Népszabadság, 1989. november (47. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-13 / 269. szám

1989. november 13., hétfő NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK - ÁLLÁSPONT NÉGYOLDALÚ TALÁLKOZÓK BUDAPESTEN Nem segélyszervezet, egyenrangú felek együttműködése A miniszterelnök-helyettesek sajtóértekezlete A négy ország nem az ed­digi hagyományoknak megfe­lelő, régi értelemben vett in­tegrációra törekszik — hang­zott el azon a vasárnapi saj­tóértekezleten, amelyen Clau­­dio Martelli olasz, Alekszan­­dar Mitrovics jugoszláv, Josef Riegler osztrák és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök­helyettes számolt be hét végi tárgyalásaik eredményeiről. Mint elmondták, ezúttal még nem a­­ko­­krét tervek körvonalazása, még kevésbé az ezekről valló megállapodás volt a feladatuk, hanem a munkamódszerek és az idő­rendek kidolgozása, a fel­adat­­ok elosztása. Claudio Martell rámutatott, hogy nem valami­féle kölcsönös gazdasági se­gélyeket nyújtó S­zervezet ,lét­­r­­ehozásáról van szó, hanem egyenrangú felek közös be­ruházásairól, együttműködésé­ről. Josef Riegler osztrák al­­kancellár főleg az informá­ciók cseréjét, az együttműkö­dés hátterének és infrastruk­túrájának megteremtését tar­totta fontos feladatnak. Medgyessy Péter beszámolt róla, hogy a kormányfő-he­lyettesek végül is öt nagyobb részterületet jelöltek ki a lét­rehozandó munkacsoportok­nak. Ezek: a szállítás, a köz­lekedés, az utak és vasútvo­nalak összekötése és közös fej­lesztése, a kommunikáció, a rádiós és televíziós műsorok és frekvenciák egyeztetése, a hírügynökségek közötti együttműködés; környezetvé­delem; együttműködés a ku­tatás, az oktatás és a műve­lődés terén, kihasználva az országokat kölcsönösen össze­kötő nemzetiségek lehetősége­it; intézményi háttér létreho­zása a kis- és közepes válla­latok együttműködésének elő­mozdítására. A munkamódszereket illető­en négy fő elvben egyeztek meg: konkrétság, illúziómen­­tesség, információcsere és ru­galmasság. A következő, 1990 tavaszán sorra kerülő miniszterelnök­­helyettesi találkozóra Josef Riegler al­kancellár meghívá­sára Ausztriában­­kerül sor, míg nyáron Olaszország lesz a házigazdája a kormányfők csúcsértekezletének. Ez utób­bi esemény egyben a helsin­ki folyamat másfél évtizedes történetének és eredményei­nek áttekintésére i­s szolgál majd. A részvevők megálla­podtak abban, hogy a minisz­terelnöki találkozóig Magyar­­ország, azt követően pedig Olaszország koordinálja majd a négyoldalú munkacsoportok tevékenységét. Kérdésekre válaszolva Med­gyessy Péter kijelentette: ha­zánknak érdekében áll, hogy más kelet-európai országok is a reformok útjára lépjenek, és nem azzal kell kitűnnie, hogy elsőként indult meg a változá­sok felé, hanem azzal, hogy következetesen végigviszi azo­kat politikai és gazdasági ér­telemben egyaránt. Az ország eladósodottságának következ­ményeit firtató kérdésre a ma­gyar miniszterelnök-helyettes úgy felelt, hogy ismertette a kormány elképzelését az adós­ságteher csökkentésére. A miniszterelnök-helyettes szólt arról is: a kormány je­lenlegi tevékenységének stra­tégiai célja, hogy biztosítsa a magyar gazdasági-társadalmi átalakulás zavartalanságát, el­kerülje, hogy a rendszerváltás zűrzavarba torkolljék. A cél érdekében a kormány párbe­szédet folytat a különböző pártokkal, s