Népszabadság, 1986. október (44. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-11 / 240. szám

12 ----- Árkus József ÍKVIDCEIF Gépezet Előrebocsátom, hogy a követ­kezőkben kizárólag színpadi gé­pezetről lesz szó, kéretik nem magyarázni bele semmiféle san­da szerzői szándékot. Ha azt ol­vassák, hogy bajok vannak az Operaház színpadtechnikai be­rendezéseivel, akkor ez úgy ér­tendő, hogy bajok vannak az Operaház színpadtechnikai be­rendezéseivel. Pedig nem is olyan régen zaj­lott le az Operaház rekonstruk­ciója, egymilliárd-háromszázmil­­lió jó forintokért, s a felújítást leginkább az elöregedett és meg­bízhatatlannak minősített szín­padgépezet tette szükségessé. Az­óta működik az új gépezet, il­letőleg épp az, hogy nem mindig működik. Nyilatkozott az Opera főmérnöke, és elmondta, hogy ha­vonta átlagosan tíz-tizenöt üzem­zavar tapasztalható, de előfor­dult olyan hónap is, amelyikben a gépezet huszonöt-harminc al­kalommal is felmondta a szol­gálatot. A függöny hol nem ment le, hol meg akkor ment le, ami­kor nem kellett volna, a díszle­teket mozgató berendezés úgy beragadt, hogy huszonhat mé­ternyi magasban ollóval vágták el a tartóköteleket, aminek kö­vetkeztében az összes fenti dísz­let a színpadra zuhant. Szerencsére nem voltam ott, amikor mindezek történtek, de el tudom képzelni, hogy ilyen körülmények között az énekesek a szokásos lámpalázat leküzdve se lépnek nyugodtan a színpadra, ahol föntről kiszámíthatatlan ve­szélyek leselkedhetnek rájuk. Mondjuk megy klasszikus­ nem­zeti operánk, a Bánk bán, elér­kezik a nagyária pillanata, és a címszereplő, mint száműzött, úgy vándorol a színpad egyik feléről a másikra, szüntelenül rettegve, hogy a Hazám, hazám, te min­denemhez érve föntről minden a feje tetejére szakad. Ha rrtás néha, hát a függöny. Egyszer tanúja lehettem egy műsoron kívüli függönyleeresz­kedésnek, még csak hasonlót sem kívánok senkinek. Az eset megértéséhez el kell mondani, hogy a legtöbb színházban vala­mi nehezéket, többnyire homok­zsákot erősítenek a függöny két szárnyának az aljára, a súly le­húzza a bársonyt, ezáltal szó sze­rint összecsapódik a függöny. A színészek erre számítanak is, a felvonások végén hátrább lépnek, nehogy leverje őket a lábukról a függöny. Egy vidéki színházunk primadonnája azonban megfe­ledkezett erről, a tapsviharban ott maradt a színpad előterében, s pont amikor mély meghajlással bájos pukedlit mutatott be, a függöny homokzsákja kibillen­tette az egyensúlyából, és fejjel beesett a zenekari árokba, egye­nest a meglepett karmester kar­jaiba. Operettnél is eléggé kínos az ilyen eset, hát még az Operában, hol többnyire magasztos érzelme­ket tolmácsolnak az énekesek, torokszorító tragédiába torkol­lik a cselekmény, a drámai szop­rán szemében megcsillannak a könnycseppek, és ugyanebben a pillanatban bőrig ázik, mert üzemzavar folytán működésbe lép az esőztetőberendezés, és úszik minden a vízben. A­­tra­gédia már csupán ennyitől is ko­médiába fordul. Az imént leírt kép, ahogyan ezt manapság mondani szokás, csak példaértékű. A valóságban még nem történt meg, de ami késik, az nem múlik. Ezt abból is gon­dolom, hogy a már