Népszabadság, 1989. március (47. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-10 / 59. szám

1989. március 10., péntek NÉPSZABADSAG - GAZDASAG SIKEREK ÉS KUDARCOK LÁNCOLATA Határtalan vállalkozások Különös térkép lenne, ha felrajzolnánk a HungarHotels Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat működési határait. Nyugaton Kalifornia, északon Hollandia, keleten Grúzia, dé­len rövidesen Olaszország ... Európában négy szállodát üze­meltetnek, egyet Bécsben, egyet Tirolban, kettőt Mün­chenben, a Kaukázusban a múlt év decemberétől egy sporthotelt. Utazási irodájuk van Hannoverben és Nürn­­bergben, Bécsben érdekeltek a Penta Toursnál, márciusban nyitnak kirendeltséget Hollan­diában, két másik magyar szállodavállalattal közösen irodát tartanak fenn Los An­gelesben, s a közeljövőben szeretnének Olaszországban is nyitni egyet. — Mire föl a határtalan am­bíciók? Olyan jó üzlet, olyan nagy presztízsnyereség külföl­dön működni? — kérdeztük dr. Gyökössy Gyula vezérigaz­gatót. — Hírlik, gondjaik van­nak a bécsi szállodájukkal, nehézségeik támadtak Tirol­ban, Münchenben túl nagy feladatnak tűnik két új ma­gyar szálloda fenntartása, s a kaukázusiról is ellentmondó szóbeszédek járnak. — Bécsben valóban gond­jaink vannak, ez a szállodánk most rosszul megy. Amikor elkezdtük építeni 1982—1983- ban, úgy tűnt, a bécsi idegen­­forgalom beláthatatlan pers­pektíva előtt áll. Erre alapoz­tunk — és sokan mások is a helybeliek közül. De jött Cser­nobil, a repülőtéri terrorese­mény, zavart okozott a turiz­musban a Waldheim-ügy, visszavetette a tengerentúli vendégforgalmat, hogy a schil­­ling nagyon megerősödött a dollárhoz képest — ezzel nem számolhattunk előre. Szoba­áraink sem olyan magasak, mint terveztük — a bécsi szállodák átlagosan olcsóbbak, mint a budapestiek. Szóval, gondot okoz a leasingdíj fize­tése. Ezt a szállodát ugyanis leasingben üzemeltetjük, 25 év múlva leszünk teljes tulajdo­nosai. Gondoljuk, hogy a Bécs—Budapest világkiállítás majd segít. De ettől függetle­nül is, az osztrákok rendkívül keményen dolgoznak, hogy Bécsbe vonzzák a turistákat. — És ha ez sem jön be? — A legrosszabb esetben eladjuk az eddig szerzett tu­lajdonrészünket. Ez a szálloda 105 millió schillingbe került, berendezés nélkül. Manapság egymillió schillinget lehet kérni egy szobáért, s ez 176 szobás. Tehát, mint ingatlan, bőven megtérülne, de mi nem adjuk fel, nem szabad felad­ni. Elég nagy a HungarHotels ahhoz, hogy kibírja azt az át­meneti időszakot. — Csakhogy „átmeneti idő­szak” van Münchenben is ... — A szállodaszakmában ter­mészetes, hogy a nyitást kö­vető évek nem nyereségesek. Viszont a bérleti és leasing­­díjakat fizetni kell. Ilyenkor segít a rövid lejáratú hitel. Té­len itt szerény a turistaforga­lom, de okkal bízunk benne, hogy áprilisban beindul az üz­let. — S ha alaptalan ez a re­mény? — A bérlet részünkről bár­mikor felmondható. De nem gondolunk erre. Rendkívül fontos nemcsak a mi cégünk, de az egész magyar szálloda­­ipar számára, hogy külföldön üzleteket üzemeltessünk. Egy külföldi, aki szállodavállalko­zásba kívánja Magyarországon fektetni a tőkéjét, igencsak megnézi, hová viszi a pénzét, milyen vállalattal társul. — Jó ajánlólevél a külföl­dön üzemelő magyar szálloda? — Igen! Megváltozott a vál­lalatunkról kialakult kép, amióta külföldön is dolgozunk. És az sem megvetendő, hogy magyar szakemberek tucatjai ezekben az üzletekben ke­mény, más formátumú mun­kaszervezéshez szoknak, s ezt hazahozva, meghonosítva foly­tatják itthon. — Bécs, München — két versenypálya, ahol verejtékez­ve ugyan, de ott fut a me­zőnyben a vállalat. Tirolban viszont feladni készülnek. — Minden szállodavállalat­nak álma: olyan menedzs­mentszerződéseket kötni, hogy csupán azért, mert vezeti a szállodát és egy-két alkal­mazottat ad — amit nem is ő fizet —, jelentős bevételhez jut. A tiroli ilyennek indult. Csakhogy a tulajdonos, ellen­tétben a szerződésben foglal­takkal, lépten-nyomon bele­avatkozik az üzemeltetésbe. Lényeges eltérés van a marke­tingkoncepciónk között. Mi azt mondjuk: nem kunszt Ti­rolban télen telt házzal dol­gozni, de nyáron is kell a vendég. Mi szeretnénk, ha csoportokat is fogadnánk , egy új szálloda nem mondhat le róla, ha gazdaságosan akar működni. A tulajdonos hallani sem kíván erről. Márpedig mi érdekeltek vagyunk a nyere­ségben. Folyik hát a vita, s nem tudni, mivel végződik. Ha nem sikerül megállapod­nunk, felmondjuk a szerző­dést. Annál is inkább, mert itt három szállodáról volt szó, s ebből csak egy épült meg, a másik kettő sorsa bizonyta­lan. — Ha Tirolból visszavonul­nak, a szakma úgy értékel­heti, hogy nem működőképes a magyar szellemi tőke. Ez ta­lán súlyosabb erkölcsi veszte­ség, mint az anyagi konzek­venciák.­­ Anyagilag semmiképpen sem veszítünk, hiszen a pén­zünk nagy részét előre meg­kaptuk. Ami az erkölcsieket illeti: jobban örülnénk, ha nem kellene erre a lépésre rá­szánni magunkat. De ha szer­ződést is bontunk, az nem egyenlő a kudarccal. A nagy szállodaláncok mindegyike köt és bont, s a bontást senki nem értékeli szakmai K. O.-nak. — A kaukázusi szállodát is menedzsmentszerződésben működtetik... — Ez kitűnő vállalkozásnak ígérkezik, bár jelenleg itt is vannak gondjaink. A múlt év decemberében nyitott a Sport Hotel Gudauri, kedvezőtlen külső körülmények közepette. A kaukázusi politikai helyzet zaklatott, az örmény földren­gés túl közeli még — ezek erősen befolyásolják a piacot, ahonnan ide vendégeket vá­runk. Gudauri azonban valóban a síelők paradicsoma, az alpesi­nél jobb hóviszonyokkal. Nem­csak a szállodát, de a sífel­vonó rendszert is az osztrákok építették, ők üzemeltetik, tart­ják karban. A fedett tenisz­csarnoktól az uszodáig minden olyan komforttal ellátták ezt a szállodát, amit az igényes sportturista kívánhat. No és egy különlegesség: ezen a földrészen csupán itt van le­hetőség helikopteres síelésre 5100 méter magasról. Vegyes vállalat formájában működik a Hotel Gudauri, osztrák, grúz és magyar partnerekkel. Éven­te 150 ezer márka nyereségre számíthatunk innen. — Ez mennyiben tudja se­gíteni, ellensúlyozni a nyugat­­európai üzletek átmeneti vesz­teségeit? — Egyensúlyban tartja a belső mérleget. — Belföldön is külföldiek­kel közösen terjeszkedik a HungarHotels. Itthon merre, meddig? — Aláírtunk egy előszerző­dést a Budapest körül kiépí­tendő motelhálózat létrehozá­sára magyar—amerikai kft. keretében. Terveink szerint a körgyűrű minden főútvonali találkozásánál lesz szálloda, az egyik például az M 3-as budapesti bejáratánál, a Shell­­kutaknál, a másik a lajosmi­­zsei elágazásnál. Európában ismeretlen épí­tési technológiát hoz az ame­rikai partner, egy milliméter­nél vékonyabb acélvázszerke­zetet öltöztetnek fel kívül-be­­lül. Viszonylag olcsó beruhá­zás , egy szoba másfél millió forintba kerül. Ugyanakkor a magyar építőipar két és fél millió alatt nem vállalkozik rá. A háromcsillagos, kétszin­tes motelben reggelizhet a vendég, napközben büfé mű­ködik, lesz kondicionálóterme, szaunája, vízzel masszírozó medencéje — szeptemberben nyílik az első. — De már március eleje van, s még a papírmunkák­nak is csak egy részével ké­szültek el! — Az amerikai partner sze­rint kényelmes határidő a szeptember. Antal Anikó HATSZOR „MAGYAR NAPOK” Hazai tükör­­ külföldre Látni és látszani, ez nem­csak közlekedési elv, hanem magatartásforma. S nem fel­tétlenül csak az egyéné, ha­nem akár egy egész országé is lehet. Ahhoz, hogy valami­képpen beilleszkedjünk a nemzetközi élet vérkeringésé­be, hírt kell adnunk magunk­ról, ismereteket gazdaságunk teljesítőképességéről, kultú­ránkról és mindennapjainkról is. Ennek tükrében érdekes az, hogy milyen rendezvényeken mutatkoznak be idén magyar vállalatok vagy más szerveze­tek, s milyen rendezvényekre várják ide a külföldi szakem­bereket és turistákat. A Hungexpo szervezésében vállalataink több mint kétszáz vásáron és­­kiállításon vesznek részt idén, míg a budapesti vásárvárosban összesen tizen­egy kiállítást rendeznek. Ez utóbbiak közül a legnagyobb belföldi érdeklődésre várha­tóan a tavaszi és az őszi BNV mellett a március harmadik hetében sorra kerülő Utazás ’89 nemzetközi idegenforgalmi ki­állítás és vásár, az áprilisi nemzetközi elektronikai és elektrotechnikai seregszemle tarthat számot. Ősszel Ázsia címmel rendez­nek kiállítást a kőbányai vá­sárvárosban, majd a szinga­púriak távközlési berendezé­seivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. És még valami: újra lesz nemzetközi kutyaki­állítás és -verseny a BNV te­rületén. A magyar konyha a világ­elsők között van — tartjuk magunkról, de azért nem árt ezt a külföldiekkel is tudato­sítani. A magyar gasztronó­miai napok hivatottak ezt a „missziót” betölteni az idén összesen tíz NSZK-beli, sváj­ci, olasz, jugoszláv és NDK- beli városiban. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal szintén elsősorban nyugat-európai városokban rendezett és rendezendő nem­zetközi vásárokon és kiállítá­sokon népszerűsíti Magyaror­szág idegenforgalmi lehetősé-­ geit és programjait. A hivatal önálló standdal ott volt már az idén — többek között — az utrechti, a bécsi és a nürn­bergi szabadidővásáron. A Magyar Gazdasági Kama­ra égisze alatt megszervezett magyar napok adják a legát­fogóbb képet országunkról. Ezekből az idén összesen hatot rendeznek. Áprilisban Fran­ciaországban, májusban Thai­­földön, júniusban a Szovjet­unióban, ősszel Jugoszláviá­ban, Belgiumban és Argentí­nában lesznek magyar napok. Kiugró eredményekről ad­tak számot a Magyar Alumí­niumipari Tröszt tegnapi saj­tótájékoztatóján. Csak egy adatot emeljünk ki a sok kö­zül: a tröszt vállalatai a tava­lyinál csaknem 80 millió dol­lárral többet, összesen 264,2 millió dollár értékű terméket szállítottak a konvertibilis piacokra. A bevételnövekedés nagyobbik része a konjunktú­ra meglovagolásából szárma­zott, kisebb része viszont a termékszerkezet változásából, a magasabb színvonalon fel­dolgozott, értékesebb félgyárt­mányok arányának növekedé­séből. Tevékenységének javu­lása 2,5 milliárd forint nyere­séget hozott a trösztnek. Amint a tröszt kereskedel­mi vezérigazgató-helyettese el­mondta, ez a nyereség csak­nem négymilliárd lett volna, ám egy részét — az árnyere­ség lefölözését célozva — le­­irati szabályozással még ta­valy elvonták. Sajátos módja ez az árszabályozásnak, hi­szen ha igaz az, hogy a belföl­di alumíniumárak még min­dig vagy 40 százalékkal elma­radnak a világpiaci ártól, az árak emelése tehát megalapo­zott, akkor miért az elvonás? Ha viszont nem az, akkor miért ilyen módon kell ezt korrigálni? Azaz: valószínűleg megint csak arról van szó, hogy onnan kell elvenni, ahol van. A fennmaradó 2,5 milliár­dos nyereség legfeljebb a fo­lyamatos működésre elég, a dekonjunktúra éveiben elma­radt fejlesztések pótlására semmiképpen — mondották. Amiért önmagában — hiszen mennyi ilyen vállalat van — még nem feltétlenül kellene protestálni. De a kérdés to­vább is vezet. Az alumínium­piacnak az a jellegzetessége — amint erről a Népszabadság kérdésére a sajtótájékoztatón is szó esett —, hogy a világ­piaci árak egyszer az égbe szöknek, majd a mélybe süly­­lyednek. A konjunktúrát tehát holtbiztosan dekonjunktúra követi. Amire — hacsak nem akar a MÁT ismét a válság­ ágazatok sorsára jutni — most, a magas árak idején kell fel­készülni. Amire persze vannak is tö­rekvések. A magyar—szovjet timföld-alumínium egyezmény keretében igyekeznek stabili­zálni a kiépült félgyártmány­kapacitások „etetésére” szol­gáló fém mennyiségét. Kere­sik a lehetőségét annak is, hogy egy külföldön épülő ko­hóban vállaljanak részesedést, miután, mint a számítások igazolják, a többletenergia­forrást is kívánó, tehát az erő­­művi teljesítmény növelését is igénylő új alumíniumkohó épí­tése nélkülöz minden realitást. A felkészülés elemeként ér­tékelhetjük azt is, hogy az idén januártól az alumínium ára is az úgynevezett főpiaci árakat követi, ami azt jelenti, hogy a következő mintegy másfél évben a hazai árak el­érik a külpiaci árakat. Mindez azonban némikép­pen féloldalas. Miközben ugyanis az alumínium belföldi ára növekedni fog, az alumí­nium továbbra sem szerepel a liberalizált termékek listáján. Ami azért sem érthető, mert hiszen ki vásárolna külföldön olyasmit, amit itthon jóval olcsóbban is megkaphat, Így viszont nincs reális, valós ár­korlát — másfelől a liberali­zálás elmaradása miatt a piac nem ad igazi impulzusokat. Pedig jó volna segíteni, ki­kényszeríteni a MÁT időbeni alkalmazkodását egy konjunk­túra utáni helyzethez. Kozma Judit 80 MILLIÓ DOLLÁR TÖBBLET Alumínium — ezüstözés nélkül A Szamuráj-kötvény háttere Mint a minap hírül ad­tuk, a Magyar Nemzeti Bank újabb, 35 milliárd jen értékű, tízéves lejáratú Szamuráj-kötvényt bocsát ki március közepén Japán­ban. Tokiói tudósítónktól, Trom Andrástól arról kér­tünk tájékoztatást: milyen a tranzakció fogadtatása Japánban? Az MNB-nek ez lesz az ötö­dik ilyen típusú kötvénykibo­csátási akciója a távol-keleti országban, amelynek eredmé­nyeként összesen közel egymil­­liárd dollárral egyenértékűre nő az a jenösszeg, amelyhez az MNB hosszú lejáratú, fix kamatlábú kötvényhitel for­májában jut Japánban. A Szamuráj-kötvény — amely az egyesült államokbeli Yen­­kee-Bond japán megfelelője — tekintélyes és nyilvános kötvénykibocsátási forma. Az ilyen kötvényeket a hivatásos kötvényüzletembereken kívül bárki más is megvásárolhatja és másodpiaci forgalmazása is lehetséges, mivel a tokiói tőzs­de jegyzi ezeket az értékpa­pírokat. Dr. Rajna József, az MNB tokiói irodájának a ve­zetője szerint ez a kötvény a legkifinomultabb kötvényfor­ma a japán értékpapírpiacon. Ezzel a hitelformával tudunk a legelőnyösebb feltételekkel tíz évre kölcsönt felvenni pon­tosan tervezhető visszafizetési kötelezettséggel. A Szamuráj-kötvények ré­vén gyakorlatilag kétszer olyan hosszú futamidőre jutunk hi­telekhez, mint a kereskedelmi bankok által folyósított ötéves lejáratú kölcsönök esetén. A kötvénykibocsátásnak azon­ban igen fontos előfeltétele, hogy a kötvénykibocsátó or­szág központi bankjának — je­len esetben a Magyar Nemzeti Banknak — legyen olyan mi­nősítése, amelyet a japán hi­telminősítő intézet nemzetközi ismérvek alapján állapított meg. E háromfokozatú elbí­rálás korábban a közepesnél jobb, úgynevezett „AA” beso­rolásra jogosította az MNB-t, az 1986—1987-es év kedvezőt­len pénzügyi eredménye miatt azonban ezúttal csak az „A” minősítést kapta az újabb köt­vénykibocsátás elbírálásakor. Ez ugyan egy fokozattal rosszabb besorolás, de még mindig elegendő ahhoz, hogy a japán értékpapírpiacon megmaradjunk. Az elbírá­lásban nagy szerepe van az MNB tokiói megbecsülésé­nek: elismerésnek örvend a japán fővárosban bankunk adósságmenedzselő képessége. Kedvezően hat a japán üzleti körökre a reformfolyamat, va­lamint a külpolitikai nyitás legújabb példája, a teljes kö­rű diplomáciai kapcsolatok felvétele a Koreai Köztársa­sággal, ami hazánkra irányí­totta a távol-keleti országban a figyelmet, így a kötvények iránti érdeklődés feltehetően élénk lesz. A tokiói értékpapírpiacon egyébként az első negyedév­ben mindössze hét külföldi kötvényt bocsátanak ki, össze­sen 135 milliárd jen értékben. ­ Létkérdés, hogy a vállalko­zók fejlesztésre adómentesen használhassák nyereségüket — szögezi le a KIOSZ országos vezetőségének a múlt héten hozott állásfoglalása. Mint megállapítják: a kisvállalko­zók változatlanul nem tudnak kitörni hátrányos helyzetük­ből. A szabályozók akadályoz­zák integrációjukat a gazda­ság egészébe, és nem segítik, hogy a más területen felsza­baduló munkaerőt foglalkoz­tatni tudják. — Mindig meghallgattak bennünket, de sohasem hall­gattak ránk — mondja Molnár József, a KIOSZ elnöke az adótörvény előkészítéséről. Az­tán sorolja az évek óta fölhal­mozódott problémákat: a kis­iparosok tömegével adják visz­­sza engedélyüket, nagy terü­letek maradnak cipész, fod­rász, egyéb szolgáltatás nél­kül. Különösen a kistelepülé­seken aggasztó a helyzet, van, ahol rosszabb, mint az ötvenes években volt. Mert ugyan nö­vekedett a kisiparosok létszá­ma, de inkább a városokban, a teher- és személyfuvarozást vállalók száma nő, mivel et­től remélnek még hasznot. A meglévő műhelyek tech­nikai színvonala alacsony, s nem is igen lehet számítani arra, hogy­­ a kisiparosok közt egyre nagyobb arányban található nyugdíjasok és az ipari munka mellett űzők — modernizáljanak. Az alkalma­zott kevés, s ebben nem kis szerepe van a magas társada­lombiztosítási díjnak, a gépe­sítésnek pedig útjában áll a tőke-, hitel- és áruhiány.­­ Nincsen jobb helyzetben az a kéttucatnyi „nagy” kis­vállalkozó sem, akik az utóbbi egy évben felvett hétezer al­kalmazott többségét foglalkoz­tatták — teszi hozzá Károlyi Miklós, a KIOSZ főosztályve­zetője. A tavalyi üzletmenetről szólva csak annyit mond: nem csoda, hogy nem folyik be több pénz, hiszen a kisipar­ból származó adók hetven szá­zalékát a vállalkozók három százaléka fizette be. Hogyan lehetne ezen a hely­zeten változtatni? Az országos vezetőség szerint ehhez az kell, hogy a magánszektor a népgazdaság szerves részévé váljon — de ne csak dekla­rációkban. Javasolják, hogy a vállalkozókra külön, önkéntes­ségre épülő, társadalombizto­sítási törvény vonatkozzék, s a nyugdíjrendszer serkentse a vállalkozni akarók munkaked­vét. Sürgetik az átalakulási törvény létrehozását, valamint a hitel-, vám-, deviza- és mo­netáris kötöttségek oldását. Sokat várnak a személyi jö­vedelemadó, az általános for­galmi adó és a vállalkozási nyereségadó rendelkezéseinek összehangolt változtatásaitól is. Kiemelik az átalányadózás bevezetésének, a tartalékolás és a beruházás adómentessé­gének, az adóterhek csökken­tésének, valamint az admi­nisztráció további egyszerűsí­tésének fontosságát és a jelen­legi szankciók felülvizsgálatá­nak szükségességét. Mindezek azonban csak az ipar sokat emlegetett szerkezetváltásával együtt mozdíthatják ki a holt­pontról a kisvállalkozásokat. Rohák Aranka ROSSZABB, MINT AZ 50.ES ÉVEKBE­N KIOSZ-vélemény: nincs kitörési pont

Next