Népszabadság, 1988. december (46. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-10 / 294. szám

1988. december 10., szombat HEPSZABADSÁG KÖZÚTI NAPLÓ Dilettáns profizmus Elindulok hazulról au­tóval. Az utca végén bal­ra fordulok. Pótkocsis te­herautó áll kissé kereszt­be, megcsúszott a jeges úton, s a pótkocsi az út szélén álló Wartburgban kötött ki. Áll a jár­műve mellett a sofőr, és vakarja a fejét. Látom rajta, hogy egyhamar nem mozdul innen, tolatok hát visz­­sza, hogy az utca másik végén pró­báljak meg kijutni. Nincs szerencsém. A rövidke utca másik végén jobbra fordulva ugyan­csak meg kell állnom: kukásautó do­hog az út közepén. Tőle jobbra si­mán elférne egy fél autó, balra szin­tén. De nekem egész kocsim van, azzal is visszakoznom kell, mert rám villan a szemeteskocsi lámpája. Amikor az út szabaddá lesz, végre elindulok, már így is sok időt vesz­tettem. Bekanyarodok egy forgal­mas utcába. Előttem kocsik állnak, mögöttem kocsik jönnek. Innen egy­hamar nem lehet szabadulni. Mesz­­sze előttünk terebélyes teherautó ra­kodik békességgel. Mellette kétfelől kiskatonák kábelt fektetnek a jelek szerint. Kábel van, árok van, egyen­ruhás is szépen, ám a felsoroltak nem képeznek dialektikus egységet. Vidámak mind a katonák, végre ígér valamit az unalmas utcaszín. De nem történik semmi. A teher­autósok békésen rakodnak, mögöttük már tele van az utca járművekkel. Ül mindenki jámboran a sort álló au­tókban, nem nyomja meg a kürtöt senki, nem indulatoskodik, nem is kíváncsiskodik. Minek, ha egyszer ez a dolgok rendje. A teherautósok rá sem hederítenek a várakozókra, ha­mar felmérték, hogy komoly szövet­ségesük van: az utca emberének re­zignáltsága. Mintha mindenkihez el­jutott volna mély meggyőződéssé válva az a sokszorosított ábra, amely egy terpeszkedő majmot ábrázol, a tőle származó idézettel, miszerint idegeskedni annyi, mint mások hü­lyesége miatt önmagunkon bosszút állni. Hiába, no, profik vagyunk, ha nem is a valódi fajtából. Egyszer ta­lán majd azok leszünk. Előbb le kell rakni a rakományt a platóról, és árokba fektetni a kábelt, hogy ki­menjen a csöngetés: köszönöm, meg­vagyunk. Csináljuk, csinálgatjuk a dolgunkat: kétforintnyi munkánk nyomán egy forint érték támad. Lehet, hogy a tanítókkal van baj? És őket ki tanította? Elnézem a gép­járművezető-iskola mozgó tanter­meit. Sötétek. Belül görcsösen mar­kolja a tanítvány a kormányt, szin­te előrebukik a nagy szemmeresz­­téstől, mellette pedig ott ül az ok­tató. Lehet eső, lehet hó, ezek az au­tók nem világítanak. Most se, holott köd van. Profi tanít leendő úrveze­tőt. Kész csoda, hogy azért mégis akadnak, akik éjszaka bekapcsolják a tompított fényszórót. Tessék meg­kérdezni őket, még büszkék is rá, hogy ők látnak világítás nélkül is. A másikat pedig lenézik: ni­csak, egy vaksi mazsola. Lehet busz, lehet teherautó vagy más, többségében fantomként közlekedik. Makacs pro­fik ülnek a kormánynál, nincs szük­ségük fényre, az istennek se. Közlekedési vállalataink vagyono­kat költenek közlekedésbiztonságra, plakátok, házi bajnokságok szület­nek a tekintélyes pénzből. Ki tud­ja, bele lehetne-e szorítani e kiadá­sokba a köznapi intelmet, méltóztas­­sék bekapcsolni a tompított fény­szórót, ha nem süt a nap, esik az eső s nagy a locspocs, a sár, mert olyankor kilátni is rosszul lehet. Baj van a mi profizmusunkkal. Síró fiatal lány pattant ki az ok­tató kocsijából, az lemarházta és még cifrábbakat is mondott. Ebben — íme — már sikerült magas fokra jutni. Szemem előtt alapozódik meg a vezetői tudás. Bizony nagy ára van szemlátomást. Egy