Népszabadság, 1989. augusztus (47. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-22 / 197. szám

• HÍREK • EURÓPAI SZAKNYELVI , ÉRDEKES LELET került szimpóziumot nyitottak meg elő a Bódva partján a ma tegnap az MSZMP Budapesti Edelényhez tartozó egykori Bizottságának közművelődési Borsod községben lévő föld- és propaganda központjában, vér ásatása során. Rábukkan- A több mint 200 részvevő a lak egy 5X5 méteres kőépület világ 32 országából érkezett alapjaira. Az építmény azt ki­­hozzánk. A szakmai vélemény b­zonyítja, hogy a földvárat a cserét keddtől a Budapesti honfoglalástól az Árpád-kor Műszaki Egyetemen rendezik végéig védelmi célokra húsz­­hét szekcióban­ nálták. • A KOMLÓI MUNKÁSKÓ­RUS képviseli hazánkat a nagy francia forradalom 200. évfor­dulójára rendezett kulturális eseménysorozat párizsi záró­­ünnepségén. A kórus tíz napig tartózkodik Franciaországban és több ízben lép fel önállóan vagy más együttesekkel kö­zösen. • A VILÁG LEGERŐSEBB EMBERE címet egy brit férfi nyerte el a spanyolországi San Sebastianban rendezett hét vé­gi versenyen. A 27 éves, 149 kilós Jamie Reeves a teher­autók elvonszolása mellett a fatönkök és a különlegesen nehéz sajtok emelésében is maga mögé utasította hét ve­­télytársát. • NÉGYEZER SZEMÉLYT vettek őrizetbe Kolumbiában azt követően, hogy az ország elnöke szabad kezet adott a rendőrségnek és a katonaság­nak a kábítószer-maffia elleni harcra. • MOST JELENT MEG: Pam­­lényi Ervin: Pályák és irá­nyok. Historiográfiai és műve­lődéstörténeti tanulmányok. (Akadémiai). — Gerald Dur­­rell: A halak jelleme. 2. ki­adás. (Európa). — Samu Mi­hály: Jogpolitika — jogelmé­let. (Közgazdasági). — Bács­kai Vera: A vállalkozók előfu­tárai. Nagykereskedők a re­formkori Pesten. (Magvető). — Tutsek Anna: Régi emlékek. (Garabonciás). GEORGIKON-NAPOK kez­dődtek tegnap a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A kétnapos tudományos ta­nácskozáson a hazaiak mellett belga, csehszlovák, egyiptomi, jugoszláv, lengyel, NDK-, il­letve NSZK-beli agrárszakem­berek vesznek részt. Ezúttal a mezőgazdasági munkaszerve­zés és -vezetés kérdéseit vitat­ják meg. 10 Meggyilkolták az állatvédőt Holtan találták kenyai há­zában a híres brit állatvédőt, George Adamsont. Tegnapi je­lentések szerint a tudóst fel­tehetően orvvadászok ölték meg vasárnap az általa létre­hozott vadrezervátumban. Az állatvédő kenyai isme­rősei azt, a főleg vadorzással foglalkozó törzset vádolják a gyilkossággal, amelyet a zooló­gus nyomására távolítottak el a rezervátum területéről, hogy megakadályozzák az ott élő állatok kipusztítását. A világhírű tudós a rabság­ban született oroszlánokat igyekezett hozzászoktatni a vadon körülményeihez. Fele­sége, Joy Adamson, az „Elza és kölykei” című könyv szerzője 1980-ban halt meg. Helyreigazítás A Népszabadság 1989. au­gusztus 19-i szombati számá­nak címoldalán megjelent kép­aláírásával ellentétben: a Ma­gyar Acélárugyár ezerfős kol­lektívája s a vállalat vezetése, így az angyalföldi gyár négy­száz fős kollektívája is elha­tárolta magát a sztrájktól. A fotó a néhány perces gyűlés­ről készült, ahol a kollektíva tiltakozott az áremelések­ el­len. Valutaárfolyamok (bankjegy és csekk) Érvényben: 1989. augusztus 22—28. között Pénznem Vételi Eladási árfolyam 100 egységre ECU (Közös Piac) 6270,76 6658,64 Jugoszláv dinár csekk (10 000) b) 22,31— a) Vásárolható legmagasabb bankjegycsm­let: 1000-es. b) Bankközi és vállalati elszámolásoknál alkalmazható árfolyam: Görög drachma 36,16 36,24 Jugoszláv dinár csekk (10 000) 22,98 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az augusz­tus 15-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. (MTI) forintban Angol font 9304,30 9879,82 Ausztrál dollár 4497,60 4775,80 Belga frank 144,48 153,42 Dán korona 778,17 826,31 Finn márka 1343,67 1426,79 Francia frank 896,26 951,70 Görög drachma a) b) 35,11 37,29 Holland forint 2680,42 2846,22 Ír font 8065,33 8564,21 Japán jen (1000) 415,09 440,77 Kanadai dollár 5037,06, 5348,64 Kuvaiti dinár 19791,82 21016,06 Norvég korona 830,37 881,73 NSZK márka 3021,93 3208,85 Olasz líra (1000) 42,12 44,72 Osztrák schilling 429,26 455,82 Portugál escudo 36,21 38,45 Spanyol peseta 48,39 51,39 Svájci frank 3504,51 3721,29 Svéd korona 894,23 949,55 USA-dollár 5929,63 6296,41 Szim­i Dödő mai ajánlata 9— 13 ÓRÁIG Mese­regélő a Medgyessy Fe­renc Általános Iskolában (III., Medgyessy Fe­renc u. 7—4.). 10 ÓRÁTÓL túra a Pilisbe. Találkozás Vi­­segrádon, az Er­dei Művelődési Házban. 10— 12 ÓRÁIG Tükröm, tük­röm ... a Ferencvárosi Művelő­dési Központiban (IX., Hámán Ka­tó u. 27.). 10 ÓRÁTÓL Szőjünk ősi techni­kával övét, tarisznyát a Néprajzi Múzeumban (V., Kossuth Lajos tér 12.). Ugyanott 14.30 órától mesterkedés vadon termő növé­nyekből. 14.30—16 ÓRÁIG Ügyes kezek — virágkötéshez a Pataky István Művelődési Központban (X., Pa­taky tér 7—14.). Szerbusztok. Viszlát holnap! A hatos lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az augusztus havi hatos lottó ki­húzott nyerőszámai a követ­kezők : 6, 9, 25, 33, 35, 39 , a pót­szám a 7-es. KÖXK­MIMY­­................................................................ a fővárosi fürdőigazga­­TóSÁG közli, hogy az albert­falvai, cinkotai, kispesti, lőrinci és rákoscsabai strandok az idén augusztus 27-én, vasárnap tarta­nak utoljára nyitva. Az idény­­jelleggel üzemelő pünkösdfürdői, erzsébeti, csepeli, római, csillag­­hegyi, Palatínus, Paská.A strandok ezt követően is nyitva lesznek. M­űsorok Mátyás-templom: Sebestyén Já­nos orgonaestje (8). Vidám Szín­pad a Hild udvaron: Esőnap (8). Meleg nyár, zivatarok Közép-Európát egyelőre elke­rülik az időjárási frontok. Ezen a területen meleg az idő, általá­ban sok a napsütés, ugyanakkor azonban a délutáni és esti órák­ban sokfelé képződik helyi zápor, zivatar. Magyarország is ehhez az időjárási zónához tartozik. Hét­főn túlnyomórészt meleg, napos idő volt országunkban, elszórtan azonban kialakultak zivatarok. Várható időjárás ma estig: Túlnyomórészt napos lesz az idő, időnként azonban erősen megnö­vekszik a gomolyfelhőzet, és he­lyi záporok, zivatarok alakulnak ki, ezek némelyikét viharos szél­lökés kíséri. Délután 30 fok körüli csúcshőmérséklet várható. A Duna vízállása Budapestnél 1989. augusztus 21., hétfő, 13 óra, tegnap 268 centiméter volt, mára 275 centiméter várható. NÉPSZAB­AD­SÁG - MOZAIK 