Népszabadság, 1986. december (44. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-10 / 290. szám
1986. december 10., szerda NÉPSZABADSÁG Magyar NDK gazdasági és műszaki-tudományos megbeszélések December 8-9-én a kormány meghívására Magyarországon tartózkodott Herbert Weiz, az NDK Minisztertanácsa elnökhelyettese, tudományos és műszaki miniszter, Marjai József miniszterelnök-helyettes, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke és Herbert Weiz a tárgyalásokon a két ország legfelső szintű, valamint kormányfői találkozóin megfogalmazott célok szellemében értékelték hazánk és az NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének helyzetét, a soron levő feladatokat. Tájékoztatták egymást pártjaik közelmúltban tartott központi bizottsági ülésein hozott határozatokról, különös tekintettel a műszaki-tudományos fejlesztést érintő tennivalókra. A megbeszéléseken véleményt cseréltek a KGST 2000-ig szóló tudományosműszaki komplex programjából adódó feladatok végrehajtásáról. Ezzel összefüggésben a miniszterelnök-helyettesek állást foglaltak abban, hogy a szakértők dolgozzanak ki konkrét magánjogi szerződéseket, amelyeknek alapján az érintett magyar és NDK-beli intézmények és vállalatok fejleszthetik együttműködésüket. Tétényi Pál és Herbert Weiz kedden aláírta az 1986—1990. évre szóló tudományos-műszaki együttműködés kiemelt feladatainak programját. A tárgyalásokon egyúttal jóváhagyták a vállalatok és intézmények közötti együttműködést szabályozó új dokumentumot is. Herbert Weizet itt-tartózkodása során fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A vendég magyarországi látogatása alatt Székesfehérváron felkereste a Videoton Elektronikai Vállalatot. Herbert Weiz és kísérete tegnap elutazott hazánkból. (MTI) Parlamenti bizottságok ülése A december 19-ére összehívott Országgyűlés előkészítő munkájában tegnap újabb két parlamenti bizottság tartotta meg ülését. Mind a kereskedelmi, mind a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tanácskozásán az idei eredmények és a jövő évi tervek kerültek szóba. Megfelelő volt az ellátás, nem javult megfelelően a minőség Az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága — Nyers Rezső elnökletével — ülést tartott kedden a Parlamentben. A testület a Belkereskedelmi, valamint a Külkereskedelmi Minisztérium 1987. évi költségvetésének tervezetét vitatta meg, illetve az élelmiszer-kiskereskedelem idei fejlődéséről, s az ezen a területen jövőre tervezett intézkedésekről tárgyalt. Veress Péter külkereskedelmi miniszter az írásos tájékoztatóhoz fűzött szóbeli kiegészítőjében kiemelte: a külkereskedelmi mérleg kedvezőtlen alakulásához külső és belső okok egyaránt hozzájárultak. Több fontos exportcikkünk — köztük élelmiszer-gazdasági termékek — világpiaci ára jelentősen csökkent, s a külpiacokon értékesített olajszármazékokért is a korábbinál 30—40 százalékkal kevesebbet fizettek a vevők. A szárazság miatt a korábbinál kisebb volt a mezőgazdaság exportárualapja, s ez az idén és jövőre mintegy 250—300 millió dollár veszteséget okoz a külkereskedelemben. A belső okokkal kapcsolatban a tárca vezetője kifejtette: a termelés a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt elmaradt a tervezett szinttől, a hatékonyság nem növekedett a megfelelő mértékben, s a termékszerkezet átalakítása is a kívánatosnál lassabban megy végbe. Fokozza a gondokat, hogy a külpiaci veszteségek ellensúlyozására nincs kellő szélességű exportáru-kínálatunk. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter szóbeli kiegészítőjében hangsúlyozta: az élelmiszerekből változatlanul jó, az iparcikkekből javuló színvonalú volt az ellátás idén, s tüzelőből is kellő mennyiség állt a lakosság rendelkezésére. A belkereskedelem a tervezettnél 2,5 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le. Az árszínvonal-emelkedés mintegy 5,5 százalékos volt, vagyis az előirányzatnak megfelelően alakult. A kívánatosnál kisebb előrelépés tapasztalható azonban az árucikkek minőségének javulásában, a fogyasztók megkárosításának csökkenésében. Kiemelkedő évet zárt az idegenforgalom, a bevételi többlet meghaladta a 190 millió dollárt, illetve a 320 millió rubelt. Ebben a sikerben nagy szerepet játszott az idegenforgalmi, szállodaipari vállalatok javuló munkája. A vitában felszólalók közül Kiss Imre (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) annak a véleményének adott hangot, hogy a lakosság egyes rétegei az 5,5 százalékosnál magasabb árszínvonal-növekedést érzékelnek. Békési Istvánné (Pest megye) az áfészek gondjairól szólva kifejtette: hiába termelnek több nyereséget a tervezettnél ezek az egységek, a korszerűsítésre, a bérfejlesztésre nem jut több pénz. Javasolta, hogy az alapellátást szolgáló szövetkezetek, vállalatok az érdekeltségi alapjukból kevesebb adót fizessenek, s az így fennmaradó pénzt fordíthassák üzlethálózatuk fejlesztésére. Polgárán József (Pest megye) arra hívta fel a figyelmet, hogy az élelmiszergazdaságban a népgazdasági átlagtól elmarad a keresetszint-emelkedés, s ennek következtében itt fokozódik a létszámhiány, s így egyre több kis boltot kénytelenek bezárni. Hellner Károly (Budapest), a bizottság titkára hangsúlyozta: a létszámhiány miatt a 40 órás munkaidő bevezetésére nem is gondolhatnak az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozók. Gázsity Milutinné (Baranya megye) felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a szövetkezeti kereskedelemben tevékenykedők bére jóval elmarad az állami szektorban foglalkoztatottakétól. Csipkó Sándor (Bács-Kiskun megye) javasolta, hogy a falusi, tanyai élelmiszer-ellátásba vonják be a magánkereskedőket, s adókedvezménnyel ösztönözzék őket erre a vállalkozási formára. A vitában felszólalt még Mag Pál (Csongrád megye), Keserű Jánosáé, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja, Medgyessy Péter pénzügyminiszter-helyettes, Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Szilvasán Pál, a Szövosz főtitkárhelyettese. Csökkenteni kell az infrastrukturális ellátás különbségeit A környezet- és természetvédelem, valamint a településfejlesztés jövő évi terveit és lehetőségeit, a tanácsok ezzel kapcsolatos feladatait vitatta meg Straub F. Brúnó elnökletével keddi parlamenti ülésén az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. A tanácsi terveket ismertető beszámolóhoz Békesi László pénzügyminiszter-helyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Kiemelte, hogy a tanácsok jól gazdálkodtak, idei alapvető feladataikat teljesítik, a kitűzött célok jó része várhatóan megvalósul. A tanácsok jövőre csaknem kilencmilliárd forinttal többel gazdálkodhatnak, mint az idén. Craveró Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese a tanácsok településfejlesztési tennivalóiról szólva hangsúlyozta: fontos feladat marad az urbanizációs folyamat szélesítése, az infrastrukturális ellátásban meglevő különbségek felszámolása, a gazdaságilag elmaradott térségek fejlesztése. Ez utóbbi program továbbvitelére jövőre 360 millió forint jut, főként Szabolcs-Szatmár és Borsod-Abaúj-Zemplén megye részesül ebből, de számottevően fejlődhet Békés, Baranya, Somogy és Vas megye is. Az Országos Vízügyi Hivatal írásos előterjesztéséhez kapcsolódva Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke rámutatott: a felszíni vizek minősége jórészt kedvezően változott, a Dunáé azonban Budapesttől lefelé, a Tisza vize pedig Szolnok és Szeged alatt romlott. A Balaton vize — az intézkedések hatására — a Keszthelyi öböl és a part menti sáv kivételével — első osztályúvá vált. A bős—nagymarosi vízlépcső nagyberuházásra jövőre 4,3 milliárd forintot fordítanak. Víztakarékossági okokból foglalkoznak azzal, hogy a lakosság a vízkitermelési költségekből az eddigieknél nagyobb részt vállaljon. Perczel György, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökhelyettese kiemelte, hogy a középtávú terv környezetvédelmi feladatainak előkészítése, beruházásainak indítása megfelelő ütemben halad. A vitában felszólaló: Lakatos László (Győr-Sopron megye), Balogh László (Pest megye), Dauda Sándor (Budapest), Vida Miklós (Budapest), Sasvári József (Komárom megye), Győrffy László (Vas megye), Berdár Béla (Pest megye), Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, Hörcher Ferencné, az ENSZ Habitat Iroda kelet-európai regionális központjának vezetője. (MTI) 5 Lopjuk az időnket Az utóbbi hónapokban több rendeletet módosítottak, jó néhány új intézkedést jelentettek be a munkaidőalap védelmében. Érthetően megszaporodtak az e témával foglalkozó újságcikkek, interjúk, rádió- és tévékommentárok. Felkértük Tímár Jánost, a Közgazdaságtudományi Egyetem munkagazdaságtani professzorát, fejtse ki véleményét a munkaidő védelméről. A tv-híradó nézői tegnap este már hallhattak erről néhány gondolatot a szerzőtől, aki az alábbi cikkben részletesebben is kifejti véleményét. Ha a munkaidőnek az utóbbi tizenöt-húsz évben történt csökkenését és jelenlegi időtartamát vizsgáljuk, akkor a munkaidő „védelme” igencsak indokolt. Az 1968-ig fennálló 48 órás heti munkaidőt azóta négy alkalommal csökkentettük, miközben emelkedett a fizetett szabadságnapok és pihenőnapok száma. A szocialista országok közül ma már Magyarországon a legrövidebb a törvényes munkaidő. Az idén a törvényes munkaidőalap nem éri el az 1900 órát, egy év teljes időtartamának alig több mint ötödét. A ténylegesen ledolgozott idő természetesen még kevesebb. A munkanapoknak mintegy kilenc százaléka esik ki négyötödrészben betegség, továbbitizedrésze fizetett, de nem szabadság jellegű, újabb tizede pedig nem fizetett, de engedélyezett vagy igazolatlan hiányzások miatt. Vagyis a ledolgozott napok száma már csak 225 körül van, a ténylegesen teljesített munkaórák száma pedig — túlórák nélkül — mintegy 1750 óra. Törvényes hiányzások Ezt tovább csökkentik a munkanap közbeni hiányzások,hiszen köztudott, hogy a dolgozók közül sokan késve érkeznek vagy hamarabb hagyják el munkahelyüket, és soksok tízezer azoknak a száma, akik személyes ügyeik intézése miatt hiányoznak a munkanap egy részében. E „törtnapi” hiányzás, vállalati tapasztalatok alapján, a teljes munkaidőalap másfél-két százalékára becsülhető. Ez annyi, mintha mindennap hetvenezer-százezer dolgozó hiányozna teljesen a munkából. Ezt is beszámítva egy dolgozó teljesített munkaideje alig több évi 1700 óránál, és túlórával együtt is csak kissé haladja meg az 1800 órát. Ez alig több, mint a jóval fejlettebb és gazdagabb nyugat-európai országokban. A gazdasági fejlődés élcsoportjába feltört Japánban és más, dinamikusan fejlődő kelet- és délkelet-ázsiai országokban viszont az évi ledolgozott munkaidő 2200— 2400 óra között van, vagyis húszharminc százalékkal haladja meg a hazai átlagot. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a munkaidő főként azért olyan alacsony ma hazánkban, mert 1968 és 1984 között összesen körülbelül 17 százalékkal csökkentettük. E tekintetben nemcsak lépést tartottunk az általános szociális fejlődéssel, hanem kissé előre is szaladtunk. Ezt az eléggé megrövidített munkaidőt tehát nagyon is indokolt „védeni”. Kérdéses azonban, hogy kitől, kivel szemben. A munkaidő hosszát saját törvényeink határozzák meg, és a hiányzások túlnyomó része is „törvényes”. Bizonyos, hogy vannak táppénzcsalók, lógósok, igazolatlanul mulasztók, akik valóban „lopják” a munkaidőt, de a munkaidő nem emiatt csökkent oly gyorsan. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy elnézőek legyünk a fegyelmezetlenkedőkkel szemben, sőt minden okunk megvan rá, hogy a leghatározottabban megköveteljük a munkarend betartását. Nem kevésbé indokoltak azok az erőfeszítések, amelyek a hiányzások csökkentésére irányulnak; rendet kívánnak teremteni a hivatalok, intézmények, szolgáltató szervezetek, üzletek félfogadási, illetve nyitva tartási idejében, korlátozni kívánják a dolgozók munkaidő alatti igénybevételét. A munka szervezetlensége, a gazdasági érdektelenség, a „társadalmi munka” téves értelmezése miatt ezekben az esetekben nem annyira a dolgozók „lopják az időt”, hanem e szervezetek „lopják” a dolgozó állampolgárok idejét. Ez a rendcsinálás a társadalom, az állam, a vállalatok és az egyének közös érdeke. Ha ily módon akár csak egykét százalékkal is csökken a