Népszabadság, 1989. augusztus (47. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám

6 NÉPSZABADSÁG - MOZGALMI ÉLET 1989. augusztus 28., hétfő Túlgyőzték magukat? Ez a legszebb küldetés — vallja a zalai választmány elnöke Mozgalmi zsargonunk újabb gyöngyszemmel gyarapodott Túlgyőzték magukat — hallani belső berkekben a zalai párt­értekezlet reformkori győzel­mének kommentárjaként. E nyelvi lelemény feltehetőleg azt hivatott érzékeltetni, hogy a váratlan siker felkészületle­nül érte a reformmozgalom képviselőit, akik aligha tud­nak mit kezdeni a megyei pártélet vezető tisztségeivel. Merthogy nem „profik”. Azt, hogy a profik miként politi­záltak, volt módunk éveken át tanulmányozni. Itt az ideje, hogy megnézzük, hogyan csi­nálják az amatőrök. A párt forrásban van A pártház bejárata zárva, nem őrzi senki. Csillog a hall padlója. „Koptassák csak a műmárványt!” — adta ki az invitáló jelszót Balogh Miklós, az új „négyes fogat” egyik pro­fi tagja. A választmány elnöke, dr. Vári László nagykanizsai ügyvéd nincs a helyén. Az egyik területi pártbizottság ülé­sén vesz részt — tájékoztat a titkárnő. Kikísér az épületből, mutatja az utat. A takaros ház földszinti nagytermében javarészt idős emberek az asz­tal körül, csupán két fiatalabb arc. A városi pártbizottság munkatársáé és a megye párt­életének vezetőjéé. Már a be­járatnál megsúgták a legfon­tosabb hírt: itt van Vári elv­társ! így, felkiáltójellel és né­mi áhítattal említve az ese­ményt. Nem ő viszi a szót. Hallgat, néha bólint vagy mosolyog. Az elvtársak a maguk ügyei­ről tárgyalnak. Épp válaszle­velet fogalmaznak a megyei lapba, a kommunistákat ért ellenzéki vádak cáfolataként. Csakhogy a szerkesztőség a vitát már lezárta. Három vá­lasztási lehetőség merül fel, köztük az, hogy leülnek be­szélgetni az inkriminált írás szerzőivel, illetve pártjaik kép­viselőivel. A javaslat nem arat osztatlan tetszést — ahogy magukat titulálják — az öreg bolsik körében. Néhányan hú­zódoznak, méltatlannak tart­ják magukhoz a zöldfülű vi­tapartnereket. Mások bizony­talanok. A javaslat megfenek­leni látszik. Vári László szólal meg: Üljetek csak le velük, tisztázzátok a félreértéseket, vitatkozzatok egymással! Rá­beszélő hangú ajánlás ez, nem felső utasítás. Töprengenek még, aztán beleegyeznek. Jó, megpróbáljuk. Majd kérdést tesznek fel a jelen levő veze­tőknek. Mit tehetünk azért, hogy az MSZMP ne essen szét? Mi lesz a kongresszuson az országos pártvezetés állás­pontja? A választmány elnöke rövi­den felel. A párt nem széteső­ben, hanem forrásban van. Mi vagyunk a párt, a sorsa raj­tunk múlik — mondja. Remé­lem, a kongresszuson ki-ki sa­ját álláspontját képviseli, és akkor a jelenlevők eldöntik, hova álljanak — fogalmazza meg kongresszusi prognózisát. Kap még biztatást, szívé­lyes hangú tanácsot, tisztelet­­teljes kritikát. Az ülés végezté­vel körbefogják egy kis beszél­­getésre. Nemigen tisztelte meg eddig megyei vezető összejö­vetelüket. Visszatérőben a megyei pártbizottságra, nem állhatom­ meg kérdés nélkül: hogy tud­ta szó nélkül hagyni az elvtár­sak levelét? Bizonyára lett volna mivel vitatkoznia. — Az a fontos, hogy ők mit gondolnak. Élik a maguk moz­galmi életét, féltik a pártot. Egy darabja ők is annak a ka­leidoszkópnak, ami most áll össze. Rövid mondatai felvillanyo­­zóak. Az ember óhatatlanul elhiszi neki, hogy sikerülhet még mozgásba lendíteni a párttagságot, s valami bölcs megértéssel eljutni a párton belüli józan közmegegyezés­hez a reformok érdekében. „Történt