említett fő­mérnöki nyilatkozatnak van egy különösen figyelemreméltó meg­állapítása. Az tudniillik, hogy nem a színpadgépezet alsó részé­vel van baj, az eddig nem oko­zott semmi meglepetést, aminek forognia kell, az forog, amikor kell, és az sem fordult még elő, hogy ha megnyomták a süllyesz­tő gombját, az ne működött vol­na tökéletesen. Valami azt súgja, hogy ehhez a ponthoz érve célszerűbb lesz, ha szó szerint idézem azt, ami a hetilapban megjelent: „A moto­rok, hajtóművek jól működnek, a főmérnök szerint a bajok a ve­zérléssel vannak, s miután első­sorban az úgynevezett felső tech­nika okoz gondokat, az énekesek feje fölött lógó díszleterdő még a sok beépített fék ellenére is veszélyes helyzetet teremthet.” Akadhatnak, akik azt gondol­ják erre, hogy színház az egész világ, ezért újfent és nyomaté­kosan hangsúlyozni kívánom, hogy a vezérlés körüli bajok ki­zárólag a színpadgépezet vezér­lésére értendők, a felső technika gondjai csakis a színpadtechni­kára vonatkoznak, a sok beépí­tett fék úgyszintén. Még csak annyit, hogy a gé­pészeti mechanizmus üzemzava­rai láttán hallani olyan hango­kat, hogy haladéktalanul állítsák vissza a régi utasításos módszere­ket. Hogy az­ volt az igazi, ami­kor az ügyelő utasította a füg­gönyhúzót, és ő engedelmesen húzott, ha kellett fel, ha kellett, akkor le, mikor mit mondtak ne­ki. Egyszóval az egész vezérlés­ben megint elő kellene venni a régi, megbízható mechanizmust. Nem osztom ezeket a vélemé­nyeket, mert szerintem a szín­padi gépezet napjainkra oly mér­tékben bonyolulttá vált, hogy a régi irányítás módszere eleve ki­látástalan volna. Inkább tovább kell korszerűsíteni, és ahol aka­dozik ez a gépezet,­ ott kideríte­ni, hogy mitől akadozik, s ettől függően cserélni vagy olajozni. Kivéve a süllyesztőt, amely, mint hallottuk, kifogástalanul műkö­dik. Mármint az Operaházban, ahol akadozik a gépezet. Önt is érdekelheti Mint arról már a többi között la­punkból is értesülhettek olvasóink, a jövő év január 1-jétől új házadó­rendelet lép életbe. Az Elnöki Ta­nács 1986. évi 25. számú törvény­­erejű rendeletét a Magyar Közlöny legújabb, 1986 42. számában olvas­hatjuk, és megtudhatjuk belőle, hogy kik kötelesek házadót fizetni, kik mentesek ez alól, mi a házadó alapja és mértéke, és hogyan álla­pítják meg a fizetendő összeget. A közlönynek ugyanebben a számában pénzügyminiszteri rendelet intézke­dik a házadó végrehajtásáról. Egyszerűsítették a magyar—szov­jet határ menti településeken lakó állampolgárok határátlépésének rendjét. Az erről szóló belügymi­niszteri rendelet kimondja, a két ország között aláírt egyezmény alap­ján azok a magyar állampolgárok utazhatnak a Szovjetunióba határ­­átlépési engedéllyel, akiknek állan­dó bejelentett lakása az egyezmény 1. számú mellékletében felsorolt te­lepüléseken található. A jogszabály részletezi, hogy mi a teendő csopor­tos kiutazáskor, hol lehet kiutazási engedélyt kérni, és mit kell a rend­őrséghez a kérelemmel együtt be­nyújtani. A közlekedésben dolgozók mű­szakpótlékáról adott ki rendeletet a tárca vezetője. A jogszabály mellék­lete felsorolja, hogy milyen munka­körökben, hány forint