, hanem változá­sát mutatja. Utalva a NEDO-ra, el­mondanám, hogy a különféle brit előrejelző szolgá­latok között nagyfokú az egyetértés alap­kérdésekben. Nemcsak a NE­DO, mi sem jó­soltunk csökke­nést a munkanél­küliségben. A termelékenység elég gyorsan ja­vul, de csak a meglevő munkaerő-ál­lománnyal. Kimutattuk, hogy a válla­lati létszámcsökkentés lassul, de nem áll meg. — A brit társadalomnak tehát hosszú időn át együtt kell élnie a mai, több mint hárommil­liós munkanélküliséggel . . . — Együtt kell élnie, és együtt is fog élni. Ami nyilvánvalóan elége­detlenséget szül majd, ahogyan en­nek a forrása volt 1973 óta egyfolytá­ban. A jelenlegi perspektíva röviden: a munkanélküliségi szint állandósu­lása vagy rosszabbodása.­­ Egyesek azt állítják, hogy a kormány deflá­ciós politikája nem vezet fellendüléshez. Má­sok szerint a konzervatív pénzpolitika — első­sorban az infláció megfékezésével - egészsé­ges, és főként szilárd alapot teremt a növe­­kedéshez. — Mindkettőben jelen van az igaz­ság egy eleme. Most, hogy a világ­­gazdaság fellendülőben van, a kor­mánynak könnyebb lesz egészséges pénzpolitikát folytatnia, vagy azt, amit ő ennek nevez — deflációs költ­ Washington: A növekedésben nincs automatizmus William Poole közgazdászprofesszor, az elnök tanácsadója . Professzor úr, ama nagy súlynál fogva, ame­lyet az Egyesült Államok képvisel a világgaz­daságban, logikus a kérdés fontossága: mer­re tart az ország gazdasága 1983-ban? Hogy látszik ez az ön fehérházi hivatalából? — A mutatószámok arra utalnak, hogy a recesszió mélypontja decem­berben volt, s a fellendülés megkez­dődött. Ámbár az év eleji adatok né­mileg vegyesek, mégis úgy látszik, hogy a legfontosabb mutatószámok ilyen irányt jeleznek. A GNP (bruttó nemzeti termék) az első negyedévre vonatkozóan ezt mutatja, az ipari ter­melés december óta minden hónap­ban növekszik, noha van olyan hó­nap, amikor a növekedés nem nagy. Az építőiparra csak azt a kifejezést tudom használni, hogy a prosperitás szakaszába lépett, az év első negyedé­ben megkezdett építkezések száma csaknem kétszerese az egy évvel ko­rábbinak. Az autóeladások az egy év­vel ezelőttihez képest jelentősen nö­vekedtek, noha nem annyira, mint ahogy ezt sokan várták volna. A kis­kereskedelmi forgalom­­ pillanat­nyilag a leginkább csalódást keltő információ... A munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatottak száma növekedett, az új ipari megrendelé­sek száma nőtt, folytatódik a raktári készletek csökkenése — immár a ter­melésnövekedéssel egyidejűleg —, s ez dinamizmus forrása, mivel már nincsenek túlontúl nagy felhalmozott készletek a polcokon, a javak előállí­tásának fokozódnia kell. A jelen ada­tok tehát pozitívak. Ezek, ha nem is mutatnak nagyarányú felvirágzásra, de vitán felül, határozott fellendülést jeleznek. Rövid távon azt várjuk, hogy a negyedik negyedévre a GNP növekedése az előző év azonos szaka­szához képest — az infláció kiszűré­sével — 4,7 százalékos lesz, hosszú távú előrejelzésünk ezután évi 4 szá­zalék körüli növekedést vetít előre. Ezzel összefüggésben azzal számo­lunk, hogy 1988 végére csökkenhet le a munkanélküliség 6 százalékra. — Nem nagyon lassú folyamat az utóbbi? — Nagyon reméljük, hogy a mun­kanélküliség csökkenése tartós és hosszú távú lesz, s nem következik be egy újabb recesz­­szió. Tudni kell, hogy gazdasá­gunkban mindig megvolt a fellen­dülés—dekon­junktúra ciklus, és azt hiszem, ezt legalábbis rész­ben az a kísértés magyarázza, hogy türelmet­lenségből gyorsítsák a folyamatot, amiből ellenőrizhetetlen növekedés, „túlmelegedés”, növekvő infláció kö­vetkezik, s azután mindez recesszió­ba torkollik. Tanulni kell a múltból.