Népszabadság, 1989. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-30 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 4,10 Ft NÉPSZABADSÁG 1989. június 30., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XLVII. évfolyam, 152. szám AMERIKAI ÁLLÁSFOGLALÁSOK Washington támogatást ígér a reformokhoz Magyarázat az elmaradt kedvezményekről George Bush amerikai elnök közelgő varsói és budapesti lá­togatása előtt több washingto­ni állásfoglalás emeli ki az USA készségét a lengyel és a magyar reformfolyamatok támogatására. Erről beszélt az MTI-nek adott interjújában Lawrence Eagle­­burger első külügyminiszter-he­lyettes. Ő is, miként más wa­shingtoni nyilatkozók - így a Fehér Ház helyettes szóvivője változatlanul kilátásba helye­zik a konkrét lépéseket, s derű­látóan nyilatkoznak a minap „törvénykezés-technikai okokból” elmaradt intézkedések későb­bi, hosszú távú kilátásairól. El­vileg nem kizárt, hogy még a Bush-látogatás előtt döntenek, de ennek kevés esélyt adnak Washingtonban. Arr­a a kérdésre, hogyan látják Washingtonban az el­nök varsói és budapesti útját, és mit várhat e két ország. Eagleburger első külügymi­niszter-helyettes kijelentette:­­ George Bush elnöksége kezdeti szakaszában ott volt a NATO májusi csúcstalálko­zóján. Most Kelet-Európába utazik, s közvetlenül ezután részt vesz a két nagy nyugati ország vezetőinek párizsi ta­nácskozásán. A varsói és a budapesti útnak ugyanolyan fontosságot tulajdonítunk, mint a brüsszeli és a párizsi csúcsnak. Az elnök már kor­mányzása e korai szakaszá­ban ki akarja fejezni mély meggyőződését, ami Magyar­­országon és Lengyelországban történik, meghatározó fontos­ságú a világ békéje, az em­beri szabadság ügye szem­pontjából, és — remélhetőleg — fontos lépést jelent az Európa megosztottságának felszámolásához vezető úton. Az elnök nagy érdeklődést ta­núsít, rendkívül fontosnak tartja, hogy a lehető legvilá­­gosabban kifejezzük: támo­gatjuk a politikai és a gaz­dasági liberalizálást, a politi­kai és a gazdasági szabadsá­got. Nyilvánvaló, hogy Bush mindkét országban Amerika támogatásáról biztosítja majd a demokratizálás folyamatát, és bizonyos vagyok abban, hogy bejelenti majd azt is, milyen gyakorlati módokon kívánja az Egyesült Államok támogatni ezt. Erről termé­szetesen csak ő nyilatkozhat majd; úgy hiszem, azt remél­hetjük, hogy a látogatás után mind a magyar, mind a len­gyel­ nép világosan látja majd, milyen ez a támogatás, s hogy milyen nagy az amerikai ér­­(Folytatás a 3. oldalon.) KOMBÁJNTÜNTETÉS GYŐRTŐL SZABOLCSIG Jobb feltételeket a termeléshez Tegnap reggel — 7 és 9 óra között — az ország 180 pont­ján vonultak fel a közutakra betakarítógépeikkel és szállí­tó járműveikkel a gabonater­mesztők, így adva nyomatékot követeléseiknek. A szervezők adatai szerint mintegy 3000 gép és hat-hétezer ember vett részt a demonstrációban. Győr-Sopron megye 69 ter­melőszövetkezete közül 66 ki­vonult tegnap aratógépeivel a közutakra. Fennakadást nem okoztak a forgalomban, csu­pán a Hegyeshalomba vezető fűúton volt némi torlódás. Az autósok egyébként türelmesen és egyetértően fogadták a de­monstrációt. Népviseletbe öl­tözött lányok német és szlo­vák nyelvű szórólapokon a külföldieket is tájékoztatták a tüntetés okairól és követelé­seiről. Csorna környékén rá­baközi perecet, Szany térségé­ben pedig friss péksüteményt kínáltak az autósoknak. A békési búzatermelők is békétlenek mostanában, hi­szen egyre kilátástalanabbnak érzik gazdasági helyzetüket. Péter-Pál borongós reggele ezért nem a határban, hanem a fő közlekedési utakon találta a kombájnokat, szállító jármű­veket. A megye nyolc pont­ján, összesen 62 tsz és két szakszövetkezet vett részt a demonstrációban, 300 kom­bájnnal és szállítógéppel, ame­lyeket még több száz kisebb jármű kísért. Baranya 58 tsz-éből 49 vett részt a tegnapi demonstráció­ban. Tizenegy helyen lassítot­ták