műszakpótlé­kot kell fizetni a délutáni, az éjsza­kai műszakokért, és mennyi óradíj illeti meg a dolgozókat a folyama­tos munkarendben. B. I. ^ --------------------------------------- ----------------­ A Szabolcs-Szatmár Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat árualap-növelés céljából, érdekeltségi alapját bővítő lakossági kötvényt bocsát ki, 20 000 000 forint értékben, közvetlen értékesítéssel. Az évi 11%-os kamat a hatévi lejárat alatt meghaladja a névérték 50%-át. Törlesztés: 1990-től három év alatt. A kötvények, 10 000 és 50 000 forintos címletekben, október 15-étől november 20-áig vásárolhatók meg a Magyar Nemzeti Bank Szabolcs-Szatmár Megyei Igazgatóságán (Nyíregyháza, Széchényi út 3.) és a kisvárdai, a fehérgyarmati, a nyírbátori, a mátészalkai és a vásárosnaményi fiókjainál, valamint a Magyar Nemzeti Bank főpénztáránál (Budapest V., Rosenberg házaspár u. 4.). NÉPSZABADSÁG 1986. október 11., szombat Szomorúének egy lakáskiutalásról Cserháti Zsuzsával semmi bajom. Tanácsi lakáshoz jutásának törté­nete azonban — törvénysértő vol­­­ta miatt — megérdemli a nyilvá­nosságot. Megtörténtéhez egy hiva­tal sokféle rendű és rangú beosz­tottjának a jóváhagyása kellett. Vagy — mint hinni szeretném — jóhiszeműsége. De lehet-e könnye­dén venni bármit is olyan terüle­ten, mint a lakás, amely — a nagy ín­ség miatt — amúgy is feszültség for­rása? Nem, semmiképp sem szabad­na. Az újpesti tanácsnál ezt tették. Amikor a tanácselnöktől elköszö­nök, azt mondja, jó, írjam meg, amit akarok, egyet azonban kér: azt is, hogy mikor volt. Mert ha­sonló ügy most már véletlenül sem lehetséges náluk, mindennemű ga­ranciát vállal valamennyi beosztott­jáért. „Nem történt mulasztás” Az idén január 15-én közérdekű bejelentés került Fekete János ta­nácselnök asztalára. Aláírója azt ki­fogásolta, hogy egy magas jöve­delmű előadóművészt a tanács jog­talan anyagi előnyhöz, tanácsi la­káshoz juttatott. Két nap múlva a tanácselnök átadta a levelet dr. Barta László vb-titkárnak, hogy a benne foglaltakat vizsgálja ki. A vb-titkár az ügyet továbbadta dr. Barkóczy Tamásnénak, a titkárság vezetőhelyettesének, aki a lakáski­utalást jogosnak találta. Február 14-i keltezéssel tehát megszületett Fekete János válaszlevele a közér­dekű bejelentőnek. Íme, a levél utolsó mondata: „Kérem, fogadja el, hogy nem történt mulasztás, sem jogszabálysértés.” Pedig történt. Fekete János vá­laszának kézhezvétele után a köz­érdekű bejelentő a népi ellenőrzés­hez fordult. A vizsgálat októberben fejeződött be, és 1982-től, a histó­ria kezdetétől szerepelt benne az Országos Rendező Iroda, a fővárosi V. Kerületi Tanács­­pénzügyi osztá­lyának lakossági adócsoportja, a Moulin Rouge mulató, továbbá két lakás Újpesten. Az ügy idestova négyéves: 1982. november 17-én Cserháti Zsuzsa pá­lyázatot adott be a IV. kerület, Jó­zsef Attila utca 38. földszint 2. szá­mú helyreállításra szoruló tanácsi bérlakásra. Kérelmét azzal indokol­ta, hogy önálló lakása nincs, külön él a férjétől a kisfiával. Pályázatá­ban ez áll: „A kiírt feltételeknek megfelelek.” Mellékelt a kérelem­hez két ORI-igazolást. Az egyik ki­mutatás volt a neki