forintért itt is kettőt kell adni. Ha ugyan megúsz­­szuk annyiból. Fejér Gyula A Malév Air Tours leszáll a földre Egy évvel ezelőtt az utazási iro­dák — a Malév Air Tours kivételé­vel — állították, hogy a forgalmi adó bevezetése lehetetlen helyzetbe hoz­za a szervezett turizmust. A Malév Air Tours derűlátása, mely szerint az ÁFA hatása üzleti módszerekkel ellensúlyozható, beigazolódott. Mint Déri Tamás vezérigazgató elmondta, 1988 számukra igen eredményes esz­tendő volt: a külföldi turisták be­utaztatása révén húsz százalékkal növelték devizabevételüket, üzleti eredményük pedig 40 százalékkal múlja felül a tavalyit. A magyarok külföldre irányuló tú­ráit viszont nem tudták ilyen sike­resen értékesíteni, az idén felhasz­nálható devizakeretet nem merítet­ték ki. Mivel csak a legdrágább és a legolcsóbb útj­aik iránt tapasztal­tak nagy érdeklődést, a költségek, illetve az árak csökkentése érdeké­ben leszállnak a földre, azaz több társasutazást szerveznek repülőgép helyett autóbusszal. Két panorámás, légkondicionált Ikarust vásároltak, ezeken kalauzolják Magyarországon külföldi vendégeiket is. Megkezdődött a kiutaztatók ver­senye is. Miután a malévesek felfe­dezték az Egyesült Arab Emirátus egyik megfizethető luxus üdülőszál­lóját, nyomukban ugyanoda szerve­zett csoportokat az IBUSZ és az Ex­press, méghozzá úgy, hogy egyikük a költségeknél is alacsonyabbra szab­ta az árakat. A Malév Air Tours ezek után keresett és talált egy kis sejkséget, vagyis hasonló jellegű új piacot. A beutaztatáshoz pedig olyan fehér foltokat igyekeznek bekapcsol­ni, amilyen például Argentína. Felfigyeltek arra, hogy a legdrá­gább utakra jelentkező törzsutasaik közül feltűnően sokan visszaléptek az év utolsó hónapjaiban. Ennek fel­tehetően az az oka, hogy tartanak az adóhatóságtól. Déri Tamás az újság­írók kérdésére elmondta, hogy irodá­jukat az adóhatóság nem kereste meg, és nem érdeklődött afelől, kik vesznek náluk rendszeresen drága túrákat. Hozzátette: egyébként ilyen kérdésre nem is válaszolna. Jövő évi programfüzetük új for­mában, több új ajánlattal jelent meg. Négy kontinens negyven országába szándékoznak magyar csoportokat vinni, amelyekhez — tapasztalatuk szerint — gyakran csatlakoznak kül­földi állampolgárok is. G. Zs. Rövidre fogva Vannak államjogi bántalmak, amelyek nem külpolitikai, hanem belgyógyászati természetűek. A közerkölcs magánerkölcsök­ből áll össze. Mivel az elefánt szigorúan magán­ügynek tekinti szerelmi életét, alig mutat érdeklődést a mai irodalom iránt. Tulajdonképpen — és ezért ajánlatos vigyázni! — rejtett ka­merák előtt élünk. A szavazástól tartózkodó kép­viselő befelé élő ember, aki nem fitogtatja a véleményét. Eddig tizenötezer háború fejezte ki az emberiségnek a pluralizmus iránti vágyát. Még nem tért rá a hadiipar az űrhadihajók gyártására. A törvény szerint a vádlottnak joga van hazudni, amint az meg­figyelhető a memoárirodalomban. X.-et nem lehet cáfolni, mert ah­hoz kellett volna valamit állítania is. Különösen orvosi előszobákban erős az élniakarás. Az író saját gondolatait fordít­ja szöveggé. Kíváncsi csillagászok azt is vizs­gálják távcsöveikkel, hogy más égi­testeken van-e magánélet. Sok gyerek átütemezi a hálát, amellyel tartozik szüleinek. Szükség van a fajvédelemre, mert valóban védelemre szorul az emberi faj. Enyhítő körülményként bármelyik gyilkos százával sorolhat fel embe­reket, akiket nem ölt meg. Korszerű kifejezéssel élve: a világegyetem mióta üzemel? Háborúban az a nukleáris bal­eset, ha valamilyen üzemzavar következtében nem jön létre a láncreakció. „Gátlástalanul ütött a garázda férfi!” — olvasom felháborodva. Leg­alább gátlásosan ütött volna! A tökéletes önismeret kollektív munka eredménye. Erényeinket magunk tartjuk számon, hibáin­kat mások. A holnapi ifjúság lenézi a mai ifjúságot, mint ahogy az a tegna­pit. A megtért fasiszta bűnbánata több vérbe került, mint amennyit kion­tott. . NEMZETKÖZI LÁTÓKÖRREL A HAZAI TUDOMÁNYÉRT Tittel Pál, a csillagász Nemrég megjelent Varga Domo­kosné és Kanyó Sándor könyve: Csillagkoronák éjféli barátja — Tit­tel Pál élete és működése. A szer­zők célja a levéltárak, könyvtárak mélyén lappangó, ma még fellelhe­tő publikálatlan dokumentumok so­kaságából közreadni, amennyit le­het, így biztosítva megmaradásu­kat. Hogy mekkora szükség van erre, azt jól mutatja: már e kötet­ben több dokumentumot úgy emlí­tenek, mint amelyek a 60-as években valószínűleg még megvol­tak, de ma már nincsenek. A kö­zölt 34 írás (többségüket latinból vagy németből fordították) és a füg­gelék értékes anyaga immár köz­kinccsé lett. Ki volt Tittel Pál, s miért volt érdemes kiadni életének dokumen­tumait? 1784-ben született a Heves me­gyei Pásztón, iskoláit Gyöngyösön, Kecskeméten, Egerben végezte. Fő­leg a matematika és a történelem iránt érdeklődött. 1800-tól az egri papnevelde növendéke lett. 1806- ban társai felügyelőjévé, majd ér­seki könyvtárossá nevezték ki. 1807- ben szentelték áldozópappá. Tudományos pályájának ismerte­tése, életrajzának folytatása előtt meg kell ismerkednünk az egri Ly­­ceum — és a Specula — alapításá­nak körülményeivel. A Specula alapítása Esterházy Károly egri püspök egyetemet építtetett városának. A munka 1785-re lett kész. A híres magyar csillagász, Hell Miksa ta­nácsára csillagvizsgáló is épült hoz­zá — ez volt a Specula. Arra is gondoltak, hogy mire elkészül, le­gyen képzett csillagász Egerben. Esterházy 1762-ben csillagászatot tanulni Bécsbe küldte Balajthy Má­tét, majd Madarassy Jánost, Bat­thyány püspök pedig Mártonfi Antalt. 1776-ban Hell Egerbe utazott, hogy az épületet előkészítse a csil­lagászati munkákhoz. Bécsbe visz­­szatérve ő rendelte meg a legkor­szerűbb műszereket, nagyrészt Lon­donból, néhányat Bécsből. Beszerez­tették a szükséges könyveket is. A nagy reményekre jogosító csillagda 1778-ban Madarassy vezetésével kezdte a munkát, de nem sokáig működött. 1784-től II. József a Ly­­ceumot középiskolává minősítette, s ekkor a Speculában abbahagyták a csillagászati észleléseket. 1799-ben Esterházy meghalt, s utóda, Fuchs Ferenc, az első egri érsek a budai csillagda vezetőjének, Pasquich Jánosnak a segítségével életre próbálta kelteni a csillagdát. 1809-ben azonban ő is meghalt, utá­na Fischer István lett az érsek. Tittel ekkor már a pesti egyete­men megszerezte a doktorátust fi­lozófiából. A Lyceum matematika­­professzora és érseki könyvtáros volt. Tanítványai számára matema­tikai segédkönyve jelent meg. 1810 szeptemberében Fischer érsek meg­bízta: utazzék Bécsbe, tanuljon csil­lagászatot. Tittel örömmel ment, s bár Bécsben elég szegényesen kel­lett élnie, a rendelkezésére álló időt serény munkával töltötte. (Észlelé­seinek anyaga az Astronomisches Jahrbuchban jelent meg.) Tanul­­mányútját megkurtította, hogy a pénz devalválódása miatt az érsek­ség vagyona is elértéktelenedett, nem tudták őt tovább támogatni. 1811 augusztusától Tittel Egerben dolgozott a csillagda vezetőjeként. Látta, hogy a Specula műszerei idő­közben elavultak (a csillagászati műszertechnika akkor igen gyorsan fejlődött), ezért érsekétől a csillag­da korszerűsítését kérte. Fischer a kérésnek anyagi okokból csak rész­ben tehetett eleget: épp az új mű­szerek beszerzése maradt el. Így a már nagy tudású Tittel szegényes fizetéssel, elavult műszerekkel dol­gozott, nem sokat tehetett a tudo­mányért. 