Népszabadság, 1989. augusztus (47. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-28 / 202. szám
6 NÉPSZABADSÁG - MOZGALMI ÉLET 1989. augusztus 28., hétfő Túlgyőzték magukat? Ez a legszebb küldetés — vallja a zalai választmány elnöke Mozgalmi zsargonunk újabb gyöngyszemmel gyarapodott Túlgyőzték magukat — hallani belső berkekben a zalai pártértekezlet reformkori győzelmének kommentárjaként. E nyelvi lelemény feltehetőleg azt hivatott érzékeltetni, hogy a váratlan siker felkészületlenül érte a reformmozgalom képviselőit, akik aligha tudnak mit kezdeni a megyei pártélet vezető tisztségeivel. Merthogy nem „profik”. Azt, hogy a profik miként politizáltak, volt módunk éveken át tanulmányozni. Itt az ideje, hogy megnézzük, hogyan csinálják az amatőrök. A párt forrásban van A pártház bejárata zárva, nem őrzi senki. Csillog a hall padlója. „Koptassák csak a műmárványt!” — adta ki az invitáló jelszót Balogh Miklós, az új „négyes fogat” egyik profi tagja. A választmány elnöke, dr. Vári László nagykanizsai ügyvéd nincs a helyén. Az egyik területi pártbizottság ülésén vesz részt — tájékoztat a titkárnő. Kikísér az épületből, mutatja az utat. A takaros ház földszinti nagytermében javarészt idős emberek az asztal körül, csupán két fiatalabb arc. A városi pártbizottság munkatársáé és a megye pártéletének vezetőjéé. Már a bejáratnál megsúgták a legfontosabb hírt: itt van Vári elvtárs! így, felkiáltójellel és némi áhítattal említve az eseményt. Nem ő viszi a szót. Hallgat, néha bólint vagy mosolyog. Az elvtársak a maguk ügyeiről tárgyalnak. Épp válaszlevelet fogalmaznak a megyei lapba, a kommunistákat ért ellenzéki vádak cáfolataként. Csakhogy a szerkesztőség a vitát már lezárta. Három választási lehetőség merül fel, köztük az, hogy leülnek beszélgetni az inkriminált írás szerzőivel, illetve pártjaik képviselőivel. A javaslat nem arat osztatlan tetszést — ahogy magukat titulálják — az öreg bolsik körében. Néhányan húzódoznak, méltatlannak tartják magukhoz a zöldfülű vitapartnereket. Mások bizonytalanok. A javaslat megfenekleni látszik. Vári László szólal meg: Üljetek csak le velük, tisztázzátok a félreértéseket, vitatkozzatok egymással! Rábeszélő hangú ajánlás ez, nem felső utasítás. Töprengenek még, aztán beleegyeznek. Jó, megpróbáljuk. Majd kérdést tesznek fel a jelen levő vezetőknek. Mit tehetünk azért, hogy az MSZMP ne essen szét? Mi lesz a kongresszuson az országos pártvezetés álláspontja? A választmány elnöke röviden felel. A párt nem szétesőben, hanem forrásban van. Mi vagyunk a párt, a sorsa rajtunk múlik — mondja. Remélem, a kongresszuson ki-ki saját álláspontját képviseli, és akkor a jelenlevők eldöntik, hova álljanak — fogalmazza meg kongresszusi prognózisát. Kap még biztatást, szívélyes hangú tanácsot, tiszteletteljes kritikát. Az ülés végeztével körbefogják egy kis beszélgetésre. Nemigen tisztelte meg eddig megyei vezető összejövetelüket. Visszatérőben a megyei pártbizottságra, nem állhatom meg kérdés nélkül: hogy tudta szó nélkül hagyni az elvtársak levelét? Bizonyára lett volna mivel vitatkoznia. — Az a fontos, hogy ők mit gondolnak. Élik a maguk mozgalmi életét, féltik a pártot. Egy darabja ők is annak a kaleidoszkópnak, ami most áll össze. Rövid mondatai felvillanyozóak. Az ember óhatatlanul elhiszi neki, hogy sikerülhet még mozgásba lendíteni a párttagságot, s valami bölcs megértéssel eljutni a párton belüli józan közmegegyezéshez a reformok