Népszabadság, 1983. május (41. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-19 / 117. szám
6 1983. május 19., csütörtök NYUGATI BESZÉLGETÉSEK A VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁGRÓL ÉS A KILÁTÁSOKRÓL A világgazdasági válság 1970-es évek első felében kezdődött szakasza igen hosszan elhúzódik. Egyes jelek szerint azonban a recesszió már túlhaladta mélypontját, és megkezdődött egy lassú, még bizonytalan kimenetelű felemelkedés. Hogyan vélekednek a jelenlegi helyzetről és a közeli távlatokról Bonnban, Rómában, Londonban, Washingtonban, Párizsban. Erről nyilatkoztak tudósítóinknak a gazdasági élet szakemberei, ségvetési politika nélkül. (Más szóval: többet költekezhet, ha akar. — A szerző.) Az infláció leszorításáról az a véleményem, hogy a brit gazdaság valóban versenyképesebb és hatékonyabb, mint volt. Megszabadult a rejtett munkanélküliség egy részétől, amelyet a túlfoglalkoztatás takart el. Exportteljesítménye jelentős. Mindent összevetve: ha a kormánypolitika ebben a mederben halad tovább, s ha a javulás tendenciája nemzetközileg is tartósnak bizonyul, az idén a kétszázalékos növekedés reálisnak és megvalósíthatónak látszik. Milyen hatást gyakorol a brit gazdaságra a jelenlegi világgazdasági környezet, milyen értelemben mérvadó tényező az Egyesült Államok? — A brit gazdaság erősen nyitott. Sokat exportálunk és sokat importálunk, nagyon nagy mértékben függünk a világgazdaság egészétől. Közvetlen kivitelünket tekintve Európa sokkal fontosabb, mint Amerika. A feldolgozott termékekből ötször-hatszor annyit exportálunk amoda, mint emidé. Az Egyesült Államok igen nagy befolyása „közvetett visszacsatolások” formájában érvényesül. De óvatosan kell nyúlni az amerikai kamatlábak mindig visszatérő problémájához is. Mi ugyanis nyilvánvalóan azt szeretnénk, ha az amerikai kamatlábak süllyednének, s általuk a mieink is, de nem vagyunk érdekeltek az amerikai kamatláb olyan mértékű csökkenésében, ami a dollár nagyfokú értékromlását eredményezné. Így ugyanis országunkkal szemben fokozódna az amerikai exportképesség és -készség, ami nekünk nem feltétlenül használna. A brit gazdaság különösen megszenvedte a recessziót, tehát tartunk tőle, hogy ha a fellendülés túlságosan gyors ütemű, megjelennek a pénzkínálati korlátok. Mi lassúbb ütemű, de hosszabban tartó fellendülési szakaszt kívánunk. Aczél Endre azonban az ilyen javaslatokkal nyomban nehéz helyzetbe kerül, hiszen ezeknek az intézkedéseknek politikai jellegük van, politikai érdekeket sértenek. Holott szükség lenne az árak és a jövedelmek ellenőrzésére, a vagyonok megadóztatására, szigorú adópolitikára. Túlságosan sok érdeket akarnak védelmezni nálunk, amelyeket azonban most fel kellene áldozni. Olaszországban a politikai és a gazdasági válság sokkalta inkább egybefonódott, mint bármely más nyugateurópai országban. És nem vagyok biztos abban, hogy az előrehozott választások megoldják ezt a problémát. Ha egy lehetséges világgazdasági fellendülés az előnyünkre szolgálna is, a jelentéktelen eltolódások a választási eredményekben visszahozzák majd a gyenge, a hatástalan kormányokat. Akkor pedig az olasz gazdaság strukturális gyengeségei változatlanul megmaradnak. Faragó Jenő Bonn: A horizont tisztul, de a helyzet nehéz Dr. Ottó Gráf Lambsdorff gazdasági miniszter - Miniszter úr, milyennek tartja ön országa gazdasági helyzetét? Melyek a minden bizonnyal nemcsak az NSZK-t sújtó nehézségek okai? — A Német Szövetségi Köztársaság jelenleg nehéz gazdasági helyzetben van, még akkor is, ha a horizont tisztulni látszik. A legutóbbi két esztendőben a gazdasági növekedés megrekedt, sőt egy kissé még vissza is esett. Egyes fontos ágazatok, mint például az acél- és hajóépítő ipar, tartós strukturális válságba került, amelyből mind a mai napig nem tudott kilábalni. Több