Népszabadság, 1985. május (43. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-31 / 126. szám

2 Asszad és Dzsemajel megbeszélései a libanoni helyzet rendezésének lehetőségeiről ( BEJRÚTI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Háfez Asszad szíriai és Amin Dzse­majel libanoni államfő Damaszkusz­­ban csütörtökön harmadszor is talál­kozott egymással, s zárt ajtók mögött a késő esti órákig tárgyaltak a bo­nyolult libanoni helyzet megoldásá­ról. Dzsemajel elnök szíriai tartózko­dása második napján megbeszélést folytatott Haddam alelnökkel, Ab­­dul-Rauf Kászem kormányfővel és Faruk as-Saraa külügyminiszterrel is. A damaszkuszi tárgyalások ered­ményéről érdemleges információ nem szivárgott ki. A helyi rádió a nyílt, őszinte és szívélyes légkör han­goztatása mellett azt emelte ki, hogy Szíria immár véglegesen szeretné le­zárni az úgynevezett libanoni dosz­­sziét, s ezért a csúcstalálkozón az át­■ fogó rendezés lehetőségét vitatták meg. Ennek biztonsági feltételeként szóba került a szíriai csapatok eset­leges bejrúti bevonulása is — jelez­te a rádió. A libanoni főváros körül az összes fronton kiéleződött a helyzet. Lehűt­ve az éledő reményeket, felújultak az Amal—palesztin összecsapások a déli külvárosokban s főként a Burdzs el-Baradzsne-i tábornál. Délután is­mét működésbe léptek a hegyvidé­ken levő palesztin ütegek, több lö­vést adva le a síita csapatösszevoná­sokra. Több rakéta hullott Bej­rút belső kerületeire, sőt a keresztény negyedekre is, tucatnyi ember sebe­sülését és nagy károkat okozva. Ra­kétatalálat érte Nabih Berri minisz­ter, Amal­ vezető házát is, egyik test­őre meghalt. Az immár tíz napja fo­lyó tragikus küzdelemnek a rendőr­ség nem lezárt adatai szerint ötszáz halálos és kétezer sebesült áldozata van. A nap folyamán a két bejrúti szek­tort megosztó zöld vonalon is fel­élénkültek a muzulmán—falangista harcok, akárcsak a hegyvidéken, Szúk el-Garb térségében. Az izraeli légierő az említett területek felett élénk felderítő tevékenységet folyta­tott, s demonstratív módon gépei többször is hangrobbanást okoztak Bejrút felett. Eszes Tibor, Egyiptom kérésére péntek estére összehívták az ENSZ Biztonsági Ta­nácsát. A testület a bejrúti mene­külttáborok körül zajló harcokkal összefüggő kérdéseket vitatja meg. (API) Ellentmondásos amerikai értékelések a Reagan—Husszein találkozóról ( WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Husszein jordániai király washing­toni források szerint igen jelentős javaslatokat tett Reagan elnökkel és Schultz külügyminiszterrel folytatott szerda esti tárgyalásain. A nyilvá­nosság számára Husszein két érdemi megjegyzést tett. Egyrészt kijelentet­te, hogy közös jordániai—palesztin küldöttség venne részt egy olyan „nemzetközi konferencián, amely a konfliktusban érdekelt felek számá­ra lehetővé tenné az igazságos és tar­tós béke megteremtését a Közel-Ke­leten”. Másrészt hangsúlyozta: a PFSZ egyetért azzal, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 242-es és 338- as határozata legyen az alapja a „nemzetközi ernyő alatt” tartandó megbeszéléseknek, amelyeken arab részről jordániai—palesztin küldött­ség, a másik oldalról Izrael venne részt. Jordánia (az arab országok többségével összhangban) olyan nemzetközi konferenciát kíván ame­lyen a Szovjetunió is részt venne, mi­vel úgy tartja: a szovjet fél kizárása a tárgyalásokból nem vezethet meg­oldáshoz. Egy amerikai szóvivő az amerikai —jordániai megbeszélések tartalmát a következő pontokban foglalta ösz­­sze: 1. Jordánia és az Arafat vezette PFSZ kész elfogadni a „területért békét” elvet. 2. Az Izrael által kiürített területeken nem független palesztin állam jönne lét­re, hanem olyan, amely egy Jordániai— palesztin konföderáció része lenne. 3. A nemzetközi konferencia a kétolda­lú megbeszélések kiindulópontja volna. 4. A közvetlen tárgyalások egy éven belül megkezdődhetnek. 5. Az Egyesült Államok fölismerte, hogy Husszeinnek szüksége van nemzetközi jóváhagyásra az Izraellel folytatandó, kockázatos megbeszélések előtt. Egy másik, hivatalosnak tekinthető amerikai értékelés szerint nincs szó áttörésről. Washington nem kíván olyan nemzetközi konferenciát, amely „eltéríti a békefolyamatot”. (Világos utalás ez arra, hogy az amerikai ad­minisztráció továbbra is a különbéke vonalához ragaszkodik.) Ezenkívül Washington számára elfogadhatatlan a PFSZ-hez tartozó személyek rész­vétele bármely megbeszélésen. A PFSZ vb keddi, tuniszi ülése ezzel szemben leszögezte: a jordániai—pa­lesztin közös küldöttségben jelen kell lennie a PFSZ képviselőinek. Kereszty András Az indiai kormány lezárta az ország t­ikisztáni határát India lezárta pakisztáni határát, a határ menti térségeket pedig külön­leges státusú körzetté nyilvánította, ahol megtiltotta a polgári lakosság mozgását az éjszakai órákban — közölték csütörtökön a Hindustan Times című lap jelentésére hivat­kozva. India Pakisztánnal határos szö­vetségi államaiban, Pandzsábban, Dzsammu és Kasmírban, Radzsasz­­tánban és Gudzsarátban fokozott harckészültségbe helyezték a határ­őrséget, illetve a központi rendőrség tartalék erőit — adta hírül a jelen­tés. Az intézkedéseket azt követően hozták, hogy köztudottá vált az a nagyszabású pakisztáni terv, amely­nek keretében a szomszéd ország újabb diverzáns és terrorista cso­portokat akar átdobni India terü­letére. A terv távolabbi célja az, hogy Pandzsábot elszakítsák Indiá­tól, és­­létrehozzák belőle az állító­lagosan önálló, ám lényegében pa­kisztáni irányítással működő báb­­államot, „Halisztánt”. Az indiai kormány már a hét ele­jén rendkívüli biztonsági intézkedé­seket léptetett életbe Új-Delhiben és Pandzsábban. Az indiai szikh kö­zösség politikai és vallási vezetői jú­nius elsejétől egyhetes gyászt hir­dettek, mert ekkor lesz egy eszten­deje annak, hogy a hadsereg meg­ostromolta és megszállta az amrit­­szári Aranytemplomot, és megsem­misítette az ott megbúvó fegyveres terroristákat. Az indiai kormány azonban a pakisztáni, amerikai, brit és nyugatnémet támogatással működő szélsőséges csoportok sza­porodó nyílt fenyegetései alapján — joggal tart attól, hogy ezek az erők a gyászhetet újabb terrorcselekmé­nyek elkövetésére használják fel. (MTI) NÉHÁNY SORBAN Bettino Craxi csütörtökön eluta­zott Moszkvából. A repülőtéren Nyi­­kolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnöke és Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügyminisz­ter, illetve más hivatalos személyek búcsúztatták. (MTI) Indonéziában kivégezték Mohamad Munirt, az 1966-ban betiltott Indo­néz Kommunista Párt PB tagját, a Sobsi Szakszervezeti Szövetség egy­kori elnökét. (AFP) A szovjet középső hadseregcsoport és a csehszlovák néphadsereg csa­patainak részvételével Csehszlovákiá­ban