a forgalmat a gazdaságok gépei, de az egysávos lezárá­sok sehol sem okoztak öt perc­nél hosszabb várakozást. A 6- os fő közlekedési úton Pécs- Vasasnál sokan a régi hatos felé akarták elkerülni a dugót, ezért egy kombájnnal lezárták a régi főutat is. Az volt a céljuk, hogy minden jármű guruljon el a gépek előtt, s mindenkinek adhassanak a röplapokból. Tolna megyében viszonylag sokan nem csatlakoztak a tegnapi kivonuláshoz. Ez az­zal magyarázható, hogy Tolna szövetkezetei az átlagosnál jobb helyzetben vannak. Végül is a megye 61 tsz-éből 36-nak a gépei adtak egymásnak ara­­tósztrájki találkozót hat he­lyen. Kilencvenkét tsz és három állami gazdaság tüntetett teg­nap Szabolcsban a gabona­árakért, összesen 328 jármű­vet vonultattak fel, ezekből 202 volt a kombájn. Kisvárda, Fehérgyarmat, Záhony, Nyír­egyháza és Mátészalka térsé­gében eközben ötezer röplapot osztottak ki. A jelszavakban például arra utaltak, hogy egy mázsa búza ma már csak egy pár csizmát ér. Hajdú-Biharbart 75 gabona­­termelő gazdaságból 65 állí­totta ki a demonstrációra munkagépeit. A négy csomó­pont Kaba, Hajdúhadháztég­­lás, Böszörmény és Berettyó­újfalu térségében volt. Ezeken a helyeken 60-70 kombájn vagy munkagép zárt el egy­­egy sávot. Zala megyében a 7-es szá­mú főútvonalon, Zalakomár és Galambok között, valamint a Nagykanizsát elkerülő úton és a Becsehely—Letenye közötti útszakaszon tartottak figyel­meztető tüntetést a mezőgaz­dasági dolgozók. Az utat ki­lenc kombájn, három teher­gépkocsi és két traktor fog­lalta el egysávnyi szélesség­­(Folytatás a 6. oldalon.) Tüntető kombájnosok a 30-as számú főúton. BARCZA ZSOLT FELVÉTELE MA IS ÜLÉSEZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS Nem tudtak dönteni a képviselők a kétféle katonai szolgálatról Felborult a menetrend: interpellációk a törvényjavaslat tárgyalása közben Az Országgyűlés csütörtökön Szűrös Mátyás elnöklete mel­lett délelőtt 9 órakor a honvé­delmi törvény vitájával foly­tatta munkáját. Tizenhárom képviselő fejtette ki vélemé­nyét az alternatív katonai szol­gálatról. A hozzászólók elis­merőleg nyugtázták a törvény­­javaslatban megfogalmazott kormányzati szándékot, bár az egyes megoldásokkal, részlet­­szabályokkal többen is vitat­koztak, és igen sok módosító javaslat is elhangzott. A leg­többen az alternatív katonai szolgálat tervezett idejét vet­ték benckés alá, jelezve, hogy a javasoltnál rövidebb időtar­tamot is elegendőnek tartanak. Az elsőként felszólaló Biacs Péterhez hasonlóan többen is a tervezet B pontjában meg­fogalmazott variációt részesí­tették előnyben, azaz a polgá­ri katonai szolgálat harminc hónapban való meghatározá­sát. A budapesti honatya azon­ban azt is felvetette, hogy a szolgálatot akár több részlet­ben is le lehetne tölteni. A fegyveres szolgálat fontossá­gának hangsúlyozása mellett a kisebbségi jogok tiszteletben tartása is gyakran szóba ke­rült. A vidéken élő fiatalok ke­vésbé tartják szükségesnek a polgári szolgálat bevezetését, mondotta felszólalásában Mo­­ravcsik Ferencné, a katonavi­­seltség nyilvánvaló értékeit hangsúlyozva. A polgári szol­gálat büntető jellegű szabályo­zását azonban ő is ellenezte, s ez a vélemény szinte vala­mennyi felszólalás vezéresz­méje volt. Több képviselő tet­te szóvá az engedélyezés, a lel­kiismereti döntés megalapo­zottságát vizsgáló eljárás el­lentmondásait. Volt, aki nem­csak e megoldás finomítását, de egyenesen az elvetését ja­vasolta. Szinte általánosnak te­kinthető az a vélemény, hogy ez a kérdés számít a törvény­­javaslat Ac­hilles-sarkának, hi­szen a lelkiismeret objektív kritériumok alapján nehezen vizsgálható. Talán Zsigmond Attila felszólalása érzékeltette a legjobban a kérdés ellent­mondásosságát. A képviselő arra is rámutatott, hogy a pol­gári szolgálat nem helyettesí­tője a fegyveres katonai szál­(Folytatás a 4. oldalon.) GORBACSOVRA VÁRVA Moszkvai vendég az