valami az utcában,­ "— Az a baj, hogy mi örök­ké azt nézzük, mi miért nem sikerülhet — magyarázza már pártbizottsági szobájában. Ör­kény István fogalmazta ezt meg a legtalálóbban; ha ma élne, bizonyítva látná elméle­tét. Az örkényizmus ellenében kell napról napra táplálni a hitet, hogy sikerülhet, amit el­terveztünk. Számomra üze­netértéke van annak, hogy már járt itt a szovjet TASZSZ hír­­ügynökség budapesti munka­­ársa, az amerikai nagykövet­ség másodtitkára, egy nagy ja­pán lap tudósítója pedig csak azért repült ide Varsóból, hogy megnézze, mit csinálunk. A saját vezetőink, a megyék alig mutatnak érdeklődést. Holott most már talán mi is elhihet­nénk, hogy „történt valami az utcában”. Ha már a japán tu­dósító politikai bombát és de­mokratikus kitörést emleget, a szovjet újságíró nagy lehető­séget lát a zalai modellben, az amerikai diplomata pedig kel­lemes meglepetésének ad han­got — akkor kísérletünk ta­lán érdemelne némi hazai fi­gyelmet is. Most a modell bejáratásá­nak idejét éljük. Nagy embe­­ri-mozgalmi élmény, hogy so­kan, akik dacból maradtak a pártban, igazolva látják dön­tésüket. Ha mi nem, akkor ki vállalja a feladatot, hogy bi­zalmukat viszonozza? Ez a legszebb küldetés. Valameny­­nyien történelmi lépéseket teszünk. Ehhez mozgásba kell hozni a pártot. Ha valóban a tagságra akarjuk építeni a mozgalmat, akkor köztük, ve­lük kell élni. Cselekvő példamutatás — Hogy bírja a teendőket „másodállásban”? — Ügyvéd vagyok, kötetlen a munkaidőm. Az ügyfelekkel délután vagy este foglalkozom. Külön szerencsém, hogy a fe­leségem is szakmabeli, a teen­dőim egy részét átvállalja. Most a mozgalom az első, az új feladatok telejsítése. Ha ez nem sikerül, ha a progresz­­szív baloldalt nem szervezzük újjá, akkor az ügyvédeskedés­­nek sincs jövője. A reformkori mozgalom lát­hatóan országszerte összeszed­te magát. Mind többet hoz fel­színre kincsesbányájából. El­méleti tézisek, szervezeti és és programjavaslatok garma­dája lát napvilágot. A kong­resszusnak az lesz a dolga, hogy ezek befogadásához kon­dícióba hozza a tagságot. A re­formeszme már valahol be­fészkelte magát közéjük, ed­dig csak a szellemi kapacitás hiányzott. Az érzelmi rezonan­cia már megvan. Bármi lesz is a kongresszuson, bármilyen polarizáció, továbbra is gyűj­tőpárt maradunk. De fölsza­badulhatnak a rejtett ener­giák. — Mi a legnagyobb próba­tétel most az új vezetők szá­mára? — Legnehezebb a bénult­sággal megküzdeni. Ezt a bé­nultságot nem mi okoztuk, örököltük. A szellemi igényte­lenség, a közerkölcsök és ma­gánbűnök napfényre kerülése megdöbbenést keltenek. A tag­ság sokszor még saját elemi érdekeit sem ismeri fel. Ezért cselekvő példát kell mutatni, politikai erőteret építeni az emberek köré. Megértetni, hogy a szocializmus nemcsak elvont eszme, hanem ember— ember közti viszony, amit na­ponta újratermelünk. Ez a szó mágikus erejű. Csak adjuk meg mindenki számára a jo­got, hogy értelmezze: mit je­lent számára a szocializmus. Mi ezen munkálkodunk. Szorító teendőnk a közelgő időközi választás, a pártérte­kezlet, a kongresszusi küldött­választás. Elemi erejű az igény, hogy a jelöltek meg­méressenek, szinte hadszíntér­ré vált a megye. A reformkori eszme előretör, döntő többség­ben a reformkörök képviselői kapnak bizalmat. De a párt egészének megmérettetése a képviselő-választáson zajlik. Mindent ennek rendelünk alá. Élesben megy a dolog, s bár­milyen jó is a viszonyunk az ellenzékkel, itt most kemény vetélytársak vagyunk. — Hogy jellemezné