közös hadgyakorlat folyik. A manővereken 25 ezer katona vesz részt. (MTI) Milka Planinc jugoszláv kormány­fő hivatalos látogatásra Washington­ba érkezett. A látogatás célja, hogy megvizsgálják a kétoldalú, minde­nekelőtt a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésének lehető­ségeit. (MTI) A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége felmentette Iván Bo­­gyult a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesi tisztségéből. Iván Bogyul egészségi állapotára való te­kintettel nyugállományba vonul. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1985. május 31., péntek Az SZKP KB PB ülése Az SZKP KB Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén értékelte Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitká­rának Witry Brandttal, a Német Szo­ciáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnökével folytatott megbeszéléseit. Az SZKP és az SPD azonos álláspontot foglal el korunk olyan elvi jelentőségű kérdéseiben, mint a világűr militarizálásának megakadályozása, s abban, hogy a kozmikus és nukleáris fegyverzet problémáját egymással szoros ösz­­szefüggésben vizsgálva, reális előre­haladást kell elérni a genfi szovjet­­amerikai tárgyalásokon — állapítot­ta meg a PB. A testület kiemelte, hogy az SZKP folytatja és bővíti kapcsolatait a Szocialista Internacio­­náléval, a szociáldemokrata és szo­cialista pártokkal. Az SZKP PB beszámolót hallga­tott meg a szovjet vezetőknek Bet­­tino Craxi olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről is. Ennek kapcsán a politikai bizottság rámu­tatott arra, hogy a tárgyalások meg­erősítették: a nemzetközi helyzet egész sor lényegi kérdésében megmu­­tatkozó különböző álláspont ellenére van lehetőség és óhaj találkozási pontok találására olyan fontos kér­désekben, mint a fegyverkezési haj­sza megfékezése, a katonai szem­benállás szintjének csökkentése. A testület megtárgyalta az Orosz­­országi Föderáció nem feketeföldi mezőgazdasági övezete következő ötéves fejlesztési elképzeléseit. Ki­emelte, hogy még nem használják ki teljes mértékben az övezet mező­­gazdasága nyújtotta lehetőségeket, a hatalmas­ anyagi-műszaki és ipari befektetések még nem adják a kellő eredményt. A termelés növekedését a­­ hatékonyság javításával, éssze­rűbb gazdálkodással, öntözéssel, ke­­mizálással, a jobb munkaszervezés­sel és irányítással lehet elérni. (MTI) Husák Moszkvában Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége és a Szovjetunió Miniszter­­tanácsa meghívására csütörtökön hi­vatalos baráti látogatásra Moszkvá­ba érkezett Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnöke. Megérkezése után Gustáv Husákot a Kreml nagy palotájának György­­termében ünnepélyesen üdvözölte Mihail Gorbacsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára. (MTI) Politikánkról önállóan döntünk Beszélgetés a brit Munkáspárt vezetőjével Neil Kinnock (43 éves) azután lett a brit Munkáspárt vezetője, hogy pártja történelmének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el a parlamenti választásokon. Az­óta a Munkáspárt népszerűsége jelentékenyen nőtt. A brit politi­kus rövid budapesti látogatása után beszélgetett lapunk külpoli­tikai rovatának vezetőjével, Elek Jánossal. Részletek az interjúból. (A Munkáspárt céljairól.) Először is: megnyerjük a következő vá­lasztásokat. Ez nem virtuskodás, hanem tény, fogadhat