úgy viselkedik, mintha már létrejött volna a kormányzati koalíció. Med­gyessy Péter álláspontja sze­rint a kormány a stratégiai kérdésekben konszenzusra tud jutni a különféle pártokkal, így biztosítható a gazdaság át­építésének folyamatossága. Ez a mostani ellenzéki pártoknak is érdeke, hiszen a zökkenő­­mentes átalakulás a leendő koalíciós kormány tevékeny­ségét is nagymértékben se­gíti. A miniszterelnök-helyettesek a sajtó előtt. Balról: Alekszandar Mitrovics, Claudio Martelli, Matkó István (a kormány gazdasági kollégiu­mának szóvivője), Josef Riegler és Medgyessy Péter, MTI FOXC. A külügyminiszteri eszmecsere segítheti Európa egységét Szombaton a külügyminiszte­rek eszmecseréjével nyílt meg Budapesten a magyar—jugo­szláv—olasz—osztrák négyol­dalú találkozó, amelynek célja volt, hogy kijelöljék az Adria— Duna térség szorosabb együtt­működésének főbb irányait, a sokoldalú kapcsolatrendszer el­mélyítésének kereteit. A tanácskozás befejeztével az esti órákban nemzetközi sajtótájékoztatón számoltak be az eredményekről a Duna In­tercontinental Szállóban. A tanácskozás részvevőinek vé­leményét tolmácsolva Horn Gyula rövid bevezetőjében hangoztatta: a magyar—jugo­szláv—olasz—osztrák négyes vállalkozása méltán nevezhe­tő történelmi jelentőségűnek. Különösen helytálló ez a jel­ző, ha figyelembe vesszük,­­ hogy most első ízben tartottak olyan találkozót, amelyen egy NATO-beli, egy Varsói Szer­ződéshez tartozó, egy semle­ges és egy el nem kötelezett ország ült a tárgyalóasztal mellé, hogy kialakítsa a szo­ros együttműködés kereteit. Különösen fontossá teszi­ a­z együttműködést, hogy a négy ország más-más gazdasági csoportosuláshoz tartozik. Magyarország számára azért is különösen fontos a kapcso­latok szorosabbra fűzése az Adria—Duna térség országai­val, mert ez egyben segíti, az ország felzárkózását Európá­hoz. A magyar külügyminisz­ter kifejezte meggyőződését, hogy a négyoldalú eszmecsere jelentősen, javítja kontinen­sünkön a légkört, és segítheti azoknak a törekvéseknek a si­kerét, amelyek az egységes Európa megteremtését tűzik ki célul. Kapcsolataik elmé­lyítésében a négy részvevő építeni kíván az eddigi, ha­gyományokra, a nemzetiségek hídszerepére, illetve a kétol­dalú tradíciók széles körére. Ugyanakkor az együttműkö­dés nem titkolt célja a belső társadalmi rendszerek közelí­tése is, jóllehet számos elté­rés van a négy ország politi­kai-társadalmi berendezkedé­sében. A hangsúlyt az érintke­zési pontok kijelölésére fekte­tik. A külügyminiszteri találko­zón megállapodás született arról, hogy a Budapesten ki­alakuló együttműködési el­képzeléseket a jövő tavaszig véglegesítsék. Ezután a kül­ügyminiszterek a jövő nyáron ismét összeülnek, a tervek szerint ezúttal Olaszország­ban. Megállapodtak abban is, hogy a négy ország kormány­fői a helsinki záróokmány aláírásának 15. évfordulójá­hoz kapcsolódóan találkozót tartanak ugyancsak Olaszor­szágban. A továbbiakban pe­dig a külügyminiszterek éven­te más-más országban folytat­nak eszmecserét a négyolda­lú együttműködésről. A bevezető után a jelen le­vő újságírók számos kérdést tettek fel a négy külügymi­niszternek. Horn Gyulát arról kérdezték, Magyarország mit vár az együttműködéstől, s vajon a négyoldalú kezdemé­nyezés jelenti-e egy új szö­vetségi rendszer kialakulását. A magyar külügyiminiszter