Népszabadság, 1986. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-23 / 19. szám

A saját porta Ma sok vállalat, intézmény panaszkodik, hogy kevés pénz jut beruházásra, felújításra. A közelmúltban a MÁV egyik vezetője is erről nyilatkozott, pedig — úgy érzem —, szét­nézhetett volna egy kicsit a saját portáján is. Évek óta utazom a hegyes­halmi vonalon, és tapasztalom, hogy például egy-egy vágány­csere után mennyi felesleges sínleszorító csavar, lap és egyéb anyag marad a sínek közt. Szár, Szárliget és Tata­bánya környékén helyenként a kábelt mérték bőven, itt-ott több méteres „felesleg” kun­­korodik ki a földből. Szár megállóhelyen lecserélték a régi kétágas fénycsőarmatú­rákat; ezeket előzőleg körül­belül fél éve újították fel. Az utolsó napig üzemképes arma­túrákat fénycsövestül, minde­nestül egyszerűen lelökté­k a partoldalba, ahol a fénycsövek eltörtek, és ahol az armatúrák azóta — már némileg kizsige­relve — is ott hevernek, a ter­mészet szennyezésének rikító példájaként. OLBRICHT VILMOS Komárom A nyugdíjasokért Az Inotai Kohó nyugdíjasklub­jának vezetői évről évre gazdag programot állítanak össze az idős tagok szórakoztatására, kulturális igényeinek kielégítésére. Tiszte­letre méltó rendszerességgel szer­vezik meg számunkra az ország­járó túrákat, így a klub irányítá­sával szinte már az ország vala­mennyi nevezetes vidékére, váro­sába eljutottunk. Tavaly is szép élményeket sze­reztünk kirándulásainkon. Bendli Sándor Várpalota Kabátkesergő Néhány héttel ezelőtt beadtam tisztításra lányom sertésvelúi ka­bátját a Jászai Mari téri, 52-es számú Patyolat üzletbe. Sajnos a helyszínen nem figyeltem fel arra, hogy az átvételi elismervé­nyen „elnyűtt”-nek minősítették az egyéves kabátot. Amikor elmentem a kabátért, majdnem sírva fakadtam, mert nem ismertem rá: fakultan és va­lóban elnyűtten kaptam vissza. Holott lányom csak egy télen át viselte, és nagyon vigyázott rá. Hatezer forintos ruhadarabról van szó, képtelenek vagyunk ezt az összeget mostanában újra össze­hozni. Az üzletben látták elkese­redésemet, ezért visszaküldték a kabátot a telephelyre, ott „átfúj­ták”, csakhogy ez sem segített, mert ettől még tarkább, foltosabb lett. Beszéltem a Patyolat illeté­kes kárfelvevőivel, s kértem, bí­­ráltassák el szakemberrel a rekla­mációmat, hiszen a hozzáértő egy­értelműen megmondhatja, hogy nem elhordott, hanem lényegében új ruhadarabot rontottak el a tisztításkor. Sajnos nem kaptam megnyugtató feleletet: kezdetben egy-két hetes, utóbb pedig már egy hónapos határidőt mondtak. Szomorú példámon okulva ja­vaslom: a Patyolat üzleteiben jó előre figyelmeztessék a megren­delőt a várható bajokra, ha pedig kártérítés szükséges, tárgyilago­­sabban és gyorsabban járjanak el. Székely Imréné Budapest ­­ SZOT KÉR AZ OLVASÓ Megtalálható a közös érdekeltség A tsz is folytathat majd vadgazdálkodást Régi érdekellentét feszül a mezőgazdasági üzemek és a vadásztársaságok között — ír­ja levelében Simó Pál győri olvasónk. —. A vadásztársasá­gok minél több vadat szeret­nének, nem utolsósorban azért, mert ők részesülnek a befogott és a kilőtt állatok exportbevé­teléből. A mezőgazdasági üze­meknek viszont úgyszólván semmiféle érdekük nem fűző­dik ahhoz, hogy a területükön vad is nevelkedjék. Sőt, in­kább káruk van belőle (szá­mottevő