is rá. A leg­fontosabb változások a beruházás, a termelés és a foglalkoztatottság te­rületén lesznek. Ez programunkban a legfontosabb, minden másnak ezt kell segítenie. (Munkanélküliség.) Ebben lesz a legnagyobb változás. Nem mondok pontos számot, hogy hány munka­helyet fogunk teremteni, de ha a jövő héten lennének a választások, és egy győzelem után mi annyi pénzt költenénk, mint a jelenlegi kormány tavaly, akkor két év alatt egymillió munkahelyet tudnánk lét­rehozni. Nagy-Britanniának olyan kormánya lesz, amely ellenzi a munkanélküliséget, és nem olyan, amely támogatja. (Beruházások.) Amikor mi mun­kanélküliségről beszélünk, nemcsak az emberekre gondolunk — bár az a legfontosabb —, hanem a tőke „munkanélküliségére” is. Munkát keresünk az embereknek, és mun­kát keresünk a tőkének is: azonna­li beruházási programot akarunk. Először is egy komoly építési prog­ramot kezdünk, részben, mert Nagy- Britanniának nagy szüksége van szociális és gazdasági infrastruktú­rája bővítésére, és azért is, mert ez a leggyorsabb módja annak, hogy új munkahelyeket hozzunk létre. Komoly lakásépítési pogramot aka­runk. Bár a helyi hatóságoknak már most megvolna rá, a pénzük, mintegy kilencmilliárd font, de a kormány ennek befektetését nem engedélyezi. (Iparfejlesztés.) Igen nagy szük­ség van az új technológiák beveze­tésére, és az ehhez szükséges szak­mai képzésre. Most, 1985 májusában az a helyzet, hogy például a mik­roelektronika kereskedelmében de­ficitünk van, pedig hat évvel ez­előtt még jelentős aktívumunk volt. Ha ebben nem lesz érdemi válto­zás, lemaradunk a nemzetközi ke­reskedelmi versenyben. Továbbá: nem elég pénzt adni a korszerű technika fejlesztésére, ha ez nem jár együtt a képzés javításával. A Munkáspárt, olyan oktatási progra­mot akar, amely kiterjed majd az egész 16 és 18 év közötti korosz­tályra. Iparunk visszaesése jelenleg igen gyors. Igaz,, nincs kizárva, hogy a jelenlegi kormány változtat gaz­dasági politikáján, és én remélem, hogy ezt meg is teszi. Nem kizáró­lag a növekvő munkanélküliség kö­vetkeztében akarjuk megnyerni az általános választásokat. (Európa önállósága.) Európa be­széljen saját hangján. Ez azt jelen­ti, hogy bár fenn akarjuk tartani a barátságot és a szövetséget az Egye­sült Államokkal, nem hisszük, hogy elfogadhatjuk a gyámkodást. Egy példa: George Bush amerikai alel­­nök most a nyáron meglátogat egy sor európai NATO-országot. Sajtó­irodája szerint azért jön, hogy „ne­velje az embereket”. Ez a magatar­tás — és ami mögötte van — úgy gondolom, sértő számunkra, s az Egyesült Államoknak ezen változ­tatnia kellene. (Csillagháború.) Edward Heath volt brit kormányfő azt mondta: el­lenzi az amerikaiak úgynevezett stratégiai védelmi kezdeményezését. Nemcsak azért, mert a csillaghábo­rú szerinte sci-fi fantázia, hanem azért is, mert a kutatás — hogy a csillagháborús fegyverek gyártásáról ne is beszéljünk — megbontja a NATO egységét. Bár Heath a poli­tikai kerítésnek nem azon az olda­lán áll, amelyen én, mégis igaza van, mert vannak területek, amelyeken az Egyesült Államok stratégiája helytelen, és amelyek a legközvetle­nebbül érintik az európai országok sorsát. Fenntartjuk a jogot, hogy mi döntsük el, milyen legyen politikánk. (Szovjet—amerikai tárgyalások.) Senki nem várt csodákat az első há­rom hónaptól. Mindkét fél határo­zottan akarja a tárgyalások folyta­tását, és ez kedvező. A szovjetek és az amerikaiak is kijelentették — Mihail Gorbacsov nekem személye­sen is elmondta —, hogy nem akar­ják megengedni, hogy új fejlemé­nyek­­letérítsék őket a fegyverzet­korlátozás útjáról. Mégis az új je­lenség, a stratégiai védelmi kezde­ményezés, azaz a csillagháborús program fékezi és nehezíti a tárgya­lásokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindkét fél ottmaradt a genfi tárgyalóasztalnál, de­­nem hiszem, hogy több ok lenne az optimizmusra most, mint egy fél évvel ezelőtt. Bár jobb hírekkel szolgálhatnék. (A véres brüsszeli szurkolócsatá­ról.) Alapos vizsgálat szükséges, a valódi okokat kell megkeresni. Nem volt megfelelő a biztonság megszer­vezése, túl sok volt az ital, túl kevés az információ. Azoknak, akik ilyen tragikus szerencsétlenséget okoztak, nem lehet megbocsátani. Szovjet és amerikai állásfoglalások a genfi tárgyalások újabb fordulójáról Genfben csütörtökön megkezdődött az atom- és űrfegyverkezésről foly­tatott szovjet-amerikai tárgyalások második fordulója. Viktor Karpov nagykövet a meg­beszélések helyszínén újságíróknak kifejtette: a szovjet küldöttségnek arra van felhatalmazása, hogy a gen­fi tárgyalásokon olyan megállapodás jöjjön létre, amely hozzájárul a nuk­leáris háború veszélyének csökken­téséhez, a nemzetközi feszültség eny­hítéséhez, a béke és a világ orszá­gai közötti jó kapcsolatok erősítésé­hez. Karpov ismételten aláhúzta, hogy — Andrej Gromiko szovjet és George Scultz amerikai külügymi­niszter január 8-i megállapodásával összhangban — a kozmikus fegyver­kezési hajsza megakadályozása a tárgyalások részvevőinek közös fel­adata. Az a legfontosabb — szögez­te le Viktor Karpov —, hogy e fel­adatot megoldjuk, hatékonyan vég­rehajtsuk ezt az elvi megállapodást, és olyan döntéseket hozzunk, ame­lyek valóban megakadályoznák csa­pásmérő fegyvereknek a világűrbe juttatását, megfékeznék a földi fegyverkezési versenyt, s amelyek végső célja minden nukleáris fegy­ver végleges és teljes felszámolása. Az Egyesült Államok képviselői a szovjet állásfoglalásokkal szemben ismét leszögezték: Washington nem hajlandó sem feladni, sem a tár­gyalások konkrét témájává tenni űrfegyverkezési programját. Ken­­neth Adelman, az amerikai fegy­verzet-ellenőrzési és leszerelési hi­vatal vezetője, illetve Paul Nitze, Reagan és Scultz különleges lesze­relési tanácsadója csütörtökön kü­­lön-külön beszélt erről. Nitze kije­lentette, hogy az űrfegyverkezési program szerinte nincs ellentétben a rakétaelhárító fegyverekről megkö­tött SALT-I szerződéssel, Adelman pedig tagadta, hogy a program a fegyverkezési verseny megnövelé­séhez vezetne. (MTI) Kezdeményezésre és ügyszeretetre van szükség az új feladatok megoldásához A Pravda a munkastílus javításáról A lenini munkastílus mai alkotó értelmezéséről írt vezércikket csütör­tökön a Pravda. Az SZKP központi lapja fontosnak tartja, hogy az élet minden területén mihamarabb vál­jon általánossá ez a munkastílus, mi­vel ez a biztosítéka annak, hogy ja­vulni fog a gazdasági és kulturális élet pártirányítása, az emberek ne­velése. A lenini munkastílus sok tényező­ből tevődik össze — írja a lap.