1989. augusztus 22., kedd Megszólal az ecseri postarabló Kéznél volt a gázpisztoly, a harisnya Olyan korán még sosem zárt az ecseri postahivatal, mint múlt hét péntekjén. Délelőtt kilenc óra tájban álarcos férfi lépett a helyiségbe, felmarkol­ta a néhány percre gazdátla­nul hagyott körülbelül 270 ezer forintot, s éppen távozni ké­szült, amikor megjelent a pos­tamester. Már épp vállon akar­ta ragadni a posta­vagyon dézs­­málóját, amikor az hirtelen megfordult. Kezében fenye­getően mozdult a pisztoly ... — Ugyanúgy kezdődött az a nap is, mint a többi — kezdi a történetet Segesvári Dezső, az egyik tettes a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgá­lati osztályán. — Csámpai Lászlóval beültünk a kölcsön Trabantba és elindultunk a vakvilágba. Valahogy lekeve­redtünk Ecserre. Megyünk el a takarékszövetkezet előtt, ak­kor jutott eszünkbe, hogyan lehet gyorsan sok pénzhez jut­ni. Nem terveztük meg előre, ott jutott eszünkbe. Két-há­­rom héttel ezelőtt cseréltem egy arany nyakláncért egy Italo Police feliratú, nyolc mil­liméteres kaliberű gázpisz­tolyt. Az mindig ott volt a kesztyűtartóban, mert, tudja, rossz felénk a közbiztonság — mondja a 33 évéből eddig 12-t rács mögött töltött Segesvári. — A múltkor is összebalhéz­tunk a cigányokkal. Na, azért kellett... Szóval állunk a ta­karékszövetkezet előtt. A pisz­toly egyébként használhatat­lan volt, mert előző nap lőt­tem vele, és egy töltényhüvely beszorult. Akkor a Csámpai bement a szövetkezetbe fel­mérni a terepet. Mondta: két nő dolgozik, meg éppen benn van egy nő egy kisgyerekkel, ne menjünk oda. Aztán be­ment bejelentőlapért a postára, és akkor látta, hogy a belső helyiségben ott van az aszta­lon a pénz. Megvártam, míg őrizetlenül hagyták, akkor fel­vettem az álarcot. A rablás hírére a rendőrség azonnal a helyszínre siet, s a tanúk vallomásai, valamint a Trabant felírt rendszáma alap­ján a forró nyomon a tettesek után ered ... — Amikor jöttem kifelé, ak­kor kezdett el kiabálni a hölgy. Gyorsan beugrottam a kocsiba, és elhúztuk a csíkot Budapest­re. Vettünk egy kék, 1600-as Ladát 93 ezerért, azzal csalin­­káztunk tovább. Délután öt körül értünk a Csámpaiék­­hoz... Pintér Sándor, a Pest me­gyei kapitányság vizsgálati osztályvezetője így idézi fel a történteket: — Két csoportunk két külön nyomon indult el, s mindkettő egy helyre vezetett: Csámpai lakásához. Amikor a rablók megérkeztek, már várták őket kollégáink. Az egyik rendőr eléjük állt, hogy szabályosan megállítsa őket. De el kellett ugrania a kocsi elől. Csámpai­ék még egy ott parkoló Wart­burgot is összetörtek, és to­­vábbszáguldottak. A kolléga akkor figyelmeztető lövést adott le... — Háromszor lőttek ránk — mondja Segesvári. — A máso­dik golyó gellert kapott, és a vállán lehorzsolta a társam bő­rét. A harmadik lövedék a ke­rékbe ment... — Akkor nem tudtuk őket elfogni — folytatja a nyomozó. — Még három kilométert men­tek a leeresztett gumival. Éj­fél körül azonban gyáli laká­sán elfogták Segesvárit, a szin­tén jelen levő Csámpai az er­dőbe menekült, őt csak más­nap este, budapesti otthoná­ban kerítettük kézre. Akkor is megpróbált szökni, kiugrott az első emeletről, de