másfél év alatt kiutalt alig több mint harmincezer forintnyi fellépési díjazásról,­ míg a másik rövid ismertetés volt az éne­kesnő munkásságáról, amelynek alapján az ORI-nál támogatásra ér­demesítették lakáskiutalási kérel­mét. E dokumentumok elolvasásához három percnél aligha kell több, de a közérdekű bejelentőnek szánt vá­lasszal mégis kivárták az egy hó­napot. Pedig­­a Cserháti Zsuzsától kapott dokumentumok elolvasásá­nál aligha terjedhetett ki többre a tanácselnök szorgalmazta házi vizs­gálat. Erről győz meg dr. Barta László vb-titkár írásos nyilatkoza­ta: „A vizsgálat lefolytatásával dr. Barkóczy Tamásné titkárságvezető­helyettest bíztam meg, aki az ilyen ügyek megítélésében — gyakorlati tapasztalata alapján — kellő jártas­sággal rendelkezett. Nevezett mun­katársunk megvizsgálta Cserháti Zsuzsa lakáskiutalásával­ kapcsola­tos ügyet. Úgy tájékoztatott, hogy Cserháti Zsuzsa jövedelmi viszo­nyaira egy megbízhatóan elfogadha­tó olyan ORI-tájékoztató van, amely szerint havi 3500 forintnál nincs magasabb jövedelme.” Se igénylés, se pontszám Hogy dr. Barkóczynét mi vezette hiedelmeiben, nem tudom, ő már nincs a tanácsnál. És nincs már ott Antalné Kavall Piroska osztályve­zető sem, akinek­­közreműködésével 1982. december 2-á­n ülést tartott a lakásügyi társadalmi bizottság. Ezen az ülésen készült egy kézzel és egy géppel írt, hitelesítetlen, zavaros följegyzés. A lényeg azonban kiol­vasható belőlük: Cserháti Zsuzsa jó néhány más igénylőt megelőzve ta­nácsi bérlakást kapott. Nem az ál­tala kért József Attila utcait ugyan, hanem egy másikat, a Mildenberger utcában. Hat nappal később az éne­kesnő a lakásügyi osztályon aláírt egy előre nyomott jegyzőkönyvet, amely szerint a bérlakást fiával el­fogadja. A jegyzőkönyv két rovata üresen maradt, az, amelyikben az átlagos havi jövedelemről, továbbá az, amelyikben az ingó-ingatlan tu­lajdonról — van-e, nincs-e? — nyi­latkozni kell. .December 30-án a­ la­kást mégis kiutalták. A népi ellenőri vizsgálat szerint a lakásosztály volt vezetője és Mo­­rovián Valéria előadó ebben az ügy­ben szabálytalanságok sorát követ­te el. Lakásigénylés és pontszám nélkül besorolták az énekesnőt az igénylők közé, miközben megsértet­ték a felújításra szoruló tanácsi bérlakásokra kiírt pályázat alapté­telét, vagyis azt, hogy a pályázó egy főre jutó havi átlagjövedelme a 3500 forintot nem haladhatja meg, ugyanis Cserháti Zsuzsáé — gyermekét is figyelembe véve — 1982-ben is meghaladta a havi hét­ezer forintot. Elfogadták tényként, hogy Cserháti Zsuzsa közös háztar­tásban él gyermekével, holott, ha a kiutalást megelőző kötelező kör­nyezetvizsgálatot elvégezték volna, kiderül, hogy gyermektartást fizet a gyermeke után. Antalnét — egy má­sik ügy miatt — két éve felfüggesz­tették az állásából, majd fegyelmivel elbocsátották. Morovián Valéria ar­ra hivatkozik, hogy ..énje tiltako­zott az énekesnőt lakáshoz juttató döntés ellen, de ő csak végrehaj­totta, amire a főnöke utasította”. Nincs már az újpesti tanácsnál az az osztályvezető sem, aki Antal­nét követte. Neki, Pongor Zoltán­nak is jutott szerep az ügyben. A Mildenberger utcai lakás kiutalása után ugyanis nem történt semmi érdemleges a történetben több mint egy esztendeig. 