mint kétmillió állampolgár munkanélküli, a munkanélküliség tehát túlságosan magas. Az államháztartás pedig a csökkenő bevételek miatt súlyos gazdasági nehézségekkel küzd. Ezeknek a visszaeséseknek az okai nem utolsósorban a világgazdasági helyzetre vezethetők vissza. Az NSZK gazdasága különös mértékben függ a külkereskedelemtől. Minden ötödik munkahely exportra termel. Így hát a világméretű recesszió erősen hatott a mi gazdasági fejlődésünkre is. A nemzetközi struktúraváltozás, a világpiacon jelentkező olcsó munkaerő és mindenekelőtt a két olajválság hosszan tartó hatása a hetvenes évek elején és végén, mindez súlyosan érintett bennünket. A gazdasági nehézségek azonban saját hibáinkkal is összefüggenek. Piacgazdálkodási rendszerünk, a fogyasztási és a kiadási oldal túlhangsúlyozása, valamint az állami beavatkozás növekedése miatt elvesztette korábbi rugalmasságának egy részét. Nem kapott elég ösztönzést a magánberuházás, emellett a magas kamatlábak és az ugyancsak magas munkabérek is hozzájárulnak a recesszióhoz. A hannoveri vásáron ön optimistán vélekedett a gazdasági helyzet várható javulását illetően. Mire alapozza ön ezt az optimizmust? — A gazdasági fejlődés optimista értékelése az 1983-as év első gazdasági adataira és a legfrissebb konjunkturális adatokra alapozódik. Ezek emelkedő tendenciát jeleznek. A gazdasági körök hangulata érezhetően javult, s növekedett a vállalatok megrendeléseinek a száma is. Különösen az építőiparban tapasztalható a termelésnövekedés, de általánosságban is előnyösen alakulnak a gazdasági fejlődés feltételei: az áremelkedés megállt, sőt az utóbbi időben 3,5 százalékra esett vissza, miközben külkereskedelmi mérlegünk pozitív, és a kamatláb is örvendetesen csökkent. Az olajárak mérséklésétől is a kereslet további növekedése várható. Az ön véleménye szerint milyen feltételek között válna lehetővé a 2,5 milliós munkanélküliség csökkentése? — A munkanélküliség csökkentésének feltétele a gazdaság élénkülése és a visszatérés a tartós gazdasági növekedéshez. Mindkettő a jelenlegi kormány fontos gazdaságpolitikai célja. A probléma hosszú távon azonban elsősorban a beruházás fokozása révén oldható meg. A munkahét rövidítése segíthet csökkenteni a munkanélküliséget, de nem eredményezhet döntő áttörést. Új beruházásokra van szükség ahhoz, hogy a megváltozott nemzeti és nemzetközi feltételekhez igazodni tudjunk, hogy a nyugatnémet gazdaság versenyképessége a belső és külső piacokon egyaránt fennmaradjon. Az új beruházások biztosítják a meglevő munkahelyeket, és újakat is teremtenek, s hozzájárulnak a keresetek növekedéséhez. A magasabb jövedelmek viszont növelik az új termékek értékesítésének lehetőségét. A régi módszerekkel persze nehéz lesz gyors sikert elérni, mert a munkaerőpiac mindig késve reagál a konjunkturális mozgásokra. Milyen lehetőségek kínálkoznak a tartós strukturális válság megoldására, és milyen szerepet játszhatnak ebben a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok? — A struktúraválságból adódó nehézségek a Német Szövetségi Köztársaságban — mint már említettem — újabb beruházások révén, legalábbis részben, megoldhatók. Ezért a beruházási tevékenységet mindenekelőtt megfelelő adózási, költségvetési és pénzügyi politikával kell támogatnunk. Ezt meg is tesszük. Ehhez tartozik még, hogy nagyobb teret biztosítunk a magánkezdeményezésnek, továbbá, hogy a teljesítmény és az alkotó munka kifizetődjön, s ne büntessék az adózás emelése révén. Le kell építenünk a bürokráciát, s a vállalkozók terheit legalábbis nem szabad tovább növelnünk. A külkereskedelem a gazdasági növekedésben jelentős szerepet játszik, s a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokat a mi külkereskedelmünkben nem szabad lebecsülni. Mi nem is becsüljük le. A kereskedelmet tovább akarjuk ápolni és