Népszabadság, 1989. április (47. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-07 / 81. szám
1989 április 7., péntek__________________ NÉPSZABADSÁG - KÜLPOLITIKA - ÁLLÁSPONT 33 Hazánk a KGST radikális átalakítását akarja (Folytatás az 1. oldalról.) hibás döntései következtében, továbbá a cserearány-veszteségek miatt a magyar népgazdaság nehézségekkel küzd. Eladósodásunk üteme lassult, de nem állt meg, két számjegyű az infláció, és bizonyos területeken foglalkoztatási gondok is jelentkeznek. — Mindezt figyelembe véve foglalkozunk a KGST-ben folyó gazdasági együttműködés kérdésével. Arra a következtetésre jutottunk — mondotta —, hogy mindenekelőtt a szocialista gazdasági kapcsolatok hatékonyabbá tételére van szükség. A jelenlegi problémák gyökerét abban látjuk, hogy az együttműködés eszközrendszere nem követte az egyes gazdaságokban kialakulóban levő új követelményeket. Ezért az együttműködés gyökeres megújítására van szükség. Az áru-pénz viszonyok szerepét kell mindenekelőtt megerősíteni, mert csak így alakítható ki ,a reális értékviszonyokon alapuló munkamegosztás. Szükségesnek tartjuk a termelői árrendszerek korszerűsítését, a világpiaci árak alkalmazását, a transzferábilis rubel és a konvertibilis valuták közötti árfolyam reális alapokra helyezését, az egyes nemzeti valuták és a transzferábilis rubel közötti egységes kereskedelmi árfolyamok rendszerének kialakítását. Elengedhetetlen a transzferábilis rubelben kialakuló egyenlegek meghatározott, limiten felüli részénél a konvertibilis valutákra való részleges átválthatóság bevezetése. Ezt követően látjuk lehetségesnek a nemzeti valutáknak az egymás közötti kapcsolatokban történő felhasználását. A miniszterelnök-helyettes szerint a KGST-együttműködésben csökkenteni kell az állami kötelezettségvállalással járó mennyiségi kontingensek körét. Fokozatosan ki kell bontakoztatni a vállalatok közötti közvetlen együttműködésen alapuló, kontingens nélküli forgalmat. Tudatában vagyunk annak, hogy a sokoldalú együttműködés átalakításával kapcsolatos felfogásunkat nem mindenki osztja — hangoztatta Medgyessy Péter. — Ezért mindenkor figyelembe kell venni az érdekeltség, az önkéntesség és a fokozatosság elvét. A piaci típusú együttműködésre való áttérés egyszerre, sokoldalú alapon valószínűleg nem megvalósítható. Ezért elkerülhetetlennek tartjuk, hogy a jövőben keressük a két vagy néhány érdekelt ország részvételével kialakítandó szorosabb együttműködés lehetőségeit. Például egy-egy területen a közvetlen, konvertibilis valutaelszámolásra való áttérést, vagy a Szovjetunió és Finnország kapcsolataiban kialakult pénzügyi elszámolási rendszer bevezetését. Ilyen esetben az egymás közötti kereskedelem államközi megállapodások alapján bonyolódna le ugyan, de annak realizálása nem járna együtt állami szintű kötelezettségvállalással. A konkrét szerződések kötése a vállalatok feladata lenne. Az elszámolást továbbra is transzferábilis rubelben végeznék, ám a keletkező egyenleget konvertibilis valutában egyenlítenék ki. A vitát összefoglaló jelentésekből kiviláglik: a tagországok egy része már szorgalmazza a szervezeten belüli módosításokat, az áru- és pénzviszonyok korszerűsítését, az árreformot. Más országok pedig a hagyományos tervegyeztetés tökéletesítését, a műszaki adatok kicserélését szorgalmazzák. Jurij Maszljukov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke külön is üdvözölte a magyar kormány gazdasági reformintézkedéseit. Kifejezte, hogy a Szovjetunió szimpátiával figyeli ezeket a törekvéseket. Medgyessy Péter javaslatairól szólva azt mondta, hogy a szovjet kormány kész az elhangzottakról tárgyalni, s azokat igen érdekesnek tartotta. Elmondotta: a ■nyersanyag- és tüzelőanyagszállításokat a Szovjetunió csak akkor tudja növelni, ha cserébe megfelelő gépipari, vegyipari és más feldolgozott termékeket kap. Ezután kifejtette : a kötelezettségvállalások terén az állam és a gazdálkodó szervezetek funkcióit szét kell választani, korlátozni szükséges az államközi kötelezettségek körét, leszűkítve azt a legfontosabb nyersanyagokra és közszükségleti cikkekre. Az előbbrelépés legfőbb akadálya az, hogy a tagországokban eltérőek a gazdasági mechanizmusok, különbözik az árfolyam-politika, s a vállalatok nem érdekeltek a szállításokban. A KGST-ben jelenleg nem érvényesülnek a fejlett áru- és pénzviszonyok, s nyugtalanító, hogy a sokoldalú szerződések előkészítése meglehetősen elhúzódik — mondotta Jurij Maszljukov. A bizottsági ülés szekciókban folytatja munkáját, s előreláthatóan pénteken jegyőkönyvaláírással fejeződik be. A KGST Tervezési Együttműködési Bizottságának budapesti ülésén részt vevő delegációkat csütörtökön fogadta Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. (MTI) az újabb román lépés ellen Csütörtökön a Külügyminisztériumba kérették a budapesti román nagykövetség illetékesét azzal összefüggésben, hogy a román hatóságok nemkívánatos személynek nyilvánították Chrudinák Alajost, a Magyar Televízió külpolitikai főszerkesztőjét, valamint a Külpolitikai Főszerkesztőség valamennyi munkatársát. Mint ismeretes, az MTV forgatócsoportjának tagjai át akartak utazni Románián. A Külügyminisztérium tiltakozását fejezte ki a román hatóságok önkényes eljárása miatt, és hangsúlyozta, hogy a szocialista országok gyakorlatában szinte példa nélküli intézkedés újabb feszültséggel terheli a magyar—román kapcsolatokat. A román lépés merőben ellentétes a két ország kulturális és tudományos együttműködési megállapodásával, amely célul tűzi ki — egyebek között — a sajtó és a televízió szorosabb együttműködését. Mindezzel Románia ismét megsértett egy magyar —román államközi egyezményt. A román magatartás ellentétes a nemzetközileg elfogadott normákkal, durván sérti a helsinki záróokmány betűjét és szellemét, az alapvető emberi jogokat. A román döntésre olyan időszakiban került sor, amikor a helsinki folyamat részvevői — így a Román Szocialista Köztársaság is — Bécsben a közelmúltban vállalták: az újságírók szakmai tevékenységük törvényes gyakorlása következményeképpen nem utasíthatók ki és más módon sem büntethetők. Tartózkodnak olyan korlátozó intézkedések megtételétől, mint például az újságíró akkreditálásának viszszavonása, vagy az újságíró kiutasítása. A magyar újságírókkal szemben alkalmazott bánásmód megkérdőjelezi a román magatartás komolyságát a Bécsben vállalt kötelezettségeket illetően. Bukarest személyében is megsértette az NSZK külügyminiszterét Nyugatnémet kormánykörök csütörtökön megerősítették, hogy a nyugatnémet-román gazdasági vegyes bizottság ülésének elhalasztását a külügyi hivatal egyeztette a gazdasági minisztériummal, és időben összehangolták Klaus Terfloth bukaresti nagykövet jelentéstételre való hazarendelésével. Az NSZK kabinetje ily módon óhajtotta egyértelműen kifejezni tiltakozását az emberi jogok romániai megsértése ellen. Marcel Dinu bonni román nagykövetet az utóbbi időben már többször berendelték a külügyi hivatalba, hogy követeljék tőle: sürgesse kormányánál az emberi jogok védelméről intézkedő helsinki záróokmány és más kötelezettségvállalások tiszteletben tartását. A külügyminisztériumhoz közel álló bonni General- Anzeiger című lap diplomáciai főtudósítójának csütörtöki jelentése szerint a román hatóságok személyében is megsértették Hans-Dietrich Genscher alkancellárt, külügyminisztert, kihívást intéztek ellene. Terfloth nagykövet ugyanis a nyugatnémet diplomácia vezetője levelének átadása végett akarta felkeresni egykori hivatali partnerét, Corneliu Manescu román exkülügyminisztert, aki másokkal együtt nyílt levélben szólította fel Nicolae Ceausescu pártvezetőt a lakosság elnyomásának megszüntetésére. A brit kormány súlyos aggodalmainak adott hangot az alsóházban a Romániában uralkodó állapotok miatt. William Waldegrave külügyi államminiszter hangsúlyozta: Mélységesen nyugtalanít bennünket, hogy a román hatóságok egyre nagyobb mértékben alkalmaznak