Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-24 / 120. szám

1991. május 24., péntek NÉPSZABADSÁG - AZ OLVASÓ OLDALA Az önmérséklet nem biztosíték A törvényjavaslatok parla­menti vitájáról szóló tudósítá­sok, a támogatókkal vagy el­­lenzékkel készített beszélgeté­sek rendszeresen visszatérő, zavaros vonása, hogy az olva­sók többsége nem ismeri a szóban forgó javaslatot, csu­pán annak különböző értelme­zéseivel találkozik. Különösen jellemző az egyrk legutóbbi példa a dr. Kalsai István igazságügy-miniszterrel készült interjúnak (Népszabadság, má­jus 13.) „a volt egyházi ingat­lanok tulajdoni helyzetének rendezéséről” szóló törvény­javaslattal foglalkozó része. Sereg András, az interjú ké­szítője, többek között azt fir­tatja, vajon hány ingatlant érint majd a törvény. Ezer­­ezerkétszázas becslésére dr. Balsai István a következőket válaszolja: „Ma még nem tud­juk pontosan, hogy mekkora vagyontömeget fog érinteni a törvény. A szakértők becslése szerint jóval kevesebbet, mint amennyiről beszélnek.” Hasonló megközelítésben, a várható hatások mértékét ba­gatellizálva nyilatkozott ez ügyben a törvényjavaslatot előterjesztő államtitkár, vagy a témával foglalkozó hatpárti tévévitában a KDNP képvise­lője is. Eközben mindannyian el­hallgatják a nyilvánosság előtt, hogy mit is tartalmaz valójá­ban a törvényjavaslat. Egy új­ságcikk keretei természetesen nem elegendőek a teljes javas­lat ismertetésére, de a legfon­tosabb jellemzők fölvázolha­­tóak. A törvényjavaslat az egy­házi reprivatizációt illetően az alábbi használati célok felől közelít: ,,a) hitélet (vallásgyakorlás, kon­ferenciatelep, egyházi igazgatás, egyházi alkalmazásban álló sze­mély elhelyezésére szolgáló lakás, papnevelés stb.), b) szerzetesrend, diakónus és diakónisstaközösség működése, c) oktatás, nevelés, b) egészségügyi, szociális cél, gyermek- és ifjúságvédelem, e) kulturális cél (közösségi ház, múzeum stb.).1. A javaslat értelmében mind­azokat a beépített ingatlano­kat vissza kell adni az egyhá­zaknak (és egyéb egyházi szer­vezeteknek, vallási közössé­geknek), amelyek eleget tesz­nek a következő feltételeknek (a rövidség érdekében tartal­­mos­liag pontosan, de nem szó szerint idézek): — 1948. január 1-je után kerül­tek kártalanítás nélkül állami tu­lajdonba; — a törvény hatálybalépésekor állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban vannak; — állami tulajdonba kerülésük­kor az imént felsorolt célok vala­melyikét szolgálták; — szükségesek a felsorolt célok megvalósításához. A szükségességnek a tör­vényjavaslatban fellelhető egyetlen kritériuma, hogy a korábbi tulajdonos ilyen célra tervezze hasznosítását. Arra sem találhatunk biztosítéko­kat, hogy az egyházak a ké­sőbbiekben is a megjelölt cé­lokra használják az ingatlano­kat. Elég, h­a most kinyilvá­nítják ebbéli szándékukat. A fentieken túl a törvény­­javaslat arra is felhatalmazná a kormányt, hogy „az egyhap­­tól kártalanítás nélkül állami tulajdonba került azokért az ingatlanokért — a termőföld kivételével —, amelyen e tör­vény alapján nem kerülnek átadásra, az állam részleges kárpótlást” adjon. A lehetséges következmé­nyeket mérlegelve csupán egyetlen területet, a közokta­tást emelem ki. Az 1947— 1948-as tanévben — az isko­lák államosítása előtt — az al­­só- és középfokú iskolák több mint 60 százaléka volt egyházi tulajdonban.