Népszabadság, 1988. május (46. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-12 / 112. szám

Merev szabály óvodás kisfiam mindkét fü­lére hallássérült. Minthogy a lap egyik korábbi írásában az OMKER hallókészülék szak­üzletének vezetője azt nyilat­kozta, könnyebbséget jelente­ne, ha az igénylők idejében jelentkeznének, s nemcsak akkor, ha már a készülékre halaszthatatlanul szükség van, felkerestem kisfiammal a hal­lásgondozót — írja szerkesz­tőségünkhöz intézett levelében Fenyves Magdolna fővárosi ol­vasónk. — A gyerek készülé­ke ugyanis legalább négy­éves, már erősen megviselt, sokszor kellett javíttatni. A helyszínen azonban kellemet­len meglepetés ért: nem ír­tak fel utalványt, mert, úgy­mond, egészségügyi rendelet írja elő, hogy új készüléket a beteg csak ötévenként kaphat (vagy ha a régi elvész, illetve az OMKER igazolja, hogy ja­víthatatlan). De hogy menjen idejében a beteg, ha utalványt nem tud vinni! Azt kérem az illetékesektől, vessék el e bürokratikus sza­bályt, könnyítsék meg a rá­szorulók helyzetét legalább azzal, hogy a konkrét eset döntse el, mikor írhatnak fel új hallásjavító készüléket. Megjegyzem még: a készü­lékhez szükséges elemek gya­kori hiánya legalább ennyire megkeseríti az életünket. Szombaton is nyitva Szombaton zárva címmel egyik fővárosi (XIII. kerületi) olvasónk szóvá tette, hogy környékükön ezen a napon jó néhány üzlet, szolgáltató­­egység zárva tart, köztük a Dózsa György úti Spirál szer­viz is, s ezért Trabant gépko­csijának az ajtaját nem tudta megjavíttatni. Az észrevétel­re Gubcsó János, a Spirál Au­tójavító Vállalat igazgatója reagált: A cikikt nem feltehetően a lfl-es számú üzemünkről esett szó, melynek tömbje nagyrészt a Dó­zsa György úton van, ám a Sza­bolcs utca 32—34. szám alatt köze­líthető meg (a Dózsa György úton másutt is vannak szervi­zeink, de azok nem­ foglalkoznak Trabanttal). A 110-es számú üze­münk a XIII. Kerületi Tanács ipari és kereskedelmi osztályának felszólítása értelmében tavaly áp­rilis óta szombaton is — 7-től 1­4 óráig — rendelkezésre áll, a vál­lalat profiljába tartozó valameny­­nyi­­gépkocsitípusra vonatkozóan. Olvasójukat az téveszthette meg, hogy szombaton nem a szokvá­nyos munkafelvételi Irodán kell jelentkezni, hanem az attól mint­egy tíz méternyire lévő gépkocsi­­bejárónál. Példás igyekezet Lakásomban a meleg vizet szolgáltató csövek elrozsdá­­sodtak. Falat kellett bontani és a csöveket kicserélni. Ez a munka a X. Kerületi Ingat­lankezelő Vállalat építésveze­tő részlegéhez tartozik. Kuik László vezető irányításával a kőművesek és a vízszerelők gyorsan és jó munkával igye­keztek ezt elvégezni; ezúton is köszönetet mondok érte. Méth Miksáné Budapesti SZÓT KÉR AZ OLVASÓ A táborozási gondokról közeledik a tanév vége, s a középiskolásokat, szakkö­zépiskolásokat ismét várják az építőtáborok, a munkahe­lyek. A tanulók szünidei fog­lalkoztatásának egyik bevált módja az ilyen hasznos tábo­rozás, hiszen a gyakorlati munkában szerzett tapaszta­latok kihatnak a diákok ma­gatartására, szakmaválasztá­sára, olykor egész életére. A statisztikai adatok szerint azonban az utób­bi tíz eszten­dőben a felére csökkent az építőtáborozók száma: 1976- ban még százötvenezernél is többen vállaltak munkát, tíz évvel később azonban már csak hetvennégyezer-ötszáz diák. Vajon miért? Vélemé­nyem szerint a mérséklődő érdeklődésben szerepe van az építőtáborozás során szerzett negatív tapasztalatoknak, mert bizony nem kellemes emlé­kek is akadnak. Tapasztalat­ból mondhatom, hogy a pihe­nőhelyként kijelölt hajlék olykor takarítatlan, piszkos, máskor szedett-vedett, szeny­­nyes