Népszabadság, 1989. december (47. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-20 / 301. szám

4 1989. december 20., szerda NÉPSZABADSÁG - ORSZÁGGYŰLÉS (Folytatás az 1. oldalról.) is az adósságteher és az adós­ságszolgálati kötelezettség fi­nanszírozása. Kamatfizetési kötelezettségünk idén megkö­zelíti a másfél milliárd dol­lárt, s esedékes törlesztési kö­telezettségeinkkel együtt ösz­­szesen 3,4 milliárd _ dollárt kell idén visszafizetnünk. Ez forintra átszámolva durván 200 milliárd, vagyis nemzeti termelésünk mintegy tíz szá­zaléka. te, a legkritikusabb szociális problémák még kezelhetők maradnak. Nem antiinflációs a program A reformbizottság állás­pontját Gágyor Pál ismertet­te. Magáévá tette azt a gon­dolatot, hogy a program meg­vitatásakor és elfogadásakor a békés átmenet a valódi tét, s ennek érdekében esetenként Az aktívum csapdája A szocialista kivitel több mint egymilllárd rubeles aktí­vuma olyan forráskihelyezést jelent, ami jövöre megenged­hetetlen. Kemenes Ernő par­lamenti beszédében 20 százalé­kos exportcsökkenést valószí­nűsített. Ennek következmé­nyeiről kértünk néhány véle­ményt. ANGYAL ADAM, A GANZ DANUBIUS VEZÉRIGAZGA­TÓJA: — Véleményem szerint súlyos külgazdasági hiba a szovjet piacról kivonulni. Ogy vélem, ezzel ismét a vállalkozók és az állampolgárok terhére akarnak egy olyan problémát megoldani, amit nem ők idéztek elő. Egy személyes tapasztalatot hadd mondjak: Szibériában jártam, ahol ml hajót adunk el. Tud­juk, ott vannak a japán és a nyugatnémet hajóépítők, akik alig várják, hogy bejussanak a helyünkre. Szerintem az a megoldás, hogy konvertibilis devizában kereskedjünk. Ha valóságos pénz közvetíti a kap­csolatokat, akkor az árufor­galmat felválthatja a kereske­delem. Ezt mielőbb meg kell lépni — most már a Szovjet­unió is ragaszkodik hozzá —, s arról tárgyalni, hogy az aktí­vumot is konvertibilis devizá­ban egyenlítsék ki. Ha mégis vissza kell vonulnunk, ez pél­dául az óbudai Hajógyárat nehéz helyzetbe hozza, hiszen ez a gyár a szovjet exportra épült. Az ott levő technika ma már amúgy sem versenyképes a világpiacon — s helyette más, jövedelmező tevékenységet kell folytatni. HÓDI ZOLTÁN, A VASAS SZAKSZERVEZETI SZÖVET­SÉG ALELNÖKE: — A 20 százalékos szocialista exportcsökkenés elsősorban a gépipart érinti, ahol 250 ezer ember dolgozik. A probléma az, hogy az alapvetően szovjet piacra kiépített kapacitások nem használhatók másra, az azokon gyártott termékeket nem lehet másutt eladni. Olyan feltételeket kell tehát teremte­ni, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalatok tudjanak al­kalmazkodni — s ehhez az ál­lami kockázatvállalásra is szükség van. Hiszen hiába igaz az, hogy a szerkezetváltást a vállalatoknál kell megcsi­nálni, ha nincs rá pénzük. Ha viszont a szerkezetváltáshoz nem kapnak segítséget, 20—30 ezer ember kerülhet az utcára. Ez esetben a munkanélküliség kezelésére kell megfelelő felté­teleket teremteni átképzéssel, újrakezdési kölcsönnel stb. Ja­vaslatunk — amit a kormány­nak irt levélben is megfogal­maztunk — az, hogy a kor­mány, a szakszervezet és a vállalat megállapodása alapján teremtsük meg a szerkezetvál­táshoz szükséges feltételeket. SÜTHEÖ SÁNDOR, AZ IPA­RI MINISZTÉRIUM IPARPO­LITIKAI FŐOSZTÁLYVEZETŐ­JE: — összességében azzal szá­molunk, hogy a gépipar terme­lése 2—4 százalékkal lesz keve­sebb az exportcsökkenés miatt. Jelenleg folynak Moszkvában a tárgyalások, konkrét vállalato­kat vagy területeket