Népszabadság, 1991. május (49. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-24 / 120. szám
1991. május 24., péntek NÉPSZABADSÁG - GAZDASÁG BÉKÉSI LÁSZLÓ AZ MSZP GAZDASÁGI ELKÉPZELÉSEIRŐL Minden kárpótlás hiba A Magyar Szocialista Párt a napokban Van jobb út! címmel állásfoglalást jelentetett meg a gazdasági és szociális válság idei kezelésének néhány kérdéséről. Békesi Lászlót, az MSZP országgyűlési képviselőjét arra kértük, próbáljunk koncentrálni az állásfoglalás leglényegesebbnek tűnő pontjaira. — Önök a vegyes tulajdonú gazdaság mellett voksolnak, s hangsúlyozzák, hogy a jelenleginél lényegesen alacsonyabb részarányú állami szektort a jövőben hatékonyabban kellene működtetni. Hogyan képzeli ezt el? — Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a jelenlegi torz tulajdoni szerkezet megszüntetése elsősorban nem törvényalkotási feladat. Mégis a kárpótlás, a volt egyházi ingatlanok visszaadása, valamint az állami vállalatok vagyonának privatizálása során az állam közvetlenül jelöl ki új tulajdonosi rétegeket. Holott szerintünk a gazdasági hatékonyságnak és a befektetési szándéknak kellene perdöntőnek lennie abban, hogy kik legyenek az új tulajdonosok. A parlamentnek csupán azokat a szabályokat kellene meghoznia, amelyek mindenki számára egyértelművé teszik a lebonyolítás módját, és garantálják a tulajdon sérthetetlenségét. Ebből a szempontból mi teljesen egyenrangúnak tartjuk az állami kezdeményezésű privatizációt a vállalati, illetve a külső befektető által ösztönzött magánkézbe adással. — Ha már a kárpótlásnál tartunk, önök szükségesnek tartják, hogy a kormány összehangolja a kárpótlási jegyek kibocsátását a privatizációval. Milyen ütemezést tartanak elfogadhatónak? — Szilárd meggyőződésünk, hogy minden kárpótlás hiba. De ettől még végre kell hajtani a törvény rendelkezéseit. Nos, szerintünk a gyorsított privatizáció mellett csak nagyon szerény mértékű kárpótlást szabad megengedni. Az inflációs nyomás ugyanis rendkívül nagy, hiszen az emberek minden bizonnyal rögtön pénzzé akarják tenni kárpótlási jegyeiket. A papírok nagy kínálata pedig lenyomja árfolyamukat, vagyis értelemszerűen az azt megtestesítő állami vagyon értékét is. Szerintünk évente a privatizálandó állami vagyonnak legfeljebb a tíz százalékát lenne célszerű kárpótlásra fordítani. Az állásfoglalásban szó esik arról, miként lehetne szélesíteni a hazai vállalkozói kört, ösztönözni a külföldi működőtőke bevonását. Milyen eszközökre gondolnak? — Először is a kormány az induló vállalkozásokat kedvezményes hitelekkel vagy vissza nem térítendő állami támogatással serkenthetné. Emellett a költségvetésnek az induló vállalkozások esetében önmérsékletet kellene tanúsítania a jövedelmek centralizációjában, ami változtatást igényel a jelenlegi adópolitikában. A működőtőke bevonásánál pedig elsősorban arra van szükség, hogy reálisan értékeljék a privatizálandó vagyont. De a legfontosabb a tulajdon biztonsága. Hiszen addig nem jönnek Magyarországra a komoly befektetők, amíg nem rendezzük véglegesen a tulajdoni viszonyokat. Önök kezdeményezik, hogy a tulajdon privatizációja keretében a kormány az ország számára kedvező adósságcsere-programokat dolgozzon ki és valósítson meg. Milyen esélyt látnak erre? — Szerintem igenis jó esélyeink vannak