megfélemlítő taktikát a véleménynyilvánítási szabadság elfojtására, méghozzá akkor, amikor Kelet-Európa más országaiban ellenkező irányú fejlődés megy végbe. (MTI) Az Egyesült Államok nagykövetet küld az affgán felkelőkhöz Az ellenzék elvetette a kormány tűzszüneti ajánlatát Az amerikai kormány diplomáciai képviselőt nevez ki az afgán felkelőkhöz. Egyúttal elutasította a szovjet javaslatot, hogy a két ország működjék együtt a tűzszünet és széles körű koalíciós afgán kormány létrejöttében - jelentette csütörtökön a The New York Times. India szerint az afgán ellenzék együttműködik a szikh szélsőségesekkel is pakisztáni közvetítéssel. Az Egyesült Államok hivatalos diplomáciai kapcsolatban áll a kabuli kormánnyal, bár nagykövetségének személyzetét (más országokhoz hasonlóan) a harci cselekmények miatt kivonta az afgán fővárosból. A felkelők mellé delegált, nagyköveti rangú képviselő — Peter Tomsen — washingtoni székhellyel működik majd, és Pakisztánban lép kapcsolatba a felkelőkkel. Az amerikai kormány már korábban jelezte, hogy új afgán kormányt akkor ismeri el hivatalosan, ha az ellenőrzése alatt tartja az ország területének jelentős részét, polgári közigazgatást működtet, és élvezi a lakosság bizalmát. George Bush elnök Mihail Gorbacsovnak küldött válaszlevelében elutasította azt a szovjet javaslatot, hogy mindkét fél szüntesse meg a katonai támogatást a szemben álló feleknek — legalábbis így értesült a New York-i lap. A Bush-kormányt egyébként bírálják a sajtóban, amiért elszámította magát az afgán fejlemények értékelésében: a kabuli kormány változatlanul a helyén van, emellett — a pakisztáni politika következtében — mohamedán fundamentalisták adják meg a hangot a felkelők ideiglenes kormányában. Ez nem érdeke az Egyesült Államoknak — mondják a bírálók. A nagykövet kinevezése azt jelezheti, hogy Washington immár nem kívánja átengedni a pakisztáni hadseregnek az afgán politikai fejlemények irányítását. Az indiai kormány szerint az afgán felkelőket támogató pakisztáni katonai hírszerző szervezet kapcsolatot épített ki a pandzsábi szikh terrorcsoportokkal és a dzsammukasmíri muzulmán szabotőrosztagokkal is. Az indiai belügyi államminiszter csütörtökön a parlamentben közölte: a pakisztáni hírszerző szervezet benne volt a szikh terroristák számára pakisztáni területeken létrehozott kiképzőtáborok működtetésében, és a pandzsábi osztagok fegyverzésében. Az újdelhi kormány birtokában vannak olyan értesülések, amelyek bizonyítják, hogy az utóbbi években többször is kapcsolat volt az afgán felkelők és a szikh terroristák között, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Az idei márciusi londoni összejövetelen, amelyet a „független szikh állam, Khalisztán” tanácsának elnöke, Dzsagdzsit Szingh Csauhan hívott egybe, részt vett az afgán ellenzék néhány képviselője is. Egyes jelentések szerint a szikh terroristáknak sikerült is szert tenniük néhány Stinger rakétára az afgán felkelők révén, ám nincs jele, hogy be is vitték ezeket Indiába — mondta az államminiszter. Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök asszony lépéseket tett a katonai hírszerző szervezet működésének kordába szorítására: feloszlatta annak politikai szárnyát. Nadzsibullah afgán államfő szerdán tűzszünetet ajánlott az ellenzéknek az iszlám naptár böjti hónapja, a ramadán idejére. A tűzszünetet azonnal elutasította az ellenzéki ideiglenes kormány elnöke, Szebgatollah Modzsadeddi. Egyben közölte, hogy két-három napon belül nagyarányú támadást intéznek Kabul ellen. Az ellenzéki erők a hét első két napján többször is támadták rakétákkal az afgán fővárost. A robbanások 16 embert megöltek, 45-öt megsebesítettek. Az áldozatok között sok gyerek és nő volt. (AFP) Vágni, nyírni A Felső-Kisikunságban, ahol élek, egykor jókora nyájakat terelgettek a szikes legelőkön. Anyai nagyapám is juhászember volt, így került a kezembe — lehettem úgy négy- vagy ötéves — egy furcsa eszköz. A birkanyíró ollóra bukkantam, s mindjárt el is vették tőlem az éles, veszélyes szerszámot. Mindez talán soha nem jutott volna eszembe, ha nem hallanék mostanában olyan sokat egy másik ollóról, ami ugyancsak a mezőgazdasággal kapcsolatos. Az agrárolló — mert arról van szó — a lexikon szerint az ipari és mezőgazdasági termékek áralakulása közötti eltérés, az egyenlőtlen ütemű vagy eltérő irányú árváltozás következtében előálló árarány-eltolódás. Az agrárolló szétnyílik, amikor valamely korábbi időponthoz képest az árarányok a mezőgazdasági termelők számára kedvezőtlenül alakulnak. A szűkszavú megfogalmazás még csak nem is sejteti, milyen irgalmatlanul veszélyes „szerszám” ez az agrárolló, s micsoda rendkívüli felelősség terheli mindazokat, akik befolyásolják a szárak mozgását, netán maguk mozgatják azokat. Bár sokáig tapintatosan hallgattunk róla, az agrárolló Magyarország gazdaságában évtizedek óta jelen van, kivételnek — az Országos Árhivatal adatai szerint — csupán az 1970—1975 közötti időszak tekinthető. (Nem véletlen, hogy ezekben az években a mezőgazdaság rendkívül dinamikusan fejlődött.) Az agrárolló a nyolcvanas évtizedben különösen kényes szerszámmá vált. A KSH adatai szerint az agrárszféra által felhasznált ipari eredetű anyagok és eszközök árainak növekedése 1980—1987 között ugyan „csak” 6,6 százalékkal haladta meg a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedését. Ám a statisztika az ipari termékek egy részénél csak mintán alapul; az árhivatalban az agrárolló ennél jóval nagyobb nyílásáról tudnak. Az agrárolló nem csupán külsőleg hasonlít az igazira. Vágni, nyírni, kopasztani is lehet vele. Minél szélesebbre nyílik, annál több minden fér a kifent élők közé. Lemetszi a jövedelemforrásokat, átvágja az utánpótlás-csatornákat, felhasítja a tartalékokat őrző zsákokat, s ha már mindent összeszabdlalt, nyirbálni kezdi a gyökereket. Feléljük a vívmányokat — jellemezte a helyzetet egy tsz-elnök. Társa, aki harmincadik esztendeje tölti be ezt a funkciót, arról beszél, hogy azért a kombájnért, amelyik a nyolcvanas évek elején 600 ezer forintba került, most másfél milliót kiérnek. De még ennél is drágább lett a gumiabroncs, a gépalkatrész. Most akkor búzát termesszen vagy cipőt gyártson a mezőgazdasági szövetkezet? — teszi fel a kérdést ugyanez a vezető, célozva rá, hogy az agrárüzemek soványka nyereségének tetemes részét is az ipari és más tevékenységek adják. A „sem nem terv, sem nem piac” állapot talán leginkább a mezőgazdaságot sújtja. A felhasznált anyagok és eszközök ára szinte ellenőrizhetetlenül kúszik fölfelé, a hatóságok már nem, a fejletlen piaci viszonyok még nem tudják kordában tartani ezeket. A költségek szemérmetlenül nőnek, a nyereségből — már ahol egyáltalán van ilyen — a legtöbb termelőszövetkezet egy jobb családi házat sem tudna venni. Egy-két évig még csak elmegy a dolog valahogy — mondják a földművelők —, de hosszú távon önpusztító ez a folyamat. Természetesen nem szabad a sokat emlegetett ollót az agrárszféra közgazdasági feltételrendszeréből kiragadva, a gondokért önmagában felelőssé tenni. Hiszen a jövedelmezőséget, divatos kifejezéssel élve az esélyegyenlőséget sok más körülmény is befolyásolja. Az állami támogatás növelése vagy az adómérséklés a termelő számára ellensúlyozhatja az árarány-eltolódás hatásait. Tudunk országokról, ahol szintén kimutatható az agrárolló, a mezőgazdaság jövedelmezősége mégsem csökken, sőt növekszik. Nálunk sajnos nem ez a helyzet. Az ipar és a mezőgazdaság közötti áreltéréseket a támogatási rendszer igyekszik ugyan ellensúlyozni, ám vajmi kevés sikerrel. És a zavartalan belső ellátáshoz, az égetően fontos kivitelhez — egyelőre (?) — a 8-10 aranykoronás földeket is meg kell művelni. A szerszámot, amiről írásom elején szóltam, a juhászok régen a sutba dobták, géppel nyírják a jószágot. Talán nem ártana újabb szöget verni a lomkamra falába: kerüljön a megfelelő helyre az agrárolló is. De nehogy modernebb, termelékenyebb