csak azok lezárása után látunk. A kon­vertibilis elszámolás megítélé­sem szerint nem oldja meg a problémáinkat, még nem teszi piacivá a kapcsolatokat. Ehhez arra volna szükség, hogy a Szovjetunióban is piacosodja­­nak a viszonyok, erre azonban egyelőre semmiféle jel nem utal. Ezeknél a vállalatoknál erőteljes piaci reorientációt kell megvalósítani, amihez viszont a jelenlegi eszközrendszer megítélésünk szerint nem ele­gendő. Javaslatunk szerint egy külön alapnak kell biztosítania a szükséges forrásokat — hite­leket, működőtökét. Ez olyan állami tőkerészvétellel egészül ki, ami két-három éven belül tőkepiaci eszközökkel kivonha­tó lenne a vállalkozásból. Az átalakítást mindenképpen hosz­­szú távú, stratégiai kérdésként kell kezelni, nem pedig rövid távú, taktikai kérdésként. A miniszter a Valutaalappal folytatott tárgyalásokra is ki­tért, mondván: bizton állítha­tom, ezt a gazdaságpolitikát nem a ValutiaaMap kényszeríti ránk, hanem az elmúlt évek során feltorlódott problémák halmaza. A Valutaalap konst­ruktív együttműködése nél­kül ugyanakkor aligha bizto­sítható az ország finanszíroz­hatósága, és elkerülhetetlenné válna a gazdasági összeom­lás. A miniszter javasolta az állami költségvetés tízmii­­liárd forint deficittel való jó­váhagyását. Viszonylag rövi­den és vázlatosan szólt a kor­mány antiinflációs politikájá­ról. A közel húszszázalékosra tervezett infláció ellenére a kormány gazdaságpolitikájá­nak egyik alapvető elemeként jelölte meg az infláció féken­­tartását. Arra is utalt, hogy a termelésben végbemenő diffe-u renciálódás nyomán a kere­setek szóródása a megszokott­nál nagyobb lesz, de úgy vél­drákói intézkedésekre is szük­ség lehet. A reformbizottság azonban — mondotta — nem találja eléggé markánsnak a kormányprogram antiinflációs jegyeit. Alapvetőnek tartotta, hogy a kormány legalább a húsz százalék fölötti áremel­kedés elkerülésére vállaljon garanciákat. Különösen ag­gasztónak tartotta, hogy az el­múlt tíz évben a vállalati nye­reségnövekmény 70—90 száza­léka inflációs áremelkedésből származott, s ez az arány 1988-ban már elérte a 97 szá­zalékot. A Minisztertanárs megkapta a felhatalmazást Ezt követően az országgyű­lési képviselők fejtették ki vé­leményüket a kormány gaz­dasági programjáról. Bódi Já­nos úgy vélte: a kormány ál­tal ajánlott keskeny ösvény meglehetősen rövid, és sokak számára nem is elég biztonsá­gos, legalábbis ami a megél­hetés perspektíváit illeti. Ko­vács Lászlóné kijelentette: nem tudja elfogadni a kor­mány gazdaságpolitikai prog­ramját, mert a tervezetben szereplő szociálpolitikai jutta­tások elfogadhatatlanul cseké­lyek. Véleménye szerint a kö­zéprétegekkel is többet kel­lene törődni, mert az aktív keresők 62 százaléka köny­­nyen olyan helyzetbe kerül­het, amelyben már nem lesz képes a gyermeknevelésre. Fé­lő — mondotta —, hogy a háztartások tömege válik fi­zetésképtelenné, és oda ju­tunk, hogy ötmillió embernek kellene meleg ételt adni... Konkrét javaslatot is tett, in­dítványozva, hogy 300-ról 500 forintra emeljék fel gyerme­kenként a családi pótlék ösz­­szegét. Négy képviselő fejtette ki még ezután véleményét a programról. Volt, aki a me­zőgazdaság oldaláról világítot­ta meg a problémákat, Marx Gyula pedig azt az állítást vitatta, hogy a pártok egyi­kének sincs alternatív gazda­sági programja. Szentágothai János kissé rezignáltan álla­pította meg: ebben a vitában mindenkinek igaza van, ugyanakkor a szigorú intézke­dések java része szükséges, s ezek megvalósításában támo­gatni kell a kormányt. Szünet után Kemenes Ernő válaszolt a képviselői felveté­sekre, majd a parlament sza­vazott. 204 szavazattal a kép­viselők jóváhagyták a Mi­nisztertanács 1990. évi gazda­ságpolitikai programját. A program ellen 29-en szavaz­tak, míg 62 képviselő tartóz­kodott. A határozat felhatal­mazza a Minisztertanácsot a szükséges gazdasági intézke­dések megtételére. • A parla­ment felhatalmazta a kor­mányt, hogy továbbra is szé­les körű nemzetközi gazda­ságpolitikai tevékenységet folytasson, ideértve a Nem­zetközi Valutaalappal való hi­telmegállapodást, illetőleg az új szerkezetátalakító kölcsön­szerződés előkészítését a Vi­lágbankkal. Az Országgyűlés egyidejűleg felhívta a gazdál­kodó szervezeteket, hogy az infláció elleni küzdelem ér­dekében tanúsítsanak felelős magatartást az árak és bé­rek alakításában. Hogy e fel­hívásnak lesz-e foganatja? — ezt csak az árak jövő évi ala­kulásán mérhetjük le. ltoppant nehéz Kemenes Ernőre* az Orszá­gos Tervhivatal elnökére várt az a hálátlan szerep, hogy is­mertesse a kormány elképzelé­seik a lakásgazdálkodás re­formjáról, és hogy javaslatot tegyen a tervezett — a bizott­sági üléseken a .képviselők bí­rálatának .kereszttüzébe került — intézkedésekre: a lakbér­­emelésre és a kamatadó-fizetési kötelezettség előírására. A mi­niszter nem rejtette véka alá: roppant nehéz döntés előtt áll a kormány és a parlament. A .rendkívüli leszűkült gazdasá­gi mozgástérben .kell megvál­toztatni egy működésképtelen­nek bizonyult rendszert, a la-Szentágothai professzor: mindenkinek igaza van valamiben... Miről beszélgethet Nagy Sándor, Király Zoltán és Németh Miklós? kásgazdálkodást, miközben nem állnak rendelkezésre több­letforrások. A költségvetés évente mintegy 80 mililiárdot fordít a lakásszektor támoga­tására. ami hosszú távon nem tartható. Képtelennek minősí­tette azt a helyzetet is, hogy napjainkban az ágybérlet! díj olykor egy kétszobás bérlakás bérleti díjával azonos. A kor­mány e helyzet megváltozta­tására törekszik, de kész a kompromisszumokra, belátva, hogy eredeti elképzelései ál­talános nemtetszésre találták. A kormány a ' bérlakásrend­szer gyökeres átalakítására tö­rekszik, azonban ez elválaszt­hatatlan az önkormányzati re­formtól. Ebből az is követke­zik. .hogy 1991 előtt a reform a maga teljességében nem va­lósulhat meg. A lakásterhek növekedése elkerülhetetlen, de szociálpolitikai, megfontolások­ból ezt mérsékelni kívánják. Így a komfort nélküli, és fél­­komfortos lakások bérleti díja nem emelkedne. A többi eset­ben azonban a kormány jövő­re ötvenszázalékos lakbéreme­lést javasol. (Ez az arány ma­gasabb annál, mint amekko­rát az illetékes országgyűlési bizottság még elfogadhatónak tart.) Az elképzelések szerint a kiemelt övezetben levő össz­komfortos. lakások bérleti díja az átlagot meghaladó mérték­ben növekedne. A minilszter szólt a lakás­célú állami kölcsönök után bevezetendő adókötelezettség­ről is. A kamattámogatás, mon­dotta, az állam számára évente 42 milliárd forint .terhet jelent, s ez jövőre további 10 mil­­liárddal emelkedne, amennyi­ben nem vezetik be a .kamat­adót. A tervezet szerint az öt éven belül felvett kölcsönök adómentesek. A 6—10 éven belüli kölcsönök adója a ha­vi törlesztőrészlet 50 .százalé­ka, az ennél régebbieknél pe­dig 100 százalék. A kamatadó fizetése alól mentesülnének a hetven év felettiek, valamint azok a családok, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 4300 forintot. Az Országgyűlés építési és közlekedési bizottságának vé­leményét Nagyiványi András tolmácsolta. A bizottsági elő­adó részletesen szólt a lakás­koncepció korábbi vitájáról, s aláhúzta, hogy a bizottság csak lényegesen szerényebb mérté­kű lakbéremelést — átlagosan 35 százalék — tart elfogadha­tónak. A bizottság a lakásgaz­dálkodás stratégiai változatai közül az „A” változatot támo­gatja. Ennek okát abban jelöl­te meg, hogy a tervezett re­form csak a jelenlegi rendszer fokozatos átalakításával való­sítható meg. Azzal viszont egyetértett a bizottság, hogy a kormány a lakbéremeléssel egyidejűleg egységes ‘laikbértá­­mogatási rendszert vezessen be. A lakosságnak valóságos választási lehetőséget kell ad­ni airra, hogy a felemelt lak­bért fizeti-e avagy az általa la­kott lakást vásárolja meg az államtól. A kamatadót .illetően a bi­zottság a családok szociális helyzetét, jövedelmi viszonyait is a mérlegelendő szempontok közé sorolta. Javasolta: ameny­­nylben az egy főre jutó jöve­delem meghaladja a létmini­mum háromszorosát, az összes fennálló kedvezményes kama­tozású hitel után meg kell fi­zetnie az adót. A többi család­nál csak a legmagasabb tör­lesztési kölcsön után írnák elő az adófizetési kötelezettséget. Fiiló Pál budapesti képvise­lő a parlament MSZP-eso­­portja nevében, utasította el a lakásreform tervezetét. Utalt az immár tízezres nagyságren­dű aláírás-gyűjteményre és hangsúlyozta: lassan már olyan a hangulat, hogy félő, az utca lesz a színtere a til­takozásnak, amit jobb lenne elkerülni. Ti‘rven*f, amelyről leszedték a keresztvizei A bérlakásszektorral kap­csolatban elengedhetetlennek tartotta az állami részvételt a komfortemelésben. Élesen bí­rálta az átalányban fizetett víz- és csatornadíjat, mert mint mondotta, minden áta­lány csak a pazarlást gerjesz­ti. Megnyugtató megoldást osak a fogyasztással arányos díjfizetés hozhat, mint aho­gyan sokkal kedvezőbbé ten­né a helyzetet az IKV mono­póliumának megszüntetése is. A kedvezményes kamathi­telről szólva Fiiló Pál kifej­tette, hogy az építési és köz­lekedési bizottság javaslata elfogadhatónak látszik. Szóba kerülhet még a törlesztésgya­rapítás, amelynek mértéke 1990-ben nem haladhatná meg a havi ezer forintot, és elkép­zelhető lenne az egyösszegű kedvezményes hitelfizetés is. Végezetül a képviselő kifej­tette: ez a tervezet nem te­kinthető átfogó koncepciónak, csupán tűzoltó jellegű, amely nem oldja meg a problémá­kat, s az infláció megakadá­­lyozhatatlanul újratermeli majd azokat. Nagyjából Fiiló Pál mon­dandójára rímelt az őt kö­vető hozzászólók sorának vé­leménye, de a szünet előtti utolsó felszólaló, Berecz János mégsem a lakásreform terve­zetével kapcsolatban kérte a Tisztelt Ház figyelmét. Szabolcs-Szatmár megye képviselője az MSZMP múlt vasárnapi XIV. kongresszusa kapcsán elmondta, hogy a párt újjáalakulásának és hosszas vita után megszületett szerve­zeti szabályzatának bőven akadnak a parlamentre is tar­tozó passzusai. Mindenekelőtt az, hogy az MSZMP tisztelet­ben tartja az alkotmányt, munkáját a törvények alapján végzi, elveti a bürokratikus centralizmus elvét s ennek megfelelően kétszintű döntés­­hozatalra rendezkedik be. A vezetőségről szólva elmondta, hogy az elnök és három he­lyetteséhek átlagéletkora 38 év, s végezetül bejelentette, hogy megalakult az MSZMP parlamenti csoportja, amely jelenleg húsz tagot számlál. Szóvivőjük, Berecz János, vár­ja a képviselők további jelent­kezését. A képviselő utolsó szavait élénk fütty kísérte — a kar­zatról, amit viszont az üléste­rem hivatalos részvevőinek rosszallása követett. Az egy­órás ebédszünet után az új le­vezető elnök, Horváth Lajos nyomatékosan kérte a karzat hallgatóságát, hogy a továb­­biákban tartózkodjék a ha­sonló viselkedéstől. A képviselők felszólalása­ikban alaposan leszedték a ke­resztvizet az előterjesztésről. Tornai Endre Veszprém me­gyéből a költségvetésre, illet­ve a lakásgazdálkodásra vo­natkozó előterjesztést az IMF zsarolásának nevezte, és az adórendszer bevezetésének esetéhez hasonlította. Az ak­kori pénzügyminiszter, illetve a kormányfő azt állította az adórendszerről, hogy kétévnyi stagnálás után növekedést ga­rantál — s most mindenki lát­hatja, mi lett belőle. Sebe Istvánná Borsod-Aba­­új-Zempién megyéből antihu­­mánusnak, a léthiztonságot ­­veszélyeztetőnek nevezte a tervezetet és kérte a felelősök megnevezését, akik ezt a szi­tuációt létrehozták. Szarvas Andrásné Békés megyei kép­viselő a pazarló építőanyag­ipari monopóliumokat okolta a helyzetért, és felszólította a kormányt, hogy szálljon szem­be a miniszterek, igazgatók, főosztályvezetők nagyhatalmi érdekközösségeivel. Dr. Gar­­bacz Katalin Fejér megyéből a vidékiek és a fiatalok esély­­egyenlőségét követelte. Angyal Imre, Veszprém .megyei képvi­selő azt hangsúlyozta, hogy annak a sok hamis következ­tetésnek, amelyet az előter­jesztés tartalmaz, egy és ugyanaz a gyökere: a lakás­­politika múltja. Ennek az eredménye, hogy mindlen érin­tett fél elégedetlen. Nagy Endréné szerint is a tervezetet csak kritika illethe­ti. Legnagyobb hibája, hogy konzerválja az eddigi tévedé­seket is. Zsigmond Attila egy (rém)álmáról tájékoztatta a T. Házat: családjával együtt visz­­szamenőlegesen akart kamat­­csökkentésért folyamodni az OTP-hez — az eredményt minden képviselő el tudta képzelni. Végül kijelentette, hogy a kormány a parlament­tel akarja legalizáltatni terve­zett szerződésszegését. A továbbiakban is vala­mennyi képviselő egy ember­ként kifogásolta a beterjesz­tett anyagot. Emez egységet nem törte meg a közbeikta­tott szünet sem, amely az elnöklő Horváth Lajos erélyes csengetésével ért véget. Bi­zony, igaza volt annak a kép­viselőnek, aki a szünetben imigyen fogalmazott: „Most komoly dolgokról van szó.” Mindez kitetszett abból is, hogy — pedig ez nem szokott késő délután előfordulni — (Folytatás az 5. oldalon.) Önkéntes visszavonulás helyett Mindenki kíváncsian lesi, ön­ként lelép-e az Országgyűlés, vagy a képviselők találnak az önfeloszlatásnál jobb megol­dást a tisztességes visszavonu­lásra. Szirtesné Tomsits Erikát, a társadalombiztosítási bizott­ság elnökeként az utóbbi idő­ben gyakran szereplő képvise­lőt kérdeztük erről. — Nem fog felosztani. Az én megítélésem szerint az ország­­gyűlési elnök és a bizottsági elnökök javaslatára a parla­ment úgy fog dönteni, hogy megrövidíti a mandátumát. És egyben felkérjük az ideiglenes köztársasági elnököt, hogy írja ki a választásokat március 19-re. — Ez a megoldás ön szerint miért jobb? — Ezzel tulajdonképpen azt érjük el, hogy nemcsak az alkotmányban biztosított jogok szerint marad a parlament funkcióban. A mostani tépá­zott helyzetben ez ugyanis elég kétes értékű lenne. Ezzel a lépéssel viszont etikailag is biztos lesz a státusa. Es ak­kor elég, ha majd például március 16-án mondja ki a parlament a feloszlását.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék