Népszabadság, 1990. július (48. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-02 / 153. szám

1990. július 2., hétfő NÉPSZABADSÁG - KÜLKAPCSOLATOK _ ÁLLÁSPONT KERESZTÉNYDEMOKRATA CSÚCS BUDAPESTEN Fegyverkezés helyett szolidaritási alap Koh­t Andreotti, Martens, Mazowiecki, Lubbers a Fórumban (Diplorá­ciai tudósítóinktól.) „A nag szavak önmaguk­ban mit em használnak, tet­tekre van szükség” — mon­dotta a kzép- és kelet-euró­pai reformknak nyújtandó tá­mogatásra Helmut Kohl nyu­gatnémet kancellár a Keresz­­ténydemotata Internacionálé (CDI) szombati csúcsértekezle­tén, amelyek a budapesti Fó­rum Hotel adott otthont. Az ötvenegy ország keresz­­ténydem­orata pártjait tömö­rítő szerv­et első hasonló jel­legű rendivénye a térségbeli változásokat és a keresztény­­demokráci jövendőbeli sze­repével találkozott. A konfrencia munkájában magyar rszről a kormány­­koalíció­indhárom pártja részt vett. A tanácsozást üdvözlő be­szédében Antall József mi­niszterelnök, a Magyar De­mokrata Szám elnöke szólt arról, hogy a közép- és kelet­európai komunista rendsze­rek bukással jelentős felada­tok várni a keresztényde­mokrata izgalomra a térség­ben. A magar kormányfő sür­gette, hogy a nemzetközi köz­vélemény és a kormányok nyújtsanak támogatást Mihail Gorbacsov peresztrojkájának, különben Szovjetunióban ka­tonai rend­er alakulhat ki, ami senkiik sem áll érdeké­ben. Amin az a zárt üléseket követően álvánosságra ke­rült, tavasz hangzott el ar­ra vonatkóan, hogy a fegy­verkezési tisza megszűnésé­vel felszaluló összegek egy részéből hoznak létre nem­zetközi szidaritási alapot a reformokki járó szociális fe­szültségek íyhítésére. A konfenció dokumentu­mot fogadott el, amely méltat­ja a kereszténydemokrácia sze­repét a közép- és kelet-euró­pai változásokban és hitet tesz a szociális piacgazdaság mel­lett. A CDI szolidáris a re­formfolyamatban részt vevő országokkal, s a „budapesti üzenet” külön méltatja Mihail Gorbacsov szerepét a változá­sokban. — A Kereszténydemokrata Internacionálé két ok miatt is történelminek tekinti budapes­ti találkozóját — jelentette ki Eduardo Fernandez, a szerve­zet venezuelai elnöke a szom­bat délután megtartott nem­zetközi sajtóértekezleten. Em­lékeztetett rá, hogy ezúttal ke­rült sor a kereszténydemokra­ta vezetés első világszintű ta­lálkozójára. Színhelye épp egy olyan közép-európai ország lett, ahol a minap még a kom­munista diktatúra uralkodott. A budapesti találkozó kisebb európai csúcsnak is beillett, hisz kontinensünk kilenc kor­mányfője vett részt rajta, köz­tük a bonni kancellár, Olasz­ország, a Benelux államok, Lengyelország és hazánk mi­niszterelnöke. Rajtuk kívül Latin-Amerika, Afrika és Ázsia jó néhány országának magas rangú politikai vezetői jöttek el Budapestre. Fernandez hangsúlyozta, a kétnapos konferencia alapcél­ja az volt, hogy kifejezzék a szolidaritást Antall József kormányzatával, azokkal a változásokkal, amelyek a de­mokratizálás, a szociális piac­­gazdaság kiépítése felé mutat­nak. Mint elmondta, a CDI felsorakozik az erkölcsi válto­zások, így a vallási értékek és rendező elvek helyreállítása mögött. A CDI elnöke méltat­ta Mihail Gorbacsov politiká­ját, a szovjetunióbeli válto­zásokat, amelyek végül is to­vaterjedtek Közép- és Kelet - Európa államaira. Ezt követően szólalt fel a saj­tóértekezleten Antall József, aki a kormány, illetve a ma­gyar Országgyűlés keresztény­­demokrata-néppárti irány­zatai nevében üdvözölte a ta­lálkozót, jelentős eseménynek minősítve, hogy a CDI Buda­pestet választotta tanácskozá­sa színhelyéül. Mindez fontos üzenet azoknak az országok­nak, amelyek a négy évtizedes diktatúra után a szabadságot választhatták. A magyar kormánykoalíciót alkotó politikai pártok számá­ra különleges jelentőséggel bír a kötődés a nemzetközi és az európai kereszténydemok­rata szervezetekhez. A nem­rég megalakult, illetve újjá­alakult pártok ezáltal nem­zetközi keretet kapnak tevé­kenységükhöz. Antall József kifejtette, hogy reálisan kell szemlélni a közeljövőt, néhány nehéz esztendő vár még a ke­let- és közép-európai térség népeire. Mindamellett remé­nyét fejezte ki, hogy a ma­gántulajdon dominanciájára épülő szociális piacgazdaság kialakításával Magyarország megindul a fejlődés útján, és hamarosan felzárkózhat Nyu­­gat-Európához. A miniszterel­nök megalapozatlannak ne­vezte azokat a vélhetően a konferencián is elhangzott ag­godalmakat, miszerint a kelet­európai átrendeződés elvon­hatja a figyelmet a fejlődő vi­lág gondjairól. Ellenkezőleg, az itteni átmenet számukra is előnyökkel jár. Végül Martens belga mi­niszterelnök szólt a sajtókon­ferencia részvevőihez, tiszte­letét és csodálatát fejezve ki a Kelet-Európában végbeme­nő változások iránt. Ő is an­nak a véleményének adott hangot, hogy az átrendeződés még igen messze van a nyug­vópontra jutástól. A Nyugat e téren nem érheti be a tétlen szemlélő szerepével. A jelenlévő sajtótudósítók egyike megkérdezte a CDI el­nökétől, nem lát-e ellentmon­dást a kereszténydemokrata elvek és a kommunista Gor­bacsov támogatása között. Fernandez válaszképp el­mondta, hogy Gorbacsov po­litikáját elődeihez, mindenek­előtt a Brezsny­ev-doktrínához képest nagy előrelépésnek te­kinti, s a glasznoszty nem­zetközi szinten is új helyzetet teremtett. A konferencián javaslat hangzott el arra vonatkozóan, hogy a jövőben rendszeresen szervezzenek hasonló rendez­vényeket. Jövőre az Észak— Dél párbeszéd, a fejlődő or­szágok gondjai szerepelnének napirenden, s a lehetséges helyszín Venezuela fővárosa, Caracas lenne. A csúcstalálkozó kínálta le­hetőséget kihasználva Antall József több négyszemközti be­szélgetést folytatott a vendég politikusokkal, így Giulio Andreotti olasz, Wilfried Mar­tens belga, Ruud Lubbers hol­land, Jacques Santer luxem­burgi, Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnökkel és Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral. A Fórum szálló Bécsi kávézójában magyar— lengyel—NSZK külön csúcs­­találkozóra is sor került. Gy. S.—H. G. Magyar magánegyetem és bank Szlovákiában? Losoncon tartotta kongresszusát az Együttélés (Tudósító jelenti Losonc­ról.) Egyértelmen sikernek mi­nősítette a­agyar kisebbségi koalíció vásztási szereplését az Együttés politikai mozga­lom, amely hét végén tartot­ta kongresssát Losoncon. Duray Mós elnök beszá­molójában agsúlyozta, hogy az Együttél fennállásának fél éve alatt ftős politikai té­nyező lett nemzetiségek lak­ta területei. Síkraszállt a Magyar Eszténydemokrata Mozgalomra, kötött választá­si és parlanti koalíció fenn­tartása melt, s elemezte az ősszel esedis helyhatósági választásokra való eredményes felkészülés feltételeit. A vitában sok szó esett a magyarlakta területek gazda­sági, politikai, kulturális és nemzetiségi gondjairól. A fel­szólalók hangsúlyozták, hogy az Együttélés választói egyér­telműen a koalíció fenntartá­sát kívánják a magyar keresz­ténydemokratákkal. Méltatták a Csemadok szerepét is az összefogás erősítésében, s töb­ben rámutattak, hogy a Cse­madok volt az, amely „elvit­te az Együttélés-gondolatot a falvakba”. Javaslatként hang­zott el egyebek között egy ma­gyar nyelvű magánegyetem létrehozása gyűjtés, illetve alapítvány segítségével, amely megoldást jelenthetne egy olyan helyzetben, amikor a szlovák kormány elutasítja ön­álló magyar egyetem megala­pítását. Szó volt egy önálló bank alapításáról, amely ked­vező kamatfeltételek mellett adna hiteleket magánvállal­kozásokhoz, s egyben enyhít­hetne az Együttélés szorító anyagi gondjain. Többen fel­vetették, hogy a nemzetiségi kultúra és oktatás megszer­vezésében, fejlesztésében az eddiginél nagyobb segítséget kellene kérni Magyarország­tól, s az anyaország egyebek között tanítók, tanárok küldé­sével mozdíthatná elő a nem­zetiségi iskolákban folyó nyelvképzést. Az Együttélés újjáválasztot­ta vezető testületeit is. Elnök­ké Duray Miklóst, alelnökké Szabó Rezsőt, míg főtitkárrá Gyurcsik Ivánt választották. Gyurcsik Iván a tanácsko­zás végeztével a Népszabad­ságnak elmondta, hogy a ki­sebbségi koalíció főként helyi szinten egyértelműen bevált. Az Együttélés a jövőben is mindenkivel együtt kíván mű­ködni, aki osztja céljaikat, s egyenrangú partnerként akar a szervezettel tárgyalná. Kis Tibor Dél Afrikában is leomlott a „berlini fal” Budapéi interjú a Dél-Afrika Alapítvány vezérigazgatójával Néhány nappal ezelőtt még zajos érdeklődést, nem egy országban izezett felháborodást keltett az a tény, hogy ha­zánk tapogaó lépéseket tett Dél-Afrika irányába. Azóta Nel­son­­Mandehabad, és egyre több szó esik a Dél-afrikai Köz­társaság tövről, a demokratizálási folyamat ottani távlatai­ról. A rendül befolyásos Dél-Afrika Alapítvány vezérigaz­gatójával, K S. von Schirnding úrral — aki szervezete bon­ni irodája igazójának, dr. Rudolf Grubernek társaságában rövid látogat tett Magyarországon — az alapítványról, Dél- Afrika belsélyzetéről és a kétoldalú kapcsolatokról beszél­getett a Néyhadság munkatársa — Mi a Difrika Alapítvány célja, milyen epet játszik szer­vezetük az o£ életében? — A Dél-lka Alapítványt üzletember hozták létre há­rom évtizedd ezelőtt. Az ere­deti cél az it, hogy orszá­gunkról olesv kép kialakí­tásához járun­k hozzá, el­sősorban hídon. Jelenleg négy irodában, Bonnban, Washingtont Párizsban és Londonban, ezek közül a legelső Közés Kelet-Euró­­pa változás is figyelemmel kíséri. Nagy sok fontos po­litikai és gazági személyi­séggel áll ki kapcsolatban otthon és külön is, s min­dig tolmácsol­a szerte a vi­lágban megilmazott véle­ményeket a­zs illetékesek­nek. Megleben nagy te­kintélynek öndünk, így a legmagasabb kormányzati szinten is hallgatják és figyelembe­lik vélemé­nyünket. Ugykkor a kül­földi politikusok i­s hiteles­nek fogadják el az általunk nyújtott értékeléseket. Saját sajtónk is van, havilapunk és negyedéves folyóiratunk első­sorban a gazdasági és társa­dalmi folyamatokkal foglal­kozik. — Milyen a viszonyuk a kor­mányhoz, a Dél-afrikai Köztársa­ság belpolitikai harcaihoz? Nekünk nincs kapcsolatunk a kormánnyal, ilyen értelem­ben tehát független szervezet vagyunk. Nem veszünk részt pártharcokban, de támogat­juk a jelenleg is zajló demok­ratizálási folyamatot, amely sok tekintetben hasonló a ma­gyarországi fejleményekhez. A mi álláspontunk az, hogy jól­lehet megértjük az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) által képviselt törekvéseket az anyagi javak igazságosabb új­raelosztására, mindenképpen fenn kell tartani a jelenlegi szabadpiaci rendszert. Az új­raelosztás gondolatát elfogad­juk, de szeretnénk, ha a tár­gyalások végére sikerülne meggyőzni az ANC képviselő­it arról, hogy az általuk köve­tett nagymértékű államosítás nem célravezető. Az ANC leg­magasabb szintű vezetésével fenntartott kapcsolatainkat ar­ra­­szeretnénk felhasználni, hogy lebeszéljük őket a mar­xizmus korábbi hibáinak meg­ismétléséről. — Gondolja, hogy sikerrel jár­hat ez az erőfeszítésük? — Igen, hiszen az ANC nem egységes szervezet. Sok vezető egyszersmind a Dél-afrikai Kommunista Pártnak is tag­ja, így természetesen a kom­munistáknak nagyon nagy be­folyásuk van az ÁNC-ben. Ugyanakkor a kommunista párt is újragondolja­­saját sze­repét, ideológiáját. Már látjuk bizonyos jeleit annak, hogy a gazdasági koncepció rugalma­sabbá vált, bár még mindig so­kat beszélnek az elkövetkező államosításokról. Nelson Man­delával, az ANC legtekintélye­sebb vezetőjével a közelmúlt­ban tárgyaltunk, és azt tapasz­taltuk, hogy ő ebben a kérdés­ben még nem mondta ki a végső szót. Úgy fogalmazott, hogy ha van más mód a javak újraelosztására, akkor szíve­sen köt kompromisszumot eb­ben a kérdésben. Mi azt mond­tuk, hogy előbb meg kell te­remteni azokat a javakat, amelyeket újra el akarnak osztani. Nálunk egyelőre még így is meglehetősen nagy az állami szektor, de éppen most folyik a dereguláció és a pri­vatizáció. — Magyarország volt az első Közép- és Kelet-Európában, amely megtörte a jeget a Dél-Afrikával fenntartott kapcsolatok terén. Lát lehetőséget a gyors továbblépésre? — Hát persze, különben nem lennék itt. Mostani láto­gatásunk egyébként annak az útnak a viszonzása, amelynek keretében tavaly magyar tu­dósok és szakemberek jártak nálunk ismeretszerzés céljá­ból. Éppen ilyenfajta kapcso­latteremtésre jó az alapít­vány. Politikai szempontból fontos, hogy megtörtént az át­törés, ám gazdasági téren még nagyon sokat kell tenni. Tisz­tában vagyunk azzal is, hogy amíg mi, a Dél-afrikai Köz­társaságban nem teszünk to­vábbi lépéseket a demokrati­zálás érdekében, addig Ma­gyarország­­sem mehet tovább a megkezdett úton a kétolda­lú kapcsolatok építésében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a berlini fal nálunk, Dél-Af­­rikában is leomlott, de vigyáz­ni kell, nehogy visszájára for­duljon a demokratizálás. Ha a legjobb eshetőség válik való­ra, és zökkenőmentesen ala­kulunk át teljesen demokrati­kus országgá, úgy biztos va­gyok benne, hogy gyors hala­dás következik majd be az egész világhoz, így Magyaror­szághoz fűződő kapcsolataink­ban is.­­ Néhány hónapja munkaválla­lóik ezrei lepték el Dél-Afrika bé­csi nagykövetségét, beutazási és munkavállalási engedélyért. Hasz­nos ez a bevándorlás egy ilyen ké­nyes történelmi pillanatban? — Az, hogy sok szakképzett ember érkezik Kelet-Európá­­ból, az nagy előny a dél-afri­kai gazdaságnak. Sokan ki­vándoroltak, óriási vákuumot hagyva maguk után. A most bevándorlók hozzájárulhatnak a demokratizálódási folyamat­hoz is. Egyébként úgy érte­sültünk, hogy mintegy húsz­ezer kérelem érkezett be, eze­ket most vizsgálják. — Milyen szerepet játszott eddig az alapítvány a kétoldalú kapcso­latok kiépítésében? — Nyugodtan mondhatjuk, hogy úttörő szerepet. Persze tisztában vagyunk azzal is, hogy milyen bátorságra volt szüksége Magyarországnak a nyitáshoz. Az alapítvány ne­vében is köszönjük, és nagyra értékeljük, amit tettek. — Elképzelhető-e, hogy hamaro­san dél-afrikai cégek is bekapcso­lódnak a magyarországi privati­zációs folyamatba? — Egyelőre sok gond van otthon is, úgyhogy ez az eshe­tőség aligha realizálódik a kö­zeljövőben. Persze, egy idő után mi is egyre jobban fo­gunk nyitni, és nincs rá ok, hogy éppen Magyarország iránt ne érdeklődjenek a be­fektetőink. Azt máris tudjuk, hogy sok üzletember, köztük magyar származásúak is, már eljött Budapestre körülnéz­ni, tájékozódni. — Vannak-e kapcsolataik más kelet- és közép-európai országok­kal is? — Lengyelországból már járt egy delegáció az alapít­ványnál, és a közeljövőben számítunk csehszlovák kül­döttségre is. Azonban valami félreértés lehet a dologban, mert úgy érezzük, mindenki jelentős dél-afrikai befekteté­sekre számít. Ugyanakkor a Dél-afrikai Köztársaság a mai állapotában nem lehet külö­nösebben adakozó. Csak a magántőkére számíthatnak. Horváth Gábor Kongresszus Az az ötezer-valahányszáz szovjet polgár, aki ma he­lyet foglal a kongresszusi palota foteljeiben, sejti: az SZKP huszonnyolcadik kongresszusa minden bizonnyal helyet foglal majd a történelemben. De ezúttal nem beszélnek er­ről. Egyrészt azért, mert minden eddigi SZKP-kongresz­­szus automatikusan történelminek minősíttetett, így a jel­ző használhatatlanra kopott. Másrészt — s ez a fontosabb — ez a most elfoglalandó, történelmi hely minden lesz, csak nem kényelmes karosszék. A Szovjetunió Kommunisa Pártjának állampártszere­­pe (még nem teljesen ugyan, de) végérvényesen a múlté. E látszólagos ellentmondás jellemzi az egész szovjet bel­politikai állapot minden fő elemét: a megkérdőjelezhe­tetlen pártelit-diktatúra végérvényes csődje nyilvánvaló, de nem tudni, hogy kik és mivel és hogyan fogják fel­cserélni. Ez a párt a minap lemondott jogilag rögzített vezető szerepéről, s belenyugodni látszik abba, hogy versenytár­sai lesznek a politikai hatalomért folytatott küzdelemben. Persze, egyáltalán nem bánná, ha a versenytársak illen­dően lemaradnának, sőt az SZKP konzervatívjai még ma is szabályosan megsértődnek, ha igazukat bárki kétségbe meri vonni. Ők is elismerik, hogy