bővíteni mindkét fél előnyére. És itt még sok lehetőség kínálkozik, s e lehetőségeket Keleten és Nyugaton egyaránt ki kell használnunk. Kanyó András London: A munkanélküliség állandósul Charles Burton, a Brit Gyáriparosok Szövetsége (CBI) gazdasági előrejelző szolgálatának vezetője . Az önök által április végén közzétett, úgynevezett negyedéves előrejelzés optimizmussal nyilatkozott a gazdasági fellendülés közvetlen távlatairól. Az Országos Gazdaságfejlesztési Tanács (NEDO) ezzel egy időben viszont azt jövendölte, hogy a munkanélküliség talán a mostani évtized végéig sem fog csökkenni. Hol az igazság? — Amit közreadtunk, reprezentatív felmérés volt a honi feldolgozó iparról. Elemzéseink pontosak, 25 éve készítjük őket. Ennek alapján erőteljes bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a gazdasági talpra állás megkezdődött. — Nem lehetséges-e az, hogy a fellendülés iránti bizalom indítéka annyira politikai, mint gazdasági? — Hangsúlyozni kell, hogy a javulás, a felfelé mozgás rendkívül alacsony szintről történik. Épp ezért viszonylagos. Még azt sem zárja ki, hogy egyes cégek, sőt egész iparágak változatlanul lefelé tartsanak. De: a gazdaság hosszú távú trendjére vonatkozó előrejelzésünk és az üzletemberektől kapott friss válaszok olyan mértékben fedik egymást, hogy a politikai megfontolásokat nem látom bizonyítottnak. Tényleges gazdasági teljesítmények különben sem a politikai bizalom függvényei. Még egyszer hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a javulás viszonylagos, tanulmányunk nem az optimizmus szintjét, hanem változását mutatja. Utalva a NEDO-ra, elmondanám, hogy a különféle brit előrejelző szolgálatok között nagyfokú az egyetértés alapkérdésekben. Nemcsak a NEDO, mi sem jósoltunk csökkenést a munkanélküliségben. A termelékenység elég gyorsan javul, de csak a meglevő munkaerő-állománnyal. Kimutattuk, hogy a vállalati létszámcsökkentés lassul, de nem áll meg. — A brit társadalomnak tehát hosszú időn át együtt kell élnie a mai, több mint hárommilliós munkanélküliséggel . . . — Együtt kell élnie, és együtt is fog élni. Ami nyilvánvalóan elégedetlenséget szül majd, ahogyan ennek a forrása volt 1973 óta egyfolytában. A jelenlegi perspektíva röviden: a munkanélküliségi szint állandósulása vagy rosszabbodása. Egyesek azt állítják, hogy a kormány deflációs politikája nem vezet fellendüléshez. Mások szerint a konzervatív pénzpolitika — elsősorban az infláció megfékezésével - egészséges, és főként szilárd alapot teremt a növekedéshez. — Mindkettőben jelen van az igazság egy eleme. Most, hogy a világgazdaság fellendülőben van, a kormánynak könnyebb lesz egészséges pénzpolitikát folytatnia, vagy azt, amit ő ennek nevez — deflációs költ Washington: A növekedésben nincs automatizmus William Poole közgazdászprofesszor, az elnök tanácsadója . Professzor úr, ama nagy súlynál fogva, amelyet az Egyesült Államok képvisel a világgazdaságban, logikus a kérdés fontossága: merre tart az ország gazdasága 1983-ban? Hogy látszik ez az ön fehérházi hivatalából? — A mutatószámok arra utalnak, hogy a recesszió mélypontja decemberben volt, s a fellendülés megkezdődött. Ámbár az év eleji adatok némileg vegyesek, mégis úgy látszik, hogy a legfontosabb mutatószámok ilyen irányt jeleznek. A GNP (bruttó nemzeti termék) az első negyedévre vonatkozóan ezt mutatja, az ipari termelés december óta minden hónapban növekszik, noha van olyan hónap, amikor a növekedés nem nagy. Az építőiparra csak azt a kifejezést tudom használni, hogy a prosperitás szakaszába lépett, az év első negyedében megkezdett építkezések száma csaknem kétszerese az egy évvel korábbinak. Az autóeladások az egy évvel ezelőttihez képest jelentősen növekedtek, noha nem annyira, mint ahogy ezt sokan várták volna. A kiskereskedelmi forgalom pillanatnyilag a leginkább