Népszabadság, 1988. október (46. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-14 / 246. szám

SZABADIDŐ • KULTURÁLIS AJÁNLÓ • TÚRÁK ---------------------------------------------------------------------------------------------—------------------------—————————— Álcázott üzlet, kockáztatott karrier A Budapesti Művészeti­­ Hetek a jövő héten alkal­mat ad egy kevésbé is­mert Bulgakov-mű, a Zorka szalonja tévéfeldolgozásának bemutatójára. Félix László rendezte a játékot, amely a húszas évek Moszkvájába visz el minket, s ott is egy varro­dának álcázott nyilvánosházba, ahol Zojka asszony irányítja az eseményeket. A szereplők között láthatjuk Béres Ilonát, Haumann Pétert, Kozák Andrást, Vajda Lászlót mások társaságában. Ez lesz a jövő péntek esti műsor egyik érde­kes produkciója, ám a másik sem kevésbé ígéretes: a Zenés TV-Színház Bizet egyfelvoná­­sos vígoperájával, a Dzsámi­­lével jelentkezik. Ezt a művet a korán elhunyt szerző talán legismertebb alkotása, a Car­men előtt írta, s most némi­képp átdolgozva láthatjuk és hallhatjuk Mikó András re­n­dezésében. Jövő vasárnapra is jut szín­ház, mégpedig egy kivételes színpadi egyéniség, Blaha Luj­za révén, akiről korábban Mi­kes Lilla szerkesztett műsort a Korona Pódiumon. Ennek alapján készült dr. Kerényi Ferenc televíziós összeállítása A nemzet csalogánya címmel, amelynek műfaját illetően az alcím adhat hozzávetőleges el­igazítást: Képek Blaha Lujza életéből. A keretjátékban a főszerepet Tiboldi Mária ala­kítja, a rendező Vámos Lász­ló. S ha már színészeknél tar­tunk, bizonyára sokan nézik majd szívesen szombat este a Mesterséges színész című so­rozat adásában a Rátonyi Ró­­bert-portrét, amelynek készí­tésében riporterként Antal Im­re vett részt. De a színházat és a drámai műfajt érintő mű­soroknak ezzel még mindig nincs vége, hiszen ugyancsak vasárnap a második csatornán tűzik műsorra azt a beszélge­tést, amelyet a kiváló színházi dramaturg, Czimer József 75. születésnapjára készítettek az ünnepelttel, méghozzá egy sa­játos hangvételű szerző, Her­nádi Gyula közreműködésével. A drámaírónak éppenséggel volt dolga a dramaturggal, legutóbb például Hagyaték cí­mű darabjának színre vitele so­rán. A beszélgetés egyik részét az előadás bemutatója előtt, a másik részét pedig a premier után rögzítették. Több olyan tévéfilmet mu­tatnak be a jövő héten, amely magánéleti konfliktusokat állít a cselekmény középpontjába. Emellett még történelmi témá­jú is a szombat és vasárnap es­te látható amerikai alkotás. És felkel a nap címmel, amely ar­ról szól, hogyan próbálnak az első világháború megpróbálta­tásai után a film hősei a békés hétköznapok világába beillesz­kedni. Banális szerelmi há­romszög az alaphelyzete a szerda este vetítésre kerülő NSZK-tévéfilmnek, a Házas­sági évfordulónak. A férj hu­szonhárom évi házasság után bejelenti, hogy fiatal szeretője van. (Csakhogy a folytatás szokatlan, legalábbis számunk­ra: a feleség