válaszában leszögezte: nem valamiféle új szövetség létre­hozása a cél, hanem egy új típusú regionális együttműkö­dés alapjait szeretnék meg­vetni. Európában már amúgy is éppen elég szövetségi rend­szer tevékenykedik. Magyar­­ország a maga részéről ter­mészetesen hasznot vár az együttműködéstől. A politikai kérdéseken túl igen fontos hazánk számára, hogy segít­séget kapjon gazdasági prob­lémáinak megoldásához, hi­szen ezeket saját erejéből nem tudja megoldani. Magyaror­szág különösen, nagy figyel­met szentel a határ menti kap­csolatok erősítésére; a ma­gyar kormány ehhez törekszik megfelelő feltételeket terem­teni. Kifejtette azt az állás­pontját is, hogy a Varsói Szer­ződés jelenlegi működése, szel­leme nem mond ellent egy ilyenfajta regionális együtt­működés létrejöttének. Ha va­lamely más VSZ-tagállam ér­deklődést mutatna a kooperá­cióban való részvételre, akkor Magyarország kész lenne ezt közreműködésével elősegíteni. Arról is kikérték a magyar külügyminiszter véleményét, miként ítéli meg annak lehe­tőségét, hogy a kelet-európai változásokhoz hasonló folya­matok kezdődjenek Csehszlo­vákiában is. A külügyminisz­ter hangoztatta: Magyarország üdvözölné, ha Csehszlovákia — amely Közép-Európának hagyományosan fontos orszá­ga — a későbbiekben bekap­csolódna a négyoldalú együtt­működésbe. Ami a kelet-eu­rópai változásokat illeti, úgy vélte: a Varsói Szerződésben új helyzet jött létre a viharos gyorsasággal lezajló NDK-beli események kapcsán. Ennek lé­nyege, hogy a szövetségi rend­szeren belül túlnyomó több­ségbe kerültek az úgynevezett reformországok. Ez a fejle­mény Magyarország számára kedvező, hiszen szövetségi rendszerében a reformok egyik elindítója volt. Horn Gyula véleménye szerint ezek a vál­tozások Csehszlovákia helyze­tére is nagy hatással lesznek, s az ottani események várha­tóan felgyorsulnak majd. E kérdések rendezése azonban Csehszlovákia belügye. Egy másik kérdésre válaszolva Horn Gyula az új bolgár párt­vezetőről, az eddigi külügymi­niszter Petar Mladenovról sze­mélyes ismeretségük alapján úgy vélekedett, hogy a refor­mokat kívánja megvalósítani. Gianni De Michelist a többi között arról kérdezték az új­ságírók: elképzelhető-e, hogy a távolabbi jövőben Albániát is bevonják az együttműködés rendszerébe. Az olasz külügy­miniszter azzal válaszolt, hogy a négyes keret nyitott az együttműködésre más orszá­gokkal is, s Olaszország érde­kelt a kapcsolatok fejlesztésé­ben Albániával. Alois Mock több kérdést is kapott a magyar—osztrák kap­csolatok távlatairól. Az oszt­rák külügyminiszter értékelé­se szerint Magyarország és Ausztria kapcsolatai valóban kitűnőek. Mock felidézte azt a pillanatot, midőn magyar kollégájával közösen vágták el a „vasfüggöny” drótakadályát. Ennek példája nyomán Auszt­ria más szomszéd országokkal is szívesen együttműködne a kapcsolatépítés gátjainak, kor­látainak leépítésében. Budimir Loncsart arról kér­dezték: a négyoldalú együtt­működés segíti-e a jugoszlá­viai reformok kibontakozását. A jugoszláv külügyek irányí­tója ennek kapcsán hangoz­tatta: országa saját reformcél­jait követi, amelyeknek két fontos összetevője van. Az egyik a gazdasági reform, a másik pedig a politikai plura­lizmus létrehozása, a jugo­szláv sajátosságoknak megfe­lelően. Jugoszlávia arra törek­szik, hogy a társadalom de­mokratizálódásával