munkaidő-veszteség, már az sem kevés: évente ötven-százezer ember munkájának megfelelő többlettermelést eredményeznének. Ha figyelmesen elemezzük a „munkaidő védelmére” hozott rendelkezéseket és intézkedéseket, ezekből az is kiderül, hogy sajátos társadalmi-gazdasági viszonyaink között a munkaidőt nemcsak azokkal szemben kell védeni, akik „lopják” azt, és nemcsak azoktól az állami, társadalmi és gazdasági szervezetektől kell védelmezni, amelyek maguk is indokolatlanul veszik igénybe a dolgozók munkaidejét. A rendelkezések a vállalati vezetőkkel szemben is védeni óhajtják a munkaidőt. Korlátozzák a vezetők hatáskörét a felmondási idő alatti munkavégzés felmentésében, a munkaidő alatti eltávozás engedélyezésében, a szabadságidő kiadásában és így tovább, mivel gyakorlati tapasztalatok bizonyítják: a vállalatok és még inkább más intézmények vezetői nem követelik meg határozottan, a törvényes munkaidő ledolgozását. Gazdaságunkban még nem érvényesülnek kellően a gazdaságosság és a jövedelmezőség követelményei. A munkaidő-gazdálkodásban is megmutatkozik, hogy gazdasági reformunk lassú és következetlen végrehajtása miatt a termelőeszközök tényleges tulajdonosi felelősségét még mindig csak a Janus isten kettős arcát viselő központi államhatalom képviseli. Miben is áll ez a kettősség? Amikor az állam „szociális arcát” mutatja felénk, akkor a gazdasági feltételektől akár függetlenül is csökkentheti a munkaidőt, és elnéző a munkaidőt „törvényesen” igénybevevőkkel szemben. Ha pedig „gazdasági arculatával” fordul a dolgozók felé, akkor teljesebb munkaidő-kihasználást, termelékenységet, jövedelmezőséget követel. Az utóbbi módon képviselt össztársadalmi érdekhez viszonyítva a hivatalok, intézmények, vállalatok vezetői és beosztottai viszont egyaránt „bérmunkások”, akik közvetlenül és rövid távon elsősorban a keresetek növelésében, a munkaidő és a munkateljesítmények korlátozásában érdekeltek, és így is viselkednek. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy hazánkban az emberek keveset dolgoznak. Az ötmillió körüli foglalkoztatott — minden járulékos teljesítményt (túlóra, vgmk stb.) beszámítva — tavaly, megközelítőleg kilencmilliárd munkaórát teljesített. Ez azonban csak az az idő, amit a munkások, alkalmazottak és szövetkezeti tagok a munkahelyükön eltöltenek. A munkaidőn kívüli idő ugyanis nem „szabadidő”, amit művelődésre, szórakozásra, pihenésre lehetne fordítani. Nyolcmilliárd óra a háztartásban Először is sok időbe telik a közlekedés, különösen, ha késnek a vonatok, autóbuszok, ez a közlekedési idő csaknem harmadával növeli a tulajdonképpeni munkaidőt. Ami ezek után megmarad, az még mindig nem szabadidő. Mert itt van a második gazdaság, a szocialista szektoron kívüli munkatevékenység. Hazánkban a családoknak csaknem a fele rendszeresen dolgozik a háztáji gazdaságokban és a kisgazdaságokban. A lakások több mint háromnegyedét a lakosság építi fel. A majd kétmillióhétszázezer magántulajdonban levő családi ház és lakás, a sok millió háztartási gép és elektromos készülék, az egymillió-négyszázezer személygépkocsi karbantartásának, javításának nem kis része saját munkával, vagy a második gazdaság más szektoraiban, fusizással, fekete munkával történik. Mindez a rengeteg munka — becslések szerint — meghaladja az évi négymilliárd munkaórát. És az ezután fennmaradó idő még mindig nem szabadidő! A munkából hazatérő dolgozókat várja a háztartás. Ez pedig a munkaerő társadalmi újratermelését szolgáló nélkülözhetetlenül fontos „gazdaság” még akkor is, ha az itt végzett munkáért nem jár munkabér. A háztartási munka volumene nagyon jelentős, csaknem annyi, mint az egész első gazdaságé, egy év alatt mintegy nyolcmilliárd óra. Ha mindezeket összegezzük, kiderül, hogy a társadalmi újratermelés teljes időalapja évente megközelítőleg 24 milliárd óra, vagyis az emberek több mint másfélszer annyit dolgoznak munkaidőn kívül, mint munkaidő alatt. Tehát inkább túl sokat, mint keveset dolgozunk, csak nem elég hatékonyan, főleg a „főmunkaidőben” a munkahelyünkön, márpedig a szocialista szektor teljesítményének növekedése nélkül nincs előrelépés a gazdaságban, de még a „munkaidő védelmében” sem. Éppen ezért kell leszögezni, hogy az időt elsősorban magunktól és egymástól „lopjuk”! A kialakult viszonyok szorításában a dolgozó nők a gyermekneveléshez, a család ellátásához szükséges idő egy részét azért „lopják el”, hogy egész napos munkát vállalhassanak. Amikor pedig szorítja őket a háztartás, a gyerekek gondozásának sokszor elháríthatatlan feladata, akkor a munkaidő egy részét „lopják” el azért, hogy valahogyan, eleget tehessenek a családi kötelezettségeiknek. A férfiak főként a második gazdaság javára „lopnak”időt vagy energiát a munkahelyüktől. Gondoljunk csak az építőipari munkásra, aki tavasztól őszig szinte minden hétvégi pihenőnapján valahol maszekok A falun lakó ipari munkásra, aki kisgazdaságban fóliázik, sertést hizlal és így tovább. Műszakszám És egy különösen nagy veszteséggel még nem is foglalkoztunk. Az eddigieknél is jóval nagyobb ugyanis az a veszteség, amely a munkaidő kihasználatlanságából ered. Ez részben a munka szervezetlensége, az anyag-, rendelés-, gép- és munkaeszköz-ellátás hiányosságai és zavarai, részben a dolgozók fegyelmezetlensége, a lógások miatt következik be. További veszteségforrás az, hogy hazánkban alacsony és csökkenő a két és több műszakban dolgozók, jelentéktelen a részmunkaidőben és rugalmas munkaidőben foglalkoztatottak száma és aránya. Ez főként társadalmunk konzervativizmusával, merev struktúrájával, a gazdasági érdekviszonyok fejletlenségével, a munkaerőpiac felszínén megjelenő tartós munkaerőhiánnyal és végül, de nem utolsósorban gazdasági mechanizmusunk korszerűsítésének lassú előrehaladásával függ össze. Úgy tűnhet, hogy nagyon messzire rugaszkodunk el a szocialista szektorbeli „munkaidő védelmének” kérdésétől. Gondoljuk azonban végig: a társadalmi, gazdasági fejlődés anyagi alapját minden országban, a modern, nagy gazdasági szervezetek (ami korántsem azonos a túlcentralizált és monopolhelyzetű vállalatokkal), a korszerű bank- és pénzintézeti hálózat, a kutatás-fejlesztés és oktatás intézményei határozzák meg. Itt összpontosulnak minden országban a legkorszerűbb termelőeszközök, a vezetés és irányítás, valamint a tudomány és technika fejlődését meghatározó szellemi kapacitások. E szervezetek intenzív, termelékeny és gazdaságilag hatékony munkája nélkül nincs gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés. A munkaidő „védelme” ezért Magyarországon indokoltan állítja a középpontba a szocialista szektorban végzett munkát, de ez — bizonyították az eddigiek — csak az egymáshoz kapcsolódó és egymással összefüggő szektorok és tevékenységek újszerű együttműködésével, működésük hatékonyságának növelésével érhető el. A törvényes munkaidő jobb kihasználására irányuló akciók tehát csak abban a mértékben hozhatnak eredményt, amennyiben azok a társadalmi-politikai és gazdasági reform egészének előrehaladásához kapcsolódnak. Egymással összefogva A munkaidő csak ebben a széles összefüggésben „védhető” meg eredményesen. Ha nem így történik, akkor értelmét veszíti a kérdés, „ki lopja a munkaidőt”? és „ki lopja ami munkaidőnket”? Ez esetben ugyanis — végső soron — egymástól lopjuk azt, amit lehet, ahelyett, hogy egymással összefogva termelnénk meg azt a többletet, amelyből mindenki számára több juthat holnap, mint tegnap. Tímár János cikke sok olyan gondolatot tartalmaz, amely a mindennapi tapasztalatokban gyökerezik. Vannak bizonyára, akik az elmondottak egyikétmásikát vitatják, mások saját élményeikkel, tapasztalataikkal tudják kiegészíteni, teljessé tenni a képet. Ezért a tv-híradóval közösen, vitára bocsátjuk e cikket. A hozzászólásokból elindulva a tv-híradó minden kedden és pénteken összeállít egy-egy képes véleménycsokrot, lapunk pedig szerdán és szombaton közöl szemelvényeket. Reméljük, olvasóink sok tapasztalattal, gondolattal járulnak hozzá, hogy kevesebb legyen életünkben az „üresjárat”: az olyannyira drága időt valóban hatékony munkára, a családra, a kultúrálódásra, a szórakozásra, a pihenésre használhassuk fel. Várjuk leveleiket „Lopjuk az időnket” jelzéssel.