érdekében. „Történt valami az utcában, "— Az a baj, hogy mi örökké azt nézzük, mi miért nem sikerülhet — magyarázza már pártbizottsági szobájában. Örkény István fogalmazta ezt meg a legtalálóbban; ha ma élne, bizonyítva látná elméletét. Az örkényizmus ellenében kell napról napra táplálni a hitet, hogy sikerülhet, amit elterveztünk. Számomra üzenetértéke van annak, hogy már járt itt a szovjet TASZSZ hírügynökség budapesti munkaársa, az amerikai nagykövetség másodtitkára, egy nagy japán lap tudósítója pedig csak azért repült ide Varsóból, hogy megnézze, mit csinálunk. A saját vezetőink, a megyék alig mutatnak érdeklődést. Holott most már talán mi is elhihetnénk, hogy „történt valami az utcában”. Ha már a japán tudósító politikai bombát és demokratikus kitörést emleget, a szovjet újságíró nagy lehetőséget lát a zalai modellben, az amerikai diplomata pedig kellemes meglepetésének ad hangot — akkor kísérletünk talán érdemelne némi hazai figyelmet is. Most a modell bejáratásának idejét éljük. Nagy emberi-mozgalmi élmény, hogy sokan, akik dacból maradtak a pártban, igazolva látják döntésüket. Ha mi nem, akkor ki vállalja a feladatot, hogy bizalmukat viszonozza? Ez a legszebb küldetés. Valamenynyien történelmi lépéseket teszünk. Ehhez mozgásba kell hozni a pártot. Ha valóban a tagságra akarjuk építeni a mozgalmat, akkor köztük, velük kell élni. Cselekvő példamutatás — Hogy bírja a teendőket „másodállásban”? — Ügyvéd vagyok, kötetlen a munkaidőm. Az ügyfelekkel délután vagy este foglalkozom. Külön szerencsém, hogy a feleségem is szakmabeli, a teendőim egy részét átvállalja. Most a mozgalom az első, az új feladatok telejsítése. Ha ez nem sikerül, ha a progreszszív baloldalt nem szervezzük újjá, akkor az ügyvédeskedésnek sincs jövője. A reformkori mozgalom láthatóan országszerte összeszedte magát. Mind többet hoz felszínre kincsesbányájából. Elméleti tézisek, szervezeti és és programjavaslatok garmadája lát napvilágot. A kongresszusnak az lesz a dolga, hogy ezek befogadásához kondícióba hozza a tagságot. A reformeszme már valahol befészkelte magát közéjük, eddig csak a szellemi kapacitás hiányzott. Az érzelmi rezonancia már megvan. Bármi lesz is a kongresszuson, bármilyen polarizáció, továbbra is gyűjtőpárt maradunk. De fölszabadulhatnak a rejtett energiák. — Mi a legnagyobb próbatétel most az új vezetők számára? — Legnehezebb a bénultsággal megküzdeni. Ezt a bénultságot nem mi okoztuk, örököltük. A szellemi igénytelenség, a közerkölcsök és magánbűnök napfényre kerülése megdöbbenést keltenek. A tagság sokszor még saját elemi érdekeit sem ismeri fel. Ezért cselekvő példát kell mutatni, politikai erőteret építeni az emberek köré. Megértetni, hogy a szocializmus nemcsak elvont eszme, hanem ember— ember közti viszony, amit naponta újratermelünk. Ez a szó mágikus erejű. Csak adjuk meg mindenki számára a jogot, hogy értelmezze: mit jelent számára a szocializmus. Mi ezen munkálkodunk. Szorító teendőnk a közelgő időközi választás, a pártértekezlet, a kongresszusi küldöttválasztás. Elemi erejű az igény, hogy a jelöltek megméressenek, szinte hadszíntérré vált a megye. A reformkori eszme előretör, döntő többségben a reformkörök képviselői kapnak bizalmat. De a párt egészének megmérettetése a képviselő-választáson zajlik. Mindent ennek rendelünk alá. Élesben megy a dolog, s bármilyen jó is a viszonyunk az ellenzékkel, itt most kemény vetélytársak vagyunk. — Hogy