távozik.) Csütör­tökön ugyancsak a másodikon angol—NSZK—osztrák— svájci koprodukcióban készült „multinacionális” témájú fil­met láthatunk. A Dal Euró­páért főalakja egy nemzetközi konszern egyik vezetője, aki följelenti felettesét a Közös Piac kereskedelmi szabályai­nak megszegéséért. A követ­kezmény: kockán forog a kar­rier. VARSÁNYI GYULA ÚJBOR ÉS GESZTENYE Pécsváradi leányvásár (Munkatársunktól.) Az erdős Zengő-hegy körül a török háborúkat átvészelt apró magyar falvak fiatalsága évenként találkozott egymás­sal Lukács napján (október 18-án), vagy a hozzá legkö­zelebbi szombaton Várkony­­ban, s a rákövetkező országos vásáron Pécsváradon. Ekkorra már megérett a gesztenye, s újbor is volt a pincékben. Jöttek a lányok-legények se­regestül a Sárközből, Mohács­ról, Belvárdról, Nagypallról, Hidasról, Váraljáról, Mázáról; nem volt sem Várkonyban, sem a pécsváradi Fölsővárosban ud­var messziről jött vendégkocsi nélkül. A lányok legszebb ru­hájukban sétáltak fel és alá az utcákon, nótáztak, kariká­ban „léptek”, „futottak” és „ugrattak”, miközben szállt a rőzsetűz füstje, s a serpe­nyőkben piruló gesztenye fi­nom illata. Ifjúsági találkozó volt ez — ismerkedő, barátság­kötő, szerelemébresztő alkalom. Este nagy bált rendeztek a várkonyi nagykocsmában, másnap pedig a váradi vásár sátraiban a legények megvásá­rolhatták a bábsütőktől a so­kat ígérő mézeskalácsszívet, rajta az el nem mondott, de így üzent vallomással... Ezt a kedves-izgalmas régi ünnepet nevezték el tréfásan leányvásárnak. Az idén is meg­rendezik: vasárnap zenés éb­resztő és térzene lesz már reg­gel 7 órától Pécsvárad utcáin, terein, majd a részt vevő népi együttesek felvonulását köve­tően a művelődési központban egymás után lépnek dobogóra színes műsorukkal a hagyo­mányőrző együttesek, s tucat­nyi színjátszó kör, bábegyüt­tes, népdalkör Vásári színes szőttes címmel a Felszabadulás téren és a várudvariban ad műsort; végül este „leányvá­­sári bál” lesz. Hétvége Vasárnap a fővárosban • Péntek Radnóti Miklós MH 5-kor: A sci-fi kedvelőinek — Hydra GBK- klub. Royal Nagyszálló presszója 5-től: Nyelvgyakorló társalgás (szerdán is). Kossuth Klub 6-kor: Faludy György szerzői estje. BME Vásárhelyi Klub fél 7-től: 100 Főlk Celsius. Almássy Téri Szabadidőközpont 7-kor: Téka klub. ELTE AITFK Klub 7-től: Hobo Blues Band-koncer­t. Zeneakadémia fél 8-kor: Schiff András zongoraestje. Közgáz Diákcentrum fél 8-tól éjfél után 2-ig: Edda-koncert, vendég Benkő László (Omega): Csillagoik háborúja I—II., Rock­­filmvetítés. Mátyás-templom fél 8-kor: Spá­­nyi Miklós orgonaestje, közrem. Lax Éva (ének). BME „E” Klubja 10-től: Benkó Dixieland Band (számítógépes játékok, videódiszkó). Szombat Lágymányosi Közösségi Ház 9- től: Ritmikus sportgimnasztika. 7-től: Bi­kini-koncert. Országos Széchényi Könyvtár Ii-kor: Látogatás, vetítetteképes előadással, vez. dr. Balogh Judit. Találkozás a könyvtár főbejáratá­nak előcsarnokában. Óbudai M­­K 3-tól: A Magyar Rádió Karinthy Színpadának nyíl­­vános felvétele. Művészeti séta. A Szent Anna­­plébániatemplom. Találkozás 4-­kor a templommal szemben, a Batthyány téri parkkal szemben, vez. Móra Gábor. Petőfi Csarnok 6-tól éjfél után 2-ig: Csillagfény Diszkó Klub (B. Tóth—Éliás—Dvoracsek). Szkéné Műegyetemi Színház 7- kor: Kalandozások Ihajcsuhaj­­diában (Ciróka Bábegyüttes), fél 10- től: A ISA — Varga Kata mű­sora. MKKE Dunaparty Clubja fél­ 8- tól: Step-koncert. vendég Fenyő Miklós: Hobo Klub. vendég Deák Bill Gyula: Diszkó, lemezlovas’: Arató András és barátai. Budapesti Planetárium fél 10-kor: Irány a Mars, 11-től: A Galak­tika vándorai, f­él 1-kor: A Nap családja, f­él 3-tól: Földönkívülie­k a Földön?, 4-­kor: Az égbolt cso­dái. Békásmegyei Közösségi Ház 10- től: Galaktika Baráti Kör (sci­­fi-vetélkedő, videó). Tárlatvezetések. Nemzeti Galé­ria 10-től: XIX. századi történeti festészet, vez. Szűcs Károly. — Budapesti Történeti Múzeum fél 11 és 4 órakor: A középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai; déli 12 és du. 2 órakor: Budapest két évezrede, a mú­zeum munkatársainak vezetésé­vel. — Közlekedési Múzeum 11- től: A hajózás ura (kísérő­film­mel), előadó: dr. Molnár György. zsoly­ Biblia, Csernus Mariann estje. Vármúzeum Királypincéje 7-től: Mértékest. Tom Johnson: A négyhangú opera (négy művész­­közreműködésével).­­­Szombatonként ,8 és 1 óra közt további hétvégi programokat ajánl a Szabadidő Magazin prog­ramszolgálata (telefon: 830-122). Programok vidéken Balmazújváros, Veres Péter MK: (14-lén). Kultúra és politikai re­form, előadó Ágh Attila (19-én), Békéscsaba, Városi Nemzetiségi Kik­udház: Irodalmi ankét, vendég Kormos­i Sándor (1­7ién). Budaörs, Jókai MK: Pódium II. Sas József és­­barátai (16-án). Cegléd, Kossuth Múzeum: Elő­adás Cegléd történetéről, a kez­detektől a XIX. század végéig (18-án). Debrecen, Debreceni Irodalmi Múzeum: Nyitott műhely, ven­dég : Szabó Magda (1­7-én). Eger, Ifjúsági Ház: Az ultra­hang szerepe a terhesgondozás­ban. Dr. Hernádi László előadása (17-­én). Esztergom, Petőfi MK: Vitéz János kora. Szilágyi István elő­adása (18-én). Gyöngyös, Mátra Múzeum: Ter­­m­észettudományi kisfilmek vetí­tése ,(117., 18., 20-án). Hajdúnánás, MK: Koncz Zsuzsa koncertje (15-én). Kalocsa, több színhelyen: szü­­r­eti mulatság, bál (15-én). Ding­­nyés József műsora (17-én). Kapuvár, Rábaközi Múzeum. D­r. Tomka Péter régész előadása a Bácsa­i Szent Vid-dombi ásatá­­sokró­l (17-én). Kecskemét, Galéria: Gulácsy Lajos. Dr. Keserű Katalin előadá­sa (20-án). Leninváros, Derskovits Gyula MK: Edison diszkó (15-én). Mezőkövesd, Földes Ferenc Kol­légium: Néprajzi, régészeti elő­adás (17-én). Nagycenik, Széchenyi István Emlékmúzeum: Széchenyi Béla és a magyar természettudomány, előadás (17-én). Nagykanizsa, Hevesi Sándor MK: Esztergályos Cecília önálló estje (18-én). Noszvaj, De la Motte-kastély: Iskoladráma és folklór. „Leoninus