Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-20 / 301. szám
4 (Folytatás az 1. oldalról.) is az adósságteher és az adósságszolgálati kötelezettség finanszírozása. Kamatfizetési kötelezettségünk idén megközelíti a másfél milliárd dollárt, s esedékes törlesztési kötelezettségeinkkel együtt öszszesen 3,4 milliárd dollárt kell idén visszafizetnünk. Ez forintra átszámolva durván 200 milliárd, vagyis nemzeti termelésünk mintegy tíz százaléka. De, a legkritikusabb szociális problémák még kezelhetők maradnak. Nem antiinflációs a program A reformbizottság álláspontját Gágyor Pál ismertette. Magáévá tette azt a gondolatot, hogy a program megvitatásakor és elfogadásakor a békés átmenet a valódi tét, s ennek érdekében esetenként Az aktívum csapdája A szocialista kivitel több mint egymilliárd rubeles aktívuma olyan forráskihelyezést jelent, ami jövőre megengedhetetlen. Kemenes Ernő parlamenti beszédében 20 százalékos exportcsökkenést valószínűsített. Ennek következményeiről kértünk néhány véleményt. ANGYAL ADÁM, A GANZ DANUBIUS VEZÉRIGAZGATÓJA: — Véleményem szerint súlyos külgazdasági hiba a szovjet piacról kivonulni. Úgy vélem, ezzel ismét a vállalkozók és az állampolgárok terhére akarnak egy olyan problémát megoldani, amit nem ők idéztek elő. Egy személyes tapasztalatot hadd mondjak: Szibériában jártam, ahol mi hajót adunk el. Tudjuk, ott vannak a japán és a nyugatnémet hajóépítők, akik alig várják, hogy bejussanak a helyünkre. Szerintem az a megoldás, hogy konvertibilis devizában kereskedjünk. Ha valóságos pénz közvetíti a kapcsolatokat, akkor az áruforgalmat felválthatja a kereskedelem. Ezt mielőbb meg kell lépni — most már a Szovjetunió is ragaszkodik hozzá —, s arról tárgyalni, hogy az aktívumot is konvertibilis devizában egyenlítsék ki. Ha mégis vissza kell vonulnunk, ez például az óbudai Hajógyárat nehéz helyzetbe hozza, hiszen ez a gyár a szovjet exportra épült. Az ott levő technika ma már amúgy sem versenyképes a világpiacon — s helyette más, jövedelmező tevékenységet kell folytatni. HÓDI ZOLTÁN, A VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG ALELNÖKE: — A 20 százalékos szocialista exportcsökkenés elsősorban a gépipart érinti, ahol 250 ezer ember dolgozik. A probléma az, hogy az alapvetően szovjet piacra kiépített kapacitások nem használhatók másra, az azokon gyártott termékeket nem lehet másutt eladni. Olyan feltételeket kell tehát teremteni, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalatok tudjanak alkalmazkodni — s ehhez az állami kockázatvállalásra is szükség van. Hiszen hiába igaz az, hogy a szerkezetváltást a vállalatoknál kell megcsinálni, ha nincs rá pénzük. Ha viszont a szerkezetváltáshoz nem kapnak segítséget, 20—30 ezer ember kerülhet az utcára. Ez esetben a munkanélküliség kezelésére kell megfelelő feltételeket teremteni átképzéssel, újrakezdési kölcsönnel stb. Javaslatunk — amit a kormánynak írt levélben is megfogalmaztunk — az, hogy a kormány, a szakszervezet és a vállalat megállapodása alapján teremtsük meg a szerkezetváltáshoz szükséges feltételeket. SÜTHER SÁNDOR, AZ IPARI MINISZTÉRIUM IPARPOLITIKAI FŐOSZTÁLYVEZETŐJE: — Összességében azzal számolunk, hogy a gépipar termelése 2—4 százalékkal lesz kevesebb az exportcsökkenés miatt. Jelenleg folynak Moszkvában a tárgyalások, konkrét vállalatokat vagy területeket csak azok lezárása után látunk. A