jellemezné azt az új stílust, amit igyekeznek meghonosítani? — Nincs erre külön koncepciónk. Azért egy kis történettel próbálom érzékeltetni, mire törekszünk. Nagykanizsa új városrészén nemrég templomot avattak. Az építésen párttagok is dolgoztak. A családdal együtt szépen felöltöztünk, én sötét öltönybe, ahogy illik, és elmentünk a templom átadására. Bemutattak a veszprémi püspöknek, aki áldását adta tevékenységemre. Pápai áldást már kaptam, amikor Rómában jártam. De elkel a dupla főpapi áldás is. Ha rajtam múlik, én legszívesebben az olasz kommunisták stílusát venném át. A könnyed, emberközeli, vonzó politizálást. Kékesi Katalin Káoszban nehéz politizálni Pártszövetség a Sümeg környéki falvakért Az MSZMP Sümegi Városi Bizottságához július 7-ig 37 alapszervezet és 690 párttag tartozott. A dátum azért számít határkőnek, mert ezen a napon 173 tagot képviselő 12 alapszervezet — gyakorlatilag a sümegi összefogás Termelőszövetkezet üzemi bizottságához tartozó kommunisták kollektívája — bejelentette: új szerveződést, pártszövetséget hoz létre. Nem ismeri el a városi pártbizottságot fölérendelt szervezetnek, konzultációs kapcsolatra hajlandó a megyei pártbizottsággal, s egészen új munkamódszert vezet be. Szakít a tagdíjrendszerrel, elveti a demokratikus centralizmust, s a párt eddigi életének bürokratikus vonásait. Bürokrácia nélkül Mi ez? Pártszakadás vagy megújulás? Ezzel a dilemmával kerestem fel Holczer Ferencet, aki a tsz személyzeti osztályának helyettes vezetőjeként ügyvezető elnöke az új szervezetnek, amelynek pontos neve: Területi Pártszövetség, Sümeg. — A jelek szerint teljesen felrúgták az érvényben lévő szervezeti szabályzatot. Ez egyáltalán kommunista szervezet? — Visszakérdezhetek? A párt Központi Bizottságát kommunista szerveződésnek tartja? Talán nem ott rúgták fel először a szervezeti szabályzatot például a pártelnöki funkció körüli döntésekkel? Mi igyekeztünk a készülő szabályzathoz igazodni, mint ahogy egész kezdeményezésünkkel a jövőre, s a párt megújítására törekszünk. A változás megfogalmazott szándéka eléggé szembeötlő. A Sümeg vonzáskörzetében működő hét, és a város területén lévő további öt alapszervezet munkáját a megfogalmazott program szerint egy olyan pártszövetség irányítja, amely az alapszervezeti titkárokból áll. A társadalmi munkában dolgozó ügyvezető elnököt egy évre választják, az üléseken a tagok felváltva elnökölnek. Évi öt-hat ülést tart a szövetség, lehetőleg a nemzeti ünnepekhez, aktuális politikai eseményekhez kapcsolódva. A bürokráciát kiküszöbölendő nem készítenek munkatervet, mindig csak a következő ülés programját fogalmazzák meg, mondván, hogy a mai zavaros helyzetben nem látni egy évre előre. Lemondanak az írásos előterjesztések készítéséről is. — Titkáraink felkészültek, többségük agrárértelmiségi, nyugodtan rájuk bízhatjuk, hogyan készülnek fel egy-egy ülésre — véli Holczer Ferenc. — Mi késztette önöket a városi pártbizottságból való kiválásra? — Az, hogy nem láttuk biztosítottnak a falu, az agrárérdekek védelmét. Senki sem szól a faluért A dolognak némi pikantériát ad, hogy Holczer Ferenc négy éve maga is a pártbizottság politikai munkatársa, a tavaly decemberi pártértekezlet óta pedig titkára volt. Néhány nappal az apparátusból való kilépése után állt élére a községek önállósulásáért kezdett, szerinte alulról indult mozgalomnak. — A magam bőrén is érezhettem, hogy abban a keretben háttérbe szorulnak a