és Leonina”, a budapesti Vörös­marty Gimnázium diákjainak előadása (14., 15-én). Pácin, Bodrogközi Kastélymú­zeum: A zempléni helynevek. Dr. Kováts Dániel előadása (31-én). Pápa, Helytörténeti Múzeum Nádorterme: A Budapesti Fúvós­­együttes hangversenye (17-én). Pécs, A Művészetek Háza: Mű­vészet és a szocialista vállalkozás, előadó Liska Tibor közgazdász (117-én). Püspökladány, városi MK: „Fit­­ness” Klub, egészséges, tartal­mas és hasznos szabadidő-eltöl­téssel (18., 20-án). Salgótarján, József Attila MK: ,,Szép holnap”. Zorán és zene­kara (14-én). Sárospatak, A Művelődés Háza: „Magyar közöny”. A Miskolci Műszaki Egyetem együttesének koncertje (20-án). Solymár, Helytörténeti Gyűjte­mény: Műemlékek vasárnapja — Mátyás király és Buda környéke (16-án). Szeged, Tisza Szálló terme: A Weiner Leó Kamarazenekar hang­versenye (18-én). Szekszárd, Babits Mihály MK: Az Ahrensburgi (NSZK) Ifjúsági Zeneikar hangversenye (14-­én). Szentendre, Városi Tanács dísz­terme: „Pogány diaszpóra”. Nyu­gati magyar költők estje (14-­én). Szécsény, Kubinyi Ferenc Mú­zeum: Régészek beszámolója (1­7-én). A szabadságharc dalai. Hangverseny (20-án). Szolnok, Megyei MK: Mensáros László és Pécsi Ildikó estje (14-én). Szombathely, Vasi múzeumfalu: őszi vásár, egész napos kulturális programmal (16-án). Tatabánya, KPVDSZ MH: Ope­rettest, közfelm. Kovács Zsuzsa, Farkas Bálint (14-én). Munkás­­mozgalmi Múzeum: Mit és ho­gyan­­ tanulták nagyszüleink? Elő­adás (1­7-­én). Tápiószele, Blaskovich Múzeum: Múzeumi történeti játszóház (15-én). Vaja, Tájház: Kenyérsütés — bemutató (13-án). Vay Ádám Múzeum: Múzeumi séta (14-én). Vác, Madách Imre MK: Hang­verseny a mozgássérültek javára (14-én). Weöres Snnidar: A Hold­béli csónakos. A Térszínház ven­dégjátéka (17-én). Várpalota, Jó Szerencsét! MK: Budapest Budapest Galéria: Zimbabwe örö­ksége című szoborkiállítás. — Dorottya Utcai Kiállítóterem: Ha­lász Károly festőművész kiállítá­sa. — Ernst Múzeum: Pető János fe­stősmű­v­ész kiállítása (ma nyílik meg). — Iparművészeti Múzeum: Brit iparművészet a múzeum gyűjteményeiben. — Jurta Szín­ház: Ghyczy György grafikus kiállítása. — Kiscelli Múzeum: Képek Óbuda múltjából, El Ka­­zovszkij festőművész kiállítása. — Nemzeti Galéria: 1001 álom . . . Salva,do,r Dali grafikái. Az év Leg­jobb plakátjai ’87. — Néprajzi Múzeum: Mentsétek meg lelkein­ket! Falusi fatornyok, fa­templo­mok, ha­ranglábak Erdélyben. Szabóky Zsolt fotói. — Ofotért Bemutatóterem: A „Barátunk a fény­kép” fotós alkotótábor felvé­telei (mától). — Szépművészeti Múzeum: Pulsziky Károly-emlék­­kiállítás (ma nyílik meg). — Vi­gadó Galéria: A francia Marti­­nerie Műtereim kiállítása (mától). — TIT Természettudományi Stú­dió: Csengery István festőmű­vész emlékkiállítása. Vidék Baja, Türr István Múzeum: Ud­­vardi Erzsébet festőművész bajai tárgyú képei (ma nyílik meg). — Balmazújváros, Veres Péter MK: Pénzek, éremlék magángyűjtemé­­ny­ekből című