1984. február 15-én aztán Slezák Gabriella lakásügyi előadó beidézte Cserháti Zsuzsát, mivel a kiutalt lakást még mindig nem foglalta el. Ekkor az énekes­nő méltányosságból másik lakást kért a korábbi helyett, arra hivat­kozva, hogy az olyan rossz állapo­tú, hogy felújításához csaknem 450 ezer forint kellene, s ezt­ ő vállal­ni nem­­tudja. Két héttel később a lakásügyi előadó újabb lakáski­utalást előkészítő jegyzőkönyvet ké­szített. Március 16-án előzetesen, majd 1984. október 22-én — a hely­reállítás befejeztével — véglege­sen kiutalták Cserháti Zsuzsának a Labdarúgó utca 28. számú ház első emelet 4-es lakását. Pedig ak­kor az énekesnő bevallott havi jö­vedelme nyolcezer forint volt. — Csak a névjegyzékre kerülés­kor kell vizsgálni a jövedelmet — mondja Slezák Gabriella —, de ak­kor én még nem dolgoztam a ta­nácsnál. A visszamondott lakás he­lyett Pongor Zoltán és a lakásügyi társadalmi bizottság elnöke utasítá­séra kapott másikat Cserháti Zsu­zsa. A vb-titkár azt mondja, hogy hat és fél évi ott-tartózkodása alatt fog­lalkoztak vagy ötszázezer üggyel, és soha semmi probléma sem volt az intézésükkel. E mostani sem szán­dékos figyelmetlenségből született, megbízott a munkatársaiban. A ta­nácselnöktől azt tudom meg, hogy második lakáskiutalást azért kapott az énekesnő, mert nem lett volna szabad az első lakást, a Mildenber­ger utcait megpályáztatni, mivel ki­derült róla, hogy gombás. Az újabb kiutalás tehát semmiképpen sem Cserháti Zsuzsa személyének szólt. Aztán azt is mondja: — Persze, hibásak vagyunk, de az énekesnő nyilván nem magá­tól került ide, valaki protezsálta, tá­mogatta. De ki? Váratlan ötlettel így folytatja: — Cserháti Zsuzsa aláírt jó né­hány papírt, tudván, hogy bünte­tőjogi felelőssége tudatában teszi. Mi ez, ha nem a hatóság félreveze­tése? Feledékeny a bérlő Csobánczy Zsuzsa népi ellenőrrel és Kónya Ferenccel, a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság gazdasági szakértőjével házkezelőségeket kere­sünk fel, szeretnénk utánajárni, va­lóban gombás volt-e az elsőként ki­utalt lakás. Az első helyen, ahova irányítottak minket, semmit se tu­dunk meg, pökhendi fiatalember be­szél hozzánk, nincs benne sok kö­szönet. Novotni Károlyt keresve megyünk a következő házkezelőség­­re, a fáma szerint hozzá tartozott a Mildenberger utcai lakás felújítása. Kész átjáróház ez is: Novotni már másutt dolgozik. Tőle Győri Ferenc­­néhez kerültek a papírok. — Mi nem tetszik a lakóknak? — reagál Győriné, amikor megtudja, hogy melyik két lakásról érdeklő­dünk. Úgy véli, lakók panaszát jöt­tünk felkarolni .. . Aztán elmondja, hogy a papírok már nincsenek ná­la, a velük foglalkozó csoport meg­szűnt, próbáljuk talán megkeresni Mészár Józsefnét. Szeretném, ha fel­hívná őt telefonon, hogy ne men­jünk hiába. — Nem lehet — mondja az asz­­szony —, nincs telefon. Szerencsénk van, megtaláljuk Mé­szár Józsefnét. — Hogy gombás lett volna a Mil­denberger utcai lakás? — kérdez vissza, de választ mi szeretnénk kapni. Elővezeti az aktákat, de azok között gombásodásnak és gombát­­lanításnak nincsen