paraszti érdekek, nem jut elég figyelem a községek problémáira — mondja —. S így van ez a párt egészében is. — Nem lett volna célszerű megvárni a kongresszust? — Nem várhattunk addig, hiszen nem tudjuk, mikor lesznek a tanácsi választások. Mi addigra fel akarjuk készíteni az alapszervezeteket, hogy méltó partnerei legyenek a helyi szerveknek, tanácsoknak, kellően képviselni tudják az MSZMP érdekeit. S persze mindenekelőtt a magyar faluét! Mert ez ma is háttérbe szorul a pártban! Nézze meg: a reformkörök az értelmiség problémáiról beszélnek csupán. A párt agrártéziseit is Iványi Pál terjesztette elő. Vajon miért nem bízták egy parasztemberre? Egyáltalán nem látjuk, hogy a pénzelosztás jelenlegi rendszere megoldaná a falu gondjait. Mi azért fogunk harcolni, hogy egyáltalán ne legyen elosztás, hanem iparadjon itt az a jövedelem, amit megtermelünk! Legyen egyenlő a falu és a város teherviselése! Itt nincs út, rossz az ellátás, két megyei vízmű marakodása közben nincs ivóvíz. Biztos abban, hogy a legjobb módszereket választották a célok eléréséhez? — Szerintem igen. Arra gondoltunk, hogy elképzeléseink kipróbálásához egy év átmeneti időre van szükség. Persze ha szükséges, igazodunk a kongresszus változásaihoz. Mindenesetre a reformszárnyhoz akarunk kapcsolódni, reméljük, ez kerül a párt centrumába. — De hát egyelőre a levegőben lógnak! Hogyan kívánnak egyáltalán csatlakozni a pártélethez? — Abban kértünk segítséget a megyei pártbizottságtól, hogy segítsen kapcsolatot teremteni hasonló szerveződésekkel. Tapasztalatcseréket kívánunk szervezni. Feszült hangulatban Tóth Gabriella, a Sümegi Városi Pártbizottság első titkára láthatóan nem boldog, hogy így kerültek az országos figyelem középpontjába. — Miért is lennék az? Van a pártnak egy szervezeti szabályzata, amit lassan senki sem tart be, de nem is vontak vissza. Ugyanakkor van egy tervezet, amire mind többen hivatkoznak. Káoszban, szervezetlenségben nehéz politizálni. A reform, a párt megmentése ürügyén viszont sokféle úton el lehet indulni. — Tehát nem tetszik az új szerveződés? — Mindennel egyetértek, ami a lakóterületi politizálást erősíti, s maximálisan helyeslem a paraszti érdekek képviseletét. Nyomatékosan visszautasítom azonban, hogy a vezetésem alatt álló pártbizottság a decemberi pártértekezlet óta ne erre törekedett volna. S ami végképp aggaszt: vajon a pártszövetség által megfogalmazott keretek között sikerülhet-e a jó ügyet képviselni? Való igaz, hogy nagy itt az elmaradottság, de hát ez az egész térség problémája, magát Sümeget, a várost is beleértve. S ha eddig együtt nem volt elég súlyunk, hogy eredményt érjünk el, vajon most kettészakadva többre megyünk? S miként fog dolgozni ez a szövetség? Munkaterv nélkül, megfontolt írásos javaslatok nélkül, a párt szervezetéből kilógva lehet-e következetes munkát végezni? Persze mindezt tekintse magánvéleménynek, hiszen a városi pártbizottságnak még nem volt módja foglalkozni a kérdéssel. Ezt az ülést célszerű lenne megvárni! Megvártuk. A kivált községek területéről öten voltak tagjai a testületnek. Egy megtartotta tagságát, a másik négy közül csak Holczer Ferenc jelent meg. A jelenléti ívet ő sem a szokásos helyen, hanem a vendégek között írta alá, jelezve, hogy „külsősként” jött el. Ugyancsak feltűnő, hogy senki sem képviselte a megyei pártbizottságot. Az ülés feszült hangulatban folyt le. Tóth Gabriella bevezetőjében hosszú listával igazolta, hány