lépésről lépésre közelebb kerüljön a közös európai házhoz. Loncsar kiemelte, hogy a négyoldalú együttműködés a holnapi Eu­rópát vetítheti előre, aminek világjelentősége is kitapintha­tó. Számos kérdés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy a külügyminiszterek miként íté­lik meg az NDK-beli fejlemé­nyeket, az esetleges német új­raegyesítés gondolatát. Horn Gyula véleménye szerint a két német állam kettéosztottságá­­nak felszámolása egyszer eu­rópai realitássá válik, ez azonban hosszabb folyamat eredménye lesz, amihez szá­mos feltételt kell még bizto­sítani. Ilyen például a német békeszerződés megkötése, s nemzetközi garanciák kidolgo­zása a második világháború után kialakult határok sért­hetetlenségének szavatolására. Fontos figyelembe venni, hogy ez a kérdés a két nagy kato­nai politikai rendszer viszo­nyát is érinti, ugyanakkor a német kérdés rendezése előse­gítheti a két katonai tömb egyidejű feloszlatását is. A német kérdés rendezésének egyik fontos feltétele, hogy ne alakuljanak ki Európában el­lenőrizhetetlen, destabilizációs folyamatok. A sajtóértekezlet végén a vendégek nevében Alois Mock mondott köszönetet a magyar házigazdáknak a négyoldalú találkozó kitűnő megrendezé­séért. S­orsunk nélkül Szeptember utolsó napjaiban, a nemzeti kerekasztal-tár­gyalások befejezése után Döntsön a nép! címmel egy írás jelent meg lapunkban. Szerzője azt fejtegette, hogy ha a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz aláírásgyűjtés­sel kikényszeríti a népszavazást a köztársasági elnök meg­választásának ügyében, akkor előfordulhat, hogy az ország népe egyszer sem választhat közvetlenül elnököt. Az em­lített tárgyalásokon ugyanis megállapodtak arról, hogy népszavazással köztársasági elnököt csak most, a legkö­zelebbi alkalommal választhatunk, mivel az országgyűlési képviselő-választások után ez már az új parlament joga lesz. Az aláírást gyűjtő SZDSZ nemes egyszerűséggel az em­lített írás címét adta annak a gyűjtőívnek, melyen négy kérdés soroltatott fel a népszavazás tárgyaként. A köztár­sasági elnök megválasztásának formáján kívül — furcsa és nehezen indokolható árukapcsolással — ott szerepelt még a pártok munkahelyről való kivonulása, a pártvagyon kér­dése és a munkásőrség felszámolása. Ám amire összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás, a napi politikai csatákban mindinkább megedződött parlament és az egyre jobban önállósuló kormány a négy kérdés közül hármat a múlté­vá tett. Feloszlatta a munkásőrséget, a pénzügyminiszter beszámolt a pártvagyonról, és az Országgyűlés törvényt ho­zott arról, hogy pártok munkahelyen nem működhetnek. Egyenként vizsgálva a három döntést, elmondhatjuk, hogy valamennyi jól felfogott nemzeti érdekből történt és teljesen reális volt. Ama bizonyos pénzügyminiszteri ex­pozéban nemcsak számok szerepeltek, hanem elhangzott az is — bár nem ennyire konkrétan —, hogy az MSZMP- nek lényegében sohasem volt vagyona, a tagdíjakból be­folyt bevételét minden évben tetemes állami támogatással egészítették ki. Mivel az MSZMP vagyona már több mint egy évtizede az állam tulajdonába került, így semmi aka­dálya, hogy annak csak arányos részét kezelje az utódpárt. Már szeptember elején jól látszott, hogy amennyiben a munkahelyi pártjelenlét ügyében a kerekasztal-tárgyalá­sok napirendjéről bármely