a politikai kultúra — mármint az ellenvéleményt hangoztatóké — alacsony, s hogy a demokratizálásra szükség van, de azért ez nem vezethet vadkapitalista anarchiába. (Hogy ez mit jelent, arra nem válaszolnak, miként arra sem, hogy mit kellene tenni a lakosság nyomorgó egyharmadának, szegénység­ben élő hatvan százalékának érdekében.) Az azonosság­­tudat hiányából fakadó fogalomzavar állandóan feltűnik az SZKP dokumentumaiban, s hiába tesz fel még a Pravda is számtalan pontosító kérdést, minduntalan ködös vála­szokat kap. A már-nem-állampárt ugyanis még mindig egy totális pártállam csontváza és érrendszere, összes meszesedésével és trombózisával együtt ez az egyetlen szerves összekötő elem egy világhatalom úgy-ahogy mű­ködő szervezetében, s egyelőre nem tudni, mi helyettesít­hetné. A párton belüli és kívüli ellenzék ugyanis egyelőre gyengébb a hatalmat birtokló apparátusosztálynál, amely viszont a peresztrojka öt éve alatt rádöbbent: már nem puszta előjogait védi, hanem a hatalmat, ha úgy tetszik, a létét. Sok igazság van abban, ahogy a radikális refor­merek a konzervatívok törekvéseit jellemzik: „Hátra a kommunizmus végső győzelméért.” Hátra, azaz a kikezd­hetetlen elnyomáson alapuló rend felé, ami majd elhozná a problémák megoldását is. Ez nem kitalálás: elég bár­melyik szovjet lapot felütni, s látható: a konzervatív ál­láspontok szószólói a fentiekhez hasonlóan szólják el ma­gukat. A reformerek — a párton belül lassacskán új men­­sevikeknek nevezik őket — hovatovább csak olyan jelszót adhatnak ki, hogy „előre, előre — valahova”. A Gorba­csov körül tömörülő centrum a demokratikus, humánus szocializmus formuláját alig-alig tudta konkretizálni, mi­ként maga a tervhivatal elnöke ismerte el a minap, hogy a szabályozott piacgazdaság olyan koncepció, amely me­net közben alakul majd ki. Gorbacsov helyzetét nehezíti, hogy politikusi bravúrjai mellett számon kérik tőle, mi­ért ígért olykor teljesíthetetlent, például azt, hogy a re­form nem érinti majd az életszínvonalat. A legradikáli­sabb reformereket pedig alighanem kérdőre vonják: ugyan, kikből lehetnek itt komoly vállalkozók; hogyan válhatnak komoly politikai erővé a százával szaporodó, ám apró és zömmel zavaros programú más pártok? S főleg: mikor? S mi lesz addig? Alighanem szenvedélyes és viharos viták várják a küldötteket, akiknek jó szívvel csak egyet lehet kívánni: azt, hogy legalább a kiindulópontot találja meg a sokrétű és mély válság enyhítéséhez. Ha belevesznek a múlt vagy a jövő túl elvont problémáiba, ha beérik — akár konzer­vatív, akár reformer, de használhatatlan — tézisekkel, akkor a szovjet társadalom az SZKP nélkül keresi majd a válaszokat. S igencsak félő, hogy ezek goromba vála­szok lesznek. Nem mindegy, de ehhez képest másodlagos kérdés, hogy lesz-e pártszakadás, ki lesz a pártelnök vagy a fő­titkár, milyen lesz a szervezeti szabályzat és így tovább. Az elsődleges, hogy az SZKP eleven politikai erőként ke­rül-e ki saját kongresszusából, társadalmilag szükséges és elfogadott politikai erőként, vagy a tanácskozás csupán az agónia taktikáját dolgozza ki. S természetesen ez a vi­lágnak sem, Magyarországnak sem mindegy. Füzes Oszkár 3

Next