konvertibilis elszámolás megítélésem szerint nem oldja meg a problémáinkat, még nem teszi piacivá a kapcsolatokat. Ehhez arra volna szükség, hogy a Szovjetunióban is piacosodjanak a viszonyok, erre azonban egyelőre semmiféle jel nem utal. Ezeknél a vállalatoknál erőteljes piaci reorientációt kell megvalósítani, amihez viszont a jelenlegi eszközrendszer megítélésünk szerint nem elegendő. Javaslatunk szerint egy külön alapnak kell biztosítania a szükséges forrásokat , hiteleket, működőtőkét. Ez olyan állami tőkerészvétellel egészül ki, ami két-három éven belül tőkepiaci eszközökkel kivonható lenne a vállalkozásból. Az átalakítást mindenképpen hoszszú távú, stratégiai kérdésként kell kezelni, nem pedig rövid távú, taktikai kérdésként. A miniszter a Valutaalappal folytatott tárgyalásokra is kitért, mondván: bizton állíthatom, ezt a gazdaságpolitikát nem a Valutaalap kényszeríti ránk, hanem az elmúlt évek során feltorlódott problémák halmaza. A Valutaalap konstruktív együttműködése nélkül ugyanakkor aligha biztosítható az ország finanszírozhatósága, és elkerülhetetlenné válna a gazdasági összeomlás. A miniszter javasolta az állami költségvetés tízmilliárd forint deficittel való jóváhagyását. Viszonylag röviden és vázlatosan szólt a kormány antiinflációs politikájáról. A közel húszszázalékosra tervezett infláció ellenére a kormány gazdaságpolitikájának egyik alapvető elemeként jelölte meg az infláció fékentartását. Arra is utalt, hogy a termelésben végbemenő diffeurenciálódás nyomán a keresetek szóródása a megszokottnál nagyobb lesz, de úgy véldrákói intézkedésekre is szükség lehet. A reformbizottság azonban — mondotta — nem találja eléggé markánsnak a kormányprogram antiinflációs jegyeit. Alapvetőnek tartotta, hogy a kormány legalább a húsz százalék fölötti áremelkedés elkerülésére vállaljon garanciákat. Különösen aggasztónak tartotta, hogy az elmúlt tíz évben a vállalati nyereségnövekmény 70—90 százaléka inflációs áremelkedésből származott, s ez az arány 1988-ban már elérte a 97 százalékot. A Minisztertanács megkapta a felhatalmazást Ezt követően az országgyűlési képviselők fejtették ki véleményüket a kormány gazdasági programjáról. Bódi János úgy vélte: a kormány által ajánlott keskeny ösvény meglehetősen rövid, és sokak számára nem is elég biztonságos, legalábbis ami a megélhetés perspektíváit illeti. Kovács Lászlóné kijelentette: nem tudja elfogadni a kormány gazdaságpolitikai programját, mert a tervezetben szereplő szociálpolitikai juttatások elfogadhatatlanul csekélyek. Véleménye szerint a középrétegekkel is többet kellene törődni, mert az aktív keresők 62 százaléka könynyen olyan helyzetbe kerülhet, amelyben már nem lesz képes a gyermeknevelésre. Félő — mondotta —, hogy a háztartások tömege válik fizetésképtelenné, és oda jutunk, hogy ötmillió embernek kellene meleg ételt adni... Konkrét javaslatot is tett, indítványozva, hogy 300-ról 500 forintra emeljék fel gyermekenként a családi pótlék öszszegét. Négy képviselő fejtette ki még ezután véleményét a programról. Volt, aki a mezőgazdaság oldaláról világította meg a problémákat, Marx Gyula pedig azt az állítást vitatta, hogy a pártok egyikének sincs alternatív gazdasági programja. Szentágothai János kissé rezignáltan állapította meg: ebben a vitában mindenkinek igaza van, ugyanakkor a szigorú intézkedések java része szükséges, s ezek megvalósításában támogatni kell a kormányt. Szünet után Kemenes Ernő válaszolt a képviselői felvetésekre, majd a parlament szavazott. 