­­Több ezer épü­letről van szó. Nyilván ez az oka, hogy a törvényjavaslat határnapja 1948. január 1-je, jóval korábbi, mint a kárpót­lási törvényé!) A törvényja­vaslat értelmében semmilyen jogi akadálya nincs anna­­, hogy az egyházak mindezeket az iskolákat visszakapják, amennyiben most állami, vagy önkormányzati tulajdonban vannak. Ezt tudva válik igazán ért­hetővé az igazságügy-minisz­ternek az önkormányzatoknak járó kártérítés iránt tudakozó­dó kérdésre adott, válasza: „(...) Más a helyzet azokkal a tulajdontárgyiakkal, amelyeket a helyhatóságok kötelezően ellátandó feladattal együtt, de végül is ingyenesen kaptak. Ezért a vagyonért nem jár majd kártalanítás. Már csak azért sem, mivel az egyházak az ingatlanok mellett azok funkcióját — például az egész­ségügyi teendőket — is átve­szik. Ne felejtsük, hogy az ön­­kormányzatok így mentesül­nek az adott ellátási kötele­zettségük alól.” (Kiemelés tő­lem.) Ha a konkrét példát a köz­oktatással helyettesítjük, ak­kor ebből következik: az egy­házak átvehetik a magyar közoktatás jelentős részét, hozzájuk kapcsolódhatnak majd az erre vonatkozó álla­mi kötelezettségek, megszűnik tehát állam és egyház szétvá­lasztása. Az önkormányzatok pedig mentesülnek a közokta­tási feladatok ellátása alól (igaz, pénzük sem lesz rá). Úgy vélem, nem szorul magya­rázatra, hogy ez a magyar közoktatás teljes szétzilálódá­sát vonná maga után. Érdekes egyébként, hogy dr. Balsai csupán az önkormány­zatoknál gondol arra a szem­pontra, hogy miképpen jutot­tak ingatlanaikhoz. A törvény­­javaslat ugyanis az egyházak esetében semmilyen formában nem vizsgálja ezt a kérdést (holott sok esetben hasonló eredményre juthatna), sőt a javaslat szerint „egyházi tu­lajdonnak kell tekinteni ... az egyháznak az egykori kegyúri jogviszonyon alapuló ingatlan­­használati jogát is”. Dr. Balsai István szerint az egyházi tulajdon igényléséhez csupán kilencven nap áll ren­delkezésre. A 11. paragrafus 2. bekezdése értelmében azon­ban a 90 nap eltelte után is lehet igényléseket benyújtani. Nincs tehát törvényes gátja annak, hogy az egész procedú­ra a végtelenségig elhúzódjon. Lehetséges persze, hogy az egyházak józan önmérsékletet tanúsítva nem élnek majd sem a mennyiségi, sem az időhú­­zási lehetőségekkel (feltéve, hogy jelenlegi formájában fo­gadja el a törvényt a parla­ment). Az önmérséklet azon­ban nem jogi kategória. Molnár György Budapest Adógaras Az igazságügy-miniszter a Népszabadság május 13-i szá­mában megjelentetett interjú­jában kijelentette: „Az egyhá­zi ingatlanok visszaadása az alkotmányos elv érvényesíté­sén túlmenően meghatározott társadalmi — nem csupán szakrális — célok megvalósítá­sát szolgálja.” Ha ebből indulunk ki, meg­állapíthatjuk, hogy mivel az egyházak nem adóznak, sőt ál­lami támogatást is kapnak, a vállalkozókkal és gazdálkodó szervezetekkel szemben meg­különböztetett bánásmódban részesülnek. Az adómentesség — gondolom — az egyházak lelkipásztori, karitatív tevé­kenységére vonatkozik, ám ha gazdálkodnak is a visszakapott vagyonukkal, azokra a kedvez­mény nem terjedhet ki. Meggyőződésem, hogy az egyházak anyagi javát szolgá­ló pozitív diszkrimináció tár­sadalmi feszültséget okozhat, ami semmiképp sem válik a javukra, de a kormány elő­nyére sem. Tamás András Eger Turistasirató Az idén kétszeresen is fel­emelték a többség számára a vasúti jegyek árát. Drágább lett a gyors- és megszűnt a személyvonatjegy. Félórányi távolságra is gyorsvonat­ tari­fával utazhatunk. A természetjárók számára nem kétszeresen, hanem négy­szeresen lett drágább az uta­zás. Eddig ugyanis csoportos utainkon ötvenszázalékos ked­vezményt kaptunk. Most meg­vonták tőlünk. A közeli Börzsönybe rándul­­tunk ki néhány napja. A vo­natjegy Nagymarosra oda-visz­­sza 2,0 forintba került. (össze­hasonlításul: a nyolcvanas évek elején a retúrjegy 16 forint volt.) A kedvezmények meg­vonása még csak nem is hoz többletbevételt az államnak, illetve a MÁV-nak, ugyanis a legtöbb vonat nincs kellően ki­használva, a turisták viszont arra kényszerülnek, hogy sok­kal ritkábban utazzanak. Mindez hozzájárul, hogy a nagy múltú honismereti és ter­mészetbarát­ mozgalom lassú halálra ítéltetett. Rádi Péter Budapest A növények is megunták a várakozást A Népszabadság április­ 22-i szá­mában jelent meg a Fásítás van, a növény hiányzik című cikk, amely a fővárosban meghirdetett tavaszi fásítási akciót mutatja be­­ az egyi­k oldaliról. Szeretnénk, ha az olvasók bővebb informá­ciót kapnának a történtekről. A főpolgármesteri hivatal már­cius 15-án értesült arról, hogy az Alsótekeresi Faiskola közcélú ado­mányként ötvenezer rózsát, to­vábbá ötvenezer fát és cserjét ajánl fel a főváros növénytelepí­tési programjához. Az elszállítást Alsótekeresről a főpolgármesteri hivatal vállalta, viszont anyagiak híján az elültetésre és gondozás­ra már nem tudtunk vállalkozni. Ezért döntöttünk úgy, hogy vál­lalatoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek ajánljuk fel a fákat, rózsatöveket. A Főváro­si Kertészeti vállalat kapta a megbízást az igények felmérésére és a növények Budapestre szállí­tására. Sajtóban és rádióban ad­tuk hírül: ingyenes, illetve ked­vezményes árú növények kapha­tók, s az érdeklődők igényeiket március 25-ig telefonon jelezték. Amikor megérkezett a fajta­­jegyzék 105 300 növényről, Alsóte­­keresen a faiskola képviselőjének jelenlétében megállapítottuk, hogy az ötvenezer rózsatő nagy része gyenge minőségű, nem éri el a szabványméretet, a cserjék és a fák viszont szépek. Ezután követ­kezett az igények és az ajánla­tok összeegyeztetése fajtánként, mennyiségenként. A Főkert 74 300 növényre küldte el csaknem ezer jelentkező igénylését az Alsóteke­resi Faiskolának. A szállítást megelőzően tíz nappal jelezte az időpontot is (április 1-tfl). A szál­lítási napokat a faiskola nem ki­fogásolta, így a Főkert értesítette az igénylőket az átvétel helyéről. idejéről. Sajnos, a szállításra nem kerül­hetett sor a tervezett ütemben, ugyanis Alsótekeresen nem vol­ta­k előlkészítve a növények, rá­adásul az, „aki fizet, az elsőbbsé­get élvez” elve érvényesült, így azután tehergépkocsijainkna­k vá­rakozni kellett, Budapesten pedig újra kellett értesíteni az igénylő­ket az átvétel új időpontjáról. Az érintettek különbözőképpen reagáltak, volt, aki lemondta az igénylést, volt, aki a sajtóval fe­nyegetőzött, de olyan, is akadt, aki megköszönte a figyelmességet. Vé­gül a többség megkapta a kért növényeket, ám az előre jelzett három nap helyett csak három hét alatt lehetett lebonyolítani a szállítást. Igaz, hogy 12 000 fa és cserje hiányzott, ám ezeket a Főkert saját ültetvényéből rész­ben pótolta. A további szállításo­kat le kellett állítani, mert ápri­lis elején már bizonytalan a lom­bos növények megerzedése. Mindenesetre közreműködésünk­kel a budapestiek 70—80 ezer cse­metét, rózsatövet ültethettek el. Lesz-e még egyszer ilyen akció? Inkább a megfontolt, tervszerű növénytelepítés hívei vagyunk. Milyen tanulságot vonunk le a történtekből? Először is összevet­jük az akciót a vele párhuzamo­san­ folyó közterületi fásítással. (ötezer fát ültetünk el a fővá­ros parkjaiban.) Ezenkívül min­dent amiben hibáztunk, amit sze­münkre vetettek, ami keserű száj­ízt okozott nekünk, a jövőre néz­ve megfontolunk. Radnóczi Péter a főpolgármesteri hivatal főelőadója Röszler Béla a Főkert igazgatója Mi a szélsőséges? A kormány a parlament elé terjesztette az „Egyes állami tulajdonban levő vagyontár­gyak önkormányzati tulajdon­ba adásáról’” szóló törvényja­vaslatot. Az előkészítés idején Boross Péter belügyminiszter szélsőségesnek minősítette az önkormányzatoknak azt a ja­vaslatát, hogy a törvény állítsa vissza a települések köztulaj­donát, közbirtokait. Pedig ugyanezt az elképze­lést, több mint egy éve, a Ma­gyar Demokrata Fórum ter­jesztette az ország választópol­gárai elé: „Az államosítások, betagosítások alól fel kell sza­badítani és vissza kell állítani a települések köztulajdonát, közbirtokait.” A Keresztény­­demokrata Néppárt is hasonló álláspontot képviselt: „A fal­vaknak vissza kell kapniuk az eredetileg tulajdonukat képező községi, közbirtokossági erdő­ket.” A képviselők megválasztásá­val a koalíciós kormány szá­mára adva volt a lehetőség, hogy beváltsa, amit a pártok javasoltak. Az önkormányza­tokra rázúdították a feladato­kat, noha csak költségigényes vagyonnal rendelkeznek, azok­ból kamat vagy bérleti díj nem származik. A változások szükségessé és lehetővé tennék, hogy a tör­vény visszaállítsa a települé­sek köztulajdonát, közbirtokait, ám úgy látszik, ez nem áll a kormány szándékában. Látni való, hogy a választó­­polgárokat félrevezették, és hiú reményekkel kecsegtették az önkormányzatokat. A parla­ment fogja eldönteni, hogy melyik javaslat a szélsőséges: az önkormányzatoké, vagy a kormányé. Persze, ha a szava­zógép működésbe lép, a válasz nem kérdéses. ZALAI GYÖRGY Telekgerendás A nádori kripta históriája A kutatói és írói felelőtlenség több példáját nyújtotta dr. Kiszely István és Hankó Ildikó A nádori kripta című könyvben: a több szerzőtől összeállított kéziratot gátlástalanul szétvagdalták, és kettejük neve alatt a szekszárdi Babits Kiadónál megjelentették: az előszóban leírt köszönetnyilvá­nítással a maguk „kutatási segéd­erőivé” fokozzák le több tudo­mányág képviselőjét (eközben el­hitték, hogy a nyilvános kipellen­­gérezés ezzel elkerülhető); valót­lanságokat állítva védekeznek a felelősségre vonással szemben. Egyébként a szóban lévő könyv gyönyörű, megérdemelte a Nép­­szabadság február 23-i számának méltatását. Csak mi, akik a nap­­ gyolob részét írtuk, tudjuk, hogy nem a címoldalon szereplők mun­kája. Tudja ezt maga Kiszely is, aki az ollózást véghezvitte, s aki később azzal védekezett, hogy „sajnos az idézőjelek az idők fo­lyamán lekoptak”. Nemcsak én nevemnél koptak le! És nem vagyok „sértődött” — csak „sér­tett”. Mert Kiszelyék sokkal töb­bet használtak fel kéziratomból, mint amennyi idézőjel és említés nélkül barátilag elnézhető (nem­csak az általam gyűjtött sajtósze­melvényeket, hanem a más intéz­ményekben folytatott kutatásaim eredményeinek leírását is). „A cikkben említett orosz ká­polnát külön a görögkeleti vallású Alexandra számára építették . . . arról, hogy az a kis kápolna hol volt, semmi ismerettel nem ren­delkezünk” — írtam a saját kéz­iratomban. És írja Kiszely István idézőjel nélkül! Majd az ,,Arra, hogy különálló épület lett volna, még utalást sem találtunk” mon­dat után odaveti: „írja Rákóczy Rozália”. De miért csak ehhez az egyetlen mondathoz