a terményveszteség), így aztán nem is csoda, hogy keveset tesznek a vadak elsza­­porításáért. Levélírónk statisztikai ada­tokkal érzékelteti mindenek­előtt az apróvadállomány — a fogoly-, a fácán-, a nyúlállo­­mány — csökkenését, s nagy­jából így summázza a megol­dást: ha a mezőgazdasági üze­mek egyben vadgazdaságok is lennének, és részesülnének a bevételekből, bizonyos, hogy (területük eltartóképességétől függően) maguk is gondoskod­nának a vadaikról. Ami az ap­róvadak életfeltételeit illeti, ezek a nagyüzemi technika — a táblásítás, a mind szélesebb és nagyobb teljesítményű gé­pek, a vegyszerek­­ fejlődé­sével szinte egyenes arányban romlottak, állítják a mezőgaz­dasági szakemberek. Levél­írónk tehát mindenképpen valós gondra hívja fel a fi­gyelmet. Ugyanakkor az is tény, hogy a nagyobb vadak túlságosan elszaporodtak, szá­muk sokkal nagyobb, mint amekkora földterületeink vad­­eltartó- képessége. A szarvas, a vaddisznó minden óvintéz­kedés ellenére évről évre sú­lyos veszteséget okoz a kuko­ricásokban, a gyümölcsösök­ben, a fiatal erdőkben. A mezőgazdasági üzemek és a vadásztársaságok közötti ér­dekellentét tehát sokrétűbb, s olyannyira eleven gond, hogy a készülő új vadászati törvény ez ügyben is számos módosí­tást tartalmaz. Hogyan lehet­ne közelebb hozni az érdeke­ket? — ennek eredtünk nyo­mába a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériumban. — A fő ellentmondás az, hogy a vadászat különválik a föld tu­lajdonjogától — mondja dr. Tóth Sándor, a MÉM Erdészeti és Fa­ipari Hivatalának helyettes veze­tője. — A vad állami tulajdon, amelynek értékesítésével zömmel a vadásztársaságok, kisebbrészt állami vállalatok foglalkoznak. Azonban a vadásztársaságok en­gedélyezett működési területei sem esnek egybe a termelőszö­vetkezeti területekkel. A vad kü­lönben nem is marad helyben, csapatokba verődve olykor 50—80 kilométert is vándorol. Mégis, itt­­ott sikerült közös érdekeltséget találni: együttműködési szerződés, társulás alapján közösen vállalko­zik a vadásztársaság és a mező­gazdasági üzem tenyésztő mun­kára, megosztozva a költségeken és ennek arányában a nyereségen is. Több helyütt például vendég­­hívási joggal is rendelkeznek a szövetkezetek, illetve tagjaik szin­tén jogosultak vadászatra. Ezek a szórványos törekvések azonban nem oldották fel az alap­vető érdekellentéteket. A mos­tani törvénytervezet lehetővé ten­né, hogy az a vad, amelyik beke­rített területen nevelkedik, a te­nyésztő tulajdona legyen, hiszen nagyrészt ő gondoskodik róla, "ál­doz rá anyagiakat, élvezze akkor a hasznosítás jogát is, akár ter­melőszövetkezetről, állami válla­latról, akár gazdasági társulásról vagy magánszemélyről van szó. Vagyis megszűnne a vad kizáró­lagos állami tulajdona. Az is igaz azonban, hogy pusztán a húsérté­kesítés nem éppen nyereséges üzlet: sok a befektetés, nagy a vadpusztulás. Ezért a törvényter­vezet azt is kimondja, hogy a leg­feljebb 500 hektárnyi területen tenyésztett vadra igényelhető a vadászati jogosultság is. A gaz­daság tehát maga dönthetne ar­ról, miként hasznosítja a vadat: értékesíti, vagy bizonyos díj fejé­ben vadászati lehetőséget ad kül­földieknek, hazai állampolgárok­nak, és természetesen saját tag­jainak.