eszközt találjunk föl ehelyett is! Sitkei Béla A költségvetés ráhajt... "Tudjuk néhány napja, amit sajtótájékoztatón tegnap hivatalosan is bejelentettek a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban: május elsejétől autópályadíjat fogunk fizetni. Hát igen. Mostanában annyi a rossz hír, mintha menetrendjük volna. Az egészben az a legtragikusabb, hogy nincs más kiút. Nincs kire számítani. A költségvetés — ígéretei ellenére — már jobblétekor is minden hasznot lenyelt, ami a közlekedésből származott. Mára eljutott oda, hogy a világon egyedülálló módon egyetlen fillért sem szán már autópálya-építésre. Pusztulnak az utak is. Eközben 14 milliárd forintjába kerülnek ennek az országnak évente a közúti balesetek. Ennél is több, 39 milliárd az a veszteség, amit az utak rossz állapota okoz. Mára kriminális helyzet alakult ki a hazai úthálózaton, s a kicsiny autópálya-hálózatnak — jelképes ez — nincs kapcsolata a külföldiekével. Ha ebben nem lép sürgősen az ország, végérvényesen leszakad Európától. Igen, áldozatot kellene hozni. De akik áldozatot kérnek, tegyék hozzá a magukét is! Mi az, hogy képtelenek megoldani a napijegyet, s legkevesebb negyedévre ki kelljen fizetni az autópályadíjat, akár csak egyetlen ráhajtásért is?! Miért nem honorálják ezt a költségtényezőt azoknak, akiknek — mert olyan a munkájuk — utazniuk kell autóval? Úgy hírlik, a remélt bevétel negyven százaléka külföldiektől származik majd. De külföldiről szólva miért csak a tehetős nyugati turista képe jelenik meg lelki szemeink előtt? Jönnek ide milliónyian más országokból is. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy rájuk ne gondoljunk, mert nem szabad — ha ez elkerülhető — tovább rontani a közhangulatot Európának ebben a régiójában. Illő volna eljárni a szocialista országokból érkező turisták érdekében is, hogy semmiképpen se érje készületlenül őket az intézkedés, és hogy a mai pénzkeretüket ahhoz igazítsák. Azt mondják a szakemberek, hogy maguk sem szerettek bele kényszerűnek tartott intézkedésükbe. Azt azonban kívánatosnak tartják róla megállapítani, hogy ezúttal az áldozat vállalásának igenis lesz értelme. Létrehozható az útalap, amely megfelelő biztosíték az autópálya-építésekre jelentkező külföldi, és hazai vállalatoknak. Aláírás előtt egy világbanki projekt segítségével az 1990-es évek közepére megépülhet az M 1-es és M 5-ös között az M 0-ás körgyűrű. Talán már előbb is elkészülhet az M 1-es, egészen a határig. Az idén kész lesz az M 5-ös Kecskemétig, hamarosan pedig felújítják az M 7-est, ami hovatovább olyan, mintha talpfákon hajtana az ember. A Világbank — elsőként Európában — tízmillió dolláros hitelt nyújt Magyarországnak útfelújításra, és ezt rendre megismétli, ha a magyar állam évi tíz százalékkal növeli az útfenntartásra fordítható pénzt. Az is határozott terv, hogy az M 3-as minél gyorsabban elkészüljön az ország keleti határáig. A szép tervek megvalósulásának kulcsa: fizetni kell. Csakhogy túlságosan sokszor ráfizettünk már. A nadrágszíjat összébb húzó újabb és újabb intézkedéseknek — legyenek végső céljukat tekintve bármily megalapozottak is — fokozódó bizalmatlanság közepette kellene megvalósulniuk. Talán több garancia kéne ezúttal is a jövőt illetően. Érdekes, hogy miközben egyre nyilvánvalóbbá lesz az érdekek sokszínűsége, a másfél milliónyi hazai autósnak nincsen érdekképviselete. Pedig nagyon kellene! Akár a közlekedési tárca részvételével is, amelyik már anynyiszor alulmaradt önnön szakmai — éstegyük hozzá: ezek által országos — érdekek érvényesítésében. Nagyon el tudom képzelni, hogy ennek az érdekképviseletnek a biztosítótársaságok, a közlekedésrendészet, az OKBT, a szociálpolitika, az autóklub és mások is tagjai legyenek. Az autósok érdekét képviselő bizottságnak persze joga lenne elszámoltatni az állami szerveket, hogyan sáfárkodnak a polgárok pénzével. Mert áldozatot lehet kérni, ígérni is lehet szépeket, ha az ígéreteknek van még hitelük. Fejér Gyula