Európa Tanácsban ( MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL ) Valóságos áttörésnek nevezte moszkvai tárgyalásait az Európa Tanács elnöke. A svéd Anders Bjorck csütörtöki sajtóértekezle­tén kijelentette: az emberi jo­gok, a parlamenti demokrácia érvényesítésében megfigyelt ha­ladás elismeréseként az Európa Tanács különleges vendégstátust biztosított a négy kelet-európai reformország - a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország és Jugoszlávia - képviselőinek a szervezet székhelyén, a Stras­­bourgban folyó tanácskozáso­kon. Mihail Gorbacsov egy hét múlva maga is részt vesz, fölszólal Strasbourgban. A négy vendégstátusú ál­lam képviselői részt vehet­nek a plenáris vitákban, a kelet-nyugati kapcsolatokról folytatott eszmecserében. A kelet-európai „négyek” kivá­­ lasztását gondos előkészítő munka előzte meg — tette hozzá. Mérlegelték: olyan szakaszba jutottak-e a demok­ratikus átalakulások ezekben az államokban, ahonnan már nincs visszatérés a múlthoz. Számításba vették az emberi jogok, a parlamentarizmus, a demokratikus választási rend­szer működését, ígéretesnek nevezte Bjorck a négy kelet­európai országban végbemenő változásokat. Évente „ellen­őrzik” — tette hozzá —,­­hogy a bécsi és a helsinki doku­mentumokban foglaltakat megtartják-e a „különleges” vendégstátusúak. Ami a Moszkvában folyta­tott tárgyalásokat illeti: az Európa Tanács küldöttsége találkozott Anatolij Lukja­­novval, a Legfelsőbb Tanács első elnökhelyettesével, Prí­makon házelnökkel, Petrov­­szkij külügyminiszter-helyet­tessel. Az Európa Tanács és Moszkva együttműködésének lehetséges területei: em­beri jogok (ennek kapcsán Bjorck reményének adott hangot, hogy a Szovjetunió aláírja az európai 1950-es konvenció ok­mányait), környezetvédelem (pozitív választ kaptak ven­déglátóiktól erre vonatkozó­an), kultúra (Varsó és Buda­pest után Moszkvában is kul­turális központot szeretnének létesíteni.) Dunai Péter , Jea­n-Marie Rausch francia külkereskedelmi miniszter csütörtökön kétnapos látoga­tásra Moszkvába repült, hogy elvégezze az utolsó simításo­kat szovjet partnereivel a jövő héten esedékes francia­­szovjet csúcstalálkozón alá­írandó szerződések szövegén. (MTI) 88888 1 , M Aggodalmak és realitások A jogbiztonság nem engedmény (3. oldal) Nyers Rezső válaszol „Pontatlanul fogalmaztam” (5. oldal) Nagyobb hangsúly a humán szférán­­ Művelődésügyi változások (7. oldal) Jövő heti rádió- és tévéműsor (9—10. oldal) Hazánkba érkezik az ausztrál miniszterelnök Németh Miklós miniszterel­nök meghívására június 30-án, pénteken hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Robert Hato­ke ausztrál kormányfő. Az eddigi legmagasabb szin­tű magyar—ausztrál tárgya­lásra érkező Robert Hawke egyetemi tanulmányai után az Ausztráliai Szakszervezeti Ta­nács tudományos munkatársa, majd 1969-ben az ÁSZT elnö­kévé választották. 1980-ig töl­tötte be ezt a hivatalt. Tizenhét éves korában belé­pett az Ausztráliai Munkás­pártba, amelynek 1973 júliusá­tól öt éven át elnöke lett. 1980 végén a Munkáspárt Parlamenti Végrehajtó Szervé­be választották, majd a párt ipari, foglalkoztatási és ifjúsá­gi ügyekkel foglalkozó szóvi­vőjévé. 1983 februárjában egy­hangúlag az ellenzék vezérévé választották. A március 5-i ál­talános választáson győzelem­re vezette a Munkáspártot, az­óta miniszterelnök. (MTI) Alvaro Cimbal Magyarországon Az MSZMP Központi Bi- A portugál vendégek a raj­­zottságának meghívására csa­­kai határállomás átlépése után törtökön hazánkba érkezett az MSZMP Győr-Sopron­be­ Alvaro Cinhal, a Portugál győr Bizottságára látogattak, Kommunista Párt főtitkára, és megismerkedtek a megye- kíséretében van Albano­ia- székhely életével. Alvaro Can­­nes, a PKP KB titkárságának halt pénteken fogadja Nyers póttagja, a párt külügyi ősz­ Rezső, az MSZMP elnöke és táryának vezetője. Grósz Károly főtitkár. (MTI)

Next