szerencsére éppen a rá váró kollégánk kar­jaiba. — Mit tudnak a fegyverről? Valóban használhatatlan volt? — A fegyvert még keressük, így nem tudok válaszolni. — Mennyi került meg az el­rabolt pénzből? — Lefoglaltuk a Ladát, va­lamint külön nyolcezer és egy­ben 136 ezer forintot. — Igaz, hogy Segesvárinak ez volt az első erőszakos cse­lekménye? — Volt egy késes taxirablá­­si kísérlete is. Akkor a Kék Fényben is körözték — kap­csolódik a beszélgetésbe Ko­vács József rendőr őrnagy, az élet- és ifjúságvédelmi alosz­tály vezetője. — Mondd csak el, hogy fo­gadott a Csámpai! — kéri kol­légáját Pintér Sándor. — Többszörösen visszaeső bűnözők is magabiztosan lép­nek fel a rendőrök ellen. Ami­óta megszűnt a közveszélyes munkakerülés fogalma, szinte gunyorosan kitesznek az asz­talra egy tízfillérest, hogy annyi a megtakarított pénzük. Meg azt mondják, hogy csi­gagyűjtésből élnek. Nincs jo­gunk beszámoltatni őket. És ehhez jön még, hogy egy­szerű ügyeket is nehezen tu­dunk bizonyítani, mert a ta­núk visszahúzódnak, félnek — folytatja Pintér Sándor. — De visszatérve a munkakerü­lésre, fogadjuk el, jogilag nem létezik, ám a polgári társadal­makban egy meghatározott összeghatár fölött az állampol­gárt akár az adóhatóság, akár a rendőrség elszámoltathatja. Magyarországon sem ártana valami hasonló megoldás, mert így a bűnözők kiröhögik a rendőrt, ha firtatni kezdi, hon­nan termett az egymillió, ami­kor rendszeres munkája sin­csen. Rimóczi Károly Jogos bizalmatlanság — Megmondom őszintén, programajánlatokkal el va­gyok látva, de szeretném tudni, mennyi valósul meg be­lőlük!... BALÁZS-PIRI BALÁZS KARIKATÚRÁJA A világkiállítás a keleti térség szemével A Magyar Gazdasági Kama­ra észak-magyarországi bizott­ságának felkérésére Somogyi László, a Budapest—Bécs vi­lágkiállítás előkészítő bizottsá­gának vezetője tegnap tájékoz­tatót tartott az 1995-ös világ­­kiállítással kapcsolatban. A miskolci Tudomány és Tech­nika Házában képviseltette ma­gát az egész északkeleti térség. Drótos László, az LKM nyu­galmazott vezérigazgatója be­vezetőjében azt mondta, hogy az északkeleti térség az utóbbi évtizedek alatt az ország alap­­anyaggyártó gyarmatává vált, nagymértékben elhanyagolták itt az infrastruktúra fejleszté­sét. Többen hangsúlyozták: fon­tos, hogy a keleti térség egyé­ni vállalkozói és állami cégei részt vegyenek az építésben, de felmerültek az igen nagy szá­mú szakképzetlen munkaerő átképzésével, illetve tovább­képzésével jelentkező nehézsé­gek, hiszen várható, hogy az igények a szolgáltatás felé to­lódnak el, az ez irányú átkép­zésekhez viszont egyelőre nin­csenek meg a feltételek. A gondok mellett a részve­vők többsége elvben támogat­ja a világkiállítás megrende­zését. (MTI) Komlón meghalt egy újszülött Csecsemőmegbetegedések Baranyában is (Megyei tudósítónktól.) Komlón, a városi kórház szülészeti osztályán a múlt hét végén meghalt egy újszülött. Tekintettel a három debrece­ni csecsemő halálára, a kór­házban azonnal látogatási ti­lalmat léptettek életbe, s a komlói szülészetre jelentkező­ket Pécsre irányítják. A múlt hét végén a megyei gyermek­gyógyász-felügyelő szakfőorvos elrendelte, hogy a lázas, has­­menéses