nyoma. Igaz — mondja —, neki nem feltétlenül kellene tudnia a dologról, de még­sem tartja valószínűnek azt a gom­básodást, amit a tanácsnál mondtak nekünk. Különben miért utalták volna ki a rossz lakást, másodszor már tudatosan hibázva, Cserháti Zsuzsa visszamondása után, egy ta­karítónőnek? Sűrűn telefonál jobbra-balra. Nagy sokára megtudja, hogy az IKV-szerviz valóban készített költ­ségvetést a Mildenberger utcai la­kásra, és annak összege valóban megközelítette a 450 ezer forintot. De nem gombásodás miatt, mivel a lakás nem volt gombás, hanem azért, mert Cserháti Zsuzsa belekalkulál­­tatott egy emeletráépítést is. Előke­rülnek a másodjára kiutalt lakás adatai is. Ennek felújítását, korsze­rűsítését az IKV 29 094 forintra taksálta, a lakás használatba vételi díja viszont 28 ezer forint volt, így Cserháti Zsuzsának kifizettek ezer­­kilencvennégy forintot, a két ösz­­szeg közötti különbözetet. — Cserháti 1984 óta bent lakik a lakásban — mondja Mészárné a pa­pírjaiból —, de még nem jött be megkötni a szerződést. Pedig már többször értesítettük, s a végleges kiutaláson is rajta van, hogy a szer­ződést nyolc napon belül meg kell kötni. A szerződés elmaradása egy­ben Cserháti Zsuzsa adósságát is jelenti, "havonta 188 forinttal keve­sebb lakbért fizet az előírtnál. Ezt visszamenőleg meg kell majd fizet­nie. Lám, jó hogy bekopogtunk az il­letékes házkezelőséghez, most újabb értesítőt küldenek a feledékeny mű­vésznőnek, aki talán nem tudja, de én a tanácselnöktől igen, hogy első helyre rangsorolták őt a tanácsiak a lakáskiutaláskor, s azon a listán sok név áll ezzel a megjegyzéssel: „... alatti lakás jövedelme alapján nem jogosult a részére javasolt... lakásra.” Vajon mennyit kereshet­nek az elutasítottak, amikor a népi ellenőrzés vizsgálati megállapításai között az is szerepel, hogy Cserháti Zsuzsa mindennap 1800 forint hono­ráriumért lép fel­ a Moulin Rouge­­ban? És jövedelmének nem ez az egyetlen forrása. Lakni kell valahol Felkeresem Cserháti Zsuzsát, né­hány kérdésre szeretnék tőle választ kapni az egyszerűen berendezett la­kásban. Az a benyomásom a sze­rény szoba láttán, hogy a házigaz­dát mintha valami nagy titok len­gené körül. Mintha olvasna a gon­dolataimban, kérdő hangsúllyal tá­mad: — Miért, egy élvonalbeli mű­vész Magyarországon csak kacsalá­bon forgó kastélyban lakhat? Itt amúgy is ritkán vagyok. Aztán elküld a tanácshoz, ha va­lamire kíváncsi vagyok, kérdezzem meg ott, és ne vájkáljak az ő ma­gánéletében, mert nincs hozzá kö­zöm. Színes blézerjét vasalja az ágyra rakva, én pedig belátom, hogy lakni nemcsak fog, hanem kell is valahol mindenkinek, s ezt manap­ság ki így, ki úgy oldja meg, de a tanácshoz, ahova Cserháti Zsuzsa küld, nem megyek, mert ott már voltam, és már majdnem mindent tudok az ügyről, amit pedig nem, azt ezután sem fogom megtudni. Leg­alább abban volna jó hinni, hogy az eset nem merül feledésbe. De hogy a történetnek egyetlen örömteli mozzanata azért legyen: a Mildenberger utcai lakást — ami nem volt gombás — Papp Istvánná takarítónő vállalatának segítségével rendbe hozta, és most kisfiával na­gyon boldog a szép otthonban. Fejér Gyula

Next