csalódást keltő információ... A munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatottak száma növekedett, az új ipari megrendelések száma nőtt, folytatódik a raktári készletek csökkenése — immár a termelésnövekedéssel egyidejűleg —, s ez dinamizmus forrása, mivel már nincsenek túlontúl nagy felhalmozott készletek a polcokon, a javak előállításának fokozódnia kell. A jelen adatok tehát pozitívak. Ezek, ha nem is mutatnak nagyarányú felvirágzásra, de vitán felül, határozott fellendülést jeleznek. Rövid távon azt várjuk, hogy a negyedik negyedévre a GNP növekedése az előző év azonos szakaszához képest — az infláció kiszűrésével — 4,7 százalékos lesz, hosszú távú előrejelzésünk ezután évi 4 százalék körüli növekedést vetít előre. Ezzel összefüggésben azzal számolunk, hogy 1988 végére csökkenhet le a munkanélküliség 6 százalékra. — Nem nagyon lassú folyamat az utóbbi? — Nagyon reméljük, hogy a munkanélküliség csökkenése tartós és hosszú távú lesz, s nem következik be egy újabb receszszió. Tudni kell, hogy gazdaságunkban mindig megvolt a fellendülés—dekonjunktúra ciklus, és azt hiszem, ezt legalábbis részben az a kísértés magyarázza, hogy türelmetlenségből gyorsítsák a folyamatot, amiből ellenőrizhetetlen növekedés, „túlmelegedés”, növekvő infláció következik, s azután mindez recesszióba torkollik. Tanulni kell a múltból. Két közbevetett kérdés. Az első: jelezte, mit vár a munkanélküliség ügyében 1988 végére, de melyek a közelebbi távlatok? A második: milyenek az előrejelzések a még mindig magasnak tekintett kamatlábak alakulásáról? — Ez év végére kb. 9 és háromnegyed százalékos munkanélküliséget várok. Ami a kamatlábakat illeti, ezek szorosan összefüggnek az inflációval, még ha nem is napi vagy havi az összefüggés. A beruházók az inflációs közegben kárpótolni akarják magukat a várható pénzromlásért, vagyis a kamatlábak azért lehettek olyan magasak, mert oly erős volt az infláció. Távlati célunk a teljes árstabilitás, ami 0—2 százalékig terjedhető évi inflációt jelenthet. Teljes árstabilitás esetén a rövid lejáratú kamatlábak másfél-két százalékkal lennének az inflációs ráta felett, míg a hosszú lejáratú hitelek kamatlábai még egy-két százalékkal e felett lennének. A kamatlábak a mostani évtized végére vagy a jövő évtized közepére érhetik el ezt a szintet. — Mit vár, hogy fog minden kihatni a világgazdaságra, mennyiben érvényesül az USA- gazdaság sokat emlegetett mozdonyhatása ? — Vitathatatlan: az amerikai gazdaság növekedése erősíti a javak iránti igényt határainkon túl, és javítja az üzleti atmoszférát. De nincs automatizmus, nincs biztos garancia arra, hogy ez minden országot egyformán érint. Vajda Péter Róma: Tartós infláció és nagy deficit Luigi Sparenta, a római egyetem tanára, volt képviselő — Professzor úr, melyek az olasz gazdasági válság sajátos jellemzői? — Az olasz gazdaság a Közös Piac rendszeréhez tartozva alapjaiban követi a nyugat-európai gazdaság változásainak ciklusait. Nálunk azonban 1979-ben és 1980-ban még némi fellendülés volt, miközben más országokban már hanyatlás. A recesszió azonban hozzánk is elérkezett, és sokkalta mélyebb pontra jutott el, mint más nyugat-európai országokban. Az olasz válságnak két markáns jellemzője van: a rendkívül magas és tartós infláció és az államháztartás hallatlanul nagy deficitje. Az inflációs növekedés nálunk mintegy háromszorosa más nyugat-európai országokénak, s a közkiadások deficitje is magasabb minden más országénál. Ennek oka, hogy a magas infláció mintegy belegyökerezett a rendszerbe, az elvárásokba és a magatartásformákba. Ennek olyan strukturális okai vannak, mint az alacsony termelékenység, a drága és hatástalan államapparátus, a délvidék elmaradottsága. Az államháztartás magas deficitjénél kifejezetten politikai okok is közrejátszanak. Olaszországban