azt az új stílust, amit igyekeznek meghonosítani? — Nincs erre külön kon­cepciónk. Azért egy kis törté­nettel próbálom érzékeltetni, mire törekszünk. Nagykanizsa új városrészén nemrég temp­lomot avattak. Az építésen párttagok is dolgoztak. A csa­láddal együtt szépen felöltöz­tünk, én sötét öltönybe, ahogy illik, és elmentünk a templom átadására. Bemutattak a veszp­rémi püspöknek, aki áldását adta tevékenységemre. Pápai áldást már kaptam, amikor Rómában jártam. De elkel a dupla főpapi áldás is. Ha rajtam múlik, én legszí­vesebben az olasz kommunis­ták stílusát venném át. A könnyed, emberközeli, vonzó politizálást. Kékesi Katalin Káoszban nehéz politizálni Pártszövetség a Sümeg környéki falvakért Az MSZMP Sümegi Városi Bizottságához július 7-ig 37 alapszervezet és 690 párttag tartozott. A dátum azért szá­mít határkőnek, mert ezen a napon 173 tagot képviselő 12 alapszervezet — gyakorlatilag a sümegi összefogás Termelő­szövetkezet üzemi bizottságá­hoz tartozó kommunisták kol­lektívája — bejelentette: új szerveződést, pártszövetséget hoz létre. Nem ismeri el a vá­rosi pártbizottságot föléren­delt szervezetnek, konzultáci­ós kapcsolatra hajlandó a megyei pártbizottsággal, s egészen új munkamódszert vezet be. Szakít a tagdíjrend­szerrel, elveti a demokratikus centralizmust, s a párt eddigi életének bürokratikus voná­sait. Bürokrácia nélkül Mi ez? Pártszakadás vagy megújulás? Ezzel a dilemmával keres­tem fel Holczer Ferencet, aki a tsz személyzeti osztályának helyettes vezetőjeként ügyve­zető elnöke az új szervezet­nek, amelynek pontos neve: Területi Pártszövetség, Sümeg. — A jelek szerint teljesen felrúgták az érvényben lévő szervezeti szabályzatot. Ez egyáltalán kommunista szer­vezet? — Visszakérdezhetek? A párt Központi Bizottságát kommunista szerveződésnek tartja? Talán nem ott rúgták fel először a szervezeti sza­bályzatot például a pártelnö­ki funkció körüli döntésekkel? Mi igyekeztünk a készülő sza­bályzathoz igazodni, mint ahogy egész kezdeményezé­sünkkel a jövőre, s a párt megújítására törekszünk. A változás megfogalmazott szándéka eléggé szembeötlő. A Sümeg vonzáskörzetében mű­ködő hét, és a város területén lévő további öt alapszervezet munkáját a megfogalmazott program szerint egy olyan pártszövetség irányítja, amely az alapszervezeti titkárokból áll. A társadalmi munkában dolgozó ügyvezető elnököt egy évre választják, az üléseken a tagok felváltva elnökölnek. Évi öt-hat ülést tart a szö­vetség,­­ lehetőleg a nemzeti ünnepekhez, aktuális politikai eseményekhez kapcsolódva. A bürokráciát kiküszöbölendő nem készítenek munkatervet, mindig csak a következő ülés programját fogalmazzák meg, mondván, hogy a mai zavaros helyzetben nem látni egy évre előre. Lemondanak az írásos előterjesztések készítéséről is. — Titkáraink felkészültek, többségük agrárértelmiségi, nyugodtan rájuk bízhatjuk, hogyan készülnek fel egy-egy ülésre — véli Holczer Ferenc. — Mi késztette önöket a vá­rosi pártbizottságból való ki­válásra? — Az, hogy nem láttuk biz­tosítottnak a falu, az agrárér­dekek védelmét. Senki sem szól a faluért A dolognak némi pikantéri­át ad, hogy Holczer Ferenc négy éve maga is a pártbizott­ság politikai munkatársa, a tavaly decemberi pártértekez­let óta pedig titkára volt. Né­hány nappal az apparátusból való kilépése után állt élére a községek önállósulásáért kez­dett, szerinte alulról indult mozgalomnak. — A magam bőrén is érez­hettem, hogy abban a keretben háttérbe szorulnak a paraszti érdekek, nem jut elég figye­lem a községek problémáira — mondja —. S így van ez a párt egészében is. — Nem lett volna célszerű megvárni a kongresszust? — Nem várhattunk addig, hiszen nem tudjuk, mikor lesznek a tanácsi választások. Mi addigra fel akarjuk készí­teni az alapszervezeteket, hogy méltó partnerei legyenek a helyi szerveknek, tanácsok­nak, kellően képviselni tud­ják az MSZMP érdekeit. S persze mindenekelőtt a­ ma­gyar faluét! Mert ez ma is háttérbe szorul a pártban! Nézze meg: a reformkörök az értelmiség problémáiról be­szélnek csupán. A párt agrár­téziseit is Iványi Pál terjesz­tette elő. Vajon miért nem bízták egy parasztemberre? Egyáltalán nem látjuk, hogy a pénzelosztás jelenlegi rend­szere megoldaná a falu gond­jait. Mi azért fogunk harcol­ni, hogy egyáltalán ne legyen elosztás, hanem iparadjon itt az a jövedelem, amit megter­melünk! Legyen egyenlő a fa­lu és a város teherviselése! Itt nincs út, rossz az ellátás, két megyei vízmű marakodá­sa közben nincs ivóvíz.­­ Biztos abban, hogy a leg­jobb módszereket választották a célok eléréséhez? — Szerintem igen. Arra gondoltunk, hogy elképzelése­ink kipróbálásához egy év át­meneti időre van szükség. Persze ha szükséges, igazo­dunk a kongresszus változásai­hoz. Mindenesetre a reform­szárnyhoz akarunk kapcsolód­ni, reméljük, ez kerül a párt centrumába. — De hát egyelőre a levegő­ben lógnak! Hogyan kívánnak egyáltalán csatlakozni a párt­élethez? — Abban kértünk segítsé­get a megyei pártbizottságtól, hogy segítsen kapcsolatot teremteni hasonló szerveződé­sekkel. Tapasztalatcseréket kí­vánunk szervezni. Feszült hangulatban Tóth Gabriella, a Sümegi Városi Pártbizottság első tit­kára láthatóan nem boldog, hogy így kerültek az országos figyelem középpontjába. — Miért is lennék az? Van a pártnak egy szervezeti sza­bályzata, amit lassan senki sem tart be, de nem is von­tak vissza. Ugyanakkor van egy tervezet, amire mind töb­ben hivatkoznak. Káoszban, szervezetlenségben nehéz po­litizálni. A reform, a párt megmentése ürügyén viszont sokféle úton el lehet indulni. — Tehát nem tetszik az új szerveződés? — Mindennel egyetértek, ami a lakóterületi politizálást erősíti, s maximálisan he­lyeslem a paraszti érdekek képviseletét. Nyomatékosan visszautasítom azonban, hogy a vezetésem alatt álló pártbi­zottság a decemberi pártérte­kezlet óta ne erre törekedett volna. S ami végképp aggaszt: vajon a pártszövetség által megfogalmazott keretek kö­zött sikerülhet-e a jó ügyet képviselni? Való igaz, hogy nagy itt az elmaradottság, de hát ez az egész térség problé­mája, magát Sümeget, a várost is beleértve. S ha eddig együtt nem volt elég súlyunk, hogy eredményt érjünk el, vajon most kettészakadva többre megyünk? S miként fog dol­gozni ez a szövetség? Munka­terv nélkül, megfontolt írásos javaslatok nélkül, a párt szer­vezetéből kilógva lehet-e kö­vetkezetes munkát végezni? Persze mindezt tekintse ma­gánvéleménynek, hiszen a vá­rosi pártbizottságnak még nem volt módja foglalkozni a kérdéssel. Ezt az ülést célsze­rű lenne megvárni! Megvártuk. A kivált közsé­gek területéről öten voltak tagjai a testületnek. Egy meg­tartotta tagságát, a másik négy közül csak Holczer Ferenc je­lent meg. A jelenléti ívet ő sem a szokásos helyen, hanem a vendégek között írta alá, jelezve, hogy „külsősként” jött el. Ugyancsak feltűnő, hogy senki sem képviselte a megyei pártbizottságot. Az ülés feszült hangulatban folyt le. Tóth Gabriella be­­vezetőjében hosszú listával igazolta, hány községi napi­renddel