­ Mindez egyelőre tervezet. Egy ilyen vadaskert — mint a MÉM-ben megtudtuk — je­lentős beruházást igényel, ám a jogi gátak megszűnnének. A termelőszövetkezetek nem éreznék többé kirekesztettnek magukat, s közvetlenül is ér­dekeltté válnának a vadvéde­lemben és persze a vadgaz­dálkodásban. A törvényterve­zet szerint a tsz-ek akár egész területükön berendezkedhetné­nek vadtartásra, vagyis üzemi méretű, négyezer hektárnyi be­határolt vadászati területet is kezelhetnének, amennyiben ez nem érinti a már meglevő vadásztársaság érdekeit, vagy a vadásztársaság haszonbér­leti szerződését valamilyen ok miatt megszüntetik. Természe­tesen változatlanul fennállnak az együttműködés mai lehető­ségei is. Az érdekeltség meg­teremtése remélhetőleg az ap­­róvadállomány sorsában is kedvező változást hoz. • P. S. Gyakori tévedés A XII. kerületi Pozsonyi út 42. szá­m alatti postahivatalban fel akartam adni egy csomag 10 de­­kás pirospaprikát díszdobozban külföldre — írja Bányai Mihá­ly­­né (Budapest). — Kértem, hogy légipostán továbbítsák. Az átvevő alkalmazott mérés és számolás után közölte, hogy a feladás 125 forintba kerül, selhallottam az ösz­­szeget, mire — csodák csodája — a díj 45 forintra mérséklődött. Ugyanakkor feladtam három Nők Lapját is, összekötve, szintén ugyanoda, ezért 65 forintot kért a felvevő. Mivel ezt a tételt ha­vonta szoktam küldeni, s eddig harminc-egynéhány forintba ke­rült, ismét reklamáltam. Úja­bib számolás, újabb csoda, mér csak 16 forintot kellett fizetnem. Tudom, ünnepek tá­ján sok a küldemény, de ez mégsem le­het ok arra, hogy a díjszabás két­­szeresre-háromszorosra növeked­­­jen, ismételt „tévedésből”. Ki mit tűrjön? Töreky Ferenc grafikus a minap levelet kapott a Fő­városi VI. Kerületi Ingatlankezelő Vállalattól: „T. bérlőnk! Az épületben kéményfelújítás folyik, a vele kapcsolatos munkákat az 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet R. 56. § (3) bek. alapján tűrni kötelesek. Amennyiben tűrési kötelezettségüknek nem tesznek ele­get, felmondható a bérleti jogviszony. Kérjük közlésünk tudomásulvételét.” Aláírások. A T. bérlő, aki abban a Gorkij fasori házban lakik, amelyben egykor Csók István élt és alkotott, olyannyira felháborodott a közlés második mondatán, hogy azonnal válaszolt rá. Az értesítést és a kerületi IKV-hoz intézett levelének másolatát minden megjegyzés nélkül elküldte szerkesztőségünknek is, gondolván, hogy azok önmagu­kért szólnak. Így igaz. Idézünk a levélből: „Amióta az átépítés tart, a rendelet ismerete nél­kül ugyan, de mindent fegyelmezetten, szó nélkül tűr­tem.” Tűrte? Mint további soraiból kiderül, ennél sokkal többet tett. A háromszori csoportos szemle részvevőit ba­rátságos beszélgetés közepette fogadta; természetesnek tartotta, hogy a dolgozók az ablakain át közlekednek a munkaterületükre, az egymást kereső munkások csen­getéseire zokszó nélkül nyitott ajtót. Mi több: a hideg­ben didergő dolgozókat forró teával kínálta, a védőfel­szerelés nélkül munkálkodóknak biztosítógurtnit adott. És akkor — hetekkel a felújítás megkezdése után, és nem előtte! — kilátásba helyezik bérleti jogviszonyának felmondását, amennyiben... Télvíz idején. S a fő baj, mint írja, hogy „sejtelmem sincs, miért kaptam ezt a fe­nyegetést”. Amelyet — a közlés hangvételéből ítélve — a T. bérlő ugyancsak tűrni köteles. „Példásan lakonikus levelüket — fejezte be sorait Töreky Ferenc —, valamint a magam eme szerény ér­tetlenkedését, szíves engedelmükkel másolatban elkül­döm néhány h­elyre, hátha valaki felvilágosít, miért dúl­ják fel nyugalmamat e békésnek ígérkezett új év kezde­tén.” Erre mi is kíváncsiak vagyunk! n. j. Egy szombati séta Már az új év egyik szom­batján, délelőtt, vásárolni indultam a Szent István kör­útra és környékére. Nos, ért egy-két meglepetés. Egyebek között bélyeget akartam ven­ni. Három dohányboltot is zárva találtam, mert a trafi­­kosok szabadságra mentek. Zárva volt a 137-es posta is. (Miért is akar valaki egy ilyen forgalmas környéken postai szolgáltatást igénybe venni szombat délelőtt?) Végül a negyedik trafikban kaptam bélyeget. Szerencsére gyógy­szerre nem volt szükségem, mert akkor még rosszabbul járok, hiszen, a környéken le­vő gyógyszertárak egyike sem volt nyitva. Jártamban-kertemben szem­revételeztem egy-két könyv­üzletet is. Az egyik már pén­teken leltározni kezdett, s a másiknál szintén lehúzott re­dőnyök fogadtak, szombat lé­vén. (Azelőtt pedig nyitva tar­tottak, és olyan jó volt a for­galmuk, hogy érthetetlen, mi­ért szüntették meg a szomba­ti nyitva tartást.) Vettem vol­na filmet is, de az Ofotért-bolt sem volt nyitva; úgy látszik, nekik sem fontos a nagyobb bevétel. A Berlin étterem közelében azelőtt szombaton is nyitva tartott egy édességüzlet. Most átalakították, és­­ azt hit­tem, káprázik a szemem — Törley pezsgőbár néven nyílt meg újra. Benéztem az ajta­ján, baloldali pult bárszékek­kel. Két táblát is láttam: az egyik Meinl eszpresszókávét ajánl, potom 9,20 forintért, a másik pedig tudatja, hogy pa­lackos italokat lehet kapni, ut­cán át is. A Szent István körút túlsó oldalán megnéztem, hogyan halad a Víg Matróz vendéglő átépítése, amelynek sok éven át rendszeres látogatója vol­tam. Szeptember 30-án zárták be (bezzeg a drinkbárt itt is nyitva találtam). A látottak alapján úgy tűnt, hozzá sem kezdtek a munkához, még a bú­torokat sem mozdították meg. Hogy mégis jól végződjék a délelőtti sétám, elmentem a Kassai sörözőbe, a Rajk Lász­ló utcába. (Egyébként ennek is a Belvárosi Vendéglátó Válla­lat a tulajdonosa, mint a Víg Matróznak.) Ez valóban kul­turált étterem, udvarias a ki­szolgálás, jól főznek, a menü is bőséges, és nem is drága, ez alkalommal sem csalódtam. Dr. Lakatos György Budapest Új létesítmény Pápán a minap felavatták a Jókai Művelődési Központhoz tartozó, színházi előadások megtartására is alkalmas épületet, amelyet a város évtizedek óta nélkülözött. Az új művelődési létesítmény bejáratát ábrázoló képet — a kis tájékoztatóval együtt — Hazai Sándor pápai olvasónknak köszönhetjük. LEVELESNE ÉRZÉKENY — Ezek a frontátvonulások, fiacskám! MÉSZÁROS ANDRÁS KARIKATÚRÁJA „Már nem reméltem a gyógyulást” Egy orvosi folyóiratban ol­vastam arról, hogy a buda­pesti Weil Emil Kórházban gyógyuláshoz segítették az enyémhez hasonló betegségben szenvedőket. Idehaza — Gö­rögországban — már minden reményemet elvesztettem. Ma­gyarországra utaztam hát, és sikerült felvételt nyernem a Weil Emil Kórházba. Már a vizsgálat első napján közöl­ték velem, hogy négy operá­cióra lesz szükségem. Nos, há­rom műtéten már túl vagyok, a negyedikre áprilisban kerül sor. Az eddigi operációk min­den várakozást felülmúltak, lábam máris összehasonlítha­tatlanul