Népszabadság, 1983. július (41. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-01 / 154. szám

1983. július 1., péntek NÉPSZABABIÁG Kádár János találkozott Gilberto Vidrával Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB szék­házában találkozott a hivatalos láto­gatáson hazánkban tartózkodó Gil­­berto Vieirával, a Kolumbiai Kom­munista Párt főtitkárával. A szívélyes, elvtársi légkörű meg­beszélésen tájékoztatták egymást pártjuk feladatairól. Véleményt cse­réltek a kommunista mozgalom, va­lamint a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös figyelmet fordít­va Közép- és Latin-Amerika hely­zetére. A két párt vezetői aggodalommal szóltak a reakciós erők fokozódó be­avatkozási kísérleteiről a Karib-tér­­ségben, amelyek veszélyeztetik a vi­lágbékét. Támogatásukról biztosítot­ták a népelnyomó diktatúrák és tá­mogatóik ellen, a szabadságért, a tár­sadalmi igazságért küzdő salvadori, chilei és más latin-amerikai hazafias erőket. Kifejezték szolidaritásukat a kubai és nicaraguai néppel, amelyek országaik függetlenségét és építő munkájuk eredményeit védelmezik. Állást foglaltak amellett, hogy a la­tin-amerikai válsággócokat tárgyalá­sos úton számolják fel, mert ez jól szolgálná az amerikai földrész, a nemzetközi béke és biztonság ügyét. Megerősítették készségüket a párt­közi együttműködés elmélyítésére, és hangsúlyozták, hogy a jövőben is elő­segítik a mindkét nép javát szolgáló sokoldalú kapcsolatok fejlesztését a Magyar Népköztársaság és a Kolum­biai Köztársaság között. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, Gilberto Vieira és Kádár János a KB székházában. Megfontolt, békeszándékot tükröző javaslatok Külföldi állásfoglalások a hét szocialista ország vezetőinek moszkvai nyilatkozatáról A világsajtó részletesen kommen­tálja a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek moszkvai találko­zójáról kiadott közös nyilatkozatot. Az írások általában kiemelik: a do­kumentum ismét hitet tett a szocia­lista külpolitika békeszándéka és le­szerelési törekvései mellett. A nyu­gati hivatalos álláspontok egyelőre általánosságokra szorítkoznak. Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága áttekintette a hét európai ország párt- és állami veze­tői június 28-án Moszkvában meg­tartott találkozójának eredményeit. A testület teljes egészé­ben jóváhagy­,­ta a Szovjetunió küldöttségének te­vékenységét, megállapította, hogy a találkozón képviselt testvérpártok és államok azonos módon közelítenek a jelenlegi nemzetközi helyzet értéke­léséhez, s egyesíteni kívánják erőfe­szítéseiket a háborús veszély elhárí­tása, a béke és a népek biztonságá­nak megszilárdítása érdekében. Ez az egység különösen fontos ma, amikor tovább éleződik a nemzetközi fe­szültség. Ilyen körülmények között az SZKP KB Politikai Bizottsága külö­nös fontosságot tulajdonít annak, hogy a szocialista országok párt- és állami vezetőinek találkozóján részt vevők kijelentették: a béke és­ saját, biztonságuk érdekeiből kiindulva semmiképpen sem engedik meg az erőfölény elérését a szemben álló fél­nek. Hangsúlyozták azt is, hogy a Szovjetunió, valamint a többi szocia­lista ország a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben választ vár felhívására a NATO tagországaitól. A moszkvai Pravda leszögezi: az ésszerűségre szólító felhívás olyan pillanatban hangzott el, amikor az Egyesült Államok vezette reakciós erők egyre agresszívabbakká válnak. Ebben a helyzetben a legfontosabb kérdés, hogyan, lehet elhárítani a vi­lágot fenyegető katasztrófát. A moszkvai találkozó részvevői világos, részletes választ adtak erre a kér­désre — mutat rá a Pravda, amely emlékeztet: a szocializmus és az im­perializmus közötti katonai-hadásza­ti egyensúly objektíve hozzájárul a békés egymás mellett