foglalkozott a városi pártbizottság a decemberi pártértekezlet óta. A nyolc kérdező és 16 hozzászóló kö­zött egy sem akadt, aki a köz­ségiek kiválásával egyetértett volna. Egyhangú határozattal bízta meg a testület az appa­rátust: írjon levelet a párt­­szövetségnek, s kérje fel, hogy vonja vissza a különböző saj­tóorgánumokhoz eljuttatott nyilatkozatot, miszerint Sü­megen a pártbizottság nem képviselte az agrárérdekeket. Holczer Ferenc felszólalásá­ban nem pártszakadásnak, hanem alulról induló megúju­lásnak minősítette a kezde­ményezést. Az inkriminált nyilatkozat visszavonásával kapcsolatban lényegében ille­téktelennek minősítette ma­gát. A pártbizottság a pártszö­vetséghez csatlakozott négy tagját felmentette a testületi tagság alól. Tiszteletre méltó volt, ahogy a vitában részt vevők igyekez­tek a párt érdekeit szem előtt tartani, békét teremteni, együttműködést keresni. Lát­hatólag mindenki a legjobbat akarja. A kérdés már csak az: kit igazol az idő? Czingráber János HOL VAN (HOGY VAN) A PÁRT? Súlypontáthelyezés több tételben A kisebb-nagyobb települé­sek, illetve lakókörzetek párt­titkárai a megmondhatói, hogy az MSZMP tagsága még min­dig nem tolong a lakóhelye szerint illetékes pártbizottság előtt, mondván: ezentúl inkább az otthonunk közelében poli­tizálnánk, s nem a munkahe­lyen. Csakhogy az MSZMP-nek választási érdeke fűződik ah­hoz, hogy megerősítse, kam­pányképessé tegye területei szervezeteit. Erre tesz most kí­sérletet a főváros XV. kerüle­tének pártbizottsága. A szemléletváltás vagy ahogy azt Gyurcsánszky János, a pártbizottság titkára emle­geti, a frontáttörés az idén márciusban megtartott kerü­leti pártértekezlethez kötődik. Lemondott az akarnoksága, erőszakos vezetési stílusa miatt a tavalyi, országos pártérte­kezlet óta mind gyakrabban és mind élesebben bírált végre­hajtó bizottság, s ennek túlka­pásain okulva a pártértekezlet az egytestületes irányítás mel­lett tette le a voksot. Ennek szellemében választották meg az új, 31 tagú, s zömmel dele­gáltakból álló pártbizottságot. A megújított személyi össze­tételű testületben azonban csak négy körzeti képviselőnek ju­tott hely, s ez megerősíteni lát­szik azoknak a kijelentéseknek az igazát, hogy a területi párt­munkát még mindig méltatla­nul elhanyagolja a mozgalom. Ezzel egyetértve Gyurcsánsz­ky János mégiscsak némi elő­relépésnek tekinti, hogy a ke­rület vállalatai többnyire a helybéliek közül delegáltak képviselőt a pártbizottságba. Ez persze még kevés. Külö­nösen, ha figyelembe vesszük azt a sokat hangoztatott véle­ményt is, hogy a következő vá­lasztások minden bizonnyal a lakóhelyen dőlnek majd el. Ott, ahol az MSZMP szervezeteiben ma többnyire nyugdíjasok dol­goznak. A kerületi becslések szerint a körzeti pártalapszer­­vezetek minden harmadik tag­ját életkorára vagy egészségi állapotára való tekintettel va­lamennyi párt megbízatása alól fel kellett menteni. Elkelne tehát a segítség a lakóhelyieknek, és — legalább­is papíron — lenne is honnan verbuválni a „felmentő sere­get”. A XV. kerületben ugyan­is megközelítőleg kilencezer tagja van az MSZMP-nek, kö­zülük azonban csupán négyez­ren tartoznak a kerületi párt­­bizottsághoz. A többiek csak lakóhelyük szerint idevaló­siak, munkahelyük valame­lyik szomszédos kerület párt­­szervezetéhez köti őket. A ke­rület dolgairól keveset tudnak. Amikor a PB összehívta az itt regisztrált párttagokat egy amolyan tájékoztató elbeszél­getésre, azt sem titkolták, hogy többnyire se idejük, se kedvük a