munkaruhát kapnak a diákok, vagy éppen­ sűrű szö­vésű, vastag kezeslábasba bújtatják — nyári kánikula idején — a gyümölcsszedő lá­nyokat. De az sem mindegy, hogy a napi kemény munka után jól kipihenhetik-e ma­gukat vagy sem (nem kelle­mes, ha a táborban alvásidő­ben zajosan szól a magnó, vagy a hangszórót bömbölte­­tik „központilag”). Sok mindent lehet hallani a hazatérőktől, s ha ezekben a beszámolókban akad is túl­zás, azért a jogos kifogásokat nem ártana megszívlelni. Olykor a munkahelyek dolgo­zói is hozzájárulnak a diákok rossz közérzetéhez. Abban a konzervgyárban például, ahol diákjaim dolgoztak, a lányok elpanaszolták: nem ritka a „vaskos szöveg”, s volt, aki még meg is fenyegette azt, aki emiatt netán panaszkodni mert. A Népszabadság tavalyi ri­portjában úgy nyilatkozott egy munkahely igazgatója, hogy a diákok nélkül nehe­zen tudnának létezni. Ha ez csakugyan így van, akkor töb­bet kellene törődni a fiatalok közérzetével, munkakörül­ményeivel. Mert az üzemnek, a szövetkezetnek sem lehet közömbös, milyen hírüket kel­tik, visszakívánkoznak-e oda azok, akik a munkájukat máskor is segíthetik. Börzsönyi Gábor tanár Kiskunfélegyháza Rendőri feljelentést tettek Amint azt a sajtó korábban hírül adta, április 22-én a XI. kerületi fővárosi műve­lődési házban, az ott koncer­tező holland együttesről fel­vételeket készítő Kiss Árpád fotóriportert Dunai András budapesti lakos megtámadta, s a fényképezőgépét az arcá­ba rúgta, a fotóriporter meg­sérült. Ezzel kapcsolatban Urbán Gyula, a Szakszerve­zetek Művelődési Háza igaz­gatójának szerkesztőségünk­höz küldött leveléből idézünk. „Intézményünk 35 évi fennállása alatt ez az eset egyedülálló. Sem újságírót, sem más, munkáját végző személyt intézményünkben soha, semmilyen bántalom nem ért. Megértjük és egyet­értünk azzal a lappal, amely az eseményre — hozzánk ha­sonlóan — felháborodva rea­gált, noha apróbb pontatlan­ságok csúsztak a közlemény­be. Az azonban érthetetlen számunkra, hogy egyedül bennünket marasztaltak el, és messzemenő következteté­seket vontak le a példa nél­kül álló esemény nyomán. Az üggyel kapcsolatban részletes kivizsgálást folytattunk, en­nek eredményéről tájékoztat­tuk felettes szerveinket, és megtettük a feljelentést a XI. Kerületi Rendőrkapitánysá­gon.” * A garázda cselekménnyel kapcsolatban a rendező szerv elismerően gyorsan lépett (a rendőrség dolgát még szem­tanúk megnevezésével is igyekezett megkönnyíteni). Ezzel együtt aktuális a Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetsége elnökségének a na­pokban nyilvánosságra ho­zott nyilatkozata: a társada­lom alapvető érdeke, hogy a közvélemény tájékoztatásán munkálkodó magyar újság­írók zavartalanul dolgozhas­sanak. S ennek érdekében felhívja az arra illetékes ren­dező szervek figyelmét, hogy az újságírókat a jövőben hi­vatásuk teljesítése során az eddiginél nagyobb támogatás­ban, fokozott védelemben ré­szesítsék. Biztosak vagyunk abban, hogy ezért a Szak­­szervezetek Művelődési Házá­nak igazgatósága is minden tőle telhetőt megtesz. (A szerk.) Munkájuk egymáshoz kapcsolódik Zöldövezeti környékünk mind zsúfoltabb és forgalma­sabb lett — írja Veress Pál a fővárosi XII. kerületből. — A Pethényi köz és a Határőr út néhány házát magában fog­laló kis útszakaszon van egy tüdőgondozó intézet, vele szemben foglal helyet a Mé­réstechnikai Fejlesztő Válla­lat jókora tömbje, valamint a nemrég átadott Központi Ra­diológiai Diagnosztika, szom­szédságában pedig utóbb, új épületben, Ér- és Szívsebészet létesült. Az építkezések miatt megfogyatkozó zöldterületek nagyon hiányoznak, még két