204 szavazattal a képviselők jóváhagyták a Minisztertanács 1990. évi gazdaságpolitikai programját. A program ellen 29-en szavaztak, míg 62 képviselő tartózkodott. A határozat felhatalmazza a Minisztertanácsot a szükséges gazdasági intézkedések megtételére. • A parlament felhatalmazta a kormányt, hogy továbbra is széles körű nemzetközi gazdaságpolitikai tevékenységet folytasson, ideértve a Nemzetközi Valutaalappal való hitelmegállapodást, illetőleg az új szerkezetátalakító kölcsönszerződés előkészítését a Világbankkal. Az Országgyűlés egyidejűleg felhívta a gazdálkodó szervezeteket, hogy az infláció elleni küzdelem érdekében tanúsítsanak felelős magatartást az árak és bérek alakításában. Hogy e felhívásnak lesz-e foganatja? — ezt csak az árak jövő évi alakulásán mérhetjük le. Koppant nehéz Kemenes Ernőre, az Országos Tervhivatal elnökére várt az a hálátlan szerep, hogy ismertesse a kormány elképzeléseit a lakásgazdálkodás reformjáról, és hogy javaslatot tegyen a tervezett — a bizottsági üléseken aképviselők bírálatánakkereszttüzébe került intézkedésekre, a lakbéremelésre és a kamatadó-fizetési kötelezettség előírására. A miniszter nem rejtette véka alá: roppant nehéz döntés előtt áll a kormány és a parlament. Arendkívüli leszűkült gazdasági mozgástérbenkell megváltoztatni egy működésképtelennek bizonyult rendszert, a lakásgazdálkodást, miközben nem állnak rendelkezésre többletforrások. A költségvetés évente mintegy 80 milliárdot fordít a lakásszektor támogatására, ami hosszú távon nem tartható. Képtelennek minősítette azt a helyzetet is, hogy napjainkban az ágybérleti díj olykor egy kétszobás bérlakás bérleti díjával azonos. A kormány e helyzet megváltoztatására törekszik, de kész a kompromisszumokra, belátva, hogy eredeti elképzelései általános nemtetszésre találtak. A kormány a bérlakásrendszer gyökeres átalakítására törekszik, azonban ez elválaszthatatlan az önkormányzati reformtól. Ebből az is következik,hogy 1991 előtt a reform a maga teljességében nem valósulhat meg. A lakásterhek növekedése elkerülhetetlen, de szociálpolitikai, megfontolásokból ezt mérsékelni kívánják. Így a komfort nélküli, és félkomfortos lakások bérleti díja nem emelkedne. A többi esetben azonban a kormány jövőre ötvenszázalékos lakbéremelést javasol. (Ez az arány magasabb annál, mint amekkorát az illetékes országgyűlési bizottság még elfogadhatónak tart.) Az elképzelések szerint a kiemelt övezetben levő összkomfortos lakások bérleti díja az átlagot meghaladó mértékben növekedne. A miniszter szólt a lakáscélú állami kölcsönök után bevezetendő adókötelezettségről is. A kamattámogatás, mondotta, az állam számára évente 42 milliárd forintterhet jelent, s ez jövőre további 10 milliárddal emelkedne, amennyiben nem vezetik be akamatadót. A tervezet szerint az öt éven belül felvett kölcsönök adómentesek. A 6—10 éven belüli kölcsönök adója a havi törlesztőrészlet 50százaléka, az ennél régebbieknél pedig 100 százalék. A kamatadó fizetése alól mentesülnének a hetven év felettiek, valamint azok a családok, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 4300 forintot. Az Országgyűlés építési és közlekedési bizottságának véleményét Nagyiványi András tolmácsolta. A bizottsági előadó részletesen szólt