az állami beavatkozás mindig segélyjellegű volt, és a hatalmi pozíciók megszervezését, erősítését szolgálja. A közkiadásokat sohasem szelektálják, hiányzik a szigorúság, az ellenőrzés, jóllehet ezek fontosságáról mindig sokat beszélnek. Mindez akadálya annak, hogy megkezdődjék a fellendülés. — Mi a személyes véleménye arról, hogy miként juthat ki az ország a súlyos gazdasági válságból? — A válság tragikusan komplex. Egyetlen közgazdász sem állíthatja, íme, itt a zsebemben a kész recept. Ilyen nincs. Ahhoz azonban, hogy leküzdjük az olasz válság két nagy rákfenéjét, a magas inflációt és az államháztartás magas deficitjét, rendkívüli szigorúságra, megszorításokra lenne szükség. Csökkenteni a közkiadásokat, ez azt jelenti, hogy csökkenteni kell a segély-, a támogatásjellegű kiadásokat. A közgazdász Párizs: Amerika nem szolidáris velünk Roger Picouret újságíró — Az amerikaiak azt állítják, hogy múlóban a válság, és kezdődik a fellendülés. Az ön véleménye szerint ezúttal szilárd és tartós fellendülésről van szó? — Először is: van bizonyos fellendülés Amerikában, az NSZK- ban és Angliában. Nincs azonban sem Japánban, sem Franciaországban. Ami pedig a fellendülés tartósságát illeti: én személy szerint kételkedem benne. Amennyiben az amerikai kamatlábak nem csökkennek, nem hinném, hogy alapvető és tartós fellendülés következik. . - Jövő héten lesz az amerikai Williamsburgben a hét vezető tőkés ország találkozója. Gondolja-e, hogy megoldást találnak a monetáris és a kereskedelmi problémáik ügyében? — Nem hiszem, hogy az amerikaiak monetáris síkon elfogadnának bármilyen beavatkozást azért, hogy a dollár árfolyama alacsonyabb legyen. Ami pedig a kereskedelmet illeti, azt hiszem, hogy Williamsburgben megmaradnak az elmélet hangoztatásánál, vagyis a liberális kereskedelmet fogják dicsérni. Ugyanakkor attól félek, hogy egyre inkább a protekcionizmus felé megyünk. Elvben ugyanis mindenki a szabad kereskedelem mellett van, saját országában pedig mindenki ellene. — Hogyan értékeli Franciaország jelenlegi gazdasági helyzetét? Milyen esélyt ad a Delors-terv sikerének? — Ha a tervet 1984-re is meghoszszabbítják, akkor van esély. Ebben a pillanatban azonban kevés reményt látok rá. A kormánynak e tervvel két célja van. Az egyik az, hogy ebben az évben nyolc százalékra csökkentsék az áremelkedéseket,a következő évben pedig öt százalékra. Ezt az évet nagyjából tízszázalékos inflációval kezdtük. Most májusban vagyunk, és az eddig elértekből következtetve azt gondolom, hogy év végére kilenc és fél százalékos inflációnál leszünk. Delors másik célja, hogy a külkereskedelmi mérleghiány a múlt évi 93 milliárd frankról 45 milliárdra csökkenjen. Nos, 1983 első negyedének végén a deficit 27 milliárd. Tavaly ugyanebben az időszakban 20 milliárd volt. Ahelyett, hogy csökkent volna, még 30 százalékkal nőtt. Bizonyos lassulást látok a mérleghiány növekedésében, ezért úgy vélem, hogy év végére 60—70 milliárdra csökkenthető. Éppen ezért gondolom, hogy a gazdasági megszigorítás rendszabályait 1984-re is meg kell hoszszabbítani. — Ön egyik cikkében bizonyos nosztalgiákat emlegetett mások gazdasági megszigorítási rendszabálya iránt. Mit akart ezzel mondani? — Amit mondani akartam, világos. A köztársasági elnök egyik, szűkebb körű megbeszélésen hajlott afelé, hogy ki kellene lépni a nyugat-európai valutarendszerből, és csökkenteni az importot. Azután a Francia Bankhoz fordult, és megtudta, hogy ehhez az országnak nincs elég devizatartaléka. Franciaország szolidaritást kért partnereitől, és várhatóan ezt teszi Williamsburgben is. — Igen, de nem fogják könnyen megadni. Az amerikaiak egyáltalán nem szolidárisak, magatartásuk nagyon nacionalista. — Mégis, az együttműködés valamilyen szolidaritási minimumot követelne. — Igen, de nem fogjuk megkapni. Rózsa László