újszülötteket és cse­csemőket a pécsi gyermekkli­nikán és a megyei gyermek­­kórház 2-es csecsemőosztályán , izolálás céljából — állandó megfigyelés alatt tartva kezel­jék. A két intézetbe tegnap es­tig összesen tizenhárom cse­csemőt szállítottak be az em­lített panaszokkal. Az eddigi megfigyelések alapján a be­tegségek nem tűnnek bakte­riális eredetűnek. Nem zárható ki, hogy vírus a kórokozó, ám hogy ez azonos-e a debreceni megbetegedések és halálesetek előidézőjével, azt csak két-há­­rom hetes vizsgálat után lehet egyértelműen megállapítani. Jelenleg mind a tizenhárom csecsemő jó állapotban van, infúzióra nincs szükségük, szá­jon keresztül mindannyian jól táplálhatók. A pécsi gyermek­­gyógyászok elképzelhetőnek tartják, hogy nincs másról szó, mint a nyaranként máskor is szokásos lázas, hurutos megbe­tegedésekről. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MA! MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Műsorismertetés. KD. 8.15: Mai programok. 8.20: Hogy tetszik, lenni? 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Napközben. Közben: Kid. 9.50: Reklám. 11.00: „Muzsikának szép a hang­ja.” XXIV/17. rész. 11.18: Zeneiskolásoknak — zene­iskolások muzsikálnak. 11.36: Az oroszlános kert. Mohás Lívia regénye folytatások­ban. 5. rész. 11.54: Reklám. 12.43: RTV Közönségszolgálat. 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok — a nyug­­tatókról. 14.30: Dzsesszmelódiák. Django Reinhardt, Barney Kessel és Kovács Andor gitározik. 15.00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót . . . 15.20: A Csehszlovák Rézfúvós­­együttes Sousa-indulókat játszik. 15.36: Rólunk van szó! 15.40: Poggyász. Tudnivalók uta­zóknak. 16.10: Szívesen hallgattuk. 17.00: Bioritmus. 17.20: Szimfonikus miniatűrök. 17.42: Reklám. 17.45: A Szabó család. 19.15: A Jockey Club. Krúdy Gyu­la regényének rádióválto­zata. 20.15: Magyar tudósok világtalál­kozója Budapesten. 1. rész. 20.45: Nótakedvelőknek. Muzeális felvételek. 21.45: Hajszálgyökerek. A „Hol­nap” városa: Nagyvárad. 22.30: Emlékek szárnyain. 50 esz­tendeje történt. 23.15: Régine Crespin operaáriá­kat énekel. 0.15: Éjfél után, PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kölyökrádió a szünidőben. Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 38-76-00. 8.45: Táborélet­­ a Bakancsos utcában. 9.05: Népdalkörök és citerazene­­karok. 9.30: Sportvilág. 9.40: Rivaldafényben : Lemezek a tegnap slágereiből. Közben: 10.25: Fülszöveg. 10.50: Láttuk, hallottuk. 11.05: Vilá­gújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balaton rádió. 12.10: Nóták. 13.05: Kenguru. 14.00: Az öttorony városa. 1. rész. 15.05: Könyvről — könyvért. 15.15: Csúcsforgalom. Közben: 16.55: Reklám. 17.05: Nyáridő. Az adás idején hívható telefonszám: 38-83-03 és 38-80-37. Benne: 17.05: A Csúcsforgalom folytatása. 17.30:­Helykereső. A szívességköz­­vetítő telefonszáma: 38-79-73. 18.30: Popregiszter. 19.30: Hagyományápolók. 20.00: őszelő. 21.05: Hét szűk évtized. Epizódok Tatay Sándor önéletrajzi re­gényéből. Vendégünk az an­gyal. 6. rész. 21.25: Randevú Szentendrén. Ze­nés nyáresti csevegés a Nosztalgia kávéházban. 