lakóterületi politizáláshoz. A körzeti pártszervezetektől azért is húzódoznak, mert — mint maga Gyurcsánszky János is elismerte — a hagyo­mányos lakóhelyi pártmunka a legtöbb helyen alig volt több, mint a havonta megtartott tag­gyűlés és a tagdíjak összesze­­dése. A megújulás keretében a kerületben több helyen is összevonják a kisebb pártszer­vezeteket, hogy — még ha na­gyobb területen is, de — ütő­képesebb erőt jelentsenek. Cél­juk, hogy a kerületben jól kö­rülhatárolható régiókon belül legfeljebb egy-két alapszerve­zet működjön. Ezzel egy időben létrehoz­zák a „lakóterületi dolgozói alapszervezeteket”, az itt élő, de más kerületekben foglal­koztatottaknak a hagyományos körzeti szervezetektől függet­lenül tevékenykedő közössé­geit. Ezzel igyekeznek kivé­deni azt a vádaskodást, amelyet a munkahelyi pártmunkához szokott tagság oly sokszor han­goztat. Tudniillik, hogy a la­kókörzetek nyugdíjasai, akik oly sok szálon kötődnek a régi gyakorlathoz, fékezik az új szellemű és ütemű munkát. Másfelől, a munkahelyeken egymás után alakulnak a szak­mai pártalapszervezetek, ame­lyekben az egy helyen dolgo­zó, azonos foglalkozásúak vi­tatkoznak szűkebb-tágabb kör­nyezetük, illetve a párt aktuá­lis dolgairól. Nem titok, a párt­­bizottság hosszabb távon sze­retné elérni, hogy ezt a példát kövesse valamennyi vállalati pártszervezet. Azaz, hogy a jö­vőben inkább szakmák szerint szerveződjenek az alapszerve­zetek, s ne műhelyekhez vagy nagyobb egységekhez kötőd­jenek. A különböző munkahe­lyeken dolgozó, ám azonos „profilú” alapszervezetek a ké­sőbbiekben közös érdekeiktől, érdeklődésüktől vezéreltetve már könnyen egymásra talál­hatnak és könnyebben érthet­nek szót a lakóterületeken mű­ködő „dolgozói alapszerveze­tekkel” is, mint a hagyomá­nyos körzeti pártszervezetek­kel. A fentiekből következhet, hogy ily módon folyamatosan és különösebb megrázkód­tatás nélkül az utcára, az­az a lakóterületre vihető a mind ez idáig csak a mun­kahelyen politizáló párttag­ság. Így talán inkább meg­valósítható a súlypontáthelye­zés — a munkahelyekről a kör­zetekbe —, mintha csupán az MSZMP választási érdekeivel érvelnének. A közelgő választásokra ké­szülvén a XV. kerületi párt­­bizottság három, úgynevezett közéleti centrum létrehozását tervezi, a kerületben levő há­rom országgyűlési képviselői körzetre építve. Az eddigi el­gondolások szerint ezek amo­lyan politikai presszók lesznek, amelyek rendezvényeire párt­állástól függetlenül mindenki elmehet. Gyurcsánszky János több­ször is aggódva mondta: a pártbizottságon belül szerény többségben vannak a radiká­lis változások hívei, s többnyi­re csak hajszálon múlik a győ­zelmük. Az MSZMP megúju­lását szorgalmazóknak így ka­póra jött a pártbizottság mel­lett működő ifjúsági szekció megalakulása. A pártbizott­ságban, illetve a körülötte te­vékenykedő harmincöt év alat­ti kerületi párttagokat tömö­rítő csoport azért alakult meg, mert — mint mondják — az MSZMP elvesztette ifjúsági tö­megbázisát, s így testületeiben háttérbe szorulnak a fiatalok érdekei. A szekció azt vállalja, hogy a pártbizottság elé kerü­lő valamennyi, a fiatalokat érintő és érdeklő előterjesztést előzetesen véleményez, és kap­csolatot tart mindazon szerve­zetekkel, amelyek az ifjúság­gal, illetve az ifjúságért dol­goznak. Megalakulásukat a pártbi­zottság fenntartások nélkül tu­domásul vette. Többek szerint azért, mert úgy vélik, az ifjú­sági szekció még sokat segít­het a megújulás felé haladó pártszervezetnek. Fekete Gy. Attila

Next