1814-ban azt kérte az érsektől, hogy küldje őt Göttingába Gausshoz tanulmányútra. Fischer teljesítette ezt a kérést, s a csillagász 1815-ben Göttingába utazott. Azonnal szor­gos munkához látott, kivívta Gauss elismerését. Munkája főleg elméle­ti jellegű volt, mert a göttingai csillagda, melyet a Gauss rendelte műszerekkel rendeztek be, akkor még nem volt készen, tehát igazán korszerű eszközök nem álltak ren­delkezésére. Elméleti munkái közül több meg is jelent ekkor könyv alak­ban vagy a Zeitschrift für Astrono­­mie-ben. Tittel 1815 októberétől 1817 márciusáig volt Göttingában, s szor­galmával, megnyerő egyéniségével sok barátot szerzett. Járt több német városban is, hogy megismerje a je­lesebb csillagászokat, majd Párizs­ba utazott fél évre. Onnan Ang­liába is átlátogatott. 1818 februárjá­ban tért haza Egerbe. Lelkesen látott munkához, de kö­zöny és áskálódás fogadta. Szemé­re vetették, hogy „játékra” paza­rolná az egyház vagyonát, s hogy külföldön katolikus paphoz méltat­lanul szabadgondolkodókkal és pro­testánsokkal érintkezett, így hama­rosan kedvét vesztette. Elvágyódott Egerből, s Fischer halála (1822) után a budai csillagda igazgatójává s az egyetem csillagász tanárává ne­vezték ki. A Gellért-hegyi csillagda Budán az első csillagda a Vár­ban, rossz helyein működött, műsze­rei sem voltak jók. Vezetője, Pas­quich, új épületet és korszerű mű­szereket kért a bécsi kormánytól, s az el is fogadta javaslatait. Az új csillagdát a Gellért-hegyen — a mai Citadella területén — 1813-ban kezdték építeni. Ez sem volt ideá­lis hely, de sokkal jobb a várbeli­nél. Pasquich a legkitűnőbb német cé­gektől, Reichenbachtól és Fraun­­hofertől rendelt műszereket. Az esz­közök 1812-re elkészültek, de ezzel a csillagda felszerelése még nem volt teljes. I. Ferenc császár 1815-ben az alig elkészült csil­lagdát meglátogatva ész­revette, hogy bizonyos műszerek helye üres. Mindjárt engedélyezte a hiányzó eszközök be­szerzését. Ezek is meg­érkezvén, a csillagda a kor talán legszínvonala­sabb intézménye lett. Az idős Pasquich se­géde, Kmeth Dániel, nem volt alkalmas arra, hogy majd átvegye a csillagda vezetését. Ezért meghívták Littrowot, a kazáni csillagda vezető­jét, aki el is jött Budá­ra társigazgatónak. Ha­marosan azonban össze­különbözött Pasquich­­csal, s Bécsbe távozott. Elment Kmeth is. Ekkor esett a választás Tittel­­re, s ő 1824-ben átvette a Gellért-hegyi csillagda vezetését. Pasquich távozása után Tittelnek segítőre volt szüksége. Maga mellé vette asszisztensnek a 14 éves Mon­­tedegoi Albert Ferencet, tanította őt, s közben erejét megfeszítve dol­gozott. Néha, mint Albert Ferenc írja, hetekig szinte pihenés nélkül észleltek, a szerencse azonban nem szegődött melléjük. Bár Albert 1825 augusztusában üstököst fedezett fel, s azt több mint két hónapig figyel­ték, a kész, feldolgozott észlelési anyagot egy éjjel a gyertya okozta tűz elpusztította (így nem is ismerik el ezt az első magyar felfedezésű üstökösnek). Tittel többnyire egyéb eredményeit sem tudta publikálni anyagi okokból; ami munkáiból nem jelent meg, az Buda 1849-es ostromá­nál megsemmisült a csillagda műsze­reinek nagy részével együtt. (Ezt azonban Tittel már nem érte meg, mert fiatalon, 47 évesen, 1831-ben a járvány idején megkapta a kolerát, s Albert karjában meghalt. Haláláról Vörösmarty véreben emlékezett meg.) Élete vége felé még nagy öröm ér­te: az