a lakáskoncepció korábbi vitájáról, s aláhúzta, hogy a bizottság csak lényegesen szerényebb mértékű lakbéremelést — átlagosan 35 százalék — tart elfogadhatónak. A bizottság a lakásgazdálkodás stratégiai változatai közül az „A” változatot támogatja. Ennek okát abban jelölte meg, hogy a tervezett reform csak a jelenlegi rendszer fokozatos átalakításával valósítható meg. Azzal viszont egyetértett a bizottság, hogy a kormány a lakbéremeléssel egyidejűleg egységes a lakbértámogatási rendszert vezessen be. A lakosságnak valóságos választási lehetőséget kell adni arra, hogy a felemelt lakbért fizeti-e avagy az általa lakott lakást vásárolja meg az államtól. A kamatadót ,illetően a bizottság a családok szociális helyzetét, jövedelmi viszonyait is a mérlegelendő szempontok közé sorolta. Javasolta: amenynyiben az egy főre jutó jövedelem meghaladja a létminimum háromszorosát, az összes fennálló kedvezményes kamatozású hitel után meg kell fizetnie az adót. A többi családnál csak a legmagasabb törlesztési kölcsön után írnák elő az adófizetési kötelezettséget. Filó Pál budapesti képviselő a parlament MSZP-csoportja nevében, utasította el a lakásreform tervezetét. Utalt az immár tízezres nagyságrendű aláírás-gyűjteményre és hangsúlyozta: lassan már olyan a hangulat, hogy félő, az utca lesz a színtere a tiltakozásnak, amit jobb lenne elkerülni. Tirvenet, amelyről leszedték a keresztvizet A bérlakásszektorral kapcsolatban elengedhetetlennek tartotta az állami részvételt a komfortemelésben. Élesen bírálta az átalányban fizetett víz- és csatornadíjat, mert mint mondotta, minden átalány csak a pazarlást gerjeszti. Megnyugtató megoldást csak a fogyasztással arányos díjfizetés hozhat, mint ahogyan sokkal kedvezőbbé tenné a helyzetet az IKV monopóliumának megszüntetése is. A kedvezményes kamathitelről szólva Filó Pál kifejtette, hogy az építési és közlekedési bizottság javaslata elfogadhatónak látszik. Szóba kerülhet még a törlesztésgyarapítás, amelynek mértéke 1990-ben nem haladhatná meg a havi ezer forintot, és elképzelhető lenne az egyösszegű kedvezményes hitelfizetés is. Végezetül a képviselő kifejtette: ez a tervezet nem tekinthető átfogó koncepciónak, csupán tűzoltó jellegű, amely nem oldja meg a problémákat, s az infláció megakadályozhatatlanul újratermeli majd azokat. Nagyjából Fuló Pál mondandójára rímelt az őt követő hozzászólók sorának véleménye, de a szünet előtti utolsó felszólaló, Berecz János mégsem a lakásreform tervezetével kapcsolatban kérte a Tisztelt Ház figyelmét. Szabolcs-Szatmár megye képviselője az MSZMP múlt vasárnapi XIV. kongresszusa kapcsán elmondta, hogy a párt újjáalakulásának és hosszas vita után megszületett szervezeti szabályzatának bőven akadnak a parlamentre is tartozó passzusai. Mindenekelőtt az, hogy az MSZMP tiszteletben tartja az alkotmányt, munkáját a törvények alapján végzi, elveti a bürokratikus centralizmus elvét s ennek megfelelően kétszintű döntéshozatalra rendezkedik be. A vezetőségről szólva elmondta, hogy az elnök és három helyettesének átlagéletkora 38 év, s végezetül bejelentette, hogy megalakult az MSZMP parlamenti csoportja, amely jelenleg húsz tagot számlál. Szóvivőjük, Berecz János, várja a képviselők további jelentkezését. A képviselő utolsó szavait élénk fütty kísérte a karzatról, amit viszont az ülésterem hivatalos részvevőinek rosszallása követett. Az egyórás ebédszünet után az új levezető elnök, Horváth Lajos nyomatékosan kérte a karzat hallgatóságát, hogy a továbbiakban tartózkodjék a hasonló viselkedéstől. A képviselők felszólalásaikban alaposan leszedték a keresztvizet az előterjesztésről. Tornai Endre Veszprém megyéből a költségvetésre, illetve a lakásgazdálkodásra vonatkozó előterjesztést az IMF zsarolásának nevezte, és az adórendszer bevezetésének esetéhez hasonlította. Az akkori pénzügyminiszter, illetve a kormányfő azt állította az adórendszerről, hogy kétévnyi stagnálás után növekedést garantál , s most mindenki láthatja, mi lett belőle. Sebe Istvánné Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből antihumánusnak, a létbiztonságot veszélyeztetőnek nevezte a tervezetet és kérte a felelősök megnevezését, akik ezt a szituációt létrehozták. Szarvas Andrásné Békés megyei képviselő a pazarló építőanyagipari monopóliumokat okolta a helyzetért, és felszólította a kormányt, hogy szálljon szembe a miniszterek, igazgatók, főosztályvezetők nagyhatalmi érdekközösségeivel. Dr. Garbacz Katalin Fejér megyéből a vidékiek és a fiatalok esélyegyenlőségét követelte. Angyal Imre, Veszprémmegyei képviselő azt hangsúlyozta, hogy annak a sok hamis következtetésnek, amelyet az előterjesztés tartalmaz, egy és ugyanaz a gyökere: a lakáspolitika múltja. Ennek az eredménye, hogy minden érintett fél elégedetlen. Nagy Endréné szerint is a tervezetet csak kritika illetheti. Legnagyobb hibája, hogy konzerválja az eddigi tévedéseket is. Zsigmond Attila egy (rém)álmáról tájékoztatta a T. Házat: családjával együtt viszszamenőlegesen akart kamatcsökkentésért folyamodni az OTP-hez — az eredményt minden képviselő el tudta képzelni. Végül kijelentette, hogy a kormány a parlamenttel akarja legalizáltatni tervezett szerződésszegését. A továbbiakban is valamennyi képviselő egy emberként kifogásolta a beterjesztett anyagot. Emez egységet nem törte meg a közbeiktatott szünet sem, amely az elnöklő Horváth Lajos erélyes csengetésével ért véget. Bizony, igaza volt annak a képviselőnek, aki a szünetben imigyen fogalmazott: „Most komoly dolgokról van szó.” Mindez kitetszett abból is, hogy — pedig ez nem szokott késő délután előfordulni . (Folytatás az 5. oldalon.) Miről beszélgethet Nagy Sándor, Király Zoltán és Németh Miklós? Szentágothai professzor: mindenkinek igaza van valamiben... 1989. december 20., szerda NÉPSZABADSÁG - ORSZÁGGYŰLÉS Önkéntes visszavonulás helyett Mindenki kíváncsian lesi, önként lelép-e az Országgyűlés, vagy a képviselők találnak az önfeloszlatásnál jobb megoldást a tisztességes visszavonulásra. Szirtesné Tomsits Erikát, a társadalombiztosítási bizottság elnökeként az utóbbi időben gyakran szereplő képviselőt kérdeztük erről. — Nem fog felosztani. Az én megítélésem szerint az országgyűlési elnök és a bizottsági elnökök javaslatára a parlament úgy fog dönteni, hogy megrövidíti a mandátumát. És egyben felkérjük az ideiglenes köztársasági elnököt, hogy írja ki a választásokat március 19-re. — Ez a megoldás ön szerint miért jobb? — Ezzel tulajdonképpen azt érjük el, hogy nemcsak az alkotmányban biztosított jogok szerint marad a parlament funkcióban. A mostani tépázott helyzetben ez ugyanis elég kétes értékű lenne. Ezzel a lépéssel viszont etikailag is biztos lesz a státusa. És akkor elég, ha majd például március 16-án mondja ki a parlament a feloszlását.