Népszabadság, 1990. július (48. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-02 / 153. szám
1990. július 2., hétfő NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK _ ÁLLÁSPONT KERESZTÉNYDEMOKRATA CSÚCS BUDAPESTEN Fegyverkezés helyett szolidaritási alap Koht Andreotti, Martens, Mazowiecki, Lubbers a Fórumban (Diploráciai tudósítóinktól.) „A nag szavak önmagukban mit em használnak, tettekre van szükség” — mondotta a kzép- és kelet-európai reformknak nyújtandó támogatásra Helmut Kohl nyugatnémet kancellár a Kereszténydemotata Internacionálé (CDI) szombati csúcsértekezletén, amelyek a budapesti Fórum Hotel adott otthont. Az ötvenegy ország kereszténydemorata pártjait tömörítő szervet első hasonló jellegű rendivénye a térségbeli változásokat és a kereszténydemokráci jövendőbeli szerepével találkozott. A konfrencia munkájában magyar rszről a kormánykoalícióindhárom pártja részt vett. A tanácsozást üdvözlő beszédében Antall József miniszterelnök, a Magyar Demokrata Szám elnöke szólt arról, hogy a közép- és keleteurópai komunista rendszerek bukással jelentős feladatok várni a kereszténydemokrata izgalomra a térségben. A magar kormányfő sürgette, hogy a nemzetközi közvélemény és a kormányok nyújtsanak támogatást Mihail Gorbacsov peresztrojkájának, különben Szovjetunióban katonai render alakulhat ki, ami senkiik sem áll érdekében. Amin az a zárt üléseket követően álvánosságra került, tavasz hangzott el arra vonatkóan, hogy a fegyverkezési tisza megszűnésével felszaluló összegek egy részéből hoznak létre nemzetközi szidaritási alapot a reformokki járó szociális feszültségek íyhítésére. A konfenció dokumentumot fogadott el, amely méltatja a kereszténydemokrácia szerepét a közép- és kelet-európai változásokban és hitet tesz a szociális piacgazdaság mellett. A CDI szolidáris a reformfolyamatban részt vevő országokkal, s a „budapesti üzenet” külön méltatja Mihail Gorbacsov szerepét a változásokban. — A Kereszténydemokrata Internacionálé két ok miatt is történelminek tekinti budapesti találkozóját — jelentette ki Eduardo Fernandez, a szervezet venezuelai elnöke a szombat délután megtartott nemzetközi sajtóértekezleten. Emlékeztetett rá, hogy ezúttal került sor a kereszténydemokrata vezetés első világszintű találkozójára. Színhelye épp egy olyan közép-európai ország lett, ahol a minap még a kommunista diktatúra uralkodott. A budapesti találkozó kisebb európai csúcsnak is beillett, hisz kontinensünk kilenc kormányfője vett részt rajta, köztük a bonni kancellár, Olaszország, a Benelux államok, Lengyelország és hazánk miniszterelnöke. Rajtuk kívül Latin-Amerika, Afrika és Ázsia jó néhány országának magas rangú politikai vezetői jöttek el Budapestre. Fernandez hangsúlyozta, a kétnapos konferencia alapcélja az volt, hogy kifejezzék a szolidaritást Antall József kormányzatával, azokkal a változásokkal, amelyek a demokratizálás, a szociális piacgazdaság kiépítése felé mutatnak. Mint elmondta, a CDI felsorakozik az erkölcsi változások, így a vallási értékek és rendező elvek helyreállítása mögött. A CDI elnöke méltatta Mihail Gorbacsov politikáját, a szovjetunióbeli változásokat, amelyek végül is tovaterjedtek Közép- és Kelet - Európa államaira. Ezt követően szólalt fel a sajtóértekezleten Antall József, aki a kormány, illetve a magyar Országgyűlés kereszténydemokrata-néppárti irányzatai nevében üdvözölte a találkozót, jelentős eseménynek minősítve, hogy a CDI Budapestet választotta tanácskozása színhelyéül. Mindez fontos üzenet azoknak az országoknak, amelyek a négy évtizedes diktatúra után a szabadságot választhatták. A magyar kormánykoalíciót alkotó politikai pártok számára különleges jelentőséggel bír a kötődés a nemzetközi és az európai kereszténydemokrata