az adósságcserére, csak foglalkozni kellene már végre ezzel a kérdéssel. A magyar állami tulajdon egy része valószínűleg száz százalék körüli árfolyamon is értékesíthető abban az esetben, ha megfelelő konzorciumok hajlandóak megvásárolni az adósságok fejében. Ennek persze egyik feltétele, hogy az adósságunk után fizetett kamat magasabb legyen, mint az adott állami tulajdon utáni hozadék. Másrészt fontos, hogy ne menjen el kárpótlásra a privatizálandó állami tulajdon nagy része, hanem megmaradjon, és ezt többek között ilyen adósságcserére lehessen fölhasználni. Ugyanakkor fel sem merülhet, hogy bárki Magyarországon adósságátütemezést kérne a nemzetközi pénzügyi szervezetektől. Mindezt piaci alapokon kell megoldani. — Az MSZP állásfoglalása szükségesnek tartja, hogy mihamarabb stabilizálják a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatokat. Vannak-e erre konkrét javaslataik? — Először is aktív külgazdasági és diplomáciai lépésekre van szükség. Ehhez persze a kormánynak változtatnia kellene eddigi gyakorlatán. Most nem hosszú távú megállapodásokra kell törekedni, hanem a rövid távú gazdasági döntésekre indokolt összpontosítani. Jelenleg az a legfontosabb kérdés, hogyan váltja át a Szovjetunió a korábbi években keletkezett magyar aktívumot, mennyit kell fizetnünk a kiürített szovjet laktanyákért, mennyi nyersanyagot és energiahordozót szállítanak a szovjetek, illetve mennyi magyar exportra nyitnak dollárban akkreditíveket. Ezenkívül végre tudomásul kellene vennie a magyar kormánynak, hogy nem lehet eredményt elérni a szovjeteknél szakértői, illetve miniszteri szinten. Gorbacsovval kell tárgyalni, akkor legalább van némi esély a megegyezésre. — önök szerint az országok közötti együttműködési formák gyökeres átalakításánál törekedni kell arra, hogy Magyarország megőrizze helyét a kelet-közép-európai régió piacain. Milyen integrációt tartanak célszerűnek? — Figyelembe kell venni, hogy a KGST megszűnésével a kapcsolatok korábbi formáit semmi sem váltja fel. Ez lehetetlen dolog. A csak kétoldalú gazdasági kapcsolatok nem adnak annyi esélyt a komparatív előnyök kihasználására, mint a sokoldalúak. Abból kell kiindulni, hogy a kelet-európai országok hasonló gondokkal küszködnek, s az igényszintjük is nagyjából azonos. Következésképp valószínűleg tömegtermékekből könnyebben kielégíthetik egymás szükségleteit, s ez olcsóbb, mint ha ezeket a termékeket a drága nyugati piacokról szereznék be. Nem egyedül az EGK-val való integráció az üdvözítő. Legalább olyan fontos, hogy a kelet-közép-európai régió országaival is megtaláljuk az együttműködés formáit. Csabai Károly A BANKREFORM ÖT ÉVE: Egy lépés előny Drága a pénz Magyarországon. A bankoknak ki kell termelniük saját forrásaik költségeit, a hazai kölcsönök kockázata is nagyobb, mint Nyugat-Európában, s a bankrendszer fejlesztése, a gépesítés és a hálózat kiépítése is sokba kerül. A magyar bankrendszerről mégis elmondható: egy lépéssel előbbre jár, mint a gazdaság egésze. Kérdés, hogy a költségek és a nagyobb kockázat, illetve a technikai fejlesztés igénye indokol-e akkora kamatrést, mint amekkorát a magyar bankok alkalmaznak. Részben persze ez nem rajtuk múlik, hiszen a szigorú állami pénzpolitikának szükségszerű velejárója a magas kamatszínvonal. Méghozzá éppen azért, hogy a vállalatok és a magánemberek ne költsék el a pénzüket, hanem inkább takarítsák meg. Hosszabb távon a „pénzszűke”, a fogyasztással szemben a megtakarítások ösztönzése azzal jár, hogy az árakban nem lehet érvényesíteni az indokolatlan költségeket. Ezért mérsékelheti az inflációt a magas kamat. Ifj. Nyers Rezső, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint azonban a bankrendszer reformjának ötödik évében még mindenki tanul. Tanul a jegybank, amelynek tevékenységét már nem terheli a vállalati szféra finanszírozása, hanem az egyre inkább önállóvá váló, a forint értékállandóságára összpontosító pénzpolitika kialakítása és végrehajtása a feladata. És tanulnak a kereskedelmi bankok is, amelyek számára immár nem a rájuk „osztott” vállalatok „kiszolgálása” a feladat, hanem ügyfeleik — a vállalatok és a lakosság — üzleti megfontolásokon nyugvó finanszírozása. A magyar társadalomban ma még nem éppen kedvező kép él a bankvilágról, s ennek egyik oka éppen a magas kamatokban keresendő. De hozzájárult ehhez az éveken át viszonylag magas osztalék is. Sokak szemét szúrja, hogy a bankok láthatóan kiemelten fontosnak tartják külső megjelenésüket. Ha azonban a gazdaság egészének szemszögéből vizsgáljuk a magyar bankrendszert, arra a következtetésre juthatunk: a bankreform gerjesztője volt a gazdasági átalakulásnak, mi több, a piacgazdaság kialakulásának egyik fontos alapfeltétele volt és az ma is. „A bankrendszer négyéves fejlődése erőteljesebb volt, mint amire számítani lehetett” — mondja ifj. Nyers Rezső —, általában is elmondható, hogy egy lépéssel előbbre tart, mint a gazdaság egy része”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a bankrendszer ne küszködne alapvető problémákkal, amelyek miatt ma még számos feladat vár — rövidebb és hosszabb távon egyaránt — a magyar bankvilágra. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy jelenleg háromnégy kereskedelmi bank uralja az egész magyar pénzvilágot — ezek a számlavezetés, a közületi szféra és a lakosság finanszírozása, valamint a tőkeerő alapján is abszolút túlsúlyban vannak. Az erős koncentráció abból fakad, hogy bankrendszerünk nem szerves fejlődés eredménye, hanem felülről végrehajtott reform következménye. A négy év alatt azonban végbement egyfajta fokozatos oldódás. A nagybankok vagyonarányos nyeresége 1987-hez képest valamelyest csökkent, míg a kis és közepes pénzintézeteké nőtt. 1987-ben a bankrendszer egészének nyeresége több mint 80 százalékban a nagybankoknál keletkezett 1990-ben, viszont ez az arány kevesebb mint 50 százalék volt. „Megfigyelhető egy olyan tendencia is — mondja az MNB ügyvezető igazgatója —, hogy a kisebb és közepes szakosított pénzintézetek közül néhány kiemelkedik és a bankszolgáltatások széles palettáját kínáló, úgynevezett univerzális bankká válik, de vannak olyanok is, amelyek stagnálnak vagy éppenséggel lecsúsznak.” Mivel annak idején a kétszintű bankrendszer nem légüres térben jött létre, nyilvánvaló, hogy a bankvilágra is rányomta bélyegét a gazdasági környezet összes visszássága. Az egész gazdaságot átható alacsony hatékonyság, a vállalatok széles körének pénzügyi, gazdálkodási gondjai miért éppen a bankokat kerülték volna el? Az 1987. évi bankreformra nem vegytiszta helyzetben került sor, hanem a kereskedelmi bankok egyaránt „örököltek” jó és rossz hiteleket. Nem indulhattak tehát tiszta lappal. Ugyanakkor a vállalati adósságok zömét megfelelő saját kockázati tartaléktőke nélkül vették át. Aki figyelte az idei banki közgyűléseket, láthatta, hogy az osztalék korlátozásával éppen a tartalékképzést szorgalmazta a legnagyobb tulajdonos, az állam. Ennek oka többek között az volt, hogy hazánk kötelezettséget vállalt: a nemzetközi szabványoknak megfelelő szintre hozza fel a kereskedelmi bankok tartalékait. További problémát okoz, hogy a magyar bankrendszer technikailag elmaradott. Több világbanki hitelmegállapodás segíti a pénzügyi szektor technikai fejlesztését, illetőleg a ma még hiányzó intézmények, például az országos elszámolási-forgalmi központ létrehozását. Jelenleg is folyik az úgynevezett „második szerkezetátalakító kölcsön” feltételeinek tisztázása — vélhetőleg rövidesen ez a hitel is hozzásegíti bankjainkat a továbbfejlődéshez. Merthogy a fejlődés már eddig is több mint látványos. Igaz, ez ma még inkább csak egyetlen mutatóval mondható el: a bankszektor eredményessége jócskán meghaladja a termelőszféráét. Bár az eredmény összetételét tekintve jelentős a különbség a különféle bankcsoportok között, a legfontosabb természetesen mindegyiknél a nettó kamatbevétel. Remélhetőleg mielőbb megszületik a korszerű pénzintézeti törvény és a jegybankról szóló szabályozás is. Ezeknek a jogi kereteknek a közgazdasági tartalma az érintettek körében már jól ismert — ezért kellett a bankok helyzetét már most úgy alakítani, hogy a születendő jogszabályoknak képesek legyenek mielőbb megfelelni. Ez indokolta tehát az állam részéről a nagyobb tartalékok képzésének — jogos — igényét. Ám a jogos igényt is lehet dilettáns módon érvényesíteni. „Az ember szeretné remélni — mondja Nyers Rezső —, hogy a nagybankoknál, mindenekelőtt a Budapest Banknál kizárólag szakmai indokok váltották ki a drasztikus állami beavatkozást. De aki ismeri a bankrendszer valóságos fejlődését, mai gondjait, a bankok működésének kifogásra alapot adó, de korrigálható és az elmúlt négy évben részben már korrigált hiányosságait, az bizony nem jó érzéssel olvassa a banki közgyűlésekről szóló híreket. A bankrendszer ugyanis a bizalomra épül.” A bizalom hiánya — ha még nem említettük volna — a magyar bankrendszernek egy másik alapproblémája . . . Merényi Miklós Jó termés után összeomlás várható A Földművelésügyi Minisztérium határozott intézkedéssel, a gabonaexport időszakos tilalmával tett kísérletet a magas belföldi takarmányárak letörésére. Ettől remélik, hogy a spekulatív céllal raktárban tartott készleteket előcsalogathatják, és ezek megjelenése radikális árcsökkenést hozhat. Igazuk is van, hiszen ma olcsóbban lehet búzát vásárolni, mint tavaly ősszel. Közben a termelők, forgalmazók egyre idegesebbek, mert egyelőre fogalmuk sincs, mi lesz a kéthárommillió tonnásra jósolt, belső és külső piac hiányában egyelőre feleslegesnek ígérkező új búzával. Ma 250 ezer tonnára becsülik azt az óbúzát, amit érdemes lehetne exportálni. Ám a róka fogta csuka esete miatt ennek az exporttilalom gátat szab. Közben érdemes megjegyezni, az ország úgynevezett technikai búzaexportkészsége nem több havi 200 ezer tonnánál. Immár több mint egy éve teljes értetlenséggel