jobb, mint am­előtt volt. Ezért szeretnék ezúton is köszönetet mondani a kórház orvosainak, valamennyi dol­gozójának, hogy mindent el­követnek gyógyulásomért. Nicolaos Passzios Volos (Görögország) Iskolai névadó ünnepség Bensőséges ünnepség szín­helye volt a Fejér Megyei Nö­vényvédelmi­­és Agrokémiai Állomás, összejövetelüket ab­ból az alkalomból rendezték meg, hogy a velencei Mező­­gazdasági Szakmunkásképző Intézet felvette Entz Ferenc akadémikusnak, a múlt szá­zad egyik legnagyobb hazai agrár szakemberének a nevét. Emelte a névadó ünnepség fényét, hogy a kápolnásnyéki Vörösmarty Termelőszövetke­zet zászlót adományozott az iskolának, amely márvány­táblán örökítette meg a tudós emlékét. Az ünnepség után megnyi­tották azt a kiállítást, amelyet a család dokumentumaiból ál­lítottak össze; ezek között lát­ható Entz Ferenc akadémiai kinevezési oklevele Toldy Fe­renc aláírásával, továbbá könyvei, kéziratai, a róla fes­tett portrék. Kálmán Gyula Csorna Vigaszul: jó tanács Fényképezőgépemhez kazet­tás filmet vásároltam a Forte Mérleg utcai mintaboltjában — írja Pallós Zoltán buda­pesti olvasónk. — Előhívás után — legnagyobb megdöb­benésemre — több felvétele­met nem találtam a kész ké­pek között. Gyári turpisságra gondoltam, hogy talán nem a szabványnak megfelelő hosz­­szúságú volt a film. Reklamá­cióm alaptalanságáról azon­ban Haraszti Mihály, a vevő­­szolgálat vezetője győzött meg. A mintaboltban kedvemért összerakták azokat a három­négy kockából álló „szelete­ket”, amelyekre előhíváskor a kazetta tartalmát felvágják, s kiderült, hogy a film hossza megfelel a szabványban elő­írtaknak. Ezt a magyarázatot el kel­lett fogadnom. S úgyszintén azt a véleményt is, amely sze­rint fényképezőgépem hibája okozta a filmszakadást s a hiányt, mert az automata számláló nem mutatta két­­három kocka továbbítását. Szükségesnek tartom azt is megjegyezni, hogy a Forte il­letékesei igen figyelmesen jár­tak el ügyemben, s a fény­képezőgép használatára nézve olyan segítséget is nyújtottak, amit a jövőben is hasznosíta­ni tudok. Köszönet a segítségért Az Aszfaltútépítő Vállalat Széchenyi brigádja nagy se­gítséget nyújtott intézetünk mozgássérült lakóinak: társa­dalmi munkában több mint háromszázezer forint értékű parkolót építettek ki rövid idő alatt. Erre azért volt nagy szükségünk, mert az intézet te­rületén felújítás folyik, s a ré­gi autóparkoló most építési te­rület, s emiatt a Trabant Hyco­­mat gépkocsik tulajdonosai ki­szorultak az utcára. Elképzel­hető, hogy a mozgássérültek a téli havas, csúszós időben mi­lyen körülményesen, üggyel­­bajjal — segítség nélkül nem is — gurulhatnak ki tolókocsi­jukkal a parkolóba. Vezetőségünk és az intézet minden lakója nevében mon­dunk köszönetet az Aszfaltút­építő Vállalat Széchenyi bri­gádja segítőkész tagjainak! Bekő Lajosné az Állami Szociális Intézet igazgatója, Budapest A Márka-kupak játék első főnyereménye, egy szem­élyau­tó már gazdára talált. B­UBaj­­te y? kJagentorgaumi Propagandáé* ’ w Kiadó Vállalat yLw MALEU Ön is megnyerheti a másodikat, vagy többi nyereményünk egyikét! 50 kupakért 1 sorsjegyet kap, ha beviszi vagy beküldi a Márka-központba (Budapest, Hegedű utca 9. 1061). Hétfőn és pénteken 13 és 17, szerdán 10 és 18 óra között VÁRJUK A KEDVES KUPAKGYÜJTŐKET. Ü . hS,é

Next