kiállítás. — Debre­cen, Déri Múzeum: A Református Kollégium — a debreceni képző­művészet bölcsője. Kiállítás a kollégium fennállásának 450. év­fordulója alkalmából (16-tól). — Esztergom, Keresztény Múzeum: Fischer Ernő jubileumi kiállítása, a művész 75. születésnapja alkal­mából. — Forró, Abaúji Múzeum: Pásztor János szalmafonásai (mától). — Hajdúböszörmény, MK: Pálnagy Zsigmond festőmű­vész kiállítása (mától). — Hód­mezővásárhely, Tornyai János Múzeum: XXXV. Vásárhelyi őszi Tárlat. — Kecskemét, Magyar Naiv Művészeik Múzeuma: Maria de Poszt, magyar származású fes­­tő­művé­sznő kiállítása (15-től). Erdei Ferenc MK: Somogyi Ár­pád szobrászművész kiállítása. — Keszthely, Balatoni Múzeum: Mu­­­rális művészet (16-­tól). — Kőszeg, Jurissics-vár lovagterme: A Möd­­lingi Művészeti Szövetség tagjai­nak csoportos kiállítása. — Lenti: Felnőtt amatőr együttesek gála­estje (20-án). Veszprém, Városi MH: Pop­paródia. A Voga—Turnovszky duó műsora (19-én). Zirc, Bakonyi Természettudo­mányi Múzeum: XIII. Madárvé­­del­mi ankét (15-én). MiK. .„Erdély körvei”. Grafikai kiállítás (mia nyílik meg). — Mór, Régi tanácsház: Vasarely­kiállítás; Lamtberg-kastély: Kiss György szobrászművész kiállítása. — Nyíregyháza, Megyei Városi MK: V. nemzetközi környezetvé­­de­lmi fotókiállítás. — Ózd, Kun Béla MK: 191­8—1919 borsodi ese­ményei plakátokon. — Pápa, Vá­rosi Galéria: Pérely Imre grafi­kusművész (­1898—1944) és Pereli Zsuzsa gobelin­művész kiállítása. — Pécs, Pollack Mihály Műszaki Főiskola: Bécsi lakásépítészet cí­mű kiállítás (mától). Vasarely Múzeum: Zlatko Prica kiállítása. — Szarvas, KIOSZ Kultúrterme: Kovácsné Mórocz Mária tűzza­­mánckészí­tő művész és Uhljár László üvegtechni­kus­­kiállítása. Tessedik Sámuel Múzeum: Zsáky István festőművész kiállítása. — Szentendre, Képtár: Hatvanéves Tárlatok, kiállítások Szüreti vigasság Az óbudai Fő téren szom­bat—vasárnap lesz az egész napos hagyományos szüreti vigasság. Egyebek között népi és iparművésze­ti vásár, omnibusz, nép­tánc- és meseműsorok, sző­lő-, must- és borkóstoló színesíti a programot, mely­hez — reméljük — még az időjárás is kegyes lesz. Szombat este szüreti bál várja (az Ullmann Capell együttessel) a szórakozni vágyókat. Művészeti séta. A Veres Pálné és a Szerb utcában (Szerb temp­lom, Egyetemi templom stb.), ta­lálkozás fél ti-kor a Váci utca 83. sz. ház előtt, vez. Parragi Györgyi. Múzeumi hangversenyek. Nem­zeti Galéria 11-kor: MOM Bartók Kórusa, vez. Zongor Árpád. — Mezőgazdasági Múzeum 11-től: Tiszafüredi. Szőke Tisza Citera­­együttes, vez. Erőss László. Há­­mán Kató Dalkör, vez. Erőss Lászlóné. — Budapesti Történeti Múzeum fél 12-kor: Reneszánsz kórusmuzsika. Karcagi Városi Kamarazenekar. Petőfi Csarnok 5-től 10-ig: Ma­gyar Fantasy Klub. Depeche Klub. Zenetudományi Intézet 6-kor". ..Vers és dal a Várban”. A Vi­ Képek Óbuda múltjából Éppen háromszáz évvel ez­előtt, 1688. október 9-én kap­tak védlevelet azok az óbudai­ak, akik