szervezetekhez. A nemrég megalakult, illetve újjáalakult pártok ezáltal nemzetközi keretet kapnak tevékenységükhöz. Antall József kifejtette, hogy reálisan kell szemlélni a közeljövőt, néhány nehéz esztendő vár még a kelet- és közép-európai térség népeire. Mindamellett reményét fejezte ki, hogy a magántulajdon dominanciájára épülő szociális piacgazdaság kialakításával Magyarország megindul a fejlődés útján, és hamarosan felzárkózhat Nyugat-Európához. A miniszterelnök megalapozatlannak nevezte azokat a vélhetően a konferencián is elhangzott aggodalmakat, miszerint a keleteurópai átrendeződés elvonhatja a figyelmet a fejlődő világ gondjairól. Ellenkezőleg, az itteni átmenet számukra is előnyökkel jár. Végül Martens belga miniszterelnök szólt a sajtókonferencia részvevőihez, tiszteletét és csodálatát fejezve ki a Kelet-Európában végbemenő változások iránt. Ő is annak a véleményének adott hangot, hogy az átrendeződés még igen messze van a nyugvópontra jutástól. A Nyugat e téren nem érheti be a tétlen szemlélő szerepével. A jelenlévő sajtótudósítók egyike megkérdezte a CDI elnökétől, nem lát-e ellentmondást a kereszténydemokrata elvek és a kommunista Gorbacsov támogatása között. Fernandez válaszképp elmondta, hogy Gorbacsov politikáját elődeihez, mindenekelőtt a Brezsnyev-doktrínához képest nagy előrelépésnek tekinti, s a glasznoszty nemzetközi szinten is új helyzetet teremtett. A konferencián javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy a jövőben rendszeresen szervezzenek hasonló rendezvényeket. Jövőre az Észak— Dél párbeszéd, a fejlődő országok gondjai szerepelnének napirenden, s a lehetséges helyszín Venezuela fővárosa, Caracas lenne. A csúcstalálkozó kínálta lehetőséget kihasználva Antall József több négyszemközti beszélgetést folytatott a vendég politikusokkal, így Giulio Andreotti olasz, Wilfried Martens belga, Ruud Lubbers holland, Jacques Santer luxemburgi, Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnökkel és Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A Fórum szálló Bécsi kávézójában magyar— lengyel—NSZK külön csúcstalálkozóra is sor került. Gy. S.—H. G. Magyar magánegyetem és bank Szlovákiában? Losoncon tartotta kongresszusát az Együttélés (Tudósító jelenti Losoncról.) Egyértelmen sikernek minősítette aagyar kisebbségi koalíció vásztási szereplését az Együttés politikai mozgalom, amely hét végén tartotta kongresssát Losoncon. Duray Mós elnök beszámolójában agsúlyozta, hogy az Együttél fennállásának fél éve alatt ftős politikai tényező lett nemzetiségek lakta területei. Síkraszállt a Magyar Eszténydemokrata Mozgalomra, kötött választási és parlanti koalíció fenntartása melt, s elemezte az ősszel esedis helyhatósági választásokra való eredményes felkészülés feltételeit. A vitában sok szó esett a magyarlakta területek gazdasági, politikai, kulturális és nemzetiségi gondjairól. A felszólalók hangsúlyozták, hogy az Együttélés választói egyértelműen a koalíció fenntartását kívánják a magyar kereszténydemokratákkal. Méltatták a Csemadok szerepét is az összefogás erősítésében, s többen rámutattak, hogy a Csemadok volt az, amely „elvitte az Együttélés-gondolatot a falvakba”. Javaslatként hangzott el egyebek között egy magyar nyelvű magánegyetem létrehozása gyűjtés, illetve alapítvány segítségével, amely megoldást jelenthetne egy olyan helyzetben, amikor a szlovák kormány elutasítja önálló magyar egyetem megalapítását. Szó volt egy önálló bank alapításáról, amely kedvező kamatfeltételek mellett adna hiteleket magánvállalkozásokhoz, s egyben enyhíthetne az Együttélés szorító anyagi gondjain. Többen felvetették, hogy a nemzetiségi kultúra és oktatás megszervezésében, fejlesztésében az eddiginél nagyobb segítséget kellene kérni Magyarországtól, s az anyaország egyebek között tanítók, tanárok küldésével mozdíthatná elő a nemzetiségi iskolákban folyó nyelvképzést. Az Együttélés újjáválasztotta vezető testületeit is. Elnökké Duray Miklóst, alelnökké Szabó Rezsőt, míg főtitkárrá Gyurcsik Ivánt választották. Gyurcsik Iván a tanácskozás végeztével a Népszabadságnak elmondta, hogy a kisebbségi koalíció főként helyi szinten egyértelműen bevált. Az Együttélés a jövőben is mindenkivel együtt kíván működni, aki osztja céljaikat, s egyenrangú partnerként akar a szervezettel tárgyalná. Kis Tibor Dél Afrikában is leomlott a „berlini fal” Budapéi interjú a Dél-Afrika Alapítvány vezérigazgatójával Néhány nappal ezelőtt még zajos érdeklődést, nem egy országban izezett felháborodást keltett az a tény, hogy hazánk tapogaó lépéseket tett Dél-Afrika irányába. Azóta NelsonMandehabad, és egyre több szó esik a Dél-afrikai Köztársaság tövről, a demokratizálási folyamat ottani távlatairól. A rendül befolyásos Dél-Afrika Alapítvány vezérigazgatójával, K S. von Schirnding úrral — aki szervezete bonni irodája igazójának, dr. Rudolf Grubernek társaságában rövid látogat tett Magyarországon — az alapítványról, Dél- Afrika belsélyzetéről és a kétoldalú kapcsolatokról beszélgetett a Néyhadság munkatársa — Mi a Difrika Alapítvány célja, milyen epet játszik szervezetük az o£ életében? — A Dél-lka Alapítványt üzletember hozták létre három évtizedd ezelőtt. Az eredeti cél az it, hogy országunkról olesv kép kialakításához járunk hozzá, elsősorban hídon. Jelenleg négy irodában, Bonnban, Washingtont Párizsban és Londonban, ezek közül a legelső Közés Kelet-Európa változás is figyelemmel kíséri. Nagy sok fontos politikai és gazági személyiséggel áll ki kapcsolatban otthon és külön is, s mindig tolmácsola szerte a világban megilmazott véleményeket azs illetékeseknek. Megleben nagy tekintélynek öndünk, így a legmagasabb kormányzati szinten is hallgatják és figyelembelik véleményünket. Ugykkor a külföldi politikusok is hitelesnek fogadják el az általunk nyújtott értékeléseket. Saját sajtónk is van, havilapunk és negyedéves folyóiratunk elsősorban a gazdasági és társadalmi folyamatokkal foglalkozik. — Milyen a viszonyuk a kormányhoz, a Dél-afrikai Köztársaság belpolitikai harcaihoz? Nekünk nincs kapcsolatunk a kormánnyal, ilyen értelemben tehát független szervezet vagyunk. Nem veszünk részt pártharcokban, de támogatjuk a jelenleg is zajló demokratizálási folyamatot, amely sok tekintetben hasonló a magyarországi fejleményekhez. A mi álláspontunk az, hogy jóllehet megértjük az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) által képviselt törekvéseket az anyagi javak igazságosabb újraelosztására, mindenképpen fenn kell tartani a jelenlegi szabadpiaci rendszert. Az újraelosztás gondolatát elfogadjuk, de szeretnénk, ha a tárgyalások végére sikerülne meggyőzni az ANC képviselőit arról, hogy az általuk követett nagymértékű államosítás nem célravezető. Az ANC legmagasabb szintű vezetésével fenntartott kapcsolatainkat arraszeretnénk felhasználni, hogy lebeszéljük őket a marxizmus korábbi hibáinak megismétléséről. — Gondolja, hogy sikerrel járhat ez az erőfeszítésük? — Igen, hiszen az ANC nem egységes szervezet. Sok vezető egyszersmind a Dél-afrikai Kommunista Pártnak is tagja, így természetesen a kommunistáknak nagyon nagy befolyásuk van az ÁNC-ben. Ugyanakkor a kommunista párt is újragondoljasaját szerepét, ideológiáját. Már látjuk bizonyos jeleit annak, hogy a gazdasági koncepció rugalmasabbá vált, bár még mindig sokat beszélnek az elkövetkező államosításokról. Nelson Mandelával, az ANC legtekintélyesebb vezetőjével a közelmúltban tárgyaltunk, és azt tapasztaltuk, hogy ő ebben a kérdésben még nem mondta ki a végső szót. Úgy fogalmazott, hogy ha van más mód a javak újraelosztására, akkor szívesen köt kompromisszumot ebben a kérdésben. Mi azt mondtuk, hogy előbb meg kell teremteni azokat a javakat, amelyeket újra el akarnak osztani. Nálunk egyelőre még így is meglehetősen nagy az állami szektor, de éppen most folyik a dereguláció és a privatizáció. — Magyarország volt az első Közép- és Kelet-Európában, amely megtörte a jeget a Dél-Afrikával fenntartott kapcsolatok terén. Lát lehetőséget a gyors továbblépésre? — Hát persze, különben nem lennék itt. Mostani látogatásunk egyébként annak az útnak a viszonzása, amelynek keretében tavaly magyar tudósok és szakemberek jártak nálunk ismeretszerzés céljából. Éppen ilyenfajta kapcsolatteremtésre jó az alapítvány. Politikai szempontból fontos, hogy megtörtént az áttörés, ám gazdasági téren még nagyon sokat kell tenni. Tisztában vagyunk azzal is, hogy amíg mi, a Dél-afrikai Köztársaságban nem teszünk további lépéseket a demokratizálás érdekében, addig Magyarországsem mehet tovább a megkezdett úton a kétoldalú kapcsolatok építésében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a berlini fal nálunk, Dél-Afrikában is leomlott, de vigyázni kell, nehogy visszájára forduljon a demokratizálás. Ha a legjobb eshetőség válik valóra, és zökkenőmentesen alakulunk át teljesen demokratikus országgá, úgy biztos vagyok benne, hogy gyors haladás következik majd be az egész világhoz, így Magyarországhoz fűződő kapcsolatainkban is. Néhány hónapja munkavállalóik ezrei lepték el Dél-Afrika bécsi nagykövetségét, beutazási és munkavállalási engedélyért. Hasznos ez a bevándorlás egy ilyen kényes történelmi pillanatban? — Az, hogy sok szakképzett ember érkezik Kelet-Európából, az nagy előny a dél-afrikai gazdaságnak. Sokan kivándoroltak, óriási vákuumot hagyva maguk után. A most bevándorlók hozzájárulhatnak a demokratizálódási folyamathoz is. Egyébként úgy értesültünk, hogy mintegy húszezer kérelem érkezett be, ezeket most vizsgálják. — Milyen szerepet játszott eddig az alapítvány a kétoldalú kapcsolatok kiépítésében? — Nyugodtan mondhatjuk, hogy úttörő szerepet. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen bátorságra volt szüksége Magyarországnak a nyitáshoz. Az alapítvány nevében is köszönjük, és nagyra értékeljük, amit tettek. — Elképzelhető-e, hogy hamarosan dél-afrikai cégek is bekapcsolódnak a magyarországi privatizációs folyamatba? — Egyelőre sok gond van otthon is, úgyhogy ez az eshetőség aligha realizálódik a közeljövőben. Persze, egy idő után mi is egyre jobban fogunk nyitni, és nincs rá ok, hogy éppen Magyarország iránt ne érdeklődjenek a befektetőink. Azt máris tudjuk, hogy sok üzletember, köztük magyar származásúak is, már eljött Budapestre körülnézni, tájékozódni. — Vannak-e kapcsolataik más kelet- és közép-európai országokkal is? — Lengyelországból már járt egy delegáció az alapítványnál, és a közeljövőben számítunk csehszlovák küldöttségre is. Azonban valami félreértés lehet a dologban, mert úgy érezzük, mindenki jelentős dél-afrikai befektetésekre számít. Ugyanakkor a Dél-afrikai Köztársaság a mai állapotában nem lehet különösebben adakozó. Csak a magántőkére számíthatnak. Horváth Gábor Kongresszus Az az ötezer-valahányszáz szovjet polgár, aki ma helyet foglal a kongresszusi palota foteljeiben, sejti: az SZKP huszonnyolcadik kongresszusa minden bizonnyal helyet foglal majd a történelemben. De ezúttal nem beszélnek erről. Egyrészt azért, mert minden eddigi SZKP-kongreszszus automatikusan történelminek minősíttetett, így a jelző használhatatlanra kopott. Másrészt — s ez a fontosabb — ez a most elfoglalandó, történelmi hely minden lesz, csak nem kényelmes karosszék. A Szovjetunió Kommunisa Pártjának állampártszerepe (még nem teljesen ugyan, de) végérvényesen a múlté. E látszólagos ellentmondás jellemzi az egész szovjet belpolitikai állapot minden fő elemét: a megkérdőjelezhetetlen pártelit-diktatúra végérvényes csődje nyilvánvaló, de nem tudni, hogy kik és mivel és hogyan fogják felcserélni. Ez a párt a minap lemondott jogilag rögzített vezető szerepéről, s belenyugodni látszik abba, hogy versenytársai lesznek a politikai hatalomért folytatott küzdelemben. Persze, egyáltalán nem bánná, ha a versenytársak illendően lemaradnának, sőt az SZKP konzervatívjai még ma is szabályosan megsértődnek, ha igazukat bárki kétségbe meri vonni. Ők is elismerik, hogy a politikai kultúra — mármint az ellenvéleményt hangoztatóké — alacsony, s hogy a demokratizálásra szükség van, de azért ez nem vezethet vadkapitalista anarchiába. (Hogy ez mit jelent, arra nem válaszolnak, miként arra sem, hogy mit kellene tenni a lakosság nyomorgó egyharmadának, szegénységben élő hatvan százalékának érdekében.) Az azonosságtudat hiányából fakadó fogalomzavar állandóan feltűnik az SZKP dokumentumaiban, s hiába tesz fel még a Pravda is számtalan pontosító kérdést, minduntalan ködös válaszokat kap. A már-nem-állampárt ugyanis még mindig egy totális pártállam csontváza és érrendszere, összes meszesedésével és trombózisával együtt ez az egyetlen szerves összekötő elem egy világhatalom úgy-ahogy működő szervezetében, s egyelőre nem tudni, mi helyettesíthetné. A párton belüli és kívüli ellenzék ugyanis egyelőre gyengébb a hatalmat birtokló apparátusosztálynál, amely viszont a peresztrojka öt éve alatt rádöbbent: már nem puszta előjogait védi, hanem a hatalmat, ha úgy tetszik, a létét. Sok igazság van abban, ahogy a radikális reformerek a konzervatívok törekvéseit jellemzik: „Hátra a kommunizmus végső győzelméért.” Hátra, azaz a kikezdhetetlen elnyomáson alapuló rend felé, ami majd elhozná a problémák megoldását is. Ez nem kitalálás: elég bármelyik szovjet lapot felütni, s látható: a konzervatív álláspontok szószólói a fentiekhez hasonlóan szólják el magukat. A reformerek — a párton belül lassacskán új mensevikeknek nevezik őket — hovatovább csak olyan jelszót adhatnak ki, hogy „előre, előre — valahova”. A Gorbacsov körül tömörülő centrum a demokratikus, humánus szocializmus formuláját alig-alig tudta konkretizálni, miként maga a tervhivatal elnöke ismerte el a minap, hogy a szabályozott piacgazdaság olyan koncepció, amely menet közben alakul majd ki. Gorbacsov helyzetét nehezíti, hogy politikusi bravúrjai mellett számon kérik tőle, miért ígért olykor teljesíthetetlent, például azt, hogy a reform nem érinti majd az életszínvonalat. A legradikálisabb reformereket pedig alighanem kérdőre vonják: ugyan, kikből lehetnek itt komoly vállalkozók; hogyan válhatnak komoly politikai erővé a százával szaporodó, ám apró és zömmel zavaros programú más pártok? S főleg: mikor? S mi lesz addig? Alighanem szenvedélyes és viharos viták várják a küldötteket, akiknek jó szívvel csak egyet lehet kívánni: azt, hogy legalább a kiindulópontot találja meg a sokrétű és mély válság enyhítéséhez. Ha belevesznek a múlt vagy a jövő túl elvont problémáiba, ha beérik — akár konzervatív, akár reformer, de használhatatlan — tézisekkel, akkor a szovjet társadalom az SZKP nélkül keresi majd a válaszokat. S igencsak félő, hogy ezek goromba válaszok lesznek. Nem mindegy, de ehhez képest másodlagos kérdés, hogy lesz-e pártszakadás, ki lesz a pártelnök vagy a főtitkár, milyen lesz a szervezeti szabályzat és így tovább. Az elsődleges, hogy az SZKP eleven politikai erőként kerül-e ki saját kongresszusából, társadalmilag szükséges és elfogadott politikai erőként, vagy a tanácskozás csupán az agónia taktikáját dolgozza ki. S természetesen ez a világnak sem, Magyarországnak sem mindegy. Füzes Oszkár 3