községi napirenddel foglalkozott a városi pártbizottság a decemberi pártértekezlet óta. A nyolc kérdező és 16 hozzászóló között egy sem akadt, aki a községiek kiválásával egyetértett volna. Egyhangú határozattal bízta meg a testület az apparátust: írjon levelet a pártszövetségnek, s kérje fel, hogy vonja vissza a különböző sajtóorgánumokhoz eljuttatott nyilatkozatot, miszerint Sümegen a pártbizottság nem képviselte az agrárérdekeket. Holczer Ferenc felszólalásában nem pártszakadásnak, hanem alulról induló megújulásnak minősítette a kezdeményezést. Az inkriminált nyilatkozat visszavonásával kapcsolatban lényegében illetéktelennek minősítette magát. A pártbizottság a pártszövetséghez csatlakozott négy tagját felmentette a testületi tagság alól. Tiszteletre méltó volt, ahogy a vitában részt vevők igyekeztek a párt érdekeit szem előtt tartani, békét teremteni, együttműködést keresni. Láthatólag mindenki a legjobbat akarja. A kérdés már csak az: kit igazol az idő? Czingráber János HOL VAN (HOGY VAN) A PÁRT? Súlypontáthelyezés több tételben A kisebb-nagyobb települések, illetve lakókörzetek párttitkárai a megmondhatói, hogy az MSZMP tagsága még mindig nem tolong a lakóhelye szerint illetékes pártbizottság előtt, mondván: ezentúl inkább az otthonunk közelében politizálnánk, s nem a munkahelyen. Csakhogy az MSZMP-nek választási érdeke fűződik ahhoz, hogy megerősítse, kampányképessé tegye területei szervezeteit. Erre tesz most kísérletet a főváros XV. kerületének pártbizottsága. A szemléletváltás vagy ahogy azt Gyurcsánszky János, a pártbizottság titkára emlegeti, a frontáttörés az idén márciusban megtartott kerületi pártértekezlethez kötődik. Lemondott az akarnoksága, erőszakos vezetési stílusa miatt a tavalyi, országos pártértekezlet óta mind gyakrabban és mind élesebben bírált végrehajtó bizottság, s ennek túlkapásain okulva a pártértekezlet az egytestületes irányítás mellett tette le a voksot. Ennek szellemében választották meg az új, 31 tagú, s zömmel delegáltakból álló pártbizottságot. A megújított személyi összetételű testületben azonban csak négy körzeti képviselőnek jutott hely, s ez megerősíteni látszik azoknak a kijelentéseknek az igazát, hogy a területi pártmunkát még mindig méltatlanul elhanyagolja a mozgalom. Ezzel egyetértve Gyurcsánszky János mégiscsak némi előrelépésnek tekinti, hogy a kerület vállalatai többnyire a helybéliek közül delegáltak képviselőt a pártbizottságba. Ez persze még kevés. Különösen, ha figyelembe vesszük azt a sokat hangoztatott véleményt is, hogy a következő választások minden bizonnyal a lakóhelyen dőlnek majd el. Ott, ahol az MSZMP szervezeteiben ma többnyire nyugdíjasok dolgoznak. A kerületi becslések szerint a körzeti pártalapszervezetek minden harmadik tagját életkorára vagy egészségi állapotára való tekintettel valamennyi párt megbízatása alól fel kellett menteni. Elkelne tehát a segítség a lakóhelyieknek, és — legalábbis papíron — lenne is honnan verbuválni a „felmentő sereget”. A XV. kerületben ugyanis megközelítőleg kilencezer tagja van az MSZMP-nek, közülük azonban csupán négyezren tartoznak a kerületi pártbizottsághoz. A többiek csak lakóhelyük szerint idevalósiak, munkahelyük valamelyik szomszédos kerület pártszervezetéhez köti őket. A kerület dolgairól keveset tudnak. Amikor a PB összehívta az itt regisztrált párttagokat egy amolyan tájékoztató elbeszélgetésre, azt sem titkolták, hogy többnyire se