terjedelmes felvonulási épület is elveszi a helyet. Az észre­vételekre dr. Szabó Zoltán professzor, az Országos Érse­bészeti Intézet vezetője, az új beruházások gazdája vála­szolt. Az új intézmények tevé­kenysége egymáshoz kapcso­lódik, ezért esett a választás a tervezésnél a Városmajor ut­cai kórházhoz közeli terület­re. A régi kórház épülete már képtelen volt ellátni a mind gyakoribb érrendszeri meg­betegedések gyógyítását, az öreg építményhez csatlakozó új műtőtömb további műtők tevékenységét teszi lehetővé, laboratóriummal, központi sterilizálóval és egyéb segítő részlegeivel. A Központi Ra­diológiai Diagnosztika nagy lépéssel viszi előbbre az orvo­si munkát, gyorsítja a gyógyí­tást, és nem utolsósorban le­rövidíti a betegek kórházi ápolásának idejét. A további felújításnál ügyel­ni fogunk arra, hogy az épít­kezés illeszkedjen a meglévő szép környezethez, a kivágott fákat is pótoljuk, a környezet­­szépítés folyamatban van. A két felvonulási épület helye pedig felszabadul, amint a Középülettervező Vállalat dol­gozói teljesen befejezik a fel­adatukat. Kirándulás Rodostóba A közelmúltban 42 környékbeli pedagógus, többségükben biológia­földrajz szakos tanár, autóbusz-kirándulást tett Törökországba — írja fényképet is mellékelve soraihoz Vmirjáncki József Körösszegapáti­ból —, s ellátogattak Tekirdagba, azaz Rodostóba is, ahol másfél évti­zeden át élt II. Rákóczi Ferenc. Az ő nevét viselő úttörőcsapatok nevében a csoport tagjai koszorút helyeztek el névadójuk szobránál, az ottani Rákóczi-emlékháznál. i­s ! Tisztelettel meghívjuk Önöket kiállításunk megtekintésére­­a Budapesti Nemzetközi Vásáron május 18-a és 26-a között, a V/14-es szabadterületi pavilonba. Szakembereink készségesen állnak rendelkezésükre. Várjuk érdeklődő látogatásukat! Hajdúnánási Állami Gazdaság Barotechnik hidraulika- és pneumatikakereskedelmi és szolgáltató főágazat A cipőipar is ludas A minap nagy kedvem lett volna megszólítani egy fiatal hölgyet a Thököly úton — kez­di sorait dr. Magyar István belgyógyász olvasónk. — De nem tettem, mert még félre­értett volna, így hát ezúton ajánlanék a figyelmébe né­hány jó tanácsot. Az ifjú hölgy ugyanis ter­hes volt, az ötödik hónapban lehetett. Szép, egészséges kis­mamának látszott, hanem a járása meghökkentett. Fárad­tan, nehézkesen lépkedett, ami nem is csoda, hiszen sar­­katlan, puha, papucsszerű ci­pőt viselt. Egy ilyen lábbeli egyébként is „merénylet” a láb ellen, hát még ha valaki terhes! Sajnos, nem ő az egyetlen fiatal terhes nő, aki rossz cipője miatt szenvedve jár. Talán, mert nem hívták fel a figyelmét a terhesgon­dozóban arra, hogy ilyenkor ajánlatos magasszárú, vagy legalábbis talpbetétes, a láb­fejet szorosan tartó, megfele­lő sarkkiképzésű bőrcipőt vi­selni. Az ugyanis megóvja a lábcsontozatot a nagyobb ter­helés okozta károsodástól, a térdkopástól, az ízületi bán­­talmaktól; elejét veheti a lúd­talpnak, a visszértágulatoknak. S ha már a lúdtalpról esett szó: véleményem szerint a cipőipar is ludas abban, hogy jó néhány nő lábfeje károso­dik, ugyanis a kismamáknak való divatos — ám egyben praktikus — cipőből megle­hetősen szűkös a választék. FELÉRTÉKELŐDIK A SZELLEMI ÉLET (Újsághír) — Azt mondják, már semmi sem hiányzik hozzá, csak a pénz. Mészáros András karikatúrája Így is lehet dolgozni Amikor februárban megje­lent egy árokásó gép a Villá­nyi úton — teszi szóvá Ko­vács László budapesti olva­sónk —, a környéken lakók, velem együtt, elkeseredtek: „már megint bontanak”. A gép késő estig, sőt ünnepna­pon is működött. A kiásott első méterek után megjelent a helyszínen néhány munkás, s mi ismét csak lehangolód­tunk. Meddig fog ez tartani, ugyan, mit akar itt pár em­ber? Aztán később kelleme­sen csalódtunk. Napjában többször járok erre, meg-meg­­álltam nézelődni, s azt tapasz­taltam, hogy az a néhány em­ber bizony keményen dolgo­zik. Megfigyelhettem, hogy amint előre haladnak a mun­kában, úgy lépnek be az újabb dolgozók: mindig csak annyi, amennyire szükség van. Meg­lehetősen gyorsan elkészültek az épületek bekötő árkai, a főcsövek fektetését is folya­matosan végezték, s így ju­tottak el az egyik oldalon a Móricz Zsigmond körtértől a BAH-csomópontig. * A Fővárosi Gázműveknél Szabó Gyula beruházási osztályvezető­helyettestől érdeklődtünk, kikből áll és rászólgal-e a dicséretre ez a kollektíva. Megtudtuk, hogy az Út- és Közmű Gmk mintegy negyven főnyi csapata dolgozik a munkaterületen a földgáz-átállítási programon (még a IX. és a XI. kerület van hátra). Más szervek­kel összehangoltan, pontos ütem­terv szerint folyik itt a jól előké­szített munka, amelyért valóban elismerés illeti meg a kollektívát. A Villányi úti, összesen mintegy öt kilométernyi gázcsőfe­ktetéssel egyébként július közepére végez­nek. N.­­. Ü­ZENJÜK Lengyel Krisztinának, Budapest­re. Ha a pedagógus kinevezése határozott időre szól, ez a megbí­zatás — érvényességéig — ugyan­olyan védelmet jelent számára, mint a határozatlan idejű szerző­dés. Az érvényesség letelte utáni naptól azonban ez a védelem automatikusan megszűnik. A ma­gasabb fokú végzettség — esetle­ges felmondásnál — akkor lehet hivatkozási alap, ha az adott szakterületen álláshelyek válnak fölöslegessé. Ilyenkor általában először az alacsonyabb képesíté­­sűek munkaviszonyát szüntetik meg. Varró Sándornénak, Pécsre. A telekméreteket és a beépítési fel­tételeket az Országos Építésügyi Szabályzat határozza meg, ezen belül a város, a község rendezési tervében rögzítik az adott terü­let övezeti besorolását és az épí­tési feltételeket is. Ez ügyben fel­világosításért az adott tanács épí­tési csoportjához lehet fordulni. Az egészségmegőrzés jegyében A Vöröskereszt fővárosi, IX. kerületi szervezete május 2. és 7. között — az idén elő­ször — ferencvárosi művelő­dési napokat szervezett az egészségmegőrzés és a kör­nyezetkultúra jegyében. A ke­rület nagyforgalmú részein orvosok, egészségügyi szak­dolgozók adtak felvilágosí­tást, tanácsot az egyes beteg­ségek megelőzéséről, gyógyí­tásáról, a kábítószer-élvezet veszélyeiről, leküzdéséről, a korszerű táplálkozásról; vála­szoltak a szociális segítség­­nyújtásra vonatkozó kérdé­sekre. Vagy tízezren vették igénybe a vérnyomásmérés lehetőségét. A Nagyvárad téri egészségügyi sátraknál, a Fe­renc körút—Üllői úti metró aluljáróban, a Boráros téren leckét lehetett venni az első­segélynyújtás mesterfogásai­ból, s az új kötőszerekből is bemutatót tartottak. A gyere­keknek tájékoztatót adtak a helyes fogápolás gyakorlatá­ról. Volt tea- és salátakóstoló, s a diétázók, a fogyni kívá­nók a helyszínen vásárolhat­tak is. Vöröskereszt-szervezetünk egyébként a minap új kiállí­tóteremmel (Mester utca 38.) gyarapodott, itt adunk ott­hont az Actual Art Galéria képző- és iparművészeti al­kotóközösség bemutatkozásá­nak; tizennégy művész kép­viselteti magát olajfestmé­nyekkel, rézkarcokkal, ak­­varellekkel, kisplasztikákkal (a kiállítás hétköznapokon te­kinthető meg 10 órától 16 óráig.) Az alkotások (részlet­re is) megvásárolhatók. Az ebből származó bevétel jelen­tős részét a művészek a vö­röskeresztes mozgalom cél­jaira ajánlották fel. N. Buda Anikó a Magyar Vöröskereszt IX. ker. vezetőségének titkára A kiállítás egy részlete. Kőszegi Zoltán felvétele

Next