éléshez, és a szocialista országok nem engedik en­nek az egyensúlynak a megbontását. Bukaresti tudósítónk, Walkó György jelentése szerint a Román Kommu­nista Párt Központi Bizottságának csütörtökön befejeződött kétnapos ülése egyhangúlag elfogadta a szocia­lista országok párt- és állami veze­tőinek moszkvai találkozójáról szóló jelentést. Beszédében Nicolae Ceau­­sescu, az RIKP főtitkára ezzel kap­csolatban kijelentette: úgy értékel­jük, hogy a moszkvai találkozón el­fogadott közös nyilatkozat megfelel népünk, a szocialista országok népei és a világ többi népe elvárásainak. A Neues Deutschland, az NSZEP lapja a legégetőbb feladatnak nevezi egy olyan megállapodás megkötését, amely kizárja az új amerikai nukle­áris rakéták nyugat-európai állomá­­­soztatását, és előirányozza a már meglevő közép-hatótávolságú fegy­verek megfelelő csökkentését. Emlé­keztet rá, hogy Erich Honecker a szovjet hadseregnek ideiglenesen az NDK-ban állomásozó egységeinél tett látogatásakor bejelentette: az amerikai rakétatelepítés esetén, a Né­met Demokratikus Köztársaság is megteszi a szükséges intézkedéseket a szocializmus és a béke védelmére. A CSKP lapja, a Hydo Právo meg­állapítja: a felhívás széles nemzet­közi közvéleményhez szól. Az egyen­lő biztonság elvének tiszteletben tar­tásához vezető utak ismeretesek, és arról van szó, hogy az Egyesült Álla­mok a továbbiakban ne csupán színleg mutasson érdekeltséget a genfi szovjet—amerikai tárgyalá­sok pozitív eredményeiben. A Trybunna Ludu, a LEMP közpon­ti lapja rámutat: a szocialista orszá­gok ismét tanúságot tettek arról, hogy legfőbb törekvésük az egész világot fenyegető nukleáris katasztrófa el­hárítása. A francia külügyminisztérium szó­vivője csütörtökön kijelentette: az európai szocialista országok moszk­vai nyilatkozata egyrészt a nemzet­közi helyzetet értékeli, másrészt több javaslatot terjeszt elő. Az előbbivel kapcsolatban a szóvivő arra hivatko­zott, hogy Párizs álláspontja ezekben a kérdésekben közismert. Ami a ja­vaslatokat illeti, ezek — fejtegette — lényegileg nem különböznek a már korábban előterjesztett javaslatoktól, s azokkal kapcsolatban Franciaor­szág már állást foglalt, így a nukleá­­ris fegyverzetek befagyasztását is el­veti. A francia lapok a hét szocialista ország vezetőinek moszkvai találko­zójáról kiadott nyilatkozatot kom­mentálva általában kiemelik a do­kumentum — mint írják — mérsé­kelt hangvételét és azt, hogy az el­lenrendszabályokkal való fenyege­tőzés helyett felújította a régebbi ja­vaslatokat, és új indítványt is tett a katonai kiadások befagyasztására. Az Osztrák Szocialista Párt köz­ponti napiapja, az Arbeiter Zeitung csütörtökön a moszkvai nyilatkozat­tal egy washingtoni hírt szembesít. E szerint az amerikai hadügyminisz­térium vezetői amiatt bosszankodnak, hogy a nyugat-európai szövetsége­sek „csak” egy százalékkal emelték katonai kiadásaik összegét. Két hír — írja a bécsi lap —, amelynek alap­ján meg kell állapítani, hogy a moszkvai találkozó részvevői az em­berek nyelvén fogalmazták meg fel­hívásukat — jelentette az MTI. Tokió behatóan tanulmányozza a nyilatkozatot — hangoztatta csütör­tökön a japán külügyminisztérium szóvivője. Hozzáfűzte: a dokumen­tum minden vonatkozásban megerő­sítette a Szovjetunió és a többi szo­cialista ország eddigi politikáját, s ily módon a korábbi békeoffenzíva folytatásaként is felfogható. A japán lapok általánosságban ar­ra következtetnek, hogy a részvevők a béke irányvonalát­­választották. Mint írják, a közös nyilatkozat a fe­nyegetés helyett az amerikai rakéták elhelyezését kizáró megállapodás el­érésére helyezte a hangsúlyt — je­lentette tokiói tudósítónk, Pietsch Lajos. INDONESIAN OBSER­VER A számok nem hazudnak Az Indonesian Observer közölte az alábbi szerkesztőségi cikket. John Holdridge amerikai nagykö­vet június 12-én, Surabayában, a he­lyi sajtó képviselői előtt feltárta az 1945-től kezdve Indonéziának nyúj­tott amerikai segélyek összegét. A nagykövet által említett szám 3,26 milliárd dollár volt, és ebbe még nem foglalta bele nemzetközi szerveze­tekben, például a Világbankban és az ázsiai fejlesztési bankban vállalt amerikai részesedést. Ezenkívül az amerikai kormány az Indonéziában működő export-import bankon ke­resztül is folyósít kölcsönöket. Hold­ridge úr semmi utalást nem tett az AGGI-n keresztül (Indonéziát segé­lyező kormányközi csoport) folyósí­tott fejlesztési segélyekben vállalt amerikai szerepre sem. Ez szintén több milliárd dollárra rúg, így az 1945 óta Indonéziának nyújtott ame­rikai segélyek együttvéve — szerény A VILÁGSAJTÓBÓL becslések szerint — 7,5 milliárd dol­lár közelében mozognak. Az indonézeknek egyáltalán nem kell lekötelezettnek érezniük magukat az Egyesült Államok iránt, ugyanis a segély sohasem egyoldalú dolog. Az mind a segélynyújtónak, mind a fo­gadónak hasznot hoz. Mi több, az In­donéziának nyújtott látható ameri­kai segélyekkel szemben ott állnak azok az óriási, láthatatlan dollárösz­­szegek, amelyek magáncégeken ke­resztül visszavándorolnak az USA- ba. Az indonéz kormány által az ame­rikai társaságoknak a természeti kin­csek kiaknázására adott koncessziók legtöbbször olyan helyzeteket ered­ményeznek, amelyben ezek a társa­ságok szuverén jogokat szereznek az indonéz földön. Meghatározott össze­gű díjat lefizetnek az indonéz kor­mánynak, és ezáltal szabad kezet kapnak. Ezután már nem az indonéz kormány ügye, hogy milyen összegű profitot szivattyúznak ki Indonéziá­ból e vállalatok működésük során. A réz kiaknázásának következtében az aranyfolyam kiáramlását sem tudja megakadályozni a kormány. A 7,5 milliárd dolláros amerikai segély számszerűen igen tekintélyes összeg. De ha egyenletesen elosztjuk Indonézia 150 millió lakosa között, ak­kor az elmúlt 15 évre számítva minden lakosára átlagosan nem több mint 50 dollár jut, azaz évente 3,33 dollár, vagyis 0,27 dollár havonta. Ez kevesebb, mint napi egy dollárcent. A számok nem hazudnak. Ott áll­nak előttünk a maguk meztelen di­csőségében. A helyzet iróniája, hogy a napi egy dollárcent, amit az indo­nézek „segélyként” kapnak az USA- tól, nem elég arra, hogy megvegye­nek egy üveg coca-colát, amelynek fogyasztására az indonézek rá van­nak kényszerítve, mivel a helyi gyár­tású hűsítő italok — az üveges tea kivételével — mind kiszorultak a piacról az amerikai italok elterjedé­se miatt. Ha jól meggondoljuk, tulajdonkép­pen az indonéz kormánynak további amerikai dollármilliókat kellene kö­vetelnie, méghozzá adományként, hogy kompenzálja azokat az indoné­zeket, akiket a coca-cola-időszak be­köszöntése megfosztott attól a lehe­tőségtől, hogy saját lábukra álljanak. ­ A pártmunka korszerűsítésének, fejlesztésének, hatékonysága fokozá­sának igényét fejezi ki pártunk Köz­ponti Bizottságának legutóbbi, a két kongresszus közötti „félidős” hatá­rozata is. Ez az igény a párt vezető szerepének, munkája politikai-moz­galmi jellegének szüntelen erősíté­sét, a párt tömegkapcsolatainak el­mélyítését, a feladatok arányosabb elosztását és a munka jobb koordi­nálását jelenti mindenekelőtt. Munkahelyen, lakóhelyen Mik a tapasztalataink a pártmun­ka ilyen értelmű korszerűsítésében Vas megyében? A korábbi évek gyakorlatához ké­pest a leglényegesebb változás, hogy szemléletünkben és a gyakorlati munkánkban egyaránt előtérbe ke­rültek a pártalapszervezetek. Mivel nagyobb figyelmet fordítunk a poli­tika megvalósításának „első vona­lára”, megyei pártbizottságunk kö­zelebb került a valóságos gondokhoz, a tennivalók részleteihez és az em­berekhez is, akik céljainkat minden­napi tevékenységükkel — hol több, hol kevesebb küszködés, erőfeszítés árán — megvalósítják. Nem kis mér­tékben politikai irányítói munkánk eredményének érzem, hogy megyénk gazdasága az utóbbi években a ko­rábbiakhoz viszonyítva jobb teljesít­ményekre képes, korszerűbb lett; si­keresen átrendeződött a közigazga­tás, a közoktatás, kedvezően változ­tak az itt élő emberek életkörülmé­nyei. E tapasztalatok arra biztatnak bennünket, hogy a továbbiakban ha­sonló módon dolgozzunk, illetve ilyen irányba fejlődjön tovább po­litikai szervező tevékenységünk. Mert nagyon sok még a tennivaló. Példának említem csupán, hogy a párt szervezeti elveit figyelembe véve a pártmunka eddig nálunk két területre, a munkahelyekre és a la­kóhelyekre összpontosult. Kétségte­len, hogy ma is mind a két területen számtalan megoldandó feladat tor­nyosul elénk. A tanulságok azonban arra késztetnek bennünket, hogy e két területet összekapcsoljuk. Arra törekszünk: a párttagok ne kü­lön-külön, vagy a munkahelyükön vagy az otthonuk környékén vállal­ják a párttagsággal együtt járó köte­lezettségeiket, hanem bizonyítsák itt is, ott is, hogy az MSZMP-hez tartoznak. Mert néha még ugyanazon a vidéken is jó üzemi, munkahelyi és ugyanakkor gyenge lakóterületi, községi pártszervezeteket találunk. Politikai erőnk, politikai munkánk legyen egységes, oszthatatlan — ezt kívánjuk elérni. Napjainkban az ilyen egység ko­vácsolására fordítunk megkülönböz­tetett figyelmet a pártalapszervezeti munka fejlesztésében. Ezért magya­rázzuk mind szélesebb körben, vég­telen türelemmel napjaink követel­ményeit; ilyen kérdésekről ezért folytatunk a pártalapszervezetek ve­zetőivel és tagjaival kötetlen beszél­getéseket; ezért törekszünk politikai tájékozottságuk állandó gazdagítá­sára, a helyi vélemények, tapasztala­tok közérdekű hasznosítására. Saját munkamódszerünk, munkarendünk korszerűsítésének igénye is e cél szol­gálatában áll: a pártfegyelem, az ak­tivitás, a cselekvési egység erősítése ma a legfontosabb törekvésünk. E munka problémái a gazdaság pártirányításában, segítésében és el­lenőrzésében a legszembetűnőbbek. Gondjaink és ezekből származó vi­táink e ponton is azért vannak, mert sokan még ma sem értik­ semmi­lyen feladatot, a gazdaságiakat sem lehet megoldani, ha a pártmunka más oldalait elhanyagoljuk. A teen­dők alá- és fölérendelése, a reszort­szemlélet érvényesülése ellentétes a valósággal, mesterségesen részekre szabdalja politikai tevékenységün­ket, és fehér foltokat is teremt ben­ne. E hibás szemlélet előbb-utóbb kérlelhetetlenül visszaüt, és gondo­kat okozhat, alaposan megnehezít­heti pártszervezeteink helytállását. Önállóbban nehezíti a helyzetet például az, aki manapság a káderkérdések elvszerű megoldásait azzal igyekszik egy-egy munkahelyen elodázni, másodrendű feladattá lefokozni, hogy most min­dennél fontosabb a gazdaságosabb termelés, a hatékonyabb gazdálko­dás elősegítése. Valóban mindennél fontosabb, ám az érvelés mégis ha­mis, előbb-utóbb bumerángként üt­het vissza. Hiszen épp a hatéko­nyabb gazdálkodás érdekében van szükség jobb kádermunkára. Kor­szerűen, eredményesen gazdálkodni csak úgy lehet, ha arra alkalmas, felkészült, s alapvető jellemvonásaik folytán képes emberek irányítják dolgozó közösségeink munkáját. Munkánk mércéjének tekintjük az alapszervezetek politikai tevékeny­ségének színvonalát. Ma már elvár­juk tőlük az önálló helytállást és fe­lelősségvállalást. Csökkentettük a korábbi előírások számát, és tudato­san nem avatkozunk bele olyan ügyekbe, amelyeket legjobban ma­guk a pártalapszervezetek képesek megoldani a saját erejükből. Tapasz­taltuk ugyanis, hogy minden — bár jó szándékú, de illetéktelen — köz­belépés vagy lekezelő gyámkodás óhatatlanul fékezi a pártalapszerve­­zetek önálló tevékenységét, dönté­seikben elbizonytalanítja őket, és így késedelmet szenvednek fontos helyi problémák megoldásai. A leg­fontosabb, amit tehetünk értük: hozzásegítjük őket információink­kal ahhoz, hogy döntésük előkészíté­sekor minden fontos ismerettel ren­delkezzenek. Természetesen nem maradhatnak magukra akkor sem, ha a végrehajtás során váratlan akadá­lyokkal találják szembe magukat, vagy olyan gondokat észlelnek, ame­lyek nem oldhatók fel helyi erőfe­szítésekkel. Ilyenkor maguk mellett kell tudniuk az irányító pártbizott­ságot és tapasztalniuk segítő szán­dékát. Nem mindig volt nálunk ilyen a politikai irányítás gyakorlata, s ezt tényekkel is bizonyíthatom. A kong­resszus idején például még 90 tele­pülésünkön nem volt pártszervezet, sőt 62 helyen pártcsoport sem léte­zett. Ez az állapot régebbi hibás fel­fogásunk alapján formálódott, nem ismertük fel, hogy ahol emberek él­nek és dolgoznak, ott a pártnak mint szervezett politikai erőnek mindenütt jelen kell lennie. Azóta 36 települé­sen alakult már pártalapszervezet vagy pártcsoport. Megyei pártbizottságunk apparátu­sának alapszervezete is ezzel kap­csolatos pártmegbízatásokat adott tagjainak: segítsenek hosszabb tá­von egy-egy ilyen, nem könnyű hely­zetben levő alapszervezetnek köz­vetlenül is, vagy végezzenek maguk politikai munkát egy-egy olyan te­lepülésen, ahol ma még nincs párt­alapszervezet vagy pártcsoport. Rendszeresen számon kérjük e párt­­megbízatások teljesítését, és tapasz­talataink bizonyítják: pártmunká­saink ismereteit bővíti, emberi tu­lajdonságaikat jó értelemben gazda­gítja ez a gyakorlat. Jórészt ilyen tapasztalatok alapján kértük fel pártbizottságunk választott tagjait is, hogy munkahelyükön vagy az otthonuk környezetében hasonló mó­don éljenek s dolgozzanak együtt egy-egy pártalapszervezettel. Ily erőforrás A kedvező változások ellenére is akad még elég gondunk, a ha­ladás korántsem egyenletes minde­nütt, és meglehetősen nagyok párt­­alapszervezeteink között a teljesít­ménybeli különbségek is. Még alig fejlődött a munkahelyi és lakóhelyi pártalapszervezetek kapcsolata, és nem nagyon sikerült úgy bevonni a dolgozni máshová eljáró párttago­kat lakóhelyük társadalmi-politikai munkájába, ahogy szerettük volna. A nyugállományba vonuló párttagok átjelentkezésének megfelelő előké­szítésére sem fordítanak mindenütt kellő figyelmet. Nem egy olyan alap­­szervezetünk van, ahol a pártépítő munka valójában a tagfelvételi te­vékenységre szűkül. Ezekről a gondjainkról és a belőlük adódó feladatokról, a pártalapszer­vezeti munkát eredményesebben se­gítő módszerekről tanácskoztunk a közelmúltban a megye valamennyi függetlenített pártmunkásával. Ilyen együttes gondolkodás után szervez­tünk oktatási igazgatóságunkon több, egy-két hetes tanfolyamot a párt­alapszervezeti titkároknak. Ezeken a tanfolyamokon a megyei pártbizott­ság titkárai, osztályvezetői szóltak a pártmunka tartalmi és módszerbeli kérdéseiről, konzultációkat vezettek, nyílt fórumokon válaszoltak minden, a témával összefüggő kérdésre. Ezek a kezdeményezéseink széles körben adtak ismételten rangot a pártalap­szervezeti politikai munkának. A helyszíni, gyakorlati tapasztalat­­gyűjtést nem pótolhatja semmi. Az ilyen munkát folytató pártbizottsá­­gi tagjaink vitalitása is erősödik, mintha valamilyen új erőforrás táp­lálná munkaképességüket. Tapasz­talni ezt olyankor is, amikor ezekkel az elvtársakkal járásonként és váro­sonként minden esztendőben külön is tanácskozunk, hogy összegyűjtsük észre­vételeiket, figyelembe vegyük bírálataikat és javaslataikat. Az így szerzett tapasztalatok is önmegújításra késztetnek bennünket, de a körülmények is, szolgálatunk­ban a rohamosan változó élethez igazodunk. Molnár István a Vas megyei pártbizottság titkára Az önállóság segítése

Next