idejük, se kedvük a lakóterületi politizáláshoz. A körzeti pártszervezetektől azért is húzódoznak, mert — mint maga Gyurcsánszky János is elismerte — a hagyományos lakóhelyi pártmunka a legtöbb helyen alig volt több, mint a havonta megtartott taggyűlés és a tagdíjak összeszedése. A megújulás keretében a kerületben több helyen is összevonják a kisebb pártszervezeteket, hogy — még ha nagyobb területen is, de — ütőképesebb erőt jelentsenek. Céljuk, hogy a kerületben jól körülhatárolható régiókon belül legfeljebb egy-két alapszervezet működjön. Ezzel egy időben létrehozzák a „lakóterületi dolgozói alapszervezeteket”, az itt élő, de más kerületekben foglalkoztatottaknak a hagyományos körzeti szervezetektől függetlenül tevékenykedő közösségeit. Ezzel igyekeznek kivédeni azt a vádaskodást, amelyet a munkahelyi pártmunkához szokott tagság oly sokszor hangoztat. Tudniillik, hogy a lakókörzetek nyugdíjasai, akik oly sok szálon kötődnek a régi gyakorlathoz, fékezik az új szellemű és ütemű munkát. Másfelől, a munkahelyeken egymás után alakulnak a szakmai pártalapszervezetek, amelyekben az egy helyen dolgozó, azonos foglalkozásúak vitatkoznak szűkebb-tágabb környezetük, illetve a párt aktuális dolgairól. Nem titok, a pártbizottság hosszabb távon szeretné elérni, hogy ezt a példát kövesse valamennyi vállalati pártszervezet. Azaz, hogy a jövőben inkább szakmák szerint szerveződjenek az alapszervezetek, s ne műhelyekhez vagy nagyobb egységekhez kötődjenek. A különböző munkahelyeken dolgozó, ám azonos „profilú” alapszervezetek a későbbiekben közös érdekeiktől, érdeklődésüktől vezéreltetve már könnyen egymásra találhatnak és könnyebben érthetnek szót a lakóterületeken működő „dolgozói alapszervezetekkel” is, mint a hagyományos körzeti pártszervezetekkel. A fentiekből következhet, hogy ily módon folyamatosan és különösebb megrázkódtatás nélkül az utcára, azaz a lakóterületre vihető a mind ez idáig csak a munkahelyen politizáló párttagság. Így talán inkább megvalósítható a súlypontáthelyezés — a munkahelyekről a körzetekbe —, mintha csupán az MSZMP választási érdekeivel érvelnének. A közelgő választásokra készülvén a XV. kerületi pártbizottság három, úgynevezett közéleti centrum létrehozását tervezi, a kerületben levő három országgyűlési képviselői körzetre építve. Az eddigi elgondolások szerint ezek amolyan politikai presszók lesznek, amelyek rendezvényeire pártállástól függetlenül mindenki elmehet. Gyurcsánszky János többször is aggódva mondta: a pártbizottságon belül szerény többségben vannak a radikális változások hívei, s többnyire csak hajszálon múlik a győzelmük. Az MSZMP megújulását szorgalmazóknak így kapóra jött a pártbizottság mellett működő ifjúsági szekció megalakulása. A pártbizottságban, illetve a körülötte tevékenykedő harmincöt év alatti kerületi párttagokat tömörítő csoport azért alakult meg, mert — mint mondják — az MSZMP elvesztette ifjúsági tömegbázisát, s így testületeiben háttérbe szorulnak a fiatalok érdekei. A szekció azt vállalja, hogy a pártbizottság elé kerülő valamennyi, a fiatalokat érintő és érdeklő előterjesztést előzetesen véleményez, és kapcsolatot tart mindazon szervezetekkel, amelyek az ifjúsággal, illetve az ifjúságért dolgoznak. Megalakulásukat a pártbizottság fenntartások nélkül tudomásul vette. Többek szerint azért, mert úgy vélik, az ifjúsági szekció még sokat segíthet a megújulás felé haladó pártszervezetnek. Fekete Gy. Attila