22.25: Az Ifjúsági Rádió bemuta­tója. A puding. ír mese alapján írta Jászfalvi Wal­­ter. 23.10: Sporthírek. 23.15: A dzsessz története. 80/47. rész. 23.55: Shakin’ Stevens énekel. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ Kb. 8.25: Próza. 9.00: Műsorismertetés. 9.03: Időszaki kiállítások. 9.08: H­m­del: Imeneo. Opera két részben. 10.10: XX. századi zongoramuzsi­ka. 10.53: Mahler: VII. szimfónia. 12.16: Magyar művészek operafel­vételeiből. 18.05: Rockzene CD-n. 13.53: Madrigálok. 14.00: Zenekari muzsika. 15.20: Szonda. 15.50: Kamarazene. 16.40: Louise. Részletek Charpen­­tier operájából. 17.20: Poggyász. 17.40: Radioton-korongokról! 17.45: III. nemzetközi kamarakó­­rus-fesztivál — Pécs 1989. VI/3. rész. 18.30: Na masternjem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécs­ről. 19.36: A Berlini Rádió Szimfoni­kus Zenekarának hangver­senye a Berlini Filharmónia hangvers­eny­termében. 20.58: Csajkovszkij: Anyegin. Tat­jána levele. 21.12: Felejthetetlen hangverse­nyek. 22.48: Kocsár Miklós műveiből. TELEVÍZIÓ 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: A táncos. Angol filmsoro­zat. IV/1. rész: A táncos és a tánc (ism.). 10.00: Panoráma. Világpolitika percről percre. 10.45: Mozgató. Tévétorna mozgás­­korlátozottaknak. 10.55: Képújság. 16.25: Hírek. 16.30: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműso­ra. Dél-dunántúli hírek, in­formációk, események. 16.40: Nachrichten. Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. 16.45: Ecranul nostru. A pécsi kör­zeti stúdió román nyelvű nemzetiségi magazinja. 17.15: RTV Közönségszolgálat. 17.20: Érdekházasságok. Vladimír Neff regényének csehszlo­vák tévéfilmváltozata. V/4. rész (ism.). 18.45: Szám­adás. Gazdasági ne­gyedóra. 19.00: Műsorajánlat. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: A világ nélküled. Francia tévéfilmsorozat. Vin/7. rész. 21.00: Reklám. 21.05: A Marcaltól az egyetemi katedráig. Németh G. Béla­­portré. 22.00: Interpop gála. A Dolly Roll Siófokon. 22.25: Az animáció mesterei. An­gol dokumentumfilm-soro­­zat. Számítógépes grafika, n. 20.55: Híradó 3. TV 2 17.25: Képújság. 17.35: Tv 2. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.48: Torpedó. Telefonos játék. 19.00: A vágyak kertje. Szovjet film. 20.31: Tv 2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2. 21.30: Rendezte: Marton Frigyes... önéletrajz—közéletrajz—ka­baré.. IVA- rész. 22.25: Halló, halló.. Angol komé­­diasorozat. VI/3. rész. Kb. 22.55: Tv 2. Napzárta. ESTI MŰHOLDPROGRAM SKY 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eu­rosport. SUPER 18.30: Tracking. 19.30: Csak tanároknak! 20.00: Sport. 21.50: világihíradó. 22.00: Az angol futball-liga legiz­galmasabb mérkőzései. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 0.00: Hírek, időjárás-jelentés, majd egyveleg. TV 5 17.00: Új Világ. 18.05: Hírek, időjárás. 18.10: Pihenőidő. 18.30: Szárnyaló képzelet. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Harmincmillió barát. Állat­barátok magazinja. 20.00: Az évszázad menete. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Filmklub: A szállodásnő. 0.00: Esély a daloknak. 0.30: Csillogó papiros. 1.00: Műsorzárás.

Next