figyelem a kormányt, és ezen belül a mezőgazdasági kormányzat gabonaforgalmazási politikáját. Chicagóból is feltűnő volt a koncepció teljes hiánya, az átgondolatlan, ad hoc intézkedések sorozata, illetőleg a döntések halogatása vagy teljes elmaradása. A magyar mezőgazdaság helyzetét valamennyire ismerő szakember számára már tavaly tavasszal egyértelmű volt, hogy a gabonaárak részleges felszabadítása, a magas kamatlábak a belső takarmánypiac szűkülése és a szovjet gabonaexport feltételeinek megváltozása után súlyos felvásárlási és készletezési gondok várhatók. Már 1990 tavaszán elmondtam — tanú erre a budapesti nemzetközi takarmányozási konferencia több száz részvevője —, hogy jó termés esetén a felvásárlás teljes összeomlása várható. A rendkívüli aszály jóvoltából csak az „égieknek” köszönhető, hogy a csőd tavaly elmaradt. Az egyesztendős haladékot azonban nem használta ki a kormányzat, és nem tett lépéseket a gabonaforgalmazás koncepciójának kidolgozására. Úgy tűnik, az idén már az aszály sem segíthet a gabonakrachon. De nem is ez indított levelem megírására. Mostanában a minisztérium vezetői elképesztő nyilatkozatokat adnak. Ezekben a legbosszantóbb a felelősségelhárító, bürokratacőg, az elképesztő szakmai tévedések sokasága vagy a valótlan állítások és a szándékos ferdítések halmaza. Szőke Károly, az FM megbízott államtitkára legutóbb egy interjúban azt állította, hogy az ügyeskedők verték fel a takarmánygabona-piacon az árakat. Egyúttal elhárítja a kormány felelősségét, amiért tonnánként 141 dollárért kukoricát importált. A támogatásból pedig, amit mostanában emlegetnek, egy szó sem igaz. Ráadásul most arról beszél az államtitkár, hogy ezt a rossz minőségű amerikai kukoricát ki lehetett volna váltani a jó minőségű hazai takarmánybúzával. Szidják a spekulánsokat, akik az esetleges takarmányhiányról félreinformálták a hivatalt, amelyik azután erőltette az importot. És közben egy szó nem esik a Földművelésügyi Minisztérium szerepéről, felelősségéről. A világ minden részén a mezőgazdasági tárca egyik alapfeladata a hiteles gabonamérleg készítése. A termelés, a hozamok felmérése, az állatállomány, és ezen keresztül a várható takarmányfelhasználás becslése. Ennek birtokában a jól működő hivatalt a spekulánsok, az ügyeskedők nem tudták volna rossz döntésre kényszerítve félrevezetni. Kormánykörökben senki nem beszél arról, hogy a felvásárlási hisztériát egy gyors döntéssel megelőzhették volna. Nem úgy, ahogy történt: hosszú ideig nem járultak hozzá a kifejezetten olcsó, szomszédos országokból származó árpa behozatalához. Csak sokkal később , amikorra a szintén aszály sújtotta Jugoszlávia vásárlásaival már felverte az európai árakat , kaptak a magyar vállalatok importengedélyt, és akkor sem a kért mennyiségre. A tények ismeretében kifejezetten viccnek hat, ha egy olyan magas funkcióban levő tisztviselő, mint Szőke Károly, arra hivatkozik: a drága kukorica kiváltható lett volna más takarmánygabonákkal is. A világ gabonakereskedelme értetlenül bámult, hogy miért kell a magyaroknak a drága amerikai kukorica, amikor a szomszédban ott az olcsó árpa. Személyes tanúja voltam annak, hogy az FM — a most kárhoztatott kereskedőházak minden próbálkozása és tiltakozása ellenére —nem volt hajlandó az olcsó, tonnánként 70-90 dollár körüli árú takarmányárpára további behozatali engedélyt adni, és ragaszkodott a sokkal drágább kukorica importjához, amihez, az állításokkal ellentétben, egy fillér támogatást sem adott. Elfogadhatatlannak tartom azt az érvelést, amivel ma védekeznek: a segélyt kérő kormány szavahihetősége miatt nem járultak hozzá már jóval korábban a gabonaexporthoz akkor, amikor a felesleg kiderült. Vajon mit szólna a közvélemény, ha tudná, hogy a kormány „szavahihetősége” miatt az ország dollármilliókat dobott ki feleslegesen? Kárhoztatják a kereskedelmi cégeket, amelyeknek állítólag jól jött az import. Szidják a spekulánsokat, akik félreinformálták a hivatalt, és meglehetősen rossz emlékeket idéző módon most adminisztratív retorziókkal és prémiummegvonással fenyegetik az állami gabonaipar vezetőit. Külön fejezetet érdemel az FM által kiírt importtenderek ügye. A külkereskedelmi monopólium felszámolása érdekében versenyeztetni kívánták az importőröket. Miután a kiírt pályázatok a felelősségvállalással kapcsolatban semmilyen szankciót nem tartalmaztak, az kaphatott engedélyt, aki a legalacsonyabb árat ígérte, elszámolta magát, esetleg rosszul kalkulált, netán a legnagyobbat hazudta. Közben az exporttilalom fennmaradt. Magyarország a szovjet piacról teljesen kiszorult. Pedig a lengyelek és a csehek kormányszintű tárgyalások keretében meg tudták oldani búzafeleslegük értékesítését a Szovjetunióban. Ráadásul ebben az időben a törökök 3,5 millió tonna búza eladásával — a 100 dollár körüli tonnánkénti árakat 80-ra nyomták le — telítették az összes, számunkra szóba jöhető közeli búzapiacot. Az FM halogatása tonnánként legalább 20 elmaradt dollárjába kerül a magyar termelőknek. Ezenközben csak arra koncentráltak, hogy letörjék az átkos spekulációt. Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ezzel egy időben a meghirdetett szabad piacgazdaságot is elteszik láb alól. A várható exportértékesítési feltételek ismeretében máris gratulálhatok a minisztériumnak, a siker garantált. Összeomlik a gabonapiac, és vele együtt az egész mezőgazdaság. Ezek után csak egy kérdésem maradt: a minisztérium vezetőinek, közöttük Szőke Károlynak ki állapítja meg a prémiumfeltételeit? Morvay Gábor tőzsdeügynök, Chicago A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDÉN TEGNAP JEGYZETT ÁRFOLYAMOK * A napi átlag a kibocsátási árhoz viszonyítva, százalékban. Az adatok tájékoztató jellegűek. ÜZLETKÖTÉSEK AJÁNLATOK Részvény neve Átlag Minimum Ar Maximum a Nyitó Záró Árfolyam* Vételi Eladási Darab Ar/db Darab Ar/db Utolsó forgalom Aradb Időpont Dunaholding Rt. 39 860 38 700 40 000 39 600 40 000 104,89 39 656 91. 05. 22. Fotex Rt. 230 229 231 231 299 115,58 231 91. 05. 22. IBUSZ Rt. 4 901 4 800 4 905 4 905 4 900 100,02 4 914 91. 05. 22. Konzum Ker. Ip. Rt. 1 959 1 950 1 959 1 959 1 950 54,42 1 980 91. 05. 22. Müszi Rt. A1 Müszi Rt. A2 17 000 17 000 17 000 17 000 17 000 94,44 17 000 91. 05. 22. Nitroil Rt. 17 000 91. 05. 15. Novotrade Rt. 32 000 91. 05. 20. Skála-Coop Rt. A Skála-Coop Rt. H 24 476 24 200 24 500 24 500 24 200 244,76 24 750 91. 05. 22. Szövetkezeti A1 Sörgyár Rt. A2 2 952 2 950 2 955 2 950 2 955 115,76 2 974 91. 05. 22. Sztráda-Skála Keresk. Rt. A3 25 000 24 999 25 000 25 000 25 000 171,23 25 000 91. 05. 22. 11