­­ Két közbevetett kérdés. Az első: jelezte, mit vár a munkanélküliség ügyében 1988 végére, de melyek a közelebbi távlatok? A második: milyenek az előrejelzések a még mindig ma­gasnak tekintett kamatlábak alakulásáról? — Ez év végére kb. 9 és háromne­gyed százalékos munkanélküliséget várok. Ami a kamatlábakat illeti, ezek szorosan összefüggnek az inflá­cióval, még ha nem is napi vagy havi az összefüggés. A beruházók az inflációs közegben kárpótolni akarják magukat a várható pénzromlásért, vagyis a kamatlábak azért lehettek olyan magasak, mert oly erős volt az infláció. Távlati célunk a teljes ár­­stabilitás, ami 0—2 százalékig ter­jedhető évi inflációt jelenthet. Teljes árstabilitás esetén a rövid lejáratú kamatlábak másfél-két százalékkal lennének az inflációs ráta felett, míg a hosszú lejáratú hitelek kamatlábai még egy-két százalékkal e felett len­nének. A kamatlábak a mostani év­tized végére vagy a jövő évtized kö­zepére érhetik el ezt a szintet. — Mit vár, hogy fog minden kihatni a világ­­gazdaságra, mennyiben érvényesül az USA- gazdaság sokat emlegetett mozdonyhatása ? — Vitathatatlan: az amerikai gaz­daság növekedése erősíti a javak iránti igényt határainkon túl, és ja­vítja az üzleti atmoszférát. De nincs automatizmus, nincs biztos garancia arra, hogy ez minden országot egy­formán érint. Vajda Péter Róma: Tartós infláció és nagy deficit Luigi Sparenta, a római egyetem tanára, volt képviselő — Professzor úr, melyek az olasz gazdasági válság sajátos jellemzői? — Az olasz gazdaság a Közös Piac rendszeréhez tartozva alapjaiban kö­veti a nyugat-európai gazdaság vál­tozásainak ciklusait. Nálunk azonban 1979-ben és 1980-ban még némi fel­lendülés volt, miközben más orszá­gokban már hanyatlás. A recesszió azonban hozzánk is elérkezett, és sok­kalta mélyebb pontra jutott el, mint más nyugat-európai országokban. Az olasz válságnak két markáns jellemzője van: a rendkívül magas és tartós infláció és az államháztartás hallatlanul nagy deficitje. Az inflá­ciós növekedés nálunk mintegy há­romszorosa más nyugat-európai or­szágokénak, s a közkiadások deficit­je is magasabb minden más országé­nál. Ennek oka, hogy a magas inf­láció mintegy belegyökerezett a rend­szerbe, az elvárásokba és a magatar­tásformákba. Ennek olyan strukturá­lis okai vannak, mint az alacsony termelékenység, a drága és hatásta­lan államapparátus, a délvidék el­maradottsága. Az államháztartás magas deficitjé­nél kifejezetten politikai okok is köz­rejátszanak. Olaszországban az álla­mi beavatkozás mindig segélyjel­­legű volt, és a ha­talmi pozíciók megszervezését, erősítését szol­gálja. A közki­adásokat soha­sem szelektálják, hiányzik a szigo­rúság, az ellenőr­zés, jóllehet ezek fontosságáról mindig sokat beszél­nek. Mindez akadálya annak, hogy megkezdődjék a fellendülés. — Mi a személyes véleménye arról, hogy mi­ként juthat ki az ország a súlyos gazdasági válságból? — A válság tragikusan komplex. Egyetlen közgazdász sem állíthatja, íme, itt a zsebemben a kész recept. Ilyen nincs. Ahhoz azonban, hogy le­­küzdjük az olasz válság két nagy rák­fenéjét, a magas inflációt és az ál­lamháztartás magas deficitjét, rend­kívüli szigorúságra, megszorításokra lenne szükség. Csökkenteni a közki­adásokat, ez azt jelenti, hogy csök­kenteni kell a segély-, a támogatás­­jellegű kiadásokat. A közgazdász Párizs: Amerika nem szolidáris velünk Roger Picouret újságíró — Az amerikaiak azt állítják, hogy múló­­ban a válság, és kez­dődik a fellendülés. Az ön véleménye szerint ezúttal szi­lárd és tartós fel­lendülésről van szó? — Először is: van bizonyos fel­lendülés Ameri­kában, az NSZK- ban és Angliá­ban. Nincs azon­ban sem Japánban, sem Franciaor­szágban. Ami pedig a fellendülés tar­tósságát illeti: én személy szerint ké­telkedem benne. Amennyiben az amerikai kamatlábak nem csökken­nek, nem hinném, hogy alapvető és tartós fellendülés következik. . - Jövő héten lesz az amerikai Williamsburg­­ben a hét vezető tőkés ország találkozója. Gondolja-e, hogy megoldást találnak a mo­netáris és a kereskedelmi problémáik ügyé­ben? — Nem hiszem, hogy az ameri­kaiak monetáris síkon elfogadnának bármilyen beavatkozást azért, hogy a dollár árfolyama alacsonyabb legyen. Ami pedig a kereskedelmet illeti, azt hiszem, hogy Williamsburgben megmaradnak az elmélet hangoztatá­sánál, vagyis a liberális kereskedel­met fogják dicsérni. Ugyanakkor at­tól félek, hogy egyre inkább a pro­tekcionizmus felé megyünk. Elvben ugyanis mindenki a szabad kereske­delem mellett van, saját országában pedig mindenki ellene. — Hogyan értékeli Franciaország jelenlegi gazdasági helyzetét? Milyen esélyt ad a De­­lors-terv sikerének? — Ha a tervet 1984-re is meghosz­­szabbítják, akkor van esély. Ebben a pillanatban azonban kevés reményt látok rá. A kormánynak e tervvel két célja van. Az egyik az, hogy ebben az évben nyolc százalékra csökkentsék az áremelkedéseket,­­a következő év­ben pedig öt százalékra. Ezt az évet nagyjából tízszázalékos inflációval kezdtük. Most májusban vagyunk, és az eddig elértekből következtetve azt gondolom, hogy év végére kilenc és fél százalékos inflációnál leszünk. Delors másik célja, hogy a külkeres­kedelmi mérleghiány a múlt évi 93 milliárd frankról 45 milliárdra csök­kenjen. Nos, 1983 első negyedének vé­gén a deficit 27 milliárd. Tavaly ugyanebben az időszakban 20 mil­liárd volt. Ahelyett, hogy csökkent volna, még 30 százalékkal nőtt. Bizo­nyos lassulást látok a mérleghiány növekedésében, ezért úgy vélem, hogy év végére 60—70 milliárdra csökkenthető. Éppen ezért gondolom, hogy a gazdasági megszigorítás rend­szabályait 1984-re is meg kell hosz­­szabbítani. — Ön egyik cikkében bizonyos nosztalgiákat emlegetett mások gazdasági megszigorítási rendszabálya iránt. Mit akart ezzel mondani? — Amit mondani akartam, világos. A köztársasági elnök egyik, szűkebb körű megbeszélésen hajlott afelé, hogy ki kellene lépni a nyugat-euró­pai valutarendszerből, és csökkenteni az importot. Azután a Francia Bank­hoz fordult, és megtudta, hogy ehhez az országnak nincs elég devizatarta­léka.­­ Franciaország szolidaritást kért partnerei­től, és várhatóan ezt teszi Williamsburgben is. — Igen, de nem fogják könnyen megadni. Az amerikaiak egyáltalán nem szolidárisak, magatartásuk na­gyon nacionalista. — Mégis, az együttműködés valamilyen szo­lidaritási minimumot követelne. — Igen, de nem fogjuk megkapni. Rózsa László

Next