más fórumhoz kerül a döntés, az csak egyfajta lehet, mégpedig olyan, amely megtiltja ott a pártok működését. Ezt észrevenni nem kellett külö­nösebb politikai éleslátás, már csak azért sem, mert az MSZMP utolsó, az MSZP első kongresszusa sem döntött ez ügyben napjaink realitásainak megfelelően. A munkásőr­ség betöltötte szerepét, s bár huzavona után, de a testüle­tet a kormány feloszlatta, azóta a lefegyverzése folyamat­ban van. Amíg e három fontos kérdésben döntés született, eközben folyt az aláírásgyűjtés. Akik azonban aláírták, hogy népszavazást kérnek az említett négy kérdésben, ne­vükkel ma már tulajdonképp csak egyet hitelesítenek: vá­lasszunk-e köztársasági elnököt közvetlenül, vagy bízzuk azt az új Országgyűlésre? Nincs e hazában ma olyan ember, aki meg tudná mon­dani, hány párt képviselteti majd magát az új törvényho­zásban, kialakulhat-e abban egy olyan koalíció, amely hosszú időre biztosíthatná a politikai stabilitást, amelyik­re nagyon nagy szüksége lenne az országnak. Elképzelhe­tő, hogy tucatnál is több párt képviselőiből áll majd össze az új magyar parlament, s innen már logikusan követke­zik az az eshetőség, hogy valamennyinek lesz köztársasági elnökjelöltje is. Akkor pedig nincs más megoldás: a leg­több képviselővel rendelkező pártnak össze kell verbuvál­nia egy elnökválasztó koalíciót, mely lehet, már a válasz­tás utáni órában felbomlik. Lesz köztársasági elnökünk, akit egy szabadon választott parlament emelt magas mél­tóságába. A politizáló ember ez esetben viszont óhatatla­nul arra gondolhat — én képviselőt választottam, s nem köztársasági elnököt. Magam is úgy vélem — döntsön a nép! Döntsön a nép, és ha lehet, ha eléggé érettek vagyunk már erre, döntsünk úgy, hogy közvetlenül, népszavazás útján magunk vokso­lunk a legmagasabb közjogi méltóságra. A történelemben ez az első és egyetlen lehetősége a magyar népnek erre a választásra. Nagy kár lenne, ha bármilyen magasztos vagy alantas politikai megfontolás miatt maga a nép, mi ma­gunk mondanánk le a közvetlen választás lehetőségéről, ha a köztársasági elnöki funkció egy, számos esetleges té­nyező által befolyásolt összetételű törvényhozás pillanat­nyi politikai beállítottságának függvényévé válna. Hegyes Zoltán Nyers Rezső és Claudio Martelli találkozója Nyers Rezső, az MSZP elnö­ke és Claudio Martelli olasz miniszterelnök-helyettes szom­baton megbeszélést tartott. Az eszmecserén fontosnak ítélték országaik, valamint az MSZP és az Olasz Szocialista Párt közötti együttműködés széle­sítését. Nyers Rezső kifejtette, hogy az olasz külpolitikának történelmi jelentőségű és össz­európai hatású felismerése a határozott nyitás a közép-kelet­­európai térség, így hazánk felé. Országunk belpolitikai folya­matainak kiszámíthatóságát Magyarország nemzetközi meg­ítélése szempontjából mind­ketten fontosnak tartották. Az MSZP elnöke szerint veszélyes lehet, ha a politikai átmenet tartósan nélkülözi a választott köztársasági elnököt, miközben az országban komoly kormány­zati nehézségek adódhatnak. Nyers Rezső megállapította, hogy a sztálini politika által Nyugat-Európától elszakított magyar szocialista mozgalom­nak ismét meg kell találnia a szoros kapcsolódási pontokat. Megerősítette olasz partneré­nek, Bettino Craxinak, az MSZP főtitkárának magyarországi meghívását. (MTI) Közös nyilatkozat