került oda a forrás megjelölése? Hiszen az egész előtte és utána következő 39 —44. oldal az én munkámból ké­szült! Az eset szomorú tanulsága, hogy Kiszely István fel- és kihasználva szerzőtársai bizalmát — és Hankó Ildikó — félretéve a szerkesztőnek járó előlegezett bizalom követelte mértékletességet — eltulajdonította a szerzőséget egy bizonnyal soka­kat érdeklő, fontos történelmi tárgyban. Dr. Rákóczy Rozália A kamera objektív A kormánykoalíció pártjai­nak siófoki regionális konfe­renciájáról közölt tudósításuk­ban (V. 13.) a többi közt rend­kívül őszinte önkritikát olvas­tam: „Varga László (a Ke­reszténydemokrata Néppárt társelnöke — A szerk.) fontos­nak tartotta még elmondani, hogy teljes mértékben ellenzi a parlamenti ülések televíziós közvetítését, mert... a közve­títések csorbítják a parlament rangját és tekintélyét.” Az sajnos eszébe sem jut, hogy a parlament tekin­télyét és rangját színvonalas munkával, kulturált vitákkal, értelmes és felelősségteljes fel­szólalásokkal lehet növelni. És akkor a közvetítés nem csorbítaná a parlament becsü­letét, sőt... Hiszen a tévékamera min­dig azt látja, ami van. Tóth József Budapest A KÖZGYŰLÉS ELŐTT A MEASZ Megújulás és érdekvédelem A Magyar Ellenállók és An­tifasiszták Szövetsége országos bizottságának határozata ér­telmében a szövetség új köz­gyűlése június 13-án ül ösz­­sze. Úgy látszik, akadtak, akik valami „fenyegetőt” láttak eb­ben, mert „válásiként” Zimá­­nyi Tibor, a szövetségből egy­kor jogtalanul kizárt, volt el­lenálló, az MDF országgyűlé­si képviselője, a Recski Szö­vetség főtitkára vezénylete alatt, harmincnégy ember új ellenállási szövetség alapítását határozta el. Olyan szövetsé­get, amely ellenállóknak „csak azokat tartja, akik 1944 már­ciusa után a németek ellen harcoltak itt, Magyarorszá­gon”. (Azokat tehát nem, akik már korábban felléptek az el­len, hogy hazánkat belerán­gassák a hitleri Németország háborújába, netán a határain­kon kívül küzdöttek a fasiz­mus ellen.) A Magyar Hírlap tanúsága szerint siettek azt is kijelenteni, hogy ők „az egy­kori ellenállók érdekvédelmét kívánják szolgálni", ám „az új partizánszövetség nem óhajt együttműködni” a ME­­ASZ-szal. Sajátos és sajnálatos logi­ka. Vajon a még életben ma­radt, zömében hetven év fe­letti, kisnyugdíjas egykori el­lenállók érdekvédelmét a megosztottság jobban fogja szolgálni? Lelkük rajta. A mintegy öt és fél ezer antifa­siszta ellenállót és a körülbe­lül két és fél ezer nácizmus üldözöttjeit tömörítő MEASZ azonban erejét nem az okkal, ok nélkül sértődött emberek­kel folytatott vitára, hanem a szövetség előtt álló felada­tokra, a megújulás kiteljesíté­sére, az egykori ellenállók ügyének szolgálatára kívánja összpontosítani. Aki tisztességesen szembe­néz a még életben maradt magyar ellenállók és szövet­ségük helyzetével, annak há­rom dolgot el kell ismernie. Először azt, hogy az 1945-ben megalakult Magyar Partizán­szövetség, illetve jogutódjai és főleg tagsága — éppen a fa­sizmus elleni harcban szer­zett öntudatuk miatt — 1948 után sem a Rákosi-, sem a Kádár-rendszerben nem vív­ták ki a pártállami vezetés bizalmát. Nem „kedvenc”, ha­nem „megtűrt” szervezetek voltak, amelyek az antifasisz­ta ellenállók Európa-szerte ki­érdemelt és még 1945—1946- ban törvényesített anyagi megbecsülését is csak húsz év­vel később, 1967-ben érhették el (azt is igen szerény kere­tek között), akkor, amikor a nyugat-európai kapcsolatok miatt az államvezetésnek arra szüksége volt. Másodszor azt, hogy — a pártállami nyo­más, a szocializmusról vallott téves nézetek és egyes akkori vezetők opportunizmusa miatt — számos olyan személyt tar­tottak távol a szövetségtől, il­letve távolítottak el soraiból, akiknek ellenálló mivolta nem volt kétséges, és akik kö­zül sokat — koncepciós vádak alapján — súlyos börtönbün­tetésre vagy éppen halálra ítéltek. Harmadszor azt, hogy ez a szövetség az 1990. feb­ruárban megtartott, legutóbbi közgyűlés óta lényegi megúju­láson ment át. Visszatért ere­deti céljaihoz: a független, szabad és demokratikus Ma­gyarország eszméinek korsze­rű felfogásához. Ennek meg­felelően hazafias, társadalmi és érdekvédelmi szervezetként fogalmazta meg önmagát, tag­jai szabadon lehetnek bármely párt tagjai vagy pártonkívü­­liek. Rehabilitálta és vissza­fogadta soraiba a törvényte­lenül meghurcoltakat és ki­zártakat. Megnyitotta kapuit az egykori polgári és egyházi ellenállók, köztük azok előtt is, akik most új szervezet lét­rehozását határozták el, tisz­telettel várva őket is soraiba. Megvált attól a mintegy 350 „ötvenhatostól”, akik nem vettek részt az antifasiszta el­lenállásban. Jelentős személyi változásokat hajtott végre a szövetség a vezetésében. A parlamenti bizottságokat is se­gítve, odaadóan dolgozott azon, hogy a nyugdíj-kiegészí­téseket felülvizsgáló új tör­vény méltányolja a fasizmus elleni harc részvevőinek ön­feláldozó küzdelmét. Mindezt mérlegelte és elis­merte a magyar parlament is, amikor a közelmúltban olyan törvényeket fogadott el, ame­lyek egyrészt tisztelettel adóz­nak az antifasiszta ellenállók küzdelmének, fenntartják az egykori harcosok nyugdíj-ki­egészítését, kiterjesztve azt azokra is, akik a múltban — jogtalanul — nem kapták meg; másrészt szerény állami támogatást biztosítanak érdek­­védelmi szervezetük, a ME­ASZ tevékenységéhez. E tör­vények elfogadtatásában fon­tos szerepet játszott a parla­menti pártok demokratikus képviselőinek józan érvelése, Göncz Árpád tiszteletre mél­tó kiállása egykori antifasisz­ta társai védelmében. Szabad Györgynek, a T. Ház elnöké­nek készsége, hogy különbsé­get tegyenek a jogtalanul ki­emelt nyugdíjak és az ellen­állók jogos nyugdíj-kiegészíté­se között, Antall József par­lamenti állásfoglalása, amely­ben értékelte a náci megszál­lással való szembefordulást. A szövetség minden tago­zata, területi csoportja, több mint nyolcezer tagja most annak jegyében készül az új közgyűlésre, hogy végleg elta­karítsa a múlt hibáinak, bű­neinek a MEASZ-t is sújtó maradék terheit. A tagság — minden felülről való beleszó­lás nélkül — választja meg küldötteit, sőt az új országos bizottság tagjainak nyolcvan százalékát is (a közgyűlés csu­pán húsz százalékra­­voksol­hat). A jelölőbizottság elnöke például az a Kovács István altábornagy, akit 1956 novem­berének első napjaiban letar­tóztattak, évekre bebörtönöz­tek, s aki még 1948 előtt a Magyar Partizánszövetség tit­kára volt. A közgyűlés meg­újítja a szövetség alapszabá­lyát is, hogy a jövőben — hi­vatásával összhangban — ere­jét teljes mértékben a haza függetlenségének, szabadságá­nak, demokratikus fejlődésé­nek, a tagság érdekei védel­mének szentelhesse. Várnai Ferenc a MEASZ elnökségének tagja r­a A / ---'vA/ SORSOLÁS: » 'Y \ JÚNIUS 4-én Pályázzon Ön iS \ a májusi totószelvények májusi nyeretlen \ hátoldalán és a totózókban . * . . . \ kapható szórólapokon, totoszelvényeivel! V a Nyeremények: MITSUBISHI LANCER GLXi típusú személygépkocsi rt.

Next