Népszabadság, 1988. március (46. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-11 / 60. szám
1988. március 11., péntek NÉPSZABADSÁG A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front küldöttsége hazánkban Magas szintű nicaraguai küldöttség érkezett hazánkba tegnap Bayardo Arcé Castano, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezetősége Végrehajtó Bizottsága koordinátorhelyettesének vezetésével az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány meghívására. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren dr. Csehák Judit, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, szociális és egészségügyi miniszter, a Magyar N nicaraguai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-tudományos Együttműködési Vegyes Bizottság magyar tagozatának elnöke fogadta. Jelen volt Lizandro Chavez Alfaro, a Nicaraguai Köztársaság budapesti nagykövete.A nap folyamán Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese fogadta Bayardo Arcé Castanót. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a magyar nicaraguai kapcsolatok alakulását és a nemzetközi élet időszerű kérdéseit. Megállapították, hogy a két ország jól fejlődő együttműködésében meghatározó jelentősége van az MSZMP és a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front között a kölcsönös tisztelet és szolidaritás alapján kialakult jó viszonynak, megértésnek. Kifejezték, hogy az MSZMP és a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front a jövőben is támogatja a két ország, a két nép sikeresen fejlődő kapcsoltainak szorosabbá tételét az élet minden területén. Az MSZMP főtitkárhelyettese pártunk és népünk támogatásáról biztosította a közép-amerikai válság békés rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Méltatta a nicaraguai vezetés rugalmasságát, és egyértelmű készségét a guatemalai békemegállapodás rendelkezéseinek végrehajtására. Lázár György megerősítette a Magyar Szocialista Munkáspárt szolidaritását a népi demokratikus, antiimperialista, el nem kötelezett politikát folytató Sandinista Nemzeti Felszabadítási Fronttal, a Nicaraguai Köztársasággal. A megbeszélésen részt vett Győrke József, a Központi Bizottság külügyi osztályának helyettes vezetője, Dunai Imre kereskedelmi miniszterhelyettes, valamint Julio Lopez Campos, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője, Dionisio Marenco Cardenal tervezési és költségvetési miniszter és Lizandro Chavez Alfaro. Csehák Judit baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében folytatott tárgyaláson tájékoztatástadott Bayardo Arco Castanónak országunk helyzetéről, a gazdasági és politikai kibontakozást szolgáló intézkedéseinkről. Bayardo Arco Castano ismertette a nicaraguai kormányzatnak a nemzeti függetlenség megvédése, a belső helyzet javítása érdekében tett lépéseit. Szólt a guatemalai megállapodás jelentőségéről és Nicaragua elkötelezettségéről a közép-amerikai béke megteremtése mellett. A tárgyaló felek véleményt cseréltek az államközi kapcsolatok alakulásáról, és megvizsgálták az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, hatékonyabb módozatait. (MTI) Befejezte magyarországi látogatását a svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttsége Kedvezően alakulnak a két ország kapcsolatai Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására, John Olle Perssonnak, a végrehajtó bizottság póttagjának vezetésével március 6. és 10. között látogatást tett hazánkban a svéd Szociáldemokrata Munkáspárt küldöttsége. Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese fogadta a delegációt. A svéd szociáldemokraták képviselőivel megbeszélést folytatott Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Találkozott a küldöttséggel Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke, Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, Petrovszki István, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Központi Bizottság tagjai. A svéd politikusok ellátogattak Heves megyébe, ahol Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bizottságának első titkára adott tájékoztatást a megye helyzetével és fejlődésével összefüggő időszerű kérdésekről. A szívélyes, baráti légkörű megbeszéléseken átfogó véleménycserét folytattak a két ország helyzetéről, pártjaik tevékenységéről és feladatairól, valamint áttekintették a nemzetközi kapcsolatok néhány aktuális kérdését. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar—svéd, illetve az MSZMP és a svéd SZDMP közötti kapcsolatok jól fejlődnek, s kedvezően járulnak hozzá az összeurópai együttműködés elmélyítéséhez. Rámutattak, hogy napjainkban valamennyi ország aktív tevékenységére szükség van a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítása, a kölcsönösen előnyös együttműködés érdekében. Mindkét részről nagy jelentőséget tulajdonítottak a kommunisták és szociáldemokraták közötti sokoldalú párbeszéd erősítésének. Gyenes András a főváros XXII. kerületében Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke tegnap a főváros XXII. kerületébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Czank János első titkár és Varga Kovács János tanácselnök tájékoztatta a budai városrész életéről, az M 0-ás körgyűrű részeként épülő hárosi Duna-híd beruházási munkálatairól, a Budafokon sok gondot jelentő pincetárak és támfalak megerősítéséről. A KEB elnöke ezután a kerületi úttörő- és ifjúsági művelődési központ életével, rendezvényeivel ismerkedett. A program következő állomásán, a FOK-GYEM Szövetkezetben, Pap Endre elnök és Jáki László párttitkár adott tájékoztatást a 600 dolgozót foglalkoztató üzem tevékenységéről. Szóltak arról is, hogy a kerületbe nemrég települt szövetkezet elektronikus műszerei, eredményjelző készülékei ismertek a szocialista piacokon, s legújabban már a tőkés országokban is. Annak ellenére azonban, hogy a termékek keresettek, exportértékesítési és kontingensproblémákkal küzdenek. Gyenes András a délutáni órákban a kerületi pártbizottságon eszmecserét folytatott a végrehajtó bizottság tagjaival és a párt vezető aktivistáival. Képviselőcsoportok ülése Az országgyűlési képviselők Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportja is megtartotta az Országgyűlés tavaszi ülésszakát megelőző tanácskozását, s megvitatta a közlekedésről szóló törvényjavaslatot. A képviselők kifejezték, hogy alapvetően egyetértenek a törvényjavaslattal, a részleteket tekintve viszont többen fenntartásuknak adtak hangot. Többen is rámutattak annak szükségességére, hogy a törvény végrehajtási utasításában határozottan jelölje meg a közúti fejlesztésekhez szükséges anyagi eszközök forrásait. A Szabolcs-Szatmár megyei képviselők Nyíregyházán tanácskoztak. Az ülésen, amelyen jelen volt Sarlós István, az Országgyűlés elnöke is, Klézl Róbert közlekedési miniszterhelyettes ismertette a törvénytervezetet, s kérte hozzá a képviselők támogatását. (MTI) NEMZETKÖZI BÉKEKONFERENCIA BUDAPESTEN Bizalomépítéssel a leszerelésért (Munkatársunktól.) Az Országos Béketanács leszerelési bizottsága az ENSZ-közgyűlés harmadik, rendkívül leszerelési ülésszakára történő felkészülés jegyében nemzetközi tanácskozást rendezett csütörtökön Budapesten, a TIT Természettudományi Stúdiójának épületében. A tanácskozás teljes anyagáról angol nyelvű dokumentumot készít a béketanács, amelyet eljuttatnak az ENSZ-ülésszak minden részvevőjéhez. Az értekezlet hazai és külföldi előadói korunk nemzetközi biztonságáról, a bizalomépítés és az együttműködés lehetőségeiről, a hatékonyabb békére nevelés eszközeiről és céljairól, a hagyományos háború megakadályozásának lehetőségeiről tartottak egyebek között részletes, elemző beszámolót. Mint a tanácskozás egyik szónoka mondotta, napjainkra a nemzetközi politikában a katonai megfontolások ugyan elveszítették hegemón szerepüket, de ez nem jellenti azt, hogy jelentőségük csökkent volna. Egyre több nemzetközi fórumon hangzik el az az álláspontú vélemény, hogy a leszerelés kérdését a nemzetközi biztonság átfogó egészén belül lehet és kell értelmezni — összetett szemlélet részeként. A magyar békemozgalom, mint a tanácskozás záró előadásában elhangzott, szeretne a maga eszközeivel is hozzájárulni, hogy a soron következő leszerelési ENSZ-ülésszak kedvező kimenetelű és konkrét eredményeket hozó eseménye lehessen a nemzetközi életnek. A mostani tanácskozásról készülő memorandumával ilyenformán a magyar közvélemény békeakaratának is hangot ad. • KI FIZETI A RÉVÉSZT? Lázár György fogadta Bayardo Arco Castanóta * Átszervezés közben a Ganz-MÁVAG Nem nekrológot írok, csupán tényszerűen közlöm: amerikai névrokonával szemben a honi gazdasági életben kevésbé jól csengő GM márka — nincs többé. A Ganz-MÁVAG-ot ugyanis — mint arról tavaly év végén több alkalommal is hírt adtunk — a csaknem másfél évtizedig tartó folyamatos, ámde sikertelen állami segítségnyújtások múltán az idén január elsejével felszámolták, szanálták, decentralizálták. Két lépcsőben sem, nem keverek össze ilyen alapvető közgazdasági fogalmakat. A Ganz-MÁVAG-gal ugyanis mindhárom eset — megesett. Márkanevét törölték a hazai cégjegyzékből (ezt a jogutód vállalatok nem használhatják), ami kifelé — legalábbis ez tűnik ki a világsajtó hivatkozásaiból — felszámolást jelent. Befelé viszont — ezt bizonyítja a töméntelen hazai hivatalos nyilatkozat — azt jelenti, hogy szanálták. Másként fogalmazva: szigorú feltételekhez kötve ugyan, de állami eszközökkel — ezen pedig a kevésbé vájt fülűek még ma is némi központi pénzmagot értenek — lehetővé tették a további folyamatos és gazdaságos működést. Nos, erről szó sincs! A volt Ganz-MÁVAG ugyanis az Állami Szanáló Szervezettel kötött december végi — kétlépcsős — megállapodás szerint most az első menetben egy fillért sem kapott. Ami önmagában, az előzmények ismeretében, érthető, hiszen a megelőző többmilliárdos pénzügyi injekciók hatástalannak bizonyultak. A megállapodás tehát arrébb csúsztatta — fél évvel? háromnegyed évvel? — a pénzügyi rendezés lehetőségét. Anélkül, hogy a nagyvállalat termékszerkezetében, piacpolitikájában, fejlesztési vagy visszafejlesztési tevékenységében bárminemű változás történt volna, a „pénzünk nincs, de adunk több önállóságot” újkori jelszavából kiindulva a Ganz-MÁVAG 16 felé oszlott. Az év második felében pedig az újjáalakult vállalatok gazdálkodási eredményei, talpra állási-kilábalási koncepciójuk értékelése alapján határoznak majd közösen a főhatóságok a bankokkal a veszteségek rendezéséről, a tartozások átütemezéséről, illetve — ha indokolt — a ráfizetéses tevékenységek felszámolásáról. Az újjáalakuló Ganz-vállalatok a decentralizációval tehát most nem kaptak mást, mint bizalmat az újrakezdés lehetőségéhez. Hogy fél év alatt mennyire lehet „kibontakozni” — az persze nagy kérdés, de sokban függ az induló pozícióktól. Éppen ezért, hogy ez a szanálási megoldás a korábbi, ám utóbb hibásnak bizonyuló központi beavatkozásokkal szemben mennyire állja majd ki az idők próbáját, arról ma kár lenne jóslatokba bocsátkozni. Én bízom abban, hogy az önállóság kényszerétől hajtva a régi-új Ganzok túlnyomórészt valóban összeszedik magukat. Idővel tehát érdemben kiderülhet, hogy melyik életképes közülük, és hol keletkeznek a tartós veszteségek. Ennyiben a decentralizáció időszerűségét, a hosszú távú gazdasági tisztánlátás igényét — sem vállalaton kívül, sem belül — nem vitatják. Ám tart a vita — hozzáteszem: okkal — a szervezeti módosítás módszeréről, menetéről és feltételeiről. Érdemes előrebocsátani: a válás, majd az új családalapítás meg az adoptálás a gazdasági életben is sok időbe és pénzbe kerül. Ugyanis a mostani decentralizációval a „16 Ganzok” közül csupán hét lett teljes jogon önálló. Született viszont öt leányvállalatuk, egy vegyesvállalatuk és három közös vállalatuk. Ennek a feltűnő és gyors vállalati termékenységnek azonban ára és jelentékeny költsége van-lesz. Az érintettek állítják: egyelőre nem látható, ki fizeti a révészt, és egyáltalán partot érnek-érhetnek-e az utasok? Az első, megfontolandó ellenvetés az átszervezés rendkívül szoros, már-már gazdasági paradoxonnak számító időtartamára vonatkozik. Az új vállalatok megalakításához ugyanis — írd és mondd — mindössze 10 nap állt a rendelkezésükre. Ebből adódóan a Ganz-vállalatok január elsejével csupán papíron — azaz: formálisan — alakulhattak meg. Február vége felé még nem volt önálló bankszámlájuk, pénztáruk, s nem szerveződött meg a saját lábra állás számos jogi, technikai, személyi feltétele sem, valamint mindmáig nyomasztó az önálló gazdálkodáshoz elengedhetetlenül szükséges információk hiánya. Nem csupán az új adó- és árrendszerrel nem tudnak mit kezdeni, de a hagyományos elő- és utókalkuláció elkészítésére sincsenek kiforrott módszereik. A termelés zavarai csak azért nem szembetűnőek, mert ennél a vállalatnál korábban is természetes állapotnak tartották az anyag- és rendeléshiányt. Mindez nem az új vállalatok vezetőinek-kollektívájának a decentralizációval szembeni ellenállása vagy alkalmatlansága miatt van így. Egy ilyen nagy horderejű átszervezés ugyanis hosszabb időt, alapos előkészítést, jogi-gazdasági felkészítést igényel. Az utóbbi évek hasonló gépipari decentralizációi közül most csupán a Mezőgép-vállalatok önállósítására, illetve az Elzett, a VBKM és a Lampart Művek szervezeti változtatásaira érdemes emlékeztetni, amelyeket egy-másfél éves részletes és az önállósuló gazdálkodó egységek véleményét kikérő, velük egyeztetett akciósorozat előzött meg. Ám a válás még ezekben az esetekben sem volt — nem is lehetett — feszültségmentes: igaz, utóbb a szétválás, önállósulás gazdasági haszna a rokon vállalatok eltérő jövedelmezőségi pozíciói ellenére is igazolódott. Ezzel szemben az új Ganzok kénytelenek voltak — sportnyelven szólva — edzés és úszóöv nélkül fejest ugrani az önállóság mély vizébe. Hiába vitatta majd háromnegyed éven át a vállalati tanács a nagyvállalat gondjait, hiába jelezte előre a szanáló szervezet a válságos helyzetből adódó drákói beavatkozás lehetőségét, a személyi, szervezeti és presztízscsatározások, a vezetés megosztottsága és a sokszoros információ-visszatartás nyomán a decentralizáció ténye a gyárakat, üzemeket végül mégis derült égből villámcsapásként érte. (Ezért feltehetően el lehetne marasztalni a nagyvállalat volt vezetőit is, csakhogy ők már nincsenek a helyükön, ugyanakkor a késlekedés következményei az önállósuló vállalatokon csattannak.) Kényszerpályán A kényszerpályára került Ganzok — első riadalmukban — az ipari tárcához fordultak: nevezzen ki egy miniszteri biztost az átalakulás koordinálására. Ettől a megoldástól azonban a minisztérium elzárkózott, mivel az új vállalatok — a vasútijármű-gyár kivételével — továbbra is kollektív irányítás alá tartoznak. Ezért — az átmenet nehézségeit oldandó — operatív bizottságot hoztak létre, amit a nagyvállalat korábbi függetlenített párttitkára, a most alakult szolgáltató közös vállalat igazgatója vezet, mivelhogy a házon belüli partnerek az ő személyét találták a legkevésbé elfogultnak. Az igen rokonszenves és ambiciózus fiatalember azonban olyan terhet vállalt ezzel magára, aminek súlyát sem ő, sem a többi társvállalat a bizottság létrehozásakor igazán még nem érzékelhetett. Ami nemigen vezethetett máshová, mint a mai rosszízű alkudozáshoz. Nem csupán arról van szó, hogy gyakorlatilag karácsony és szilveszter között kellett felszámolni a nagyvállalati központot: ez — egyebek között — több mint 1400 alkalmazottat érintett. A decentralizálás sajátos melléktermékeként azonban a „szétszórattatással” nemhogy csökkent volna — ami pedig a szanálási megállapodás egyik pillére — az önállósuló Ganz-vállalatok alkalmazotti létszáma, hanem tovább nőtt. Az újjáalakulás ugyanis sokféle párhuzamos funkció kialakítását is igényli, ráadásul az új vállalatok a régi reflexeknek engedve minél több embert kívántak „begyűjteni”, hogy ez is jobb pozíciókat adjon például az ÁBMH- val még hátralevő bérkorrekciós tárgyalásokhoz. Csakhogy amikor majd a félév táján minősítik munkájukat, számon fogják rajtuk kérni a racionális létszámgazdálkodást is, és így előbb-utóbb le kell építeni a mesterségesen felduzzasztott apparátusokat. Ami persze újabb emberi-szakmai konfliktusokhoz vezethet. S ez talán, ha a központ leépítése átgondoltabban történik, megelőzhető lett volna. Ám ez csak egy probléma a sok közül. Nagyobb gond — s ezzel a közeli napokban, hetekben kell szembenézniük az új Ganzoknak —, hogy dönteniük kell a vállalati vagyon, az épületek, anyagok, gépek igazságos elosztásáról, az adósságok és a veszteségek felosztásáról, és kalkulálni az átalakulás előre pontosan nem becsülhető, de sokmilliós többletköltségével. Elkészült ugyanis a múlt esztendő nagyvállalati zárómérlege, s az örökség eleve magában rejti a családon belüli viszály feléledését. A volt Ganz-MÁVAG a 7,5 milliárdos árbevétel és 1,3 milliárdos tőkés export ellenére tavaly 400 milliós veszteséggel működöttt. Ehhez kell hozzáadni a 10 milliárd forintot meghaladó tartozást, aminek harmada az idén, az év közepén lejár. További teher, hogy már tavaly is 1,2 milliárdos adóhátralékuk volt, amit az újabb veszteség tovább növel. Emellett jelentősek a befagyott készleteik, viszont 800 millió forint értékben sorban állnak a bankoknál. Lehet-e egy ilyen hagyatékot igazságosan szétosztani ? Elfogadható rendező elv-e az „arányos teherviselés”, aminek következtében a jobbak sem tudnak előrerukkolni? A legnehezebb helyzetben persze a járműgyártás, új nevén a Ganz Mozdony-, Vagon- és Gépgyár Vállalat van. Részint mert eddig is itt keletkezett a legtöbb veszteség. De azért is, mert a mostani osztozkodás során a legtöbb terhet erre a vállalatra kívánják a társvállalatok átrakni. Abból a megfontolásból: a járműgyártás jelenéről-jövőjéről így is, úgy is központilag fognak dönteni. Ami persze nem lehet tárgyalási alap az osztozkodáshoz. Például azért sem, mert az aránytalan veszteségvállalás az eljövendő központi döntés objektivitását is megkérdőjelezheti. Mindemellett további zavar forrása, hogy ez a vállalat az általános jogutód, náluk reklamálnak az utóbb tévesnek ítélt ágazatiiparági beruházási döntések következményeit most nyögő társvállalatok. Ide futnak be a korábbi szállítások minőségi panaszai, holott a volt nagyvállalat vertikális szervezetéből adódóan a hibák nem csupán a végtermékgyártónál keletkeztek. A vérre menő vitákban persze az erősebb gazdálkodási pozícióban levő társvállalatok szava esik nagyobb súllyal a latba, de az nem biztos, hogy a várt gazdasági tisztánlátást erősíti. Ki koordináljon? Az alkudozásokat pedig — tiszte szerint — az operatív bizottságnak kell vezérelnie. Úgy, hogy közben — a felállásból adódóan — nincs sem döntési, sem utasítási jogköre (ennek ellenére persze dönteni és utasítani kényszerül), sem jogi, sem gazdasági felelőssége az osztozkodási feltételekről az induló pozíciók kialakulásáért. Mivelhogy a jórossz következményeket egyaránt és teljes egészében az önálló Ganz-vállalatoknak kell a továbbiakban viselniük. Az óra pedig ketyeg! A Ganz-MÁVAG körüli többéves főhatósági bizonytalankodások, a kormánybizottsági elhatározások, majd visszakozások ismeretében egyszerűen felfoghatatlan, hogy amikor végül egy határozott decentralizációs lépés születik, akkor ennek a végrehajtása miért történik ilyen ad hoc módon. A hazai és a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve az is érthetetlen, hogy ezt a koordinációs szerepkört miért nem vállalta-vállalhatta magára egy objektív — akár az ipari és a pénzügyi tárca, illetve a bankok képviselőiből álló — szakértői testület. Például egy olyan „bizottság”, amelynek vannak eszközei — ösztönző és szankcionáló lehetőségei is — a jó kompromisszumok kialakításához az új Ganz-vállalatok között. Ami nyomatékosan jelzi: van még mit tanulnunk az ilyen felszámolások — szanálások — decentralizálások „kivitelezésében”! Félek, hogy ebben az „adj, uram Isten, de rögtön” módon végbevitt — céljaiban helyes és előremutató — decentralizációban van egy tudatosan fel nem ismert — vagy fel nem vállalt? — újabb feszültség is. Nem volt, és továbbra sincsenek meg a feltételek a fájdalmasabb, de reálisabb, a népgazdaságnak hosszabb távon hasznot hozó rendezésre? Szervezzünk hát át, mert ezzel is időt nyerünk. Ráadásul lesz újabb „hivatkozási alap” is: ha az új vállalatok netán az év közepén a kelleténél jobban gyengélkednek, rá lehet majd mindezt kenni a sebbel-lábbal végrehajtott — s ha megfontoltabban, szakszerűbben csinálják, nyilván eredményt is hozó — decentralizációra. Csakhogy ennek a csúsztatásnak is ára van. De lesz-e felelőse? Bossányi Katalin