újonnan alakult Magyar Tu­dós Társaság — az Akadémia — az elsők között választotta tagjává. „Toronyórák regulázása” Feladatának érezte a csillagászati ismeretterjesztést is. A Tudományos Gyűjteménybe cikket írt egy nap­­fogyatkozásról, a Közhasznú Esme­­retek Tárában matematikai és csil­lagászati cikkei jelentek meg stb. Talán a legérdekesebb e munkák sorában a Rövid tudósítás a Bu­­da-Pesti torony órák regulázása vé­gett adandó jelek idejéről, s mód­járól, négy közhasznú tábla tolda­lékkal. A nagyszombati­ egyetem Budára költözésének 50. évforduló­ja alkalmából, 1830-ban a csillagda időjelzéshez egy harangot kapott. Úgy jeleztek vele, hogy körülbelül egy perccel dél előtt megütögették, majd kis szünet után, pontosan délben egyet kondítottak rajta. Erről az időjelzésről írta Tittel kis könyvét, melyben nemcsak ismerteti a jel­zés módját, hanem megadja annak csillagászati alapjait, sőt a zseb­órák déli igazításához szükséges ada­tokat is. Idézzünk könyvéből né­hány sort (helyesírását megtartva, csak az aposztrófokat hagyva el), amelyek ma is érdekes csillagászati ismereteket tartalmaznak. „Tudni­illik, egyenlő járású kere­kes óráinkat csak akkor szabhat­nánk a valóságos délhez, ha a nap a világ sarkai körül mindenkor egyen­lő távolságba s egyszersmind vál­­tozhatatlan gyorsasággal forgana ke­letről nyugotra, mivel akkor két dél köze mindenkor állandó tartós­­ságú volna, éppen úgy, mint ez a veszteg álló csillagok deleire való nézve örökösen helyt áll. Ellenben, mivel az említett két feltételek kö­zül, a nap (voltaképpen a föld) járása, törvényei szerént, egyik sem tellye­­sedik; azon idő­szakasz, mellyet dé­len vagy éjfélen kezdünk, végzünk, és nyelvünkön a régi Görögök mód­jára egy szóval ésnapnak (nychthy­­meronnak) nevezhetünk, szükség­képpen majd hosszabb, majd rövi­­debb, következésképpen csak jól ké­szült déli lém­ák vagy napórák (az­az csak a nap eleven sugári s ár­nyéka vezetékén) lehet azt napról napra egyenesen meg­határozni s egyenlő részekre, órákra, fel­oszta­ni. Annak okáért az Astronomusok egy úgy nevezett közép és napot hoztak fel, melly a valóságos éjnap­nak egyenetlenségeitől átallyában ment, az az változhatatlan tartóssá­­gú, s egyszersmind ettől a lehetősé­­gig kevéssé külömbözik. Ezen igen elmés találmánynak értelmét, mi­vel közhasznú, méltónak ítéltem ez alkalommal rövideden meg magya­rázni.” Ezután elmagyarázza a középnap nehéz fogalmát, a közép- és a va­lódi delet és így tovább. Végül négy táblát közöl, „mellyek az esztendő minden napjára ki jegyzik azon órát s pertzet, mellyet a kerekes órák­nak valóságos délkor, a déli lém­a helyén, mutatniok kell, ha helyesen járnak, az az, ha minden közép dél­kor, mint kívántatik, tizenkettőt mutatnak.” Ez azoknak kell, akik az itt szóba forgó intézet gyümöl­­cseibe nem részesülhetnek; főkép­pen pedig azért, mert sokan abban a hibás vélekedésben lévén, mint­ha mindenféle óra csak akkor jár­na jól, ha az a nap órával egye­­zőleg mutat, zseb s egyébb kerekes óráikat valamelly birtokokba (vagy akár hol is) találkozó déli lém­á­hoz szokták igazgatni...”. * Tittel nem vol­t zseniális csilla­gász, de tehetséges ember volt. A sanyarú körülmények ellenére min­den erejét tudományos munkára for­dította. Nem ért el világraszóló eredményeket, de kitartása, munka­szeretete, általános műveltsége ma is példa lehet előttünk. Csaba György Gábor Tittel Pál arcképe. Az egri csillagvizsgáló tornya. A Gellért-hegyi csillagvizsgáló passzázsműszere (a délkör síkjára merőleges, kelet—nyugati irá­nyú tengelyen forgatható távcsöve). 11

Next