elhatározták, hogy hazatérnek a Buda felszabadí­tásáért folytatott hadjáratok idején elhagyott városukba. Az újratelepülés tricentenáriuma tiszteletére nyílt meg kiállí­tás a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában (III., Kiscelli út 108.) Képek Óbuda múltjából címmel. Zal­ka Pétertől, a múzeum mun­katársától azt kérdeztük, mi­lyen érdekességeket ajánl? — Néhány olyan dokumen­tumot említenék mindenek­előtt, amelyet első ízben te­szünk közszemlére: ilyen óbu­dai származású Vitéz 1668-ban kelt címereslevele, vagy a vá­ros lakosainak a török kiűzé­se utáni első, név szerinti ösz­­szeírása 1701-ből. Látható a hazatérni kívánó óbudaiak 1688-ban kiadott védlevelének fogalmazványa is. Tudni való, hogy a Buda visszavívása előt­ti és utáni évszázadban meg­lehetősen kevés írott forrás és még kevesebb hiteles ábrázo­lás maradt ránk, ezért ezt az időszakot valóban csak „fel­villantott” képekkel tudjuk il­lusztrálni. — Mi látható a későbbi idők dokumentumai és ábrázolásai közül? Óbudáról a XIX. század kö­zepéig meglehetősen kevés tér­kép készült. Közülük bemutat­juk azt, amelyik a XVIII. szá­zad derekán keletkezett, s ahhoz a perhez csatolták, amelyet a kincstár indított a Zichyek ellen. E térkép­­azért is érdekes, mert Óbuda 1355- ben írásba foglalt határát kí­vánta illusztrálni, de egyéb elemeiben természetesen a már említett korszakot, az 1700-as évek közepi állapotot ábrázol­ja. Hasonlóan forrásértékű Ke­­nidinger András kamarai föld­mérő 1778-as térképe, amely az úrbérrendezés eredményeit tünteti fel, és egyúttal tartal­mazza az óbudai telkes jobbá­gyok teljes névsorát is. Ami a későbbi korokat ille­ti, fölhívom a figyelmet Er­délyi Mór, a kiváló fővárosi fényképész 1920 körül készí­tett felvételeire. t. l. Szarvasi ősz Sok rangos kulturális és szórakoztató eseményre in­vitálják ebben a hónapban a hetedik alkalommal zaj­ló ,­,Szarvasi ősz” rendezői az érdeklődőket. A további program szerint szombaton az Árpád Szálló dísztermé­ben lesz a X. szarvasi terü­leti formációs táncbemuta­tó, vasárnap délután az evangélikus Ó-templomban Trajtler Gábor ad jótékony­célú orgonahangversenyt, 22-én megyei cigánykultu­rális napot rendeznek a vá­rosban. Caligula helytartója „Olyan ese­ményt ír­tam ..., amely vala­mikor, ponto­san 1932 év­vel ezelőtt csakugyan megesett. Legrövidebben a legtömörebb auktor emléke­zik meg róla: „Tu­berius alatt nyugalom volt — írja —, majd amikor Gaius Caesar megparancsolta, hogy képmá­sát a templomban helyezzék el (a zsidók), inkább fegyvert ragadtak; ennek a mozgalom­nak a császár halála vetett véget.” (Tacitus) „A történet­nek mégsem valódiságát, még csak nem is kerekdedségét éreztem igazán figyelemre méltónak ... Hiszen hány va­lódi, kerekded történet mellett megyek el naponta, anélkül, hogy drámaírásra ingerelne. Hanem az akkori szíriai hely­tartó, Publius Petronius alak­ja. Ez a csodálatos hajdani ember, aki az egész júdeai válságot hosszú ideig egyma­ga hordozta a vállán, aki a nagy történelmi konfliktust habozás nélkül magára vál­lalta, s interiorizálva, önma­gában küzdötte végig. Aki sa­ját erkölcsi létében viselte el kora valamennyi lényeges er­kölcsi konfliktusát. Egy em­ber, aki azóta csaknem teljes­séggel kiveszett az emberiség emlékezetéből, noha példás emberséggel állt helyt a csá­szárkor mocsarában és zűrza­varában, méghozzá éppen ott és éppen akkor, amikor a leg­nehezebb volt” — így ír a szerző Székely János, a Cali­gula helytartója című drámá­járól, amelyet ma este mutat be a szolnoki Szigligeti Szín­ház, a főszerepekben Fodor Tamással és Kézdy Györggyel. A darabot Taub János rendez­te. ERDEI KATALIN FELVÉTELE Britek Budapesten Brit iparművészet a buda­pesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiben — ez a cí­me az Üllői úti palota máso­dik emeletén megnyílt új kiál­lításnak. Hogy nem angol, ha­nem brit művészetről olvas­hatunk a katalógus élén, an­nak oka: jó néhány skót mű­tárgy is ékeskedik a tárlók­ban, a falak mentén. Az sem tudálékoskodás, hogy az Ipar­­művészeti Múzeum gyűjtemé­nyeit hangsúlyozzák a rende­zők , hiszen nem teljes át­tekintésről van szó, hanem a saját tulajdonú alkotásokról. Ez persze ez esetben nem ke­vés, hiszen a XIX. századból való darabok java része bár­melyik nagy világgyűjtemény­ben is megállná a helyét. Masszív ülőalkalmatosságok és könnyed szekrények, re­mek bőrkötésű könyvek és színpompás kerámiatárgyak, karcsú vázák és csillogó ötvös­munkák kínálkoznak látniva­lóul. Kiváltképpen érdekesek az elképesztően ügyesen szőtt selyemképek, részletező táj­kép és hadi felvonulás is el­fér az arasznyi szalagon. A kiállítás a magyar—brit iparművészeti kapcsolatokról is tanúskodik: akad olyan üvegkép, amelynek a kivite­lezése budapesti műhelyt di­csér, kiállították egy Magyar­­országról távolba szakadt könyvművész munkáját, s a medalionok között is akad olyan, amelynek ábrázoltja magyar főnemeshez ment fe­leségül. Díjnyertes filmek Október 14. és 16. között Győrben, a Petőfi Sándor Városi Művelődési Köz­pontban rendezi meg a me­gyei és a városi tanács mű­velődési osztálya, a Magyar Amatőrfilm és­­Videó Szö­vetség, a Győri Amatőr­film Stúdió, valamint a vá­rosi művelődési központ a díjnyertes amatőr- és vi­deofilmek VII. nemzetközi fesztiválját. Az érdekes kulturális szemlét ma dél­után 2-kor Zámbó József városi tanácselnök nyitja meg. a Szentendrei (régi) Művésztelep. Jubileumi kiállítás. — Szombat­hely, Savaria Múzeum: A Knebel­­fényiroda és a Va­s megyei fotog­ráfusok emlékei. — Tata, Kuny Domokos Múzeum: Aikamaar (Tata hollandiai testvérvárosa) grafikusművészeinek kiállítása. — Tatabánya, Szabadtéri Bányászati Múzeum: A bányament­és törté­nete (mától). — Vásárosnamény, Beregi Múzeum: Tanítónemzedé­kek (ma nyílik meg). Református templom: A Beregi Háziipari Szövetkezet munkái. — Veszprém, Bakonyi Múzeum: Családregény.

Next