­­ Jellemzői közé tartozik mindenek­előtt a megoldásra váró problémák tudományos megközelítése, a kiala­kult helyzet alapos elemzése. A le­nini munkastílus magában foglalja a szavak és tettek egységét, a szo­cialista kezdeményezést és az ügy­szeretetét, a kollektív vezetést, a ká­derek átgondolt és megfontolt kivá­lasztását, nevelését. Elválaszthatat­lan a lenini munkastílustól a töme­gekkel fenntartott szoros kapcsolat, az elért eredmények kritikus értéke­lése. A lenini munkastílussal össze­egyeztethetetlen a dogmatizmus, a dolgok mechanikus, meggondolatlan megközelítése. A Szovjetunióban jelenleg folyó különböző szintű pártbizottsági ülé­seken sok ténnyel bizonyítják a fel­szólalók, hogy a pártbizottságok még nem mindenütt a jelen követelmé­nyeinek megfelelően dolgoznak. Las­san halad a szavak és tettek közöt­ti különbség felszámolása, sok he­lyen még ma is a megszokás az ural­kodó, a vezetők ki akarnak bújni a felelősség alól. Számtalan helyen a külsőségekre ügyelnek csupán, vagy­is nem a több és jobb munka a lé­nyeg, hanem, hogy minél szebben nézzenek ki. Az ilyen magatartás „buzgó” semmittevést eredményez, ülésezésekhez, papírmunkához, kü­lönféle bizottságok megalakításához vezet. Rendkívül élesen vetődik fel az erkölcsi normák betartásának kérdése. Nagy veszteséget okoz, hogy egyes vezetők türelmet tanúsítanak a külsőségeket előtérbe helyező ma­gatartással, elvtelen dicsőítéssel, haj­bókolással, szolgalelkűséggel szem­ben. A követelmény egyértelmű: aki nem kíván változtatni magatartásán, aki akadályozza az új feladatok megoldását, annak félre kell állnia az útból. A Pravda a továbbiakban megál­lapítja, hogy javítani kell a bírálat hatékonyságát. A pártbizottságok feladata, hogy gondoskodjanak róla: a lenini munkastílus váljék uralko­dóvá az állami, szakszervezeti és gazdasági vezetésben, az ifjúsági szervezetben — írja végezetül az SZKP központi lapja. (MTI) Az NSZK részt vesz az Eureka-programban A Német Szövetségi Köztársaság kész részt venni a Franciaország ál­tal javasolt Eureka-programban, amelynek célja a nyugat-európai or­szágok technológiai kapacitásának egyesítése és fejlesztése — jelentette be Jürgen Südhoff bonni kormány­­szóvivő. Az ezzel kapcsolatos elvi jellegű döntés megszületett, most azt kell tisztázni, hogy mely területekre ter­jedjen ki az Eureka-program — mondta Südhoff. Ugyanakkor válto­zatlanul „nyitott" a nyugatnémet kormány álláspontja az Egyesült Ál­lamok űrfegyverkezési programját illetően — erősítette meg a bonni szóvivő. (MTI)­ Az Eureka-terv a nyugat-európai tech­nológiai együttműködésre született, a francia köztársasági elnök javaslata alap­ján. E tervnek még csak a vázlata ké­szült el, majd az érdekelt országokkal folytatandó ,politikai és szakértői tárgya­lások után öntik konkrét formába. A tervvázlatban olyan csúcstechnológiai kérdések szerepelnek, mint a lézerkuta­tás, a nagy teljesítményű számítógépek fejlesztése, a mikroelektronika, az elekt­ronikus optika. Az egyes területeken való nyugat-európai együttműködés le­hetőségeinek tanulmányozása szerepelt a legutóbbi bonni csúcsértekezleten is. Gen­­scher külügyminiszter múlt heti párizsi tárgyalásain kijelentette, hogy az NSZK kész együttműködni az Eureka-tervben, de a nyugatnémet vállalatok részt akar­nak venni az amerikai űrfegyverkezési kutatási programban is. Tervek szerint a június végi milánói EGK-csúcsértekez­­letnek egyik témája lesz, az Eureka- és az amerikai program egyeztetése azzal a francia reménnyel, hogy partnereikkel elfogadtatják technológiai együttműkö­dési tervüket. K. I.

Next