Horn Gyula, a Magya­r Köztársa­ság külügymininisztere, Budimir Loncsar, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyimi­nisztere, Gianni De Michelis, az Olasz Köztársaság külügyminiszte­re és Alois Mock, az Osztrák Köz­társaság külügyminisztere 1989. no­vember 11-én megbeszélést tartott Budapesten. A tárgyalások során kinyilvánították kormányaik kész­ségét országaik jószomszédi kap­csolatainak erősítésére és sokolda­lú együttműködésének fejlesztésé­re. A négyoldalú együttműködés fej­lesztésével Európa ezen részén új módon kívánnak hozzájárulni az európai légkör további javításához és az EBEÉ-folyamat erősítéséhez. Együttműködésük kiszélesítésével, építő szellemű kezdeményezéseik­kel elősegíteni kívánják az Euró­pa nagyobb fokú egységéhez ve­zető folyamatot és erősíteni a kö­zös felelősséget Európa jövőjéért. A jószomszédi és baráti kapcso­latok már elért magas szintjére, a nemzeti kisebbségek hídszerepére támaszkodva a négy ország kultu­rális és történelmi hagyományait szem előtt tartva ösztönözni kí­vánják a négyoldalú együttműkö­dést a társadalmi-gazdasági élet különböző területein. A négy kormány nagy fontossá­got tulajdonít a gazdasági és mű­szaki-tudományos kapcsolatoknak, az energetika, az ipar, a környe­zetvédelem, a közlekedés, az ide­genforgalom, a kultúra, az okta­tás, a tájékoztatás területén és más, közös érdeklődésre számot tartó területeken való együttműkö­désnek. Aláhúzták a határ menti területek együttműködésének je­lentőségét is. Egyetértettek abban, hogy a négyoldalú együttműködés fejlesz­tésében a kormányok mellett ösz­tönözni kell a társadalmi ténye­zők, szervezetek és egyének aktív szerepvállalását. Kormányaik fel­adatát abban látják, hogy jó poli­tikai légkört és szilárd kereteket biztosítsanak a széles körű együtt­működésnek. 1990-től együttműködésüket ma­gas szintű politikai találkozók éves megrendezésével mozdítják elő. A konkrét témákhoz kapcsolódó munkacsoportok végzik el az ilyen találkozók előkészítését. A kontinensünkön és a nemzet­közi viszonyok egészében kibonta­kozó mélyreható pozitív átalaku­lás, a demokrácia és az emberi jo­gok további fejlődése kedvező fel­tételeket teremt ezen pozitív folya­matokat tevékenységükkel erősíte­ni, támogatni kívánó négy ország együttműködésének elmélyítésé­hez is. A négy kormány határozott szándéka a helsinki folyamat el­mélyítése, már elért eredményei­nek továbbfejlesztése. Ennek ér­dekében ösztönözni kívánják az összeurópai együttműködést, elő­segítik az azzal foglalkozó fóru­mok munkáját. A négy ország kapcsolatai elmélyítésével hozzá kíván járulni a regionális együtt­működés különböző formái — mint az Alpok-Adria Munkaközös­ség és mások — sikeréhez is. Az Európában uralkodó új szel­lem által vezérelve és nézeteik egymáshoz közelállása által ihlet­ve a négy fél úgy véli, hogy a szubregionális, regionális és tér­­ségközi együttműködés lényegesen hozzájárulhat ahhoz, hogy földré­szünkön fokozatosan kialakuljon egy közös gazdasági térség. A négy kormány azzal a szán­dékkal veti meg új minőségű együttműködése alapját, hogy az tovább javítsa az európai viszo­nyokat. Együttműködésük­ jelentőségét és eredményeit tudatni fogják azon országokkal, amelyekkel a nem­zetközi színtéren szoros kapcsolat­ban állnaik. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék